– Bukko-kuuun...

A hangra felmordult, és elfordította az arcát, amit az érzés alapján egy ujj böködött.

– Bukko-kun, kelj feeeeel.

Bassza meg, ez Aika.

– Hagyjál már... – morogta, és a fejére húzta a takarót.

– Izé... de reggel van.

Katuki laposakat pislogva kilesett a pléd alól, és Akaguro arcával találta magát szembe. A lány közel hajolt hozzá, fehér haja a feje mellé hullott. Arca jobb oldalát már a szemfedő takarta, és az egyenruhája volt rajta. Mikor megbizonyosodott róla, hogy Katsuki felkelt, ajkai mosolyra görbültek.

– Jó reggelt, Bukko-kun.

– Hah...?

Szeretlek.

– Reggel van. Fél hét. Te mondtad, hogy keljünk korán, mert próbák lesznek.

– Ja... igen...

Aika kuncogva leült mellé.

Miért ilyen aranyos?

– Gondoltam, most már felkeltelek, hogy legyen időd visszamenni a szobádba felöltözni.

Nem lenne egyszerűbb, ha beköltöznék ide? Kis helyet foglalok, esküszöm.

– Bukko-kun, figyelsz te rám?

Minden szavadat kincsként kezelném...

– Bukko-kun!

– Mi?

Aika morcosan nézett rá.

– Felkelni. Felöltözni. Elkezdeni a napot, mert sok dolgunk van. Ha ennyire kényelmes az ágyam, délután aludhatsz itt, de most már ideje lenne felébredned.

Felébredni? Miből, abból a fullasztóan rózsaszín felhőből, amiben mostanság szó szerint él? Csodálta, hogy eddig nem folyt a fülén vattacukor. A kómás hangulata elillant, ahogy elfogta a méreg. Nem tehet róla, csessze meg! Az egész... az egész Akaguro hibája!

– Jó! – csattant fel, mire Aika riadtan hátraugrott.

Feltápászkodott, és lerázta magáról a takarót. Dühösen az ajtóhoz csörtetett, majd hirtelen visszafordult.

– Ez egy ígéret volt! – kiáltott rá Aikára. – Délután itt alszok, úgy készülj!

Azzal kivágta az ajtót, és a szobája felé vezető úton végig káromkodott.

Aika szemszöge:

A nap tanulással és próbákkal telt, így mire Aika eljutott az autóig, alig állt a lábán. Pedig Togata és Izuku végre meglátogathatták Eri-chant.

A taxi most két ember helyett négyet vitt. Rajta kívül még a két fiú is befészkelte magát a hátsó ülésre, így Aizawa előre került.

– Az orvos előre figyelmeztetni fog titeket, hogy mit mondhattok és mit nem – magyarázta hátulról Aizawa. – A kórházban részletes tájékoztatás lesz, hiába mondta el nektek Akaguro előre az egészet.

– Értettük! – bólintott komoly arccal Izuku.

– Azért Eri jelenlétében vágjatok vidámabb képet – szólt rájuk Aika. – Szegény meg fog rémülni, hogy miatta szomorkodtok.

– Mi sem természetesebb! – lelkesedett Togata. – Alig várom, hogy elkápráztathassam Erit egy hatalmas mosollyal!

– Ez a beszéd! – bólintott Aika.

A fehér épületben semmi szokatlant nem tapasztaltak, Izuku és Togata szíve mégis izgatottan vert. Aika végigülte velük a tájékoztatót, hogy együtt mehessenek be Erihez. Mikor az orvos a monológ végére ért, ő is hozzátette:

– Lehetőleg minden testi-lelki probléma érzését hagyják kint. Akaguronak hála tudjuk, hogy a kislány rendkívül érzékeny a negatív érzelmekre és reakciókra, így kérem, véletlenül se tűnjenek szomorúnak, rémültnek vagy mérgesnek.

A két fiú határozottan bólintott.

– Nos akkor... Akaguro után mehetnek is – intett az orvos az irodája ajtaja felé. – Ő már tudja az utat.

A hármas kioldalazott a folyosóra, és Aika vezetésével elsétáltak Eri szobájáig.

– Készen álltok? – kérdezte Aika, és a kilincsre tette a kezét. Izuku és Togata hevesen bólogattak.

Aika halkan kopogott, majd benyitott a tiszta kis szobába.

– Szia Eri-chan!

Amint meglátta, a fehér hajú gyerek leugrott az ágyról, és a belépő Aikához szaladt.

– Anya! – kiáltotta lelkesen, és átölelte Aika derekát.

– Mi? – hökkent meg Izuku, ahogy a nyomában besorjáztak az ajtón.

