26. ZAKLATOTTSÁG ÉS ESTI MESE

Ahogy Vandi baba kibaszott erős karjában ültem, elöntött a boldogság. Ja, elárult, de mégis, a mód, amivel azokat a rohadt cuki, aggódó szavakat ejtette, meggyőzött róla, minden a legnagyobb rendben van köztünk. Hiszen a csávó konkrét idegroncs lett, miután beugrottam elé! De csak nem hagyhattam kipurcanni szerencsétlent.

Rohadtul megijedtem, mikor megláttam Neburt vagy ki a fenét közeledni hátulról. Elég sokat dobálták egymás nevét, így könnyen megjegyeztem, sok évnyi olvasás után, pedig már a kicseszett mestere vagyok a nevek megjegyzésének.

Tehát, jócskán beszartam, mondhatni összerottyantottam a gatyám, ezért tettem, ami jónak tűnt. Ez most éppenséggel azzal járt, hogy plusz egy lyuk keletkezett rajtam, ahová kivételesen úgy döntöttem, nem engedném be a gombóckám eres farkát.

– Akkor sem hiszek neked! Te vagy itt a klisékirály, nekem nincs erőm, csak a bizonytalan, elrabolt, törékeny hercegecske vagyok a sztoridban!

– Biztosan van, hisz a karod is meggyógyult!

– Az istenért, ne veszekedjetek már! – jött Ari hangja, amit a sírás elég szomorúvá alakított. – Szabadítson ki valaki, most!

– Muszáj?

– Igen, muszáj, te büdös fasz, mert ignoráltál!

– Jól van, megyek már!

– Jaj, maradj még! – kérleltem Vandit. – Az enyém vagy!

Szorosabban fontam köré a karom, hátha megsajnál, majd jobban megölelgeti a habtestem, azonban lassan elengedett, kezét a csuklómra csúsztatta, és felsegített a földről. Hiányzott a közelsége. Vajon minden, amit mondott a döglődésem közben, az hazugság volt?

Egyelőre úgy éreztem. Azt mondta az enyém, állította, szeret, ráadásul mennyire édesen tette! Most meg a nagy bőgés meg bújás ellenére is inkább Arionhoz ment. A sráchoz, aki még mindig könnyezett.

– Most már örülsz? – dörrent rá a szexi, mély hangján Vandi.

– Igen! Asti, haver, gyere ide!

Kitárta a karját, és futni kezdett felém, mire követtem a példáját. Végül ölelésben ért véget a dolog, a sárga szemű srác a ruhámba kapaszkodott, az állát a vállamra támasztotta. Én szintén így tettem, közben mindvégig Vandert fürkésztem.

Le sem vette rólam a tekintetét, azonban rövidesen elfordult, háttal nekem, ami összefacsart lelkileg. Látni sem akar? Utál? Haragszik rám? Nem akar már többé velünk maradni, hanem elhagy minket?

Lassan elengedtem a pityergő, de örömködő kölyköt, majd pár lépéssel a tehén sárkány mellett termettem.

– Gombóckám, minden rendben?

– Igen.

– Biztosan?

– Igen.

– Vandi baba, kérlek, nézz rám! – nyúltam a vállához, hogy megfordítsam, viszont nem engedte, ezért én mentem elé. – Jaj, édesem, te sírsz!

– Ne hagyj el, kérlek!

– Elhagyni? Már miért hagynálak el?

– Mert elárultalak, és rosszat tettem, aztán amikor elmúlik a zavar...

– Na, várjunk, mi a jó lávába mártott, szenes lófaszról beszélsz te?!

– Olyan hirtelen történt... azt hittem, örökre elveszítelek, szörnyű volt, a teremtőkre is, mintha kitépték volna a szívem a helyéről! – emelte meg a hangját, miközben a mellkasára mutatott. – Ez biztos számodra pont ugyanilyen sokkoló.

– Fél percig nem létezett körülöttem semmi, utána átért a hangod, majd fájt a mellkasom, azt hiszem, akkor kezdett újra erősen dobogni a szívem, végül megláttalak.

– Igen, ez pedig rengeteg élmény egymás után. Talán nem tudod éppen feldolgozni a valóság egy részét.

– Te hülye vagy – jelentettem ki nyugodtan. – Te tulajdonképpen mit hiszel, nem fogom fel a dolgok súlyát?

– Lényegében így gondoltam.

– Csak egy utolsó idióta mond ilyesmit. Azt hiszed, elfelejtettem, hogy az egész egy nagy kamu volt? Nem vagyok naiv, Vander. Emellett nem vagyok drogos, tehát ne kezelj úgy! – jelentettem ki mérgesen. – Történt, ami történt, már nem számít, hisz eljöttél értem. És ha azt hiszed, ezért elhagynálak, csak egy nagy barom vagy.

