Hirtelen köhögni kezdek, és érzem, hogy a tüdőmből kibukik a medence vize és helyére friss oxigén tódul be, újra megtöltve légzőrendszeremet. Szememet kinyitva egy aggódó barna szempárba nézek, közvetlenül az arcom előtt. Barnás szőke hajából még csöpögött a víz, hangosan zihálva fújta rám az alkohollal kevert fűszeres leheletét. Duzzadt ajkaival szavakat formált, de nem hallottam belőle semmit. Ösztönösen megrázom a fejem, minek következtében a fülem kidugul, és végre hallhatom megmentőm hangját.

-Azt kérdeztem, jól vagy? Kapsz rendesen levegőt? – olyan közel van az arca, hogy elpirulok és elönt a forróság, annak ellenére, hogy a ruhám teljesen átázott és hidegen tapadt a testemre. Bólogatok, és Jin kissé elhúzódik, de még mindig a fejem mellett támaszkodik és aggódon néz végig arcomon.

A látóterembe egy újabb arc nyomakodik be, ezzel Jin-t eltolva előlem. Szeretném még a pillantását fogva tartani, de az új jövevény szinte követeli magának a figyelmet.

-Hee Yeon, jól vagy? Hívjunk mentőt? – majd a hátam mögé nyúlva magához ölel. Taehyung erősen szorít magához, én pedig automatikusan az egyik kezemmel a hátát kezdem simogatni nyugtatóan. Majdnem én fulladtam meg, de őt vigasztalom.

-TaeTae, nyugi. Minden rendben van. Egyben vagyok. - elenged, kicsit eltol magától és könnyes szemekkel rám néz.

-Azt hittem, hogy...hogy...el foglak, vagyis mi elfogunk veszíteni. – teljesen magán kívül van. Ő jobban megijedt, mint én.

Egy halk torok köszörülést hallok, és letérdel elém Jung Kook. Fejét lehajtja, kezeit tenyérnél összerakja, mint aki imádkozni kezd.

-Hee Yeo Noona. Kérlek, bocsáss meg. Ha tudtam volna, nem doblak a vízbe. Illetve nem is, bocsáss meg, hogy hülye voltam és a vízbe dobtalak. Figyelembe kellett volna vennem, hogy lány vagy, és tiszteletlenül bántam veled. Kérlek, bocsáss meg. – kezemet a felkarjára teszem és kicsit megszorítom.

- Kookie. Minden rendben van. Legközelebb figyelmesebb leszel, oké? Nem bánom a csínyeket. Most már tudjátok, hogy nem tudok úszni, így következő alkalommal nem fogjátok csinálni. Megbocsátok. – és hogy megerősítsem szavaimat, végig simítok karján, ami ifjú korához képest hihetetlenül izmos. Rám emeli szégyenlősen szemeit, és amint látja, hogy mosolygok, és nincs komolyabb bajom, halványan elmosolyodik.

Hideg, nedves ruhám kényelmetlenül tapad rám, és ez a fiúknak is feltűnik. Nam Joon leveszi a pulóverét és rám teríti, melyet én egy hálás pillantással köszönök meg. Be akarok menni a szobámba, levenni a hideg ruhadarabokat és egy forró fürdőt venni. Egy kéz jelenik meg előttem, amit készségesen elfogadok és felállok. De sajnos a sérült bokámba fájdalom nyíllal, így megbicsaklik és én újra a földön kötök ki.

Az előbbi kéz tulajdonosa Jimin volt, aki most nem a kezét nyútja felém, hanem háttal leguggol elém.

-Mássz fel, felviszlek a szobádba. – fejét kissé hátra fordítva adja ki az utasítást. Nem akarok a hátán utazni, a saját lábamon akarok felmenni. Már így is teljesen megszégyenültem, hisz azt gondolhatják rólam, hogy milyen gyenge szerencsétlen nő vagyok.

