– Nos, mivel szinte sehogy sem állunk, de a fesztiválig már csak egy hónap van, meg kell beszélnünk jó néhány dolgot. Kezdjük az elején... – mondta Iida, és leült a laptopja elé.

Az egész osztály a kollégium közös terében gyűlt össze, hogy megvitassák a szerepek kiosztását és a program levezetését taglaló kérdéséket. Bakugot és a különórás csoportot később tájékoztatták, hogy a döntésük egy zenés-táncos bemutatóra esett, amin örömmel látnak bárkit.

– De ha Monoma be meri tolni a képét, páros lábbal rugdalom ki onnét... – morogta Bakugo, és a fiú gondolatától is elfintorodott.

– Nyugi már, lemaradunk a lényegről! – intette le Aika, aki mellette ücsörgött a kanapén.

– Elsőként is: A zene...

– Valami menőt! – kiáltott Kaminari.

– Nem kéne olyan dalokra fókuszálnunk, amiket a legtöbben ismernek? – tette fel a kérdést Shoto.

– Teszek az ismeretségre, olyan legyen, amire mindenki tud táncolni! – pattogott lelkesen Ashido.

– Akkor szükségünk lesz four-on-the-floor stílusra, rock aláfestéssel, hogy legyen benne némi újdonság is... – morfondírozott Jiro. – Ha mindenképp EDM-et csinálunk, akkor szükségünk lesz több hangszerre és zenészre. Van itt valaki, aki játszott már dobon vagy gitáron? – nézett körbe a lány a meglepett társaságon.

– Hiába fontos alappillér a dobos, az én fő hangszerem a gitár. Olyan ember kell, aki már fogott a kezében dobverőt. Ha be kéne tanítanom valakit a gyakorlás mellett, egy hónap kevés lesz nekünk.

– Várj, Bakugo, te nem jártál régebben zeneórára? – mutatott a fiúra Kaminari.

– Hah...? – hökkent meg Katsuki, miközben mindenki felé fordult.

– MI VAN?! – kiáltott fel szinte az egész osztály.

– Várjatok, lehozom a dobfelszerelésemet...! – sprintelt el Jiro a lépcső felé.

Mindenki izgatottá vált, Aika meglepve nézett Bakugora.

– Bukko-kun, ezt soha nem mesélted! – lepődött meg.

– Miért lenne olyan fontos? – vonta fel a szemöldökét a szőke. – Jártam és kész, anyám kényszerített rá.

Aika teljesen tűzbe jött.

– Majd átnéznéd a kottáimat? Van pár zene amit írok, de nem tudom, elég jók-e... Milyen tanárok tanítottak?

– Maradj már! – csattant fel Bakugo. – Nem olyan rohadt életbevágó! Törődj a magad dolgával!

Aika megsemmisülten rogyott vissza a kanapéra.

– Jó, bocsánat... – motyogta.

Jiro lehozta a dobjait, és Sero unszolásával Katsuki végül dühből leült a hangszerhez. Olyan szólót vágott le, amit bármely rockbanda megirigyelhetett volna.

– T-Tökéletes... – dadogta Jiro.

– Csodás vagy, Bakugo! – kiabált Ashido.

– Ez eldöntetett! – nevetett Ojiro. – Bakugo a doboknál lesz!

– Hah? Nem csinálok ilyen hülyeséget – mordult fel a szőke, és felállt a székről, hogy a szobája felé vegye az irányt.

– Mi... de... Bakugo, várj! – kiáltotta Jiro. – Kérlek... ha ezt megteszed, rendes ember leszel a szemünkben!

– Semmi sem lesz belőle! – dühödt fel Katsuki. – Ti mind valami stresszcsökkentő szarságként kínáljátok ezt a többi tagozatnak, de mi más lenne ez, mint kedvezés? Azok az emberek, akiktől undorodom... nem érdemlik meg a segítségem.

– Hogy beszélhetsz erről így? – nyavalygott Hagakure.

– Annyit mondok, hogy ti csak az ellenség talpát nyaljátok!

– Nem beszéltük meg ezt eléggé?! – fogta a fejét Iida.

– Ne beszélj már így, mikor azt sem tudod pontosan, miről van szó! Eddig lefogadom, hogy nem is figyeltél – szólt rá Katsukira Shoto.

– Bukko-kun – szaladt oda hozzá Aika, és elkapta a karját.

– Engedj el, Bakaguro!

– Ha most nem állsz ki a többi tagozat elé, és kápráztatod el őket a tudásoddal... az nem lenne olyan, mintha megfutamodtál volna? – kérdezte a lány, szomorúan nézve Katsukira. – Nem akarod megmutatni nekik ezen az úton is, hogy ezerszer jobb vagy náluk?

Bakugo szemében döbbenet csillant, majd lehajtotta a fejét, s nagyot sóhajtott.

