Meglepő módon, de elértük az egyik várost, ami Vandi megállapítása szerint Eclind, ami egy egészen cuki kis helynek tűnt. Azonban gondoltuk, csicsizünk egyet, nézelődünk, aztán rohadtul elhúzunk majd Princetop felé, hogy végre hazajuttasson engem ez a szerencsétlen, ha már miatta kellett átélnem ezt a kalandot.

Habár, morcosság ide vagy oda, bírom a srácot. Úgy megfektethetne! Nem tudom, mit tett velem a gyógyulás, de még durvábban fel vagyok ajzva. Konkrétan szinte égek a vágytól, hogy a gombóckám vagy ezen a ponton már bárki – habár Vandert preferálom – jó mélyen bedugja nekem a vaskos farkát.

Viszont egyelőre úgy tűnik, a csávó nagyon is tartja magát, mégis legalább megölelgethettem, ami rohadt nagy előrelépés! Hiszen a srác amolyan távolságtartó emberke, aki szerintem nem nagyon szeret bújni, habár ki tudja.

Lassan beértünk a nyugis helyre, jól megnéztük magunknak, békésnek tűnt minden. Aztán a figyelmem valami furcsa keltette fel. Az egyik ház falára papírlapot tűztek, azon pedig az én arcom virított, rajta egy felirattal: aki a király elé hozza Asterius Renewalt, az jutalomban részesül.

– Hé, skacok, látjátok ezt? – mutattam rá, mire Arion csodálkozva fordult vissza, miután megnézte az arcom.

– Mi van odaírva?

– Ne mondd, hogy nem tudsz olvasni!

– Egyszerű családom volt, semmire sem tanítottak, írni sem tudok, ez a nemes seggfejek kiváltása.

– Kiváltsága. Jutalmat kap, aki a király elé visz, úgy tűnik – mondta Vandi.

– Komolyan?

– Igen, tehát keresnek! Mégis kellek apámnak!

– Persze, hogy kellesz neki! Kikötötte, mindenképpen juttassalak haza élve, különben megszabadít a golyóimtól! – hadarta felháborodottan.

– És majd meg is mondom neki, hogy igenis tegye meg, mert te aztán kurvára hagytál meghalni, mindössze a varázslatodnak jutott eszébe megmentenie!

– Mondtam már, nem én voltam! Nézd már meg azt a szar nyakláncod!

– Hé, ne beszélj ilyeneket róla, a tizennyolcadik szülinapomra kaptam! – panaszkodtam, de azért elővettem a cuccot. – Ez... máshogy néz ki! Olyan színtelen most! Pedig nekem úgy annyira tetszett! – motyogtam elkeseredetten.

Nagyon mély, hülye szomorúság ült meg bennem, azt sem tudtam, mit kezdjek. Elveszett belőle, vagyis nem teljesen, az alján maradt valamennyi zöldes szín, mégis a szívem totálisan összetörte, hogy az én szexi amulettem elbaszódott. Pedig annyi emlék fűzött hozzá!

Na, basszus, de azért sírni nem kéne! Mégis potyogtak a könnyeim, sosem bírtam elszakadni a cuccaimtól, nehezen viseltem a változást. Ha pedig ilyen szép cuccok mentek tönkre, különösen elszontyolodtam. Ez már az enyém volt, ez emlékeztet még az otthonomra.

Odaemeltem mellé a barna hajútól kapott narancssárgás gyűrűt, amit végül elégedetten szorítottam a szívemhez. Legalább ez megmaradt nekem. Hamarosan egy nagy kezet éreztem a vállamon, mire felpillantottam magam mögé.

Ott Vandi baba állt, próbálva megnyugtatni azt a bőgő szerencsétlent, akivé ettől a kis semmiségtől váltam. Öntudatlanul fordultam felé, aztán a karomba zártam, némi menedéket keresve az elkeseredettségem elől.

