A születésnap sok szépséggel kezdődött, és nagy szeretettel ért véget. A hercegnő lassan megnyugodott, hogy a külsőségek mögött valódi értékek is megbújtak.

  Új ruháját a hagyomány szerint nem egyedül vette fel, a szobalányai és komornái segítették, nevelőnője, Miss. Murilla vezényletével, aki a maga szikár módján eligazgatta az utolsó redőket és ráncokat rajta. A világoskék estélyi ruhán, függőleges csíkokban halványzöld indák és apró levelek között rózsaszínű őszi rózsák ringatóztak. Lágy esésű, arannyal átszőtt, halványlila köpenyt készítettek hozzá, mely mellényként feküdt fel a vállára. Bő nyakkivágása illeszkedett a ruháéhoz, melyet leheletnyi, egyszerű nyomású, hófehér csipke díszített vékonyan körbe. Azután választhatta csak ki hozzá az ékszereit. Nem igazán kedvelte ezeket az előkelő holmikat, de a kalózok mindig is megmutatták a társasági összejöveteleken a származásuk, megszerzett vagyonuk s hatalmuk jelképeit.

  – Hú! Gyere! Nézd meg magad!

  Myriam kézen fogta őt, s a nagy falitükör elé húzogatta. A hercegnő szája szavakat formált, de végül nem jutott eszébe semmi. A látvány magáért beszélt. Előkelő és gyönyörű úrilány nézett vissza rá a tükörből. Aztán mégis megszólalt:

  – Apám elégedett lesz.

  Észrevette, hogy a nevelőnője elnézően elmosolyodik a háta mögött.

  Az egyik szobalány, Kate a ruhához illő fülbevalókat hozta egy lyuggatott sötétkék bársonytálcán. Lysa gondolkodás nélkül egy apró arany karikán függő, fehér gyöngyöt választott, s Myriam segített a fülébe tenni. Hemma, az idősebb szobalánya hozta a nyakékeket és láncokat, de Miss. Murilla kettejük közé toppant és heves kézmozdulattal elhessegette.

  – Vidd ezeket vissza! Ma nincs szükség rá, ostoba leány.

  Hemma pukedlizett egy picit – a hercegnő nem is tudta, hol tanulhatta így meg, jobban ment, mint neki-, azzal a helyére tette a nyakbavalókat. Lysa örült, mert már így is túl sok volt a fényűző öltözék az estére, még, ha őt ünneplik is. Sőt, véleménye szerint éppen ezért kellene olyasmiben megjelennie, amiben tényleg jól érzi magát. Ha egyszer királynő lesz, átírja a buta etikettet, és felülírja az ilyen hagyományokat.

  – Nagyanyád gyűrűjét el ne feledd!

  Az asszony figyelmeztetésére szemöldök ráncolással felelt:

  – Azt szinte mindig hordom, mióta belenőtt az ujjam...

  Rögtön fordult is érte, felvette a fésülködőasztalkáról, és jobbjának mutatóujjára húzta. Borostyánkő, benne vércsepp és szúnyog. Ez egy igazán terrai ékszer volt és Lysa büszkén viselte az Eskügyűrűt. Erre esküdtek ugyanis hűséget apai nagyanyjának az alattvalói, amikor nagyapja, I. Erik meghalt, és az akkor még gyermek II. Erik helyett kellett uralkodnia.

  Elégedetten és kissé csodálkozva pillantottak rá. Érezte ő, mennyire nem illik hozzá ez a sok szép holmi. Miss. Murilla is elégedetten nézett végig rajta. Még egyszer, szögletes mozdulatokkal megigazította a bokájára hulló szoknya redőit. Aztán megint mintha elmosolyodott volna a mindig szigorúan zárt, öreg, csontos arc. Frizura igazítás következett a tükör előtt, melyet korábban fodrásza órák alatt fésült ki és alakított nőiesen reneszánszos hullámokat belőle, felül kétoldalról hátra jellemzően kalózos, dús halszálka fonatok futottak össze középen egyetlen rózsát formázó, laza kontyba. Rengeteg haja megengedte ezt a variálható hajkölteményt.

  Mikor úgy tűnt, hogy mindenki készen áll, ifjú társalkodónői, Henriett és Myriam is, a rendjüknek megfelelő cicoma öltözékben, akkor indultak.

  Kitérők és szaladgálás következett a hosszú folyosón és a lépcsőkön, mire minden rendben lett körülöttük. Végül visszafogott vihogások kíséretében érkeztek a trónterem nagy előcsarnokába nyíló ajtó elé. Ahol az etikett szerint a várnagy állította sorba őket, hátrébb tessékelve a már gyülekező, és türelmetlenségét leplező tömeget, akik még nem jutottak be a trónteremmel egybenyitott csarnokba sem, s most várakozhattak tovább, míg a hercegnő nagy kíséretével bevonul. A nevelőnő most Lysa kibontott haja hullámaival foglalta el magát, előredobott a vállai felett egy-egy vastag, méz szőke tincset, és mellkasán szétrázta a hullámokat, ahogy a vizet fodrozza a szél. Észre se vette, de még a saját fejét is úgy rázta közben, mint egy veréb, aki fürdőt vett az itatóból.

