Kinyitottam a szemem és sötét volt, kicsit fészkelődtem, de éreztem, hogy meleg karok vesznek körül és nem engednek. Sóhajtottam és nyugton maradtam, Hux az, itt van velem, nem vitték még el tőlem. Behunytam a szemem és élveztem az erős karjait, a teste hőjét, de nem tudtam fellélegezni, a szemem sarka könnyben úszott. Az éjszaka még azt hittem hallhatatlanok vagyunk, reméltem vagy örökké tart az éjszaka vagy meg sem élem a reggelt, hogy lássam tévedtem. Az óra azt mutatta hat óra múlt, ilyenkor szoktunk kelni, de a férfi még mélyen aludt mellettem. Kicsit fészkelődtem, a kezem óvatosan cirógattam az arcát, olyan nyugodt és ártatlan volt, mikor alszik, nem látszanak rajta a stressz és a fáradtság jelei, valamint sokkal fiatalabbnak tűnik. Az ujjaim belefutottak a vörös hajtincsekbe, amiket annyira szeretek felborzolni, dús és erős haja van, a színe pedig mindig is vonzott.

Csak azt ne hozza a sors, hogy valamelyikünk túlélje és a másik nem.

Nem fogom hagyni Hux-ot meghalni, csak úgy nem. Most, hogy mindketten bukni fogunk ő nagyobbat fog bukni, mert feljebb volt, ha én meg is úszom ő nem biztos. Nem adom fel harc nélkül, ha nem sikerül őt megmentenem, akkor legalább megpróbáltam, most már úgy sincs értelme tagadni senki előtt a kapcsolatunk, ezek után helyem nem lesz az Első Rendben, és ha már karriert nem építhetek, Hux a legfontosabb. A karja annyira erősen körbevett még most is, hogy sajgott a szívem megmozdulni. Az arcát néztem és a szívem fájdalmasan dobott, túlságosan szeretem ezt a férfit, úgy érzem. Azt mondtam magamnak, hogy nem fogok jutni, mert az Első Rend kiirtotta a szeretetet a lelkemből, mégis csak iránta tudok így, csak vele van meg ez a kapcsolatom, hogy mindent tudok róla, megértem a félelmeit és a sebeit, ő is megérti a hiányosságaim és a makacsságom. Hol fogunk még egy ilyen embert találni, ha szétszakítanak minket? Vagy, abba bele sem merek gondolni, nem tudnám feldolgozni a halálát. Mi összetartozunk, ezt suttogta még este Hux, együtt élünk vagy halunk, máshogy nem végződhez. A szemem könnyes volt akkor, mikor ezeket mondta én nem tudta mit válaszolni, csak azt, hogy nem fogjuk annyiban hagyni a dolgot, megígértem, hogy csak az nem lesz, hogy valamelyikünk túléli a másik halálával, vagy ketten, vagy senki. Hux akkor bólintott és lelassult egy pillanatra és megcsókolta a homlokom, lassan és húzva az időt. De nekem most is a fejemben

Évekig a bábjuk voltam és nem bántam, mert nem kértek tőlem lehetetlent, de most azt kérik majd, hogy köpjük be egymást, amelyikünk köp a másikról hamarabb túléli. Hogyne. Nem leszek ebben a játékban is a bábjuk, haraggal teltem meg és vehemens elhatározással, hogy ezt nem fogom hagyni. Már eddig is lázadónak neveztek a hátam mögött, most aztán teszek is, hogy a szemembe mondhassák. Kinyitottam a szemem és kész voltam lelkileg tenni mindent magunkért. Első sorban: megölni Kylot, vele fog halni a titkunk is; második sorban: másra kenni a gyilkosságot. Most komolyan beszéltem, már rég meg kellett volna ezt tennem. Az órára nézve láttam, hogy még mindig korán van, éppen jó idő, még nem volt váltás, az éjjeli beosztottak fáradtak. Sóhajtottam és nehézkedem megváltam Hux teste melegétől és kibújtam a takaróból, de a férfit visszatakartam, hogy ne érezze meg a hiányom. Én reszkettem a hirtelen hidegtől, meztelen voltam, rögtön ruha után kutattam. Fel kellett vennem a mindennapi uniformisom, hogy ne észleljen senki semmit. Most olyan undorodva vettem fel a ruhákat, mintha kígyóbőrt húznék magamra. Hideg volt a ruha, csak még jobban átfagytam, Hux-ra nézve dideregtem, ő még melegben volt és az álmok rengetegében, remélem, szépet álmodik, mert én már álmodni sem merek. Óvatosan az ágy szélére ültem és fölé hajoltam, nem akartam arra gondolni, hogy most látom utoljára, de benne van a pakliban és nem akarom búcsú nélkül hagyni. Finom érintéssel kisepertem a szeméből a haját és csodáltam picit álmában, szomorú göb volt a torkomban, de mégis szeretetteljesen néztem rá, nem suttogtam semmit sem, inkább magamban tettem helyre az érzéseim. Aztán lehajoltam és megcsókoltam a homlokát, ahogyan ő is tette az éjszaka. Nehéz szívvel álltam fel és kiegyenesítettem a gyűrődéseket a ruhámon, majd emelt fővel kiléptem a szobából, nem mertem visszanézni Hux-ra, mert féltem nem lesz erőm még a küszöböt sem átlépni.

