Sziasztok!😊

Alig bírtam magammal, hogy ne posztoljam hamarabb a történetet, ezért úgy döntöttem, hogy jövő héttől heti kétszer rakok fel részt: szerdán és vasárnap. Jó hír nektek ezáltal!😘

Azt is tudnotok kell, hogy már elkezdtem írni a második részt, és fokozatosan osztom meg majd az infókat vele kapcsolatban. Most is kaptok egy pici szeletet belőle. A második része címe: A hazugság nyakéke. És hogy mi lesz a történet? Kik lesznek a szereplők? Ígérem, mindent idejében meg fogtok tudni.

Most pedig itt a második fejezet, jó olvasást!

Skyler❤

2. fejezet

Ádám

Apámék egész délután velünk ültek, és arról kellett hallgatnom a szent beszédet, hogy milyen jó lesz majd egy feleséggel ez a csodás ház. Megtelik élettel, irányítja a háztartást, kiadja a heti menüt, felkészíti a házat a vendégek fogadására és ehhez hasonlók. Will-lel már csak bólogattunk ezeken az eszement sztereotípiákon, azonban fejben én már nagyon nem itt jártam.

Egy házassági szerződés előkészítésén fáradoztam, amelyben az én pontjaim és Kamilla szerepei is érvényesülhettek, azaz kompromisszumokat kellett kötnünk. Én már tudtam a saját igényeimet, azonban Kamilláé még váratott magára.

Ekkor a tekintetem anyámékra villant, és a kanapéra helyezett összekulcsolt kezükre. Apámra csak egy ember volt igazán nagy hatással, az anyám, azonban ez fordítva is igaz volt. Bármi is volt, ezek ketten a végsőkig meg tudták győzni egymást bármiről, és nagyon szerették is egymást. Olyan szerelem volt közöttük, amelyet én csak a filmekben láttam. Nem hiába mondták mindig is, hogy mi hárman, a két testvéremmel együtt szerelemgyerekek voltunk. Az összhang, a megértés közöttük olyan szintű volt, amit sosem értettem meg igazán.

Titokban azonban mindig erre vágytam. Egy szerető családra, egy nőre, aki majd mindent megadhat nekem. Aztán jött az a végzetes nap, és én egyetlen nőben sem tudtam megbízni többet. Egy kis elégtétel volt számomra, hogy csak szexre használtam őket, azonban én sem voltam szívtelen dög. Mindig megmondtam nekik, hogy mit várok tőlük, és hogy ők mire számítsanak tőlem.

Körülbelül délután 6 óra körül apámék búcsúzkodni kezdtek. Anyám szorosan magához ölelt.

-Sajnálom, hogy elfogadtam apád döntését, de abban teljesen igaza van, hogy ideje megállapodnod. Bár nem ilyen módon kellene-suttogta a fülembe kissé bűnbánóan.

-Semmi baj, anya. Megértem, hogy miért hagytad-vontam meg a vállam, majd ahogy eltoltam magamtól, rámosolyogtam.

Miután anyám odalépett, hogy Willt is megölelgesse, apám vette át a helyét.

-Remélem, hogy minden rendben lesz most már veled, fiam-tette a vállamra a kezét.-Csak jót akarok neked, ugye tudod?

-Persze, apa-forgattam meg a szemeimet. Tudtam, hogy újból azt hallgatnám végig, hogy nekem is nő kell, mint a testvéreimnek, meg család.

A bátyáim anyánk érzékenységét örökölték. Mindig is szerettek volna családot, feleséget, kiválóan tanultak, sportoltak, és ők voltak az iskola legmenőbb sztárjai. Én azonban apánk tulajdonságait örököltem minden tekintetben. Anyám elmondása szerint apám is pont olyan lázadó, rossz gyerek és tinédzser volt, fiatalkorában meg ő is olyan nőcsábász hírében állt, mint én. Azonban ő az évek során anyánk mellett megkomolyodott, benőtt a feje lágya, és igazi férfivá vált. Ez belőlem hiányzott.

Ahogy kiléptek a házunkból, megkönnyebbülten felsóhajtottam, és az előttem álló barátomra pillantottam.

