Azután az éjszaka után Shoto és Aika is bekerült a Hosu Cityben lévő kórházba. Shoto másnap reggel elmesélte Midoriyanak és Iidanak, hogy a Hősgyilkos által megadott címen egy félájult lányt találtak, aki nagyjából velük egyidős volt.

- Feltehetőleg a Hősgyilkos lánya - magyarázta döbbent barátainak. - A lába le volt láncolva, és tele volt karcolásokkal. Borzalmasan festett - borzongott bele az emlékképbe.

- De ha a Hősgyilkos lánya, akkor miért volt ilyen állapotban? - kérdezte remegve Midoriya. Elszörnyedt azon, hogy valaki képes így bánni a tulajdon gyerekével.

- A rendőrség most nyomoz ez ügyben, de majd őt is ki kell kérdezni. Volt egy hangszerdoboz, amit nem volt hajlandó elengedni, talán abban találnak valamit.

Iida elgondolkodva nekidőlt a párnájának. Mikor Shoto elmondta, hogy a Hősgyilkosnak feltehetően van gyereke, a tekintete egy pillanatra olyanná vált, mint a sikátorban, ahol majdnem megölték. Mintha a bosszúvágy még nem égett volna ki belőle teljesen.

Másnap dél felé a szobába két rendőr és Endeavor lépett be. A férfi halálos komolyságot sugárzott, és volt benne valami nyugtalanító.

- Szükségünk lenne mindhármótokra - jelentette be az egyik rendőr. - A lány felébredt, de nem tud, vagy nem hajlandó beszélni. Arra gondoltunk, talán valamelyikőtökkel hajlandó lenne szót érteni, mivel egykorúak vagytok.

- Megyek én - állt fel Shoto. - Én találtam rá, engem valószínűleg felismer, és nem talál majd annyira idegennek.

- Én is menni szeretnék - kelt ki az ágyból Iida. Shoto a szeme sarkából nézte a fiút, majd Midoriya felé fordult.

- Akkor én is mennék, de tényleg előnyös lenne, ha Todoroki-kun menne be hozzá először.

A három fiú végül Endeavor társaságában megindult a lány szobája felé. Midoriya még mankót használt, de ettől még elszántan haladt. Az ajtónál egy nővér várta őket.

- Figyelmeztetni szeretnénk Önöket, hogy csak addig tartózkodhatnak bent, amíg a beteget nem zavarják, és zaklatják fel. Az efelől való megbizonyosodás végett én az ajtónál leszek.

Endeavor előhúzott egy fényképet a zsebéből, és odaadta Shotonak.

- A legfontosabb kérdést tegyétek fel neki mindenképp: Kik vannak ezen a képen, és milyen kapcsolatban áll velük - mondta. - A képet a hangszerdobozban találtuk, pár másikkal együtt. Mindegyiken csak ezek a személyek szerepelnek.

Shoto ránézett a képre. Azon egy fehér hajú, vörös szemű kislány állt két ember, valószínűleg a szülei között. A férfi egyértelműen a Hősgyilkos volt, de olyan helyzetben, amiben el sem lehetett volna képzelni a mostani énjét.

Boldogan mosolygott, és átkarolta a mellette álló fehér hajú, szürkés-barna szemű nőt.

- Olyan mint anya - suttogta Shoto. Iida és Midoriya is a fénykép fölé hajoltak. Az ő szavuk is elakadt egy pillanatra.

- Pontosan - bólintott Endeavor. - Meg kell tudnunk, kicsoda az a nő. A vérminta alapján, amit tegnap vettek az orvosok, megállapították, hogy a lány tényleg a Hősgyilkos biológia gyereke. Név szerint Akaguro Aika. És ha nem tévedek, ez a nő... ez a nő itt... anyád húga.

Shoto felkapta a fejét, és az apjára nézett.

- A megszólalásig hasonlít. Be kell majd nyújtani egy kérvényt az állami nyilvántartásba, hogy keressék ki a családfát. Mindenképp szükségünk van rá. Ám most Akaguro lányának vallomása is előrébb fog vinni minket. És kérdezzétek meg azt is, hogy mi történt vele azután, hogy az anyja elhagyta őket, és ez mikor történt.

Shoto némán bólintott, és benyitott a szobába. Az egyetlen ágy amit elfoglaltak, az ablak mellett állt. Aika némán nézett ki rajta. Mikor azonban meghallotta az ajtó nyitódását, Shoto felé fordította a fejét. A fiú egy pillanatra megdermedt. Akaguro ugyanazzal a halott tekintettel fürkészte, mint amikor megtalálta. Semmi érzelem, és ha az ember mégis keresni akarna benne valamit, csak végtelen szomorúságot találna. A lány állig be volt takarózva, talán azért, hogy elrejtse a sebeit.

