Shoto szemszöge:

Másnap amint belépett az osztályba, Midoriya és Iida azonnal odasiettek hozzá.

- Todoroki-kun, hogy van Akaguro-san? - kérdezte Midoriya.

- Jól van, tegnap elintéztük az utolsó papírokat, és most már hivatalosan is nálunk lakik, a gyámjai pedig a szüleim lettek. A többiek tudnak valamit? - kérdezte lehalkítva a hangját.

- Valaki készített róla egy fényképet, így mindent - fújtatott szokás szerint Iida. - Az egész internet ettől nyüzsög.

Midoriya meg se várta a kérdést, már fel is mutatta a telefonját, aminek képernyőjén Aika volt egy cikk tetején. A kép a kórházban készült, és Aika karján lévő sebek rendkívül jól látszódtak. A lány nem nézett a kamerába, valószínűleg arról sem volt fogalma, hogy fényképezik.

 A cikk alatta így szólt:

A Hosu Cityben történt incidens éjszakáján Hősgyilkos Stain egy címet adott meg az őt elfogó hősöknek. Mikor a hősök (köztük Endeavor) a lerobbant épülethez érkeztek, megtalálták Akaguro Aikát, aki a Hősgyilkos vér szerinti gyermeke.

Akagurot a Hősgyilkos fogva tartotta, ezért kikövetkeztethető, hogy akarata ellenére volt az apjával, aki a rendőrég a sajtónak való jelentéséből idézve: ,,... korlátolta a mozgását és szabadságát, egészségügyi veszélynek tette ki, és erőszakot is használt ellene...", ami Akaguro egész testén (a képen a karjain) erősen meglátszik. A lányról nem sokkal később kiderült, hogy Kimiko Shiro unokahúga, aki nem más, mint a 2-es számú profi hős, Endeavor felesége, és Todoroki Shoto anyja, aki nem rég végzett második helyezettként a UA sportfesztiválon. Akaguro gyámja így a Todoroki házaspár lett, és normális életet kezdhet megmentői oldalán.

Shoto szívéről nagy kő esett le. Azt hitte, hogy majd mindenki úgy fogja emlegetni Aikát, mint a szörnyeteg lányát, de a tények helyesek voltak, és jó képet vetítettek a lányról. Így nem lesz már probléma.

Amikor a többiek is észrevették, mind köréje gyűltek.

- Nem is tudtam, hogy van egy unokatestvéred, Todoroki-kun - mondta Uraraka, miközben igyekezett utat törni magának a fiú felé.

- El sem bírom hinni, hogy a Hősgyilkosnak van egy lánya! - nyomkodta a telefonját Sero, majd felé fordította az eszközt. - Az egész internet ettől hangos!

- Szegény, milyen borzalmas élete lehetett... - sóhajtotta Yaorozu. - És akkor most már nálatok van, Todoroki-kun?

- Igen. A papírmunkát elintéztük. Hamarosan iskolába is mehet majd.

- Mikor fogod bemutatni nekünk?! - harsogta Mineta és Kaminari.

- Csend legyen! - mennydörögte Aizawa sensei, aki akkor lépett be a terembe. Mindenki sietve elfoglalta a helyét, és megkezdődött az óra.

Aika szemszöge:

Másnap Shoto,  Masaru, Yuudai és Todoroki mind munkába - Shoto esetében iskolába - mentek. Fuyumi kivett egy szabadnapot, hogy elintézhesse a cipővásárlást és a fodrászt Aikával.

- Viszont holnaptól majd be kéne jönnöd velem a suliba, ahol tanítok - csicseregte, miközben Aika haját fésülgette. A lánynak a saját ruhái közül választott ki egy szettet, így Aikának nem kellett a kórházi ruhát viselnie.

Most egy elegáns, fehér hosszujjú blúz és egy piros rakott szoknya volt rajta. Ideiglenesen kapott egy fekete lapos talpú cipőt is, ami kicsit nagy volt rá, de mivel járnia nem kellett benne, nem jelentett gondot. Mikor elindultak nagyjából kilenc óra volt.

- Először a fodrászhoz megyünk, fél tízre kértem időpontot.

Aika bólintott, és érdeklődve nézelődött. Kilenc éve nem volt kitéve ilyen sokáig napfénynek, és a közeledő nyár miatt Fuyumi kérésére bekente magát naptejjel. Hófehér volt a bőre, és halottan fénylett. Egy héten belül viszont jobb színbe fog kerülni, ha minden nap kimegy egy kicsit, habár az orvos szerint nem szabadott három óránál többet árnyékmentes helyen tartózkodnia.