-Azt gondoltam, hogy apáddal kemény meneted lesz, de hogy ennyiretette a vállamra a kezét.-Hát barátom sok sikert.

-Kelleni fog. Hamarosan meg kell házasodnom-morogtam.-Azonban van egy tervem.

-Halljuk-tette zsebre a kezét.

-Ahhoz még szükségem van a nő beleegyezésére-mosolyodtam el ördögien.-Ehhez pedig készülődnöm kell, hiszen le kell nyűgöznöm a jövendőbeli nejemet.

Az emeltre igyekezvén Will hangos nevetése kísért. Igazából engem is mulattatott a helyzet. Apám sem gondolta teljesen normálisnak a tervét szerintem. Hiszen ismerte a múltamat, hogy sosem lennék képes nőt igazán szeretni már, nemhogy megbízni benne. Házasodni meg végképp nem fogok már igazából. Még egyszer egyetlen nő sem érheti el nálam ezt. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer naivan megbízzak egy nőben, aki otthagy majd.

Ezek a gondolatok özönlötték el a fejemet, amikor beléptem a fürdőszobám falai közé és aztán a zuhany alá. A kezdetben hideg víz, amely később meleggé változott, a fejemre özönlött, és pillanatok alatt kimosta a gondolataimat. Vagyis nem teljesen.

Ugyanis gondolatban visszakanyarodtam órákkal ezelőttre, amikor

Kamilla a házamban volt. Tökéletes volt a feleség szerepre legalábbis emlékezetem szerint. Mindenről gondoskodott, odaadó volt, kitartó, visszafogott, azonban ha úgy érezte, kieresztette a körmeit, mint egy vadmacska. Szenvedélyes és indulatos volt, ha igazán akart. Egy igazi főnyeremény lehetett volna minden pasi számára, egy igazi kincs. De maximum néhány menet után nekem sem kellett volna többre. Mivel úgy véltem felfedezni eddig benne, hogy a mostani énje maximálisan makacs és önfejű, azaz pont ugyanolyan, mint én, sejtettem, hogy ha ez kettőnk között igazi kapcsolat lenne, a végére vagy megutálnánk egymást vagy folyton csak veszekednénk. Egyforma tulajdonságaink miatt sosem jöttünk volna ki teljesen. Még így is, hogy ez egy álházasság lesz, kétséges volt, hogy nem csinálunk a házból csatateret majd.

Régebbről ismerve Kamilla mindig is ilyen volt. Apám jobbkezének és legjobb barátjának, Pálnak volt a lánya, így rengetegszer voltak nálunk és én is náluk kisgyerekkorunk óta. Jóban voltunk, így ismertem is őt elég rendesen. Kamilla már gyerekként rettentő makacs volt, szókimondó, szenvedélyes és indulatos. Azonban a tinédzser évei alatt megjelent nála a visszahúzódás is, a határozatlanság. Akkoriban csak valami nagyon rossz dolog tudta kihozni a sodrából.

Amint végeztem, kiléptem a fürdőből, és kivettem az egyik fekete farmerem, kék ingem, meg egy pár zoknit a bőröndömből. Megkérhetném Magdát, hogy pakoljon ki nekem, de nem nagyon voltam oda az ötletért, hogy a cuccaim között turkáljanak. Ezért úgy döntöttem, hogy holnap reggel magam intézem ezt el.

Fél hétkor a lépcsőn száguldottam lefelé. A bejáratnál találtam egy komódot, amelyre egy kulcscsomó volt eldobva, illetve egy kocsikulcs. Gondolom ez volt apám másik ajándéka. Felkaptam.

-Sok sikert-kiabált ki a nappaliból Will, aki ha jól láttam éppen magyarul nézett focit. Szegény, jó sokat érthetett belőle. De majd megszokja idővel az átállást. Nekem mázlim, hogy hirtelen váltogattam a két nyelv között, de mivel neki az angol volt az anyanyelve és szinte alig kellett használnia kint a magyart, a hirtelen átállás pedig még nehéz volt neki.

-Kösz. Nem tudom, mikor jövök. Majd próbállak nem felkelteni.

