4. Rémálom és egyéb sulis ügyek
Az iskola végtelen folyosóin sétálok. Nem tudom, hogy mit keresek, de abban biztos vagyok, hogy az a valami a közelemben van. Elhaladok a folyosó egyik nagy ablaka mellet és kinézek a tájra. A tinta fekete égen millió kis ragyogó fénypont világít és próbálja túlragyogni a másikat, az égbolt alatt a látni a Tiltott rengeteget és a Tiltott rengeteg szélénél álló vadőrlakot. Nappal is gyönyörű a kilátás a Roxfort ablakaiból de este még annál is szebb! Szívesen nézném még a csillagokat, és az erdőt mely még rengeteg titkot rejteget de nem tehetem. Érzem, hogy valami, vagy valaki engem szólít. Érzem, hogy azt akarja, hogy találjam meg és én képtelen vagyok ellenállni neki. Túl erős a késztetés, a vágy, hogy kiderítsem a titkot. Azt a titkot amit előttem még senki nem derített ki, mert én vagyok a kiválasztott aki majd fényt derít a titokra. A lábaim maguktól járnak, nem irányítom őket mert tudják merre kell mennem. Csak haladok előre a sötét, titokzatos folyosókon és érzem, hogy egyre közelebb vagyok a célhoz. Bekanyarodok balra egy újabb folyosóra, majd belépek egy terembe. Nem, ez nem egy terem. Ez inkább olyan mint egy wc. Igen, kétségtelenül egy wcben vagyok. Lehet, hogy ezt máskor furcsálnám de most valahogy tudom, hogy jó helyen vagyok. Céltudatosan indulok meg a csapok felé, majd mikor ez egyik elé érek megszólalok. De a hangom nem emberi, sokkal inkább hasonlít egy kígyóéra. Olvastam erről, ez egy nagyon ritka képesség, eddig csak pár mágust tartanak számon aki tudott párszaszóul. A csap ami előtt állok elkezd mozogni majd szép lassan kinyílik mint egy ajtó. Egy titkos ajtó ami mögött egy nagy, sötét lyuk van. Bele kell ugranom. Érzem. Így hát nem habozok sokat, lépek kettőt előre és a lábaim alól már el is tűnik a talaj. Ez nem is egy sima lyuk. Ez egy csúszda! Jó pár hosszú percig csúszok lefele a vak sötétben, mire végre elérkezem a kőcsúszda végére. Az eddig oké, hogy lejutottam de, hogy fogok feljutni? Majd csak megoldom valahogy, rá érek még ezen gondolkozni. Gyorsan felpattanok a földről és leporolom a a mardekáros ruhámat. Még mindig sötét van és az orromig sem látok. Hogy tudnák valami fényt csinálni? Hát persze, a pálcám! Hisz boszorkány vagyok! Elő is kapom a pálcámat a talárom zsebéből, majd egy gyors lumos varázslat után megjelenik a kis kék fény a pálcám végén. Most, hogy már látok is valamit elindulok előre a föld alatti alagútban. Pár perc séta után elérkezek egy vas kapu szerű valamihez, amin kígyók vannak ábrázolva. Megint ösztönből cselekszem. Nem is gondolkodok csak újra megszólalok parszaszóul, mire az ajtó rögtön kitárul.
Hirtelen felriadok. Okés csak álom volt. Na jó de milyen álom! Ez elég fura, nem szoktak rémálmaim lenni. Lehet, hogy a sok izgulás miatt van. Sőt, valószínű. Még mindig borzongok. Tisztára megizzadtam és nagyon fázok. Utálom az álmokat! Miért nem lehet csak úgy aludni?
Hajnali öt óra van, most már felesleges lenne aludni bár lehet,hogy ezilután az álom után már nem is tudnék. Előveszem a könyveimet és tanulok. Mivel két évet lemaradtam nagyon sokat kell bepótolnom. McGalagony mondta, hogy szívesen korrepetálna majd és én persze elfogadtam de az magában nem elég. Külön is nagyon sokat kell majd tanulnom ezét el is határoztam tegnap, hogy minden nap felkelek hatkor és tanulok egy órácskát még reggeli előtt. Azt mondják az átváltoztatástan a legnehezebb tantárgy ezért azt a könyvet veszem elő. Elég bonyi az már biztos! Hogy fogom én ezt mind megtanulni?
