Sziasztok!

Ahogy megígértem, újabb fejezet.
Jó olvasást,
Skyler😊💕

Ui: legközelebb kiderül, kiről fog szólni a jövőre érkező folytatás!😙

4. fejezet

Kamilla

Kicsit meglepődve vettem tudomásul, hogy Ádám apámmal folytatott beszélgetése a lehető leggördülékenyebben zajlott. Úgy léptek ki a házból, mint apa és fia. Én pedig leesett állal bámultam a jelenetet. Nem hittem volna, hogy apa körülbelül szó nélkül befogadja a családba Ádámot, aztán rájöttem, hogy ez a férfi már régóta a család tagja volt. Csak amikor Ádám kiment, megszakadt a kapcsolat.

Visszafelé a városba, szintén csendben telt az út. Reméltem, hogy anya megtartja az ígéretét és nem hívja fel Ádám édesanyját azzal, hogy milyen hírekkel állítottunk be hozzájuk. A kertben ülve, nevetgélve azért megkértem őket, hogy hagy jelentsük be mi magunk, de ismertem anyámat, és sejtettem, hogy mire beérünk a Szatmáry házba, Ádám édesanyja már tudni fogja.

Amíg felfelé mentünk, én a tájat bámultam. Az autópályán haladtunk végig, és most is volt egy kis tömörülés, így volt lehetőségem a gondolataimba merülve merengeni a múlt történésein. Visszamentem arra az estékre, amikor Tappancs, én meg Ádám nekiveselkedtünk Gödöllő hátárának. Vagy amikor ő és a bátyjai a kertünkben játszottunk. Mennyivel jobb volt még akkor minden. Boldog voltam, és akkor kezdtem el igazán szerelmes lenni.

Igen, Ádám volt az az igazi nagy első szerelem. Le sem tagadhatnám.

És ő volt az, aki először megcsókolt. Azon a végzetes estén, amely meghatározta az egész életemet. Amire ő egyáltalán nem is emlékezett. Ez volt az én pechem.

Az autópálya melletti területek többsége mező volt, illetve jó néhány reklámtáblát is megláttam, amelyek valamilyen új szuper terméket hirdettek. Aztán megláttam az első benzinkutat, amelynek világító logója már távolról látszódott. Mivel azonban már a nyár közepén jártunk, így az esték kezdtek egyre rövidülni és sokkal tovább volt világos, a logó
világossága nem volt fontos az autósok számára, hiszen az épületek még jól látszódtak.

Este volt már, lassan hét óra, és tudtam, hogy Szatmáryék vacsorával készülnek nekünk, de tudtam, az idegességtől alig megy majd le valami a torkomon. Apáméknak is kegyetlen volt hazudni, de Szatmáryéktól jobban féltem. Befolyásos emberek voltak, és akármikor a javukra fordíthatták a helyzetemet, még maga Ádám is kihasználhatott volna. Így nagyon ügyesen és okosan kellett válogatnom a lapjaimat. Bár nem tudtam volna elképzelni róluk, hogy bármi ilyet tennének ellenem.

-Jól vagy?-jött a kérdés a vezetőülésben ülő jövendőbeli férjemtől.

-Igen, persze-mondtam gúnyolódva.-Biztos érdekel.

Ekkor rám pillantott.

-Érdekel-mondta határozottan, én pedig döbbenten néztem rá. Először nem akartam válaszolni az előbb feltett kérdésére, de aztán jobbnak láttam, ha nyitok picit felé. Elvégre egy évig együtt fogunk élni.

-Csak ideges vagyok, mert félek, hogy apádék mit fognak mondani. Felém pillantott, de a következő pillanatban újra az utat nézte.

-Semmit-vonta meg nemtörődöm stílusban a vállát.-Apámék szeretnek téged, a fogadott lányuk vagy. El fogják fogadni, csak szerintem ugyanúgy reagálnak, mint a szüleid. Hitetlenkednek, nem értik, miért tartottuk titokban, aztán örülnek majd nekünk, és áldását adják ránk.

