A folyosón sétáltam Coris Tiszttel és hallgattam a napi beszámolóját. Az agyam másfelé járt, az én saját napomon. Az egészet belengte egy baljós érzés. A rohamosztagosok kifejezetten jól viselkedtek, Hux kevesebbet kommentált, mint ezelőtt bármikor. Rosszat sejtetett a csend és a béke. Nem ehhez voltam szokva, hanem folytonos ostromolásra, a szidások sorára. Biztos voltam, hogy nem Hux-nak szánt fenyegetésem az oka ennek. A kapitány nem ijedt be, annál sokkal több kell. Nem tudtam ennek ellenére rájönni miért döntött úgy, hogy legyen egy kis tűzszünet köztünk.

Egyszer csak megpillantottam a folyosón szembe jönni Petris Parancsnokot és Hux kapitányt, akik úgy tűnt mély beszélgetésben vannak. Ennek ellenében, mi nem voltunk nagy diszkurzusban, Coris Tiszt beszélt, én pedig hallgattam. A szemem vörös hajú férfire tapadt és láttam, hogy ő is ugyanazt teszi. Mindig ez van, ő néz engem és én nézem őt. Amikor a Parancsnok közel ért hozzánk megállított.

- Éppen magát kerestük, Linney Tiszt. – mondta a parancsnok – Változás történt a munkakörében, mostantól adminisztratív feladatai is lesznek a kapitánnyal.

Megfagytam és nem tudtam kellően reagálni, csak álltam és meglepetten néztem hol Petris Parancsnokra, hol Hux-ra. Nem számítottam ilyesmire, ez már majdnem olyan mintha emelnének a rangomon. Tudniillik, hogy minél kevesebbet érintkezel az alsóbb rangúakkal, annál fontosabb vagy. Ez most azt jelentené, hogy le kell vennem a kezem néhány osztagról és helyette papírokat írok alá Hux kapitánnyal.

- Megtiszteltetés. – nyögtem ki vérszegényen

Petris Parancsnok elégedetten hátba veregetett, egy régi szokása, ami még azóta van meg, hogy kisebb koromban a csoportunk felügyelője volt. Akkor is favorizált és szemet hunyt néhány botlásomon.

- Holnaptól kezd.

Hux egész végig szótlanul nézett, most viszont az egyik szája sarka felkanyarodott gúnyos mosolyba. Büszkén feszített a parancsnok mellett és a fejem adtam volna rá, hogy valamit tervez. Hux jeges szemei mindentudóan néztek az enyémbe, amint a Parancsnokot követve elhaladtam mellettünk. Coris Tiszt izgatottan fordult felém, zavarodottan és nem tudva hogyan reagáljon. Én még megkövülve néztem Hux után, a fekete egyenruhája majd eltűnt a folyosó végén.

- Ennek előleptetés szag van. – jelentette ki feszengve - Szeretnéd, ha gratulálnék?

Majdnem leharaptam Coris fejét. Nem tehetett róla, hogy nem érti ezt az egészet, de mégis, úgy éreztem, mintha mindenki rajtam nevetne. Nem, a velem egyenrangú tiszt nem értette, hogy ez az egész csak egy hatalmi játék, egy erőfitogtatás. Hux nagyon jó benne, az az egy szent.

- Nem. – mondtam keserédesen- Hux-ról van szó, ez biztosan büntetés.

x

Mennyire igazam volt a fenti állításommal, de már akkor is sejtettem. Hux újra kimutatta a foga fehérjét, azzal, hogy lealacsonyított egy küldönc szerepére. Arra számítottam, hogy az adminisztratív feladatok nem abból állnak, hogy én húszszor körbefutom a bázist, mert a drága kapitánynak mindig más helyről kellenek a papírok. Nyíltan ugráltatott, magyarán. Ami még nem volt elég, hogy ráadásul erről valahogy mindenki tudott a vezetőségben és élvezték a helyzetem. Az egyik tiszt, példának okáért, akit eddig sem bírtam magam mellett elviselni az arroganciája miatt, ugráltatni kezdett és olyan megjegyzéseket tett, amikről inkább nem beszélnék. A rohamosztagosok pedig fegyelmezetlenebbek voltak, mint soha ezelőtt.

Valahonnan mindenki tudta, hogy Hux kapitány le fog izzasztani és megmutatja, hogy ki a főnök. Legalábbis, ők ezt tudják. Valójában, Hux megmutatja, hogy ha teheti, megalázhat és visszaélhet a pozíciójával. Mert a kapitány gyűlöli az ellenszegülést. Gyűlöl engem.

Azt mondtam magamnak, csak húzzam ki a műszakot és tegyem a tökéletest aztán megyek és odapörkölök egyet Hux-nak. Úgy tűnhet, tudom mit akarok tenni, de valójában egyik gödörből esem a másikba, nem tudom kezelni a kapitányt, nem tudom, hogy kezeljem a gyűlöletét. Az egyetlen stratégia ami van a fejemben az az, hogy addig fitogtatjuk egymásnak az erőnk, míg valamelyikünk alábbhagy.

