Nem szoktak érdekelni a hajó külső ügyei, hidegen hagy a statisztika, miszerint hány zavargás van a hajó környékén, hányan próbálnak nap, mint nap behatolni a hajóra lázadó szándékokkal vagy csak nem tudják mivel állnak szemben. Komolyan, nem szokott foglalkoztatni a dolog. Mégis, nem tudom teljesen elvonatkoztatni magam a dologtól. Nekem a feladatom felkészíteni a rohamosztagosokat az ellenségre. Akármilyen ellenségre, legyen a kint, a hajó kapuinál vagy itt bent a hajóban. A belső ellenségre nem tudom őket felkészíteni, mert úgy érzem, magam sem tudok ez ellen pajzsot emelni. Talán ezt ők is tudják, hogy a nem lehet mindenre felkészülni. Karrierem során sosem kezeltem agyatlan robotoknak őket, ahogyan például Hux tartja őket, mert én is sokat voltam egy közülük és nem tudom elfelejteni honnan jöttem.

De akkor az egyszer nem tudtam elmenni mellette. A kapu felőli részeken csatangoltam, mert ott kellett dolgokat intézzek Hux nevében, de észre sem vettem, hogy hasztalanul vagyok ott, mintha az időt húznám. Csak tudnám mi ütött belém aznap. Átlagnál korábban ébredtem fel, ráadásul Hux nélkül, és nem találtam a helyem. Coris tisztet is gyorsan leráztam magamról, noha egész nap ott ténfergett körülöttem és nekem az járt az eszemben, hogy hiába nem vagyok Hux, mégis annyira szívesen megfenyegetném. Semmi bajom nincs a világgal, csak Hux-al nem jutott két napja időnk egymásra és ilyenkor minden nekem vagy fekete, vagy fehér.

Az utolsó papírt vettem át, amikor egy tiszt rohant hozzám, hogy jöjjek gyorsan, mert nem bírnak el egy behatolóval. Nem az én feladatom lett volna, ott volt mellettem egy parancsnok is, de az lefagyott meglepettségében. Férfiak, semmire sem valók. Kivéve Hux, Hux sokoldalú és a keze is sok funkcióval bír, főleg ha leoltódtak a villanyok. A parancsnok szája tátva maradt és csak nézett a lihegő, ijedt tisztre, mintha most látta volna életében először. Felhúztam a szemöldököm, megráztam a fejem és a kezem a derekamra tettem. Férfiak. Mindent nekem kell csinálnom?

Igen, nekem. Semmirekellők. A folyosón az út a kiütött rohamosztagosok testétől kezdett elszűkülni, mindannyian kidőltek, akik a barna köntösben harcoló idegenre támadtak. Hát ezért képezem őket, hogy ilyen könnyen elhulljanak? Különben is, ez egy friss osztag volt. Coris az oldalamra futott, de neki is elállt a lélegzete. Remek, úgy látom csak nekem lesz itt merszem. Előkaptam a lézerpisztolyom, mert azért csak több értelme van lőni, mint rárohanni. A barna csuklya lelibbent és láttam egy éjfekete üstököt, de arcot nem kerestem hozzá. Viszont a magasságból és abból amit ki tudtam hirtelen venni belőle rájöttem, hogy egy fiúval van dolgom és nem egy hevet-havat megélt Ellenállás vezetőjével. Ennek ellenére, nem fogalmazódott meg bennem egy másféle bánásmód. Bosszantó célpont volt számomra, izgett-mozgott és meglepően sok katonát lefegyverzett. Célra tartottam a pisztolyt, a karjába akartam lőni, amivel hadonászott, de abban egy lökést éreztem és a lézernyaláb félrement. A falnak estem és valaki nekem ütődött. Én nem voltam pajzsban, mint a katonák, én megéretem a fal keménységét és alaposan beleroppantak a csontjaim. Kisepertem és a hajam a szememből és felmordultam, mérgesen. A lézerem bizonyára célt tévesztett. Én sosem tévesztek célt. Mikor megláttam, hogy Coris tiszt esett nekem, majdnem belé lőttem. Nem túlzok, tényleg megtettem volna hirtelen dühömben. De aztán mégsem.

