(A fönti Abszol Útos képen próbáljátok meg nem nézni a sárkányt)

Emily Merope Denem. Ez vagyok én. Sötétbarna  hajjal,  zöld szemmel  és átlagos testalkattal "büszkélkedhetek,,. Magam szerint elég normális vagyok, bár másoktól ezt még sosem kérdeztem, de lehet, hogy nem is szeretném hallani a válaszaikat.
A szüleimmel a Grimmauld tér 15 -ben lakunk. Egy kicsit lepukkant környék de én szeretem. Hogy miért? Jobb kérdés lenne, hogy kiért...  A válasz az, hogy van egy nagyon dögös fiú, aki nem más mint a 12es szám alatt lakó James Sirius Potter.  Sajnos nem minden nap gyönyörködhetek benne mert nekem egész nap takarítanom kell, Ő pedig csak a nyári szüneteket tölti otthon. Nem tudom, hogy hol tölti az évet. Talán valami bentlakásos suliba járhat, de ha tényleg bentlakásos suliba jár akkor az valami nagyon szuper suli lehet, mert mindig nagyon várja, hogy elmehesen és vidáman jön haza. Na de már eleget áradoztam Jamesről, térjünk rá valami más témára. Mondjúúúúúúúúúúúúk arra, hogy mi az ami nem stimmel velem. Igen, jól olvastad, azt mondtam, hogy valami nem okés velem. Már kicsi korom óta csinálok furcsaságokat, mint például az, hogy 4 évesen az ovim kertjében találtam egy fehér rózsát (ami nekem nem tetszett) és valahogy átváltoztattam lilára. Vagy éppen az az eset amikor 7 évesen az egyik osztálytársam kicsúfolta a szoknyámat és erre ronda, nagy ragyák nőttek a fejére. De megérdemelte a kis***! És még sorolhatnánk "csodás" tetteimet de akkor itt ülnénk napestig szóval...                                           
  Az Apám Jake Denem az Anyám meg Lysa Harper, de elég unalmas emberek úgyhogy ne is vesztegessünk több szót rájuk. És még rólam: egyke vagyok, ami néha jó de néha borzalmasan unalmas így egyedül az élet. Azért mondtam "egyedült" mert finoman szólva nem vagyok valami népszerű a suliban. Bár a fentebb említett ragyás eset óta nagyjából békén hagynak. Nem, rosszul fogalmaztam, nem békén hagynak hanem levegőnek néznek ami szuperidegesítő. Néha úgy érzem bár inkább szekálnának, de ez az érzés gyosran szertefoszlik. Az egyetlen "barátom" a sulis könyvtárosnéni, Mrs. Donna Bell. Véleményem szerint ő a világ legcukibb könyvtárosnénije, és bár nem találkoztam a világ összes könyvtárosával biztos, hogy Mrs. Bell kapná az aranyérmet. Nagyon cuki amikor velem beszél mert kb. egy fejjel magasabb vagyok nála és ezért folyton felfelé kell néznie. Mintha az eget nézné, de tényleg! Mint a legtöbb korabeli néninek  neki is ősz, szinte fehér haja van amit  mindig kontyba fogva hord. A szeme szinte világítóan kék és olyan áthatóan tud nézni mintha röntgeneznék  az embert! A könyvtárában teljes a káosz, és az igazgató már megfenyegette, hogyha nem rak rendet akkor kirúgja. Persze ezt sosem gondolja komolyan, és szerencsére Mrs.Bell sem veszi a szívére a diákok meg már megszokták ezt a káoszt, már aki jár könyvtárba. Ami kábé minden huszadik gyereket jelent, mert nálunk" aki könyvtárba jár az már csak hülye lehet" elv a megszokott. Ugyhogy én örültekörültje vagyok mert az összes szünetemet a könyvtárban töltöm. Amúgy a könyvtári rendetlenség ellenére ez a könyvtáros néni mindig pontosan tudja, hogy melyik könyv hol van és fogadkozik, hogyha rend lenne semmit nem találna meg. Amúgy ez szerintem még akár igaz is lehet.

Ó olyan hálás vagyok, hogy pont Ő a könyvtárosunk nem tudom mit kezdenék nélküle! Azért jó a könyvtári káo  mert így elég jó búvóhelynek ha éppen példának okáért mézzel üldöznek vagy ha...mindegy. Szóval elmondhatom, hogy a könyvtár a kedvenc helyem a suliban még azért is mert igazi kis könyvmoly lettem Mrs. Bellnek köszönhetően! Szerintem a suli történetében én kölcsönöztem a legtöbb könyvet, és ebben anyám is tanúskodhat mert minden nap kb. öt könyvet hozok és ugyanennyit viszek vissza Mrs. Bellnek. A legjobban amúgy a fantasykat  meg a krimiket szeretem és a sulis könyvtár szerencsére bővelkedik az ilyesmi művekből.

