Sziasztok!😘

Mostantól kezdve fontos információkat kaptok a profilomról, sok mindent fogok posztolni majd oda, szóval érdemes bekövetni, hogy értesítést kaphassatok minden újról. Mert ott fogjátok először látni A hazugság nyakékének megjelenési dátumát, de fontos információt kaphattak arról is, mikor fognak kijönni az új fejezetek. Ott kérdezhettek is tőlem, és igyekszem minden kérdésre válaszolni nektek, amely felmerül.

Jó olvasást kívánok,
Skyler😘❤

Ui.: Már csak 7 fejezet maradt és az epilógus! És a következő fejezettől végre össze áll a teljes kép! Legyetek türelemmel, vasárnap érkezik az új fejezet!❤

11. fejezet

Kamilla

Az előző éjszaka megint Ádám szobájában aludtam, és megint teljesen meztelenül. Most azonban nem volt olyan kínos az ébredés, mint tegnap. Most mosolyogtam, amikor megéreztem magam körül az erős védelmező karokat, a hátamon a csupasz mellkast, és a merevedést a combomnál. Nyugodtság vett körül minket, és ez olyan lehetőség volt, ami annyira, de annyira hiányzott már az életemből. Most viszont megtaláltam.

Aznap reggel azonban újból készülődhettünk, ugyanis Ádámnak fontos vacsorája volt, és ráadásul itthon, nálunk. Üzleti ügyben kereste fel volna az a János, akivel már az eljegyzésen is találkoztam és akivel ma újra kellett tárgyalni egy lejáró szerződést. Meghívta hát a házunkba, így hát rám és Magdára hárult a feladat, hogy valami finomat főzzünk a vendégeinknek.

Kora reggel keltem fel. Nem szerettem volna Ádámot felébreszteni, de ő pislogva nyitogatta a szemeit, és álmos tekintete döbbenten nézett rám.

-Hová mész, angyalom?-kérdezte rekedtes hangon, nekem pedig a rekedtes hangjától és a megszólítástól is kellemes görcsbe rándult a gyomrom. Egyszerűen csak jól esett hallani, hogy végre nem gúnyolódásból hallottam valamilyen becenevet. Bevallom, még az is tetszett, hogy így hívott, és örültem neki. Meg úgy mindennek. Lehet, hogy másoknak ez a hirtelen kapcsolat túl gyorsan jött volna, de rájöttem, hogy egyszer élünk és nekem kellett ez a férfi. Ez az érzés. Ez a kapcsolat.

-Magdával vásárolni-suttogtam felé hajolva, miközben puszit nyomtam a fejére.-Estére vacsorát kell főznünk-mondtam, válaszul pedig elkapta a kezemet, és lerántott maga mellé.

Ijedten kiáltottam fel.

-Ha csak ezért keltettél fel engem, akkor nagyon pórul fogsz járni, asszony-motyogta a párnába, miközben szorosan magához húzott. Jaj, de egy kisbaba tudott lenni néha!

Elkuncogtam magam.

-Drágám-szólítottam meg félve a becenévtől, de ő csak lustán elmosolyodott-mennem kell, de ígérem, hogy jövőhéten vasárnap egész reggel a tiéd vagyok. Feltéve, ha nem hívsz megint ide valami vacsoravendéget.

-De beváltam rajtad ezt az ígéretet-morogta, majd felült egy pillanatra, csókot nyomott a számra, majd elengedte magát, és visszazuhant a párnák közé. Felnevettem, majd átszaladtam a szobámba, felöltöztem, megmosdottam, fogat mostam, megfésülködtem és nem sokkal később már a konyhában álltam.

-Jó reggelt, Magda-szólítottam meg, és szegény asszony egy pillanatra megijedt tőlem, hirtelen fordult hozzám.

-Jó reggelt, asszonyom! Nagyon megijesztett, azt hittem, hogy még senki nincs fent-mosolygott rám végül.