Shoto leült az Akaguro ágya melletti székre, Midoriya és Iida pedig a két oldalán foglaltak helyet.

- Nos... öhm... Szia - emelte meg a kezét Shoto. A lány csendesen fürkészte továbbra is. - Az én nevem Todoroki Shoto.

- Én Midoriya Izuku vagyok.

- Iida Tenya.

- Valószínűleg emlékszel rám a házból, ahol tegnapelőttig voltál. Én találtalak meg, és nem értem, miért voltál ott, és miért vagy ilyen rossz állapotban. Szeretném, ha ezekre a kérdésekre választ adnál.

A lány erre nemlegesen megrázta a fejét.

- Figyelj, én nagyon szeretnék választ kapni a kérdéseimre. De akkor kezdjük valami egyszerűbbel. Meg tudnád nekem mondani a neved?

A lány erre bólintott egyet, majd felemelte a két kezét. Shoto először nem értette mit csinál, majd mintha fényt gyújtottak volna az agyában, rájött. Az ajtóhoz sietett, és kiszólt a nővérnek.

- Maga ismeri a siketnémák által használt jelnyelvet? - kérdezte.

- Természetesen - bólintott a nő, majd bement a szobába ő is.

A lány ismét elmutogatta a nevét.

- "Akaguro Aika. Használd amelyiket akarod." - fordított a nővér.

- Nem tudsz beszélni? - kérdezte Shoto.

- "De, tudok beszélni."

- Akkor miért nem beszélsz?

- "Tilos."

- Miért volna tilos? Nyugodtan megszólalhatsz.

- "Nem."

- De miért nem? - kérdezte most Iida.

- "A szavaknak nincs ereje. Megszólalni haszontalan és felesleges."

- Ki mondta ezt neked?

- "Apa."

Erre a szóra Shoto megrándult.

- Most már nincs itt apád. A rendőrség elkapta. Nyugodtan beszélhetsz.

A lány erre elgondolkodva nézett a fiúra.

- "Nem."

- Mitől félsz?

- "Megbüntetnek. Ha beszélek, megbüntetnek."

- Micsoda? - Midoriya szeme tágra nyílt a megrökönyödéstől. Óvatosan megfogta Akaguro kezét a takarón át, és úgy kérdezte: - Hogy büntetnek meg?

- "Megfulladtam." - fordított remegő hanggal a nővér. Most ő kérdezett. - Mégis, hogy érted azt, hogy megfulladtál?

A lány ismét jelnyelvet használt, de most remegett a keze. A nővér elsápadt, és a fejét rázta.

- Nem, drágám, most már nem.

- Mit mondott? - fordult a nőhöz Shoto.

- Azt kérdezte, hogyha elmondja beszéddel, akkor nem fogják-e ismét víz alá nyomni a fejét.

A három fiú döbbenten fordult a lány felé.

- Vizes vallatás?

- Ahhoz hasonló dolog volt, ahogy mondta.

Aika szemszöge:

A három fiú és a nővér őt nézték. Aika meg volt zavarodva. Őt nem vallatták, csak büntették. Valahányszor sírni vagy beszélni mert, az apja hozott egy tál vizet, és addig tartotta lent mindig másfél, majd két percig, amíg úgy nem húzta fel a hajánál fogva, hogy nem adott ki hangot. Ha sírt, vagy könyörögni próbált, ismét a víz alatt találta magát. Felmutatta a jeleket, a nő pedig megismételte a jelentésüket hangosan.

- "Nem vallattak, csak így neveltek arra, hogy ne beszéljek. De akkor most már szabad? Apa biztos börtönben van? Nem fog visszajönni?"

- Igen, szabad. Nyugodtan szólalj meg. Nem fog senki sem fojtogatni - válaszolta a könnyeivel küszködve a nővér. - Rám akkor már nem is lesz szükség.

Azzal felállt, és sietve kiment a szobából.

Aika pár pillanatig még az ajtón nyugtatta a tekintetét, majd ismét a három fiú felé fordult. A nyakára húzva tartotta takrót ültében is, mert nem akarta, hogy a Todorokinak nevezett fiú megint úgy nézzen rá, ahogy abban a lakásban tette.

- Akkor bemu... bemutatkozok rendesen is... - szólt rekedten. - Akaguro Aika vagyok. És válaszolok neked a kérdésekre, ha még mindig szeretnéd.

Furcsa volt ismét beszélni valakihez. Nem volt ugyanaz, mint magához suttogni, amikor biztos volt benne, hogy Chizome nincs a közelben.

