Pironkodó arccal állok fel a pult mögül, és próbálom hajammal és kezemmel egyszerre eltakarni zavaromat. A fiúk mind felmentek és magukra zárták az ajtajukat, csak mi ketten állunk a konyhában, ledöbbenve.
-Honnan a fenéből tudják, hogy Rózi a tied. – kérdi Jin igen magas fejhangon.
-Lehetséges, hogy mutattam képet Hobi-nak, valamikor? – kérdem félénken, és hátrálni kezdek, ahogy felém közeledik. Szorosan összefogom ingjét magam előtt, majd hátat fordítva elkezdek futni a lépcső felé, hogy bemenekülhessek a szobámba. Kacagva fut utánam, direkt lassabban, hogy legyen esélyem.
-Ezért még kapsz Yeon! – kiáltja utánam.
Ép amikor befordulok a sarkon, akkor lép ki Jimin a szobájából, és mivel én hátra fele fordulva válaszolni szeretnék Jin-nek, teljes erőből neki rohanok.
-Áúcs! – érkezek a földre fenékkel.
-Noona! – nyújtja felém kezét a fiú, de Jin, aki felét a lépcsőn, elüti a fiatalabbik kezét. Mérgesen néz a megszeppent fiúra, majd a kezemet megragadva felhúz, majd védelmezőn elém lép, és úgy néz farkasszemet a kisebbel.
-Jimin, tudunk beszélni? – kérdi mély hangon, szemével nem eresztve a másikat – felöltözők, és átmegyek, oké?
Tehetetlenül nézem, ahogy Jimin engedelmesen bólint, majd Jin kezemet megragadva maga után húz a szobájába.

-Szeretném, ha itt maradnál, amíg beszélek vele. – húzza fel magára a szürke mackónadrágot – és kérlek, ne gyere utánam. Ezt nekünk kettőnknek kell megbeszélni! – bújtatja át fejét a fehér pólón, majd a hajába túrva egy csókot lehel a hajamra és kisétál a szobából.
De miről kell beszélniük? Azt hittem, már tisztázták a helyzetet.
Ugye nem most fognak egymásnak esni?
Hol a nadrágom?
Átsurranok a szobámba. Az ágy még bevetetlen, blúzom még mindig darabokban. Jin nadrágja mellett megtalálom a sajátomat és sietve kapkodom magamra. Remélem, hogy csak két barát beszélgetése folyik a szembe lévő szobában, és nem pedig egymás verése.
Miközben az ajtómat közelítem meg, gombolom be Jin ingjét. Mire a kilincsre fogok, azonnal ki is tárul előttem, amin a fiú lép be vigyorgó arccal. Háta mögé nézek, ahol meglátom Jimin-t, aki bólint egyet felém, majd becsukja saját ajtaját.
-Mondtam, hogy várj meg a szobámba. – teszi csípőre kezeit Jin, és próbál mérgesen nézni rám.
-Ugye, nem bántottad? – nézek rá riadtan.
-Kit? – néz rám értetlenül.
-Jimin-t. Ugye nem bántottad, se szóval, se fizikálisan.
-Honnan veszed ezt a butaságot? – ölel át – Az új daláról kellett pár szót váltanunk.
-Hogy mi? – nézek fel az ölelésben. -Én azt hittem…szóval…tudod…
-Yeon drágám, a mi kettőnk ügyét már rég lerendeztük, megbeszéltük. Emiatt nem kell aggódnod. Jimin-nél egy kis fellángolás volt, de hamar kiheverte.
-Fellángolás? Kiheverte? – biggyesztem le ajkaimat – csak ennyi lettem volna.
-Komolyan? – tart el magától két karomat megragadva. Ekkor veszi észre széles vigyoromat – Park Hee Yeon, te most játszol velem? – kérdi felháborodva
-Miért, nem szabad? – döntöm oldalra a fejem, és próbálok cuki képet vágni.
-Érik az a fenekelés!
Ajkamba harapok, ahogy elképzelem, és hátrálni kezdek a szoba belseje felé.
-Jin, kérlek, légy kíméletes…