-Hamarabb keltem, mivel este megint vendégeket várunk, és szeretném én főzni nekik a vacsorát ezúttal is.

-Annyira rendes, hogy ilyen különleges alkalmakkal ön főz vacsorát-jegyezte meg.-De tudja, hogy én is szívesen elkészítem, ha arról van szó.

-Persze, Magda, de szeretném. Legalább ezzel is hozzá tudok tenni valamit ezekhez a vacsorákhoz, főleg ha ilyen fontosak, mint mai-mondtam, majd megkértem, hogy kísérjen el vásárolni. Szerettem volna, ha végre kicsit jobban megismerhetem a hölgyet, aki szinte mindennap készít nekünk reggelit, ebédet, vacsorát, mos ránk, és takarít. És még odafigyel rám is, végighallgatja, amit mondok.

Az utunk első állomása egy kis üzlet volt. Kenyeret vettünk, fűszereket, de Magda elmondása alapján hiányzott otthonról még egy csomó minden, így hát sorra pakoltuk meg a kosarat tejjel, cukorral, liszttel, porcukorral, őrölt kávéval, mustárral, WC papírral, papírtörlővel, ketchuppal és minden egyébbel. Így belegondolva nem is tudtam elképzelni, hogy van mindig otthon minden héten mindenből, hiszen annyi minden kellett egy háztartásba, és ezt általában Magda vette meg.

Csodáltam ezt az idős hölgyet. Csodáltam, hogy még az ő, 56 éves korában is képes dolgozni, főleg egy olyan hatalmas ház után, ami az Ádámé volt. Tényleg nem régóta dolgozott nála, és én sem voltam még sok ideje ott, de valahogy annyira megkedveltem ezt a kedves asszonyt, mint eddig soha senkit. Nem tudtam, mi lesz, ha egyszer felmond nálunk. Nagyon bánnám, mert a kedvességével minden reggel felvidított. Még akkor is, ha a házat, amiben laktam, börtönnek éreztem.

Amikor megérkeztünk a következő helyszínre a bevásárlókörutunkon, épp azon a reggelen nevettünk, amikor Ádám lement hozzá és Willhez bejelentve, hogy mi most fent fogunk enni az emeleten.

-Látnia kellett volna azt a boldog mosolyt az arcán, asszonyom. Annyira látszik magukon, hogy önöket még az ég is egymásnak teremtette-csapta össze a kezét az idős hölgy, miközben beléptünk a hentesüzletbe.

-Azért ez még picit túlzás, Magda. Még csak ismerkedünk-mosolyogtam vissza rá, és bár picit tiltakoztam, azért tetszett, hogy egy kívülálló így látja.

A válaszomra megállított, és felém fordult.

-Tudja ismerem, milyen az igaz szerelem. A szerelem, amely mindent kibír és mindent elsöpör. És önök között ez színtiszta igazi. Hiába mondja, látom magukon. 

A mondatain elgondolkodtam. Valahogy én is szerettem volna, ha ez kettőnk között tényleg nagyon igazi lenne. Ha a szerelmünk igazi lenne. Volt bennem egyfajta félelem, ami egy megérzéssel keveredett, de talán csak az agyam játszott velem. Miért ne lehetnénk boldogok? Semmi nem áll az utunkban. Így is mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk, és már nagyon mindegy, hogy mit csinálunk bárki előtt is, mert már így is együtt vagyunk ország világ előtt. Akkor meg miért nem próbálkozhatnánk?

De Magda gondolatmenete egy másik gondolatot is felébresztett bennem. Azt mondta, hogy ő ismeri az igaz szerelmet. Talán a férjéről beszélt? És megint rádöbbentem arra, hogy bár ez a hölgy szinte teljesen ismeri az egész életemet, ezzel szemben én még mindig nem tudtam róla semmit az ég világon.

Annyira szerettem volna, ha beszél magáról, de nem akartam turkálni a magánéletében. Elvégre én a főnöke voltam.