 A mai nap is pont úgy kezdődött mint a többi. Fél hétkor csörög az ébresztő és ilyenkor rendszerint úgy érzem, hogy nem tudok felkelni de persze mindig sikerül. Aztán felöltözök megfésülködök és lemegyek reggelizni amit sokszor kihagyok mert minden reggel csak vajas kenyér van amit egy kicsit már unok. Ám a mai nap más volt, és ezt nem csak arra értem, hogy ma van a 13. szülinapom! Nem, például inkább arra, hogy gond nélkül felkelek (ez nálam elég ritka) és nagyon is jó a kedvem ( reggelente ez is ritka). Aztán lemegyek és látom, hogy anyám igen csak feszült! Apám meg olyan hangon kíván boldog szülinapot mintha a halálos ítéletére mondana igent. Okéééééééééééé ez elég fura! A szüleim általában olyan vidámak. Pont a szülinapomon kell búrohamot kapniuk? Hát ez király! Úgy tettem mintha észre sem venném a szüleim furcsa viselkedését és leültem reggelizni. Anya a eddig minden szülinapomon palacsintát sütött és ez afféle szokássá vált nálunk, de úgy tűnik ma még erről is elfeledkeztek. Végül úgy döntök, hogy nagy tapintatosan erre inkább nem kérdezek rá és kenek magamnak egy lekváros kenyeret. Ekkor látom csak meg a dossziét amit anyám a kezében szorongat. Az én dossziém volt. Vagyis úgy az enyém, hogy abban tartották anyáék az irataimat meg  hasonlókat. Ekkor anyám megszólal.

- Emily kérlek felviszed ezt a szobánkba, csak tedd le az ágyra-kéri. Ő oké, felviszem miért is ne? - -És tudod mi a szabály.- Bólintok. Természetesen arra a szabályra gondolt ami azt mondja, hogy ebbe a dossziéba nem nézhetek bele. Elég furcsa szabály tudom de hát ez van. Ezt eddig nem volt nehéz betartanom mert nem érdekeltek ezek az iratok most viszont úgy érzem ki kellene nyitnom. Befejezem a reggelimet és kezemben a dossziéval baktatok fel a lépcsőn. A szüleim szobája a legtágasabb az egész házban. Hát ja, az enyém egy égérlyuk ehhez képest. 

Bemegyek leülök az ágyra és csak bámulom azt a dossziét. Soha életemben nem nyitottam még ki és ez olyan frusztráló érzés, hogy tudod megnézhetnéd de tilos és a kezedben van a lehetőség de mégis tilos kinyitnod. Úgy beleméjedtem a gondolataimba, hogy csak most veszem észre a lentről felszűrődő kiabálás zaját. Áhá szóval ezért kellet nekem felhozni ezt a nyomi dossziét, hogy ők tovább veszekedhessenek. De jó szokásom szerint észre sem veszem a vitájukat és visszatérek a dossziéhoz. Úgy döntök, hogy ideje lenne kinyitnom és megnéznem mit rejtegetnek előlem 13 éve. A kezem megáll a levegőben. Biztos tudni akarom, hogy mi van benne? A kezem tovább indul a dosszié felé. Kinyitom. Ééés tele van levelekkel. Nagyon fura levelekkel. Én vagyok a címzett és a feladó valami...Roxfort? Kinyitom az egyik borítékot és azt írja, hogy felvettek valamilyen iskolába... Mi? Ez lehetetlen mert nem is felvételiztem ebbe a Roxfortba! De még valami fura ezekben a levelekben: két évvel ez előtti a dátum rajtuk, vagy egy éves vagy...mai? Szóval ezért viselkedtek ilyen furán anyuék. Már kezdem érteni. Két éve titkolják, hogy felvettek ebbe a suliba és nem mondták meg . Ez király még a saját szüleiben sem bízhat az ember! Becsukom a dossziét és puffogva átmegyek a szobámba. Augusztus vége van, pontosan 25-ödike a szülinapom.Tudom fura, hogy a nyári szünetben is fél hétkor kelek és szerintem is őrültség de apa szerint jót tesz az agynak ha koránkelek. Kinyitom az ablakot és beülök az ablakpárkányba. Csak ülök és azon gondolkodom, hogy miért is titkolták ezt a szüleim. Ekkor a 12-es számból kilépnek Potterék. Ott van James is. És ekkor egy beszélgetésfoszlány üti meg a fülemet.