  A várnagy nagyon hangosan, ünnepélyesen emelkedett hangnemben jelentette be Eilis Annelysa Conolly hercegnőt, a Kalóz Királyság örökösnőjét, II. Erik Jefferson Brian Conolly, Valos Hősének, a Perem Kalóz Uradalma koronázott királyának egyszülött gyermekét. Aztán rögtön belefogott a kíséretének taglalásába, többször végigpillantva rajtuk. Láthatóan megnyugodott, hogy nem hagyott ki senkit, se az ifjú grófnőt, Lady Myriam Gilbertet, sem saját unokáját, Lady Henriett Tonkint, akikkel befejezte a hosszú sort.

  Megvárta, míg a zsúfolt előcsarnokon áthaladnak, és a hajlongó tömegen keresztül belépnek a trónterembe, s csak azután vette számba a további érkező vendégeket.

  Lysa zavarát leplezve, emelt fővel sétált oda a trónhoz, amelyen királykék ünneplőjében az édesapja ült. A király mosolyogva emelkedett fel, és az emelvényen magához ölelte őt. Megpuszilta és a fülébe súgta:

  – Olyan gyönyörű vagy, mint édesanyád! Mintha csak ő libbent volna be az ajtón...

  Érezte, ahogy könny gyűlik a szemébe, s megelőzve leánya meghatottságát, vagy talán leplezve a sajátját, gyorsan odaintett egy várakozó apródot, akinek a kezében egy apró ékszeresládika volt, törtfehér faragott csontból.

  – Nyisd csak ki! – mondta és megvárta, míg Lysa felpattintja a fedelet. Két ujjnyi, ovális, aprólékosan csipkézett, romantikus medál volt benne, közepében szív alakú rubinttal, vékony szemekből fűzött aranyláncon. – Megengeded? – kérdezte apja választ se várva, és a nyakába akasztotta a nyakéket. – Ezelőtt anyukád hordta, mától azt szeretném, ha te viselnéd!

  Lysa furcsa érzéssel simított végig rajta. Illendőn, de esetlenül pukedlizve köszönömöt mondott. Közben egészen meghatódott, és nem bírt semmi mást szólni. Igazi bakfisnak érezte magát. Fogalmazni akart még valami olyasmit, hogy jó lenne, ha itt lenne anyja, de ezt sem bírta kimondani. Teljesen boldog volt, hogy apját egyszerűen mosolyogni látja, és hogy így szereti őt, hogy neki adja édesanya nyakláncát. Igaz, mindig is tudta ezt, hiszen sokszor meg is mondta neki, hogy nagyon szereti, akkor is, ha a viselkedésével akadnak problémái. Most mégis megnyugodott, két nap előtti haragjának a nyoma is szertefoszlott, s sóhaja halkan szállt kettejük között, mint egy pille szárnysuhogása. Meleg, barna szemébe nézve elhatározta, hogy soha, de soha többé nem fogja felbosszantani apját, akkor sem, ha olyan nehezére esne visszafogni magát, mint egy ketrecharcost legyőzni, vagy végigmenni a cölöperdő tetején.

  – Boldog születésnapot hercegnőm!

  Azzal a trónja mellé felállított, magastámlájú, faragott székre mutatott. Leültek egymás mellé. Myriam és a többiek az emelvényen foglaltak helyet, Lysa mögött. Miss. Murilla és Myriam álltak kétoldalt közvetlenül mögé. És a vendégek családjaikkal együtt, a rokonaikat követve járultak a királyi család elé. Tom bácsi hadsereg tábornoki díszegyenruhában jött, hóna alá csapta a sapkáját miután üdvözölte őket és tisztelgett. Komoly arcából csak a szeme kékje világított huncut fénnyel. Lysa széles mosollyal tisztelgett neki, illik, nem illik, s kézcsókra emelte a jobbját, az elhunyt anyakirálynő gyűrűjével. A rituálé után Tomtól egy újabb parányi dobozt kapott, benne egy micro lejátszó.

  – Mindenki benne van teljes életnagyságban, akire gondolsz és akiket szeretsz Lysa! Majd meglátod a háromdimenziós vetítőteremben – mondta Tom. Kicsit zavartan tette hozzá: – Hónapig készítettem neked, nem vagyok valami nagy szakértő, de azért remélem, tetszeni fog! Holnap mutatok még valamit, amit nem tudtunk idehozni. Apáddal készítettünk össze neked, olyan valakinek a tervei alapján, akit te is kedvelsz. Ennek az illetőnek az ötlete volt. És ő azt mondta, hogy egyszerűen imádni fogod!

  – Ki? Kíváncsivá tettél! Alig várom Tom!

  – Azt még nem árulom el – kuncogott. –, ránk fér egy kis izgalom.

  Olyan szorosan zárta össze az ujjait a lejátszón Lysa, mintha sosem akarná elengedni. Az igazat megvallva nem is nagy kedvvel adta ki a kezéből, hogy eltegyék az ajándékoknak szánt konzolasztalra. Legszívesebben máris felszaladt volna az emeletre a vetítőbe. Bármi is van rámentve, Tomtól van és biztosan valami nagyon értékes, szeretetteli dolog.