Reméltem, hogy ez lesz.

Amikor eljött a pillanat, hogy leforduljunk Szatmáryék birtokához, Ádám továbbhaladt. Furcsán pillantottam rá, mire elmosolyodott.

-Nemcsak a te szüleid költöztek el.

Majdnem egy fél órával később egy olyan ház előtt álltunk meg, ami kívülről is csodaszép volt. Erkélyekkel rendelkezett, hátul nagy kerttel, óriási ablakokkal, amelyeket fehér függönyök takartak el. A ház egy igazi kastélyhoz hasonlított, hiszen fehérre volt mázolva kívülről, és olyan díszítések jellemezték, mint a 18. századi urak kastélyait.

Kicsit sem tűntem meglepettnek, de Ádám csak nevetett.

Ahogy beléptünk a hatalmas épületbe, készen álltam arra, hogy elájuljak. Ádám elmondása alapján ez volt az új Szatmáry rezidencia a régi helyett, amelyet a napokban vettek csak meg a szülei. Emlékeztem valami ház papírjaira, de nem tudtam, hogy milyen és miért. Amúgy sem szerettem turkálni a papírok között.

A meseszép ház belülről is körülbelül úgy nézett ki, mint valami gyönyörű kastély, és én alig bírtam magammal, hogy ne tátott szájjal bámuljam a falakat, a gyönyörű festményeket, bútorokat. Rá kellett jönnöm, hogy mekkora különbség volt köztem és közte. A lépcsőn felfelé vezető út ketté vált, és két folyosóra nyílt. A lépcső aljánál a hölgy megállt, és éppen feltelefonált valakinek. Gondolom, Ádám édesanyjának. A szívem a torkomban dobogott, és úgy gondoltam, hogy ez az egész már egy nagy őrültség. Én nem illettem ide. Ahogy az sem volt megszokott, ahogy Ádám a kezemet fogta.

Már épp azon voltam, hogy kimenekülök a házból, amikor a lépcső tetején megjelent Ádám édesanyja, és lekiáltott hozzánk, majd lelkesen elindult lefelé. Gyönyörű volt ez a nő. Hosszú barna haja most kontyba volt. Finom vonásai tükrözték azt, hogy ez a nő már idősebb, de még mindig rendkívül fiatalos. Elegáns ruhát viselt magassarkú cipővel, nyakában valószínűleg százezreket érő gyöngysor lógott.

Ahogy leért, a mellettem álló Ádámhoz lépett, aki elengedve a kezem, szorosan magához ölelte az anyját. Egy percig egymásnak szentelték az idejüket, aztán Hajnalka kedvesen elém lépett, és engem is szorosan magához ölelt. Amikor megláttam az arcán a mosolyt, már sejtettem, hogy anyámnak eljárt a szája, és bár nem voltam oda érte, már nem tudtunk, mit tenni. Maximum elmagyarázhattuk volna újra és újra a dolgokat, mert abban is biztos voltam, hogy a bő egy órában, amíg ide értünk, a szüleink már tudattak egymással minden egyes apró részletet. Aztán valószínűleg már az esküvőnket tervezgették.

-Jaj, annyira örülök, hogy te vagy az a lány-mondta, majd eltolt magától.-Már azt hittem, hogy valami kis nőcskével jelenik meg. Megint. Úgy, mint fiatalabb korában.

Erre a gondolatra elkuncogtam magamat. Ádám pedig mosolyogva megrázta a fejét. Gondoltam, hogy a lányok, akiket hazahozott még hozzám hasonlóak sem voltak, pontosabban nem az én kategóriám. Azaz valószínűleg Ádám anyukája azokra a lányokra gondolt volna itt, akik maximum egy hétig hűségesek. Fú, de utálom az ilyen nőket! Miattuk nincsenek normális kapcsolatok.

-Apa?-kérdezte érdeklődve Ádám.

-Mindjárt jön. Üljünk asztalhoz, neki el kell még intéznie egy telefont. Csináltunk a szakácsnőmmel egy kis ételt nektek, remélem velünk vacsoráztok-nézett először a fiára, aztán rám reménykedve.