Megálltam az ajtó előtt és vártam, hogy kinyíljon. Hux kapitány irodája. Elhatározottság ült az arcomon és olyan irammal mentem végig a folyosón az előbb, hogy sokan inkább félreálltak. Sokan azt mondanák: vigyázz, kislány, a tűzzel játszol. De én már elképzeltem magam előtt Coris Tiszt arcát, ami azt mondja: csapassad! Nem tagadom, Coris néha valóban megérdemli, hogy a legközelebbi barátom legyen.

Akármelyik kívülálló azt mondaná, hogy tökéletes helyem van az Első Rendnél, abból ítélve legalábbis, hogy naponta hányszor vagyok mérges, vagy szednék szét egy vörös hajú férfit dühömben. Jól vagyok én a Sötét oldalon, köszönöm.

Az ajtó kitárult előttem és én habozás nélkül beléptem. A szemem elé tárult a túlságosan is rendezett iroda. Olyan, mint Hux külseje, túl karban tartott. A kapitány az íróasztal előtt rendezett valamilyen lapokat, háttal állt nekem. A tekintetem lyukakat fúrt a hátába, de ő nem szándékozott megfordulni. Így állunk hát.

- Mondja, Linney Tiszt. – szólalt meg unottan

Várt rám. Persze, tudta, hogy el fogok jönni. Számító, alattomos. Van még, mit tanulnom. Keresztbe tettem a karom és szabadjára engedtem minden dühöm.

- Én nem vagyok a futára! – törtem ki - Nem az a feladatom, hogy hordjam maga után a lapokat.

Nem történt semmi. Kimondtam és nem történt semmi. Értetlenül álltam. Hux keze továbbra is a lapokkal járt és nem tűnt úgy, mintha szíven ütötte volna, amit mondtam. Nem voltam biztos abban, hogy ha elé állnék, nem látnék egy öntelt mosolyt.

- Magának az a feladata, amit kiszabok. – válaszolta higgadtan

Dühösen sóhajtottam és nem fért a fejembe, hogyan lehet ennyire makacs, felsőbbrendűen narcisztikus. Soha nem láttam még nála nagyobb önimádót. Mindig tanulhat az ember, nem? Csak az a baj, hogy nekem éles a nyelvem, ő pedig erős kézben tart mindent. Vannak dolgok viszont, amit ő sem tud felülírni, nem kényszeríthet olyasmire, ami nincs a munkakörömben vagy rangon aluli. Azért Hux sem mindenható, hiába gondolja azt magáról. És még én vagyok a rendbontó?

- Nem erre lettem kiképezve, kapitány. – mondtam fegyelmezve a mérgem

Kihúztam magam és vártam még a nagy kitörést, a mézes-mázos, méreggel átitatott szavakat, de nem jöttek. Pedig biztos voltam benne, hogy a férfi idegszálain táncolok, már csak meg kell találnom azt a pontot, amire igazán megismerem az arcát. Mi a gyengéd, Hux? Valóban a hatalom, ahogyan azt sejtem? A gond csak az, hogy azt nem tudom elvenni tőle, még mindig rangban alatta állok.

Hux ujjai szorgosan jártak a lapokkal és rám se hederített, én pedig még az arcát sem láttam. A hátát bámultam, a széles vállait, a kissé tömzsi, de arányos testét, a mereven tartott, egyenes hátát. Sosem láttam még sem fáradtan, sem görbített háttal.

- Pontosabban mire lett kiképezve, Tiszt? – kérdezett vissza ridegen a kapitány - Egyik feladatát sem tudja rendesen elvégezni.

Már megint a teljesítményem. Nem tud más indokot felhozni, amiért letoljon. Pedig már a múltkor a képébe vágtam, hogy magabiztos vagyok és tudatában, hogy jól végzem a munkám. Ennek ellenére nem állítja meg, hogy minden pici hibára felhívja a figyelmem és úgy kezelje, mint eget rengető vétek. Úgy éreztem megered a nyelvem, nem is igazán gondoltam végig, amit mondtam, nem éreztem a súlyát, hogy szidni kezdem a kapitányt.

- A rohamosztagosok felügyelete és fegyelmezése. – válaszoltam paprikásan - De úgy látom, hogy az egyetlen, akit itt fegyelmezni kellene az maga.