Fuyumi keresztültolta egy parkon, ahol látott egy játszóteret és egy kis tavacskát. A téren néhány kisgyerek játszadozott. Ők még nem voltak elég idősek ahhoz, hogy óvodába mehessenek. Az anyukáik velük játszottak: labdát gurítgattak, elkapták őket a csúszda aljánál, vagy épp segítettek nekik homokvárat építeni. Mikor az egyik kisfiú tekintete megakadt rajta, kedvesen elmosolyodott, és intett a totyogónak. Az megállt a labdája mellett, és addig bámulta csillogó szemekkel Aikát, amíg ki nem értek a parkból.

Tíz órára már végeztek is a fodrásznál. A haja most már sima volt, fényes és egyenes végű. Aika élvezettel simított végig rajta. Akkor volt utoljára ilyen szép, amikor még kislány volt, és fiúsan hordta.

Ezután következett a cipőbolt. Fuyumi lelkesen tolta körbe, miközben felpróbáltatott vele vagy húsz darabot minden fajtából. Mikor végeztek, két szatyor is lógott a kerekesszéken, bennük öt pár új lábbelivel. Aika kapott egy hivatalos, iskolába járó cipőt, egy szandált, egy félcipőt, egy, a balerinák cipőjéhez hasonló lapos talpú, nyitott topánkát, és egy ünneplőt.

- Csizmát ráérünk télen is venni. Hopp! Viszont dél van! Nem vagy éhes? Üljünk be valahova - javasolta Fuyumi.

Végül egy kicsi, hangulatos étterem teraszán kötöttek ki, ahol Fuyumi rendelt nekik két tál rament. A tészta nagyon finom volt. Aika semmit sem hagyott belőle. Ebéd után érezte, hogy ez a sok új inger kezdi kifárasztani. Rengeteg ember volt körülötte, ahhoz képest hogy évek óta nem látott senkit, és mindegyikük szívdobogását hallhatta. Voltak hevesebben verő gyerekszívek, az idősebb embereké visznont lassabban dobogott. A sok között voltak betegesebben dobogó szívek is, habár Aika nem tudta, hogy mi bajuk lehet. A rengeteg fény, szín és hang kifárasztotta. Fuyumi ezt azonnal észrevette, és elrendelte a hazaindulást.

- Ha ma még van energiád, akkor szeretném felmérni a szintet, amit elértél a tanulásban. Habár én általános iskolásokat tanítok, a középiskolás anyagokhoz is értek egy kicsit.

Amikor hazaértek Aika lefeküdt aludni, Fuyumi pedig abban a két és fél órában összeállított neki egy tesztet, amivel könnyen megnézhette, hogy hol tart a tanulmányi eredményeivel.

A délután folyamán Aika megírta a felmérőt.

- Letelt az időd - mondta Fuyumi, mikor az időzítő leszámolt egy órát.

- Sikerült befejezni? - kérdezte, és az íróasztalhoz lépett, ahol Aika lecsapta a tollat, majd felé nyújtotta a papírt.

- A fogalmazás nem lett százötven szó, de azon kívül igen.

Fuyumi leült az ágy szélére, és húsz perc alatt átnézte a tesztet. Végül hitetlenkedve felpillantott.

- Aika, ez szinte hibátlan. A UA év végi szintfelmérője neked piskóta lesz.

- Köszönöm.

- Ne nekem köszönd, hanem magadnak! Nagyon jól tanultál. És ha jól tudom volt néhány plusztantárgyad is...

- Igen, letöltött anyagokból tanultam emelt szintű biológiát, emberi anatómiát, sebészetet és orvoslást. Meg fuvolát.

- Fuvolát?

- Igen. Anyukám halálakor rám hagyta a fuvoláját. Sok dalt tudok eljátszani rajta.

- Mutass egyet! - kérlelte Fuyumi.

Erre Aika odagurult a könyvespolchoz, és leemelte róla a hangszerdobozt. Óvatosan kivette belőle a fényképeket, majd kiemelte a fuvola darabjait, és összerakta a hangszert. Fuyumi felé fordult, és megpróbált néhány hangot. A hangszer megfelelően szólt.

https://youtu.be/rVULgBs46tc

Vett egy mély levegőt, és játszani kezdett. Fuyumi megigézve hallgatta a dallamot, amit még az édesanyja tanított neki. Aika régen nem játszotta ezt a zenét, és most valahogy békével töltötte el, hogy eljátszhatja valakinek. A lemenő nap fényében megcsillant az ezüstbe gravírozott monogram: H. S.

A fuvola az anyjáé volt, és most az övé. Tisztán emlékezett Hitomi utolsó szavaira:

- Hiába van benne az én monogramom, ez is csak bizonyítja, hogy téged illet. Szólaltasd meg, mikor nem lesznek szavak, mert ez a hangszer el fog mondani mindent, amit te nem tudsz.