Végigmentem a folyosón és nem gondoltam arra, hogy utoljára teszem ezt meg. Ennek ellenére, figyeltem az emberek arcán, hogyan néznek rám: ahogyan eddig, vagy fintorogva és összesúgva, mert én vagyok az, akit közszemlére fognak tenni és hideg vérrel megölni. De nem láttam semmi különöset, a katonák fásultak voltak, a tisztek szokás szerint köszöntöttek, a kapitányok összevissza rohangáltak a stressz miatt. Minden a helyén volt. Rendben van. Az este, míg Hux-al szerettük egymást, sok dolog történt úgy amúgy a hajon. Szófoszlányokat kaptam el és gyorsan összeállt a kép bennem: Kylo miután kihallgatta az ellenálló pilótát (akit nem ölt meg), tőle megtudta, hogy hová menekült a lány, akit így megtalált és összecsaptak, de Kylo megsérült és felhozták a fedélzetre és most a gyengélkedőn van. Remek, most már feltűnő sem lesz, ha véletlenül meghal. Fél óráig húztam az időt, hogy az orvosi részlegre menjek, tettem magam, hogy teszem a dolgom. Most viszont az utam már a gyengélkedő és Kylo felé visz. A kezem szorosan a pisztolyon maradt és elhatározással, hideg nyugodtsággal léptem be. Az ajtó csapódott be utánam, az ágyon megpillantottam a fekvő fiút és kegyetlen dolgok jutottak eszembe, játszani akartam vele, mielőtt megölöm, ahogyan ő is kínozta Hux-ot mielőtt belelátott volna a fejében. Bosszúszomjas voltam, szenvedni akartam látni. Kylo fél arca be volt fáslizva, de a szeme mégis rám szegeződött. Az ajkamon egy hideg mosolyszerűség lett, felemeltem a pisztolyt. A légzést segítő gépbe lőttem, ami csipogással megállt és már nem segített neki lélegezni, de tudtam, hogy ez még nem elég a halálhoz. Megálltam az ajtóban és egymásra néztünk, az éjfekete haja elütött a párna színétől, a szeme viszont ugyanolyan pokol volt, gyűlölettel mért be, de nem tudta mit keresek itt. Ahogyan néztem hirtelen eszembe jutott az első találkozásunk, amikor a hátába nyomtam a pisztolyt.

- A sors egy szajha, nem gondolod? – mondtam hidegen - Én voltam az első és az egyetlen a vezetőségből, aki láthatta az arcod a maszk nélkül és én is leszek az utolsó is, aki élve látja.

Kylo szája sarka felkonyult, nem mutatott félelmet. Nekem szintén eszemben sem volt.

- Azt mondtam könyörögni fogsz nekem. –szólalt meg kissé rekedten - Túl büszke voltál hozzá, hát most lásd, hogy akármit teszel, semmit sem ér.

A szemem elkerekedett és egy dobbanással közelebb léptem hozzá, a fogaim csikorgatva, nem értettem, miről beszél, de azt tudtam, hogy tisztában volt milyen céllal jöttem ide, noha először nem is mutatta ki. Kylo szeme követett és benne erőteljes volt a sötétség, ami kissé megrémített.