Kate ébredezni kezd úgy fél hét körül. Szemei kitágulnak mikor meglátja,hogy már fenn vagyok.
- Te már is tanulsz Em? - ez az új nevem nála.
- Igen,tudod sok mindent kell bepótolnom úgyhogy...- sóhajtok lemondóan. A barátnőm álmosan bólogat aztán bemegy a fürdőszobába. Egy 15 perc múlva lép ki onnan és én csak bámulok rá. De szép barátnőm van! Büszke vagyok rá, nem is tudom miért. Mardekáros egyenruha van rajta de mégis nagyon is különlegesen néz ki. Én is felveszem a talárt és az egyéb kötelező cuccokat és Kate nyomában elindulok reggelizni. A barátnőm ámosan nézi az órarendünket.
-Mi az első óránk?-kérdezem izgatottan.
- Átváltoztatástan a griffendélesekkel- feleli unottan Kate. Erre elmosolyodok. Nem tudom, hogy most azon mosolygok ahogy Kate mondta, vagy azon, hogy James nemsokára a közelemben lesz...
És még fontos lenne megemlítene, hogy a tegnap esti tracspartin kiderült Miriről valami ami persze csak nekem volt új: metamorfmágus az én kis barátnőm! Mondjuk gondolhattam volna mivel még a boszorkányok között is ritka a rózsaszín haj...
A Roxfortban szupi az ellátás! A régi sulimban egy moslék volt a kaja. Itt viszont csodálatos, minden! Annyira izgulok. Olyan buta leszek a többiekhez képest, és ez elég aggasztó. még reggeli közben is az Átváltoztatásról kezdőknek 3-at olvasom. Kate, Pan és Miri csak nevetnek rajtam, de ez tényleg aggasztó. Ahelyett, hogy segítenének tanulni csak nevetnek rajtam szép kis barátnők, mondhatom! Igen ezt mondom ,de igazából nagyon örülök neki, hogy itt vannak barátaim.
A reggeli hamendeggs és narancslé. Rég nem ettem ilyen jót. A Foltozott Üstben nem volt épp rossz, de ez jobb. Sokkal jobb. Amikor lesve a Griffendél asztala felé pillantok Jamest keresve észreveszem, hogy a fiú engem néz. Mikor észreveszi, hogy nézem rám vigyorog és visszafordul a reggeliéhez. Elindulunk az átváltoztatástan felé és nekem még mindig Ő jár az eszemben. Az osztályteremben Kate mellé ülök az egyik leghátsó padban. Így talán nem szólítanak fel. Legalábbis remélem...
McDale az animágusokról magyarázott. Én próbáltam figyelni is rá, de ezt eléggé megnehezítette egy James nevű idegesítő tényező. A Nagy Poénja abból állt, hogy amikor McDale elfordult, vagy felírt valamit a táblára veszetten grimaszolni és tátogni kezdett. A percek nagyon lassan teltek, szinte nekem kellet őket húzni. Kínkeservesen, de azért valahogy csak eltelt az az egy óra. Szerencsére ezen az órán még nem kellett varázsolnunk, így nem égtem le James előtt.
A cuccaimat pakolom el amikor odalép hozzám James.
- Hogy vagy? - kérdezi elég bizonytalanul.
- Kösz, jól! És te? - kérdezem nevetve.
- Jól vagyok, de min nevetsz?
- Tudod, csak elég vicces, hogy milyen ügyetlen vagy most, eben a beszélgetésben, mikor az órán olyan nagymenő voltál.
- Aha, nem értem, de mindegy - épp a pálcámat rakom el mikor rámered.
- A pálcád... - hebegi.
- Tudom, James. - sóhajtok. - De, most hagyjuk légyszi. Nem én tehetek róla.
- Oké, bocs. Ki megyünk a parkba?