– Nem azért győzzük le a gonosztevőket, mert jól esik... – morogta, mire csend lett a teremben. – Miért kell még az emberek hülye érzéseivel is törődnünk? Ha ennyire szeretsz másoknál bevágódni, hát csináld nélkülem! De ez nem... ez nem az. Ez egy kibaszott csata, és nem a kibaszott kedveskedésről szól, hanem kibaszottul arról, hogy ki marad fent nyertesként! Ki fogok nyírni a dobolással mindenkit a U.A.-ban! – harsogta.

– Kevesebb csúnya szó nélkül is felfogtuk volna – ingatta a fejét Aika.

– Kicsit túlgondolja, mint mindig – sóhajtott Iida.

– Megcsináltuk, Jiro-chan! – nevetett Hagakure, és a barátnője nyakába ugrott. – A motiváció nem a legjobb, de Bakugo-kun is benne van!

Jiro nagyot sóhajtott, majd elvigyorodott.

– Mindent bele fogok adni! – jelentette ki elszántan.

*

A szerepek ezután már egyszerűbben dőltek el. Yaomomo a neveltetése miatt értett a zongorához, így elboldogult a szintetizátorral. Tokoyami és Kaminari kezébe gitár került, Jiro pedig a hangjával emelkedett ki a többiek közül.

Aizawa-sensei kibérelte az alkalomra az egyik nagy tornatermet, hogy a közönségnek elég hely jusson.

Kirishima, Shoto, Koda, Aoyama és Sero alkották a fényhatásokat szolgáltató csapatot. Ashido megtervezte, hogy Aoyama lézerével, és Todoroki feldarabolt jegével elképesztő show-t lehetne összedobni. Koda állatai és Uraraka lebegtetése remek segítséget nyújtottak ebben.

A többiek a tánccsapat tagjaivá váltak. Mineta csalódott volt, hisz először gitározni akart, ám a termete ezt nem tette lehetővé neki. Ashido viszont sikeresen rávette, hogy csatlakozzon a táncosokhoz.

Végül este tíz órára mindenkinek kiosztották a szerepét. Iida karikás szemekkel rohant el aludni, látszólag túl sok volt számára a stressz, ami a nap folyamán érte. Katsuki már a dob megszerzése után elment lefeküdni.

Aika az izgalomtól idegesen indult el a szobája felé, hogy gyorsan lefürödjön és ő is nyugovóra térjen. Mivel a fuvolajátéka nem igazán illett a jelenlegi zenelistába, a táncosok közé került. Menet közben nagyot nyújtózkodott, és próbálta kiűzni a szívéből azt a cseppnyi szomorúságot, ami azóta ott tartózkodott, hogy megtudta; nem zenélhet együtt Bakugoval. Pedig pont kiderült, hogy a szőke fiú is konyít a zenéhez...

Katsuki szemszöge:

Éjjel fél kettőkor riadt fel. Meg se moccant, ám érezte, hogy ébren van. Rosszat sejtve összeráncolta a szemöldökét, és az ajkait összepréselte. Végül öt perc tétlenség után felült az ágyban.

Mi a fene van vele?

Kikászálódott a takaró alól, és belebújt a papucsába. Álmosan pislogott párat, majd lassan kicsoszogott a szobából. Meg sem állt Akaguro ajtajáig, ami alól – pont, ahogy sejtette – halvány fénycsík szűrődött ki.

Mikor a szoba elé ért, halk, bizonytalan dallamot hallott. Gondolkodás nélkül lenyomta a kilincset, és meglepetésére az ajtó ki is nyílt neki.

Aika az erkélyen üldögélt, háttal a szobának, ahol csak az asztali lámpája égett. A korláton lóbálta a lábát, kezében a fuvolája volt. Katsuki számára egy halk, ismeretlen dallamot játszott. Katsuki sóhajtott egy nagyot, majd beljebb lépett. Becsukta az ajtót, s kiment az erkélyre. Aika már távolról hallhatta a közeledtét, ugyanis nem lepődött meg, ahogy mellé ért, és az erkély szélére könyökölt.

Egyikük sem mondott semmit, csupán a fuvola hangja törte meg köztük a csöndet. Aika tovább játszott, Katsuki pedig hallgatta, és a mellettük lévő sötét épületre bámult, ami ha jól emlékezett, a B-sek kollégiuma volt.

Fogalma sem volt, hogy miért riadt fel, és hogy miért pont ide jött, de már sejtette a választ. Nem tudta miért, tetejébe teljes mértékben hülyeségnek is tartotta... de mi van, ha a megérzés csalta ide? Ha Aika megint rosszat álmodott? Várjunk, ezt meg honnan szedte? Nyelt egyet. Azt mégis miért érezte volna meg? Mondjuk Akaguro más miatt nem nagyon lehetett ébren éjnek évadján. Legjobb tudása szerint egyikük sem rendelkezett elméket összekapcsoló képességgel. De akkor miért?

Mintegy végszóra, a fuvola elhallgatott, és Aika tekintete elgondolkodva a távolba veszett. Vajon mit nézhet ilyenkor? Mire gondol? Katsuki megrázta a fejét. Nem. Nem lehetett még jobban szerelmes belé. Ezt nagyon sürgősen ki kellett hevernie, de a jelenlegi gondolkodása ebben cseppet sem segített neki.