- A sors egy szajha, ebben igazad van. Ha egy órával hamarabb jössz.. már jelentettem személyesen a Legfőbb Vezetőnek, mielőtt beutaltak ide, ennyivel tartozom, ti fontosabbak vagytok, mint az egészségem.

Eszembe jutott az első találkozásunk, hogy a kegyelmem alatt állt és én voltam az, aki fenyegetőzhetett, az erősebb fél. Le kellett volna lőnöm, senki sem tudta volna, hogy erőérzékeny, talán kaptam volna egy lefokozást gondatlanság miatt, de ennyi, nem jutottunk volna oda, hogy beköpjön minket. Ó, bárcsak visszafordíthatnám az időt és megölhetném. Most viszont megvan ennek a következménye, mert

- Hazudsz. –sziszegtem makacsul.

Kylo csak nevetett. Habár, nem is nevetett igazán, mert a hangja nem engedte és amúgy is nehezen vette a levegőt, csak a szeme üzente nekem, hogy kajánul rám nevetne. Nehezen tudtam feldolgozni, hogy lekéstem, hogy ha nem maradunk együtt Hux-al akkor meg tudtam volna állítani és nem árult volna be minket. Az ujjaim hidegek voltak a pisztolyon, de merevek. Nem is Kylo-ra néztem, a szemeim a semmibe bámultak, a vérem a méreg öntötte el még jobban.

- Miért tenném? Te is tudod belül, Linney hadnagy, hogy igazat mondok.

Tudtam, tudtam belül. Válaszra nyitottam a szám, de akkor kinyílt hirtelen az ajtó. Én oda szegeztem a pisztolyt, azt hittem, hogy már jönnek is utánam. De elkerekedett szemekkel láttam, hogy Hux az. Az egyenruhájában, fésületlenül és vörös arccal, de ő az. A szemem sarkát szúrni kezdték a könnyek, ennek nem így kellene lennie, miért jött ide? Nem kellene látnia ilyen állapotban. A tervben neki még aludnia kellene, biztosan hamarabb megébredt, hogy nem vagyok mellette. A fésületlen haja ellenére mégis összetettebbnek tűnt, mint én. Gyorsan felmérte a helyzetet, majd csitítóan nézett rám, a kezét felemelte védekezően, mikor látta, hogy habozom leengedni a fegyvert. A szemei megkeresték az enyéim és ugrott egy nagyot a szívem, reszkettem a pillantása alatt, de közben égtem is, mert a karjaiba szaladtam volna. Kylo nézte, ahogyan pillanatokig csak egymást bámultuk, mintha most látnánk a másikat először.

- Itt is van a szerelmes pár. Ki gondolta volna, hogy a nagy Hux tábornok tiltott viszonyt folytatott egy beosztottjával? – gúnyolódott Kylo, mikor pedig ráemeltem dühömben a pisztolyt már változtatott a hangnemén - Már nincs értelme megölnöd, Snoke tudja, már tudja, és ha megölsz, azt is fogja tudni.

Összeszorítottam az állkapcsom és gyilkos pillantást vetettem rá, annyira voltam, hogy meghúzzam a ravaszt, de Hux jelenléte tartott vissza, meg az, hogy tudtam belül, hogy igazat mond. Talán feláldoztam volna a józan eszem egy eszetlen cselekedetért abban a pillanatban, ha a vörös hajú férfi nem tart vissza.

- Igaza van. –sóhajtott Hux - Lena, kérlek, tedd le a fegyvert.

A hangja kimondhatatlanul hatott rám, egyből nyugtatni kezdett, ami viszont megrémített: hát ennyire képtelen vagyok megölni? Hirtelen lendülettel léptem hátra, mindketten a látóteremben voltak. A pisztoly remegett a kezemben, nehezen vettem a levegőt.

- Kire ne fogjak fegyvert, huh? Rá vagy rád, vagy magamra?

Hux sóhajtott és a szemei könyörögve néztek rám, de én csak megráztam a fejem. Nem, amíg nem fejezem be, amit hónapokkal ezelőtt meg akartam tenni. De Ő megint visszarántott a rációjával, hogy ne cselekedjek érzelmek irányítása alatt, pedig most ez lenne a módja, hogy minden gyűlöletem egy emberre fokalizálódjon.

