Sziasztok!😘

Sajnos ma csak egy részt tudok hozni nektek. De igyekszem pótolni a kimaradt szerdai részt. Lehetetlenül fáradt vagyok az elmúlt napok után, de nagyon jól éreztem magam egyébként a táborba, és mindenkinek ajánlom a gólyatáborokat, mert nagyban elősegíti a beilleszkedést.😊
Holnap este hozom a következő részt valószínűleg.

Jó olvasást,
Skyler😚

7. fejezet

Ádám

Hazatérve rá kellett jönnöm, hogy inkább visszacsöppentünk a ne vegyünk tudomást egymásról állapotba. Ugyanis minden reggelt így indítottunk. Az ebédlőben reggeliztünk, váltottunk egy-két szót egymással, majd ő lelépett, hogy végre belekezdhessen a magánpraxisának kialakításában, hiszen most már szabad volt, találtunk mást a helyére a vállalatnál. Reggelente én és Will pedig leléptünk az irodába az ügyintézés miatt, hiszen rengeteg tárgyalásom volt és rengeteg megrendelés. Mire pedig hazaestünk, a kedves álnejem már régóta aludt.

Fura volt belegondolni azután az éjszaka után, hogy nem nyúlhatok többé hozzá, de tiszteletben tartottam a kérését. Hiszen még én magam is tudtam, hogy ha belebonyolódunk ebbe, és belém szeret, annál szarabb lesz neki a válás. Én nekem pedig nem volt ilyenre szükségem.

Másik oldalról viszont eszméletlenül kívántam őt. Azt hittem, hogy a fellángolt vágy majd eltűnik, ha lefekszünk egymással, de semmit nem enyhített. Éjszaka vele álmodtam, és mindig a nászéjszaka járt a fejemben. Egyszerűen olyan volt, mintha beleragasztották volna a fejembe a gondolatokat, és én sehogy sem tudtam volna őket onnan kiverni. Idegesítő szokás volt azonban, hogy gyakorta róla képzelegve elégítettem ki magamat, ezzel is könnyítve a szenvedésen, amely minden áldott reggel megjelent a nadrágomban. Nem tehettem róla.

A cég vezetése azonban sokszor elterelte a figyelmem és hálás voltam, hogy így alakult a helyzet. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, de Will, apa és a testvéreim segítségével a következő hét végére már egészen belejöttem.

Épp egy egészen fontos tárgyalás közepén voltam, amikor egy üzenet érkezett a rezgő telefonomra. A homlokomat ráncolva pillantottam rá, amikor pedig láttam, hogy Kamilla írt, érdeklődve vettem el az asztalról, és nyitottam meg az SMS-t.

Kamilla: Anyád most írt, hogy anyámékkal együtt át akarnak jönni hozzánk vacsorázni. Szóval örülnék neki, ha minél hamarabb hazatolnád a seggedet, drágám, mert nem fogom egyedül fogadni őket.

Majdnem hangosan felnevettem, amikor megláttam az üzenet tartalmát. Azonban moderáltam magam, és csak elvigyorodtam. Ez volt az első hosszabb reakció Kamillától az elmúlt hét alatt, szóval örültem neki, hogy végre normális emberek módjára tudtunk egy kicsit kommunikálni. Bár lehet az nem normális kommunikációnak számít, hogy a mondataiból sütött a gúny és a düh.

Esküszöm, hogy legszívesebben hazamennék, és addig szexelnék ezzel a nővel, ameddig már nem bír majd megmozdulni.

Fantasztikus! Most már a farkam is áll. Egy tárgyalás kellős közepén. Gratulálok, Kamilla! Te még ezt is sikeresen elintézted.

A gondolatokat próbálva száműzni bepötyögtem neki a választ.

Ádám: Egy tárgyalás kellős közepén vagyok, szívem. Majd a kedvedért megpróbálok hamarabb otthon lenni. Biztos nagyon meg vagy ijedve a szüleinktől.

