Miután tovább dolgoztatott ez a seggfej, kifáradtam, ezért lehevertem a fűbe, aztán néztem tovább Vander munkálkodását. Jó, valójában totálisan szartam arra, mit csinál, jobban érdekelt a selymesnek tűnő, göndör haja, az izmos, magas teste, a férfias, közben mégis ártatlan arca.

Tetszett, ahogy egy-egy tincset elzavart onnan, amikor a fekete szemét basztatták. Én meg csak ültem, akár egy lusta disznó vagy egy házsártos húsevő növény, és bámultam őt. Egészen megható, szexi, ahogyan teszi a dolgát.

Főleg az apró ránc jött be a homlokán, amit a koncentráláshoz vágott a nagy napfényben, a tüskés növényekkel szerencsétlenkedve. Vagyis... velem ellentétben, a barna hajú profi lehetett, értett hozzá, ahogyan pakolta, ahogyan leszedte, minden mozdulatán látszott a hozzáértés.

– Nem akarod letörölni az izzadságot a homlokomról, mielőtt a szemembe cseppen, szétcsípi, és világvége lesz? – szólalt meg hirtelen a sok hallgatás után.

Én lelkesen feltápászkodtam a fa alól, amihez leheveredtem, aztán a saját ruhám ujjával letöröltem a fején csillogó folyadékot. Bejövős, bár bizonyára kicseszett büdös, jól néz ki vele. Nem hiszem el, ennek a Vandernek minden előnyösen áll!

– Köszi.

– Nem értem, mire kell ez a sok lófasz? Nem tudsz növeszteni magadnak? – hisztiztem, miután kezdtem úgy érezni, lassan elhalálozom a napon.

– Bájitalokhoz, enni, ha éppen bujkálnunk kéne, mert a tegnapi csávókák megtaláltak bennünket, meg sok út vár ránk.

– Sárkány vagy, nem? Akkor elröppenünk úgy, legalábbis remélem.

– Igen, azt terveztem, viszont nekem sincs végtelen mennyiségű energiám, ha hiszed, ha nem. Asterius, amennyiben te jobbat tudsz, ne félj közölni velem, hallgatlak! – beszélt tovább gyűjtögetve, lucskos, ragadós kézzel.

– Oké, akkor kussolok!

– Azt helyesen teszed!

Még legalább fél óráig baszakodott vele, mire sikerült befejeznie a dolgot, azt hittem, sosem készül el. A teli zsákkal, ami a létől csöpögött, elindult valamerre, ezért némán követtem.

– Hová mész? – zaklattam szokásomhoz híven, hiszen mindig megsértődtem, ha egyedül hagytak.

– Meg kell mosnom a kezem, nem értem, te hogy nem mocskoltad össze magad.

– Gyenge vagyok, nem zúzok le mindenfélét. Amúgy... ha jól látom... Igen, az egy kút! Hozok fel neked vizet!

Lelkesen futottam, egyszer kishíján orra buktam, de összeszedtem magam. Vander csak röhögött, bizonyára élvezte, mekkora hülyeként nézhetek ki ilyenkor, vagy remélte, megtörténik a tegnapi cucc.

Kiderült, tényleg egy kutat láttam, amihez egy vödör is volt kötve. Azt felhúztam, izzasztó munka árán, nem tudtam, hogy ez ennyire kimerítő, lusta hercegként gőzöm sincs az ilyesmiről, aztán vittem az én barna hajú megmentőmnek.

– Megérkeztem! – mondtam elégedetten, aztán lelocsoltam a kezét.

Alaposan mosakodott, konkrétan megremegtem, mikor az arcát dörzsölte meg. Ilyenek csak a klisés könyvekben történthetnek meg, basszus, erre itt is előfordul ez a szép jelenés! A klisék királya újra bizonyít!

Ezután visszavittem a vödröt, majd Vanderig meg sem álltam. Vagyis de, előtte azért megtettem, nem akartam beleütközni, mivel akkor megérzi az álló farkam, abból pedig bajok lesznek.

– Asterius... még mindig állsz!

– Te gondolatolvasó vagy, baszki? – néztem rá szúrós szemmel, mégis tökre ártatlan pofát vágott.

– Nem, csak a nadrágod rendesen leöntötted vízzel, így... a kelleténél eddig is jóval hangsúlyosabb domborulatod még inkább látszik.

– Ezt nem hiszem el, igazad van! Meg kéne szárítani valahogyan!

– Mindjárt megteheted, hogy az érzékeny, királyias heriéid ismét biztonságban érezzék magukat.

– Hogyan? Feküdjek ki napozni? – kérdeztem meg az első eszembe jutó dolgot.

– Nem, hanem lehetőséged lesz sárkányon lovagolni.

– Vagyis sárkányogolni!

– Olyasmi, igen!

– Végre, végre, végre átalakulsz! – örömködtem annyira, hogy még pár picit ugrottam is mellé.