- Ne csináld ezt... csak gyere ide hozzám. –mondta csendesen - Nem érünk azzal semmit, ha meghal, hiszen már beszélt.

A hangja most már sokkal jobban megnyugtatott, az érvei, letisztultak és határozottak, ez rengette meg az ötletem, hogy mégis talán neki van igaza, hiszen ő nem húzta fel magát annyira, tisztán tud gondolkodni és látni. Az arcára néztem, ami határozott volt, de ugyanakkor volt benne egy féltés is, ahogyan rám nézett és értettem, hogy nem kellene úgy néznek rá egy pillanatra sem, mint egy ellenségre, a belépése óta felgyűlt ellenségességem és zavarom eltűnt egy szekundum alatt.

- Igen, de ha mi meghalunk, hát dögöljön ő is. –dühöngtem, Kylora nézve.

Hux az ajkába harapott és megrázta a fejét, a szemei egyenesen a szemembe néztek és engem egy pontra szegeztek, nem tudtam megmoccanni, csak néztem, mintha először látnám életemben. Valóban, ilyennek, még sosem láttam. Annyira nem tudom meghatározni Hux most milyen: olyan, mintha egy kapitány lenne, emberközeli, de mégis úgy érzem ura (lehet ilyenkor ura) ennek a hurrikánnak, elsöpörne minket. A mellkasom melegség öntötte el és a férfi soha nem volt még ennyire férfi előttem.

- Nem Lena, ez nem így megy. Mi szabályszegők vagyunk, így áruló leszel és úgy már nem tudlak a vezetőség előtt megmenteni.

A keze az enyémhez ért, nem abban volt a pisztoly. Az ajkam remegett, engem akar menteni. Engem, Hux? A kezem görcsösen megszorította az övét, de megráztam a fejem, reméltem nem törnek elő belőlem kelletlen könnyek, nem akarom Kylonak megadni az örömöt. A kapitányom arcát néztem, amint annyi reménykedik, igen, reménykedik: abban, hogy leengedem a fegyvert és hiszek neki, abban, hogy meg tud menteni. Rendben Hux, ments meg, de akkor én megmentelek téged, ha mindketten bukunk, akkor mégsem szegtük meg az ígéretet.

- Megmenteni? Hux... - a szavak megakadtak a torkomon, de aztán erőre kaptam - Te magad sem tudod megmenteni.

Egy rekedtes hang szakított félbe minket.

- Ezért megérte a sok fájdalom elmenni sebzetten Snoke-hoz. –gúnyolódott Kylo.

Úgy nézett ránk, mint egy színdarabra, amit nagyon élvez, mert ő alkotta, a saját szórakozására. Ő nevet rajtunk, mikor ő van súlyosan megsebesülve és kötések borítják a testét, fájdalmai lehetnek, de a káröröme eltompíthatja azokat.

- Megszabadítlak tőle szívesen. –fenyegettem vakon.

Kylo is megérezte, hogy a szavaim már csak üres fenyegetések. A szemei csillogtak sötéten.

- Dönts. –hívott ki újra.

A szemem visszakúszott Hux-ra, ahol a jeges kék szemek aggódóan néztek rám vissza. A keze még mindig a kezemben volt. A szemem visszatért Kylora. Mellettem áll a racionalitás és az érzelmek, kék szemek azt mondják, hogy ne, de a másik meg kihív arra, hogy igen. Én most kire akarok hallgatni? A szobában csend volt, mindketten az én reakciómra vártak. Behunytam a szemem, gondolkodni kezdtem, de nem úgy, mint Linney hadnagy, hanem, mint mikor ide kerültem kicsiként, csak Lena Linney-ként, az a kislány ki tudta használni, ami adatott neki és a környezete ura volt. Így jutottam oda, arra a gondolatra, ami lett az életmentő ötletem. Sóhajtottam, majd mikor kinyitottam elsütöttem a fegyvert.

