Sziasztok!😘

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn, de most tudtam csak leülni és feltenni az új fejezetet. Kicsit rövid, de annál izgalmasabb.

Jó olvasást, Skyler💓

13. fejezet

Kamilla

Két hónappal később

A tükör előtt állva a ruhámat és magamat igazgattam, és az elmúlt két hónap eseményein gondolkodtam.

Két hónapja történt, hogy kiderült a lopás a cégnél, Dávid azonban azóta sincs meg. A rendőrség és egy pár magánnyomozó is rajta van az ügyön, de egyelőre semmit nem tudni a hollétéről. Azóta szinte rettegésben élünk. Alig járunk el otthonról, ha igen, akkor is mindig korán eljövünk. Ádám pedig nem hagyja, hogy egyedül járkáljak bárhova is. Mindig van mellettem valaki, kivéve ha a rendelőbe megyek. Talán akkor lehetek igazából egy picit egyedül.

Lara közben mellettem dolgozik. Segít nekem is, illetve már van egy pár saját páciense is. A rendelő egyre jobb hírrel rendelkezik, és a gyerekek is nagyon megszerettek minket. Csodálatos látni a fejlődésüket hétről hétre. Egyszerűen hihetetlen mennyire okosak és aranyosak.

Mi pedig... Boldogok vagyunk minden probléma ellenére. A sötét árnyékok és problémák ellenére is. Közben én átköltöztem Ádámhoz, a cuccaim landoltak a fürdőszobájába, a gardróbjában, az éjjeli szekrényén, de azt mondta, nem bánja. Reggelente együtt keltünk, este együtt feküdtünk le. Másabb volt, mint eddig bárki mással, és néha Ádám továbbra is kiverte a biztosítékot valami hülyeséggel, de aztán mindennél többet ért, hogy bocsánatot kért. Tanult a hibáiból, és igyekezett mindenben, megpróbált mindent, hogy boldogok legyünk.

Furcsa volt látni, hogy az érzéketlenség eltűnt, hogy helyét a gyengédség, a tisztelet vette át. Még mindig nem tudtam, hogy ez csak szeretet vagy szerelem, mert sosem beszélgettünk még úgy igazán érzelmekről. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat együtt. Különös, hogy milyen furcsa játékot tud űzni velünk az élet. Hogy annyi szerelmes év után, most végre tényleg a karjai között voltam.

A szüleink persze nagyon támogatóak voltak. Odafigyeltek ránk, és igyekeztek segíteni az egész ügy körül. Szinte minden este telefonáltak, hogy megtudják minden rendben-e, és kicsit lelkiismeret furdalásom volt, hogy a szüleink miattunk aggódnak, miközben nekik is megvolt a saját problémájuk. Főleg apáéknak. Bár anya táncsulija még mindig egészen jól működött, és az adósságok az Ádámtól kapott összeggel kiegyenlítődött, még mindig voltak gondjaink. Ádámtól azonban most már én sem fogadtam el a pénzt, hiszen többé nem nagyon volt helye, hogy azért fizessen, hogy játsszam a feleségét, mert valamilyen szinten igaz volt ez a kettőnk közötti kötelék is.

De akkor is árnyékot vetett a szerelmünkre, a boldogságunkra ez az egész Dávid ügy, és féltem, hogy nem fogunk egyszerűen kijutni belőle.

A merengésemből hirtelen rántott ki egy kopogás.

-Gyere-szóltam ki, és hátrafordultam.

Ádám lépett be az ajtón. Ő is ki volt öltözve, de ő hamarabb végzett, és még elintézett egy telefont az egyik magánnyomozóval, ameddig én elkészültem.