-Hyung, isteni volt a vacsora! – dől hátra a székén Jung Kook, miközben a kidudorodó pocakját simogatja fél kézzel.
-Mindig isteni, nem értem miért kell ezen meglepődnöd. – néz rá csodálkozva a szakács – Te most megint szemtelenkedni próbálsz? – mutat a kisebbre kanalával, majd egy gyors mozdulattal fejem is csapja. Kook a fejéhez kap, és túlzott mozdulatokkal, eljárja saját hattyú halálát. Hasunkat fogjuk a nevetéstől, amikor a földön fekve, többszőr is megrándul, majd „kileheli” lelkét.
-Noona, olyan jó, hogy itt vagy. Nélküled unalmasak voltak a napok. – csimpaszkodik belém Hoseok, miután a könnyeit letörölte és felsegítette a legkisebbet a földről.
-Miért? Nem kellek én ide, hogy bolondozzatok!
-Hát épp ez az! – veszi át a szót Taehyung – Ha nem vagy itt, akkor kinek bolondozzunk?
Egyszerre bólogatnak, mindenki egyetért Tae véleményével.
-De…
-Nincs de! – néz rám szerelmesen Jin – Itt vagy velünk, így ezek a kergék produkálhatják magukat. Most már nem engedlek el sehova sem.
Átöleli a vállamat és forrón megcsókol. A többiek fújólnak egy kicsit, sőt Suga még a szemét is eltakarja, jelezve, hogy nem kicsit zavarba ejtő a produkció. Finoman eltolom magam elől Jin-t és pironkodva felállok, és elkezdem leszedni az asztalt.
-Nehogy már te csináld! – háborodik fel Nam Joon.
-Nekem ez a dolgom, elfelejtetted? – teszem egymásra a tányérokat, hogy utána a mosogató gépbe helyezzem – Én vagyok a házvezetőnőtök. Az a dolgom, hogy takarítsak utánatok.
-Akkor most tényleg végleg visszajössz? – kérdi Jimin felcsillanó szemekkel.
-Hát, ha nem bánjátok, akkor igen, folytatnám a munkámat.
-Drágám, nem kell dolgoznod. Most már a barátnőm vagy, nem kell tenned semmit. – simul a hátamhoz Jin. Megfordulok és szembe nézek vele. Barátnő?
-Ugye, te se gondoltad, hogy kitartott nő leszek? – nézek mérgesen a szembogaraiba. Meglepte a kérdésem, mert hirtelen nem tudod válaszolni. Amíg vártam a válaszát, addig fél szemmel néztem, hogy a másik hat tag kioson a konyhából, félve a háború kitörésétől.
-Yeon, nem erre gondoltam, te is tudod.
-Ahha. Akkor mire? Azt hitted, majd itt fogok üldögélni, napokat, heteket és várom, hogy az uram hazatérjen a munkából? És közben a kisujjamat sem mozdítom? – emelkedik magasabbra a hangszínem. Nem kicsit leszek dühös Jin-re.
-Nem erről van szó! Természetesen nem ezt akarom, szóval, légy szíves nyugodj meg. – próbál csitítani – Csak arra gondoltam, hogy dolgozhatnál a szakmádban.
-Belső építész? Jin, ezt már próbáltam, és senki nem alkalmazott. Szóval, amennyiben téged nem zavar, akkor maradok itt, és szedem össze utánatok a zoknit meg az alsókat.
-Beajánlottalak valahova. – böki ki, miközben visszafordulva az evőeszközökért nyúlok.
-Hogy mi? – csodálkozom el, és majdnem elejtem a pálcikákat a kezemből -Mit csináltál?
-Kérlek, ne haragudj! De beajánlottalak valakinek. És mielőtt le üvöltöd a fejemet, előbb hallgass meg.
Karba tett kézzel támaszkodom meg a konyhapulton és függesztem rá a szemeimet. Egy esélyt kapsz kifejezéssel.
-Szóval… - kezdi félénken. Hangja kicsit megremeg a lehetséges haragomtól – Szóval, amikor Pdnim-nél kezdtél dolgozni, akkor már Ő is említette neked, hogy ha jó munkát végzel, akkor beajánl téged. -  bólintok, valóban megígérte – És utána átkerülték ide. Ahol szinte tényleg állandóan takarítottál utánunk. De amíg nem voltunk itthon, akkor kicsit átalakítottad a lakást. És hát, a helyzet az, hogy aki megtervezte, majd berendeztette a helyet, a minap itt járt.
Leengedem a karomat és a combomba törlőm hirtelen leizzadt tenyereimet.
-És hát, csodálkozott, mennyire megváltozott a hely, hogy sokkal vidámabb, színesebb lett. És hogy neki mennyire tetszik így. Rá is kérdezett, hogy ki csinálta, akkor meséltünk rólad.
-Igen?
-Másnap felhívott, hogy szüksége lenne egy belső építészre, aki sztárok lakásait alakítja ki a saját stílusukra. Mert aki eddig nála dolgozott, hirtelen felmondott. – itt egy pillanatra elgondolkodik és halkan folytatja – vagy felmondtak neki?
-Jin, ne motyogj az orrod alatt! – szólók rá erélyesen.
-Oké, oké! Szóval a lényeg. – belenyúl a zsebébe és egy névjegykártyát húz ki belőle, amit átnyújt nekem – Kéri, hogy hívd fel, mert lenne egy ajánlata számodra.
Ahogy átveszem a kis papírlapot, szívem hangosan kezd el verni a mellkasomban. Ez egy megvalósult álom lenne? Óvatosan forgatom ujjaim közt a papírlapocskát. Szégyenkezve nézek Jin-re, akit az előbb úgy lehordtam.
-Ne haragu… - nem tudom befejezni, mert Jin mellkasa arcomnak csapódik. Hosszú karjaival átölel, szorosan tartva ringatni kezd. A feltörő könnyeim ellen nem tudok és nem is akarok küzdeni, csak kiengedem, az elmúlt évek csalódásaival együtt, hogy egy új, jobb és reményteli jövőt engedhessek a helyükre.

Azonnal megkaptam az állást, nem is kellett sokat gondolkodnia Shin Jung Keun-nak, hisz a legjobb ajánlás az volt, amikor látta a munkámat és a fiúk is ajánlottak.
Már csak egy apró dolgot zavarta meg boldogságomat.
Bang Si-Hyuk.