Miután megvettük a húst, én egy picit megpróbáltam kérdezősködni, de a legdiszkrétebben, ahogy lehet. Reméltem, hogy megnyílik, hiszen a múltkor is beszélgettünk hasonló témákról és akkor azt ígérte, hogy ha úgy van, mesél nekem.

-Akkor ezek szerint ön hisz az igaz szerelemben-jelentettem ki, mikor beszálltam a Volkswagen Polom volánja mögé, ő pedig beült mellém az anyósülésbe.

-Igen, de ennek hosszú története van.

-Jaj, én szívesen meghallgatom-mosolyogtam.-Ha szeretné elmesélni.

Végül belement, és a hazafelé úton, valamint a kipakolás alatt elmesélte az egész történetet. Beszélt a férjéről, akivel még kamaszként ismerkedett meg. Katona volt, fess úriember, és jó partinak számított. Mindent megadtak volna egymásért, azonban a férfi családja nagyon nehezen fogadta el a lányt. Hosszú évekbe telt, amíg végre teljesen egymáséi lehettek. Sokszor nem is engedték őket találkozni. Aztán végül amikor boldogok lehettek, tényleg minden csodálatos volt. Született egy lányuk, aki még egyetemista, egy másik lányuk és egy fiúk. Az utóbbi kettőnek már volt saját családjuk, de minden héten meglátogatták az idős hölgyet. Igen, csak őt. Ugyanis a férfi nem sokkal ezelőtt meghalt szívinfarktusban. Nagyon fiatal volt még ahhoz képest, jó pár évet együtt tölthettek volna még, de egy váratlan betegség hirtelen elszakította egymástól őket.

-Mégis ő volt az egyetlen és örök, igaz szerelmem-mosolygott kissé keserűen a házvezetőnőnk, miközben betette a hűtőbe a vásárolt dolgokat.-Életünk egyetlen percét sem bánom-motyogta, mire nekem még a könny is kicsordult a szememből.-Pedig azért veszekedtünk bőven-nevetett fel.-Néha maguk emlékeztetnek rám és a férjemre.

-Csodálatos dolog egy ilyen szerelmet megélni-mondtam fojtott hangon, hiszen ez a történet is annyira szép volt. Igaz és őszinte. Lesz ez nekünk Ádámmal ilyen? Ilyen jelentőségű?

-Igen az, főleg, ha egy kicsi gyermek is születik belőle-mondta, miközben elővette a klopfolót, hogy előkészítse a karajt és a csirkemellet, hiszen mára egy elég egyszerű menüt választottam. Rántott húst krumplipüré körettel, párolt zöldséggel, és ha valaki kért, akkor zöldségsalátával.

Én is mosolyogva nyúltam volna a paradicsomért, hogy felvágjam a salátába, azonban Magda mondata megállította a kezemben a kést. Te jó isten! Mi már egy jó párszor voltunk védekezés nélkül együtt Ádámmal. Egy mentőöv volt talán a gyógyszer, amelyre ugyan én próbáltam odafigyelni, de mostanában nem sikerült túlságosan. Annyi minden történt és annyira nem emlékeztem arra, hogy nap mint nap mit csináltam, hogy még arra sem emlékeztem, hogy a heti tablettákat bevettem-e. Mindenképpen beszélnem kellett majd erről a férjemmel.

Istenem! Hiszen mennyire ostoba voltam. Oda kellett volna figyelnem arra a rohadt hormontablettára még akkor is, ha nem feküdtünk volna le Ádámmal. Elvégre már évek óta szedtem, miért nem figyeltem most is oda rá.

Mi lesz ha...? Nem, abba bele sem akarok gondolni. Nem vetetem el a gyerekemet, még akkor sem, ha nem állok készen az anyaságra. Még egyszer nem hozom ilyen helyzetbe Ádámot. Így is nagyon szarul esett neki az az évekkel ezelőtti történet, meg alapból sem lennék képes se őt megbántani, se a gyerekemet eldobni magamtól. Hiába hogy hirtelen jönne, a miénk lenne, és én nem lennék képes megölni azt a kicsi gyermeket.