Ma megint estélyre mentünk, de ez rendkívül különleges volt. Ma volt az az estély, amelyen az én képeimet is kiállítják és aukciókra bocsátják. Éva egy hónappal ezelőtt újra megkeresett, és megkért, hogy készítsek fotót azokról a gyerekről is, akiknek segítünk, és én boldogan mondtam igent a felkérésre. Azonban ezek a képek csak kiállításon vesznek részt, nem eladásra készültek, és bemutatják, miért érdemes segíteni a beteg gyerekeken. Amikor bementem a kórházba és az árvaházba a géppel együtt, nem tudtam, hogyan mutassam meg ezt a világnak, aztán... Aztán ahogy láttam a játékot, a mosolyt az arcukon, tudtam, hogy talán azt a cseppnyi örömöt kell előtérbe helyezni, ami még nekik megadatott.

Néhány közülük pedig a kampány vezetőképei lettek, amely rendkívül hatalmas megtiszteltetés volt nekem.

-Izgulsz?-lépett közelebb hozzám a férjem és átkarolta a derekamat.

-Hogyne izgulnék-nevettem fel.-Hiszen a képeimről van szó, amelyet soha senki nem látott.

-Angyalom, azok rohadt jó képek lettek-mosolygott.

-Remélem, másnak is tetszeni fog-mosolyogtam vissza rá.

-Amúgy emlékszel a fogadásra, amit a múltkor megnyertem?-kérdezte gonosz vigyorral az arcán.

Hogyne emlékeztem volna. Azt mondtam Ádámnak körülbelül egy hónappal ezelőtt, hogy nem tud olyan meglepetést okozni már, amin tényleg meglepődnék. Ugyanis az alatt az egy hónap alatt szinte mindent ellőtt. Hozott virágot, csokit, hamarabb hazajött, vacsorával, reggelivel lepett meg, és ez még csak egy pár abból, amit csinált. Ezt a kijelentést viszont Ádám meg akarta cáfolni, így fogadott velem. A fogadás nyereménye pedig az volt, hogy aki nyer, bármit kérhet a másiktól. Volt rá egy hete, hogy olyannal lepjen meg, amivel eddig nem.

Egy ideig azt hittem, hogy nem jöhet össze neki, és már mosolyogva gondolkodtam rajta, hogy mit kérjek tőle, amikor egyik nap mégis sikerült neki. Aznap reggel a konyhában ettem én és Will, mert Ádámnak volt valami elintézetlen ügye, így bezárkózott egy kicsit az itthoni irodájába. Épp a kávét kortyolgattam, amikor hirtelen meghallottam a kutyaugatást. Magda, én és Will furcsállva a dolgot, kimentünk a nappaliba. Azonban, amit ott láttam, az volt az igazán nagy meglepetés.

Velem szemben Tappancs állt Ádámmal együtt. Ádám kezében pedig ott volt egy kisebb doboz, amelyben utána kiderült, ott volt az én drága kiskutyám minden cucca. A férjem ugyanis emlékezett arra, hogy majd magamhoz szeretném venni azt a kis drágát, így meglepett azzal, hogy őt is magunkhoz költözteti.

Életem egyik legszebb és legjobb meglepetése volt, és ezzel Ádám tényleg belevéste magát a szívembe, a fejembe, az életembe. Teljesen, örökre.

-Hát persze. Már készültem, hogy mikor fogsz kitalálni valamit nekemnevettem fel, és én is átkaroltam a férjemet.-Szóval mit kér tőlem az én drága férjem?

Közelebb hajolt az arcomhoz, és az orrát belefúrta a hajamba.

-Vedd le a bugyidat-utasította halkan a fülembe.-Próbáld ki, milyen érzés nélküle járni egy estélyén.

Úristen! Felkavarodott a vérem, a szívem eszeveszetten dobogni kezdett a fülemben, és azt hittem, menten elájulok ott helyben. Ez a hang, ez a mondat rettentően felizgatott, és igazából nem is tudtam, hogy kezeljem ezt az egészet.

-És ha én azt mondom, hogy nem?-toltam el magamtól egy pillanatra, és a szemébe néztem.

-Bocsi, abba egyeztünk meg, hogy bármit kérhetünk-kacsintott rám, majd megcsókolta a számat, és kilépett az ajtón.

A fenébe, hogy ennyire igaza volt!