Hux ösztönösen magához húzott, pedig nem volt mitől védjen, mégis a mellkasához ért a hátam és az ujjaink összefonódtak. Kylo feljajdult és a légzése felgyorsult és nyögdécselés közben szidott erősen. Ellenben, amit a vörös hajú férfi is gondolt először, nem öltem meg, nyugalom, csak a combjába lőttem, hogy még véletlenül sem tudjon felállni és utánunk jöjjön, nincs arra most szükség, hogy értesítsen bárkit is. Hux realizálta mit tettem, de csodálkozásában csak nézett rám és a véres sebre, amit a teremtettem a lézerpisztollyal. Kitéptem magam Hux mellől és a nyögdécselő férfi ágya mellé léptem. Lenéztem rá, ahogyan ő is nézte a műsorunk.

- Csak hogy, biztosan ne hidd megúsztad, legközelebb a szívednek célzok.

Az állkapcsa remegett, de annyira gyenge volt, hogy nem tudott az Erővel megfojtani. Elléptem és kikapcsoltam minden gépet, majd a férfi adóvevőjét elrúgtam a földön a szoba másik sarkába, elvágtam tőle minden lehetőséget, ahogyan ő is tette velünk. Aztán megragadtam Hux karját és kihúztam a szobából, a férfi egy szót sem szólt, csak zavarodottan pillantgatott rám.

- Hux, akarsz élni?

Én már nem voltam zavarodott, volt egy tervem, amit a makacsságomnak köszönhetően meg is fogok valósítani. Hux nem habozott válaszolni a kérdésemre, ami egyfajta löketet adott nekem:

- Csak veled együtt.

Emlékezett az én ígéretemre is. Félig elmosolyodtam, az arca zavarodott volt, de határozottan kiült rá, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Az ajkába harapott és a szemei szüntelenül olvastak, nem tudhatta mit tervezek. Felemelkedtem a lábujjhegyemre és egy gyors csókot nyomtam a szétnyílt ajkaira. Ez olyan, mintha életre keltett volna minket, újra megfogta a kezem, behunyta a szemét, valóban, mint aki vakon bízik valakiben. A mellkasomban zavarogtak az érzelmek: félelem, izgatottság, szerelem. Visszahúztam, mert tudtam, hogy nincs vesztegetni való időnk, néztünk egymásra és a tűz égett közöttünk. Nyeltem, még mindig kihallatszottak Kylo nyögései a gyengélkedő szobájából, de még messze nem vagyunk sínen. Sietve kezdtem magam után húzni a férfit, aki először nem kérdezett, de aztán már a folyosók furcsa irányát látva összezavarodott, nem tudta, hogyan terveztem az életet, viszont nem is habozott rákérdezni:

- Mire készülsz?

Megálltunk egy ajtó előtt, amit csak úgy ismernek Kylo kínzókamrája. A futástól enyhén lihegtünk, de volt bennem szusz, hogy magyarázkodjak:

- Kihasználom végre azt, amit régen kellett: radikális vagyok. –mondtam, mire Hux összevonta a szemöldökét -Itt tartják az Ellenálló pilótát. Nincs időnk, út közben megérted.

Bólintott, de nem ellenkezett. Benyitott és én lendülettel mentem utána. Egy székbe kötözve máris megpillantottam azt a pilótát, aki mert velem viccelődni, megjegyzést tenni a nememre. Mégis, most hálásnak kellene lennem, hogy él. Na, nem fogok én hálálkodni. A férfi fáradt, véreres szemekkel nézett ránk, Hux-ot látva összezavarodott, de mikor rám nézett a szeme elkerekedett és keserűen húzta a száját, a nyelve máris megoldódott:

- Már mondtam, meg akartam szöktetni a lányt, de nem tudtam, más valahogy megtette helyettem.

Azt hitte vallatni jöttünk. Változott számára akkor a terv, mert egyességet jöttem kötni, hogy kölcsönösen kihasználhassuk egymást. Semmi gond, még Hux sem érti, mit akarok ettől a férfitől, de nagyon csúnyán néz rá már így is.

- Nem ez érdekel engem. –vágtam közbe - Akarsz élni?

A szája sarka, ami kissé véres volt, felkanyarodott és az ajkai a megszokott gúnyra álltak:

- Jó lenne.