  Sir Enchen Garodin, Lysa mentora valahonnan a trón mögül, a földig lógó drapériák és címeres zászlók közül lépett elő. Mindig is nagyon értett hozzá, hogyan szerezzen meglepetést. A magas, széles vállú, kopaszra borotvált fejű férfi a mentorok egyszínű, bő ujjú és lábszárú tunikáját hordta minden alkalomra. Volt neki talán az összes föld és levegő színben. Ez a mai acélszürke volt, törtfehér, aranycsatos övvel a derekán. Fülében hordta egyetlen ékszerét, melyet a lány jól ismert, egy nagy, faragott arany karikát, amit a Peremen való letelepedésük hozott divatba, mintegy a Kalóz nevet pecsételte meg. Akkoriban kezdtek tradicionális tarka kalóz ruhákat, bőröket és arany ékszereket hordani, amikor megtalálták a Groundot a mitikus ígéret szerint. Ma már legenda volt ez, és csupán néhány régi, kalóz család viselte és örökítette tovább a terráról származtatott jelképeket. A mentor a fülkarikát az apjától kapta, az is az apjától, és amaz is, s nem tudni pontosan, hány apáról szállt fiúra, de mindegyikük addig viselte, míg egy fiuk, esetenként fiuk nem lévén lányuk, vagy unokájuk elsőnek állt be testvérei közül a kalózok seregébe. Akkor továbbadták neki, mintegy jutalmul a Kalóz Uradalom iránti hűségéért.

  Egy csillogó szalaggal átkötött textilbőr csomagot húzott elő a háta mögül, amikor az üdvözlés megtörtént. A lánynak nyújtotta. Komisz félmosollyal sandítva királyi barátjára, akivel együtt járták meg a valosi háborút és mindketten kitüntetett hősként vonultak be a Perem történelmébe.

  – Bárki, bármit mond, hercegnő, te a harcosok jó hírnevét fogod öregbíteni. Fogadd hát el ezt a csekélységet! Atyád engedélyezte végre hivatalosan is a tiszti kiképzésedet. Úgy látom, ennek hasznát veszed!

  Lysa elkapta a két férfi megvillanó pillantását, mellyel üzenetet cseréltek egymással. A király belenyugvóan sóhajtott, Sir Garodin elégedetten és békítően hunyorítva nyugtázta. A lány felsikkantott és a bebugyolált valamivel a kezében ölelte meg a mentorát, majd apjához ugrott és úgy karolta át, majd feldöntötte. Mindegy is a csomag, amit valójában kapott, mert ez volt a legnagyobb ajándék, amire csak vágyott.

  – Csigavér, Lysa! Még várnod kell tavaszig! Addig nagybátyáddal és a mentoroddal átbeszéljük ezt a dolgot. Miként is legyen, s hogyan óvjuk személyedet.

  – De hiszen azt már...– kezdett volna csípősen megfelelni, de apja még nem fejezte be.

  – Hallottam a tegnapi sikereidről. El kell ismernem, hogy valóban mindent megteszel, hogy a legjobbak közé emelkedhess. És én meg akarom adni neked ezt a lehetőséget, még akkor is, ha szerintem túlontúl fiatal vagy még tisztnek – „és nagyon féltelek", Lysa azt hitte, ezt fogja mondani, de aztán másképp folytatta: –. A kalózok törvénye mindazonáltal azt mondja, hogy hatalmat olyan személy birtokoljon, aki nem csak kitanulja az uralkodás tudományait, s jól érti a jogot és a törvénykezést, de megpróbáltatott stratégaként és katonai szolgálatban is. Ezért nem állhatom az utadat, ha neked is ez a kívánságod. Válj méltóvá arra a napra, amikor a trónra ülsz majd!

  – Mióta tudod? – kérdezte meglepetten.

  – Mindig is tudtam. Hogy gondolhattad, hogy a beleegyezésem nélkül járhatsz a barakkba? Én vagyok a királyod, Lysa. Az apád és a királyod. Nekem mindkét esetben pontosan tudnom kell, hogy merre jár a kislányom, és azt is, hogy mit csinál ott, ahol éppen van. Ne vágj ilyen értetlen arcot, mint kislány korodban! Inkább bontsd ki Enchen ajándékát! Látom a szemén, hogy öreg barátom már alig várja.

  Hát persze. Az ajándék! Csaknem megfeledkezett róla.

  – Ó!

  Kicsit elszégyelve magát, bontogatta, az izgalmat nem kellett színlelnie.

  – A te öreg barátod alig várta ezt a bejelentést, királyom! Már megkaptam, amit vártam. – nevetett felhúzott szemöldökkel Sir Garodin a királyra. A közben összegyűlt sok népség, urak, asszonyok, gyerekek között is hullámzott a nevetés.

  A csomagban kétféle, dús díszítésű bőr öv volt, katonai célokra. Egy a két vállon keresztbe vethető dupla rendszerű taktikai és táskahordó öv, és egy derékra akasztható, amin tőr és kardhüvelyeknek is volt hely. Míves, aprólékos kidolgozású, gyöngy és mágnes berakásúak voltak. Igazi, női harcosnak valók.

  – Nézd meg alaposan a csomagolást, mielőtt csakúgy eldobnád!