Egy perc sem telt bele, mikor jött a válasz. Én pedig már megint majdnem felröhögtem rajta.

Kamilla: Te csak ne gúnyolódj, Szatmáry! Nemcsak hozzám jönnek a szüleink, hanem hozzád is. Szóval amint tudsz húzzál hazafelé!

-Szatmáry úr-nézett rám szégyenlősen a prezentációt tartó fiatal fiú, mire én felpillantottam a telefonomból, és érdeklődve tekintettem körbe. Mindenki engem figyelt.-Szóval mit gondol?

A francba! Nem is figyeltem oda, hogy mit mondott. Miről is beszélt? Talán az újfajta borok termesztéséről? Rápillantottam a kivetítőre, így a szemem megakadt a címen. Még jó hogy jó a memóriám, mert a tippem bejött.

-Azt gondolom, hogy bár remek ötletei vannak, és az új borok termesztése elindít minket a piac egy újabb területén, néhány változtatást muszáj eszközölnünk a tervezetén. Azonban ehhez arra van szükségem, hogy átküldjön egy másolatot az ötleteiről. Adja oda Mr. William Robertsonnak-mutattam a legjobb haverom felé-és átnézem az egészet. A
mai tárgyalást viszont befejezettnek tekintem.

Ezzel fogtam magamat, felálltam és elindultam a nyomomban Will-lel. A recepción álltunk csak meg.

-Kérd el tőle az összes papírt. Nekem jelenésem van a feleségemnélforgattam meg a szememet.

-Mi van, bekeményített az asszony?-nevetett fel zsebre vágott kézzel, mire a vállába bokszoltam, majd minden szó nélkül otthagytam őket.

Amikor megérkeztem, egy csatatér fogadott otthon legalábbis a hangokból ítélve. A konyhából veszekedés hangja hallatszott, pontosabban inkább csak ideges kiabálásé, aztán meghallottam Magda hangját, aki halkan nyugtatni próbálta Kamillát. Kíváncsi voltam, miről szólhat ez az érdekes beszélgetés, így inkább a konyhába vezető boltív mellé helyezkedve kihallgattam őket.

-Utálom őt, esküszöm, hogy megőrülök tőle-mondta Kamilla szinte fújtatva.

-Jaj, asszonyom, szeretik egymást, hiába mondja. Tudja, minket is beavattak arról, hogy az önök házassága nem igazi, de valójában ez a nagy hév, amellyel egymás ellen harcolnak meglepő, mert ahelyett, hogy gyűlölet fűtené, inkább a szenvedély van benne.

Tényleg volt abban valami, amit Magda mondott. Ritka esetek egyike volt a mai kirohanása, és bevallom, nem igazán értettem, hogy mi történt. Hiszen eddig csodálatosan megvoltunk egymás mellett. Mármint nem veszekedtünk, hiszen nem is beszélgettünk. Most viszont kijött belőle a kisördög, és úgy ítéltem meg, én keresztülhúztam a terveit.

De az hogy mi szerelmesünk vagyunk, óriási szarság volt. Én meg a szerelem. Na ne nevettessenek már. Még egyszer nem lesz ilyen hatalma egyetlen nőnek sem felettem. Nem fogom engedni, hogy bárki is elvegye az eszem, nem engedem, hogy tönkretegyen, hogy felmarcangoljon, hogy kihasználjon. Még egyszer egyetlen nő sem éri el nálam azt, amit Lívia.

Abban viszont igaza volt Magdának, hogy bár próbáltuk titkolni, sütött belőlünk a szenvedély. Ez ellen nem tudtunk harcolni. Olyan érzés volt, amely megrekesztett bennünk mindent, és vihart kavart. Minden áldott reggel azt kívántam, hogy bárcsak megkaphatnám ezt a nőt, aztán rájöttem, hogy az lenne életem legnagyobb hibája. Ha elérem, hogy belém szeressen, akkor én lennék a legnagyobb ökör. Nem akartam megbántani, amikor egy év múlva elválunk, nem akartam, hogy fájjon neki. Hiszen mégiscsak a gyerekkori legjobb barátomról beszéltünk.