-Persze, anya-mondta kedvesen Ádám, és láttam rajta az anyja iránti szeretetet. Megfogta a kezem, és a szinte szökkenő anyja után mentünk. Kicsit furcsa volt a helyzet, de talán az rosszabb volt, amikor egymás mellé ültünk, és az édesanyja elkezdett faggatni, milyen esküvőt szeretnénk.

Ekkor Ádám a szemével jelezve átadta nekem a terepet, és én megforgattam a szemem. Férfiak. Istenem, ki fogom bírni ezzel egy évig?

-Valami kisebbet szeretnénk, de természetesen tiszteletben tartom azt is, hogy ti kiket szeretnétek meghívni-mosolyogtam kedvesen az édesanyjára.

-Jaj, kedveském. Ez a ti napotok-mondta.-Azonban ha az esküvőt nem is, de a hivatalos eljegyzést szeretném egy picit nagyobbra megtervezni, ha ezzel nincs problémád.

Természetesen nem voltam oda az ötletért, de beleegyeztem, mert tiszteletben tartottam az ő szokásaikat is. Hiszen emlékszem, hogy apámékat el kellett kísérnem a másik két Szatmáry fiú eljegyzésére, majd esküvőjére is. Azonban a gimnáziumra, később pedig az egyetemre hivatkozva ezekről mindig sikeresen hamar leléptem. Sosem szerettem a nagy társasági eseményeket.

Már éppen folytattam volna a jövőre eltervezett dolgaimat, amikor belépett az apja hozzánk, és abbamaradt minden. Ádám felállt és fél kézzel magához ölelte az apját, majd visszaült mellém. Én pedig udvariasan köszöntöttem a férfit, aki megmentette az utóbbi években a családomat a teljes csődbe jutástól, és csak annyit sejtett, hogy apámnak rossz a térde.

Ha tudta volna pedig, hogy mi a helyzet.

Kedvesen ránk mosolygott, de emögött ott volt a cinizmus, az irónia is, és a hitetlenség efelé az egész felé. Tehát úgy, mint az apámat őt is meg kellett győzni. Az anyukáinkkal annyival könnyebb volt a helyzet. Ők elfogadták, mert mindkettejük reménytelenül romantikus volt és hitt a szerelemben. Erre az apákkal szemben ütköztünk nehézségekbe.

-Bevallom őszintén, Kamilla-kezdte Ádám édesapja miközben leült mellénk, és minket fixírozott, amitől picit kényelmetlenül éreztem magamnem hittem volna, hogy te vagy a fiam barátnője. Sőt nem is hittem volna, hogy van barátnője-emelte meg a szemöldökét, mintha rájött volna, hogy hazudunk neki.

Pedig a szüleimnek és neki sosem hazudtam. Mindig is segített nekem, és a pártfogásába vett. Amikor nem volt munkám, ő vett fel. A szüleim is nagyon hálásak voltak neki, hogy alkalmazott titkárnőjeként határozatlan időre, amíg a praxisomat nem bírtam elkezdeni.

Szóval őrülten hálás lehettem neki, és én így háláltam meg, hogy a szemébe hazudtam.

-Háát-kezdtem volna a magyarázkodásba, de ekkor Ádám nyilvánvalóan kifejezve, hogy vele vagyok, és szeret, a kezét az asztal tetején összekulcsolta az enyémmel.

-Én kértem meg Kamillát, hogy tartsuk mindenki előtt titokban. Megpróbáltam minél többször hazajönni hozzá titokban, mivel ő nem tudott jönni hozzám. Kicsit nehéz volt így tartani a kapcsolatot, de megoldottuk, erre bizonyíték az, hogy az utolsó kis rövid találkozásunkkor meg is kértem a kezét.

Esküszöm, ha nem tudtam volna az igazságot magunkról, még én is elhittem volna az egészet. Olyan hiteles színész volt, mintha az egész életében a Broadwayen játszott volna vagy a Globe színházban. Zseniálisan bánt a szavaival, és úgy játszadozott a hazugságokkal, mintha valami előre megírt beszédet mondott volna emlékezetből.