-Jól van, kedvesem?-kérdezte Magda ezzel is visszahozva engem a valóságba.

-Én...-kezdtem volna, azonban egy kar hirtelen a derekamra kulcsolódott, és nekem nem volt lehetőségem, hogy válaszoljak az idős nő kérdésére.

-Jó reggelt, Magda-köszöntötte Ádám a házvezetőnőnket, és éreztem a hangján, hogy mosolyog.

-Jó reggelt, Szatmáry úr-köszönt vissza ő is mosolyogva a férjemnek.-A szokásos reggeli és kávé?

-Természetesen-mondta a férjem, majd maga felé fordított, de amikor meglátta hófehér arcomat a mosoly is lefagyott róla, majd elnézést kérve Magdától átvezetett a nappaliba, és leültetett a kanapéra, majd ahelyett, hogy leült volna mellém, inkább leguggolt elém a földre. A keze pedig idegesen a combomra simult.-Angyalom, beszélj, látom, hogy valami baj van.

Hangosat sóhajtottam, majd a kezembe temettem a fejemet.

-Én... Ádám, ugye tudod, hogy védekezés nélkül voltunk együtt az elmúlt napokban és az esküvőnk után is?-kérdeztem fojtott hangon a szemébe nézve, mire kissé megfeszült, de bólintott.-És hát szedek gyógyszert, de mostanában nem tudom, hogy beszedtem-e. Annyi minden volt, hogy félek, hogy elfelejtettem.

A férjem ekkor elkapta a kezemet, és belecsókolt a tenyerembe.

-Angyalom, hidd el, nem lesz semmi baj, de ha neked megnyugtatást ad, akkor legközelebb használunk óvszert. Meg elviszlek nőgyógyászhoz is, ha ezt szeretnéd-mondta, és két kezébe fogta az arcomat. Talán jobb lenne, ha nem hoznám fel azt, hogy mi lenne, ha mégis terhes lennék, így inkább csak bólintottam egyet.

Elvégre azt tudtam, hogy ő sem vetetné el a gyereket.

Vagy igen?

Később Will is előjött a szobájából, de ő hamar eltűnt arra hivatkozva, hogy egész nap nem lesz itthon, mert dolga van. Ádám, aki végig velünk maradt és beszélgetett a konyhában, kicsit furcsának találta, de azért kicsit én is érdeklődve néztem a srác után. Vajon mi dolga lehet neki hirtelen?

Egy idő után azonban nem foglalkoztunk vele. Mi, Magdával a vacsorát készítettük elő. Ádám pedig a laptopján szerkesztette tovább az anyagot, amit még a múltkor is láttam a táblagépen. A cégnél töltött évek alatt, főleg amíg az apósom titkárnője voltam, sok mindent megtapasztaltam, és bevallom jó lehetőség volt, hogy egy újfajta bort is megpróbáljunk eladni a piacon. Ilyenkor nagy a kockázati tényező, de ha bejön, akkor lehetőségünk lesz picit terjeszkedni is.

De ott volt még János cége is, aki segített az értékesítésben nekünk. Meglepő, hogy nem hallottam eddig róluk, de mindent én se tudhatok, és hát a cég nevére sem emlékszem pontosan, pedig Ádám tegnap említette. Attól függetlenül örültem, hogy segítenek nekünk az új bor megalkotásában és eladásában.

Délben, amikor már mindennel végeztünk, elküldtem egy picit Magdát is lepihenni, és mi is felmentünk egy kicsit a hálóba a vacsora előtt. Természetesen megint Ádáméba. Ha így haladunk, lassan már ide is költözhetnék. Most viszont nem hagytam magam rávenni egy kis etyepetyére, pihenni és aludni akartam egyet, Ádám pedig most készségesen belement a kérésembe.