Nem is értem, hogy miért szakadt meg a kapcsolat. Nem értem, hogy miért voltam gyerekkoromban olyan gonosz vele, miután tinédzserkoromban lázadni kezdtem. Hiszen ő segített nekem, amennyire csak tudott még akkor is, amikor szar helyzetben kerültem apáméknál, és én meg elárultam, nem foglalkoztam vele. Lehet ez a baja velem? A fenébe, engem ez nem kéne, hogy érdekeljen. Sőt őt magát sem kellene kívánnom, de úgy néz ki a farkamnak saját agya van.

-Nem tudom, Magda, elegem van belőle már most-mondta felsóhajtva.- Olyan, mint egy nagy gyerek, és utálom, hogy így kell élnem. Úgy érzem magam, mint egy börtönben.

-Akkor minek ment bele ebbe a házasságba?-mondta ki az én gondolataimat is a házvezetőnőm.

-Mert sajnos kellett a pénz. Valami olyanra, amiről jobb, ha csak én tudok-suttogta, de még annyira, hogy én is hallottam.

Bajba került? Ha igen, akkor miért nem azt mondta? Talán nem is tud róla más rajta kívül. Ha bajban van, azonban nekem is tudnom kell majd a dologról, mert nem akarok váratlan meglepetéseket. Sem a sajtóban, sem a házam táján. Előbb utóbb kénytelen leszek kihúzni a dolgokat ebből a kis ördögből.

Ekkor döntöttem azonban úgy, hogy közbelépek és megmutatom magam a kis feleségemnek. Elvégre minden vágya az volt, hogy otthonunk kis falai között tudhasson engemet. Így hát kopogtam a boltíven, majd beléptem a konyhába. Egy pillanatra mindketten lefagytak. Gondolom, attól féltek nem-e meghallottam valamit, de még nem akartam elárulni magam. Ezt az információmorzsát jobb, ha megtartom magamnak. Úgy tettem tehát mintha semmi nem történt volna.

-Na itthon vagyok-tártam szét a karom.-Most látva az itt lévő állapotokat, nem értem, minek rángattál ilyen gyorsan haza. Nem is tudok neked miben segíteni.

-Dehogynem-mosolyodott el ördögien.-Menj le a pincébe, hozzál fel borosüveget, bontsd fel, aztán adok poharakat, helyezd ki az asztalra! Aztán fent van az emeleten a kivasalt inged, vedd fel és gyere le, ha kész vagy!

-Most komolyan csak azért hívtál haza egy tárgyalás kellős közepéről, merthogy fel kell bontanom egy rohadt borospalackot?-néztem rá rettentő dühösen.

-Ilyen ez a házas élet, drágaságom-mondta, majd visszafordult a gyúródeszka felé, ahol ha jó láttam éppen diós kiflit csinált. Az biztos, hogy a csaj hajmeresztő, és igazán jó ötletei vannak a kiidegelésemre, de még mindig emlékezett arra a süteményre, amely gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence volt.

Egy pillanatra megmelengette a szívemet ez a nő, és elgyengülve pillantottam az alakjára. Az asztal felett hajolt, fekete haja kócos kontyba fogva, a kezei és az arca lisztesek. A szája és a homloka körüli ránc pedig utalt arra, hogy nagyon koncentrál az előtte lévő tevékenykedésre. Olyan volt, mint egy igazi kis háziasszony. Meglepő volt, hogy tud főzni, sütni. Bár emlékszem, hogy náluk nem volt semmi házvezetőnő, az anyukája főzött mindent, amit tudott, és gondolom, minden tudást át is adott a lányának.

Csodáltam ezt a nőt. Amióta visszajöttem, néhány kirohanáson, illetve azon a pár pillanaton kívül, amikor engedte láttatni a félelmet az arcán, sosem látszódott rajta semmi. Olyan erős volt. Ez alatt az egy hét alatt sem mutatott semmilyen érzelmet, pedig ahogy az előbb hallottam eléggé pokol volt itt neki az élet, és bevallom én sem könnyítettem meg neki azzal, hogy eléggé hidegen bántam vele.

