Felöltöztem sietve, nagyon is tudta, hogy azaz öt perc, az másodpercre pontosan öt perc lesz és semmivel sem több. Még nem voltam teljesen kész, de gondoltam út közben még elsimítom a dolgokat. Magamra kaptam az uniformisom utolsó részét és kiléptem az ajtón, ám akkor megálltam hirtelen.

Hux kapitány állt az ajtó előtt és keresztbe tett karral nézett. Hát, persze, mit is gondoltam? Még szép, hogy megnézi teljesítem-e a parancsot. Újra düh öntött el, de az ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam.

- A haja nem megfelelő. – kommentálta Hux és a kezem a hajamhoz kapott

Egy nagy barna szénaboglya volt a fejem. A hajamról meg is felejtkeztem, annyira siettem felöltözni, hogy ne kelljen a férfinak újra a szobámba csörtetni.

- Rendbe hozom, kapitány. – morogtam gyorsan

Hux kapitány arca változatlanul goromba maradt. Az ő haja persze olyan volt mint mindig: tökéletesen lesimítva, két oldalra. Fényesnek tűnt a neonfények alatt, ami furcsa komplexus volt ahhoz képest, hogy az arca folyton betegesen sápadt.

- Még most, Linney Tiszt. – felelte türelmetlenül – Már szolgálatban van.

x

Út közben összefutottam egy álmos tekintetű Coris Tiszttel, aki nyomban letámadott kérdésekkel. Például olyanokkal, hogy miért vagyok fenn, hiszen a váltásom még nem is kezdődik.

- Hux személyesen felkeltett. – morogtam és a tiszt szeme elkerekedett

- Mondtam én, hogy valamivel megőrjíted. – kapott az alkalmon, hogy hangoztassa a véleményét

Inkább hallgattam arról, hogy a vörös hajú kapitány még a szobámba is bejött. Nem kell neki mindent tudni. Úgysem volt kedvem veszekedni, mosott rongy voltam, köszönhető a kapitánynak. Amikor majdnem két műszakot is befejeztem alvás nélkül, benyitottam a szobámba és félmesztelenre vetkőzve vetettem magam az ágyba. Nem érdekelt, fáradt voltam. Annyira, hogy ha bejött volna Hux és azt mondja, hogy lefokoz ha nem öltözök fel, akkor is úgy maradtam volna.

A szobámban történt incidens nem fordult elő többet. Nem mintha Hux-on múlt volna. A folytonos megfigyelés és piszkálódás viszont megmaradt, attól nem szabadultam. Coris Tiszt javaslata az volt, hogy mutassam meg a hőn szeretett kapitányomnak, hogy nem félek tőle. Komolyan? Ki mondta, hogy félek? Ha nem a rangomon múlna, már felképeltem volna. Ilyenekért kaptam büntetést, mikor kicsi voltam. Miért hitte azt, hogy nem mernék nekimenni a kapitánynak?
A bosszantós ötlet viszont tetszett, csak azt nem tudtam ezt hogyan tegyem anélkül, hogy ne legyen túl éles a nyelvem, elvégre a közvetlen felettesem.

- Bosszantsd. – uszított Coris Tiszt elszántan, mintha nem is az ő rangja múlna ezen – Használd ki valahogy azt, hogy megrögzötten utánad kutat.

A kávézóban ültünk és a tekintetem találkozott a sztoikus és összeszedett Hux kapitányéval. Hogyan tehetnék ilyet? Nem ismerem a gyengéjét, sőt, még a szerepéből sem tudom kiejteni.

Én viszont kissé szétszórt maradtam a következő napokban. Mármint, olyan apró dolgokon akadtam fenn, amiért Hux gúnyos megjegyzéseket tett volna egy szempillantás alatt.

A hátam vizes volt és a hajtöveim is úsztak az izzadtságtól. Az edzés kimerítő volt, mint mindig. Egyedül edzem, mondhatni autodidakta módon. De mindig az állóképességeim határáig húzom. Ezzel viszont az jár, hogy csurom vizes leszek és fáradt. Az arcom meleg volt és kimelegedve csak egy ujjatlan póló volt rajtam. Késő volt már, egy lelket nem láttam a folyosón, nem gondoltam volna, hogy baj lesz belőle.

- Mindig fordítva hordja a felsőjét, Tiszt?

A kezem megállt az ajtóm felé nyúlva félúton. Hux hangját ezer közül is felismertem volna, egész nap a fülemben van, mint egy kikapcsolhatatlan rádió. Ez a férfi sosem alszik? Megfordultam és tisztességes távolságból láttam a férfit felém közeledni és egy kevésbé tisztességes távolságban előttem megállni. Nem hatolt be a személyes szférámba, a legutolsó dolog lett volna tőle, de mégis, úgy közelített, mint egy sas. A folyosó fénye és sötétje játszott az alakján és hol megvilágította, hol elsötétítette.