-...  én csak a Roxfortban fogom... - Roxfort? Ez komoly? a fura suli amibe felvettek?Most James hangját hallom:

-Lily megőrültél itt nem beszélün arról..- Okééé ez fura. Lemászom az ablakon ki az utcára Potterékhez. Összeszedem a bátorságom és megszólalok:

-Emily Denem vagyok- amikor kimondom a nevemet, mindenki kicsit összerándul. Mintha félnének tőle, vagy valami. Olyan rémesen hangzik a nevem?- és elnézést önök is a Roxfortba mennek? Mert engem felvettek de nem tudom mi az.-Hadarom. James megütközve néz rám:

-Azt hittem idősebb vagy 11 nél- mondja tűnődve.

-Idősebb vagyok de a szüleim nem engedtek el- válaszolok. EZ végül is nem hazugság, de nincs kedvem belemenni a részletekbe. Ekkor megszólal az anya:

-Nem, Emily mi most nem a Roxfortba megyünk hanem az Abszol Útra. Gondolom neked is be kell szerezned a felszerelésed.- Bólintok.- Eljöhetsz velünk ha gondolod.

- Igen nagyon köszönöm.- Bólogatok hálásan. A szüleimre nem is gondolok valamiért. Nem is tudom mit gondolok, hogy egy szinte idegen családdal elmegyek egy Abszol Út nevezetű helyre ami lehet, hogy nem is létezik. Most már mindegy.

 Egy 45 perc múlva  megérkezünk Londonba. Milyen rég voltam itt. Két éve egy hotelben a szüleimmel. Milyen rég is volt... Miközben én nosztalgiázok megérkezünk egy kopottas külselyű ivóba aminek a neveee... Foltozott Üst. Elég fura név. Potterék és én átvágunk a tömegen és a hátcsó udvaron kötünk ki. Én meg vagyok lepve de kísérőim teljesen normálisnak tartják, hogy a kukák között ott nyomorgunk hatan. James apja, Harry előrébb megy és megáll egy sima téglafal előtt, majd elővesz egy faragott botot a farzsebéből (nem volt neki kényelmetlen azt ott tartani?) majd megkopogtat néhány téglát. Nem tudom, hogy mégis mi az istent vár attól a sima téglafaltól. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet eljönni velük?
Mire ennek a gondolatmenetnek a végére érek, a téglák elkezdtek mozogni, majd teljesen szétnyíltak és egy átjáró nyílt a téglafal túloldalára, ahol egy nagyon zsúfolt bevásárló utca volt. Rengeteg bolt volt és még több szín!
Valószínű, hogy amíg ezen álmélkodtam elég vicces fejet vághattam mert az térített újra magamhoz, hogy James orbitálisan hangos röhögésbe kezdett. Hát köszi James!

- Láttad volna a fejedet!- röhög zavartalanul rajtam, amire én csak sértődötten elfordulok és közben jól megcsapom Őt a lófarokba copfozott hajammal. Valahogy éreztem reggel, hogy így kell összefognom ma a hajamat!

-Már nem azért de ez nem egy normális dolog-fordulok vissza Jameshez.-Ez meg hogy a francba történhetett?- Fakadok ki. Eldobom az agyamat, ez nem normális. A téglák szétnyílnak egy fabot érintésére. Ekkor Jamesék anyja(vörös haj barna szem) akit emlékezetem szerint Ginnynek hívnak odalép hozzám és beszélni kezd.

- Tudod Emily ez varázslat.- Na ne etess én már nem vagyok három éves! Varázslat? Ez komoly? De ő csak folytatja.- Mi varázslók vagyunk. És te is az vagy!- Varázsló? Kétkedve nézek rá.- Talán nem csináltál soha furcsa megmagyarázhatatlan dolgokat?- Ezen el kell gondolkodnom. Ebben igaza van. Bólogatok.

-De igen csakhogy...- Kezdeném az észérveket de James közbe szól.

- Anya hagyjuk inkább varázsoljunk valamit és rögtön elhiszi!- Mondja. Varázsolnak na ne. De ekkor James öccse Albus elővesz egy "varázspálcát"(?) És azt mondja:

-Lumos!- erre fura kék fény jelen meg a botja végén. Ez most komoly? Azt hiszik, hogy beveszem ezt az olcsó trükköt? Minek néznek engem, óvodásnak?

