Legalább egy hétig kerestük a srácot, de csak nem lett meg, mégis az erdei árnyak mindig mindenfelé követhettek, hiszen éreztem a jelenlétüket, mintha ezernyi szem figyelné, ahogy a szerencsétlen herceg a barna hajú vademberrel császkál.

– Te nem érzed úgy, hogy az erdő figyel minket? – kérdeztem egy egész napnyi keresés után.

Felhúzott lábbal ültem, amit átkarolva öleltem magamhoz, miközben a tüzet bámultam, Vander arcát és a környező sötétséget, a fák gyanús, ijesztő mocorgását. Mostanság nem történt semmi kettőnk között, mázlimra együtt aludtunk, egyedül túlságosan is beszarin viselkedtem.

Valahogy mindent feketeség vett körbe, legfőképp a szívem, hiányzott Ari, a vele lévő beszélgetések, ő amolyan lelkitárs, míg a fekete szemű szexisten a végtelen szerelem. Egyik sem adatott meg egyelőre, akármennyire vágyakoztam utánuk, kellett az, hogy kurvára beteljesüljön az egyik.

Ahogy ezen elgondolkodtam, ismét sírni kezdtem, ahogy minden nap, mikor teljes reménytelenségben keseregtem, sirattam a múltat, ha minden igaz. Az egyszerű, szaros mindennapjaim, amikor csak egy hülye mesefigurára vertem a farkam, és mániákusan Cassien basznivaló testére gondoltam.

Most meg... a valóság véresen komoly, azt hiszem, a kétségeim rohadt erősek, nem tudom, mi a picsát tehetnék. Mindössze annyit, hogy próbálok minél jobban rányomulni Vandi babára, hátha megkímél, és megdug, ami talán szétbassza ezt a depis hangulatot, amit létrehoztam a felelőtlen szexuális zaklatásommal.

– De, én is úgy érzem. Figyelnek minket – válaszolta halkan –, mégsem tesznek semmit.

– Miért nem?

– Terveznek valamit, mert...

– Mert?

– Semmi – motyogta szégyenlősen. – Inkább nem mondok hülyeséget.

– Pedig érdekelne, mi lehet az oka, okosabb vagy nálam.

– Meggyűlt már velük a bajom elégszer, gondolom, valahogy megtudhatták, itt lófrálok a környéken.

– Téged akarnak?

– Nem tudom, egyelőre érdemes lehet az egyikőnknek aludni, míg a másikunk ébren van – javasolta, mire bólogattam.

– Jó, akkor én őrködöm, te pedig alukálsz.

– Nem, én fo-

– Nem! Mindig te vagy az, hadd vigyázzak rád egyszer! – mondtam ki ellentmondást nem tűrve, mire sóhajtozva bólintott.

– Rendben.

– Na, gyere, pihenjünk le!

– Jaj, muszáj megint az öledbe feküdnöm?

– Igen, muszáj! Innentől bújunk, mint valami, ami bújik! – magyaráztam lelkesen, miközben a kezemet lóbálva hívogattam őt magamhoz.

Miután ez nem vált be, kedvesen, vénasszony módjára rámosolyogtam, készen a megölelgetésére. Ez van, muszáj megenni a nagyi főztjét, különben a vajazó késsel fogja fenyegetni az összegyűlteket, miközben furcsa mondatokat ismételget, mint a „Nem szereted?", „Egyél még, aranyom!" és az „Ugye, ízlik?".

– Gyere már, gombóc! Vandi, Vander, Vander Sirvell, gombóckám, dagi sárkány, klisékirály, szexisten, bogyókám... Addig fogom sorolni a neveid, amíg ide nem jössz! – mondtam végül határozottan. – Told ide a segged! Azért, induljá' is meg!

– Idegesítő vagy meg eléggé gáz is.

– Te pedig nagyon makacs. Nem tehetsz semmit, érintkeznünk kell alvás közben, így tudom, minden rendben van, senki sem bántotta a habtested, vágod?