Egy ideig elgondolkodtam azon, hogyha itt ilyen jól megy neki a hazudás, akkor mi mindenben hazudhatott még az élete során. A szüleinek biztos, hogy hazudott. Főleg azokban az időkben, amikor eljárt bulizni, és csak későn reggel vagy délelőtt ment haza. Egyetlen szerencséje volt, hogy nemcsak én voltam mindig, aki fedezte, hanem ott voltak a bátyjai, akik akkoriban már egyetemre jártak, és saját albérlettel rendelkeztek.

Vajon nekem is hazudott arról, hogy nem emlékszik az aznap estéről? Vagy csak el akarta felejteni és így könnyebb volt neki? Hát ennyire béna voltam? Visszagondolva, életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy rá pazaroltam az első csókomat. De hála jó istennek, hogy észbe kaptam és nem rá pazaroltam a szüzességemet is.

Az apja kétkedően nézett ránk. Szerintem nem nagyon hitte el, hogy mi ketten valaha is jó párost alkotnánk, és bevallom kívülről nézve magunkat ugyanezt gondoltam volna. Bár kinézetre nagyon összeillettünk, belsőleg túlságosan is makacsok voltunk mindketten, és ezen kívül belsőleg sem voltunk hasonlóak. Furcsa volt magunkra párként tekinteni, és gondolom, az apja fejében is valami hasonló gondolatok járhattak.

Egy pár pillanatig beállt a csend, és mi némán figyeltük az apja reakcióját. Az anyja elhitte nekünk, az apja volt nehezebb piskóta. A kezem remegett Ádáméban, aki észrevétlenül megszorította egy picit, ezzel is megpróbálva utalni arra, hogy maradjak nyugton. Ekkor rá pillantottam, majd hagytam, hogy szorosabban magához öleljen, és csókot nyomjon a homlokomra. Alig bírtam leplezni a meglepődöttségemet, de még idejében sikerült eltitkolnom.

A következő idegtépő pillanatokban azonban az apja elmosolyodott.

-Hát akkor igyunk rátok és a szerelmetekre-nézett az ajtó mellett álló házvezetőnőre, aki egy tálcán tartott 4 pezsgős poharat. Gondoltam, hogy az egyik alkoholmentes pezsgőt tartalmazott, hiszen Ádám vezetett.-Remélem boldogok lesztek együtt. Örülök, hogy egy ilyen remek lányt talált az én drága fiam. Sok boldogságot nektek! Bár azért az, hogy az esküvő két hónap múlva lesz kicsit elhamarkodottnak gondolom, de a ti döntésetek, rátok bízom.

Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, és a következő pillanatban minden izmom ellazult. A legnehezebb ütközőkön túl voltunk az esküvő előttig. Azonban a hátralévő egy év még egy kész megpróbáltatás lesz.

Az eljegyzési partit hivatalos részleteit a vacsora alatt átfutottuk. Egy hét múlva kellett megjelennünk a Szatmáry villában, hogy le tudjuk a hivatalos köröket, és hogy a sajtónak is szivárogtassunk is egy picit. Megbeszéltük, hogy egyetlen fotóst engedünk be a partira, az esküvőről azonban minden lapot és minden újságírót kitiltottunk. Mindketten eléggé védtük a magánéletünket, és nem volt szükségünk minél több kíváncsi tekintetre, főleg egy egész országéra, világéra.

Hazafelé a kocsiban továbbra is az este hatása volt rajtunk. Egyeztettük az esküvői vendégek listáját, és egy körülbelüli számot a létszámról, aztán beszéltünk a következő hét történéseit. Én elmegyek megszervezni az esküvőt, ő pedig nem szól bele, ha pedig pénz kell, csak üzenjek vagy neki vagy Willnek. Normális esetben ezt pökhendiségnek tartottam volna, azonban az este alatt a szüleivel együtt elfogyasztottunk egy egész üveg pezsgőt, így mámorban úsztam, és mindenen kacagtam, amin csak lehetett. Egyetlen szerencsém volt csak, hogy a pezsgő csak a kocsiban szállt ennyire a fejembe.