Felpattantam és megtorpantam. A szemem elkerekedett, amikor észrevettem, hogy a fiú még csak hozzá sem ért azokhoz, akiket ellök magától. Sosem találkoztam még erőérzékeny emberrel, de mindig tudtam, hogy fel fogom ismerni, ha látok egyet. És most itt volt egy előttem és nem annyi a dolgom, hogy nézzem, hanem meg kell állítanom. A kezemből az előbb kihullott a lézerpisztoly a padlón csúszkált és valaki sikeresen belerúgott eltávolítva tőlem. Ez egy jó nap kezdete. Fújtam egyet és lehajoltam a földön maradt sokkolt Coris tiszthez és az övéből szó nélkül kikaptam az ő fegyverét. Néhány gyakorlott mozdulattal máris az alak hátába kerültem, ahol már nem volt nehéz a célzás. A fiú tapasztalatlansága meglátszott, hogy inkább az erejét, mint a harctudását fitogtatja. Egy ellenálló fiúnak tűnik és semmi másnak, aki nem sokára leckét kap tőlem. A háta mögé kerülve nyert ügyem volt, amiért megengedhettem magamnak egy mosolyt az ajkamon. Magamhoz rántottam, a bal karját a háta mögé csavartam úgy, hogy ne tudja használni, amire felordított. Sokan alábecsülik ezt az alapmozdulatot, de íme, egy jedi is felvonyít pillanatok alatt. Aztán a lézerpisztolyt az álla alá nyomtam, amire megállt egy pillanatra a kísérleteiből, hogy kirántsa a karját. Közelebb hajoltam hozzá, hogy tisztán hallhassa a szavaim:

- Senki sem nyírja ki a friss osztagom, mielőtt még én nem kínozom őket. – mondtam sziszegve, fenyegetően, ahogyan Hux hívja: 'jegeskedve' - Senki sem nyom falhoz és cseszekedik velem büntetés nélkül. Senki, értve vagyunk? Megmozdultál és halott vagy. Ez a lézer átmegy a koponyádon, mint a kés a vajban. Akarod látni?

A fiú nem reagált a szavaimra, de halálbiztos voltam benne, hogy meghallotta, felfogta. A kezem szorítása cseppet sem engedett, noha már meg sem bírt vagy mert mozdulni. Ugyancsak közel tartottam magam hozzá, hogy cselekedni tudja, ha mégis ötletei támadnak. Zúgolódva láttam, hogy egy magasságon vagyunk. Hiúság, de én mindig magasabb akartam lenni, de lám, még ezt a fiút sem tudom meghaladni. Az ébenfekete, borzos fürtök homlokához tapadtak az izzadtságtól és a mellkasa még mindig szaporán emelkedett és süllyedt, a csata heve kimerítette. Most úgy éreztem magam, mint egykor Hux, nézem, ahogyan a gyengébb kínlódik, én pedig lazán állok, még csak meg sem kottyant ez.

Elmosolyodtam, amikor láttam, hogy a folyosón mindenki megfagyott és minket nézett. Coris tiszt és egy parancsnok szájtátva nézett rám. Ők csak ültek a seggükön és néztek, most ne járjon a szájuk, hogy én végre tettem is valamit. Igen, lefegyvereztem egy jedit egyedül, mi a probléma ezzel? Ha ezt Hux megtudja, kapok a fejemre, amiért vakmerősködök itt. Nem hiszel nekem, hogy így fog reagálni? Hát, majd meglátjuk.

A fiú újabb kísérletet tett a szabadulásra, de én nem engedtem, még mit nem? Kacagtam, igen, kacagtam az erőlködésein és a legkisebb bűntudatom sem volt, erősebbnek lenni ennyit tesz.

