– Te komolyan megkérted a senpait, hogy vegye át az erődet?! – hüledezett Aika, ahogy Izuku elmesélte neki, mit tett.

– Igen – bólintott. – De Togata-senpai visszautasította a lehetőséget. Azt mondta, ha Eri képessége kontrollálhatóvá válik, akkor vissza tudják majd állítani abba az állapotba, amiben volt. Ezt Aizawa mondta neki.

– Hála égnek. Már azt hittem soha nem fogja visszakapni, és sosem lesz belőle hős.

Aika megkönnyebbülten hátradőlt a váróteremben. Miután el kellett szakadnia Eritől, Aizawa biztosította róla, hogy mindenki jól van, és csak Togatát kell egy napnál tovább bent tartaniuk megfigyelésre. 

Mivel Eri jelenleg nem tartozott nevelő alá és egyik családtagja sem volt elérhető, a U.A. kérelmet indított avégett, hogy a gondjaiba vehesse a kislányt.

Aika látszólag ennek nagyon örült Erivel együtt. Úgy tűnt, hogy remekül összebarátkoztak. Izuku szomorúan nézett a fehér hajú lányra, aki a szemét lehunyta pár pillanatra, így élvezve ki a harc utáni békét. Azonban nem mosolygott. Amióta Izuku meglátta, egyszer sem látott az arcán vidámságot. És még nem tudta, hogy Night Eye nem élte túl.

– Bocsánat... – lépett melléjük egy rendőr. – De szeretnének veletek beszélni.

Aika és Izuku furcsállva összenéztek, de azért követték az egyenruhás férfit, aki egy rendelőbe vezette őket.

Rajtuk kívül a kórház traumatológiai osztályának főorvosa és Aizawa tartózkodott a teremben.

– ... és nem vagyok hajlandó az ilyen vádakra válaszolni sem, amíg... – Aizawa rögtön elnémult, amint Izuku és Aika beléptek.

– Ők ketten voltak az incidens után harcképesek, és tartózkodtak Night Eye körül – jelentette a doktornak a rendőr.

– Á, remek, remek... – bólogatott a férfi, majd a két gyerek felé fordult. – Gondolom mind tudjátok, hogy miután Sir Night Eye a kezeim közé került, rögtön megállapítottam, hogy nem én fogom elsőként kezelésbe venni.

Izuku nyelt egyet. Tudta, All Might Aikának köszönheti, hogy tudott még beszélni utoljára a szárnysegédjével, és Togata is miatta tudott elbúcsúzni.

Aika összevonta a szemöldökét.

– Mit ért pontosan ez alatt? – kérdezte színtelen hangon.

– Ne játsszátok a tudatlan kisgyereket – mordult fel az orvos. Feljebb tolta orrán a szögletes szemüveget, majd folytatta. – Night Eye karjában el voltak kötve az erek, a seb hiba nélkül volt összevarrva. A belső szervei közül a lépét eltávolították, miután az helyrehozhatatlanra roncsolódott; a veséit félig-meddig helyreállították, a gerincét visszahelyezték az eredeti helyzetébe, a gyomor és a középbél sérülései szintén ideiglenes összevarrást kaptak. Más szavakkal: Egy hatalmas laparotomiás-, gerinc-, valamint egy érműtéten esett át. Volt veletek esetleg egy képzett orvos? 

Izuku döbbenten meredt Aikára, aki Aizawától várt választ. A tanár megrázta a fejét, fekete haja csak úgy repült körülötte. Aika nagyot sóhajtott.

– Nem, nem volt velünk orvos – mondta kelletlenül.

– Akkor feltételezhetem, hogy valamely hős engedély nélkül végezte el az eljárásokat?

– Hagyjuk már a felesleges beszédet – mordult fel Aika. – Én voltam. Én műtöttem meg.

Az orvos pislogott egy darabig, majd hitetlenkedve elmosolyodott.