-Megleszel egyedül?-kérdezte halkan, amikor megálltunk a lakásom előtt. Pontosabban a Larával közös lakásunk előtt.

Álmos voltam és zúgott a fejem, de még épeszűen gondoltam, így a következő pillanatban bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból.

-Köszönöm, hogy hazahoztál-mondtam suttogva, és nem is érdekelt, hogy amúgy ki nem állhatom a pasast, majd előhalásztam a táskámból a kulcsomat.

-Majd találkozunk, Kamilla-mondta, mire bólintottam. Idegesen a fülem mögé tűrtem a hajamat, és évek óta először most éreztem megint azt a kellemetlen bizonytalanságot, amely Ádám közelébe fogott el. Nem akartam ezt, mert akkor visszasüppedek abba a szenvedélybe, abba a reménytelenségbe, amelybe évekkel ezelőtt.

Megkeményítettem a vonásaimat, majd minden további szó nélkül otthagytam.

Ki akartam lépni abból az ördögi körből, amely már feszítette régóta a mellkasomat. Le akartam tudni az egészet, és tisztázni vele az aznapi estét, de nem álltam még készen, hogy arra a nagy mennyiségű fájdalomra koncentráljak, amely akkoriban bennem volt. Először a csók, aztán a tudat, hogy feleségül vesz valakit, utána pedig jön a hirtelen meglepetés, hogy eltűnik az életemből és örökre elhagy.

Amikor Londonba ment, már nem tudtam, hogy mit gondoljak. Egyáltalán nem is tudtam róla, hogy elmegy. Akkor értem haza a suliból, amikor ő már a reptéren volt. Anya persze, aki tudott a titkomról, hogy belezúgtam, rögtön tudatta velem ezt, és segített nekem, hogy hátha még odaérek elköszönni tőle. Szinte tövig nyomta a gázt, mindenkire rádudált, akire tudott, és úgy vezetett, mint még eddig soha. Azonban a gép már felszállt, mire odaértünk, és magával vitte az egyetlen embert, akit igazán is szerettem.

Azután persze voltak barátaim az öt év alatt, de egyik sem ért fel Ádámhoz. És bár tudtam, hogy családi ünnepekkor itthon volt, próbáltam a lehető legügyesebben elkerülni. Mikor visszatért és az apja rám bízta a szerződésük elvitelét az újdonsült házába, igazából megijedtem. Nem tudtam, hogy milyen lesz őt újra látni. Teljesen levett a lábamról, de ezt nem vallottam volna be neki soha. Kívántam őt, de a múlt sebei még mindig nem gyógyultak be annyira, hogy fel is adjam a haragot iránta.

A házassági ajánlata azonban meglepett. Bár belegondolva ez egy remek alkalom volt arra, hogy visszaadjam neki azt a fájdalmat, amit én kaptam tőle. A szerződés egyik pontja az lesz, hogy nem létesíthetünk mással testi kapcsolatot, ami azt jelenti, hogy Ádám kiéhezett állapotban lesz a „házasságunk" alatt.
Én pedig ezt ki fogom használni.

Ördögi vigyorral a képemen léptem be a házba, ahol már sötétség honolt. Lara aludt, így én a gonosz kis terveimet szövögetve átöltöztem, lefeküdtem és pár perc alatt elaludtam. Bár az álmaimban megjelent előttem a smaragdzöld szem.

Másnap reggel Ádám megjelent nálunk, de csak annyira, hogy elkérje a bankszámlaszámom, majd még ott nálunk egy pár nyomkodással a telefonon átutalt egy nagyobb összeget a számlámra. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. Ahogy kilépett, Lara mellém lépett, és a kezemben lévő telefonomra pillantott, amelyen megjelent az SMS feketén fehéren az átutalt összegről. Amikor meglátta az összeget, elkerekedett szemekkel bámult engem.

