Sziasztok!

Hát ez is eljött. Hamarosan hozok még nektek egy Írói utószót, abban a sorozat ettől a részétél végleg elbúcsúzom. Persze, a szereplőktől nem, hiszen fogunk még találkozni velük.😁

Jó olvasást,

Skyler💓

Epilógus

Ádám

Egy ideig fel sem fogtam Kamilla szavait. Igen, féltem, igen megijedtem! És igen rohadtul tudtam, hogy ő nem Lívia volt, de el kellett mennem kicsit levegőzni. Lehet nem jó ötlet volt minden szó nélkül itt hagyni, de akkor annyira le voltam döbbenve, hogy meg sem bírtam szólalni, és tudom, hogy ezzel megbántottam Kamillát, de kellett egy kis idő, amíg végül felfogtam, hogy mit jelent ez nekünk.

Úristen! Újra apa leszek, de most végre tényleg a karjaim között tarthatom a kicsit. Játszhatok vele, érezhetem a szívdobogását, megtaníthatom beszélni, járni, nevelhetem a saját tudásom szerint, ott lehetek mellette, míg felnő. Láthatom, ahogy belép az óvoda kapuján, érte mehetek az iskolába, láthatom, ahogy színpadra áll az ünnepi műsorok alatt, ahogy nyolcadikból elballag középiskolába vagy gimnáziumba, végül onnan felvételizik egy egyetemre. Az pedig, hogy ő mit szeretne tanulni, az ő döntése lesz. Csak legyen boldog. Mi pedig az anyjával boldogan figyeljük majd, ahogy igazi felnőtt válik belőle.

Persze, ha valaha is megbocsájt nekem. Meg kellett győznöm, hogy tényleg szeretném őt is és a babát is.

Már éppen kezdtem volna előadni a nagy monológom, amikor magam elé pillantva észrevettem, hogy már nincs bent.

A fenébe!

Pánikolva szaladtam ki a felhajtóra, ahol még ott állt a beindított motorú kocsi, de láttam az ablakon keresztül, hogy Kamilla lassan elindul vele. Ezt viszont nem engedhettem, így a kocsi elé vetődtem. Hát mit ne mondjak, fájt egy kicsit, amikor az autó belecsapódott a testembe, és én hátraestem. Azért eléggé lüktetett az oldalam, de nem volt túl nagy a becsapódás, mivel Kamilla nem nyomta meg a gázt annyira.

Tappancs a következő pillanatban már ott volt mellettem, és az arcomat nyalogatta, amely meglehetősen felébresztett a kábulatból. Hallottam, ahogy az ajtó csapódott, a motor pedig megállt.

-Úristen, Ádám-térdelt le mellém idegesen.-Jól vagy?-kérdezte aggódva.

-Jól leszek, de el kellett neked most mondanom valamit-nyögtem ki kicsit még nehézkesen.

-De Ádám...-kezdte volna tovább az aggódást.

-Most hadd mondjam el ezt neked, légy szíves-kértem halkan, mire egy ideig csendben volt, de végül bólintott. Én pedig felsóhajtottam, és belekezdtem.-Igen, berezeltem. Voltam ilyen helyzetben, és félek, hogy elveszíthetlek téged is és a gyerekünket is. De többet nem akarok menekülni, az elmúlt hónapok voltak életem legjobb hónapjai, és őszintén minden reggel veletek akarok kelni és veletek akarok elaludnimosolyogtam rá, és felemeltem a kezemet, hogy letöröljem a könnyeit.Veled és azzal a gyerekkel, aki a hasadban növekszik. Többé nem akarok a múltban élni, a múlt miatt félni. Többé nem leszek érzéketlen, még egyszer nem esek vissza. Te húztál ki. Az elmúlt hónapokban végre boldog voltam, és miután visszakaptalak szinte a halálból, hálát adtam az istennek, hogy még élsz, hogy elmondhatom, hogy mennyire szeretlek. Most pedig az a gyerek van a hasadban, aki az enyém is, és bár először megijedtem, most már tudom, hogy kell nekem ő is. Mindketten kelletek, és tudom, hogy az előbb megbántottalak, és azt hiszed, hogy nem kelletek nekem, de igenis szükségem van rád is és a kicsire. Ti vagytok az életem. Itt már csak az a kérdés, hogy ti akartok-e engem-mondtam, miközben felültem.

Egy ideig fürkészte az arcomat a könnyfátyolon keresztül, aztán felém nyúlt, és két kezébe fogta az arcomat, a homlokát az enyémnek támasztva nézett a szemembe.

-Kellesz nekünk,-szólalt meg gyöngéden-de többé ne rohanj el így, ha valami számodra félelmetes. Tudom, hogy nehéz szembenézni vele, de itt leszek neked.

-Szeretlek-suttogtam megtörten, és valljuk be először, felnőtt férfiként most először sírtam el magam.-Köszönöm, hogy megbocsájtottál nekem.

Erre elmosolyodott.

-Nincs mit megköszönnöd. Egyszerű az indok, miért bocsájtottam meg ilyen könnyen: én is szeretlek. De többé soha többet ne szaladj a kocsi elé, még akkor se, ha kegyetlenül haragszom rád.

Igen, ő volt az igazi. Mert még ilyenkor is képes volt megnevettetni.

4 hónap múlva

A hátsó terasz felé igyekeztem a limonádéval a kezemben.