– Nem kell hazudnotok annak érdekében, hogy...

– A genitofemoralis átszakadt, összevarrni nem volt időm, de a horpaszizmot a rostoknál szétválasztottam, és feltártam az ideget – vágott a szavába Aika. – A lépet azért távolítottam el, mert a gyomor felé átlósan kettészakadt, a Malpighi-féle testek működése leállt, a capsula lienis javíthatatlanra roncsolódott...

– Elég, elég! – csattant fel a férfi. – Mégis hogyan... hány éves vagy?

– Tizenhat leszek novemberben.

Az orvos döbbenten meredt rá.

– Remélem érted, miért nem bírom ezt elhinni... – hebegte.

– Pedig jó lenne, ha túltenné magát rajta. Mindnyájunk számára időt spórolna meg vele.

Aika nagyot sóhajtott.

– Elnézést kérek amiért nemhogy praktizálás, de gyakornoki engedély nélkül végeztem el egy ilyen súlyú beavatkozást. Viszont lássuk be, hogy nem tudtam mást tenni. A föld alatt harcoltunk, és hallottam Night Eye pulzusán, hogy ha nem teszek valamit azonnal, akkor nem lesz kit megmentenie az orvosoknak – jelentette ki Aika. – Tudatában vagyok annak, hogy mit tettem, és fikarcnyit sem bánom.

– Ez remek, igazán tiszteletre méltó, de...

– Hagyjuk a szócséplést – szólt Aizawa. – Mondjon köszönetet a diákomnak, és felejtse el az ügyet.

– Ezt az ügyet elfelejteni? – az orvos szemöldöke a homloka közepéig szaladt. – Eraser-san, a lány épp az imént vallotta be, hogy súlyosan megsértette a...

– Ez a lány nem csak Night Eye-on segített, de neki köszönhető, hogy a kiérkező mentők tájékozottabbak voltak, mint valaha. Red Riot, Sun Eater és Rock Lock szintén neki hálálkodhatnak amiért nem szenvedtek maradandó sérüléseket. Igen, ez a lány tizenhat évesen elvégzett egy olyan műtétet egyedül a harcmezőn, dúló csata közben, amit maguk legalább nyolc másik emberrel művelnek előkészített helyiségekben. Gondolom felfogta maga is, hogy mekkora érvágás lenne a jövőbeni orvostudománynak, ha most elvennék tőle az doktorrá válás jogát!

Aizawa kirohanására egyikük sem számított. A szemüveges férfi hátrált egy lépést, a rendőr feszülten kihúzta magát, Aika megdermedt. Izuku meglepődve meredt a tanárára. Még sosem hallotta Aizawát így beszélni.

– Night Eye ügye rég lezárult, így már teljesen mindegy, mit tett a múltban Akaguro. Ha nem zavarják meg, akár Night Eye életét is megmenthette volna. Egy jövendőbeli vezetőt lök le a számára kijelölt útról, ha ezt bármifajta módon jelenti.

Az orvos az íróasztalának támaszkodott, és idegesen megdörzsölte a homlokát. Végül feszülten megszólalt:

– Rendben... ebben az egy esetben magamat fogom feltüntetni, mint a sebészi beavatkozások elvégzője. Belátom, tényleg semmi értelme nem lenne ezt tovább feszegetni, hisz ahogy maga is mondta, Night Eye nincs többé. Már senki sem tanúskodhat a lány ellen.

Aika látszólag mindebből semmit se fogott fel onnantól kezdve, hogy Aizawa kimondta: Már mindegy.

– Sir Night Eye... – suttogta, és levegő után kapott. – Nem... nem volt sikeres... nem volt haszna...

Aizawa látszólag egy másodperc alatt megbánta, hogy megemlítette a dolgot. Nem számított arra, hogy Aika még nem tudja. A lány Izuku karjához kapott, máskülönben összecsuklott volna a sokktól.

– Aika-chan, kérlek, ez nem...