A könnyei továbbra is csorogtak lefelé az arcán. Mégis a szemében értelmes fény csillant, úgy tűnt, megfontolta, amit mondtam. Kételkedve fogadta a szavaim, erről a merengő arckifejezése árulkodott, azonban kurva cuki mosoly ült az arcára, miután kijelentettem a dolgokat.

– Na, bújj ide, óriás csecsemő! – vontam a karomba a kis drágámat.

Az ölelése felért ezer meg ezer pillangóval, ami mániákus módján röpködött a gyomromban. Egyszerűen imádtam a faszi nagy testét, a forróságot, ami áradt belőle. Totálisan megszédültem tőle, azt hiszem, a farkam pedig ismét visszatért az eredeti, mostanában szokásos állapotába: az állásba.

Igaz, megrázott a kipurcanásom, vagyis, szerintem rohadtul nem nyiffantam ki. Mindössze eléggé bekómáztam ahhoz, hogy Vandi azt higgye, elhaláloztam. Habár engem is megijesztett a dolog, az tutifix!

Gőzöm sem volt, miután felébredtem, miképp történt ez az egész. Az is lehet, valami kibebaszott álomban vagyok, aztán itt ölelgetek egy kamu Vandert, de közben már rég a teremtőkkel vacsorázom, vagy a farkukat szopom.

De meglepett, őszintén. A csávó meg nem hiszi el, mi van, hihetetlen! Ő varázsolt, nem én, a dugni vágyó hedonista hímringyók ilyet nem csinálnak! Szóval, teljes az értetlenség, ja. Viszont majd megbeszéljük a dolgokat... remélem.

– Sajnálom – motyogta a vállamnak a sárkány bébim, míg a vállát simogattam. A vállamra görnyedve tartott, zokogott. – Nem szabadott volna belekeverni téged az egészbe. Sem a királlyal kötött egyességembe, sem a családom dolgaiba.

– Hogy tessék?

– Tudod, amiért eljöttem.

– A másodikra értettem, mondjuk részletesebben is mesélhetnél arról a bizonyos egyességről.

– Ez összefügg a családommal.

– Akkor mesélj róluk, csak világosíts fel, drágaság! – mondtam neki, majd leheveredtem az egyik fa tövébe, ami mellett éppen Ari ácsorgott. Lehúztam magamhoz, megpaskoltam a mellettem lévő helyet. – Csüccs.

– Jó, mesélek, de előre szólok, szerintem nem fogsz örülni neki.

– Csak bökd már ki, mi van!

– Oké...

A teremtők százméteres farkára, csak azért sem teszi! Legalább letette a seggét a földre, meg itt szuggerál. Mi a francot titkolsz előlem, Vander baba? Tuti valami nagyon titkosat, mint a korábbi.

– Némán közlöd a gondolataid? – érdeklődött Arion.

– Rendben már, mondom! Tehát, ők, akiket itt láttok heverni, a féltestvéreim.

– A tesókáid? És csak így kinyiffantottad őket? – csodálkoztam, a hangom pedig az egekbe szökött.

– Azok, igen. Értem jöttek, hogy megöljenek, mert elszöktem apámtól. Ők a Veredin-ház királyának a fiai. Én csak nem olyan régen, az idejövetelem előtt tudtam meg, egyáltalán a rokona vagyok.

A hangja nehezen szólt, kissé akadozott, mintha nem tudná, folytassa-e, amit elkezdett. Biztatásképp átöleltem az egyik karját, és nekidőltem. Barátságosan elmosolyodtam, hátha rájön, itt meghallgatják azt a szexi, mély hangját. Ó, igen, attól aztán képes lennék elmenni!

– Folytasd csak – simiztem meg a kézfejét –, hercegem. Az vagy, nem?

– De, az vagyok. Szóval... pár hónapja tudtam meg ezt. Mindvégig úgy nőttem fel, hogy én csak egy senki vagyok, akinek meghaltak a szülei, és ezért a király maga mellé fogadta, mint katonát. Persze voltam nevelőim, ezért őket tekintettem amolyan apa- és anyafigurának, miközben mégis olyan furának hatott az egész.

– Akkor két herceg vagyunk, baszki! Nem is harcos, hanem királyi sarj!

– Jaj, hagyd már ezt a hülyeséget! Tudom, nem érdekel téged a korona, csak örülsz valaminek. Megint.

– Mindig kell valaminek örülni, gombóckám! Például az ilyen klisés titkok kiderülésének, amire számítani lehetett volna, de talán mégsem jutott senkinek az eszébe.

– Lehetséges. Lényeg a lényeg, Tommel, Nebur és Runn, folyamatosan piszkáltak, azonban sosem jöttem rá, mi a francért tették.