- Neked aztán van halálvágyad. - jegyeztem meg – Nem egy tiszt vagyok, te féleszű. Vagy viselkedjek kapitányhoz méltóan? Jogomban áll megölni téged, neked pedig van jogod meghalni, értve vagyunk?

Megértette, mert nem mozdult utána, csak ha én akartam.

x

A vezetőség el volt ragadtatva a fiútól, valamiért elvárták, hogy én is az legyek. Most nem ment a jópofizás. Életemben először döntöttem helyesen: jó képet vágtam mindenhez, bólintottam és egyetértettem akármiben. Igen, mert ha leveszem a maszkom, akkor lehet kidobnak a vezetőségből. Keserű vagyok, mint a reggeli kávé. (ez is Hux megállapítása) Persze, hogy akkor meg kidobnának.

Hux még nem keresett meg, amiért csodálkoztam, biztosan a fülébe jutott már, hogy kerestem egy picit a bajt. Egy órával később már az egész hajó a rejtélyes erőérzékeny emberről beszélt. De úgy mindenki. Coris szája is csak róla szövegelt. Próbáltam érdeklődő képet vágni, de minden, amiben biztos vagyok, hogy ez a srác, Kylo, ahogyan hívatja magát, zavar az evésben. Csak tudnám, miért van mindenki annyira oda érte, én voltam az, aki lefogta és tudom, hogy nem olyan nagy szám. Tényleg, csak egy kölyök.

Felnéztem a tányéromtól és láttam, hogy Coris tiszt még mindig ugyanarról beszél. Valóságos rajongója lett, nagyon az jár a fejemben, hogy nekem meg már rá nincs szükségem, ha nem hallgat el mondjuk pár percen belül. Nem számít, hogy elmerengtem, már tíz perce nem figyeltem rá, nem hagytam ki semmit, ugyanott tart. Felmordultam, mert még mindig nem veszi észre magát, azt hiszem eddig volt és nem tovább, kissé ráébresztem a dologra. Fanyar arccal néztem rá és hátradőltem a széken.

- Nem érdekel, hogy a hajó üdvöskéje. – szakítottam félbe - Én akkor is le akarom lőni.

Coris szája tátva maradt és egy pillanatig csak hebegett. Igen, szidni mertem az istenített Kylo-t. Igen, merj csak leszólni miatta, rád borítom az asztalt. Becsszóra, ha kinyitod még egyszer kinyitod a szád rád borítom az asztalt és megalázlak mindenki előtt, itt az ebédlőben, mikor Hux megbújva úgyis figyel minket. Hux bizony imádta volna azt a műsort. Coris köhögött egyet és összekapta magát a kommentárom után.

- Azért mégsem volt annyira veszélyes. – mondta bizonytalanul

Szívem, még magad sem tudod meggyőzni. Én ott voltam és tudom, hogy mennyire volt veszélyes ez a Kylo, ember, szerintem senki sem tudja nálam jobban. Felhúztam a szemöldököm a kommentjére és a szemem bizonyára szikrákat szórt.

- Ilyenkor könnyű beszélni egy csatáról. – vágtam rá

Coris elvörösödött és köhögött újra. Bár a torkodon akadnának a szavak.

- Mire gondolsz? – nyögte ki halkan

Elvigyorodtam és oldalra döntöttem a fejem. Láttam a szemem sarkából, hogy több szem is ránk irányul, elvégre nem voltunk mi ketten egyedül az ebédlőben. A tiszt munkatársainak kárörvendő szemei máris engem pásztáztak.

- Be voltál szarva. – mondtam cseppet sem halkan - A kisujjad sem mozdítottad volna.

Csend. Szemek rajtunk. A tiszt habozott válaszolni, nem az erőssége a gyors válaszadás amúgy sem.

- Ez azért túlzás, ahogyan beszélsz. – hebegte gyengén - Én is megpróbáltam rálőni és nem kerültem falhoz...