– Akaguro, ez nem a te hibád! – ragadta meg a vállát Aizawa.

Aika remegett, és csak a fejét rázta. Nem bírta épp ésszel felfogni, hogy az igyekezete ellenére minden hiábavaló volt.

– Akaguro... Akaguro, nézz rám! – kiáltott rá Aizawa. – Nézz rám! Figyelj! Ez. Nem. A. Te. Hibád. Érted?

Aika ránézett a tanárra, úgy motyogta:

– Bocsánat... bocsánat...

Izuku látta rajta, hogy semmi sem tudja meggyőzni.

Estére értek vissza a kollégiumba. Útközben értesültek a hírről, hogy a Gonosztevők Szövetsége megtámadta Overhaul rabszállítóját. Az autópálya azon szakasza romokban hevert, egy hős életét vesztette, Chisakinak pedig nyoma veszett. A holttestét nem találták meg, Dabi kék tüze mindent felemésztett. De ez mit sem számított már nekik. Eri biztonságban volt, a Shie Hassaikai többi tagja börtönben ült, Aika pedig látszólag teljesen összeomlott. Izuku nem volt képes a hírekkel törődni.

– Visszajöttek! Ismétlem, visszajöttek! – visította Mineta, aki elsőként látta meg őket, mikor beléptek a közös térre.

Mielőtt észbe kaphattak volna, az egész osztály köréjük gyűlt.

– Jól vagytok, srácok?!

– Mindent láttunk a hírekben!

– Mindenki aggódott!

Az ötösfogat teljesen megilletődött az őket köszöntő hadseregen. Minden osztálytársuk körülöttük volt, talán csak Kacchan volt kivétel.

– Miért kell mindig bajba kerülnötök... – sopánkodott Iida.

– Sütöttem csokitortát, egyetek! – nyújtotta feléjük Sato az édességet.

– Mi a fenének kell nektek folyamatosan a legnagyobb slamasztikába kerülni! – kiabált Kaminari. – Abba lehet hagyni a halálra rémítésemet, köszönöm szépen!

– Azért jó látni, hogy mind jól vagytok – mondta Shoji.

– Jól vannak... ebben biztos vagy? – kérdezte habozva Jiro.

– Ochako, Tsuyu, Aika! – szaladt oda a három lányhoz Hagakure, fojtogató ölelésbe zárva barátnőit.

– Mindenki! – kiáltott fel Iida, és közéjük állt. – Tudom, hogy mind aggódtatok, de nyugodjatok le egy kicsit! Mind láttuk a hírekben, ami történt, igaz? Gondoljatok arra, hogy min mehettek keresztül. Mint osztálytársak, tiszteletben kell tartanunk, ha pihenésre vágynak, és le szeretnék rendezni magukban a dolgokat. Nem csak a testük, de a lelkük is megsérülhetett...

Izuku meghökkenve nézett a barátjára, majd leesett neki, hogy miért lehet ilyen. Nem kellett volna múltkor sírnia az ebédlőben... Iida valószínűleg erre célzott, amikor a lélek sérülését emlegette.

– Iida, Iida – intett a fiúnak.

– Hm?

Mosolyogni akart. Nem mutathatta magát gyengének, ahogy Togata-senpai sem. Night Eye utolsó kérése ez volt. És ő tiszteletben fogja tartani. De a kesergés nem fog rajta segíteni. Sírni már nem tudott. Úgy érezte, hogy minden könnyét elvesztette a kórházban.

– Köszönöm, hogy segíteni szeretnél, de ne félj, jól vagyunk.

A szemüveges fiú egy másodpercig némán nézett rá.

– Nos akkor... ANNYIRA AGGÓDTAM! Fogalmatok sincs, hogy mennyire...! – tört ki könnyekben, és hevesen átölelte Izukut.

– Te vagy végül az, aki a legjobban kiborul – jegyezte meg Sero.