– Miért tették? – sürgette Ari, akinek a sárga szeme izgatottan csillogott, mint a kisgyerekeknek, akik arra várnak, vajon mi lesz a mese vége.

– Hát, ők tudták, velem ellentétben, hogy kinek a fattya vagyok. És irigykedtek.

– Vandi, én ezt most nem értem. Már mi a rókaszaros csizmatalpért irigykednének arra, akinek szarabb a sorsa náluk?

– Mert engem választott a katonájának, a testőrének, a leghűségesebb emberének. Mindig én kaptam a kiképzést, viszont a szeretetet ők. Aztán teljesítenem kellett egy próbát – merengett el egy pillanatra, a szája lefelé görbült, mindene borongós látványt árasztott –, ahol meg kellett ölnöm valami ártatlan, terhes nőt a király nevében, csak, mert éppen az ő férje tett valamit.

– Ú, az szívás!

Vandi baba erre csak bólintott a barna hajtömeggel fedett kugli fejével. Kezem az arcára helyeztem, hogy felém forduljon, majd rávigyorogtam. Most kettős a helyzet: vagy teljes mértékben összeszarta magát, vagy megnyugtattam vele. Ez a mosoly minőségétől függ, vagyis, nincs-e kaja a fogam közé szorulva, esetleg nem hagytam-e el párat a kis csínytevőkből.

– Egyébként, Vandi... mennyi mindenről hazudtál még nekem, nekünk? – javítottam ki a végét a mondatnak.

– Mármint?

– Tudod, volt az a dolog az eladtak téged a szüleidet illetően, ez egy, kettő, a célod, három...

– Mi három?

– Nem tudom, téged kérdezlek.

– Nem hiszem, hogy többet kamuztam volna.

– Biztosan nem?

– Figyeljetek, nekem már gőzöm sincs, megbántam, jól van? És eleve, folytatnám a sztorit, ha már így kikönyörögtétek – válaszolta, majd meglepő módon a keze valahogy a combomra csúszott.

– Okés, folytasd!

– Tehát, nem öltem meg a nőt, mert ártatlanokat nem ölök, apám pedig feldühödött, hogy ezek szerint nem vagyok elég hűséges. Elszöktem, a testvéreim meg gondolom követtek, és jöttek kinyírni. De egy ponton leráztam őket, onnantól egészen rendben ment minden, elmentem Princetopba, majd az apádhoz.

– Ott mi a fenét csináltál? Egyből megbízott? – faggattam, miután kezdtek összeállni a fejemben a dolgok. Ez a Vandi baba tényleg tiszta klisé!

– Dehogy! Az az ára a maradásomnak, a menedéknek és némi pénznek, hogy férfit faragok belőled.

– Férfit, mi?

– Azt. Nyámnyilának tart, mivel folyton bent ülsz a szobádban, közben pasikra vered magadnak. Tudja, már rájött.

– A fenébe! Ki akarta űzni belőlem az engem megszálló buzi démont?

– Talán.

– Akkor mi a fenéért vállalkoztál, ha te is az vagy?

– Azért, mert azt hittem, magamból kiűzhetem, de hát... csúfos kudarc lett a vége.

– Az istenekre, te teljesen hülye vagy – szégyenkeztünk ketten Arionnal.

Komolyan hihetetlen ez a pasi. Itt van, magas, szexi, bármilyen kis alulra vállalkozó fiúkát elkaphatna magának, erre inkább bűnhődik a melegsége miatt. Őrült az ilyen, én mondom! Valahogy vele ellentétben mindig elfogadtam magam, sosem zavart ez a dolog, tudtam, másokat igen, ezért nem mondogattam nagyon, mégis azért faszán élvezkedtem a pasikra!

– Ha tudta, hogyhogy nem veretett meg korbáccsal?

– Nyilván azt akarta, legyél kicsit keményebb, tökösebb, ahogy ő fogalmazott. Nem kell feltétlenül megváltoznod, csak rejtegesd jobban vagy mi.

– Rejtegeti a fasz! Azt, akik igazán vagyunk, nem lehet megváltoztatni – böktem ki ezt a bazi nagy okosságot. – Hiába dugjuk el, teszünk úgy, mintha nem létezne, a valódi énünk baromira a felszínre fog törni.

– Ezért mondtam, hogy barom az apád. Csak későn jöttem rá én is, ezt nem lehet kikúrálni némi erdőben bolyongással.

– Azzal biztos, hogy nem – paskoltam meg a hátát, majd a vállára támaszkodva felálltam onnan.

Kezet nyújtottam mindkettőjüknek, először Ari, aztán Vandi bébi álltak fel onnan, és együtt, némán, különösebb beszélgetés nélkül indultunk el a legközelebbi városba. Drága nép, érkezik a homokos hármas, és nem tehettek ellene semmit!

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top