Néztem ott őt egy darabig, és próbáltam feldolgozni a tényt, hogyha Lívia előtt találkoztam volna ezzel a felnőttes énjével, akkor talán több is lehetne a házasságunkból, mint egy papír. De hála az előző menyasszonyomnak, ez már közöttünk sosem lehet több szinte munkakapcsolatnál, mert be kellett vallani ez a házasság az volt.

Jézusom, teljesen olyan voltam, mint egy barom! Azonnal abba kellett hagynom ezt a nyáladzást a be nem teljesülő vágyakozásról.

-Te még mindig itt vagy?-kérdezte hozzám fordulva Kamilla.-Menjél már, légy szíves!

Erre megforgattam a szememet, majd tettem a dolgomat.

A pincéből, amelyet apám megtöltött nekünk a cégünk boraival, felhoztam egy üveg pinot noir vörösbort. Igazából imádtam ezt a vörösbort, pedig nagyon sokan nem szerették. Pont ezért választottam még egy olaszrizlinget is. A konyhába visszaérve Kamilla még mindig a süteményeket csinálgatta Magda segítségével, én pedig közben egy dugóhúzót kérve felbontottam a borosüvegeket. Ezután pedig Kamilla utasítására a konyhapultra elhelyezett poharakat az asztalra tettem, melléjük pedig odahelyeztem az üveget.

Miután ezzel végeztem, szó nélkül felmentem átöltözni meg lefürdeni.

Közben azonban Kamillán járt az eszem. Azon, hogy mennyire vágyom rá, azon, hogy legszívesebben leteperném. Illetve a tényen, hogy úgy tettem az előbb mindent, ahogy igazából parancsolta. Ellent kellett volna állnom neki minden tekintetben, de ez a nő elérte, hogy ne ellenkezek és megtegyek mindent, amit kért. Nem akartam elfogadni, hogy szinte behódoltam neki.

Az biztos volt, hogy most kénytelen voltam a víz hőmérsékletét hidegre állítani, ugyanis már megint vágytam a feleségemre.

Kamilla

Ideges voltam. Meg akartam felelni az álfeleség szerepre, és ma kellett először igazán ezt bizonyítanom. A szüleink mindannyian itt lesznek, és bepillantást nyernek az életünkbe. Abba az életbe, ami hamis volt. Amit annyira utáltam, mint eddig semmit. Bevallom őszintén, a Szatmáry házban egyáltalán nem éreztem jól magam, és Ádám sem könnyítette meg az életemet, amikor úgy kezelt engem, mint egy szellemet. Keresztülnézett rajtam, és én is rajta.

És emiatt egy pokol lett az életem. Utáltam azt a felsőbbrendűséget, amely már a testtartásából is érezhető volt, valahogy azt a játékot játszottuk az eljegyzés óta, hogy ha te is így, akkor én is így. Ezzel szemben voltak olyan gyenge pillanatok, amikor nem bírtam utálni. Ilyen volt a délután is. Amikor hazaért, és körülbelül szó nélkül elkezdte megtenni, amire kértem, egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy a közöttünk lévő kapcsolat nem is igaz. Néztem őt, és figyeltem a mozdulatait, közben észre sem vettem, hogy Magda nélkülem fejezte be a diós kiflit.

Elpirulva köszöntem meg neki, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elmentem onnan a fejemet szégyenlősen leszegve, hiszen így rajtakapott, ahogy a férjemet bámultam. Bár szerintem ebben amúgy sem látott volna kivetnivalót, hiszen akárki akármit mond, az álférjem szexi és kívánnivaló volt.

Gyorsan lezuhanyoztam a szobámhoz tartozó fürdőben, majd magamra kaptam az előre kikészített kis virágmintás ruhát, pici sminket tettem az arcomra, majd magamra kaptam egy lapos talpú kis cipőt.