Nem sokkal a vacsora előtt ébredhettem fel. Ádám már éppen öltözött felfelé, amikor nagy pislogva kinyitottam a szemem. Figyeltem, ahogy felhúzza a sötét farmernadrágot, majd felvesz hozzá egy sötétkék inget. Rettentő jól nézett ki, és én szinte csorgattam a nyálamat a látványára. A férjem volt, ebbe még mai napig is nehéz volt belegondolni, és istenem, minden pénzt megért a vele töltött idő.

Valószínűleg észrevehette, hogy nézem őt, mert felém fordult és rám mosolygott. Aztán kigombolt inggel elindult felém, és leült mellém. Én pedig szintén lustám mosolyogva ültem fentebb, a pólóm, ami egyébként az ő pólója volt, összegyűrődött, a hajam valószínűleg egy szénakazal volt, és Ádám mégis úgy nézett rám, mintha épp én lennék a legszebb lány a földön. Pedig korántsem voltam az, mégis jól esett ez a figyelem tőle.

-Jó reggelt, angyalom-szólított megint az új becenevemen, majd közelebb hajolt és megcsókolt.

-Neked is-mondtam, majd a karomat a nyaka köré fontam, és közelebb másztam hozzá, majd végül beleültem az ölébe. Csókolózni kezdtünk pedig eléggé sietnünk kellett volna, azonban akkor megint nem érdekelt semmi.

A fenébe a sármoddal, Szatmáry Ádám!

-Helló, angyalom-nevetett fel nagyon mélyről.-Készülődnünk kéne, nem emlékszel?

Fújtatva eltávolodtam tőle, és kiszálltam volna az öléből is, de a keze megállított, és visszahúzott egy hosszú, gyengéd csókra.

-Ígérem, hogy ezt később befejezzük-csókolt meg, majd elengedett. Épp kifelé igyekeztem az ajtón, amikor utánam szólt.-Vagy lehet hamarabb is-jegyezte meg sejtelmesen, én pedig a szemöldökömet összeráncolva fordultam felé. Egyáltalán nem értettem, hogy miről beszél. Ő pedig csak nevetett rajtam. Na majd adok én neked, Szatmáry!

Ezután fogtam magamat, és egyetlen szó nélkül eltűntem a szobájából. Bementem a sajátomba, és gyorsan felöltöztem. Most kivételesen én is farmert vettem fel, és egy virágos, ejtett vállú blúzt. Most az egyszer próbáltam egy picit kényelmesebben öltözködni. Laza loknikba sütöttem a hajamat, és halvány sminket raktam magamra. Ahogy belenéztem a tükörbe, az első szó, ami eszembe jutott magamról az egyszerűség volt, de mégis valahogy a magam egyszerűségében jól néztem ki.

Odalent Magda már megterített az ebédlőben, Ádám pedig éppen felhozott pár üveg bort a pincéből. Will még mindig nem volt otthon, így megint egyedül fogadtam a vendégeinket, amikor a csengő megszólalt. Egy picit megigazítva magamat ajtót nyitottam, és kedvesen mosolyogtam a házaspárra.

Bartók János még mindig egy fess úriember volt, és bár rajta is sötét farmer és ing volt, nem nézett ki annyira jól, mint Ádám. Kissé, tüsis szőke haja volt, és kék szeme. Ezzel szemben a felesége teljesen az ellentéte. Éva barna szemét szemüveg foglalta keretbe, hosszú, fekete haja pedig most kontyba volt fogva, kötött pulcsit és fekete nadrágot viselt, csizmával. Meg is értettem, miért öltözött melegen, hiszen kintről még a házba is besüvített a szél.

Éva kezében egy tálca volt, amelyre apró kakaós csigák voltak, és nagyon finomnak néztek ki.

-Sziasztok, gyertek be-invitáltam be kedvesen őket, mire ők beljebb léptek.