Felálltam és lenéztem rá, mint egy prédára. Így szoktam nézni a katonákra is, hogy végre komolyan vegyenek, hogy végre rájöjjenek, itt nem ők parancsolnak. Nem is gondolkodtam még egyszer azon, amit mondtam:

- Te pedig a feletteseddel beszélsz, úgyhogy vigyázz a szádra, mert én felállok és feléd sem nézek, te a kutyát sem fogsz érdekelni, ezzel te is tisztában vagy. – mondtam egy önelégült vigyorral - Ahogyan még egy dologgal: sosem fogsz feljebb jutni.

A tiszt megrőkönyödve nézett rám, de nem szólt semmit. Nyers voltam? Bizonyára, de nem érdekelt, mert találok én mást, aki körberajongjon nincs szükségem rá, ahogyan senkire sem csak Hux-ra igazán.

x

- Te meg akarsz engem ölni, igaz? – hallottam a hangját még mielőtt rendesen becsapódott volna az ajtó - Nekirohantál az erőérzékeny embernek.

Ahelyett, hogy zavar volna, felháborodott, inkább azt kell elmondjam, hogy szórakoztatónak találtam és játszani akartam a helyzetemmel. A hátam az asztalnak döntöttem és vártam, hogy becsörtessen az irodába és bosszús arccal elém álljon. Számítottam én számonkérésre, éppen így.

- Először még rálőttem. – tettem hozzá ártatlanul

Hux a homlokára csapta a kezét és nem értékelte a humorom. Nagyon nem, a száját húzta és morcos volt nagyon-nagyon. Én rámosolyogtam dacosan, hogy gyerünk, állj ki velem te is, ma már legyűrtem pár férfit.

- Miért kellett mindig makacsnak lenned? – kérdezte sóhajtva

A morcos Hux-ban is van azért valami jó: könnyebb megkörnyékezni és olyan aranyosan bizonytalan, hogy legszívesebben ledöntöttem volna azon perc az ágyra és megmutattam volna mennyire makacs tudok én igazán lenni. De egy irodában voltunk, ahol nincs ágy. Ami késik nem múlik, én azt mondom. A szemem végigfutott a hadnagy alakján és inkább nem legeltettem a szemem tovább, de azt nem tudom letagadni, hogy feltüzel még az is, ha különösen magunkról beszélünk. Meg az is benne van a pakliban, hogy Hux kihagyott velem pár éjszakát.

Hux elgondolkodva és felháborodott arccal nézett engem. A szeme komoly (és aggódó) volt, a kék egy új árnyalatát véltem felfedezni.

- Miért becsültél alá? – vontam kérdőre

Hux sóhajtott és az asztalhoz sétált, gondterhelt arccal. Lehúzta a kesztyűit és aztán megállt, érezve, hogy nagyon fürkészem a választ a kérdésemre. Megrázta a fejét és nehezen nyelt, a keze ökölbe szorult az asztalon.

- Mert előtted több, mint húsz embert kiütött. – jelentette ki, mint egy tényt

Mert talán az egy tény is volt, tényleg elég sokakat kidöntött előttem. De akkor nem ez járt az eszemben. Talán tényleg kicsit meggondolatlan vagyok, ezt elismerem. Hux ezt persze másképpen fogja fel, ő nincs ahhoz szokva, amit tettem. Ő nem szokott néha katonákat sípcsonton rúgni, mert túlléptek egy határt, ő nem szokott katonákat fenyíteni, ő nem szokott ennyire vakon csatába szállni. És talán sosem fogja megérteni miért szeretek én ennyire csatázni minden téren.

Hux még mindig nem nézett a szemembe, a csupasz kezére nézett és sűrűn pislogott.