Tavasz volt, és ma kifejezetten meleg volt már, de azért a kint ülő feleségem lábán takaró volt. Bár jobban szerettem volna, ha bent a nappali melegében olvas majd, ő a teraszt választotta inkább, mert szerette volna érezni az első igazi napsütést. A könyvvel a kezében tehát a terasz egyik székére telepedett, a lábait felrakta egy másik székre, és éppen a könyv felénél tartott. Figyeltem, ahogy belemélyedt a sorokba, és ahogy annyira koncentrál minden egyes szóra.

Az elmúlt négy hónap alatt tényleg rettentő harmonikussá vált a kapcsolatunk. Végre én is elmehettem Kamillával orvoshoz, így hallhattam a gyermekem szívhangját is, és láttam őt az ultrahangfelvétel, ami elképesztő élmény szerintem egy apa számára. Volt egy pillanat, amikor majdnem elsírtam magam, legalábbis Kamilla szerint, mert ő látta csillogni a szememet. Lehetett is, miért sírnom és büszkének lennem. A feleségem a leggyönyörűbb kismama a világon. Gyönyörű, ahogy elkezdett kigömbölyödni, és annyira jó érzés volt megsimítani néha a hasát azzal a tudattal, hogy az én gyerekem növekedett ott.

A félelmem nem múlt el végleg, de Kamilla tényleg mellettem volt végig, és segített eloszlatni a kétségeimet. Ha kételkedtem magamban, rögtön meggyőzött, hogy nem kell és folyton biztatott, hogy a legjobb apja leszek ennek a kislánynak. Jaj, igen, az is kiderült, hogy lányunk lesz, és emiatt mi már el is kezdtünk gondolkodni a neveken, bár még nem igazán jutottunk dűlőre vele. Abban viszont biztosak voltunk, hogy a kis Szatmáry lány valami olyan nevet kap, ami eddig nem volt a családban.

És végül a világunk is rendeződni látszódott. Kamilla apja végül felébredt és két hónapja kikerült a kórházból, de szigorú diétára fogták, valamint vizsgálatokra kellett járnia, de már egyáltalán nem ellenkezett semmi ellen, hiszen az elmondása szerint most volt még egy indok, hogy éljen, a születendő unokája. Akinek persze az én szüleim is rettentően örültek, apa hosszú évek óta most ölelt magához, mint évek óta soha, hosszan, szeretettel, és nagyon vártam ezt a pillanatot már hosszú idő óta. Apa tényleg büszke volt rám.

Harmos Dávidot végül több mint 20 évre börtönbe csukták, de Kamillával egyáltalán nem voltunk ott az utolsó tárgyalásán, és csak utólag mondta el a mi ügyvédünk, hogy mi a helyzet, na meg Will, aki végül elment vele. Nekünk bőven elég volt az, hogy ott kellett lennünk akkor, amikor vallomást tettünk, az ítélethirdetésre már nem voltunk kíváncsiak.

Willről és Laráról kiderült, hogy csak szimplán barátok, bár néha azért volt köztük valamiféle szenvedély, valamiféle olyan érzelem, ami többnek tűnt, de Will azt mondta, hogy csak jó barátok, és ezen nem biztos, hogy szeretnének változtatni. Kamilla is úgy gondolta, hogy ez hülye ötlet, mert valami volt köztük, ez tagadhatatlan, de a barátaink voltak és elfogadtuk a döntésüket.

A cégnél pedig most kezdett alakulni a helyzet. A testvéreimmel végül sikerült két nagyobb birtokot megvenni, ahol rögtön elkezdtük szervezni az építkezést, és a szőlővel való betelepítést. András a tokaji területekért, Tamás pedig a Balaton-felvidéken lévőekért lesz felelős. Szerencsére mindketten találtak házat itthon. Kicsit furcsa volt, hogy mindhárom Szatmáry testvér itthon volt, de láttam apán, hogy hiába a nagy világhálózat neki ez volt a fontosabb. A család.

Tényleg minden kezdett egyenesbe jönni, és most már éreztem, hogy mi hiányzott igazán az életemből.

Ekkor mintha megérezte volna, hogy nézem, Kamilla felpillantott, és elmosolyodott, én pedig visszamosolyogtam rá, majd leraktam elé az asztalra a poharat, ő pedig mellé helyezte a könyvet.

-Na hogy vagyunk?-guggoltam le elé, elhúztam a takarót, és a testre feszülős a pólón keresztül megsimogattam a pocakját, majd puszit nyomtam a köldöke alá.

-Jól vagyunk, ma reggel még mindig nem rugdalóztunk-túrtam bele a férjem hajába.

-Majd fog-nyomtam puszit még egyszer a hasára.-Igaz-e, kicsi lány? Te egy igazi nyugodt baba leszel.

Ekkor történt meg egy újabb csoda az életemben, ugyanis a kislányom keze vagy lába kitüremkedett az édesanyja hasfalán keresztül, aztán visszahúzódott. Amikor megpillantottam az első, szinte alig látható mozdulatot arra a helyre vezettem a kezemet, és ráhelyeztem a tenyerem. Már kezdtem lelombozódni, hogy nem kapok egy újabb mozdulatot, de aztán a tenyerem alatt megéreztem. Szélesen elmosolyodtam, aztán felpillantottam Kamillára, aki ugyanolyan édes mosollyal tekintett le rám.

-Szeretlek-suttogta.

-Én is szeretlek, angyalom. Mindig szeretni foglak.