- Rebellisek, rebellisek! - Visszhangzott a vészterhes figyelmeztetés a hosszú folyosókon az ódon várban. Ban Terrion belenézett a ráncaival teli tükrébe a mosdótál fölött, és ifjú kora ellenére öregek sóhajával öltötte magára a vértjét. Gyorsan mozgott, a bőrvértre a Nevető Dromar találmánya, az eklezin szálaival átszőtt könnyű testpajzs került, mely a test mozgásából, de még az apró mozgást okozó lélegzetvételből is nyert energiát. Atyja hosszú tőrét, a neves Kuridart meg a kisbuzogányt is magához vette. Kíséretével és a folyosó őrség parancsnokával együtt lépett a trónterem háta mögötti rejtek folyosóhoz nyíló átjáróba. A sötét folyosó a fegyverteremnél leágazott. A híres kard, a magitor lógott a mágnes fal közepén. A kard, melyet félve fogtak kézbe a nagy uralkodók. Ban Terrion pedig még nem érezte magát nagynak. A hadvezérei körében tapasztalatlan nyikhajnak számított. Ám ma itt van az idő, végre megmutathatja a kalózoknak, mit tud, mennyire érti atyái mesterségét a harcot. A kardforgatás alapvetően második helyen szerepelt a kalózok közelharci repertoárjában. Az első helyre az ökölharc tehető.

  A magitor férfias fegyver volt, méretei nem engedték, hogy gyenge alkatú harcos használja. Ragyogó pengéjén könnyedén siklott a lebegő zsvas-kristály sárgás fénye. A markolatát karmaiba fogó griff tiszteletet parancsolóan tárta ki arany szárnyát vörös-arany teste köré, melyek együtt magát a markolatot alkották s vörös fejének tátott, kampós csőre pedig éles pengék kettőseként, mint egy-egy tüske meredezett a végén, megkoronázva a gyönyörű, míves alkotást. Mert műalkotás volt ez, az ifjú királynak nem volt efelől kétsége. Fegyverkovács mágus-mesterek készítették a Ground igazi urainak, nem engedve megfeledkezni róla, hogy valójában az alvó griffek uralják a bolygót mióta világ a világ. Kik minden emberöltőben egy, vagy két alkalommal, a próféciák és a tiltott jegyzetek szerint közel 50 esztendeje egyszer biztosan előbújnak a rejtekükről, hogy hússal megetessék a vérrel és tűzzel táplálkozó gyermekeiket, a frissen kikelt griffek százezres seregeit, szerte a Groundon. Nem feledkezhet meg erről senki sem, mert a mágia ritka ágát, magát a tünde-mágiát művelik e sötét fenyegetést hordozó lények, a Perem legősibb mesterségeként a legendák szerinti első tünde bolygón, ahonnan kirajzottak a galaxisba életet vinni e csodás, mesebeli lények. Kár, hogy kihaltak. Állítólag cyselotok pusztították el az utolsó tündéket. De a griffek, ilyen teljességükben repülnek szét egy napon, hogy pár óra alatt annyi pusztítást vigyenek végbe a következő pihenőjükig, amennyit ember nem ér fel ésszel. S a törvény a griff fészkek elpusztítása ellen szól. Mi okból-e? Nem tudni, miért nem szabadulnak meg e szörnyektől a kalózok.

  A markolathoz érve a király behunyta a szemét. Fojtott lélegzettel szorította kezei közé, mert mindkét kezére szüksége volt, hogy a nagy kardot magához vonja. A következő percben megfogyatkozott a kristály fénye és jótékony félhomály burkolta körül a férfiakat.

  Lysa itt emelte fel a tekintetét a könyvből. Egyre gyengébben látta a betűket és a sorok nem egyszer rakoncátlanul egymásba csúsztak. Az este sűrűsödött és élénkült a szél. A papírlapokat gyakran kellett végig simítania, és újra meg újra leszorítania. A vár csúcsához közel ült, az erkély melletti párkányról kiugró vízköpőn nem volt semmi, ami árnyékolná a szelet, mely így felélénkülve, szabadon szaladgálhatott a mélység felett. A sziklák mélyen, a vár tövében hasadékot képeztek ezen a délnyugati oldalon, ahol csak ezen az egy falon, ezen az egy emeleten maradtak meg a kiszögelések. Mintha katasztrófa gyalulta volna le a vár ezen oldalát és a vízben álló sziklafalat is, amelyre épült. Az ablakok körben több emeleten is be voltak falazva, lejjebb pedig mind bedeszkázva, vagy bevasalva. Rémálmok jutottak róla az emberek eszébe, nem egy jó történelmi könyv, mint neki, amit éppen itt lehet olvasni, a valami titok folytán még ép emeleti falon.

  Ez volt az egyetlen ép falfelület, ez a hatalmas, kifutó szerűen hosszú erkély és közvetlen környéke. Annál is különösebb volt ez, mert vékony kőlábain úgy meredezett a hófehér erkély a nagy folyók találkozása fölé, hogy törékenyebbnek tűnt mindennél, ami az épülethez tartozott. Persze nem kizárt, hogy ősi tünde-varázslatok tartják egyben.