Ezzel kiléptem a házból, és odaléptem a feljárón álló Range Roverhez. Beültem a volán mögé, és körülbelül 10 perccel hamarabb már apám cégének az épületénél álltam. A nyár közepén jártunk. Meleg, fülledt idő volt már, az éjszakák sem voltak már hűvösek.

Számítottam rá, hogy Kamilla picit később fog kijönni, azonban amikor már hét óra után tizenöt perccel később sem lépett ki az ajtón, kezdtem furcsállni a helyzetet. Már épp készültem belépni az ajtón, amikor nagy rohanva kilépett a mozgást érzékelő ajtókon. Olyan volt, mintha menekült volna valami elől. Arcán aggodalmas ráncok jelentek meg, szemei félelemmel volt tele, testtartása, és ziháló mellkasa is mutatta ezt. Automatikusan felé léptem.

-Jól vagy?-kérdeztem, mire ő megijedt.

-Szatmáry úr! A fenébe is, nagyon megijesztett-tette a kezét a mellkasára.-Legalább szólt volna vagy köszönt volna. -Legközelebb szólok, de még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

Határozott válaszom hallatán kiegyenesedett, arcán újra megjelentek az önbizalom jelei, és végre az a nő volt, aki délután elhagyta a házamat. A tüzes szépség, aki harcolt magáért.

-Természetesen jól vagyok, köszönöm. Úgy gondolom, el is indulhatnánk, szeretném minél hamarabb lezárni ezt a szigorúan üzleti vacsorát, és minél hamarabb otthon lenni, holnap korán kezdekmagyarázta, miközben a kocsim oldalához lépett, és hátrapillantott a válla felett.

Kellett egy másodperc, mire rájöttem, hogy mit vár tőlem, így kissé késve, de odaléptem az autóhoz, és kinyitottam neki az ajtót. Ekkor beszállt, és még meg se köszönte, miközben becsaptam a kocsi ajtaját.

Azon gondolkozva, hogy mit fogok felhozni majd érvnek, miért jöjjön hozzám, átmentem az én oldalamra, és beültem a vezető ülésbe. Bekötöttem magam, majd beindítottam a kocsit, és indexelve becsatlakoztam a forgalomba.

-Nyugodj meg, határozottan tudom, hogy miről kell beszélnünk egymással, és nem fogom elterelni a figyelmedet. Erről fogunk beszélgetni, és semmi másról, ha te nem szeretnél.

Egyetlen pillantást vetett rám, aztán kitekintett az ablakon.

A kocsira az étteremig csend borult. Alig bírtam megállni, hogy megszólaljak, azonban nem volt kedvem ahhoz, hogy elrontsam a kedvét, mert láthatóan nyomasztotta valami, amibe sejtettem, hogy úgysem avatna be engem. Nem feszegettem a húrokat, úgy döntöttem elég lesz majd az étteremben kihozni a sodrából.

Az úton kipróbáltam a fejemben az összes lehetséges verziót az étterembeli jelenetre, azonban nem tudtam elképzelni más reakciót a kiakadáson kívül. Gondoltam arra, hogy valószínűleg vagy nem fog tudni majd megszólalni majd vagy ordítozni fog velem az étterem kellős közepén, de még azt is el tudtam képzelni, hogy kirohan az étterem közepéről. Bár nem ismerem a jelenlegi Kamilla összes tulajdonságát, bízhattam a kiakadásában.

Amikor megérkeztünk az étterem elé Kamilla szemei kipillantottak a szélvédőn keresztül, és amikor meglátta a négy csillagot az étterem neve alatt rögtön kikerekedett a szeme.

Leállítottam az autót a parkolóban, majd a kulcsokat a zsebembe rakva átmentem a másik oldalra, hogy kinyissam Kamillának az ajtót. Udvariasan ki is segítettem, de továbbra sem kaptam semmilyen köszönetet. Nem semmi ez a nő, a dac benne az egekig elér.

Ahogy az étterembe beléptem ezzel a szépséggel az oldalamon, természetesen minden férfi tekintet őt kereste. Kár, hogy ők még nem tudják, milyen tervem van ezzel a hölggyel.