Félénken Jin-re nézek, majd Jimin hátára és most már minden mindegy vállrándítással összekulcsolom kezeimet a fiú nyakánál. Két kezével hátra nyúl és a combjaimnál megtartva felegyenesedik. Kellemesen meleg a háta, minek hatására az arcomat is odaszorítom. Mint egy öt éves kislány, akit az apja cipel, úgy csimpaszkodok belé és szívom magamba férfias erejét. Meglepően erős, hisz gond nélkül cipel végig a hatalmas nappalin, majd a lépcsőn felfele egészen a szobámig.

Miután leszálltam Jimin hátáról az ágy szélére ültet és leguggol elém, hogy szemmagasságban legyünk.

-Csináljak egy forró fürdőt? Nagyon kihűltél, lehet, hogy jót tenne, és nem betegednél meg. - néz aggódon az arcomra. Az egész testem remeg, még RM meleg pulcsija ellenére is.

Válaszra nem is várva feláll és a fürdőmbe sétál. Hallom, ahogy megnyitja a csapokat és a víz kezdi megtölteni a kádat. Annak ellenére, hogy egy bolondos fiúnak tettei magát, igenis egy komoly férfi belülről. Az a típus, aki bármikor jó kedvre derít bolondozásával és ügyetlenkedésével, de ha arról van szó, akkor akár a testével is megvédi azt, akit szívébe fogad. Irigylem azt a lányt, aki megkaparintja majd szívét egy életre, hisz nem csak egy nagyon jó barátot kap, hanem egy személyben egy igazi gondoskodó férfit is.

Kilép a fürdőből és leül mellém az ágyra. A mellette lévő kezemet kezei közé fogja és a combjára helyezi.

-Biztos jól vagy? Elég sokáig a víz alatt voltál. És utána is csak nagy nehezen tudunk magadhoz téríteni.

- Igen, jól vagyok. – mondom ki tudja hányadik alkalommal ebben az órában. – Jut eszembe, kihúzott ki a medencéből?

- Jin hyung volt, aki elsőnek reagált és utánad ugrott. Kiemelt a vízből és a medence széléig úszott veled. Ott közösen emeltünk ki, mert mindig vissza akartál süllyedni. – ezen kicsit elmosolygott, ahogy én is.

-És, hogyan térítettek észhez? Nem érzem pirosnak az arcom, szóval nem pofoztatok meg.

Válasz helyett a hófehér bőre pirossá vált. Kínosnak érezte a választ, ezért csak annyit mondott 

-Jin-t kérdezd. Majd ő elmondja. – elengedte a kezemet és engem értetlenül ott hagyott.

Még pár percet üldögéltem az ágyam szélén, gondolataimba mélyedve.

-Vajon Jin, mit csinálhatott, amitől Jimin így kipirult? Csak nem? – szám elé kapom a kezemet, de nem érzek semmit a hidegen kívül.

-Nem lehet, arra csak emlékeznék, ha a szája a számon lett volna. Igaz eszméletlen voltam, de erre a testem csak emlékezne. De ha jobban belegondolok, amikor kinyitottam a szememet, akkor az arca nagyon is közel volt hozzám. Tényleg megtette! – újra az ajkamhoz kapok és érzem, hogy bíbor vörössé változik a fejem.

- Hee Yeon, ne arra gondolj, hogy a szája az ajkaidon voltak. Ez nem számít csóknak. Ez életmentés volt. Bárki megtehette volna. Én is, ha ilyen helyzetbe kerülök. Ez nem csók.

Ahogy félhangosan is kimondtam, kopogást hallok. Mielőtt kiszólnék, hogy szabad még magamra terítem az ágyamon fekvő pokrócot. Még mindig vizes ruhám szemérmetlenül tapad idomaimra, kiemelve azokat.

Jin lép be kicsit tétován. Ahogy összetalálkozik a tekintettünk, még vörösebbé válik az arcom, arra a gondolatra, hogy talán, hangsúlyosan talán ajkaink összeértek. Ráadásul az egész banda előtt. Nem törődve kérdő tekintetével tenyerembe temetem arcomat. Lehetne ennél rosszabb? Hogy fogok így bármelyik szemébe nézni?