– Rászokott arra, hogy így hívjon – vonta meg a vállát Aika. – Nekem nincs gondom vele, a pszichológusa szerint pedig még előnyös is, hogy valakire egy családi szerepet ragasztott a környezetében.

– Értem...

– Szia Eri-chan! – guggolt le Mirio Eri mellé.

A kislány szeme felragyogott, de továbbra is Aikába kapaszkodott.

– Lemillion-san... és Izu-chan.

A megszólításra Izuku fülig vörösödött.

– Így meséltél neki rólam? – motyogta.

– Az még hagyján, de Bakugot is Bukko-kunként ismeri – súgta Aika.

– Imádkozz, hogy soha ne kelljen beszélnie Kacchannal.

– Jó látni téged. Hoztunk ajándékot is! – mosolygott rá a gyerekre Togata, és felmutatta a szalaggal átkötött gyümölcskosarat. – Hogy érzed magad?

– Köszönöm, jól vagyok. Tegnap lemehettem a parkba egy nővérrel. Igaz, hogy anya nem volt ott, de azért élveztem, mert láttam egy új fajta virágot, ami ősszel szokott szirmot bontani. És ti hogy vagytok... van valami a képességeddel?

Beszéd közben Aika az ágyhoz terelte Erit, s miután leült a paplanra, a lány rögtön az ölébe mászott. Izuku Togatával egy-egy széket foglalt el. A gyümölcsök az éjjeliszekrényre kerültek.

– Hát, a dokik szerint sosem fogom többé visszakapni – mondta vidoran Togata, Eri viszont elszontyolodott.

– Annyira sajnálom, hogy miattam jutottál ide...

– Ugyan, semmiség! Egy képességekkel túlfűtött világban élünk, szóval mindenképp vissza fogom szerezni! Biztos vagyok benne, hogy egy nap még nagy hős leszek!

– Ne szomorkodj, legkésőbb öt éven belül vissza fog térni a senpai ereje – biztatta Aika, és nekilátott felszeletelni egy almát.

– Honnét tudod ilyen biztosra? – hökkent meg Togata.

– Nos, ha végre befejezem a középiskolát, elmegyek a legjobb orvosi egyetemre, ahol majd kiderítem, hogy mivel tudom visszahozni a képességed. Akár sejtszintű műtét, vagy egy újfajta gyógyszer... semmi sem lehet akadály.

Eri elképedve nézett Aikára.

– Oda majd veled mehetek? – kérdezte reménykedve.

– Hm... nem tudom. Majd megkérdezem az egyetemet, oké?

– Oké!

Eri lehunyta a szemét, és Aikához dőlt. A fején lévő szarv már hetek óta nem mutatott semmiféle rendellenességet, így az iskolát a képessége kontrollálhatósága sem hátráltatta az örökbefogadásában.

– Alig várom, hogy a kórházon kívülre is mehessek – öntötte szavakba egyetlen kívánságát.

Izuku elgondolkozva meredt maga elé. Öt másodperc múlva az arca felragyogott.

– Mi lenne, ha eljönnél velünk az iskolafesztiválra?

Erre Togata is felderült.

– Ez remek ötlet! Mit szólsz hozzá, Eri-chan? – fordult a kislány felé.

– Uhm... a fesztivál az az, amiről már meséltél? – nézett Eri Aikára, aki helyeslően bólintott, és a kezébe adott egy szelet almát.

– Igen, már mondtam róla pár dolgot. Sok ember fog összegyűlni az iskolában, és mindenki megmutathatja, hogy miben remekel, mivel tud másoknak örömöt okozni. Lesz táncshow, egy színdarab, rengeteg kiállítás és sok-sok finomság.

– Mint például cukrozott alma – mosolygott Midoriya.

– Cukrozott alma? – kérdezte értetlenül Eri, és majszolni kezdte a kezében lévő szeletet.

– Igen, az olyan alma, amit édes, ragadós mázba mártottak, így extrán finom lesz!

– Extrán finom... – ismételte csorgó nyállal Eri, mire Aika felkuncogott.

– Nagyon szereted az almát, igaz?

Eri lesütötte vörös szemeit zavarában, és aprót bólintott.

– Nem szégyen, ha van amit nagyon szeretsz. Nekem is vannak ilyen dolgaim.

– Mint például?

– Hát... nagyon szeretek olvasni, és szeretem a csípős ételeket, a barátaimat, meg...

Aika elakadt, mikor rájött, hogy Katsukit különválasztotta a többiektől.

– Meg? – várta a folytatást Eri.