A dal, amit az édesanyja tanított neki, szomorú volt, de most mégis boldogan és békésen hangzott. A két lány annyira beleélte magát a zenébe, hogy egyikük sem vette észre az ajtó nyitódását és a bekukucskáló fejet. Shoto csendben állt az ajtóban, és lehunyt szemmel hallgatta a zenét. Nemsokára megjelent Yuudai és Masaru feje is. A négy testvér immár együtt hallgatta Aika előadását. Nem sokkal később Todoroki szúrós tekintete is megjelent, de nem maradt sokáig.

Mikor Aika befejezte a játékot, Fuyumi lelkesen tapsolt, és a fiúk is bejöttek. Mind a négyen megtapsolták Aikát, aki először meghökkent a sok embertől, majd szerényen meghajolt ültében.

- A vacsora tálalva van - jelentette be Masaru. - Gyertek enni.

A vacsora most sushi volt. A hangulat Aika zenéje miatt mintha kicsit oldottabb lett volna, mert Shoto mesélt Aikának arról, hogy mi történt aznap az iskolában, amiért cserébe a lány beszámolt neki a fodrászról és a cipővásárlásról.

- És ettünk rament is... - mesélte. - Ugye, Fuyumi?

- Annál jobbat sosem kóstoltam - bólogatott a csíkos hajú.

Az asztal másik végében addig Masaru és Yuudai számoltak be apjuknak az újonnan nyitott éttermükről, aminek nemrég fejeződtek be a munkálatai.

- ... hatalmasat kaszáltunk, hogy a Mane út mentén kaptunk egy helyiséget. Az az egyik legnépszerűbb sétálóutca. Szinte egész nap telt ház volt!

Vacsora után most a lányok pakoltak el, és utána következett a szokásos tusolás.

- Ma is velem maradsz, amíg elalszok? - kérdezte Aika Fuyumit.

- Persze - mosolyodott el a nő. - Ha szeretnéd, megint éneklek neked altatót.

- Az nagyon jó lenne - csillant fel Aika szeme.

Aika ismét Fuyumi mellett aludt el, mialatt ő a haját simogatta.

Másnaptól Aika egy hónapig Fuyumi iskolájába járt. Legtöbbször a tanáriban ült, és olvasott, majd amikor elhagyhatta a tolószéket, szép lassan körbejárta az egész iskolát. Egy héttel azután, hogy mankózott, bement szünetekben Fuyumi osztályába, és a gyerekekkel játszott.

Jót tett neki a társaság, és kezdte ismét megszokni az embereket. Időközben az arca is elkezdte visszanyerni a színét, és felszedett magára nyolc kilót. Már nem tűnt soványnak, és mióta Fuyumi elvitte egy egész napos bevásárlásra, a saját, rá illő ruhákat hordta. A haja is egészségesebben csillogott, és egyre jobban belejött a főzésbe is. Az első vacsorája óta eldöntötte, hogy megtanul főzni, és visszaadja Fuyuminak az élményt, amit ő kapott akkor.

Todoroki egy reggel megvárta, amíg felkel és leér az étkezőbe.

- Valami gond van, Todoroki-san? - kérdezte a lány, mikor leért a lépcsőn, és a férfit az asztalnál ülve találta.

- Nem, csak meg akartalak várni. Az a kérdésem lenne, hogy milyen hobbid van?

- Micsodám?

- Hobbid. Gondolom van valami, ami érdekel téged a fuvolàn kívül. Shoto például szeret klasszikusokat olvasni, Yuudai ásványokat gyűjt, Masaru egy búvárklub tagja, Fuyumi pedig gyermekpszichológiát tanul.

- Nem tudom, hogy nekem van-e ilyenem. Talán...

- Talán?

- Talán a sebészet. Szeretem az orvostudományt.

- Én valami olyasmire gondoltam, amihez nem kell praktizálnod és ezerféle engedélyt szerezned. Mindegy. Gondolkodj rajta, és ha megvan, akkor szólj. Szeretném támogatni, bármit is találsz ki.

Azzal felállt az asztaltól, és köszönés nélkül elment dolgozni. Aika furcsállva nézett utána. Nem értette, hogy mire volt ez a hobbikérdés, de mikor befejezte a reggelijét, leült az új laptopjához azzal a szándékkal, hogy ötleteket keressen. Már vagy egy órája böngészett, mikor végre talált valami kedvére valót. Azt mondják, hogy a kertben termett gyümölcsök és zöldségek sokkal finomabbak a boltiaknál... Aika nem pont ezekre akart fókuszálni, de végül megtalálta azt, ami kellett neki.

Másnap vizitre ment, ahol az orvos elégedetten állapította meg, hogy nagyon gyorsan gyógyul. Ha szorgalmasan csinálja a gyógytornát, akkor hamarosan egyre nagyobb távokat fog megtenni egy mankóval is.