Todorokira nézett, és választ várt.

- Köszönöm - bólintott a fiú. - Ezzel nagyon sokat fogsz segíteni nekünk.

Aika mintha valamit érzett volna a fájó ürességben, ami a lelkét telítette ki.

- Hasonlítasz anyukámra.

- Te is hasonlítasz az én anyukámra. Nem tudod véletlenül, hogy ez miért van?

- Lehet, hogy véletlen. Hogy hívják anyukádat?

- Kimiko Shiro.

- Anyukám nővérét hívják így. Azt mondta, hogy a szüleik hozzákényszerítették valaki olyanhoz, akit nem is szeret. Asszem Enjinek hívták... - tűnődött Aika. - Anyukám ezért megszökött a szüleitől, és mérges volt Kimiko férjére, mert nem hagyta őket találkozni. Biztos gonosz ember.

Shoto erre annyit morgott.

- Nem állt távol az igazságtól. Ugyanis Todoroki Enji tényleg egy borzalmas ember.

Aika szeme tágra nyílt az érdeklődéstől.

- Az én apám Todoroki Enji, az anyám pedig Kimiko Shiro. A nagynéném Hitomi Shiro. Három testvérem van, egy nővérem és két bátyám. Neked?

- Az apám Akaguro Chizome, anyám Hitomi Shiro. Nincs testvérem, nagynéném Kimiko Shiro. Ha ez így van, akkor van négy unokatestvérem, és te vagy az egyik.

- Akkor ezen a képen ti szerepeltek? - nyújtotta oda neki Shoto a képet, ami az első óvódás napján készült. Egyike volt a legkedvesebb képeknek, amiket birtokolt. Itt még minden boldog és gondtalan volt. Chizome már akkor is gyilkolt, de a dühét sosem hozta haza, és a szegénység is amiben éltek, a sarokba kényszerült a családi szeretet ereje mellett. Legalább volt egy otthon, ahova mindig haza lehetett menni... ahol az anyja és az apja között aludhatott, velük nevethetett, és még a szidásokra is szeretettel emlékezett vissza.

Hogy kerül a fiúhoz a kép? futott át az agyán, mire a lap után kapott, és egy pillanat alatt megszerezte.

- Honnan szerezted a képet? - kérdezte, és érezte, hogy oly régóta most először elönti valamilyen érzelem a gyászon kívül is. Harag és féltés. - Hol a többi? Hol van a hangszerdoboz? HOL VAN A FUVOLA?!

A kiabálásra a három fiú hátrahőkölt. Gyors volt nekik ez a hirtelen váltás. A szoba ajtaja kitárult, és besietett rajta a tegnapelőtt látott lángoló férfi és a nővér.

- Mi történt?! Mit mondtak neki? - kérdezte a nővér, miközben gyorsan megfogta Aika nyakánál a takarót, és lenyomta betegét az ágyra. Aika eszelős módjára vergődött.

- Hol van a hangszerdoboz?! - üvöltötte, majd nagyot nyikkanva a torkához kapott. Fájt neki a hangos beszéd.

A férfi nyugodtan odasétált hozzá, és a kezébe nyomta a kért tárgyat. Aika úgy kapott utána, mint fuldokló az utolsó szalmaszál után. Hevesen odébb tolta a nővért, és magához ölelte a dobozt. A súlya megfelelő volt.

Gyorsan kinyitotta. Mind a hat másik fénykép benne volt, és a fuvola is sértetlennek látszott. Dühösen nézett fel az emberekre, akik körülötte álltak.

- Miért vették el?

- Kellett a rendőrségnek.

- A rendőrség nem veheti el a magántulajdonomat, amíg megfelelő okot nem találnak rá - mondta dühösen a lány.

- Bizonyítékként használható fel az ellen, hogy apád mit tett veled. Habár emiatt már nem vontuk felelősségre. Ezt a kártyát csak akkor fogjuk felhasználni, ha valami csoda folytán kiszabadul azok után, amit elkövetett.

Aika csendes dühvel nézett a férfira. Mit akar ez tőle? Az még rendben van, hogy az apját börtönbe küldik... de mégis hogyan? Villant az agyába a kérdés.

- Hogy győztétek le az apámat?

Mindenki felé fordult, nem értették a hirtelen témaváltást. A három fiú sokatmondóan összenézett, majd Todoroki megszólalt.

- Az apám, Endevaor győzte le.

- Todoroki Enji a kettes számú hős?

- Igen. Az apád megtámadott miket, ő pár perc után befutott, és legyőzte őt.

- Hazudsz.

Todorokinak leesett az álla.

- Mégis... hogyan?