Sajnos, már megint igaza volt, az ujjatlan felső ki volt fordítva, nem vettem észre, mikor az edzőteremben felvettem. De nem is igazán az bosszantott, hogy fordítva vettem fel, hanem, hogy ő vette észre, hogy ő újra itt állt előttem és a maga tökéletes légkörével beleng, rossz fényt vet rám.

Hux úgy tűnt nagyon elégedett magával, úgy festett, mint egy kárörvendő kölyök.

- Nem. – morogtam válaszkén, semmi uram vagy kapitány, már túl dühös és fáradt voltam a formaiságokhoz

Hux kárörvendően nézett, az egyenes vonalba húzott ajkak széle gúnyos mosolyba húzódott. Eszembe jutott, amit Coris Tiszt mondott, hogy tapintsak rá a gyengéjére. Le akartam törölni azt gúnyt az arcáról. Szó nélkül a felsőm aljához nyúltam és gyorsan levettem magamról. Csak egy sportmelltartó volt rajtam, de ez éppen megtette a hatást. Késő este volt, senki látott meg, csak a célszemély, Hux. Nem voltam szívbajos, ami a testem illeti, nem azért loholtak utánam Tisztek, mert nincs mit nézni rajtam. Összegyűrtem a felsőm és a nyitott szobaajtón átdobtam, be a szobába.

- Köszönöm, hogy szólt, kapitány.

Hux arca leírhatatlan volt. Paprikavörös volt és az ajkai szétnyílva, valamit morgott az orra alatt, de nem értettem mit. Nem is érdekelt, a hatást elértem. Az érzés, ami kiült az arcára valami düh-zavar-szégyen keverék volt, de nevetnivaló egyveleg. A rideg, érzéstelen Hux kapitány nem bír hideg vérrel ilyen helyzetet és zavarba jön? Az ajkamon egy gúnymosoly ült ki és akkor láttam stílusosnak távozni, míg nem tér magához a vörös hajú férfi és nem gondolja meg magát, több szempontból értve.

Coris Tisztnek persze nem számoltam be a kis akciómról. Habár, a férfit el kell ismernem alábecsültem, hiszen valamit ugyan megsejtett. Az arcával közel hajolt hozzám és suttogott:

- Miért néz rád úgy Hux mintha fel akarna falni?

Megvontam a vállam és ártatlanul néztem rá, olyan tekintettel, mint aki tényleg nem tud semmiről.

- Nem tudom. – mondtam lazán – Nem így néz rám mindig?

Coris Tiszt ráncolta a szemöldökét és még egyszer Hux-ra nézett. Én is azt tettem, elkaptam a vörös hajú férfi pillantását, ami égetett, mint egy lézerfegyver. A kék szemek mégis hidegek voltak és sápadtan csillogtak, nem mondva nekem semmit. Az arca rendbe szedett maszk, de belül, belül bizonyára meggyilkolt már párszor.

- Nem, általában megrögzötten, utálkozva néz. - kommentálta Coris Tiszt

Hux tudta, hogy róla beszélünk, egek, persze hogy tudta. Annyira ő sem féleszű. Mégis megrögzötten engem nézett, semmi sem tudta kizökkenteni. Gyűlöl, nagyon. Mondjon Coris amit akar, Hux akkor is megkeseríti az életem.

- Akkor nem tudom Coris.

Pedig nagyon is tudtam. Akkor jöttem csak rá, hogy mennyire megfogtam Hux kapitányt. Felbosszanthattam, de nem tudott szólni a vezetőségnek anélkül, hogy magára is rossz fényt vetne. Megfogtam és ez nem esett jól az egójának, ami már így is túl nagy volt. Jólesett gúnyosan visszamosolyogni rá.

x

Hux maga a kénköves pokolhoz vezető út, azt hiszem. Hozzá vagyok szokva a sötét érzelmekhez, a fegyelemhez és az ölés gondolatához, de amit Hux művel, ahhoz külön idegrendszer szükségeltetik. A férfi mindent megtesz, hogy nekem keresztbe tegyen. Amikor arról értesültem Coris Tiszttől, hogy fültanúja volt annak, amint Hux lebeszéli az egyik felettesem az előléptetésemről, azt hittem felkeresem a férfit és ott helyben felképelem. Nem lett volna az első eset. Megérdemeltem volna az előléptetést, ezt még a Kapitány is tudja, csak nem akarja elismerni. Gondoljon akárki bármit az Első Rendről, de ha valamit megbecsülnek, akkor az a szakértelem és ambíció. Így nézve, Hux csak egy igazságtalan, szadista diktátor. Az én diktátorom.