  Mentora szavaira megforgatta és teljesen kibontotta a nagy vászondarabot. Akkor látta, hogy a textilbőrnél sokkal finomabb, könnyű, légies anyag az. Valamiféle mellény volt. Ahogy simogatta, mintha az aludni tért nyári szellők susognának a tenyere alatt. Észrevette, hogy az érintése nyomán felfénylik. Nem is mellény. Egy igazi, hamisítatlan eklezin vért!

  Lysa boldogan szorította a mellére, majd megölelte a mentorát újra, és intett neki, hogy ne menjen túl messzire az emelvénytől. Az bólintott és félreállt, a trón felöli oldalra, Tom mellé, míg elvitték a hercegnőtől az ajándékát, helyet csinálva a következőnek.

  Megint szembefordult a vendégsereggel és borzongva látta, hogy ez bizony hosszú lesz. A sor kígyózott, talán végig sem bírná állni a fogadást, ha nem helyeztek volna neki széket a pulpitusra.

  A következő groundi főúri méltóság népes családjával a Klánok Nagy Tanácsának szóvivője, Lord James Bell volt. Lysa nem kedvelte. Nyájaskodó és túlontúl udvariaskodó volt, mintha mindig takargatna valamit, vagy talán el akarná terelni a figyelmet a tényekről. Bell szóvivő alig valamivel volt magasabb nála, hasa enyhén pocakot eresztett és hurkás testén sehogyan sem állt a díszes fehér ing, a testre simuló aranybetétes mellénnyel, és a hosszú szárú csizmához vett szűk aljú pantallóval. Sárgás-ősz körszakállával olyan volt, mint egy nagyra nőtt manó, vagy törpe. Mosolya pedig utánozhatatlanul őszintétlen és kimunkált volt, olyan emberek sajátja, akik meggyőzték magukat róla, hogy természetes az. Lysa enyhén szemforgatva, de illedelmesen vette át az ajándékot tőle és családjától, mellyel megkezdődött a véget nem érő ékszerek, gyöngyök, móka-táblák, divatos kártyajáték ajándékok sora.

  A Ground méltóságai után messziről érkezett látogatók jelentek meg. A királyuk üdvözlése esetükben gyakran hosszabbra nyúlt, mint az őszintén elviselhető lett volna. A hagyományoknak azonban engedni kellett, a vendéglátásnak külön törvénye és protokollja volt, amire különösen kínosan ügyeltek mindenütt a királyságban.

  Szövetséges hadurak és bolygószövetségek vezető személyiségei is üdvözletüket tették, kiskirályok, hercegek, grófok, mindenféle Lordok és katonai méltóságok. Mígnem az emelvényről lepillantó hercegnő, ismerős arcokat pillantott meg a sorban. Ahogy felbukkantak, erővel kellett összezárnia a száját, hogy meglepetésében fel ne kiáltson, a tenyerét is odakapta elé. Alig bírta visszafogni izgága természetét a kíváncsiságtól, nehogy elébe menjen a dolgok rendjének. Myriamon is rögtön látta, hogy felismerte a két fiút.

  Egyszer csak elfogytak előlük a vendégek, és egy népes család között bukkantak fel a trón előtt.

  A férfiak és fiúk, pár kivétellel, káprázatos és sugaras shortari díszegyenruhában, illetve egyikük, egy a rangjához még mindig megdöbbentően fiatal, 19 év körüli fiú, akit már sokat látott tegnap, kytellusi kapitányi díszben feszített. Az asszonyok és egy lány különlegesen finom, élénk színű, nagyon lágy kelmékben lejtettek, és saruba fonták barna lábszárukat, oly lengén, mintha rekkenő hőségtől tartanának. A lány egyidős lehetett Myriammal, aki 3 évvel volt Lysánál öregebb. De ez még nem lett volna baj, sőt még a Magestic nevű kapitányt is elfogadja meglepetésében, de aki a lány és Magestic között állt, az az alak különösen bosszantotta. Nem értette, mit kereshet itt. Egyáltalán, hogy engedhették be ide ezt a pimasz nyikhajt, aki nem átallott kardot tartani a torkának?

  Lassan fogta fel a faragatlan shortari mellett sorban legelöl álló, méltóságteljes uraság mondókáját. Apja pillantása elől is késve fordult el, amikor észrevette, hogy az csodálkozva fürkészi az arcát. És volt a tekintetében valami más is. Mintha csak azt mondaná, hogy „Na mit szólsz? Jól nézd meg ezeket az embereket! Kíváncsi leszek a véleményedre!" Aztán Erik király testbeszéde elcsitult és pont olyan karót nyelt méltósággal hallgatta végig a shortari sereg hadvezérét, ahogy az elvárható egy már-már fáradt uralkodótól.

  Eszerint a férfiú Lucian Salm de Donongero, kövérkés, jókedélyű felesége Lorna Donongero, Shortar nagyhercege és nagyhercegnéja, a szépséges leányuk pedig Serena hercegnő és fiaik sorban, Toma, Gijon, Luther és a legidősebb Danan hercegek. A gyengélkedése miatt Lucian huga, a kytellusi özvegy hercegnő Maria Liliana of Magestic egyetlen fiát és örökösét, Brett of Magesticet, Kytellus hercegét küldte el velük, hogy megerősítsék a szövetségi esküjüket, amit a király anyjának még régens korában tettek a családjaik.