 Az erkélyre nyíló szobákat nehezen lehetett megtalálni, kész útvesztő volt a vár eme része. Méreteit tekintve a folyosók szokatlanul szűkek voltak a többihez mérve, viszont éppen elég volt eltalálni bennük. A terasz pedig mintha reptető lett volna, messzire nyúlt a falaktól. Ki tudja, mi, vagy mik szálltak fel innen. Talán maguk a griffek éltek itt, a magas emeleti szárnyakon. Azt beszélik az itteni népek, hogy tündék éltek a várban, ők építették s a sötétséget képviselő griffekkel barátságban éltek.

  Lehet, hogy így volt. A várat feltérképezve Lysa kezdett idővel meggyőződni erről. Abban legalábbis biztonsággal hitt, hogy két jelentős faj lakta a várat. A Ground dicső kalóz múltjában inkább lezárták ezeket a titkokkal szőtt folyosókat és lakosztályaikat sötétbe burkolta az ismeretlen múlt. Míg az észak-keleti oldalt, főleg a lenti régiókban óriásokra mért, tágas terek és fény uralta a lakott részeket s a technikai helyiségeket egyaránt.

  A terpeszkedő szürkületben máris jól látszott a Thoulan-hegy nagy folyó vizeinek eredeténél derengő narancsos izzás keveredése egy kristályos kék hideg fénnyel. Innen fentről láthatóan nem volt annyira messzi az a déli távol, a félszigettel, ahol állítólag folyton hull a hó és fagyos varázslatok tartják távol az idegeneket. Legalábbis a varázstalan embereket.

  - Rebellisek...rebellisek... Kik vagytok odaát? - Kezdte volna fennhangon a játékot az izzó déli félszigetre meredve, mert fejében minden olvasott történet tovább élt, akár a mítoszok a világban, s ha egyedül volt, kedve szerint játszotta, keverte ezeket.

  - Miért kell neked mindig eltűnni, mikor tudod, hogy a hárpia vár? - Csattant élesen a magas lányka hang a falakon peregve, forogva, mint egy törékeny üveglabda. Lysát váratlanul érte, felszisszent. Megperdült a vízköpőn. Ijesztő mutatvány lehetett, mert a bronzvörös lány a terasz korlátra támaszkodva kővé dermedt. Tátott szájjal, kerek szemekkel figyelte, nem zuhan-e le, ahogy könnyedén megülte a rusnya vízköpő szörny fejét, keskeny combjai közé szorítva azt a hegyes fülek mögött.

  - Myriam! Te miről beszélsz?

  - Miss. Murilla vár. Az öltöztetőnővel szétkürtölik a várban, hogy megint eltűntél és figyelmen kívül hagyod az ő idejüket. - Kicsit egyensúlyozva a korlátra ült. Levegőjét lassan préselte ki a fogai közül, nyújtott nyakkal pillantott le a mélységben zúgó vízre, de azért folytatta: - Felséges atyád megint haragudni fog. Nem teheted ezt vele! Annyit készült a születésnapodra!

  Mivel úgy érezte, most nem tehet mást, Lysa felállt a vízköpőn, hóna alá csapta a vaskos könyvet és apró léptekkel végig araszolt a kőszörny nyakán és a göcsörtös vállakon egyensúlyozva a fal mentén elsétált az erkélyig, fellépett a kőkorláthoz tartozó párkányra, fel a korlátra, majd beugrott az erkély látszólagos biztonságába. Myriam végig lélegzetvisszafojtva követte a tekintetével, majd megkönnyebbülten fújt egy nagyot, mintha ő maga is vele lett volna ott kint.

  Mire Lysa az erkély kövére huppant hangtalanul, mint egy macska, összeállt benne a kép, és vele a tengernyi tennivalóinak a listája. Borzongva vallotta be magának, hogy pontosan ezek elől menekült ide, a teljes magánya szigetére, a torony tövébe. Ennél jobban már csak fent a toronyszobában lehetett volna egyedül, ahová még a szél se jár be. 14 éves lesz holnap és ez mennyi feladattal jár. Ismétlő etikett órák, beszédtan és társalgás óra és persze a véget nem érő hosszú ruhapróbák szörnyű megpróbáltatásai várnak rá, ahogyan holnap délelőtt a számára szervezett nagyszabású vendégfogadás, ami biztosan még a vacsoránál és az azt követő ünnepségnél is unalmasabb lesz.

  Jó előre meggyűlölte a holnapi napot. Ha legalább sejtené, hogy édesapja a megfelelő ajándékot adja neki, valamit, amire régóta vágyakozik. De ilyesmiről szó sem eshetett, hiszen a nagybátyja és Sir Garodin mindent megtettek, hogy a katonák egy szóval se említsék a hercegnő harcos ambícióit, nehogy idő előtt Erik király fülébe jusson, hogy szinte már csak ilyesmivel foglalkozik örömmel. Sőt ez irányú bárminemű elfoglaltságait és tanóráit ő maga tartja számon és talán csak ezeket. Legyen szó Sir Garodin testi-lelki összhangteremtő mentorálásáról, vívásról, fegyverforgatásról és szabadkézi harcmodor gyakorlásáról, hadi, történelmi, harcászati ismeretszerző órákról, vagy bármiféle katonai képzésről. Igazából ezen kívül csak a Déli Félsziget ragyogását és a csillagokat szerette bámulni és olvasni szeretett. Túl sok minden más nem érdekelte.

...