-Ádám?-kérdezte tőlem János.

-Még mindig a pincébe-forgattam meg a szememet.-Szakmai ártalom. Mindig a legjobbat szeretné kikeresni a vendégeinknek.

-Jaj, angyalom-jelent meg Ádám mögöttem és megpuszilt az arcomat-ne add ki a titkaimat a vendégeknek.

-Érdekes, hogy ennyire kötődsz te is a borokhoz-szólalt meg Éva, amikor meglátta a férjem kezében az üveg pinot noir bort.-Talán ez benne van a Szatmáry fiúk génjeiben.

-Tudjátok a bortermesztés világa azért olyan különleges, mert végigkísérhetünk egy olyan utat, amikor egy rendkívül édes és zamatos gyümölcsből készülhet egy ilyen finom ital. Ráadásul elég közkedvelt ital, hiszen ősi hagyományoknak örvend az elkészítése. Talán ezért is szeretem annyira, a nagy múltja miatt. Na meg persze az íze miatt-kacsintott rá a vendégeinkre.

Elkuncogtam magam, majd hagytam, hogy a férjem közelebb lépjen Jánoshoz, és kezet rázzon vele, Évát pedig egy-egy puszival köszöntse. Mesélte Ádám még a múltkor, mennyire közel állnak egymáshoz, így nem csodálkoztam ezen a személyesebb üdvözlésen.

Egy idő után végül bementünk az ebédlőbe, és most Magda nem engedte, hogy felszolgáljam a vacsorát, így hát kelletlenül leültem Ádám mellé, majd hagytam, hogy a combomra tegye a kezét, amíg az idős hölgy elő nem készítette nekünk az ételt, amely végül gőzölögve került az asztalra. Ádám persze miután Éva megjegyezte, hogy mennyire finom lett, eldicsekedett vele, hogy ezt ketten, a házvezetőnővel közösen készítettük. Én pedig elpirultam a bókoktól, de meg is köszöntem őket.

Ezután Magda leszedte a tányérokat, és elrakta a maradékot a hűtőbe, mi pedig felbontottunk egy üveg bort, amelynek elfogyasztása mellett a férjek elkezdték megtárgyalni a szerződést, amely előttük, az asztalon volt. Én pedig Évával beszélgettem a mostani divatról, illetve a kisbabájukról. Meglepetten pillantottam rá, hiszen még egyáltalán nem látszott rajta, hogy terhes, aztán elmagyarázta, hogy alig van még túl az első hónapon.

Jól éreztük magunkat, és éppen a kismama ruhákról faggattam őt, hogy milyeneket vásárolt már vagy milyet szeretne, amikor majdnem a torkomra forrt a szó. Ugyanis a drága férjem rosszban mesterkedett.

Ádám keze a combomra került, és egészen felvándorolt a farmerem tetejéig, a következő pillanatban pedig már a bugyim szélénél járt. Majd megvesztem, amikor arrébb húzta az anyagot, aztán pedig dörzsölni kezdte a feltárt területet. Az arcom lángolt, azt se tudtam hova nézzek, hogy ne érezzem magam kellemetlenül a vendégeink előtt. Megköszörültem egy kicsit halkan a torkomat, majd ránéztem Ádámra, és megpróbáltam a tudomására hozni, hogy álljon le, mert ez számomra rettentő kellemetlen.

Bár azért a lelkem mélyén örültem is neki, de nem ilyen helyzetben.

Ő erre nem is hederítve csak egy csókot nyomott a számra azzal a gonosz mosolyával, majd visszafordult János felé, aki éppen a cég további jövőjéről faggatta a férjemet. Szegény, János, még arról sem tudott, hogy az egyik legjobb barátja éppen az „álneje" bugyijában turkál pont előttük.