Biztosra vettem a dolgaimat. Mindig is magabiztos voltam, nem engedtem, hogy bárki is elvegye tőlem ezt. Apám sok mindent nevelt belém, és talán ez volt a legfontosabb, amit megtanított, hogy ne veszítsem el a határozott énemet, mert a mai világban ez a legfontosabb, és hogy még sokszor lesz szükségem rá.

A recepciós lánytól megkérdeztem, hogy merre található az asztalunk, amelyet már telefonon előre lefoglaltam. Még délután, apáméktól elszakadva egy percre, felhívtam az éttermet, hogy egy csendes helyen intézzenek nekem egy asztalt, amelyre kevesen látnak rá, és amelynél nem fog zavarni senki sem.

-Erre kérem, Szatmáry úr-mosolygott rám a recepciós lány készségesen, és mi követtük őt. Előre engedtem Kamillát, így volt indokom a kezemet illedelmesen a hátára helyezve irányítani őt. Éreztem a kezem alatt egy pillanatra, hogy megremegett, amit betudhattam annak, hogy ideges. Azonban ez a pillanatnyi érzelemkimutatás a következő pillanatban semmivé foszlott, ugyanis újból eltávolodott tőlem, amennyire csak tudott.

Kihúztam neki a széket, mielőtt leült volna, de már egyáltalán nem vártam tőle reakciót. Miközben helyet foglaltam én is vele szemben, fél szemmel láttam, ahogy az étlap után nyúlt, és belemélyedve tanulmányozni kezdte, hogy még véletlenül se kezdjünk el beszélgetni.

Percek telhettek el, amíg így némán az étlapba merültünk. Én kényelmesen elhelyezkedtem, nem feszengtem, azonban Kamilla kezei már elfehéredtek, ahogy az étlap szélét szorította. Felettébb mulattatott, hogy ennyire ideges volt. Ha ennyire ki tudom hozni a sodrából, nagyon különleges lehetőség lesz a házasságunk alatt az őrületbe kergetni.

De vajon mi lehet a baja velem? Miért idegesítem ennyire?

Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amikor hirtelen mellénk lépett a pincér, és arról érdeklődött, hogy sikerült-e választanunk.

Ekkor Kamilla becsukta az étlapot, és maga mellé helyezve magabiztosan elvigyorodott. Erre az ördögi vigyorra összeráncoltam a homlokom.

-Az előbb ezzel a csodálatos úrral épp azt beszéltük, hogy a lehető legdrágább bort szeretné megkóstoltatni velem, mert állítása szerint az a legfinomabb-mondtam, miközben engem nézve oldalra fordította a fejét.Illetve azt javasolta, hogy próbáljam ki azt az igazi olasz összetevőkből készült spagettit. Köszönöm-mosolygott fel a pincérre, majd azzal az átkozott ajkaival hozzám intézte a szavait.-És ön, Szatmáry úr? Mit szeretne ma vacsorázni?

Azt a szentségit!

Ez a nőszemély direkt játszik velem. Az előbb felsorolta az étlap legdrágább tételeit, és közben még diadalittasan vigyorgott is, amitől nekem újból beindult a fantáziám. Szerencsémre azonban a fehér abrosz jól takarta a nadrágom kidudorodó részét. Mindjárt letörlöm azt a vigyort a képedről, Kamilla-gondoltam magamban. Csak győzzem kivárni azt a pár pillanatot.

Ezúttal rajtam volt a sor, hogy elvigyorodjam.

-Nekem is hozhatja ugyanazt, azonban csak a hölgynek hozzon bort. Nekem tökéletesen megfelelő lesz a szénsavas ásványvíz-tettem arrébb a kezemben lévő étlapot én is, aztán szempárbajt vívtam az előttem ülő nőszeméllyel.

A pincér feljegyezve távozott mellőlünk, de még mielőtt belekezdhettünk volna a beszélgetésbe rögtön vissza is tért hozzánk egy pohár ásványvízzel, illetve Kamilla borospoharával.

-Köszönjük-köszönte meg illedelmesen Kamilla. Ja szóval, hogy csak velem játszik némát néha.-Nos-fordult most mégis hozzám-mi volt olyan életbevágóan fontos az üzlettel kapcsolatban, hogy még vacsorázni is hajlandó volt elhívni?