A földszintre érve pont jókor érkeztem, mert Ádám még valószínűleg odafent tetvészkedett, az ajtóban azonban már ott álltak a szülők. Mindenki elegánsan volt felöltözve, és mosolygós arcukon őszinte szeretet tükröződött. Bevallom, régóta láttam apámat ilyen boldognak. Amióta kiderült a betegsége sokszor volt levert, és depressziós. Talán azóta jobb egy kicsit a helyzet, amióta az orvosok javulást láttak nála. Azonban a kezelései rendkívül költségesek voltak, és még így sem volt biztos az, hogy még nagyobb gyógyulás következik be.

De ez a vigyor az arcán... Mindennél többet ért.

-Sziasztok-köszöntem nekik, majd mindenkit végigpuszilgattam.-Ádám is mindjárt jön, csak ő még az előbb éppen fürdött.

-Jaj, mi ráérünk-legyintett az anyósom.-Bár nem hiszem el, hogy pont Ádám késik erről a vacsoráról, amikor mindig olyan pontos.

-Most közbejött valami, anya-jelent meg a férjem, mielőtt nekem kellett volna alibit találni az eltűnésére, amelyet amúgy is furcsának találtam. Eddig fürdött?-A cégnél volt egy fontos tárgyalásom, és picit később értem haza, mint szerettem volna.

Miután ő is üdvözölt mindenkit, odalépett hozzám és átkarolta a derekamat, majd megpuszilta oldalról az arcomat. Elmosolyodtam, és a legrosszabb az volt, hogy az a mosoly kurvára igazi volt.

-Na de menjünk már beljebb-tereltem a szüleinket a nappali felé.-Olyan hirtelen hívtatok fel minket, hogy alig tudtunk valami finom vacsorát készíteni Magdával.

-Te főztél?-kérdezte kissé meglepődött hanggal az anyósom.

-Igen, remélem szeretitek a baconba tekert csirkemellet sajtos töltelékkel, valamint csináltam még abból a rendkívül finom diós kifliből, amely gyerekkorunk kedvence volt.

Miután közöltem velük, milyen ételt csináltam, mindenki szerette volna megkóstolni, hogy az új Szatmáry feleség, hogyan főz, így beültek az ebédlőbe, én pedig segítettem Magdának bevinni az ételt. Először tiltakozott, hogy ez az ő feladata, nem a ház úrnőjéé, ahogy ő mondta, de majd kiismeri az egyik legrosszabb tulajdonságomat, hogy túlságosan makacs egy nőszemély vagyok.

Az ételből körülbelül vagy háromszor is szedtek a vendégeink, ami visszajelzésként nagyon jó volt, mert így legalább biztos lehettem abban, hogy finom volt a főztöm. A süti pedig majdnem teljesen elfogyott. Ádám ette meg a legtöbbet, de hát az ő kedvence volt. Na meg az enyém.

Az evés mellett pedig a szüleink folyton kérdezősködtek. Engem a magánrendelőről, hogy találtam-e már ügyfeleket, hirdetéseket adtam-e már fel. Én pedig készségesen válaszoltam, hogy eddig sajnos még nem tudtam mindent elintézni. Kell egy kis idő, amíg be tud indulni a rendelő. Ádámot pedig a cégről kérdeztek, hogy sikerült-e már hozzászoknia a céghálózat vezetéséhez, hogy milyen a munka, bírja-e a tempót. Természetesen ő is szívesen válaszolgatott, és közben a látszat kedvéért az én kezemet fogta.

Kényelmetlenül éreztem magam az érintése alatt, mert bár magamnak is nehezen akartam bevallani, de a fejemben folyamatosan visszavisszatértek az emlékek a nászéjszakánkról. Aminek nem is kellett volna megtörténnie, mégis annyira gyönyörű volt. Akárhányszor rá gondoltam, a szívem meglódult, a mellbimbóim megkeményedtek, az alhasamban csomó keletkezett, a hüvelyem benedvesedett, és zihálni kezdtem.