-A pasid nem kispályás. Úgy látom, mindent megtenne, hogy a hazugságotok hiteles legyen.

Elgondolkodtam egy pillanatra azon, amit mondott. Valóban furcsa volt Ádámtól, hogy ennyire törte magát, és bevallom kicsit tartottam tőle, hogy túlzásba viszi. Igaz, hogy én akartam rendes esküvőt meg eljegyzést, de nem akartam költeni a pénzét, ezért igyekeztem olyan helyeken válogatni az esküvőnkre a dolgokat, amelyek még épp átmenetek voltak a nagyon drága, minőségi és az olcsó, rossz minőségű között.

Miután Ádám elment, Larával elindultunk mindent elrendezni, legalábbis, amit tudtunk.

Az első a helyszín volt. Olyan kellett, amely elegáns, de mégsem a legdrágább. Így hát keresésbe kezdtünk. Kezdetben az interneten kutakodtunk, de semmit nem találtunk, aztán eszembe jutott, hogy Lara testvérének, Miklósnak hol volt az esküvője, és tudtam, hogy az lesz a számunkra megfelelő hely, így elindultunk, hogy lefoglaljuk.

A Vénusz Hotelnek rettentő szép kertje volt, illetve hatalmas terme, amelyben kényelmesen elfért annyi ember, amennyit mi meg szerettünk volna hívni az esküvőre. A tulajdonos pedig lelkesedéssel fogadta, miután megtudta, hogy kinek az esküvőjét tartják majd ott, és rögtön megígérte, hogy a legkellemesebb estét fogjuk náluk tölteni, a legjobb ételeket készítik el nekünk, a legdrágább pezsgőt szolgálják fel nekünk, és a legjobb pincérek lesznek ráállítva az ügyre. Sőt felajánlotta, hogy az egész felső lakosztályt nekünk bocsájtja, ahová a vendégeinket el tudjuk szállásolni. Belementem, de természetesen kértem valamennyi árat is érte annak ellenére, hogy ő ragaszkodott, hogy ingyen is megkaphatjuk.

Ezután betértünk egy dekorációs boltba, ahonnan vörös és fehér rózsákat rendeltünk, illetve megbeszéltük a helyszín dekorációját. Körülbelül 15 nagy asztalunk lesz, amelyet fehér abrosz fog borítani. Ezek szétszórva lesznek a teremben. A fal előtt, szembe az ajtóval pedig egy hosszú asztal, amelynél én, apáék, illetve Ádám és az ő szülei foglalnak majd helyet. Mindegyik asztalra nagy csokor virágot kértünk, a mi asztalunkon azonban egy hosszított koszorú lesz majd középen. A dekorációs hölgy még azt is elvállalta, hogy csinál nekünk egy ültetési rendet, persze miután megtudta, hogy kinek az esküvőjében segédkezik. A falon, a fejünk felett lufiból lesz kirakva kettőnk kezdőbetűje, illetve rengeteg többi lufi a falakra ragasztva. A kertben pedig, ahol az esküvői szertartást tartjuk, egy futórózsás kis boltív lesz felállítva. Meseszépnek hangzott, és én ekkor kezdtem el elérzékenyülni, mert ez az egész egy igazi esküvő is lehetne.

És tetézte a problémáimat Lara gondolkodása is.

-El sem hiszem, hogy hamarabb férjhez mész, mint én-pufogott Lara, miközben belépett velem a mai körutam következő helyszínére. A cukrászdába.

-Tudod, hogy ez nem olyan-súgtam oda neki halkan.-Ádámmal ez nem rendes házasság. Én segítek neki, ő pedig segít nekem. Ilyen egyszerű.

Bár fejben nem tűnt ennyire egyszerűnek minden.

-De akkor is. Ez hivatalosan megkötött esküvő. Rendes menyasszonyi ruhával, tortával, családtagokkal, barátokkal, vőféllyel meg minden egyébbel.

Halkan felsóhajtottam.