-Komoly dologról kell veled beszélnem-jelentettem be neki, mire ő kortyolt egy utolsót a borból, majd az asztalra helyezte a poharát, hogy teljes figyelmét nekem szentelhesse.

-Remélem, nem azt fogja most bejelenteni nekem, hogy ön az én testvérem és a szüleim csak örökbe fogadtak engem.

Hangosan felnevettem. Ennek a nőnek nemcsak teste, hanem humora is volt.

Eközben ő újra a boros pohara után nyúlt.

-Nyugodj meg. Ha a testvérem lennél, akkor most nem tennék neked házassági ajánlatot-mondtam halál nyugodtan.

A következő pillanatban a zakómat, az ingemet, az asztalt, de még az arcomat is vörös bor borította.

Kamilla

Azt hiszem, hogy süket vagyok. Vagy inkább hallucinálok. Lehet el kellene mennem egy erős kivizsgálásra az orvoshoz, mert az, amit most hallottam, képtelenség. Ez lehetetlen. Valami biztos, hogy velem van. Vagy inkább vele? Lehet ez volt az a nagy titokzatosság, ami körülvette. Hogy elmegyógyintézetbe való, mert ilyen eszement ötletei vannak.

Még hogy házassági ajánlat? Hisz nem is ismer. Vagyis de, de nem ez a lényeg. Ez... Ez nem normális. Mégis ki az a férfi, aki így kér meg egy nőt, hogy menjen hozzá feleségül? Akivel körülbelül már öt éve nem találkozott.

A döbbenet sajnos akkora volt, hogy már csak akkor vettem észre, hogy szó szerint kiköptem rá a vörös bort, amikor a pincér sietett a velem szemben ülő férfi segítségére egy kendővel.

Szatmáry meg ahelyett, hogy dühös lett volna, még röhögött is mellé, közben pedig az ingét és a kabátját törölgette a kendővel. A nevetése azonban nem csillapodott. Meg is érdemelte minden szempontból, hogy tönkretegyem azt a makulátlan kék, élére vasalt inget.

-Köszönöm szépen-adta vissza a kölcsönkapott kendőt a pincérnek.

Szerettem a Szatmáry család tagjait, kivéve őt. Magabiztos, önimádó seggfej volt. Nem tisztelt semmit. Az apjával is alig beszélt. Minden nőt elcsábított, és nem ismert lehetetlent. A végsőkig elment, és ezt a saját bőrömön tapasztalhattam vele. Valószínűleg nem emlékezett arra az estére, ami meghatározta a tinédzserkorom nagy részét. Hogyan is emlékezhetett volna rá. Hiszen évekkel ezelőtt történt, és már akkor sem emlékezett rá, valamint már akkoriban is az alkohol és a bulik voltak a hétvégi programjai. Akkoriban én 17 éves voltam, ő pedig akkor töltötte be a 21 életévét. Egy évvel később pedig elment Londonba. Amiatt a nő miatt. De hogy velük pontosan mi történt a mai napig nem tudtam.

Azt viszont magamnak is be kellett vallanom, hogy magával a tökéletességgel ültem szemben. A férfiegyedek kiváló mintája volt Ádám. Kinézetre. Belülről azonban tele volt hibával, és itt jön ki a probléma. Egyébként legszívesebben itt letepertem volna, és addig csókolom, amíg nem kap levegőt. Azonban a régi emlékek és az apja panaszkodásai miatt már kezdett taszítani a pasi.

-Remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan-mondtam, amikor a pincér otthagyott minket, és jelezve, hogy ez már nem tréfa, bizalmaskodó hangnemre váltottam.-Megőrültél? Hívjak neked egy pszichiátert?

-Dehogy. Gondoltam, hogy így fogsz reagálni-mosolygott rám.

-Elmondanád, mi a fene ütött beléd, hogy egy ilyen eszement ötlettel találtál meg engem?

-Nos-fordította végre komolyra a szót-gondolom, ismered apám szerződésének pontjait.

-Ööö... Nem?-néztem rá értetlenül.

-Állj! Te nem tudsz róla, mik apám feltételei?

Tekintetéből sütött a meglepettség.