– Igen, felfogtam. Miért viselkedsz mindig ennyire furán? – tette fel a kérdését, amire őszintén nem jutott eszembe semmilyen fasza válasz, ezért gondoltam, maradok a béna igazságnál.

– Nem vagyok fura.

– De igen.

– Te is lehetsz az, nem gondolod?

– Jó, különc vagyok, nem tagadom, azonban nem csak én, te kanos kis pöcs.

– Hé, ne sértegess! Egyébként pedig, ilyen a személyiségem, nem értek én senkihez! Láthatod, azért próbálkozom kezelhető lenni...

– Ha ez próbálkozás, akkor én egy sivatag közepén lévő, folyton nedves sárkupac vagyok.

– A teremtők büdös lábára, higgy nekem! Ahhoz képest még normálisan öltözöm.

– Meg sem kérdezem, hogy szoktál.

– Nem is kell, magamtól elmondom! Sokszor hálóingben olvasok, máskor pucéran, takaróba csavarva, a fülledt nyári napokon felső nélkül és ilyesmi. Közben a hajam hasonlít egy utcai kéregetőre, akit két órája folyamatosan döngetnek, de mellé beleragadt még a nasija, amit közben zabált.

– Tehát nem voltál túl kívánatos – nevetett Vander, majd az ölembe hajtotta a fejét, ahogy azt elvárom tőle. Megsimogattam a kobakját, a göndör haját, aztán felkészültem lelkileg az éjszakázásra.

– Nem igazán, viszont szerencsére a könyves karaktereket nem foglalkoztatja, ki és milyen kaotikus látványelem, miközben olvas róluk. Na, de, aludnod kell, pihenj egy jót!

– Oké, megpróbálok.

Az utasításomra a csávó jobban kidőlt, idebújt hozzám, a nehéz feje lesúlyozott engem, mégis baromira örültem a társaságának, mindig felvidított az érintésével, a farkam pedig főleg szerette a közelségét élvezni. Nem gondolva az erdő hangjaira, megsimogattam a srác édes, mostanra szakállas arcát, míg vele ellentétben én általában, ha késsel is, levágtam a szőrt, mert szarul néztem ki vele.

– Jó éjt, Asterius!

– Jó éjt, gombóckám! – motyogtam a sírás határán, mert valahogy elfogott az érzés, mi lenne, amennyiben őt szintén elveszíteném.

Természetesen bealudtam, nem voltam képes ébren maradni, de másnap reggel úgy tűnt, mégsem gyilkoltak meg minket álmunkban, mázlimra meg az éjszaka alatt Vandi baba fentebb tornázta magát, immár összebújtunk, mint a nyáladzó szerelmesek.

– Szép jó reggelt, Vandi baba! – szóltam, miután láttam, ahogy szépen pislog.

Ébredés után nagyot nyújtottam, a nap megsimogatta az arcom a sugaraival, addig a faszom a gatyám biztonságában pihent. A kedvenc fószerem most is rohadt szexin nézett ki, ezért nem bírtam leállni a bámulásával.

– Neked is, pöttöm! – csúfolódott. Felkelek, erre máris beszól, mikor én csak cukika voltam. A jó édes anyját ennek a srácnak! Ha nem lenne ennyire telibebaszottul vonzó, már leütöttem volna.

– Faszom a pöttöm...

– Biztosan az is az. Tudod, illeszkedik a testarányokhoz – mosolygott perverzen. Érdekes, hogy nem pirult el. Jó, mondjuk már régen megszokta a szexről való dumálásom. – Az enyém szintén.

– Láttam már, tudod. Hiszek neked, viszont az én farkam gigászi. Bátor fiú vagyok, azért.

– Amúgy – habozott egy kicsit –, meglepően az vagy, kis tökös.

– Miért teszel úgy, mintha töpszli kölyök lennék?

– Nekem némileg az vagy.

