A múltkori beszélgetésünk szöget ütött bennem főleg Hux gondolkodása miatt. Megragadt bennem, hogy ő többnyire ismeri mindenki aktáját és ennek tudatában kezel mindenkit. Nem tetszett a földhöz ragadt gondolkodás módja, de úgy döntöttem lassan fogom ebből kigyógyítani, egyelőre örüljek, hogy fogadja az érintésem és ritkán kell találkoznom a gyűlölködő pillantásával. Igen, eljutottunk odáig, hogy kevesebbet néz rám utálkozva, amikor pedig ketten vagyunk szinte soha. Számon kér és kritizál, mint eddig. Nem haboz megróni és elvárja ugyanazt a színvonalat, mint eddig. De legalább nem ordítozik velem szükségtelenül. Tudom, hogy jelentek neki valamit. Ha nem így lenne már ott hagyott volna a makacskodásom miatt, nem pedig próbál megnyílni és hagyni, hogy megérintsem. Ennek ellenére fenntartjuk a formalitásokat, nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárki is megtudja, hogy több van köztünk. Csak néha attól tartok, hogy valaki benyit és ha nem is kap rajta csókolózáson, a kapitány tekintete annyira takar, mint egy üveglap, minden kiül a szemébe, az is ha akar.

A mondatok, az aktás beszélgetésünkből túlságosan megmaradtak bennem. Gyakran játszom vissza a mondatokat és töprengek, mert nem hagy nyugodni. Így volt ez most is, csak bámultam magam elé és valami nyomta a mellkasom. Hux mellettem feküdt az ágyban és az arcom figyelte, értetlenül. Annyira nyilvánvaló, hogy bánt valami, hogy még neki is feltűnt. Először, mikor rákérdezett, nem válaszoltam. A fejem a vállán nyugodott és a kezem köröket rajzolt a csupasz mellkasára, de nem járt ott az eszem, mit csinálok. A férfi egyik keze a derekamon pihent, amiatt, mert most ő húzott magához és nem én fészkelődtem a karjaiba. Elmélyülten nézett rám, analizált, mondhatni, de nem tudta megfejteni, miért nem szólok hozzá. Pedig ha tudná, hogy most is az ő szavai járnak a fejemben. Gyakran vagyunk így, egymásba fonódva az együttlét után, csendben és apró érintésekkel szórva a másikat. De néha nem elégszem meg azzal, hogy nem hagy el. De nem merem faggatni igazán, mert még mindig az jár a fejemben, ahogyan tekint rám.

Hux mozdult meg először, a fejét lennebb csúsztatta és a nyakamba csókolt. Az ajkai finoman értek a nyakam bőréhez, nem úgy, mint az éjszaka folyamán, amikor a takarók tengerében a nyakamnak esett és biztosra ment, hogy nyomot hagy. Behunytam a szemem és sóhajtottam, az érzéssel nem tudok betelni, de nem is akarom megvonni magamtól. Az ajka forró nyomot hagy és szinte pillanatok alatt elvonja a figyelmem arról, amiről éppen morfondírozok és inkább nem ide való képekkel tölti meg a fejem. Éreztem, hogy a keze a derekamon megmozdul és jobban magához kezd szorítani. Nem panaszkodtam, a nyakam csiklandozni kezdte a haja és az ajkamon egy halvány mosoly nyugodott. Félhomály van még, korán lenne felkelni, de már túl késő elaludni. Nem is tudom, ha aludtam ma éjszaka, Hux beállított hozzám, akkor volt tíz óra, de utána már a legkisebb gondom volt az idő.

A gondolataim mégis a nyomasztó mondatokra találtak vissza és kinyitottam a szemem. Hux alaposan el tudja vonni a figyelmem és ugyanakkor megnehezíti a koncentrációs képességeim is ezekkel a műveleteivel. Az ajkamba haraptam, mert kétszeri próbálkozás után sikerült csak megfogalmaznom magamban mit akarok és megtalálni a hangom hozzá.

- Hux, kérhetek valamit? – szóltam fel hirtelen

Nem válaszolt, el volt foglalva, én viszont inkább tovább mentem. Sóhajtottam és megemelkedve, egymáshoz ért a mellkasunk. A kezem már nem rajzolt tovább köröket a mellkasára, nem tudtam arra is figyelni, amellett, hogy normális hangokat adjak ki.

- Láthatom a saját aktám?

Hux nem válaszolt egy pillanatig, de biztosra venném, hogy nem azért, mert gondolkodott a válaszon. Az ajkait leválasztotta a bőrömről és sóhajtott, a lehelete miatt libabőrös lettem.