  Ahogy tegnap a stalni amgaronok közé, most ugyanúgy nem illettek a fiúk a palota illusztris vendégei közé. Illetve Magestic talán, de Dan semmiképp nem vegyülhetett el.

  A kézcsókra a két szélhámos került sorra utoljára. A shortari különösen mélyre hajtotta meg a derekát, mert Lysa ülve tartotta a térde fölé a gyűrűs kezét, alig pár centire. Szőke frufruja szinte súrolta a karcsú combokra simuló ruhát. Széles vigyorral emelkedett fel, miután szokatlanul hosszú kézcsókját hercegapja köhintésére megszakította.

  Pillantása végigkúszott a hercegnő mellén hanyagul hullámzó mézszín hajzuhatagon, hogy aztán a gyermekien kerek arcot fürkéssze végig, milliméterről-milliméterre, és végül belevesszen a büszkén összehúzott, haragoszöld szempárba.

  – Szép bogár! – szólalt meg végül.

  – Danan de Donongero? – nézett szenvtelenül vissza a lány a pimasz fiúra. A tekintetével megkereste a mögötte, a lépcsőn álló kytellusi kapitányt, akit majdnem teljesen eltakart előle Dan, és egészen oldalra kellett hajolnia, hogy kilásson mögüle. A shortari viszont cseppet sem könnyítette meg ezt a mutatványt. – És Brett of Magestic? Hercegek?

  – Mi is kérdezhetnénk. – Dan még mindig mosolygott, kicsit visszafogva magát, láthatóan igyekezett megfelelni a jelenlévők elvárásának egy hercegfiről.

  A hercegnő magához intette a nagy család utoljára maradt kytellusi ivadékát is, így szépen egymás mellett sorakoztak a kézcsók után a himpellér unokatestvérek. Király apja az idősebb Donongeroval, és kedves mosolyú párjával beszélgetett valamiről egészen halkan, de annál elmélyültebben, így meglehetőst sok ideje maradt Lysának kiosztani a fiúkat. Miss. Murilla azonban nem nézte ezt jó szemmel, úgyhogy mielőtt a szemmel verés véres esete megesett volna, vagy bármi rossz szó elhangzott volna, nevelői célzattal közbelépett.

  – Kicsit hosszúra nyúlt ez a... khm... mustra. Elnézést, fiatalurak, megkérhetem önöket, hogy fáradjanak tovább a király köszöntésére? Utána talán menjenek le a trónszék mellől! Nemsokára kezdődik a vacsora, ott a jobbra lévő teremben fogják szervírozni. Az ajtó közelébe érdemes húzódniuk. – Ez utóbbit már halkan súgva tette hozzá, és Lysa nem tudta eldönteni, honnan jön ebből a törékeny öregasszonyból ennyi figyelmeztető határozottság, hogy ilyen csendesen szinte parancsot adjon tanács helyett. Ezt egyszer még el kell lesnie tőle.

  Végre tényleg eljött az idő, amikor elmerülhettek a vacsora élvezetébe, és korgó gyomrukat kényeztethették.

  A mágus a fényes étkezőbe az asztalfő mögötti falon keresztül érkezett. Mit érkezett! Berobbant, persze törmelék nélkül, inkább csak földöntúli robaj kíséretében beesett. A belépőjére többen felkiáltottak. Még a király is megpördült ijedtében a székében, mi történik a háta mögött.

  – Lord Lions! Mellőzhetnéd, az effajta manővereket! Igazán semmi szükség erre! – igazította el a király minden egyéb megmozdulást megelőzve.

  – Elnézésed kérem, felség, de kissé késve tudtam csak elindulni. Bocsáss meg nekem!

  Feltápászkodott a padlóról és végigsimított a falon, mintha azt ellenőrizné, hogy tényleg nem sérült-e.

  A szokásos hajbókoló kézcsókos üdvözlésre hajtotta magát, aztán megkerülte az asztalfőt és egyenesen Lysához sietett.

  A király jobbjára eső, legközelebbi székekre ültették sorban a fiatalokat. Az elsőre Lysa hercegnőt, mellé Danan herceget, majd Myriam grófnő és a kytellusi örökös következtek, velük szemben Lord Boyle, Sir Garodin, és az előkelő shortari hercegi pár, és így szépen tovább a nemes urak és hölgyek csemetéikkel a véget nem érő asztal körül. A nem nemesi vendékek és az egészen kis gyermekek a dajkáik felügyeletével másik asztalnál kaptak helyet. Az asztalok roskadásig teltek minden jóval és már megkezdődött a lakoma.

  Lionsról minden féle eszébe jutott Lysának. Egér, patkány, csótány, kígyó, sőt néha, amikor utálatának megkülönböztetett tárgya volt, még a bűzös borz is. Csak a nevéhez méltó oroszlánokra nem asszociált soha. Kora gyermekkorában gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Lions nagyragadózókkal kell megvívjon. Ilyenkor gyenge és esendő képet festett a képzelete a férfiról. Gúny és szarkazmus fogta közre a mai napig a fegyelmezettebb gondolatait is róla.