Valahogy sokkal jobban lettem az ölelgetésétől, főleg attól, ahogy a hátam simogatta a tenyerével. Talán nem is értette, mennyit jelent ez nekem. Minden boldogabbnak tűnt már pár másodpercen belül, és csak a kezemben lévő furcsa pulzálásra kaptam fel a fejem.

– Nézzétek, ez feltöltődik! – kiáltottam fel, miután ismét magam elé emeltem a zöld kis követ, ami immár félig tele volt, mikor korábban csak az alján láttam egy picike színt. Elöntött a boldogság. – Vajon mitől lehet?

– Mindjárt kiderül.

A bongyor megsimogatta az arcom, amitől tökre felvidultam, mire a kristály átlátszó része kicsikét fentebb is elszíneződött. Csodálkozva néztem a képére, ettől elmosolyodott. Ő csinálta, képes visszahozni!

– A teremtők gyulladt szőrtüszőire, el sem hiszem, visszavarázsoltad egy részét!

– Szerintem nem én voltam – nézett rám sejtelmesen Vandi, az ajka pedig felfelé görbült. – Ari, szeretgesd már meg őt!

– Hogy mi van?

– Hallottad, menj!

Erre a sárga szemű kölyök ideugrott elém, majd arcon puszilt, bunkó módon összeborzolta a hajam, és átkarolt. Ismét elöntött az ismerős boldogság, míg a nyaklánc zöldebbé nem vált.

– Hűha!

– Asti, ha hiszed, ha nem, de bizony ez a te erőd lehet csak! Hogy érzed magad, mikor megérintenek?

– Elég jól, sőt, nagyon jól!

– Érdekes... – motyogta Vandi.

– Én ezt most nem értem.

– Szerintem a pozitív érzelmeid és az érintés gyógyít téged, emellett feltölti a nyakláncod vele, tehát az visszatáplál a testedbe sérülés esetén, csak lemerül belőle ez az energia.

– Akkor mi a fene mentett meg?

Ez a kérdés ötlött fel bennem, hiszen ezermillió évem volt a gyógyulásra, mégis csak később kezdődött az egész. Akkor... akkor, amikor az én gombóckám kimondta, hogy szeret. Nem csoda, hisz attól tökre boldog lettem. Tehát tényleg az én erőm lehet az, viszont Vander váltotta ki a működését.

Jobban belegondolva, az ilyesmi kurva romcsi! Senki sem mondhatja, nem valami mély kapcsolat van köztünk vagy valami, egyszerűen elöntötte a habtestem a boldogság. De ezek szerint... én gyógyítottam vagy a nyaklánc?

– Min kotlasz? – mondta Ari.

– Kotlok?

– Aha.

– Tyúknak nézel?

– Egy nagyon furának, igen.

– Szerintetek én gyógyítok vagy a nyaklánc?

– Szerintem te – válaszolta a göndör hajú óriás.

– Miből gondolod?

– Egyszerűen, csak lerí a képedről, hogy a szexvarázs helyett valami hasonló való neked.

– Hé, mit mondtál?! Szeretnéd, hogy megverjelek? Nekem nagyon is a szexvarázs való, ne tagadd!

– A csábítás maximum... – motyogta a csávó, mire tökre felvidultam. Tuti, vonzónak tart!

– Szerintem is!

– Na, mindegy, a nyaklánc semmi jelét sem mutatta aktivitásnak, mikor eltört a karod.

– Neked eltört a karod?

– Még a megismerkedésünk napján – közölte Vandi baba.

– Azt hogy? Te törted el neki?

– Nem, dehogy! Összefutottunk néhány mogorva fickóval, és kénytelen voltam megleckéztetni őket, Asti meg kisegített. Felvetődött az egyik hátára, az pedig ledobta magáról.

– Te aztán tökös vagy!

– Igaz, alábecsültem, pedig van benne kurázsi. Kiderült, nem teljesen szexéhes idióta, hanem önzetlen hős.