-Tudom, hogy úgy hangzik, mintha igazi esküvő lenne, de ez nem igaz. Ez csak papíron lesz házasság. Ez csak egy papírszerelem-vontam vállat.

-De valld be, hogy tetszik?-kérdezte, mire elárulva magam, elpirultam.-Tudtam-kiáltott fel.-Akkor miért nem használod ki, hogy ő a pasid, a férjed? Biztos valami fantasztikus lehet az ágyba. És komolyan arra kérted, hogy ne legyen senkivel addig, amíg a házasságotok érvényes?-utalt vissza a reggeli beszélgetésre.-Hiszen pasi, Kami, neki kell a testi vágy és a kielégülés is.

-Én ezt értem, de nekem nem kell. Azok után, amit csinált velem, nemmondtam határozottan és kimérten. Hiába volt igaza Larának, hiába kívántam a jövendőbeli férjemet, de sosem fogom megbocsájtani neki azt az estét, amikor otthagyott és megalázott.

Lara még belekezdett volna valamibe, azonban a következő pillanatban megjelent mellettünk az üzletvezető, és felajánlotta nekünk a szolgálatait. Volt elképzelésem arról, hogy milyen tortát kellene rendelni és én el is kezdtem mesélni a hölgynek, aki ugyanúgy lelkesen fogadta, hogy én vagyok a következő Szatmáry felesége, és hogy ő készítheti el a tortánkat.

Mi lenne, ha egyetlen ember sem ismerné az álvőlegényemet? Annyival könnyebb lenne megszervezni ezt az esküvőt. Nem kellene mindenkitől ezt hallanom, hogy milyen megtiszteltetés nekik, hogy segíthetnek az esküvőnk napjának tökéletessé tételében.

Azonban gyorsan rátértünk arra, amiért jöttünk. Egyszerű, mégis szép tortát szerettem volna. Egy hagyományos fehér tortát tartottam megfelelőnek, amely vendégekre tekintettel több fajta töltelékkel lenne megtöltve. A három emeletes torta tetejére szántam a fekete erdő krémet, aztán a citromot, és végül az örök kedvencet, a csokoládét. Díszítésnek pedig marcipán rózsákat szerettem volna. Tényleg egyszerű volt, de nem akartam nagy felhajtást. A saját, igazi esküvőmön se.

Ezután már csak egy valamit kellett megoldanunk. Az esküvői ruha kérdését, illetve Larának kellett egy koszorúslány ruhát találnunk.

Az egyik belvárosi menyasszonyi ruhaboltba belépve rettentő mennyiségű fehér ruhát találtam. Szinte egytől egyig gyönyörűek voltak. Amikor az eladó hölgy közelebb lépett hozzánk, rögtön arról érdeklődött, hogy milyen ruhát keresnénk. Kifaggatta az igényeimet, és rögtön ki is választott nekem vagy öt ruhát. Meglepődve figyeltem, ahogy felakasztgatta őket a próbafülkébe, majd kilépett és beengedett engem a helyére.

Már az első négy ruha sem tetszett teljesen, és az ötödikhez már nem is voltam kedvem, hogy felvegyem, de aztán mégis győzött rajtam a kíváncsiság, és megpróbáltam. Ha nem tetszett, akkor kutatunk tovább. Azonban, ahogy a ruha végül rám simult. Tudtam, hogy tökéletes lesz. Elmosolyodtam.

Ezt visszük el.

Ahogy kiléptem benne, Lara is tudta, hogy ez a ruha lesz a megfelelő, és a hüvelykujját mutatva jelezte, hogy ez lesz a tökéletes. Meg is beszéltem, hogy két hónap múlva az esküvőre kibérelném. A pénz nem számított. Nem érdekelt, hogy nem igazi esküvő, ez a ruha volt a tökéletes, és bevallom őszintén az igazi nagy napomra is ezt vagy ehhez hasonlót szerettem volna.

Ekkor megtorpantam.

Most döbbentem rá igazán, hogy mibe mentem bele, hogy nekem sosem lesz igazán jó ez a házasság.

Hiszen egy hazugságon alapult.