-Miért kellene? Istenem. Nem az ügyvédje vagyok, hanem a titkárnője. Rám nem tartoznak az ilyen dolgai. Intézkedek, elviszek dolgokat satöbbi.

-Hú, akkor nehezebb dolgom lesz-sóhajtott egyet, miközben beleivott a poharába egy pillanatra.-Nos, apám terve az volt, hogy jöjjek vissza Magyarországra, és vegyem át tőle a céget azonnal szinte. Hazacsábított, aztán pár nappal a hazaindulásom előtt benyögte, hogy van egy feltétele, amit csak itthon hajlandó már elmondani. Először nem nagyon szerettem volna hazajönni, de tagadhatatlan volt, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, és idegen kezébe nem akartam adni a cég vezetését, mert a két testvérem ezt nem vállalta.

-Ez mind szép és jó-nyögtem be, mert már kezdtem unni, hogy elterelődött a téma.-Azonban mi köze van ezeknek ahhoz, hogy az előbb feleségül kértél?

-Ez volt apám feltétele. Mármint, hogy egy éven belül legyen egy feleségem.

-Hogy mi?-nevettem fel hisztérikusan, de amikor láttam, hogy nem viccel, még a mosoly is lefagyott az arcomról.-Én tisztelem apádat, de bevallom őszintén, ennél hülyébb ötlete már nagyon régen volt.

-Nekem ne mondd-mondta nevetve.-Azonban senkit nem tudtam megkérni. Olyan ember kell, akiben megbízhatok. Olyan, aki a szüleimet is képes megbabonázni. Olyan, aki társaságban eljátszaná a tökéletes feleséget. És őszintén megmondom, téged találtalak erre a legjobbnak.

Egy pillanatra majdnem elolvadtam a szavaira, azonban rájöttem, hogy milyen szituációban vagyunk jelenleg. Ez a férfi épp most kért arra, hogy hazudjak érte a családjának, akiket egyébként még szeretek is. Ez lett volna a legrosszabb, amit kitalálhatott. Alapból utáltam hazudni, de hogy ráadásul annak a családnak hazudjak, akik kisegítettek a legrosszabb helyzetben is, arra képtelen lettem volna.

-És mit szólsz ahhoz, hogy én egyszerűen nemet mondok erre?kérdeztem.

-Figyelj-kezdte még komolyabbra fordítva a szót-szükségem van rád. És hidd el, nehéz ezt beismerni nekem. Bármit kérhetsz tőlem. Pénzt, akár bármilyen segítséget, szívességet. Csak kérned kell tőlem.

Ez a gondolat azonban mélységesen felháborított.

-Mit képzelsz? Azt, hogy megvehető vagyok?-kiáltottam rá, mire csitítva körbenézett az étteremben, és kedvesen rámosolygott azokra, akik a hangom hallatán felénk fordultak.

-Nyugodj meg. Tényleg bármit megtennék azért, hogy elvállald ezt nekem. Nincs sok kedvem, hogy kutassak még egy lány után, és hiába találnék még egy másik lányt, te lennél a legalkalmasabb a feladatra.

-Én értem, hogy miért engem szeretnél, de semmire nem vágyom, és őszintén hazudni sincs sok kedvem.

Már elindultam volna, hogy távozzak az étteremből, azonban eszembe jutott valami. Illetve valaki, akinek most minden pénzre szüksége volt, és már csak én voltam az egyetlen, aki tudott segíteni neki. A segíteni akarás és a kötelességtudat beleégett a fejembe, és uralta az elmémet. A fizetésem bár rengeteg, így is alig elég arra, hogy magamat fenntartsam, és hogy segítsek neki. A gyógypedagógia magánpraxisom pedig már egy éve váratott magára. Sosem tudtam volna elkezdeni.

A kényszer nagy úr-szokták mondani, és most sajnos nekem is ez volt a mottóm. Nem futhattam most el. Végig kellett csinálnom ezt az egészet, annak ellenére, hogy mennyire irtóztam a helyzettől. Annak ellenére, hogy utáltam hazudni, na meg, hogy minden idegszálammal tiltakoztam bármilyen nemű kapcsolat ellen, amely Szatmáry Ádámhoz kapcsolt volna.