És a probléma az volt, hogy mivel jelenleg is visszaemlékeztem rá, ugyanezek a tünetek mutatkoztak. A szüleink előtt. Hát remek. Itt ültem felizgulva a saját szüleinkkel szembe egy olyan férfi miatt, akit utálnom kellene, mégsem tudom megtenni.

-Drágám-kiáltott valaki rám, mire én felébredve a kábulatból, még mindig zihálva néztem a mellettem ülő Ádámra.-Minden rendben?kérdezte, mire bólintottam, majd rákérdeztem, hogy mit szeretett volna.-Csak annyit, hogy el is felejtettem mondani, hogy Dávid tanítja be az új titkárnőmet, és szüksége lenne a segítségedre a régi papírokkal kapcsolatban. Természetesen, megkérhetek mást is, ha ezt szeretnéd, de mégis te kezelted azokat a papírokat teljes körűen.

Annak a férfinak az említésére is hányingerem támadt. Utáltam, szívemből gyűlöltem. Erőszakos, idióta, paraszt volt. A legutálatosabb ember, akit valaha ismertem, és bár régen még együtt voltunk, mára már nagyban szeretném elfelejteni a vele töltött napokat.

Még jobban ziháltam, ahogy eszembe jutottak azok az esték, amikor berúgott, és annyira ideges volt, hogy megvert. Aztán a másnap reggelek, amikor ő még az ágyban feküdt és aludt, én pedig a fürdőszoba padlóján sírtam némán magam elé bámulva a sebeimről és a sajgó hüvelyemről tudomást sem véve.

-Ha nem lenne baj, akkor inkább nem szeretnék bemenni a céghez, annyi dolgom van most, szívem-mondtam füllentve az indokról.-Kérd meg Alízt, apám volt titkárnőjét, ő írta meg mellettem a legtöbb a papírt, sokat segített nekem.

Ádám egy pillanatig furcsállva a dolgot nézett rám, de aztán bólintott, és visszafordulva a szüleinkhez elterelte a témát. Így hát megúsztam a kérdezősködést, de tudtam, hogy Ádám nem fogja feladni. Lehet, hogy nem most, de legközelebb nem fogja megállni kérdezősködés nélkül.

-Tényleg, milyen az egészséged Pali?-kérdezte az apósom az apámhoz fordulva, és én újra megmerevedtem. Bár ez nem volt túl jó ötlet, mert a hirtelen lemerevedést érezve Ádám felém fordult, és újra elkomolyodva ráncolta a szemöldökét.

-Nos minden rendben-mondta az apám megköszörülve a torkát, és elmosolyodott.-Bár néha azok a fránya orvosok a szívbajt hozzák rám a hülye műtétekkel meg vizsgálatokkal, de egyébként makk egészségesnek érzem magam.

Jaj, apa, te is ügyesen hazudsz!

Mert hiába volt minden rendben az utóbbi időben, az apám már sosem lesz teljesen olyan, mint azelőtt. Sosem lesz teljesen makk egészséges.

Valahogy az arcomra íródhatott a gondolatom, mert Ádám ráncolt homlokkal kapkodta a fejét közöttem és az apám között. Úgy gondoltam, hogy este ha Dávid miatt nem is, de az apám egészségi állapota miatt ki fog hallgatni.

Ahogy az idő telt, egyre jobban feloldódtunk, és mindenről beszélgettünk. Feljöttek a régi emlékeink, a gyerekkorunkból. Ádám mesélt a Londonban töltött éveiről, én pedig az egyetemről, valamint az utána lévő időszakomról. A szüleink pedig folyamatosan hallgattak vagy meséltek nekünk kettőnk közös múltjáról, és bár próbáltuk terelni a témát Ádámmal, valahogy mindig feljött egy-egy régi sztori, amelyen a legvégén már csak nevettünk vagy csodálkoztunk rajta, hogy ilyen valaha megtörtént.