– Igen, örülhetsz a fejednek, mert itt bizony repülés lesz!

– Hurrá!

Teljesen elvarázsolva, jól éreztem magam, amiért megtehettem ezt. Aztán pár másodpercen belül, Vander a kezembe nyomta a zsáknyi szirszart, amibe kishíján belerokkantam, de sikeresen megtartottam.

Láttam, mikor kezdődött meg az átalakulás: a testén pikkelyek nőttek, a fején szarva lett, a hátából szárny jött ki, aztán megnőtt mindene, majd egy nagyon dagadt tehén méreténél megállt. Leginkább robbanásra hajlamosnak mondanám ezt a méretet, ha valami haszonállatban fejeződne ki.

– Hűha, mekkora vagy! És tényleg dagadt!

– Annyira nem nagy – kommunikált velem Vander, amitől leseggeltem meglepetésemben. A hangját a fejemben hallottam, valójában nem szólt, a szája nem tátikázott.

– Azért egészen termetes. Tényleg, mint valami kibaszott kövér tehén! Talán egyikünk sem ismer megfelelő méretű állatot hozzá?

– Nem tudom, lehet, de most már pattanjál fel a hátamra, kapaszkodj bele a szarvamba, aztán hozd azt a zsákot, ne felejtsd ott a cuccaink!

– A többivel mi a fasz lesz? – kérdeztem, miközben hülyén éreztem magam, amiért egy állattal beszélgetek éppen.

– Nálam vannak, a visszaalakuláskor visszakerülnek rám.

– Fasza, micsoda fejlett a varázslat, visszaadja a cuccainkat!

– Igen, ez így van, de kapkodjad már magad, aztán tedd fel ide azt a formás seggedet, ha lehet, minél hamarabb! – parancsolt rám Vander sárkány, én pedig hevesen bólogatva, beleegyeztem.

Bizonytalanul közelebb lépdeltem a zöldesen és kéken villogó pikkelyekkel borított haveromhoz vagy szerelmemhez, akármi is a faszi, aztán fogtam, belekapaszkodtam a szárnya tövébe, mivel szerencsére volt olyan rendes, hogy lefeküdt, aztán a hátára másztam a kibaszott nehéz zsákkal a kezemben.

– Na, milyen, kényelmes?

– Egészen az, masszírozzák a valagam a szarjaid.

– Pikkelyeknek hívják őket, idióta! – küldte át gondolatban a maga mély, enyhén rekedtes hangján.

– Jó, leszarom, egy fejben kommunikáló sárkánnyal beszélgetek, tök mindegy, mit mondok! Na, de szálljál fel, különben a seggedre csapok, és megindulsz, akárcsak a lovak szoktak!

– Nem érezném meg, de próbáld csak meg! – nevetett Vander, aztán egy hirtelen lökéssel elemelkedett a földtől.

– Hűha, ez nem kicsit király!

Rohadt hamar értünk fel, nem éppen lassan, emelkedtünk, kezdtem félni, lepottyanok a francba. Végül kiderült, tudok én kapaszkodni, annyira nem nagy cucc, aztán innentől csodálkozva néztem a kibaszott gyönyörű tájat.

Az egekben voltunk, onnan néztünk lefelé a búzaföldekre, az innen fentről aprónak tűnő, cukika házakra, ahogyan a Nightford mellett húzódó erdőre is. Elindultunk egy irányba, habár nem értettem, merre, hiszen nem igazán kaptam róla tájékoztatást.

– Hová megyünk?

– Majd meglátod, csak élvezd a kilátást!

– Ja, jó, ez fasza amúgy, nagyon tetszik!

– Reméltem, ha már nekem kell cipelnem a kövér segged!

– Az előbb még azt mondtad, hogy formás! – ellenkeztem, közben nevettem, ahogy a fuvallat a hosszú, tejfölszőke hajamba kapott. Utána rögtön cseszettül morcos lettem, hiszen belement a számba. – Faszom, megeszem a loboncom, mire vége lesz az útnak!

– Ezért nem növesszük hosszúra!

– Hát, baszd meg, köszi, ezzel rengeteget segítettél!

– Jól van, most bírd ki ezt a kicsit, tedd hátra valahogy! – dumált nekem Vander másvilági hangja.

– Oké, valahogyan kibírom, de azért ne rángass össze meg vissza, mert be fogok hányni!

– Rendben, csak úgy próbálom, amitől maximum elélvezhetsz, sehogy máshogy! – mondta, mire megremegett a lábam. Ó, bizony, az jó lenne, ha elélveznék rajta! Vajon mit reagálnia, ha kiverném magamnak? Gondolom, semmi jót, felejtsük is el, akkor repülök a gecibe, ahogy a gecim repülne rá! Korábbi terv lefújva, tájnézegetés következik, semmi más, bambulunk a mindenségbe, aztán Vander faszikám majd lepakol valahol!