- Azért ne nézzetek hülyének! Tisztán látszik, hogy ebben a botba- mutattam Albus "varázspálcájára,,- egy mikro ledet tettek amit egy miniatűr gombelemmel müködtetnek.- amikor ezt mondtam mindenki (kivéve Harry) úgy nézett rám mint egy földünkívülire. Most meg mi van? Azt hitték, hogy nem jövök rá a kis trükkükre?

- Mi az a gombélem?- kérdezte James húga, asszem Lily.

- És mi az a lud?- nézett rám James. Na jó most már tényleg mindjárt felrobbanok! Ezek nem tudják, hogy mi az a LED és a gombelem?

- Ti komolyan nem tudjátok, hogy mik ezek a dolgok?- most én néztem rájuk úgy mint egy földönkívülire. Erre meg csak  pár értetlen pillantást kapok.

- Hagyjuk inkább- sóhajtok egyet beletörődve, miután magamba megértem, hogy ezt sose fogják felfogni. Erre a Potter család vállat von és visszatérnek azokra a hülye kamutrükkjeikre. Ekkor Harry megszólal:

-Expecto Patronum!- Erre már tényleg nem tudok mit mondani egy  életnagyságú szarvas jön elő a botjából!

- Ennek patrónus a neve és mindenkinek más más  állat alakját ölti.- Mondja Harry. James látva a döbbenetemet kárörvendően felnevet.

- Na most  már elhiszed, hogy boszorkány vagy?- Kérdezi Ginny. Erre csak kábán bólogatok mert ezt már tényleg nem lehet megmagyarázni. Belépün a forgalmas "varázsló" utcába. Ilyet még én sem láttam. Ennyi szín egy helyen! Potterék felajánlják a segítségüket, de én szeretek mindent önállóan csinálni ezért elköszöntem tőlük és belevetem magamat a színes forgatagba. A Roxforti levelemet előveszem a farmerem zsebéből és böngészni kezdem a felszerelések listáját. 

Már indultam is volna az első bolt felé amikor eszembe jutott egy "kis,, bökkenő. Miből fogom én megvenni a dolgokat amikor nincs nálam szinte semmi pénz és az a pár font ami nálam van, sima ember pénz. Idegességemben azt csináltam mint amit mindig; a nyakláncomat babráltam. Ez a nyaklánc már a születésem óta megvan és soha nem váltam még meg tőle. Ahogy a nyakláncomat birizgáltam rájöttem valami nagyon kézenfekvő dologra. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ezt nem vettem észre? A nyakláncomon egy kulcs lóg! És a bankba is kulcs kell, hogy ki tudj venni pénzt! Mi van ha ez egy széf kulcsa? Bár nem túl esélyes de egy próbát megér! Bemegyek a Grinngotsbe (ami elvileg a varázslók bankja) és igen meglepődök a kiszolgálókon, mert hogy azok KOBOLDOK! Megáll az ész  de tényleg. Koboldok? Ez már azért sok. De muszáj lesz beletörődnöm, hogy itt ilyen visszataszító lények szolgálják ki az embert, ha szeretnék egy kis pénzt kivenni (feltéve ha van tényleg egy széf kulcsa lóg a nyakamban). Viszonylag gyorsan összeszedtem magam és egy elbűvölő mosolyt varázsolva az arcomra, oda lépek egy koboldhoz és kedvesen megszólítom.