  A mágus valójában nagyon zárkózott, mégis behízelgő modorú ember volt, ha ugyan nem valami más lény bújt a terrai burokba, ahogy Lysa néha hitte. Érzéseivel nem volt egyedül, sokan nem szívelték, még többen egyenesen gyűlölték a mágust, és folytonos intrikák célpontja volt a palotában. Azonban nyíltan szembe szegülni vele, vagy ne adj' Isten szemtől szembe gúnyt űzni belőle, igazán senki sem mert. A kalózok többsége egyszerűen csak mindenek ellenére elfogadta, mint a Mágus Klán fejét, II.Eric Király egyik hivatalos tanácsadójaként.

  De a legrosszabb az volt, hogy Lysa újabban, szinte kényszeresen mindig azon gondolkodott, ha meglátta, hogy vajon mit adott oda a varázserejéért cserébe? Hiszen a mágia egyik legfontosabb szabálya az, hogy varázstudatlan faj képviselője csak úgy bírhat varázserővel, hogy megfelelő mértékű áldozatot ad érte. Mindenki látott már vak jóst, néma gyógyítót vagy eltorzult testű hadimágust. De Lions? Mely részét adta el a tudományáért? Vajon melyik ruhadarabja takarja el? Tényleg ilyen nagynak mondott tudást adnak egy olyan kis micsodáért?

  A hercegnő fejében többször fordultak meg ilyen pikáns gondolatok, megfűszerezve olyasmivel, hogy mi van, ha nem is az, akinek mondja magát? Mi van akkor, ha nem is ő a Mágus Klán feje? Hiszen senki sem tud semmit a mágusokról, illetve, bárkit kérdezett, és bármilyen forrást kutatott, egyszerűen kevés elhintett részinformációt talált, semmi konkrétumot. Csak ilyesmiket, hogy Lions nem öregszik, az ismert legnagyobb hatalmú varázstudó ember a Peremen.

  Sunyi hírét meghazudtolva őszinte, nyitott tekintettel nézett a hercegnőre. Gyakorlott, elegáns meghajlással lehelt csókot az Eskügyűrűre.

  Lysáról sok mindent el lehetett mondani. Ahogy cseperedett, személyisége úgy vált egyre ellentmondásosabbá, serdülő korára hivatkozva legyintettek, mert nagyon dacos volt és éppen kamasz kora miatt nehezen hitték róla, de rendkívül agyafúrtan, leleményesen élt. Aki valóban megismerhette, az egy felettébb bátor, sőt nagyon vakmerő leányzóra lelt, aki apja harcosaival, különösen a zsoldosokkal törekedett közösséget vállalni, hogy pontosan tudja, mire van szükségük s mi sarkallja a királyságot megmentő tettekre őket. Egy olyan lányt leltek a külcsín mögött, aki nem átallott szembe szállni a széllel, a viharral, és futni a mennydörgő villámlásban a nyílt mezőn.

  A mágus volt talán az egyetlen, akivel egyszerűen nem tudott dűlőre jutni, fogalma sem volt, mit kezdjen vele. Most is, ahogy a férfi előtte állt, kezében egy vaskos könyvvel, a lány komoly arccal igyekezett eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen-e. Azt sem tudta, vajon mitől lehet ilyen sietősen kapkodós napja, hogy képtelen volt a többi vendéggel együtt érkezni a fogadásra. Tényleg, mire lehet jó ez a színjáték? Bár meglehetősen szórakoztató és hangulatoldó, az tény.

  Lions is furán érezhette magát, mert boldog születésnapot kívánva már le is akart ülni a fenntartott helyére, mikor a hercegnő utánaszólt:

  – Várj csak Lions nagyuram! Mit szorongatsz a kezedben? Csak nem akarod összemaszatolni az asztalnál?

  A mágus zavartan fordult vissza hozzá. Valami bocsánat félét hebegett, széttárt karokkal, aztán átnyújtotta a könyvet a lánynak.

  – Bocsásd meg szórakozottságomat hercegnőm! Ez természetesen a tiéd! Úgy gondolom, elég nagy vagy már az ilyen komoly olvasmányokhoz. Ez klánunk összefoglaló írása a varázslatok természetéről és mibenlétéről. Atyáddal megbeszéltem, hogy ha tavaszig, elolvasod, különórákon beszélgetünk majd róla.

  Lysa megköszönte és szemráncolva vette át a könyvet. Súlyos olvasmány lehetett, mert lerántotta a kezét a combjára. Vörös borítón - mi más? - dombornyomott, undorítóan élethű, fekete kígyók tekeregtek. A címét nem is olvasta el, hamar megkérte a közelben, a fal mellett álldogáló apródot, hogy ezt is helyezze el a tömérdek ajándéktól roskadozó asztalkán a trónteremben.

  A vendékek ismét zavartalan csevegésbe kezdtek, míg a mosolytalan mágus a helyére telepedett. Ott folytatták, ahol abbahagyták.

  Csak Lysa nem. Ő gondterhelt arccal, csendbe burkolódzva piszkálgatta a vacsoráját, egészen addig, míg Dan óvatos hangnemben megszólította.

  – Ha már így melléd rendelt a jó - vagy a rosszsorsom, megkérdezhetem, mi a baj, persze, ha nem tartasz tolakodónak?

  A lány kimérten ráemelte a szemét, ami megint a zöld sötétebb árnyalataiban játszott, Dannak nem kellett nagy megfigyelőtehetség, hogy észre vegye a hangulat függő változást.

  – De, annak tartalak.