A következő másodperc viszont összemosódott a szemem előtt. Egy gyors mozdulat és Hux már előttem állt, a keze máris erősen a csuklóm köré fonódott. Azzal a lendülettel, amivel megfordult és megragadott, előre rántott. A kapitánynak nem kellett kinyújtani a kezét, annyira közel álltam hozzá. A mellkasom kissé nekiütődött az övének, de én ösztönszerűen hátráltam, el tőle. A marka viszont vasmarok volt, rászorult a csuklómra és nem engedett. Nem volt kesztyű rajta, a szabad bőre az enyémmel érintkezett. Soha sem érintett meg eddig, nem is lett volna indoka, úgy kerülöm, nemhogy okot adja az érintkezésre. Csuklómra márvány ujjak szorultak rá és nem engedtek el, hiába akartam hátrálni, megijedve a hirtelen kitöréstől. A bőre olyan volt, mint a folyékony jég, az az érzésed, hogy megéget, közben viszont megfagyaszt. A lélegzetem a mellkasomba szorult és a szívverésem felgyorsult. Letéptem a pillantásom a kezeinkről és a férfira pillantottam. Teljes testmagasságban állt előttem, kifeszített vállakkal és félelmetesen tornyosult felém. Próbáltam az agyam racionális részére figyelni, ami azt mondta, hogy valójában nem is olyan nagy a magasságbeli különbség kettőnk között, mint azt most látom. Ez nem tűnt fel, mikor én voltam előnyben, mikor én szegeztem a pisztolyt a szívének. A kapitány megtermett férfi, jöttem rá rögtön, Miért nem vettem ezt észre eddig? Nem figyeltem rá, csak a tényre, hogy Ő figyel rám. Láttam a félelmetes csillogást a szemében, a jeges kék szemek szikrákat vetettek rám és az álla megfeszülve. Ennek ellenére, nem múlt el a dühöm, szusszantam egyet és elviseltem a tüzes tekintetet. Hux közelebb hajolt hozzám és én visszafojtottam a kényszert, hogy visszakozzak.

- Vigyázzon a szájára, Tiszt. – sziszegte mérhetetlen haraggal - Nehogy ez legyen az utolsó dolog, ami elhagyja az ajkait.

A hatás kedvéért az ajkaimra nézett. Nem tudtam semmit sem különösebben kiolvasni a tekintetéből, csak a düh miatt tesz ilyet, vagy ráerősítésképpen az elhangzott szavakat illetően, vagy azért amiért Coris Tiszt is nézte volna az ajkaim. Meg akartam tudni, de közben mégsem. Hux vörös haja világos és piros volt a neonfényben, mint egy figyelmeztető jelzés. A kapitány arca kifürkészhetetlenné vált és a szorítás a csuklómon égetőbb lett, én hirtelen mintha újra nehezen tudtam venni a levegőt. Szótlanul hagyott, valójában kezdtem érezni, hogy a tűzzel játszom és az talán jobban meg tud égetni, mint a férfi érintése a kezemen. Az ajkamba haraptam és erővel rántottam ki a kezem a szorításából.

Engedte, nem tudom, hogy azért mert megleptem vagy azért mert tényleg el akart engedni. Zavarodottan elléptem és egy utolsó pillantást vetettem az arcára, hogy lássa, nem félek tőle, hanem borzadok az érintésétől. Keményen pillantottam rá, belül viszont meglepett a pálfordulása, egy letális, gyűlölködő tekintettel álltam szemben. Pillanatokkal ezelőtt még, mikor az ajkamra esett a pillantása, még nem volt ilyen. Most viszont, úgy nézett rám, mint valóban piszok lennék az egyenruháján. Eligazította a tartását és felvette a sas-egér helyzetet. Ő volt a sas, én pedig az egér.

A tekintete viszont továbbra is az arcom nézte, én viszont megszakítottam a szemkontaktust. Észrevettem, hogy a bal kezének ujjait, amivel hozzám ért, egymáshoz dörzsöli. Öntudatlan cselekedet, az én figyelmem ugyan nem kerülte el az sem, hogy mi áll mögötte. Undorodik a fizikai kontaktustól, főleg velem, akit gyűlöl.

Felemeltem az állam és egy utolsó pillantást vetettem rá, majd az ajtó felé vettem az irányt. Hux nem tett semmit, hogy állítson.

x

A feladataim típusai változtak ugyan, úgy tűnt mégiscsak nem volt értelem a vitámnak Hux kapitánnyal. A vitát követő napon értesítettek is, hogy nekem még két osztagot kiképzésre és segítségére leszek a kapitánynak a bürokráciai munkáiban. Elsőre szkeptikus voltam, aztán rájöttem, hogy ez a maximum, amit ki tudok csikarni Hux-ból.

Kis feladatokat kaptam, olyanokat, amik bőven a képességeim alatt álltak. Néha az volt az érzésem, hogy Hux még azt sem bízná rám, hogy aláírjak valamit, félő, hogy elrontom. Papírmunka, ez várt rám és persze Hux kapitány. Heteken át azon kaptam magam, hogy órákat ülök Hux-al az irodájában és segítek a papírmunkában és az elemzésekben. Nem igazán erre lettem kiképezve, hanem inkább harcra, de valamilyen szinten mindenki ért az ilyenekhez. De nem féltem, hogy rosszul fogom végezni a munkám, Hux úgy is ott lesz, hogy kijavítson.

Author's note: még nem égtem ki. Hurrá (?) Tudjátok mit, már nem is igérgetek :)) majd szólok ha vége. Oké? *elbújik a sarokban, mert nem tud otthagyni egy történetet sem két rész után*