Hux felvonta a szemöldökét és szorosan mellém állt, a fülem mellett éreztem az ajkát, valamit súgni akart, de én felnéztem rá helyette és bólintottam, hogy hagyja rám. Az ajkába harapott, de nem szólt közbe, a kezem diszkréten megfogta az övét, nem akartam, hogy ez a pilóta minket bámuljon ilyen gesztusok láttán, megalázónak találtam.

- Van egy ajánlatom számodra. - jelentettem ki az ellenállóra nézve.

Rám pislogott, de elég feltűnően végigmért, akkor jöttem rá, hogy miért nézett meg annyira mikor be is jöttem, mert még sosem látott rendesen, mindig a hátában álltam, csak a hangom hallotta. Rondán néztem rá, hogy fejezze be a kinézetem mérlegelését, de meg kell mondanom Hux még nálam is halálosabb pillantásokat vetett rá, nem csodálkoztam, ez a tény mégis jól esett, hogy ő a régi, a régi féltékeny Hux-om, aki még azt sem tűri el ha rám néznek.

- Még a neved sem tudom, nem mennék bele az ajánlataidba.

Ki tudtam találni milyen ajánlatokra gondolhat, de mielőtt még valamit is szólhattam volna, Hux előtte termett úgy nézett rá, mint aki mentem főbe veri, neki is leesett, hogy a pilótának nagy szája van és ebből baja lesz, ha nem fejezi be:

- Nincs időnk ezekre, akarsz élni vagy sem? –kiáltott rá hevesen.

Hálásan néztem Hux-ra, aki kipüffesztette a mellkasát és sasként nézett a székben ülő férfire, akit hirtelen érte a kitörés, de legalább helyre tette, mert végre komolyan vett minket és bólintott, mire én sem vesztegettem az időt tovább:

- Tudsz vezetni, mondjuk egy TIE vadászt?

A férfi rám pislogott, majd az ajkán egy mosoly lett, most már nem Hux mérlegelő szemeibe nézett, hanem egyenesen az enyémbe, aki feltette a kérdést.

- Én akármit elvezetek. - jelentette túlságosan magabiztosan.

Hux-al egyszerre néztünk egymásra, mindketten meglepetten és hitetlenül felhúzott szemöldökkel. Megvontam a vállam, túlzásnak találtam a kijelentést, de nem volt jogom kételkedni, pilótának biztosan jó, ha sikerült észrevétlenül sikerült elvezetnie a hajóját és bejutnia ide. Néhány lépést tettem felé, keresztbe tett kézzel.

- Akkor legyen ez az életbiztosításod, mi kiviszünk a Csillagpuszítóból, te pedig elviszel minket, ahová akarom.

Szóval igen, ja, szökni fogunk. Magamon éreztem úgy az ő, mint Hux pillantását, aki most már megtudhatta mi a hirtelen jött tervem. Az arca azt mutatta semmi baja a tervvel, annyit leszámítva, hogy nem tetszik neki a pilóta, akit választottam. Sajnálom, Hux, de olyasvalaki kellett, aki velünk együtt képes lenne szökni. És ő fog szökni. A pilóta bólintott is, egy csillanás volt a szemében:

- És aztán?

Felhúztam a szemöldököm, nem világos, hogy csak addig kell nekünk, míg kijutunk?

- Leteszel egy bolygón és aztán a tiéd a hajó, mész ahová kedved tartja. –jelentettem ki.

A vörös hajú férfi hirtelen mellettem termett és a szemeim az alakjára ragadtak, ő elgondolkodva nézett rám, megállt mellettem és én annyira hozzá akartam bújni, de még társaságunk volt. Egy pillanatra vettem le csak a szemem a pilótáról, az máris megszólalt:

- Ilyen egyszerű?

Húztam a szám és most már sejtettem, hogy szeret mindig felvágni. Hux viszont már nem érte be fejcsóválással, bosszankodva szólt rá:

- Egyszerű?- hitetlenkedett a férfi - Meg fogunk halni.

A pilóta nevetni kezdett Hux-on. Nem túl jó lépés, ha engem kérdezel, de én csak néztem rájuk.

- A vöröske nem hisz bennünk. –mondta nevetve.

Hux gyilkosan nézett rá, senki sem hízta még életében vöröskének, az arca is vörösödni kezdett a dühtől, már indult is volna, felé, de én megragadtam a kezét és visszahúztam, nem volt időnk balhéra. Kihúztam magam és határozottan néztem a még mindig székbe kötözött pilótát.