Megfogtam az egyik kezemmel a boros poharamat, a másik kezemmel pedig Ádám kezéért nyúltam, amely továbbra is a bugyimban kotorászott, és megpróbáltam eltávolítani onnan. A vendégeink természetesen csak annyit láthattak az egészből, hogy Ádám keze a combomon lehet, azt mondjuk nem, hogy a ruhámon belül.

-És neked hogy megy a magánpraxis, Kamilla? Ádám mesélte nekem, hogy  rendelőt indítasz-fordult hozzám János felesége, Éva.

-Khmm-köszörültem meg a torkomat, miközben éreztem, ahogy a kedves férjem is felém fordult, és kedvesnek hitt, de álszent vigyorával nézett rám.-Nos egész jól. Lassan az első páciensem is megérkezik, és már feladtam egy hirdetést is.

-Remélem, össze fog jönni-mondta mosolyogva és kedvesen.

Ádám ekkor elérte a hüvelyemet, és óvatosan ingerelni kezdte, én pedig megszorítottam a masszírozó kezét. Istenem, ha nem hagyja abba, itt fogok elélvezni a barátai szeme láttára. Ezt nem fogja fel?

-És te mivel foglalkozol?-kérdeztem vigyorogva ezzel is próbálva elterelni a figyelmem a bugyimban turkáló kezekről és csodálatos ujjakról. Na meg a mellettem ülő szexisten férjemről, aki úgy vigyorgott rám, mintha gyerek lenne és épp most kapott volna a szüleitől cukorkát. Most már értelmet nyertek a korábban mondott szavai, és egy pillanatra azért a pokolba kívántam volna őt, hiszen felismerte azt, hogy milyen hatással van rám, és ráadásul ezt még ki is használja.

-Van egy alapítványom, ahol beteg gyerekeknek gyűjtünk pénzt-felelt végül Éva a kérdésemre.

-Ez nagyon rendes dolog-szorítottam meg Ádám kezét újból, miközben mosolyogva bólogattam.-Segíthetnék valamiben esetleg?

-Tudod, Éva-szólalt meg Ádám, miközben újra és újra körözni kezdett a kezével a nadrágomban-a feleségem elég jól fotóz, és igaz, hogy sosem tanulta, de talán felajánlhatna egy-két képet a következő jótékonysági estélyre.

Felé fordultam, és egy pillanatra nem is értettem, hogy hogyan gondolja ezt. Hiszen tényleg nem voltam profi fotós, és Ádám nem is nagyon tudhatta, hogy hogyan néznek ki a fotóim. Maximum a régebbieket láthatta, amelyek azelőtt készültek, hogy ő Londonba ment volna.

-Ez nagyszerűen hangzik-lelkesedett a dologért viszont Éva, és János is kedvesen mosolygott rám.-Nem tudom, hogy érdekelne-e, mármint, hogy szeretnéd-e. Egy jótékonysági aukció keretében gyűjtenénk most pénzt képek, festmények eladásával. Elsősorban a rákos és a mozgásban korlátozott gyerekeknek szánnánk az összeget, és amatőr művészeket keresünk, akik felajánlanák egy-két művüket.

Egy ideig csak figyeltem őket, és még csak azt is akkor vettem észre, hogy Ádám már nem turkál a farmeremben, amikor a keze a combomat simogatta a ruhámon kívül. Bár meglehetősen jól esett nekem, hogy említést tett a képeimről, azonban erről a nadrágban turkálásról még beszélgetni fogunk.

-Szívesen segítek-válaszoltam végül.-Főleg, hogy itt gyerekekről van szó.

-Jaj, ez nagyszerű-csapta össze a kezét.-Nem lenne kedved megmutatni nekem ezeket a fotókat?-kérdezte, én pedig végül igent mondtam. Bár kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, hogy ezeket a fotókat más is látja rajtam kívül. Egyetlen közösségi felületre sem töltöttem fel még soha, és senkinek nem mutattam meg őket, pedig apáék is rengetegszer kérték már, hogy hadd nézzék meg.