Az utolsó pillanatban meggondoltam magam, és higgadtan visszatettem a táskámat oda, ahová előtte leraktam, majd felvettem a semleges arcomat, amelyet általában minden hivatalos ügy intézésekor magamra öltöttem. Utáltam bármilyen érzelmet kifejezni olyan szituációban, amiben körülbelül minden szó számított, és ez is egy ilyen helyzet volt. Keresztbe vetettem a lábamat, és szembe néztem Ádámmal.

-Rendben. Írjunk meg egy szerződést, amely tartalmaz minden kitételt, amelyet most itt megfogalmazunk.

-Oké-mosolyodott el megkönnyebbülve, de a vigyortalan képem láttán ő sem mosolygott tovább.-Mondd neked mi lenne fontos-tárta elém a kártyáit-aztán én is elmondom, mi fontos nekem.

-Rendes eljegyzést, és rendes esküvőt akarok. Ha csináljuk, csináljuk rendesen. Egy házban fogunk élni, de én külön szobában. A házasságunk körülbelül 1 évig fog tartani maximum, a válásunk indoka, hogy folyamatosan veszekedtünk, de mindvégig próbáltuk megoldani az ellentéteket. A szex pedig minden szempontból kizárt. Soha, egyetlen ujjal sem érünk egymáshoz, nem izgatjuk a másikat, nem próbálkozunk trükkökkel. Azt hiszem, ez így teljesen korrekt.

Ádám egy pillanatra döbbenten nézett határozott mondataim láttán, aztán bólintott.

-Más egyelőre nekem sem jutott eszembe. Talán annyi, hogy társaságban természetesen muszáj megcsókolnom, és megérintenem téged. Illetve, hogy maximum csak néhány embert avathatunk be. Nekem csak Will fog tudni róla, illetve a házam személyzete. Ha ez neked így megfelel.

-Természetesen. Én maximum a barátnőmnek fogom megmondani, mert ő fog segíteni nekem a készülődésben az esküvőre.

Ádám már éppen belekezdett volna valamibe, amikor a pincér közelebb lépett hozzánk, és az asztalra helyezte az ételeinket, majd jó étvágyat kívánva tovább állt.

Mivel voltunk annyira kulturáltak, hogy evés közben nem akartunk beszélni, ezért tudatában annak, hogy egy picit magunkba burkolózhattunk, elkezdtük elfogyasztani az ételeinket. Meglehetősen ügyesen választott éttermet, ugyanis lenyűgözött az éttermi étel minősége, meg persze maga a hely is. Ahhoz képest, hogy milyen elit helynek számított, hiszen eredeti anyagokat használtak fel az ételeik elkészítéséhez, családias hangulat ölelt körbe. Festmények díszelegtek mindenhonnan, virágok álltak a falaknál, és még egy kifüggesztett kép is szerepelt az étterem alapításának évéből, amelyen a tulajdonos és az akkori személyzet szerepelt. Egyedül az aranyozott lámpák, a fehér abrosz, és az öltönyt viselő pincérek utaltak arra, hogy ez nem egy átlagos étterem volt.

Bevallom őszintén, sosem voltam még ilyenben. Szerényen éltünk mindig is. Annak ellenére, hogy apám Szatmáry Sándor alelnöke volt és elég sok pénzt keresett, ő inkább befektette. A vállalat mellett anyámnak segített megalkotnia az álmát. Létrehozták a tánciskolát, amire anya mindig is vágyott. Amióta azonban apám betegeskedett, és felmondott a cégnél, az adósságaink egyre nőttek. Apa pedig makacsul nem fogadta el se Szatmáry úr pénzét, se azt, amit én kerestem. Ezért titokban minden fillért, amit félre tudtam tenni az ő számláik kiegyenlítésére fordítottam. Ott segítettem nekik, ahol csak tudtam, ha már fent állt egy olyan helyzet, amiből nem volt kibúvó.

Az ifjabb Szatmáry azonban most reményt adott, hogy összejöhet minden, amit valaha elképzelt a családunk. Most már csak egy összeget kellett volna mondania. Bár hatalmas őrültségnek gondoltam ezt az egészet, és nem ilyen áron akartam pénzt szerezni, de addig amíg én irányítottam, és ameddig nem ismerte, miért kell a pénz, addig nem lesz semmi problémám vele.