Forrtam a dühtől és amikor a műszakom véget ért ahelyett, hogy mentem volna lefeküdni, az edzőterembe rohantam, hogy szétverjem a bábokat. Persze mindre Hux fejét képzeltem, úgy szórakoztatóbb volt. Úgy fújtattam és dühöngtem, mint még soha. Lebecsmérelt engem a feletteseim előtt, megalázott előttük és még csak bele sem szólhattam.

Hux elhatározta, hogy nem fog engedni feljebb jutni és nagyon tartja ahhoz magát.

Kezdtem célba lőni lézerpisztollyal, de valami kimerítőbbre volt szükségem, ezért elkezdtem darabokra szedni a kitömött csatabábukat. Addig romboltam, míg már darabkákat szedtem ki a tömésből, elképzelve, hogy most szétszedem Hux-ot és a markomban tartom a szívét, már ha lenne neki.

- Gondolom, szeretne utána takarítani is, Tiszt? – billentett ki a rohamomból egy férfihang

Kellett csak festeni az ördögöt a falra. Felkaptam a fejem a mézes-mázos hangra és azt hittem menten nekimegyek a férfinek. Ott állt az edzőterem ajtajában és felsőbbrendűen nézett rám, nagyon elégedett volt magával, mint mindig. Én lihegtem és a hátam borsózott.

- Maga... - suttogtam és a düh majdnem kiszabadult a mellkasomból

Hux arca összeszedett volt, sejtette miért volt ez a dühkitörésem és boldoggá tette. A jéghideg szempár nyugodtan pásztázott, ez csak még jobban feldühített. Ledobtam az egyik lézerpisztolyt a földre, noha szívesen elsütöttem volna és kisepertem néhány sötét tincset a szememből.

- Megérdemeltem azt az előléptetést. – jelentettem ki a kék szempárba nézve, nem tartottam semmilyen formaiságot, hiszen Hux sem játszik tisztán

A kapitány arcára nem ült ki semmi, csak a szeme égett dühösen. Én is fuldokoltam az utálatomban iránta, nem bírtam rá nézni, anélkül, hogy ne lenne keserűség a torkomban.

- Nem maga dönti el, hogy mire érdemes. – vágta rá nyugodt hangon

Rettenthetetlenül álltam a kapitány előtt, noha úgy tűnt én vagyok hátrányban. Hux rendezett külsője mellett én egy sehonnan jöttnek néztem ki a zilált külsőmmel. Megszaporáztam a lépteim és pillanatok alatt Hux kapitány előtt álltam. Túl közel, mondhatni. A mellkasunk között karnyújtásnyi hely sem volt. Láttam a kapitány szemében, hogy hátrább húzódna a hirtelen kirohanásomtól, de túl büszke volt hozzá. Egyenesen a szemébe néztem, ő viszont még el volt foglalva azzal, hogy feldolgozza azt, hogy a magán szférájába másztam. Nem akartam követni a tekintetét, mert féltem, hogy undorodni fogok tőle még jobban. A férfi egy pillantást vetett az ajkamra, nekem pedig jött, hogy visszahúzzak a biztonság kedvéért. Hux tekintete viszont gyorsan visszatért a szemeimhez. Azt hittem szólni vagy tenni fog valamit. Keményen néztem a hideg szemeibe.

- Jó vagyok a munkámban és ezt maga is tudja. – mondtam vicsorítva

Hux válaszra nyitotta a száját, de én megleptem és egy lézerpisztolyt nyomtam a mellkasának. A szeme elkerekedett és az egyenes vonalba húzott ajkai szétnyíltak. Ellenségesen nézett végig rajtam, még mindig enyhén lihegtem és határozottan fogtam a szívéhez a pisztolyt. Meglepetésemre, nem tett semmit, csak a kezem nézte, a pontot, ahol a mellkasához érek. Nem hiszem, hogy félt, de érezte magát fenyegetve különben már más lenne az arca. Felbátorodva, a fejem az övéhez közelítettem, fenyegetően néztem rá:

- Feljebb fogok jutni, akár enged, akár nem. –suttogtam - Maga fölött leszek.

Ha ezek után nem voltam valójában a rögeszméje, akkor ezután kiérdemelten az leszek. 

Author's note: úgy néz ki, hogy még kétezer szó után sem tudtam kimeríteni ezt a történetet, úgyhogy számítsatok még egy részre :) remélem nem gond