  Tüntetően abbahagyta, a fiú pedig már éppen éllel megfelelt volna neki, amikor váratlanul folytatta:

  – Gyűlölöm a mágiát.

  Dan alig észrevehetően Lions felé sandított, miközben gyorsan igyekezett a szájába tömött polip falatot megrágni. Rágósabbnak bizonyult, mint képzelte.

  – Jól látom, hogy a mágust se bírod?

  – Jól.

  – Üdv neki a klubban! És miatta nem csipázod a varázsvilágot?

  – Hagyjuk ezt! Inkább együnk! Mert tényleg nincs a világon más dolog, amit kevésbé csípnék, mint a varázslatot. Különösen az ember-mágiát gyűlölöm. Nem értek hozzá, és nem is akarok.

  – Ugyan már, ne vedd fel! A technika mellett labdába se rúghat. Mi vagyunk a jövő, nem ez a bolond muksó.

  – Bolondnak azért nem nevezném.

  – Hanem minek?

  – Rafinált számítónak. Nem ismered?

  – Szerencsére nem volt vele dolgom.

  – Talán jobb is, mert kifordulna a szádból a falat. Inkább ebből egyél, ha valami vizit szeretnél kóstolni! – mutatott a villájával egy nagy tál közepén fekvő uralkodói méretű halra, aminek a fűszeres, sült szeleteiből újraépítették az egész döbbenetes testét. – Harcsa. A terráról hozták az elsők az ikrákat és telepítették a folyókba, meg a tavakba. Ez a része itt nagyon ízletes.

  – Azta, de hatalmas!

  Lysa látta az izgalmat Dan arcán, miközben a halszelettel bajlódott, aztán megkönyörült rajta, és mire egy szolga odaért volna, segített neki a tányérjára emelni pár szeletet.

  – Így kell. Úgy nézem, filé, de azért a helyedben óvatosan bánnék vele! Még holtában is átszúrhatja a torkod...khm.

  Dan kimért pillantást vetett rá, és köszönöm helyett már tömte is a szájába, láthatóan elfelejtkezve magáról.

  – Hmmm! Tényleg tök jó! Isteni!

  Lysa akaratlanul elnevette magát.

  – Nálatok nincs ilyesmi, ugye?

  – Hát, nem igen. – válaszolt teli szájjal Dan – De ezen változtatnom kell, ha hazamegyünk.

  – Egyáltalán nincsenek folyóitok?

  – De, a föld alatt. Csak azokban nem egészen ilyen az élet. Van néhány oázis, ahol feljön a víz, akad néhány kisebb víztározó. De halászni nem jó bennük. Nálunk a víz nagy kincs. Másként kell bánnunk vele. Kijelölt fürdőhelyre is engedéllyel lehet bemenni. Sosem láttam ilyen nagy folyókat, mint amik itt a Thoulanon egymást érik.

  – Komolyan?

  A lány nem is színlelte, hogy valójában meg se lepődött. Komoly arcot vágott.

  – Komolyan – állt meg Dan egy pillanatra –. Megmutathatnád a környék folyóit hercegnő, mielőtt elutazunk!

  Lysa lassan bólintott, mosolyra húzódott az egész arca.

  – Rendben! Holnap délben Myriammal és Henriettel lemegyünk a faluba. Atertikben szüreti mulatság lesz. Velünk tarthatsz. Elhívhatod a barátodat is.

  Pillantott Magestic felé, aki vidám csevejbe bonyolódott Myriammal és pont úgy kuncogtak, mint a rég látott ismerősök, akik ezeréves történeteikre emlékeznek.

  – Oké, megdumáltuk. Klassz!

  – Igen, az lesz. Lord Szaidan, a falu klán vezére nagyon szeret vendégül látni. Rendes ember és a családja sem utolsó. Csak a szüret miatt mentette ki magukat mára. De hát holnap úgyis találkozunk.

  Amikor már mindenki degeszre ehette magát a sok féle főétellel, megvágták a szülinapi emeletes tortát és behordták a többi desszertet. Töltött boros kancsókat, s rengeteg pohár pezsgőt hoztak be. Az étkező asztalokat rendbe tették, míg megpihent a nép. Majd a trónterembe vonultak a várnagy tessékelésére. A zenészeket tapssal köszöntötte a király és a hercegnő, mire azok rázendítettek. A vendégek is tapsoltak és megkezdődött a báli mulatság, ami hosszú, táncos órákba hajlott, egészen éjfél utánig. Elsőnek Erik király felkérte a kislányát és míg körbe táncoltak, lassan megtelt a táncparkett. Azután a királytól Lucian nagyherceg kérte le Lysát, Erik pedig megtáncoltatta Lorna hercegnét, majd a szépséges Serenát.

  – Hercegnő! Nézd el nekem, de nem tudtam a bolygótok törvényeit kijátszani! – mondta aggodalmát kicsit túljátszva a herceg. Majd nevetve folytatta: – Mi is szeretnénk megörvendeztetni téged egy ajándékkal, amit viszont el is hoztunk, meg nem is. Ráhibázol-e? Már, ha Danan még nem kotyogta el...