– Készítek levendulateát, az segít lenyugodni! – szaladt el a konyha felé Yaoyorozu.

– A csokitortához pont illeni fog! – bólogatott Sato, és egy hatalmas szeletet Izukunak nyújtott.

– Ochako, minden rendben? –kérdezte Tsuyu, és a lány felé fordult.

– Igen, csak... – a Uraraka a kezeire pillantott. – Embereket akarok menteni... és nem fogom hagyni, hogy bármi megállítson.

Izuku tudta, hogy a lány hozta fel Night Eyet és Aikát a szakadékból. Minden bizonnyal valami olyasmi foroghatott a fejében, hogy a mentőknek való átadás után semmit sem tudott tenni értük.

– Haver, miért nem mondasz semmit?! – rontott Kirishimának Sero. – Nem bírom elhinni! A csapat aggódott ám érted!

– Kirishima, ugye minden rendben? – lépett oda hozzá Ashido is.

– Igen. Sokkal jobban tudatosult bennem, milyen hosszú út áll még előttem...

Izuku látta Kacchant, aki a többiektől elkülönülve üldögélt az egyik kanapén. Todoroki-kun a telefonján nézett valamit, Aika pedig a kavarodást kihasználva elsietett a lépcső felé.

Bakugo ezt látva lerázta a vele beszélgetést kezdeményező Kaminarit, és azt mondta, ő is elindul lefeküdni.

Aika szemszöge:

Amikor a szobájába ért, fogalma sem volt, mihez kezdjen. Futni akart, de nem tudta hova, el akart menekülni a saját érzelmei elől. Arra vágyott, bárcsak ne is létezne. A lelkében kavargó orkán sehogy sem akart eltűnni, belülről mérgezte meg a gondolatait.

Végül elővette a fuvolatokot, és kiszedte belőle a hét képet. A megviselt fényképpapírokról visszatükröződött a mennyezeti lámpa fénye.

Az anyja és az apja esküvője. A családi képek, amelyek a születése napján, az első óvodai napon készültek... egy szentélylátogatás újévkor; az egyetlen karácsony, amikor volt pénzük karácsonyfadíszre; az ötödik születésnapja; végül egy egyszerű fénykép, ami minden fontos eseményt nélkülözve készült róluk a dombon, ahova mindig kijártak.

A futonon kuporogva nézegette az egyetlen kézzelfogható bizonyítékot arról, hogy valamikor régen volt egy rendes élete. Egy élete, amiben boldogan nőtt volna fel. Anélkül is orvossá válhatna, hogy többszörösen törvényt szegett volna. Azért, hogy bekerüljön egy jó gimnáziumba, ösztöndíjat szerezne, hogy semmivel se kelljen terhelni a szüleit. Kenjit sosem ismerte volna meg, vagy ha mégis, csupán azt az oldalát, amit álcának használt. És teljesen boldog lenne.

Ekkor eszébe jutott, hogy akkor valószínűleg nem ismerne senkit sem a jelenlegi osztályából, maximum Shotot. Fuyumi nem bánna vele úgy, mint a kishúgával, Masaru és Yuudai nem meséltek volna neki az éttermük történetéről, és a többieket sem ismerte volna meg...

Sem Iida, sem Ochako, sem Tsuyu, sem Izuku, sem Bukko...

A gondolatra összeszorult a szíve. Tudta, hogy a múltat nem tudja megváltoztatni, de akkor is elszörnyedt, ha arra gondolt, hogy nem ismerheti a mostani barátait.

És valamilyen érthetetlen, megfoghatatlan oknál fogva Bakugo volt az, akinek az elméleti hiánya leginkább eltántorította ettől a teóriától.

Izuku szemszöge:

Az elkövetkező öt nap békésen telt. Night Eye temetésén közölték, hogy a hős irodájának vezetését Centipeder vette át. Togatát visszavárták, a szerződést nem semmisítették meg. Hogy velük mi lesz... egyenlőre nem fognak visszamenni a hősökhöz. Úgy tűnt, kezd minden visszaállni a rendes kerékvágásba, egyetlen dolgot kivéve.