- Persze menjünk!
𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎
Estére hullafáradtan rogyok az ágyamba. Ez a nap... nehéz volt! Nagyon nehéz. Ezenkívül írtó jó és érdekes. Most még tanulnom kéne, egy kis pluszt. De valahogy nincs erőm rá. Most vegyem elő a könyveimet és üljek le tanulni? Ááá az lehetetlen. Erre most nincs erőm. Inkább elmegyek körülnézni a kastélyban. Még úgyis csak a felét láttam. Így hát szólok a lányoknak, hogy elmentem. Egyedül barangolok a hosszú folyosókon csak a kígyóm jön velem. Fuikonak neveztem. Nem tudom miért... Csak úgy jött. (a Fuiko japánul azt jelenti: méreg.)
De mi ez a fura érzés? Mi ez? Ilyet még nem éreztem. De, valahol már igen... De hol? Ööö, nem tudom. Tényleg nem... Ez a bizsergő,de olyan jó talán? Nem azért nem jó... Hol éreztem már ezt?
MEGVAN! Álmomban! A tegnap esti álmomban, pont így éreztem magam. Pontosan ezt éreztem ugyan ezt a fura, öhm nem is tudom milyen érzést. Éles fájdalom hasít belém. Az egész lényembe! Mindenembe. Nem is tudom, hogy mi lehetett ez. Valami... fogalmam sincs mi.
Önkéntelenül indulok el valemerre. Tényleg nem tudom merre. Még hallom Fuiko hangját:
- Gazdám,mi történt? - sziszegi, de én nem is figyelek rá. Nem tudok tenni semmit csak megyek és nem tudok megállni. Csak megyek és megyek. Elérkezek a mosdóhoz amit álmomban is láttam. A mosdóhoz megyek és párszaszóul mondom neki, hogy nyíljon ki az pedig engedelmeskedik nekem. A sötét üreget látom magam előtt. Le kellene ugranom. Hát ez van, ugorjunk le. Körbevesz a semmi. És csak zuhanok és zuhanok... és aztán csúzdaszerűségen kezdek el csúszni. Végre vége. Egy csontokkal teli teremszerűben vagyok. Ez elég... hm horror, nem? Feltápászkodom és körülnézek. Nem látok semmi érdekeset, így elindulok előre.Csak előre! Egy kígyós kapu elé érek.
- Nyílj ki! - parancsolom neki. A kígyók visszahúzódtak és a kapu kinyílt. Tudom most már hol vagyok: a Titkok Kamrájában! Ez azért elég para, nem? Belépek.
Ott van még a BAZILISKUS csontváza! Odalépek hozzá és megnézem. Mintha álomból ébrednék fel. Egy pillanatig azt sem tudom mi van, de aztán gyorsan visszatér az emlékezetem. Elég jó hely mondjuk ez a kamra. Megértem Mardekárt, hogy olyan sokat időzött itt annak idején. Hirtelen elhatározom, hogy még lejövök ide holnap is. Végül is miért ne?
𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎
Még sokat matatok a kamrában mire eszembe jut, hogy vissza kéne mennem.
Most visszafelé baktatok egy sötét folyosón a klubhelyiség felé és a történteken gondolkozom. Ez azért több mint fura. Sokkal több. A merengésből az ébreszt fel, hogy nekimegyek egy elsősnek. Elmotyogok egy bocsit és a megszeppent fiúcska után belépek a klubhelyiségbe. Pan rögtön rám ront.
- Emily képzeld, kviddicsválogatás lesz szombaton! Te jelentkezel? Én igen, őrző szeretnék lenni.
- Persze hogy jelentkezek Pan, hova gondolsz?- Nevetek fel zavartan. Csak addig még megkel tanulnom a kviddics szabályait...
Reméljük tetszett nektek ez a rész is.Kicsit rövidebb mint az előzők, de ennyi volt az ihletünk. Ezért bocsi. A kövi mindjárt jön az is különrész így gyorsan kész leszünk vele. Szép napot/ estét/ reggelt és szép adventet kívánunk Nektek!
Fhreshion
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top