Az este így végül kellemesen telt, azonban este nyolckor, amikor elköszöntünk a szüleinktől rendkívül kimerültnek éreztem magam. A szemem, és mindenem fáradt volt, és a bor is kezdett a fejembe szállni, így hát megpróbáltam felmászni az emeletre anélkül, hogy össze ne essek.

Viszont egy hang utánam szólt.

Amikor megfordultam, ott állt Ádám, és bámult engem zsebre dugott kézzel. Ez még nem is lett volna probléma, azonban az arca feszült volt. Tudtam, hogy előáll valamivel, nekem azonban nem volt kedvem hozzá, hogy veszekedjek vele vagy egyáltalán belemenjek ebbe az egészbe.

-Ádám, fáradt vagyok, kérlek, csak hagyj menjek aludni-mondtam kimerülten, majd indultam volna tovább, de persze nem engedett.

-Kamilla-kiáltott felém idegesen, mire megtorpantam-engem egyáltalán nem érdekel, hogy mire költöd a tőlem kapott pénzt, de arra magyarázatot szeretnék kapni, hogy mit titkolsz előlem, mert érzem, hogy valami van. Voltak olyan témák ezalatt a vacsora alatt, amely miatt meglehetősen feszült voltál, és tudni akarom, hogy lehet-e probléma belőle.

-Nyugodj meg, nem olyan a dolog, ebben biztos lehetsz-mondtam gúnyosan, majd próbáltam újra elindulni, de ő nem engedett, mert elkapta a karomat. Fogva tartott. Tudtam, úgyse enged el addig, amíg nem mondom el az igazat neki.-Miért nem hagyod, hogy magamban tartsam ezeket a titkokat?

-Mi van Dáviddal, ami miatt ennyire kikészül?-kérdezte ellentmondást tűrően. -Együtt jártunk régen, és ennyi-adtam egyszerű választ.-Azóta sem szeretek találkozni vele.

-És az apád?

-Az...-akadt el a hangom.-Az nem az én titkom, hanem az övé. Nem mondhatom el.

-Most már hallani akarom az egészet, Kamilla. Ő volt gyerekkoromban a pótapám, hallani akarom. Látom, hogy valami nem stimmel ezzel a dologgal kapcsolatban, és bevallom utálom, hogy ki kell kényszerítenem belőled apád titkát, de csak segíteni szeretnék, mert valami miatt úgy látom, hogy most szükségetek van rá.

Elgondolkodtam.

Úgyis vele élek, egyszer pedig úgyis kiderül a titok, amelyet apám tartogat. Én nem értettem, hogy miért nem szeretné elmondani senkinek, de az apám volt, ezért elfogadtam a döntését. Viszont az, hogy senki nem tudta, engem is teljesen tönkre tett lelkileg. Nem volt kivel megbeszélnem a problémákat, a félelmet, hogy egyszer csak elveszíthetem a saját apámat. Most pedig bár nem a legmegfelelőbb embernek, de elárulhattam az egyik súlyos titkot, amely a szívemet nyomta.

Vajon megérti? Vajon hogy áll hozzá?

Döntenem kellett.

Elsírtam magam, mert most készültem elmondani apám titkát, egy olyan titkot, amelyet megfogadtam, hogy nem mondok el senkinek. Most mégis az volt a helyzet, hogy elárulni készültem az apámat annak a férfinak, akibe hiába tagadtam még mindig szerelmes voltam. Egyben bízhattam, hogyha engem nem is szeretett, akkor az apámat igen.

Egy picit nyugodtabb lettem, amikor vettem egy pár mély levegőt, és leültem a kanapéra, majd felvettem az asztalon lévő borospoharamat. Ádám követett. Pillanatokig csak bámultam magam elé, pontosabban a kezemben lévő vörösborra. Párszor meglötyögtettem a benne lévő italt, és gyorsan megittam, ekkora tudtam összeszedni magam annyira, hogy meg tudjak szólalni.

Nagyot sóhajtottam.

-Apám rákos volt-motyogtam, mire ő úgy húzta ki magát a fotelben, mintha épp állon vágtam volna.