- Nem. – jött az álmos mordulás

Aztán szenvtelenül visszatért a munkájához. Még időm sem volt feldolgozni a visszautasítást, máris forró ajkak tapadtak a vállamra és a szegycsontom környékére. Visszatartottam egy belőlem kitörő hangot, mert nem értettem miért nem ad engedélyt erre. Ráncoltam a szemöldököm, de még nem tudtam gyilkosan a férfira nézni. Nem, amíg ilyeneket művel éppen az ajkával.

- Miért nem? – nyögtem ki csalódottan

A férfi abbahagyta a csókolgatást, de a feje a vállamon pihent. Úgy fordítottam a fejem, hogy rálátásom legyen az arcára, a látvány melengető volt. Hux arca békés volt, álmos. Lehunyt szemekkel feküdt a vállamon, az arca a nyakamhoz közel, ahogyan az orra érintette is. Az ajkai szétnyílva és a belőle kiáramló levegő csiklandozott. A kezemmel a haját kezdtem piszkálni, amit ő valamiért sürgetésnek vett.

- Csak a felettesek láthatják. – mondta még mindig morcosan

Hux valóban úgy festett, mint aki most nem vágyik másra, csupán, hogy békén hagyjam. Nem akart munkáról hallani, ez igen ritka. Ahogyan az is ritka, hogy a kapitányt egyszerűen morcosnak nevezzem. Gyakrabban használom rá azt, hogy rossz kedve van, vagy rideg, vagy házsártos. Most az egyszer lenne szükségem a szakértelmére, ő pedig most az egyszer el van nyúlva az ágyamban és teszi a süketet.

- De te láttad a sajátod. – erősködtem

A férfi felmordult és ráncolta a szemöldökét. Tovább piszkáltam a haját, a vörös hajcsomók mennyei érzés voltak, imádom a kapitány haját és erről csakis ő tehet. Néha felborzolnám, mondjuk tárgyaláson. Sóhajtott és kinyitotta a szemét. A tekintetünk találkozott. Kék szempár sötétbarnával. Huxé még mámoros, álmos, merengő, de az enyém határozott volt. Ezt a férfi is gyorsan realizálta és az álom feloszlott a pillantásából, rájött, hogy komolyan és nem szórakozásból akarok erről beszélni.

- Ez... nem úgy megy. – hadarta és zavartan félrenézett

Felemelte a fejét a vállamról és a párnára tette, én pedig hiányolni kezdtem a teste melegét. Körülnézett és a szeme megakadt az órán, de nem úgy tűnt, mintha sietne. Aztán a tekintete visszafordult hozzám. A szeme már kicsit sem volt álmos vagy mélázó, de még nem vette fel a kapitány-jelmezét és nem kezdett kritikusan pillantgatni. Ha belegondolok, hogy először amikor a szobámban járt, megjegyzést tett a hiányos öltözetemre (ennek az eshetősége már nem áll fenn, inkább lesz morcos, ha az ellenkezője történik), majd kint azért, mert madárfészek volt a hajam. Most ha ilyen állapotban vagyok, arról csakis ő tehet és ez, biztos vagyok, jót tesz az egójának. A pillantása elkalandozott a szememtől és én forgattam a szemem. Kinyújtottam a kezem, ami felszaladt a mellkasán és az állán, megállapodva végül a hajában és élvezettel beletúrtam. Hux szeme gyorsan visszatértek az enyémhez és láttam, hogy az ajkába harap, hogy ne szóljon rám a rossz szokásom miatt.

- Meg fogom szerezni, ha segít, ha nem. – mondtam határozottan - Nem blöffölök.

Hux szeme meg sem rebbent. A tekintete erősen olvadt az enyémbe és mindketten tudtuk, hogy nem azért mondom így, mert újabb háborút akarok közöttünk kirobbantani, hanem, mert az akaratom erős és gyakorlatilag ő ellenem áll. A másik dolog, amivel Hux is tisztában van, hogy milyen felelőtlen és makacsa tudok lenni, megteszem, akármit is mond. Hogy igazán nem tud nekem ellenállni, nem tud meggyőzni. A tekintete ezt mind elárulta nekem. Nem, Hux nem lágyult meg, csak találkozott a makacsságommal és szeretné, ha nem feszülne egymásnak a büszkeségünk, mert abból nem sül ki sok jó. Csupán egy dologgal tudom kihozni igazán a sodrából: ha tiszteletlen vagyok vele, amikor a szerepünk játsszuk, ha a felettesek előtt megalázom. Mert fenn áll a lehetőség, tudok én is keresztbe tenni neki. Akkor igazán meg tud haragudni rám és felveszi a rideg maszkját. Különben nem veszi fel a régi húzásaim, hogy néha játszom vele és húzom az agyát. Nem, ezt azzal orvosolja, hogy nem jön el másnap éjszaka és valahogyan kibékülünk az iroda sarkában.

A dolog most frissen lebeg közöttünk, de ennek a kapcsolatnak a gyümölcse, hogy ismerjük egymás határait, így határozottan kijelenthetem, hogy Hux belelát a fejembe per pillanat, legalábbis.