– Meg a zenét – fejezte be sután Aika, és meglepve tapasztalta, hogy a szívritmusa megiramodik. Mi a fene ütött belé?

Gyorsan megrázta a fejét, és száműzte Bakugot a gondolatai mélyére.

*

Estére értek vissza a kollégiumba, s Aika rögtön felsietett a szobájába, hogy még vacsora előtt elkezdje a Recovery Girl által feladott házi feladatot. A legfelső emeletre érve viszont megtorpant egy pillanatra. Eddig reménykedett benne, hogy félrehallja, de Bakugo szívhangja egyértelműen a szobájából jött.

Ekkor eszébe jutott, hogy tényleg, a fiú azt mondta délután nála akar aludni. De akkor is... miért van még mindig ott? A pulzusa elárulta, hogy ébren van, s nem mostanában kelt fel.

– Bukko-kun? – nyitott be a szobába.

Katsuki háttal ült neki az asztalánál, és a leckéjét írta.

– Na, a félhülye félszemű is hazatért – mondta, de a hangjában nyoma sem volt gúnynak.

– Miért vagy itt?

– Mert itt van kedvem lenni – jött a válasz. Bakugo nem nézett fel a könyvéről sem.

– Aha.

Aika Bakugo mellé lépett, és az asztal feletti polcról leemelte a géntérkép gyűjteményt, hogy átnézze a feladatlapjaihoz. Leült a futonjára, és elkezdte átfutni a szükséges szövegeket. Katsukival egy szót sem szóltak egymáshoz, s mégis, mintha egyre meghittebbé vált volna a légkör kettejük között. Teljesen természetesnek vették a másik társaságát.

Fél nyolckor kopogtak az ajtón, és Shoto nyitott be hozzájuk, Izukuval az oldalán. A csendes buborék rögtön kipukkadt, ahogy a fiúk beléptek.

– Nahát... hát ti?

– Tanulunk – válaszolta Aika és Bakugo egyszerre.

– Gyertek vacsorázni – szólt nekik Izuku. – Iida-kun kezd ideges lenni, hogy hol vagyunk.

Bakugo hátradőlt Aika székén, és nagyot nyújtózkodott.

– A négyszemű eláshatja magát – ásította, de azért felkelt az asztal mellől.

Aika odébb tette a könyvét, és szintén felállt. A lépcsőn lefelé nem sok szó esett köztük. Aika csendben nézte Izuku halványpiros arcát, és sokatmondóan Shotora pillantott, aki erre grimaszolt egyet.

– Gyáva nyuszi vagy – mondta halkan Aika, mikor leértek a nyüzsgő étkezőbe.

– Nem olyan könnyű szerelmet vallani, mint hinnéd – húzta fel az orrát Shoto, mikor megbizonyosodott róla, hogy Midoriya elég messze került tőlük.

A zöld hajú fiú Uraraka és Iida mellé ült le a tálcájával, így Aikáék nyugodtan megbeszélhették az ügyet.

– Ki akarod várni a megfelelő pillanatot, vagy mi?

– Olyasvalami. Meg szeretném várni, hogy én legyek neki a legfontosabb.

– Már így is az vagy, te buta.

– De nincs elég ideje törődni a saját érzéseivel. Nem akarok még egy terhet a nyakába akasztani. Koloncként nem lesz párkapcsolatod.

– Arról folyik a szó, hogy a két kis meleg mikor vall végre egymásnak? – csapta le az ételét Aika mellé Katsuki.

– Micsoda?

– Ne nézz hülyének, felemás, lassan négy hónapja kerülgetitek egymást. Két idióta – morogta Bakugo. – Kérem a borsot.

Aika átadta neki a kért fűszert, majd Shotohoz fordult.

– Bukko-kunnak viszont teljesen igaza van – jelentette ki. – Ha tovább csináljátok ezt, a fél iskola erről fog pletykálni. Lassan már szívhangok és Bakugo szintű megfigyelőképesség sem kell majd ahhoz, hogy mindenki lássa, mi folyik köztetek. Azt pedig nem akarod, hogy Izu-chan emiatt rosszul érezze magát, igaz?

Shoto elbizonytalanodva nézett rájuk.

– Vallj szerelmet neki – mondta egyszerűen Aika, kezébe véve az evőpálcikáit –, és a problémád megoldódik.

Abban viszont már korántsem volt biztos, hogy ő teljesen problémamentes. Vacsora alatt nem mert Bakugo felé nézni. Valahányszor megpróbálta furcsa, bizsergető érzés kerítette hatalmába, amitől úgy megijedt, hogy inkább a tányérját tanulmányozta egész végig.