  – Lysa. Megtisztelnél, ha a nevemen szólítanál, nagyuram! – mondta udvariasan, elnyomva csodálkozását a lány. – Megnyugodhatsz, nem mondott róla semmit. Lássuk, mi lehet az, amit idehoztatok, de mégsem jutott el hozzám. Aha! Hogy a törvényeink miatt? Miféle törvénytelenség lehet az? –Most már ő is nevetett. – Vannak sejtéseim, de mégis merre puhatolózhatnék? Segítség! Mondjuk, hogy a környezetvédelmi törvényünk egy máshol talán kevésbé ismert szigorúság, ami nem enged bármit be a bolygóra. De mi lehet az?

  – Igazad van, Lysa hercegnő! És kérlek szólíts Lucian hercegnek!

  Megállt és elengedte a partnerét. Egyik tenyerét felfordítva elindított benne egy lejátszót. Vakító napsütésben, egy köves térség felett lebegő, elegáns, ezüst-fehér mintan vadászhajó volt látható. A mintanokat kis számú követek diplomáciai hajóinak tervezték, de ezen a hajótesten szokatlanul ki voltak dolgozva részetek, amik eredetileg nem kellettek volna rá. Talán pont a többiről hiányzó fegyvereket és érzékelőket rejtették. Karcsú, kicsi űrhajó volt.

  – Atyád előzetes engedélyével neked készült. Gyors és megbízható. Bedokkoltuk odafent a kikötő bázisotokra. Tudom, hogy nem sokat repültél még az űrben, de remélem, ez majd elnyeri a tetszésed, és változtatsz ezen a szokásodon!

  – Talán még vezetem is egyszer. Persze, amint megtanulom. Nagyon köszönöm, Lucian herceg! Ez igazán...figyelemre méltó ajándék! Bárhogy lesz is, ígérem, nagy becsben fogom tartani.

  Esetlen pukedli és őszinte mosoly követték gyors egymásutánban egymást. Lucian azonban még hozzátette felemelt mutatóujjal:

  – Önálló energia modullal láttuk el. Saját magát gerjeszti újra minden indításkor. Shortari fejlesztés. Ritkán kell feltölteni, inkább csak, ha hosszan, mondjuk hónapokig áll egyhelyben.

  – Ó! – Lysa arra gondolt, micsoda gazdag ajándék ez, akár egy trónörökös számára is. Vajon miért kapta? Valóban ilyen fontos a szerződés az energiamogul és a királyság között? Na persze, Eric király hadserege talán a legnagyobb energiafogyasztó a Peremen.

  Ezt követően táncolt Lysa mindkét herceggel, Danennel és Brettel is, és még sokan kérték le és keresték a társaságát, hogy szórakoztathassák. Myriam és Henriett ugyanilyen kapósak voltak, fáradhatatlanul ropták, keveset pihentek.

  Az este hajnalba fordult, amikor úgy tűnt, hogy a mulatozók s a zenészek kifáradtak. Lysát és társalkodónőit folyamatosan adták egymásnak az urak és persze nem maradhattak ki a közös ír cipőkoptatásból sem. Valami ősi, keltába oltott kalóz zene szólt, terrai ritmusa befűtötte az amúgy is felmelegedett termet. Azután Lysa megkereste Myriamot és Henriettet, és észrevétlenül kislisszoltak.

  Álmosságuk kis időre elszállt, ahogy a hangzavart és a már ritkuló, enyhén szólva alkoholbűzös tömeget maguk mögött hagyták az emeleti folyosójukon. A hercegnő szobájába viharzottak, hogy mire Miss. Murilla vagy a szobalányok megneszelik őket, már lepihenjenek. Készülődés közben gyorsan, vihorászva beszélték meg az este eseményeit. A Shortar rendszerbéli fiúkat becenevekkel illették beszélgetés közben, melyek közül a tökfilkó volt a legnépszerűbb, mert annyira régiesen hangzott. Gúnyosan kacarászva vetkőztették a lányok egymást az ünneplőből.

  A hercegnő felhőtlen jókedve egészen addig tartott, míg Henriett valami olyat talált mondani, amiről rögtön rájött, hogy nem kellett volna. Myriam rosszalló pillantása tüzében Lysa gyenge pontjára tapintott, akinek a szeme nem mosolygott többet aznap, bárhogy is próbálták később helyrehozni a hibát. Így aztán nem volt mit tenni, hamar el kellett aludni.

  – Csak egyet sajnálok, hogy Robertet megint nem engedték haza. Pedig, hogy örült volna Lord Boyle!

  Robert Lysa legkedvesebb gyerekkori barátja volt, Tom nevelt fia, és úgy cseperedtek egymás mellett, mint két testvér. Olyan közel is álltak. Hasonlóan felügyeletmentes estéken itt aludtak el egymás hegyén-hátán, valamelyikük szobájában ők négyen. Mióta elvitték a Korinellák Űrhajózási Akadémiájára, a Ködbe, azóta egyetlen egyszer sem látogathatott haza. Lysának azután következett a 11. szülinapja. Hiányával megpróbált nem foglalkozni az utóbbi években, hiszen hiába kérte, hogy kaphasson kimenőt, hadd találkozzanak, sosem hallgattak rá, se atyja, se Tom bácsi.

  Néha olyan érzés kerítette hatalmába, mint most is, hogy direkt távolították el a Palotából, talán a származása miatt. És talán tényleg így is volt.

...