- Jó napot kívánok, Emily Denem vagyok és pénzt szeretnék kivenni.- rakom le elé a nyakláncomat, rajta a kulccsal. Hosszasan nézegeti, komolyan már attól félek, hogy mindjárt elküld a pokolba, amikor egyszercsak feláll, elindul egy óriási ajtó irányába és int, hogy kövessem. Ez a kobold nem tud szépen kérni és esetleg köszönni? Azért az ember ennél kicsit jobb mondott várna el egy varázslénytől! Kelletlenül bár de végül követem a modortalan koboldot, aki a nagy ajtó felé vezet. Mikor belépünk az ajtón megpillantok egy bányát. De tényleg úgy néz ki mint egy bánya! Semmi csempe, semmi díszítés, csak egy kőba vájt alagút és egy sín amin egy rozoga kinézetű kis "vagon,, várakozik arra, hogy valaki beleüljön. Én aztán biztos nem szállok be abba a vagon szerű valamibe! Még a végén szétesik! Na de mint mindig most se dönthetem el és, hogy mit akarok. De már hozzászoktam, így hát sok vacilálás után beszállok a goromba kobold mellé a rozoga "vagonba,,. Na és eddig én még attól féltem, hogy szétesik, pedig ez most, hogy itt száguldozok egy barlangjáratban, a varázslók világában, baloldalamon egy bunkó koboldal, rendesen átértékeltem az életet és magaban arra jutottam, hogy soha többet nem szállok fel egyetlen egy ilyen elvetemült hullámvasútra! Még az a szerencse, hogy nem utaztunk olyan sokáig, különben biztos, hogy elhánytam volna magam. Mikor megállt a fuvarom én rögtön kipattantam belőle mint egy béka akinek megégették a lábát. Bármit csak távol legyek attól a hullámvasúttól! A kobold látszólag jól szórakozott rajtam. Hát kösz szépen! Amíg én a felháborodásommal vagyok elfoglalva, addig a mogorva kobold ráteszi a kezét az ajtóra ami előtt megálltunk és az elkezd kinyílni. Nem nagyon tudok az ajtóra koncentrálni mert a tekintetemet egyszerűen vonzák a kobold körmei. Merthogy akkora körmét vannak, hogy azokat már inkább lehet karmoknak mondani, minthogy körmöknek! És milyen koszosak! Fúj! Ez sose pucolja meg a körmét? Komolyan miután lesz pénzem beiratom egy manikűröshöz! Bár lehet, hogy szegény manikűrös egy kisseb szívinfarktust kapna a látványtól... Na de ez most nem lényeg! Mert amikor az ajtó teljesen kitárult egy pénzel, aranyal, ékszerekkel és minden egyéb értékes dologal megpakolt szoba tárult a szemeim elé. Ilyen nincs! Ez mind az enyém lenne? Ha így van akkor életem végéig nem kéne dolgoznom, sőt, még az unokáimnak se! Gyorsan belépek és telepakolom pénzel egy zsákot és azt jó erősen megmarkolom, nehogy kiessen belőle egy pénzérme. A felszín felé vezető út már szinte még se kottyan! Megköszönöm a koboldnak a segítséget, amire csak rosszallóan morog eggyet (komolyan ennek meg mi baja? Dobta a csaja vagy mi?) és vissza áll a pult mögé. Na mindegy, nem foglalkozok én ilyen bunkó parasztokkal! Inkább megyek is vásárolni!

 Már kábé mindent beszereztem csak a varázspálca és az állat maradt. Megkérdezek egy idős boszorkányt, hogy hol lehet varázspálcát venni, erre csak azt mondja:

- Csakis Ollivandernél kislányom! Csakis ott.- Aztán már el is tűnik a tömegben. Hááááááááááát oké! Elindulok megkeresni Ollivander úr boltját. És keresem keresem ,és megvan! Egy kopottas külsejű bolt. Bemegyek és köszönök. De sehol senki. Egy kicsit körülnézek, és mindenhol csak hosszúkás dobozokat látok. Biztos pálcák vannak bennük. Ekkor megjelenik Mr. ollivander. Húúú kiráz tőle a hideg de tényleg. Ekkor éles reszelős hangján megszólal:

- Pálcát szeretne a kis hölgy?- Kérdezi. Bólintok. Milyen őrült kérdés de most komolyan, egy pálcaüzletbe vajon miért megy az ember? Hát pálcáért! Most meg elkezd méricskélni. Fura egy ember az már biztos. Ekkor valami fura zaj hallatszik a lakórészből. Ollivander elnézést kér és elsiet. Pár pecig várok mire hallom a közeledő lépteit. A pálcakészítő holtsápadtan tér vissza kezében egy rongyba csavart valamivel.

- Kisasszony önnek olyan pálcát szánt a sors amit valaki már ön előtt használt. Nagyon ritka az ilyen.-Mondta és átnyújtotta a kis csomagot.-A pálca ingyen van. Én is csak találtam. A viszont látásra kisasszony.- Komolyan ezt olyan hangsúllyal mondta, hogy akár azt is mondhatta volna a soha viszont nem látásra. Kibontom a pálcát, ami most már az én pálcám és gyönyörű. Úgy döntök az iskola kezdetéig a Foltozott Üstben fogok megszállni és az állat vásárlást majd holnap bepótolom. Az igazság az, hogy elég sok minden történt ma és jó lenne ezt kipihenni. Ma már csak aludni akarok(és persze egy jót kajálni)!

Sziasztok! Itt is van a folytatás reméljük, hogy tetszett! További szép napot/estét/reggelt mindenkinek!

Fhreshion