- Akkor megegyeztünk?

Egyenesen a szemembe nézett.

- Ezzel a tervvel biztosan a halálba megyünk, szóval száz százalékosan.

Nem habozott válaszolni, ami egy kicsi bizalmat öntött belém. Persze, hogy ő is ki akar jutni, annyira nem hülye, hogy ne éljen a lehetőséggel, de azt viszont nem tudtam mennyire bízhatunk benne. Elengedtem Hux karját és a pilótánk elé álltam, kőkeményen néztem a szemébe, mint mikor betöröm az újoncokat.

- Azt teszed, amit mondok, megértetted? Nem teljesíted a parancsaink és meghaltál.

Hux hasonló komolysággal nézett rá és mélyen egyetértett velem. De a férfi csak az én szemembe nézett igazán, mikor bólintott és megesküdött.

x

A pilóta két oldalán mentem én és Hux, mint egy őrző gárda, a folyosón. Megnéztek minket, de senki sem merte a tábornokot kétségbe vonni, szóval még Snoke nem döntött a büntetésünkről ezek szerint. Kissé azért megnyugodtam, de fellélegzek, ha mind kijutunk.

- Kifutunk az időből, úgyhogy szedd a lábad. –morogta oda neki Hux.

A pilóta morgott, de gyorsabban jött.

- Ti aztán mindig parancsolgattok. –kommentált durcogva - Hogy bírjátok ki egymást?

A humora az egyetlen fura ebben az akcióban, mert itt van, azért nem gondoltam volna, hogy megtartja, azt hittem csak álca az egész, nem pedig a lénye része. Eléggé idegesítő, főleg, hogy muszáj tolerálnunk, míg kijutunk. Viszont, el kell ismernem, hogy nem is beszél néha nagy baromságot, a mostani megjegyzése is talált, hiszen valóban parancsolgatósak vagyunk Hux-al. A pilóta is tudta, hogy fején találta a szöget. Hogy ne nézzem rám vigyorogva, megráztam a fejem és válaszoltam neki.

- Hozzá lehet szokni. –vontam meg a vállam.

A pilóta megállta, hogy ne nevessen, mert aztán Hux rászólt, hogy túl gyanúsak leszünk és törölje le azt a vigyort az arcáról vagy megteszi ő gond nélkül. Erre viszont nekem lett egy félmosoly az arcomon, de gyorsan komollyá változtattam, nehogy rám szóljon. Közben én is egyik kezem a pisztolyon tartottam biztonság kedvéért, ha valaki jelentene merne azt lelövöm, semmi gondolkodás nincs rá idő és nem éri meg kockáztatni. Hamarosan elértük a hangárt és a gombóc nőtt a torkomban, most már az idegrendszerünkön múlik a siker, mennyire leszünk higgadtak és természetesek.

- Hogyan hozzuk el a TIE vadászt? –suttogta Hux - Kellene valami elterelés?

Az ajkamba haraptam és a két férfi közé férkőztem, hogy mindketten hallhassák a tervem további részeit.

- Nem csináljunk balhét, csak mikor fel akarunk szállni. –magyarázta fojtott hangon - Le kell kapcsolni egy biztosítékot, ami biztosítja a kapcsolatot a fővezérlőpulttal, akkor nem lesz gond a felszálláskor.

Hux felhúzott szemöldökkel, csodálkozva nézett rám, először azt valami rosszat mondtam, de nem mondhattam, elvégre jól mondtam, minden hajót le kell választani a vezérlőpulttól mielőtt felszállna, akkor nem látják, hogy engedély nélkül száll fel és nyerünk egy kis időt, mielőtt megtámadnak minket.

- Lena, ezt te meg honnan tudod? –kérdezte Hux csodálkozva - Jártál már a hangárban?

Sosem voltam érdekelt a témában, megértem, hogy elcsodálkozott. Mondjunk annyit, hogy Carter hadnagy hosszú meséiből megtanultam egysmást és ennek éppen most veszem hasznát. Nem akartam most viszont kitárni Hux-nak, hogy igen más férfival voltak eszmefuttatásaink az űrhajókról, jobb neki nem tudni, csak zavarná.