Kelletlenül sóhajtva fentebb húztam a földig érő ezüst színű ruhát, és először a harisnyát, majd a bugyimat húztam le. Amikor arrébb dobtam, belenéztem a kissé félénk tükörképem szemébe, majd visszavettem magamra a harisnyát, és az ajtó felé vettem az irányt, ahol már kikészítve, megtisztítva hevert a magassarkú szandálom. Magamra kaptam, majd minden bátorságomat összeszedve kiléptem a folyosóra.

De a lépcsőn lefelé menet, ahogy a combon összedörgölőzött, éreztem, ahogy a vágy az alhasamból egyre feljebb és feljebb kúszik. Sosem hittem volna, hogy ez ilyen élmény lehet.

Ahogy leértem, Lara, Will és Ádám ott várt rám. Az utóbbi pedig kipirult arcomat látva gonoszul elvigyorodott.

Megint elindultunk. Újból két autóval, Will és Lara külön, én és Ádám is külön autóval. Ugyanabba a hotelbe mentünk, amibe a múltkor is voltunk, mivel Ádám elmondása szerint az egy rettentő kedvelt hely ilyen estélyek szempontjából. Ezért is akarta Éva is itt rendezni az eseményt.

A hűvös idő végett a kis kabátomban, Ádámmal karöltve jelentem meg az aulában. Mögöttünk Willék jöttek. Éva pedig Jánossal együtt lelkesen elénk jött. Nagyon csinos volt, és a pocakja is gömbölyödött már a testre simuló ruhában.

-Sziasztok-köszönt hozzánk lépve, és két puszival köszöntött.-Megjött az este sztárja-kacsintott rám mosolyogva, én pedig elnevettem magamat.

-Azért annyira nem vagyok jó, és hát rajtam kívül több amatőr művész is ajánlott fel műveket.

-De a tieid a legjobbak-mondta, majd beljebb tessékelt minket, és azt mondta, hogy foglaljunk helyet mind a négyen az ő asztaluknál a fal mellett.

A terembe belépve megint nagy embertömeg fogadott, de most az asztalok nagyon közel voltak felállítva egymáshoz, és a székszoknyák kék színben pompáztak. A táncparketten pedig állványra felállítva körben a fotók, festmények, amit gondolom később majd le fognak vinni onnan. A színpadon egy zenekar felszerelései álltak, de zene még nem szólt. A mi asztalunk pedig jobb oldalt a fal mellett állt. Nagy kör asztal volt, és kis névtáblák jelezték, hová kell ülnünk.

Én Ádám és Will közé kerültem, Will mellé pedig Lara.

Az ő kapcsolatuk, mármint ha ezt annak lehetett nevezni, kiveszett annyiban, hogy Lara gyakran jött hozzánk vacsorázni, ilyenkor gyakran volt, hogy kettesben is beszélgettek, néha felhívták egymást, és ilyen estélyekre együtt jöttek. Azonban többről nem tudtam. Ezek alapján viszont ez nem lehetett igazi kapcsolat, maximum barátokként tudtam őket elképzelni.

Egy ideig itt ültünk, pezsgőztünk, és egymással beszélgettünk. Aztán megjelentek mellettünk a művészek és az ő partnerük vagy barátjuk, akik elkísérték őket. Próbáltam beszélgetni velük, és a végére még egy kis vitát is elindítottunk a fotózási helyszínekről. Nagyon rendesek voltak egytől egyig, és még az én barátaim is becsatlakoztak a beszélgetésbe. Örültem neki, hogy itt vannak, de azért annak is örültem volna, hogyha a szüleim is láthatnák ezt. Bíztam abban, hogy pár kép erejéig majd nekik is megmutathatom ezt a számomra csodálatos lehetőséget.

A beszélgetés akkor maradt abba, amikor egy hang beleszólt a mikrofonba.