- Simán téged is... –motyogta magának

Egy bizsergés ment rajtam végig, amit eddig nem sokszor éreztem. Melegség a mellkasomban anélkül, hogy még csak hozzámérjen. Az ajkamba haraptam és nem engedtem, hogy tovább kínlódjon az önkifejezéssel.

- Hux, te aggódtál értem? –kérdeztem csendesen

Felemelte a fejét és hevesen rám nézett, a szemei szikráztak és az ajkai szétnyíltak, kifújták a levegőt és visszagyűrte magában az érzéseit. Csak pislogtam, nem láttam még ilyen módon idegesnek. Ki akartam nyújtani felé a kezem és megérinteni, de közben hagyni, hogy beszéljen.

- Igen, hogyan nem tudtam volna? – fakadt ki - Bajod eshetett volna, bánthatott volna sokkal jobban is.

Nem tudtam mit mondjak, csak melegséget éreztem az arcomban, a szavakat pedig nem találtam. Hux aggódott értem, nem tudom, hogy ez nála mennyire gyakori jelenség, de a féltékenységet aligha múlhatja felül. Olyan furcsán melengető ez a gondolat, hogy valaki aggódik értem. Nem szoktam hozzá. Az ajkamba haraptam, de mielőtt cselekedhettem volna, Hux magához húzott, a karjai a derekamon teremtek, mintha azt ellenőrizné, hogy épen vagyok-e.

- Mikor meghallottam, hogy zavargás van, éreztem, hogy te is benne vagy. – mondta csendesen

A fejem a mellkasára fektettem és Hux a fejemre helyezte a fejét. Imádtam a testmelegét és egek, úgy magát Hux-ot ha közel van hozzám. A kezem végigfuttattam a mellkasán és máris láttam a teste reakcióján. Ártatlanul felnéztem rá és elmosolyodtam, Hux az ajkába harapott erre.

- Bajkeverő vagyok. – mondtam megvonva a vállam

Egy mély egyetértés volt a válasz, Hux ebben nagyon is egyetért. Egy pillanatnyi csend után viszont eszembe jutott egy elég fontos dolog, ami kelletlenül a napom kulcsszava lett.

- Mi lesz a fiúval? Az erőérzékennyel. Azt tudom, hogy az Első Rend szolgálatába fogjuk állítani, de ő maga is ezt akarja. – mondtam elgondolkodva – Mégis, ki lesz a kiképzője? Mert ha rajtam múlik, lelövöm 'véletlenül'.

Hux végighallgatott egy fanyar mosollyal, majd megvonta a vállát. Szóval neki sem a szíve csücske, remek. Azok után, hogy rám támadt, biztosan utálja. Akkor felőle lőhetem? Mert én nem viccnek szántam, de nem ám.

- Nem hiszem, hogy te leszel. – válaszolta kissé mogorván

Azt akarta mondani, hogy úgy csűri-csavarja, hogy ne én legyek, mert az a fiú más nemű és nem lehet a közelemben. Nem szóltam semmit Hux arcára, pedig annyira el akartam mosolyodni.

- Mert más hajóról hoznak kiképzőket. – mondta szenvtelen hangon

Csak húztam a szám erre, elég bökhendi ez a Kylo, ha máris rendeltetnek neki kiképzőket.

- Mintha itt nem lennénk elég jók. – kommentáltam, de Hux nem mondott rá semmit, ami elég furcsa volt

Felnéztem rá és megértette miért. Jobb így, hogy távolabb vagy tőle. mondta a szeme, én pedig mosolyogva gondoltam: Azt elhiszem. Nem akarom kioktatni, hadd féltsen és akár legyen féltékeny is. Hux-on kívül szerintem senki sem lett volna Kylo-ra féltékeny, amikor kitekertem a kezét és a lézerpisztolyt a torkához fogtam. Hihetetlen, hogy egy érintés is elég, hogy felébressze a zöld szörnyét. A kezem végigsimítottam az arcán és az ajkával játszottam, láttam, hogy a tekintete elsötétül és kissé visszavesz a birtoklásából.