- Vannak kapcsolataim. –zártam le gyorsan a témát - Nem jártam, de azt hiszem ideje volt már. Hux te mész és elvezeted a hajóhoz, figyelsz rá, hogy itt ne hagyjon, addig én megyek és megszakítom a kapcsolatot.

Éppen a hangár előtt voltunk, most már nem volt idő tervet változtatni. A szívem a torkomban dobogott.

- Nem Lena, egyedül nem hagylak... - suttogta sietve Hux.

Nem hiányzott az, hogy most legyenek nézeteltéréseink. Megragadta a karom és megálltunk, a pilóta úgyszintén megtorpant és nagy szemekkel nézett ránk. A vörös hajú férfi egyenesen a szemembe nézett és a keze szoros volt az enyémen, mintha tényleg hozzám lenne varrva. A szívemben már így is hozzám van varrva kétség nélkül. A szemei szinte kérleltek valamire, de tudtam, hogy valakinek akkor is el kell mennie a vezérlőhöz és én nem akarom őt engedni. Biztosan ő is így van, ő sem akar elengedni, de nem veszekedhetünk melyikünk a makacsabb, ketten meg nem mehetünk, akkor a pilótánk lelécel.

- El fog nélkülünk menni, ha nem így csináljuk. –magyaráztam hevesen - Meg tudom csinálni, Hux.

A szeme azt mondta: légy óvatos, nagyon óvatos, mert megveszek, ha lesz veled valami. Nem érdekelt, hogy közönségünk van, hozzáléptem és megcsókoltam az ajkát, röviden, a szorítása gyengébb lett a karomon és kicsúsztam a keze közül. Lassan kinyitotta a szemét, de akkor már elsiettem, még egy utolsó parancsot adtam a pilótának, hogy el ne merjen menni Hux nélkül vagy pórul jár, de nagyon. Bólintott és most az egyszer komolynak tűnt. Elindultam a vezérlőhöz, a katonák utat engedtek, de bent már nem ment olyan könnyen, nem akarták elkapcsolni a gépet még a rangom ellenére sem. Mikor pedig rendbontást akartak értesíteni elkezdtem kiiktatni őket. Soha ennyire érzéketlenül még nem húztam meg a ravaszt. Nem akartam én vérfürdőt, de ők vagy mi és tudni lehet a választ. Egy elő ember maradt a vezérlőnél, akinek a fejéhez nyomtam a lézertöltényt. Azt tette, amit mondtam, mégis, meg kellett ölnöm. Ez volt az első vércsepp, amiért már sajnáltam kiömleni, de szólt volna mindenkinek és nem kockáztathattam. Örültem, hogy senkit sem ismertem, legalább a nevük nem lesz a vérbe írva. Kitártam az ajtót, de katonákat láttam jönni a vezérlő felé. Nem értettem hogyan történhetett, hiszen senki sem szólt innen, talán meglátták Huxékat, lassan körbevettek, de az én vérem harctól pezsgett. Hát így állunk, a saját katonáim fognak szétszaggatni. Nem voltak túl sokan, csupán tízen, de ha nem is tudom megölni őket, akkor legalább feltartóztatom és Hux elmenekülhet, a hajó szabad. Bátran felemeltem a pisztolyom, de akkor lövések érkeztek a katonák háta mögül és néhány a földre borult. Én is lőni kezdtem, még mielőtt megláthattam volna, hogy Hux jött ide. Megijedtem, hogy itt látom, miért nem ment el? Aztán eszembe jutott: nincs olyan, hogy egyikünk túléli és a másik nem. Egymást védtük még most is, a katonák a földre terültek, együttes erővel könnyű volt már. Megragadta a kezem és rohanni kezdtünk, már láttam is a hajót, mire remény töltött el, hát még itt van. Csak előre néztem. De akkor a semmiből jött egy lézernyaláb és a következő pillanatban a kezem szorongató férfi feljajdult és megtorpant.

- Hux!

Author's note: tudom, a vége. Most, hogy idézzem egy barátomat: ' Eddig se szerettek, hát most utáljanak' :D persze nem rátok gondolt, de tudom, hogy úgyis elküldtök valahova :P