Aika-chan, bár eleinte nem mutatta, ahogy tovaszálltak a napok, egyre kimerültebb volt. Órák közben elaludt, habár mivel leghátul ült, ezt sok órán szerencséjére a tanárok nem vették észre. A reflexei kiélesedtek, sokszor pislogás nélkül meredt maga elé, és a legkisebb nesz is halálra rémítette. Az étvágya elment, ebédnél csak turkálta az ételt, vacsoránál alig evett. A reggelihez késve érkezett; az arca egyre beesettebb lett, a szeme alatt sötét karikák húzódtak.

Izukunak feltűnt, hogy Aika állapotával egyenes arányosságban Kacchan hangulata is romlik.

– Midoriya, nem tudod, hogy mi a franc van mostanság Bakugoval? – kérdezte egy péntek délután Kirishima. – Ma edzésen betörte az orromat, és olyan hangerővel szidott le, ami még tőle is szokatlan.

– Nem tudom... – felelte. – Kacchan ennyire azért nem szokott téged bántani...

– Pontosan! Az órákon is elkalandozik; képzeld, tegnap elkérte tőlem a matek tananyagot, pedig én tök hülye vagyok belőle! És... ezt ne mondd senkinek, de szerintem... – Kirishima titokzatosan lehalkította a hangját, és Izuku füléhez hajolt – szerintem Akaguro-san is benne van a dologban. Te is láttad, mennyire tropára ment idegileg.

– Igen... mert magát hibáztatja – mondta csendes-szomorúan Izuku.

– Még mindig nem tudtátok kiverni ezt a fejéből – sóhajtott Kirishima. – Az a lány túl sokat vállal magára.

– Öhm... és szerinted Kacchan azért lesz egyre ingerlékenyebb, mert Aika-chan sem érzi jól magát?

– Pontosan! – bólogatott a vörös. – Tudod, hogy Akagurot mindig is tiszteletbeli vetélytársának tartotta. Most szerintem azon őrlődik, hogy nem tud vele megint harcolni, vagy ilyesmi... tudod milyen Bakugo, furcsa elképzelései vannak az emberekkel kapcsolatban. És elég gyakran forgolódik hátra órák alatt is...

Izuku végiggondolta Kirishima elképzelését. Aznap este jött rá, hogy a fiú –, habár jó úton járt –, nagyon messze volt az igazságtól.

Épp az angol házi feladatot írta, mikor kirobbant a szobája ajtaja, és Katsuki csörtetett be rajta.

– Deku! – dörrent rá, mire ijedtében majdnem leesett a székről.

– M-Mi az Kacchan? – hebegte.

Katsuki először bezárta az ajtót, majd odatrappolt az íróasztalához. Rácsapott a könyvére, mire a falnak támasztott kis óra letáncolt az asztalról. A koppanásból ítélve nem tört el; Izuku gyorsan felkapta. Az óra változatlanul ketyegett, mutatói szerint este fél kilenc múlt öt perccel.

– Kacchan, mi lett volna, ha eltörik?

– Ez az utolsó, ami most érdekel – hajolt az arcához a fiú. – Mondj el nekem valamit Deku. Mi a fasz történt azon a napon, mikor a yakuza ellen harcoltatok?

– Kacchan, ezt...

– Elmondod, addig nem hagylak békén – mondta fiú, és levetette magát az ágyára.

– Kacchan, ez nem így működik – sóhajtott Izuku. – És nem tudsz rávenni, mikor megkértek minket, hogy ne nagyon terjesszük az igazságot...