Végül addig győzködtek, hogy felmentem azért a kinyomtatott képes albumért, amelyet mindenki elől rejtegettem, majd átnyújtottam Évának és a férjének, akik élvezettel válogattak a képek közül és végül úgy távoztak, hogy néhány post it azt is jelezte, hogy mely képek kerülnek majd bele az estély képes összeállításába. Volt közöttük tájkép vagy arctalan portré, de a kedvencem is ott volt. Az a kép egy férfit ábrázolt, aki esernyővel sétált, és körülötte nagy pelyhekben esett a hó. Már a föld és a kép szélén lévő fenyőfák is havasak voltak. Én is épp hazafelé tartottam egy esernyővel a kezemben, amikor sikerült lekattintanom ezt a csodálatos kompozícióval megáldott képet. Örökké a kedvencem marad.

Ádám is élvezettel nézte a képeket, és bár még mindig rettentően haragudtam rá az előbbi kis közjátékáért, hagytam, hogy megpuszilja az arcomat, és büszke mosolyt villantson rám. Ráadásul végigdicsérte az összes képemet, még azokat is, amiket Éváék nem választottak ki. Kicsit sok volt, és nem tudtam, hogy most csak játssza a támogató férjet vagy tényleg így gondolja.

Olyan nyolc óra körül egy kész, aláírt szerződéssel és egy számomra nagy lehetőséggel zárult az este. Jánosék megígértették velem, hogy mindenképpen elmegyek a két hónap múlva tartandó estélyre, hogy be tudjanak mutatni engem az alapítványi alkalmazottaknak, és a többi amatőr művésznek. Mi pedig megígértük, hogy mindenképpen elmegyünk.

Amint azonban becsukódott az ajtó mögöttük, az én arcomról lefagyott a vigyor, és idegesen fordultam Ádám felé. Azt hiszem a szememmel ölni is képes lettem volna. Közben Magda is megjelent, de látva a feszültséget, otthagyott minket és elment inkább jó éjszakát köszönve. Őszintén én is ugyanezt tettem volna a helyében, ha kívülről láttam volna magamat.

-Angyalom-lépett közelebb hozzám, de én szó szerint úgy fújtam rá, mint egy macska, így megtorpant-mi a baj? Miért vagy ennyire feszült?

-Miért kellett így megaláznod előttük?-kérdeztem dühösen széttárt karokkal.

-Megalázni?-nézett rám döbbenten, és ez még jobban felidegesített.

-Igen, Ádám. Lehet, hogy nem vették észre, de akármikor feltűnhetett volna nekik, hogy a kezed a nadrágomon belül turkál-kiáltottam fel haragosan.

A férjem erre csak nézett rám, aztán a következő pillanatban felnevetett. A fenébe is, mi a jó istent tart viccesnek?

-Jaj, angyalom, csak kicsit játszottam, de ha téged ez ennyire zavar, akkor ígérem legközelebb nem fogom ezt csinálni, oké?-lépett közelebb hozzám, és átkarolta volna a derekamat, de meg akartam vele értetni a dolgot, így oldalra léptem.

-Nem-ráztam meg a fejem.-Én megértem, hogy játszottál, és őszintén még tetszett is volna, de nem szeretném, ha fontos vacsorákon kezdenél ilyet játszani, főleg ha közben én is beszélgetek. Akár meg is láthattak volna, és kínos helyzetbe hozhattál volna. Most már megértetted?-kérdeztem vissza nyomatékosítva az előbbi mondatokat.

Bólogatva közeledett felém, és megállt előttem. Átkarolta a derekamat, és maga felé húzott, amikor pedig a mellkasára tettem a kezem, megszűnt a haragom, és hagytam, hogy még közelebb húzzon magához.

-Ígérem, hogy nem lesz többé ilyen. Legalábbis nem mindig-mosolygott félvállról, mire megrázva a fejem elnevettem magam, és hagytam, hogy magához húzva megcsókoljon és újra az ágyába csábítson.