Vagyis megpróbálom elintézni, hogy ne legyen problémám vele.

Miután mindketten csendben elfogyasztottuk az ételünket, hátradőltünk a székben, Ádám pedig rendelt még nekünk két palacsintát. Nekem eperrel és csokival, magának pedig gyümölcsökkel. Meglepett, hogy még emlékezett rá, mivel ettem náluk a kedvenc édességemet.

-Nos-kezdte, miután a pincér újra magunkra hagyott-úgy gondoltam, hogy ez az összeg megfelelő lenne havonta-nyújtotta oda a telefonjába beírt összeget, és az én szemem picit kitágult a hat nullával ellátott szám láttán.

-Nem gondolod, hogy ez picit sok?

-Szerintem pont megfelelő. Ekkora összegből be tudsz vásárolni is bizonyos estélyi ruhákat mondjuk, ha meg kell jelennünk.

-Estélyek?-kérdeztem vissza értetlenül.

-Persze. Különböző rendezvények az elit rétegnek, ahol táncolhatnak, esznek, isznak. Gondolom érted, miről beszélek most már-nevetett, és úgy nézett rám, mintha ufó lennék.

-Nem az van, hogy nem tudom, mik ezek. Csak nem értem, nekem miért kell ezekre veled mennem.

-Mert mondjuk a feleségem leszel?-próbálta felhívni a figyelmem arra, amit muszáj lenne értenem.

-Jól van, oké. Hagyjuk! Térjünk vissza az eredeti témára. Ha te úgy gondolod, hogy ennyit szeretnél adni nekem, akkor rendben. Rád bízom. Azt viszont jobb, ha tudod, hogy a pletykák elkerülése végett szeretném, ha nem nagyon létesítenél kapcsolatot bármilyen nővel. Ekkor kikerekedett szemekkel nézett rám.

-Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?-kérdezte sziszegve.-Tudod te, hogy ez mit jelent majd számomra?

-Vagy elfogadod, vagy nem fogadom el a lehetőséget, és mehetsz keresni mást-mondtam határozottan.-Mit hittél? Hogy majd hagyom, hogy pletykáljanak rólam? Hogy minden szajhának nevezzenek, mert hagyom, hogy a férjem más nőkkel kufircol? Felejtsd el. Én sem fogok, akkor te se.

Ádám fogait csikorgatva bólintott végül belátva, hogy fair az, amit mondtam. Nem akart ellenkezni velem, mert sejtette, hogy úgyis közbe szólnék, és valószínűleg a következő pillanatban már az ajtón távoztam volna minden köszönés nélkül. Nekem volt a legtöbb kikötni valóm, és őszintén lehetett is. Szatmáryval szemben muszáj volt kesztyűs kézzel bánni, és érvényesíteni a véleményemet. Másként nem voltam hajlandó eljátszani a szerető, gondos menyasszony, majd később a feleség szerepét.

-Van még más megbeszélnivalónk a szerződéssel kapcsolatban?

Szatmáry megrázta a fejét.

-A szerződés csak az esküvő utáni állapotokat fogja meghatározni. Addig pedig, hogy hogyan szervezed meg az esküvőnket, rád bízom. Az eljegyzési partit azonban az anyám szervezi meg majd szerintem a családi házba, mert ő mindig is azt mondta, hogy az „nagy társasági esemény"-rajzolt jelet a levegőbe-hogy egy Szatmárynak bekötik a fejét. A másik két testvéremnél is ezt csinálta, valószínű most is ezt fogja.

Majdnem felnevettem a gondolaton, de aztán inkább elnyomtam magamban a késztetést, mert nem akartam, hogy azt higgye szuper barátok leszünk majd ennek a csodálatos érdekszövetségnek köszönhetően. Én nem akartam barátkozni vele, nem akartam mást csak, hogy bár akarata ellenére, de segítsen nekem.

-Rendben-nyújtottam felé a kezemet.-Akkor az ajánlat elfogadva.

Ő is felém nyújtotta a kezét, és megrázta.

Ezzel az elkövetkező 1 évünket megpecsételtük.