– Miért, hány éves is vagy pontosan?

– Huszonhat vagyok, hercegem.

– Ó... – nyögtem halkan, a szívem pedig feldobogott. Idősebb, kurva szexi.

– Ó, bizony... Azt hitted, egyidősek vagyunk, mi?

– Azt, de akkor van köztünk egy jó hét év. Ezek szerint te már bejáratott vagy az ágyban, mi? – kérdeztem dübörgő szívvel, kiszáradt szájjal, amit a reggeli szomjúság és emellé a szexéhség is tett velem. Eközben a tenyerem sunyin a mellkasára vezettem...

– Micsoda naivitás! Nem hallottál még lúzer szűz csávókról?

– De te csak nem vagy olyan! – emeltem fel a kezem szabadkozva, reménykedve, hátha megjön a kedve némi ágytornához.

– Pedig igen.

Ránéztem a szexi pofijára, a göndör, barna, selymes fürtjeibe akartam túrni. A fekete szeme pedig olyan furán vizslatta a képem, már-már szégyenkezve. Szerinte gáz szűznek lenni. Vagy biztosan azt hiszi, nekem számít, miképp dugunk elsőnek, mikor számomra elég, ha ledobja a rucit.

– Durva. Hogyhogy ez a helyzet?

– Harcos vagyok, már mondtam. Nem marad idő az ilyesmire, főleg, mert vannak ellenségeim. Remélem, értem, mire gondolok ezzel, nem hagyhatok...

– Gyengepontokat – fejeztem be helyette.

– Igen.

– Ha megkérnélek rá, a kedvemért hagynál egy kis rést? Úgyis gyűlölsz.

– Te-tessék?

– Kis hasadékot, amolyan lyukat. Tudod, amin keresztül bedughatod azt a vastag kolbászod – jelentettem ki ártatlan képet felvéve – már, ha sikerült. Szentséges teremtők, mint egy esdeklő kurva, olyan lehetek! Kissé túl őszinte vagyok, be kéne fognom a pofám.

– Te teljesen hülye vagy.

– Miért is?

– Idiótaságokat gondolsz.

– Előfordul. Apám mindig azt mondja, ha meghalnék, nem veszne kárba túl sok ész.

– Apád egy barom – mondta ki határozottan, mire nem értettem, honnan jön ez az önbizalom. Mintha minimum személyesen ismernék egymást. Mégis melengette a szívem, hogy kimondta, hisz Ari eltűnése óta, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. – Az bizonyítja a legjobban, hogy nem hitte el, elég tökös vagy, csak, mert a pasikat szereted. Pedig idáig számtalanszor bebizonyítottad, hogy belevaló srác vagy. Kicsit fura, nagyon perverz, de belevaló.

Hirtelenjében nem jutottam levegőhöz, a szívem kínzó módon összerándult: Vandi elárult. Tényleg puszipajtik apámmal, hát nem csoda, amiért néha ki nem állhat, megszervezték az egészet!

Akkor mi a faszért hemperegtünk itt az utolsó pár napban? Miért kerestük azt a szegény kis vérfarkast, aki talán már rég meghalt? Már rég otthon kéne lennem, ő meg csak húzta az időt!

– Vander... – nyöszörögtem neki, míg a könnycseppek lefolytak az arcomon, majd az államon összegyűlve a földre potyogtak. – Igaz ez?

– Bassza meg, sajnálom! Nem szabadott volna elmondanom, igazi vesztes pöcs vagyok. Ezt jól elbasztam...

– Tényleg megtetted – motyogtam, aztán hátat fordítottam neki, hogy kifussak a világból. A szívem darabokban hevert, a harcos elárult. A szexisten komolyan átbaszott! Egyedül maradtam a világban, teljesen egyedül. – Majd jövök, most gondolkodnom kell.

– Ne csináld, maradj, egyedül veszélyes!

– Bocs, de erről már nem te döntesz.