– Az igazságot arról, hogy mit csinált az a kiskölyök, mi? Egy dolog miatt akarom tudni: Mert köze van Bakagurohoz. Még egyszer megkérdezem. Mi történt, ami ennyire kiakasztotta? Még Uraraka és Asui is túltették magukat többé-kevésbé a történteken, pedig ugyanolyan lányok, mint ő. Bakaguro tetejébe mindig mindent elrejt, ezzel viszont ő sem tud megbirkózni. Valami volt, ami annyira megviselte, hogy nem bír belenyugodni. Te voltál mellette a legtöbbet, amiért legszívesebben legót szórnék a cipődbe, de ez most mellékes. Te tudsz a legtöbb információval szolgálni. Szóval beszélj, mert nekem is ezer más dolgom van, de...

– De?

– De jelenleg ez a legfontosabb! Nesze baszd meg, kimondtam! Most boldog vagy?! Az a legfőbb dolog számomra, hogy beszéljek veled erről! Jézusom, hova süllyedek...

Izuku úgy megdöbbent, hogy egy darabig pislogni is elfelejtett. Kacchannak annyira fontos Aika, hogy még vele is hajlandó beszélni róla? Ez már régen nem normális. Kacchan nem ilyen. Ő nem csinál ilyet. Alsó-közép óta olyan antiszociális, hogy Kirishima is alig tudott vele összebarátkozni. Egy lehetséges magyarázat fogalmazódott meg benne, és majdnem felnevetett.

Ehelyett azonban megemberelte magát, és röviden összefoglalta a történteket.

– Végrehajtott egy műtétet, amivel megsértette szinte az összes orvoslásra vonatkozó törvényt? – Kacchan szája sarkában egy büszke vigyor bujkált, de a fiú nem adta jelét annak, hogy ki is akarná mutatni érzelmeit.

– Igen, de félbeszakították.

– Mi?

– Közvetlen a csata után hallottam, ahogy sikoltozni kezd. A szakadék széléről láttam, hogy valami olyan szintű fájdalmat okozott neki, ami az eszét is elvette. A fülére szorította a kezét, és mintha hallott volna valamit, pedig csend volt. A füle vérzett, teljesen elvesztette maga felett az irányítást. Aztán észrevettem egy furcsa embert a szakadék szélén, aki valami kis szerkezetet tartott felé. Nem tudom mi volt az...

– Az ember férfi volt? – kérdezte hirtelen Katsuki, és feszülten előredőlt ültében. – Kissé magasabb, mint a Hősgyilkos, hasonlít rá, ugyanolyan fekete haja és vörös szeme van?

– Honnan tudod te ezt? – döbbent meg Izuku.

– Akaguro füzetében láttam róla egy rajzot. Undorítóan ronda, de az apja mellé rajzolta le, majd átsatírozta.

– Gondolod hogy...

– Azokból az időkből ismeri, amikor csak az apjával élt. Nem tudom ki ez, de abból amit mondtál, arra tudok következtetni, hogy ő az egyetlen, akitől Akaguro fél.

– Aika-chan megküzdött All For One-al, és egy ilyen embertől retteg?

– Te magad mondtad, milyen erővel bír az a férfi. Ha képes volt olyan fájdalmat okozni neki, amit ti nem érzékeltetek... egyértelműen Akaguro erején keresztül tette. És ha ismeri a képességét, ismeri magát Akagurot, és Akaguro is ismeri őt.

– Semmiben sem lehetünk biztosak... – morfondírozott Izuku.

– Éppen ezért bevonjuk a felemást is. Hátha ő tud valamit. És ha ő sem ismer több infót... akkor majd kitalálunk valamit.

– Mi hárman?

– Szégyenlem magam, amiért kénytelen vagyok összeállni veletek, de igen – morogta Katsuki, és mogorván a padlót kezdte szuggerálni.

Izuku nem tudta meddig fog húzódni ez az ügy, de nagyon remélte, hogy gyerekkori barátja képes lesz lerendezni magában az érzelmeit. Itt nem tudott segíteni, maximum közvetetten. Katsukinak magának kellett rájönnie arra, hogy szerelmes lett.