- Tudom. – mondta rezzenéstelen arccal Hux

Közelebb húzódtam hozzá és más taktikát kezdtem el. Elfordítottam a fejem és megszakítottam a szemkontaktust, a szemem sarkából láttam, hogy a férfi ráncolja a szemöldökét. A fejem a mellkasára fektettem és éreztem, hogy ő elfelejt levegőt venni. Elég erősen tudunk egymásra hatni ilyen téren, nem mintha bánnám. A testem óvatosan érintettem az övéhez, már-már bosszantás is lehetne a hátsó szándékom, aztán éreztem, hogy Hux lassan kiengedi a levegőt és szinte magam előtt látom, hogy önkontrollhoz nyúl és az ajkába harap, behunyja a szemét és nehezen nyel. Visszafojtottam egy elégedett mosolyt.

- Akkor a magáét? – kérleltem halkan

Próbáltam elfelejtetni vele, hogy viaskodjon magával, hogy eldöntse ő most kapitány vagy férfi. Egyet tudok, az egyiket könnyebben meg tudom győzni. Hux mélyen sóhajtott és a kiáramló lehelete az arcom elérte.

- Nem, Linney tiszt. – rázta a fejét és egy pillanatra elfelejtette az egyességünk és nem jól szólított, majd a szikrázó pillantásom látva kijavította - Lena. Ez nem tartozik egyikünk hatáskörébe sem.

A kezem elindult felfelé a mellkasán kezdve attól a határtól, amit a semmirekellő takaró képez a teste lenti részén. A kezét a hátam bőrén éreztem, ahogyan a derekamtól felfelé vándorol. Az ujjai idegtépően lassan haladtak és most nekem esett nehezemre a cselemre figyelni. Az érintése pehelykönnyű, mégis kellően égető és ezt Hux is nagyon tudja. Tulajdonképpen egyikünk sem tud meglenni csata nélkül, éppen ezt tesszük most is. Minden téren barátságos mérkőzéseket vívunk, csupán magáért az érzésért, hogy pezsegjen a vérünk. Teljesen elhanyagolható melyikünk marad alul az éjszakai csatározásainkkor, senki sem tartja számon.

Most mégis úgy játszom ezt a lassan égő játékot, mintha tényleg múlna rajta valami. Mert úgy érzem, hogy nekem ez most fontos magam. Felemeltem a fejem és az állától húztam magamhoz a fejét, a szám közel került az övéhez, bosszantás céljából, de Hux ezt másképp vette és az ajka az enyém kezdte keresni.

- De nem szólhatnak ránk, ha megtesszük. – próbálkoztam újra, belefáradva a makacsságába

Hux megrázta a fejét és úgy tűnt neki elege van a témából. Ráncolta a szemöldökét és meg akart csókolni, de én félrehúztam, amitől már bosszankodni kezdett. A keze a hátamon megállt és erőteljesen húzott magához

- Nem, Lena. – morogta és az ajkai az enyémhez értek

Mielőtt még mélyíteni tudott volna a csókon, megharaptam az ajkait és kicsusszantam a karjaiból, Hux lassú volt és nem tudta megakadályozni, csak a csuklóm kapta el. A tekintete erős volt és átható, egy cseppet megfélemlítő, de ez csak azért volt olyan, mert meg akar győzni arról, hogy ez bolondság, vissza akar tartani. Hux pillantásának hatalma van, a mély kék szemek egy pillanatra egy helyre szegeztek és belém szorították a levegőt. A férfi képes félemlítő lenni, ugyan, annál többre is képes. De arra nem, hogy a belső tüzem kioltsa. Csak néztem rá, ahogyan parancsolónak akar mutatkozni, de nehéz komolyan venni, mikor a haja égnek áll és liheg és vörös az arca, valamint az ajka. És Lenának szólít. Ha talpig egyenruhában lenne és nem úgy kiáltana rám, már meggondolnám, de így meg sem próbálom kiverni a fejemből az elhatározásom. Csak elnapolom, hogy mindenki elégedett legyen és mert Hux nagy a gyanúm nyomot akar hagyni rajtam.

Hux másik keze, ami eddig nem tudom tétlenkedett, felkúszott a combomon a takaró alatt és én az ajkamba haraptam és felmordultam. Forgattam a szemem és hagytam magam, amit Hux csókkal a nyakamon nyugtázott. Belül, persze nem hagytam fel a célommal, hogy megszerzem a saját aktám. A látszat kedvéért sóhajtottam és 'feladtam':

- Hát jó.

Lezártam a témát és aznap nem hoztam fel többet. Hux visszarántott az ágyba és csókokkal hintett meg.

Author's note: sok kihagyás után, de újra frissült a történet. Én ezt csak itt hagyom :))