-Jó estét-köszöntötte a tömeget Éva.-Nagy örömmel látom, hogy rengetegen eljöttek, és sokan érdeklődnek a munkánk iránt. Az itt látható képek és festmények aukcióra lesznek bocsájtva, és az összeget az utolsó forintig a gyermekekre költjük, például játékokat, gyógyító eszközöket vásárolunk belőle. Az itt látható műveket egytől egyig csodás amatőr fotósok és művészek készítették, akik beleegyeztek, hogy részt vegyenek ebben a csodálatos programban. Most is szeretném megköszönni a segítségüket-mutatott az asztalunk felé, és ezt hangos taps követte. Ádám pedig átkarolta a vállamat, és puszit adott mosolygó arcomra.-Most pedig lehetőséget adok arra, hogy megtekintsék ezeket a csodás műveket, amelyeket majd a színpad melletti pultnál tudnak megvásárolni. A falon lévő képek viszont nem eladók, azok csak egy kiállítás darabjai, amelyet Szatmáry Kamillának köszönhetünk. További szép estét kívánok!

Mi is mind felálltunk az asztaltól, hogy megnézzük egymás műveit. A sorok között kígyózva tájképek, tájfestmények, különböző emberi alakok, figurák jelentek meg a szemem előtt, és a végére már káprázott a szemem a színek kavalkádjától, de rettentő jól éreztem magam. Ráadásul sokat jelentett, amikor felismertek Ádám oldalán, és megdicsérték egy-egy képemet. Volt, aki még azt is kijelentette, hogy mindenképpen szeretné az adott képet megvenni.

Meglepő volt, de jól esett a visszajelzés.

Az egyik kedvencem is elkelt. A havas. Azzal a férfival beszélgettünk a legtöbbet, aki azt a képet megvette. Elmondása alapján az a legcsodálatosabb kép, amit valaha vett, és hogy a nappalija falán fog lógni a többi mellett. Mesélt a különböző képekről, és állítása szerint nagyon szeretne még tőlem majd képeket venni, sőt azt is felajánlotta, hogy segít megszervezni egy kiállítást.

Nagyon kedves volt, és bár láttam Ádámon, hogy egy picit féltékeny és rosszul érinti a hirtelen jött rajongás, de a kezemet az övére helyeztem, és egy gyengéd arcra csókot is adtam neki a férfi előtt. Utána alig lehetett levakarni a vigyort az arcáról.

Így járkáltunk nevetve egymás mellett Willék társaságában, amikor Ádám keze hirtelen megfeszült mellettem, és én kérdőn tekintettem a férjemre. Ő meredten bámult maga elé, és amikor az én szemem is abba az irányban nézett, a szám is tátva maradt.

Ugyanis előttünk az a nő állt, akit minden szempontból a pokolra kívántam volna. Az a nő, aki tönkretette Ádámot. Az a nő, aki elvetette a gyereküket, aki elhagyta az esküvőjük napján, és megfosztotta a boldogság lehetőségétől. Aki miatt Londonba ment, aki miatt 5 évig nem volt az életem része, aki miatt rengeteg ideig érzéketlen volt. Ez a nő pedig Lívia volt, és gúnyosan mosolygott ránk.

Hánynom kellett még a látványától is.

Pedig csinos volt, be kellett vallani. Fekete hosszú ujjú ruha volt rajta, amely a földig ért. A nyakában olyan drága nyaklánc lógott, ami valószínűleg akár egy milliárdot is érhetett. Vöröses haja pedig tökéletes kontyba volt fogva. Ez a nő maga volt a tökéletesség, és a mellette álló férfi is, aki valószínűleg valami milliárdos lehetett, ha ilyen nyakéket adott neki.

-A híres Szatmáry pár-gúnyolódott Lívia, ahogy végignézett rajtam.-Már kíváncsi voltam, hogy hogyan néztek ki élőbe. Nem hittem volna, hogy majd tényleg ezt a régi kis... barátot veszed el-mondta a lehető legtöbb megvetéssel a hangjában.

-Én meg sok mindent nem hittem volna el rólad, Lívia-mordult fel mellettem idegesen Ádám.

-Na álljunk le, haver-szólalt meg az idegen férfi.-Nem nagyon tolerálom, hogyha...

-Inkább te maradj csendbe-szólt rá a férjem.-Nem tudsz szerintem semmit a múltról. Nem hiszem, hogy említette volna azt, hogy majdnem megházasodott, és terhes is volt, amíg...