Így egy teljes hónappal később Aika már le tudott menni kenyérért a sarki üzletbe, és egyszer mankó nélkül ment ki a hátsó kertbe. Végül döntött, és másnap reggel odament Todorokihoz.

- Eldöntöttem, milyen hobbit szeretnék.

Todoroki felnézett az újságból, majd nagyot nyújtózva felállt, és odalépett a táskájához.

- Mennyire lenne szükséged kezdésnek? - kérdezte, ahogy elővette a pénztárcáját.

Aika már előre kiszámolta az összeget, így azonnal meg tudta mondani. Todoroki keze megállt egy pillanatra, és a lányra nézett.

- Biztos, hogy nem kell több?

- Holtbiztos. Kiszámoltam.

Endeavor végül vállat vont, és odaadta a pénzt.

- Mit tudsz te csinálni ilyen kevéssel?

- Majd meglátod, Todoroki-san - mondta sejtelmesen Aika, és visszament a szobájába. Szombat reggel volt, így bőven volt ideje felöltözni, majd megindulni a beszerzőkörútjára.

Délelőtt kilenckor már otthon is volt újra, és két nagy szatyrot cipelt, amit nem volt hajlandó letenni. Kiráncigálta őket a hátsó kertbe, majd ebédig színét se lehetett látni. Ebédkor gyorsan belapátolta az ételt, majd ment is vissza hátra, ahol senki se tudta mit csinál. Végül este hatkor izzadtan, földesen és sárosan betámolygott a lakásba. Levette a szalmakalapját, amit aznap vett, és odaszólt a vacsorát csináló családnak:

- Elkészültem - fújta ki fáradtan a levegőt.

Fuyumi, Masaru és Yuudai gyerekek módjára rohantak ki a hátsó kertbe, Todoroki és Shoto pedig türelmesen kisétáltak. Mikor kiértek, mindegyiküknek elakadt a szava. A kicsi, pázsitos kertet, amit csak néha használtak pihenőnek, Aika félig felásta. Ágyásokat alakított ki, és most a hintaágy egy virágos-, és egy gyógynövényes kertre nézett.

- Utánaolvastam, hogy a növénygondozás jót tesz a léleknek, a gyógynövények pedig kiegészítik a szép virágokat. Ha ezek a kis palánták megnőnek, akkor egy csomó gyógyteát és egyéb hasznos, megfázás vagy betegség elleni dolgot lehet főzni belőlük - magyarázta Aika. - Nagyon nagy baj, hogy feltúrtam a fél kertet? A pihenős részt meghagytam, de...

- Ez gyönyörű - jelentette ki Shoto. - Innentől kezdve sokkal szívesebben jár ki majd ide mindenki.

- Nagyon szép - helyeselt Fuyumi, és végighordozta a tekintetét a virágágyáson. - Ezen dogoztál egész nap?

- Igen.

- Nagyon menő. Én imádom - mondta Masaru, és azzal a lendülettel levetette magát a hintaágyra.

- Nekem is nagyon tetszik - bólogatott Yuudai, és a testvére mellé ült. - Miért nem eszünk ma idekint? Felállíthatnánk a kerti kis asztalt, és kihozhatnánk a kaját. Úgyis olyan meleg van.

- Nekem tetszik az ötlet - mondta Shoto.

- Nekem is - értett egyet Fuyumi.

- Nekem is! - kiáltotta Masaru.

- Nekem is... - motyogta Aika.

Mindannyian Todorokira néztek. A férfi sóhajtott egyet.

- Rendben, nem bánom. Együnk kint. De csak ma!

A kijelentést örömujjongás fogadta.

Másnap Aika bepakolta a tankönyveit az új iskolatáskájába, és izgatottan feküdt le aludni. Igaz, hogy még mankóval, de igazi iskolába fog menni! Alig bírta elhinni. Fuyumi iskolájában már szerzett gyakorlatot az órák mentéről, és tudta, hogy ott már nem lesznek társasjátékok, és komoly képzésen fognak részt venni. Habár ő még csak enyhített körülmények közt, mivel nehezen járt, és nem voltak tisztában azzal a képességével, hogy miként irányítja a vérét. Ha egy sebet ejtett például a tenyerén, képes volt a vérét fegyverré formálni, ami olyan éles volt, hogy az acélt is át tudta vágni, habár csak akkor, ha nagyon koncentrált. Ha a lábszárán vágta meg magát, akkor egy erős vázat tudott formálni magának, amin járni is tudott, miközben a sérülékeny lábát is védelmezte.

Ám a képességének ezen sokoldalúságáról még nem tudott senki sem, egészen a nyári táborig.