- A te nyakadhoz is foghatok egy lézerpisztolyt, ha gondolod. – mondtam csábosan

Hux tekintete azt mutatta felőle foghatok hozzá akármit, amíg nincs rajtam ruha. Hux mindig megéri a pénzét. A tekintetét eltépte az ajkaimról vágyakozóan és a szemembe nézett. Túl kockázatos lenne most egy csókba kezdeni, ezt ő is nagyon jól tudja. A keze szorítása kissé megszilárdult a derekamon és én még jobban a testének dőltem, nem mintha bánnám.

- Így is, rád van bízva, míg meg nem jönnek a másik hajóról. – felelte kelletlenül

Képzeltem hogyan fogadta szegénykéd. Néha azért csodálkozom, hogy azért elég jól kezeli a féltékenységét. Akartam egy kicsit oldani köztünk a feszültséget, a kezem a nyakától újra a mellkasára irányítottam és láttam, hogy libabőrös lesz.

- Nem vállalok felelősséget, hogy élve megússza. – jelentettem ki pimaszul mosolyogva

Hux erre halkan nevetett, felhúzta a szemöldökét, de a szeme előtt lejátszódhatott, amint tényleg ellátom a baját Kylo-nak, amire nagy esélyt láthat magára is.

- Nem ártana, ha élne. – vágta rá a hadnagy mosolyogva

Kopogtatás szakított félbe minket és villámgyorsan szétrebbentünk. Egy gyanútlan tiszt lépett be és fontoskodva felénk fordult. Hux kiküldte szokásosan a tekintetével, de én csak felvontam a szemöldököm.

- Elnézést, de Linney Kapitányt várjuk a gyengélkedőben az erőérzékeny emberhez.

Bólintottam és vártam a hivatalos engedélyt a felettesemtől, Hux-tól, aki féltékenységgel átitatott igent adott nekem. A tiszt megkönnyebbülten elfordult és intett, hogy kövessem, mintha magamtól nem találnék el a gyengélkedőig. Hátrapillantottam Hux-ra aki morcosan és szomorúan nézett rám. Elvették a játékát, persze, hogy kivan.

- Este. – mondta hangtalanul, csak a szája mozgott

Csak mosolyogtam.

x

- Nem tudom ki vagy, hogy rád bíztak. - jelentette ki a fekete hajú fiú, a sötét fürtök a szemébe lógtak, de őt nem érdekelte

Akkor először néztem meg magamnak a fiút. Szakszemmel mértem be és kritikusan álltam a lényéhez. Olyan tizenkilencnek tűnt, az állása és a magassága normálisnak tetszett, a bőre sápadt fehér és néhol sebekkel borított a karján. Feneketlen sötét szemei vannak, amikben ahogy megcsillant a neonból jövő fény, úgy nyelte el is a sötétség. Mégis, a katonáimmal ellentétben, az tekintetéből hiányzott az alázat, a szája sarka egyfolytában önimádó mosolyon kanyarog és átjárja a lényét valami, amit tudom, hogy gyűlölök, de nem tudom megfogalmazni.

- Én sem vagyok elragadtatva a dologtól, de próbálj viselkedni, mert velem nem lehet egykönnyen. – feleltem határozottan

Becsapódott a gyengélkedő ajtaja. A levegő fagyos volt, de úgy tűnt Kylo érdeklődve figyel. Én meg csak nem akartam pesztrálkodni, de ez már késő bánat. Keresztbe tettem a karom, megmutatva azért, hogy ki itt az úr, bevetve a legkeményebb nézésem.

- Arra magam is rájöttem. – ismerte el Kylo

Oldalra döntötte a fejét és felült az ágyon. A fehér lepedők között egy nagy, fekete foltnak tűnt. Mint valaki szégyenfoltja. Érezve, hogy kissé beadta a derekát, elmosolyodtam:

- Helyes.

Author's note: most nem függővég. Ezaz :D