-Most fejezd be, Ádám-szúrta le Lívia, de persze a mellettem álló férfi egyáltalán nem hagyta abba.

-Amíg el nem vettette a saját gyerekét.

Az idegen férfi arca kőkeménnyé változott, és lenézett a mellette álló nőre. Lívia viszont csak dühösen bámulta a férjemet. Még így is annyira szép volt, és már értettem, hogy miért nem figyelt fel rám akkor, annak idején. Ez a nő mindig is gyönyörű volt, és volt egyfajta bája, amely megbolondított mindenkit. Most is láttam a férfiak tekintetét, amely követte az alakját. Kívánták őt, és azt még nekem is be kellett vallani, hogy egy ilyen nővel nagyon nehezen tudnám felvenni a versenyt.

Ettől pedig teljesen elveszítettem a maradék önuralmamat.

A pulzusom és a vérnyomásom hirtelen megugrott, és elkezdtem egy picit zihálni. Azonnal ki kellett innen jutnom, mert tudtam, ha továbbra is itt maradok, össze fogok esni.

-Kimegyek egy picit levegőzni-suttogtam, mire Ádám aggódva rám kapta a tekintetét.

-Veled megyek.

-Nem, és ne is jöjjön utánam senki-tiltakoztam.-Egy picit most egyedül kell lennem, oké? Nemsokára jövök, ígérem.

Ádám kétkedve nézett rám. A Dávidos ügy óta nem nagyon hagyta, hogy egyedül maradjak, és tudtam, hogy most sem tetszik neki az ötlet, de láthatta rajtam a kétségbeesést, mert bólintott, és elengedett. Bár mielőtt távozhattam volna, még egyszer megígértette velem, hogy minél hamarabb menjek vissza hozzá. Én pedig utána már ott sem voltam. Aztán előtérben megkérdeztem a hátsó kijáratról az egyik recepcióst, amikor pedig végre kinyögte, én minden szó nélkül otthagytam. Hiába kiabált utánam, hogy azt csak engedéllyel használhatják. A folyosón végül abbamaradt a kiabálás, valószínűleg egy személyzeti tag felvilágosíthatta arról, hogy milyen vendég vagyok én.

Ahogy kiértem a szabadba, végre tiszta és oxigéndús levegő árasztotta el a tüdőmet.

Egyszerűen a hideg kirázott a gondolattól, hogy odabent ott volt Ádám exe, és ott ólálkodott kettőnk körül. Egyszerűen hányingerem van még attól is, hogy az a nő akár valamilyen módon kettőnk közé állhat, hogy be fog kavarni. Azonban tudtam, hogy mit kell tennem. Az elmúlt hónapok Ádámmal életem legjobb hónapjai voltak, és az a két hónap úgy eltelt, hogy észre sem vettük, és már lassan december eleje volt, aztán karácsony. Nekem pedig végre boldog családi karácsonyom lehetett. Hiszen most már volt egy férjem. Egy férjem, akit meg kellett mentem a sötétségtől, a múlttól, ami visszahúzta. Attól a múlttól, ami bent volt.

Nem voltam a legerősebb. De túléltem a múltam minden részletét. Feldolgoztam azt, hogy megerőszakoltak, feldolgoztam apám betegségét, feldolgoztam, hogy a legnagyobb szerelmem megcsókolt, majd elhagyott, de most kárpótolt az ég. Az apám jól van, és életem szerelme mellettem volt. Kellett ennél több? Nekem Ádám mellett volt most a helyem. Mert tudtam, hogy szüksége van rám. Neki sokkal rosszabb lehet ez az egész, hisz emiatt a nő miatt ment Londonba is, és miatta járt haza ritkán.

Már épp elhatároztam volna, hogy visszamegyek, amikor erős ütést éreztem a tarkómon, és a következő pillanatban már a földön feküdtem ájultan, a szemhéjam pedig lecsukódott, és én néma álomba merültem.

De akkor is egy ember járt a fejemben.

Ádám.