Matracom sülyedése jelzi, hogy leült mellém.

Össze kell szednem magam, és rá kell néznem, különben tök hülyének fog nézni. Nagy sóhaj után, elveszem kezeimet arcom elől és egy gyenge mosollyal felé fordulok.

Nem kellett volna.

-Jimin szólt, hogy beszélni akarsz velem. Miről lenne szó? – arcomra fagy az előbb felvett mosoly, hisz nem voltam felkészülve arra, hogy az előbbi kérdéseket, amiket csak magamnak tettem fel, most meg kell ismételnem neki.

-Szóval, Jimin azt mondta, hogy téged kérdezzelek. – köszörülöm meg kínomban a torkomat.

-Miről szeretnél kérdezni?

-Nos, az előbbi dologgal kapcsolatban. Szóval, hogy...- nem tudom meg tenni. Nem kérdezhetek rá egyből. Jin fejét kicsit oldalra dönti és őszinte kíváncsisággal tekint rám.

-Először is, köszönöm, hogy kihúztál a medencéből. – hajolok meg ültemben. – Tényleg megmentetted az életemet.

-Máskor is szívesen teszem. De remélem, tényleg nem lett semmi maradandó problémád. Elég sokáig eszméletlen voltál. Vagy egy percig próbáltalak élesztgetni. Már azt hittem a módszerrel lesz baj.

Erre felkapom a tekintettemet. Talán magától mondja el.

-Módszer?

-Tudod, amit ilyenkor szokás csinálni, ha valaki nem lélegzik. – pirul el.

-Nem igazán tudom, nem voltam még ilyen helyzetben.- tettetem a hülyét, pedig, dehogyisnem tudnám, nézek én filmeket. A Baywatch-on nőttem fel.

-Jó, ha ennyire tudni akarod, akkor elég komoly elsősegélyt kellett csinálnom. Tudod, amikor az előtted levő nem vesz levegőt és neked valahogy mégis lélegeztetned kell. - ő is kínosan érzi magát.

-Hmm, azt hiszem értem.- nem akarom tovább kínozni, látszik, hogy nagyon zavarban van. Mondjuk én is. De amit tudni akartam, megtudtam. - akkor még egyszer köszönöm, hogy megmentettél.

Elmosolyodik, mert nem feszegetem tovább mindkettőnknek kellemetlen témát, és felállva elindul kifele. Már az ajtónál jár, amikor megtorpan, majd vissza siet elém és lehajol, közvetlenül az arcom elé. Annyira meglepődtem, hogy levegőt is elfelejtettem venni.

-Tudod, komolyan mondtam, hogy máskor is. – mondja kétértelműen. Ha így folytatja, vagy még egy centit közelít, nem kell nekem medence, hogy levegő hiány miatt elájuljak. Mint aki hallja a gondolataimat, újra kissé elmosolyodik, orra hegye az orromhoz ér. Agyam teljesen lefagyott. Fel se fogtam mi történt, csak egy finom puha nyomást éreztem az ajkaimon, ami ahogy jött úgy is múlt el, mintha meg se történt volna.

Magam elé nézek meredten, észre se veszem, hogy Jin közben kimegy a szobából és becsukja az ajtót.

A forró, illatos fürdő, gyógyír volt a lelkemnek. Végig gondoltam az elmúlt napom eseményeit. Ahogy a fiúkkal megismerkedtem, a lift, a költözés, az első sokk, amikor beléptem a házba, az egész napos rendrakás, a banda utáni aggódás és kiborulásom, a szobák, amik tükrözték az ott lakók személyiségét, Suga gondoskodása és azonnali ellenszenve, a vacsora a fiúkkal, a medence hideg vize és Jin. Jin ajkai kétszer érintették az enyémet, de egyikre sem emlékszem. Az elsőnél van mentségem, hisz ájult voltam, de második! Gondolatára újra elpirulok és még mélyebbre csúszok a kád vizében.

Jin puha, húsos ajkai. Újra érezni akarom, és emlékezni rá!