– Jaj! – kiáltottam fel, közben szerintem eperlekváros kenyérré pirultam magam. A szívem melengették az előbbi szavai, ezért kérdés nélkül megöleltem.

Totálisan odasimultam a mellkasához, és meglepődtem, mert nem taszított el magától, habár eléggé megmerevedett tőle. Bárcsak más része merevedne meg! Ó, bizony, azt úgy élvezném! Jó, előnyösebb, ha nem érez meg semmit a khm... hirtelen jött lelkesedésemből.

Ezért inkább kapaszkodtam a rucijába, és ölelgettem a bazi nagy elfet, akibe szerintem az első nap szerettem bele. Azóta követem, mint valami mániákus. De nem baj, bírom őt. Szeretem. Egy ilyen szexi pasiért meg bármikor megéri mindenfélét tenni.

– Asterius, minden rendben? – érkezett a kérdés, mire felemeltem a fejem, az állam rajta támasztottam meg, úgy néztem abba szép gesztenyebarna szempárba, ami, ha nem sütött bele a nap, feketének hatott.

– Igen, minden a legnagyobb rendben.

– Akkor jó.

Ezután a gombóckám eltávolodott tőlem, hiányozni kezdett minden porcikája. Viszont nem nyomultam tovább, hanem türelmesen bámultam az arcát, amin fura kifejezés ült. Próbáltam találgatni, vajon mi lehet, és miért éget annyira, de nem jöttem rá.

***

Lassan nyitogattam a szemem, a függöny mögül beszöktek a reggeli napsugarak, az egyikük az arcom nyaldosta. Micsoda perverz! Ilyet csak és kizárólag Vandi baba tehetne velem! Inkább el is fordulok tőle, engem aztán ne nyalogasson ez a fasz égitest!

De csak makacs módon folytatta a zaklatásom, éreztem a hátamon a melegét, habár lehet, mindössze az egész kibaszott szoba égett a hátam mögött. Bármi megtörténhet. Mivel különösebben egyik sem érdekelt, inkább feküdtem tovább, és elmélkedtem mindenféle baszásról.

Valahogy ez szokásommá vált, őszintén, mindenféle perverziót félretéve tettem ezt, hogy lefoglaljam az agyam, ami olyan kicseszett módon vágyott némi szórakoztatásra.

Régen hosszú ideig feküdtem otthon az ágyamban, töprengtem mindenféle hülyeségen, amin nem kellett volna. Emlékszem, anyám azt mondta, azért szokott valaki ennyit a saját világába menekülni, mert stresszes, szomorú, depressziós.

Talán az voltam. Akkoriban eltelített mindenféle gondolat, nem mintha most ez nem így lenne. Mégis otthon, a puha takaró alatt fekve, valahogyan kevésbé érződött kegyetlennek a világ. Míg idekint Vandi megmutatta a túlélés fortélyait, kihívásait.

Őszintén sokat segített rajtam a srác folyamatos tanítása. Most már azt hiszem, nem az a puhapöcs vagyok, aki régen, hanem az én fekete szemű szépségem hátán is megélnék, de leginkább alatta. Ott jó meleg lenn, ha pedig elővenné a nagy és vaskos... bunkósbotját.

– Jó reggelt – hallottam meg Arion motyogását, mire elmosolyodtam. A cuki kis barim felkelt, indulhat a kiterült pajtikám zaklatása!

– Halkan... Szerintem szívassuk meg Vandi babát rendesen.

– Hogyan?

– Azt nem tudom. Lehet csak leülök, aztán bámulom.

– Addig szuggerálod, míg fel nem kel?

– Úgy valahogy. Vagy csak azért, mert bejön az a nagy habteste – halkítottam le a hangom, majd odaültem a sráchoz, miközben a kölyök hitetlenkedve nézett rám.

– Ez?

– Aha. Miért, neked nem?