-Hogy mi van? És erről én miért nem tudok? Apámék is tudnak róla?

-Nem-kaptam fel a fejem ijedten.-Senki nem tud róla. Apa döntése volt ez. Mindenkinek csak azt mondtuk, hogy a térde rossz, de ennél többről volt szó-sóhajtottam, majd a könyökömre támaszkodva előrehajoltam, és belekezdtem.-Apám térde egyre rosszabb lett, ezért elvittük egy évvel ezelőtt egy kivizsgálásra. Ezeken derítették ki, hogy apának tüdőrákja van.
Semmi köze nem volt a térdéhez, mégis fényt derítettek rá, és az orvos szerint még időben ahhoz, hogy kezelni tudják. Az ő kezeléseire kell a pénz. Anyával magánorvoshoz vittük, ezért picit drágább, mint egy átlagos orvos, és a fizetésem nem volt elég. Apádtól pedig apám nem volt hajlandó elfogadni pénzt. Anyám tánciskolája is kezd tönkremenni, ezért mentem bele az ajánlatodba. Muszáj volt mindent fizetnünk, és bár nehéz volt rávenni a szüleimet, de legalább tőlem elfogadják a pénzt most már. Bár így elég későn tudtam a saját szakmámban dolgozni, magánrendelőben, de áldozatot hoztam-vontam meg a vállamat.-Érte még ez is megéri.

Ádám úgy nézett rám, mintha soha életében nem látott volna engem. Meglepődve, fürkészve, büszkén, kiábrándulva. Egy ideig csak néztük egymást. Egy hét után most volt egy olyan pillanatunk, amikor igazán beláthattunk egymás védelmi pajzsa mögé. Ő meglátta rajtam a félelmet az apám elvesztése miatt, a küzdés iránti vágyat, a lehetetlen helyzetek megoldására való törekvést, a küzdést. Én pedig láttam a tiszteletet ez iránt, a vágyaim, a céljaim iránt.

Olyan volt az a pillanat kettőnk között, mint egy lámpa amely felvillant. Mindketten megláttunk valami újat a másikban, amelyet eddig nem. Mindketten láttunk egy töredéket abból a gyermekből, személyiségből, amelyet még gyerekkorunkban nyomtunk el magunkban különböző okok miatt. Pedig azok voltunk igazán mi. Azok a gyerekek, akik Tappancsot sétáltatták, akik a birtokunk udvarán játszottak, akik őszintén megbeszéltek mindent. Akik barátok voltak.

És ez mind-mind a múlté volt, egy ládikába zárva, amelynek tetején az emlék felirat állt. Hiszen ezek már nem a jelenhez tartoztak, a múlt értékei voltak.

Ekkor rám nézett és halványan elmosolyodott.

-És én még azt hittem, hogy csak a saját céljaidra használod a pénzt. Hogy ebből veszel dolgokat a rendelőhöz, magadnak stb.

Erre felkacagtam, majd hosszan belenéztem a szemébe és felálltam.

-Mert azt akartam, hogy ezt lásd.

Elindultam a szobám felé, mire újból utánam szólt. Már fordultam volna, hogy dühösen rákiáltsak, hogy hagyjon békén, mert elmondtam mindent neki, de pont amikor megfordultam, egy szó sem jött volna ki a torkomon, hiszen ott állt előttem teljes életnagyságban. A szememet nézte, majd végigsimított az arcomon, én pedig fáradtan hunytam le a szememet, mert az érintése nyugtató volt a meghasadt lelkemnek.

-Köszönöm, hogy elmondtad. A titkotok nálam biztonságban vanmondta, mire elképedve nyitottam ki a szemeimet egy pillanatra, azonban a mondandójától jobban meglepett a következő tette. Ugyanis a szája gyengéden megérintette az enyémet, majd amilyen gyorsan hozzám is ért, olyan gyorsan el is tűnt a melegsége a közelemből, és amikor behunyt szemem újra kinyílt, már hűlt helye volt.