– Újabb rémálom? – kérdezte lazán.

– Mint mindig – jött a válasz. – Ne félj, már hozzászoktam, hogy minden éjjel nagyjából három órát tudok csak aludni.

– Mit álmodsz te ilyenkor?

Aika megborzongott.

– Most például azt az emlékemet álmodtam újra, amelyben Kenji megtanított repülőt vezetni.

– Mi van?!

– Bukko-kun, mondtam, hogy rengeteg mindent meg kellett tanulnom. Bérgyilkosnak akart nevelni, és a tanítási módszereinek hála egy űrsiklót is el tudnék vezetni. Az elmélettel legalábbis teljesen tisztában vagyok.

Minél többet hallott róla, Katsuki annál erősebben gyűlölte Akaguro Kenjit.

– Szóval, ellopta az X-20-Project egyik kísérleti vadászgépét. Fogalmam sincs, hogy sikerült neki, kavart is vele egy kisebb botrányt az országban öt éve. Akkor már volt bennem annyi halálfélelem, hogy alig egy hét alatt képes voltam megtanulni bármit, amit szöveg vagy oktatóvideó formájában elém tolt. Mikor először felszálltunk, ő vezetett, én mögötte ültem és figyeltem... majd hirtelen azt mondta, hogy megunta a dolgot, és hátramászott mellém. Közölte velem, hogyha nem veszem át az irányítást, akkor mindketten meg fogunk halni. Elvileg őt is így tanították meg repülni, de hogy nem az én koromban, az biztos. S amikor ott ülsz egy irányíthatatlanná vált repülőben, alig tizenkét éves fejjel, a hangsebesség hatszorosával száguldva száz kilométeres magasságban... elég megrázó élmény.

– Minél többet mesélsz, annál jobban nem értem, hogyan őrizted meg még a józan eszed... – csóválta a fejét Katsuki.

– Anyára gondoltam – suttogta Aika. – Mindig eszembe jutott, hogy mekkora áldozatot hozott értem. Amíg nem halhatok meg boldogan... addig sehogy sem fogok meghalni. Tartozom neki ennyivel.

Katsuki szomorúan nézett a lányra. Minek kellett neki mindezt megélnie?

– Gyere – nyújtotta felé a kezét. – Hideg van, meg fogsz fázni.

Aika egy pillanatra meglepődött, majd halványan elmosolyodott, és elfogadta a segítséget. Leugrott a korlátról, és Katsukit követve bement a szobájába.

– Feküdj le, még tudsz aludni pár órát. Holnap próbáink lesznek, ki kell pihenni magunkat – mondta szigorúan a fiú, és a futonra mutatott.

Aika zavartan a padlóra meredt, és érthetetlenül halkan motyogott valamit. Katsukit reflexszerűen elkapta az idegesség.

– Ne utánozd már Dekut! – mordult fel. – Ha mondani akarsz valamit, mondd érthetően!

– Itt... itt maradsz? – kérdezte Aika egy kicsit hangosabban.

Erre Katsuki úgy érezte, valaki nagyon erősen gyomorszájon vágta.

– Mi van? – csak ennyit bírt kinyögni.

– Azt szeretném... vagyis, ha neked nem gond... tehát... azon az éjszakán, mikor együtt aludtunk, nem volt több rémálmom – hadarta le gyorsan Aika egy jó adag dadogás után. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de a közelséged valahogy megnyugtatott. Persze utána már megértettem, hogy ez nagyon kínos lehetett neked... bocsánat, hogy megkérde-

– Maradok – vágott a szavába Katsuki, mire Aika fölkapta a fejét.

– Tényleg?

– Persze – morogta, és érezte, hogy halványan elpirul. – Másként nem lenne hasznod a próbákon. Ha le mersz maradni, kinyírlak!

Aika arcán egy őszinte, boldog mosoly terült szét, mire Katsuki feje még vörösebbé válhatott. A szíve úgy vert, mint az őrült, és tisztában volt vele, hogy ezt Aika tökéletesen hallja.

– Köszönöm – mondta megkönnyebbülten a lány. – Nem baj, ha egy párnán osztozunk? De neked adom szívesen, ha szükséged van rá...

– Nem gond – mormogott Katsuki, és az asztalhoz ment. – Akkor viszont aludjunk, mert holnap nehéz napunk lesz!

– Igenis!

Katsuki leoltotta a lámpát, és leheveredett Aika mellé a futonra. Kissé lelógott a matracról, de ez most a legkevésbé sem zavarta. Sokkal nagyobb gondjai is voltak ennél. Alig tíz perc elteltével Aika már az igazak álmát aludta, ő pedig a kezébe temette az arcát.

– Boldoggá foglak tenni – suttogta, majd a lány felé fordult, és féloldalasan átölelte. – Ha belehalok, akkor is.

Aikának könyv- és virágillata volt. Katsuki nem tudta megállni, óvatosan beszívta a lány hajának illatát, és a számára teljesen új érzelmektől kábultan süllyedt el egy meseszép, békés álomba.