– Elég agresszív volt, mikor elsőnek megismertem, nem igazán. Nem is értem, hogy bírsz vele.

– Úgy, hogy édes, cuki, aranyos. Ráadásul kurva szexi is – suttogtam.

– Nem az esetem.

– Akkor kik tetszenek?

– A szőkék.

– Jaj, ne, kezdjek el félni, hogy rám mozdulsz?

– Az erősebbek, te puhány vagy.

– Na, köszönöm, seggfej! – szóltam rá hangosabban, mire Vander bébi nagyon cukin nyöszörögni kezdett, majd lassan, hunyorogva bambult kifelé az üres kugli fejéből.

– Minden rendben köztetek?

Az álmos, lassú beszéde nagyon édesnek hatott, egyszerűen vágytam rá, hogy jól megölelgessem ezt a baszott nagy állatot. Oda akartam bújni hozzá, miközben rajta fekszem, akárcsak valami romcsi könyvben, ahol épp nagyon szexi pillanat közben vannak a kicseszettül klisés karakterek.

Majd véletlenül hozzádörgölőznék, amire felállna a farka. Ezt tényleg tökre élvezném! Jó, ideje valami másra is gondolnom, különben sosem akadok le erről a témáról. Főleg, mert szerintem sosem teszi meg, hiába vágyom rá annyira.

– Szevasz-tavasz, te nagy mamlasz! – köszöntem rá barátságosan, majd megcsapkodtam a hátát.

– Neked is szia.

– Na, pattanjál, menjünk sétálni!

– Minek? Pihenjünk már!

– Te rángattál végig a fél világon, gyerünk, haza akarok menni!

– Ennyire sürgős?

– Igen, ennyire! Láthatod, keresnek, akkor pedig igenis sürgős lehet a dolog!

– Jól van már, összeszedem magam! – válaszolta, közben a hangjában csengett valami szomorú. Talán elkeseredés. Hát, ez elkeserítő.

***

Miután mind felemeltük a seggünket az ágyról, habár a babcsírám elég lehangoltan, készen mentünk ki az utcára, hogy aztán járjunk egyet. Ahogy végigmentünk az emberekkel tömött utcán, a portékájukat árusító embereken, konkrétan láttam a megvilágosodást az arcukon. Felismertek.

Mindenkire hülye mosolyt villantottam, miközben az egyetlen használhatóbb ruhám viseltem, aminek éppen a szanszét vérzett fos számított, tehát külön kaptam aggodalmat ijedelemmel keverve. Viszont nem igazán zavartattam magam, hiszen bátor fiúka vagyok.

Hallottam a sugdolózásukat, talán azt hitték, hogy nem teszem, mégis ott nyaralt a tudatom határán az a sok elmotyogott mondat, a találgatás, miszerint Asterius herceg lehetek-e. Igaz, kicsit megváltoztam az utóbbi időben, mégis azért az arcom nem szabták át.

– Szerintetek felismernek? – szóltam hozzájuk fojtott hangon.

– Szerintem fel, csak a tekinteted más.

– Nyilatkozz, Vandi baba, hogy milyen!

– Határozottabb, ezenkívül sokkal inkább vagy önmagad, mint csak a dísz, akit néha körutakra kieresztenek. Ráadásul egészen kiizmosodtál – szemlélt végig, ahogy a piacon árult portékát szokás.

– Hát, az lehet, elég keményen dolgoztattál... Meg még el is árultál, felháborító vagy.

Ezután a faszi bántva elfordult, én meg úgy voltam vele, egy pillanatig hadd eméssze a bűntudat, ha már nem teszi belém a legbecsesebb testrészét, azt a nagy, eres faszát. Nem értem, mit izél a dolgon, de azt tesz, amit akar. Azonban oldani a helyzetet már nem tudtam, mert egy pillanat alatt állt el a szavam, adtam ki valami sikkantáshoz hasonló hangot, meg torpantam meg.

Ott volt ő: Damus meg a szekere.