Endeavor, és a másik két gyerek is hitetlenkedve nézett rá.

- Hallom, hogy hazudsz.

- Ez... ez lenne a képességed? - kérdezte most a zöld hajú fiú.

- Nem. A képességem az, hogy hallom, és különbséget tudok tenni az emberek szívdobogása között, a vérem pedig a sajátom. Amikor hazudsz, hallom, hogy ritmust vált a pulzusod. Ezáltal tudom megállapítani, hogy igazat mondasz-e. Tehát. Hogyan győztétek le az apámat?

- Iida-kun, én, és Todoroki-kun győztük le - válaszolt Midoriya. - Miért kérdezed?

- Kíváncsi voltam. Nekem sosem sikerült. Igaz, volt egy-két döntetlen meccsünk, de...

- Várj... te többször is megküzdöttél a Hősgyilkossal?

- Igen.

- De hát... ezt nem értem... úgy, hogy ilyen állapotban vagy?

- Milyen állapotban?

Todoroki erre megfogta a takarót, és lerántotta egész Aika lábáig.

- Ilyen állapotban.

Midoriya és Iida hátrahőkölt. Aika, akin nem volt más, mint egy kórházi hálóing, dühösen kapott a takaró után, de nem sikerült elérnie. Az összes heg látszott így rajta, és a gipszben lévő bokái is láthatóvá váltak. Endeavor és a nővér is megrendülten meredtek rá. A lángoló férfi most először felemelte az ágyon lógó kórlapot, és hangosan olvasni kezdte.

- Akaguro Aika. Tizenöt éves, nő. Képesség: ismeretlen. A tegnapi nap folyamán 2 lábműtéten esett át. A bokái legalább huszonötször eltörtek, a törések közt orvosi ellátást nem kapott. A nyakon, karokon, lábakon, háton és törzsön összesen 67 heg, amik legalább egy évesek, 29 egy évnél fiatalabb heg, és 18 varrott seb. Nagy dózisú fájdalomcsillapító kimutatható a vérminta alapján. Alultáplált.

- Hogy tört el ennyiszer a lábad? - kérdezte Iida.

- Az apám törte el mindig, hogy ne tudjak járni.

Mindenki elszörnyedt ezen az információn. A nővér levegő után kapott, Todoroki pedig óvatosan visszahúzta Aikára a takarót.

- Mégis, miért akarta, hogy ne tudj járni?

- Figyeljetek - emelte fel a kezét Midoriya. - Akaguro-san. Kérlek, mesélj el mindent, ami azután történt, hogy édesanyád elhagyott titeket. Nagyon fontos lenne, mert csak így tudnánk neked segíteni a gyógyulásban.

Aika elgondolkodott. Todoroki, Iida, és MIdoriya várakozóan néztek rá. Endeavor összefont karral fürkészte, a nővér pedig odalépett az infúziójához, és azt kezdte ellenőrizni. Aika végül lassan bólintott. Kezdett megbízni ezekben az emberekben.

- Az első, amit tisztázni akarok, hogy anyukám nem hagyott el minket. A végsőkig mellettünk maradt. Amikor hat éves voltam, meghalt. Mindig is betegeskedő volt. Az óvodában is az anyukák összesúgtak a háta mögött, mert az arca beesett volt, és folyton köhögött. De nagyon szeretett minket. Apát is, és nem érdekelte, hogy gyilkos volt. Én akkoriban még nem tudtam túl sokat az apámnak ezen oldaláról. Mindig későn ért haza, és korán elment, mert csak ő tudott dolgozni. Egy kicsi házban laktunk, ami Tokyo külvárosában állt. Nagyon öreg ház volt, szerintem mára már le is bontották. A közeli dombon temettük el anyát, mert mindig oda jártunk ki sétálni, amikor apának szabadnapja volt. Nagyon szerettük azt a helyet, rendes, szervezett temetésre pedig nem volt pénzünk.

- Amikor anyát eltemettük, apa azt mondta, hogy el kell hagynunk a várost, mert meg kell tisztítania az egész országot a hamisítványoktól. Én nem akartam anya sírját otthagyni, ezért végül úgy kellett elvinnie. Általában elhagyatott épületekben szálltunk meg. Amikor apa elment, én mindig megpróbáltam kiszökni, de folyton megtalált. Így jutott el odáig, hogy eltöri a bokáimat, hogy ne tudjak elmenni. Ekkor kezdtem el használni a képességemet, aminek segítségével ki tudtam jutni törött lábakkal is, és innentől már az is elég lett volna, ha találok valakit, aki segíthet. De apa ekkor is megállított. Onnantól fogva mindig lebilincselte a lábaimat, amikor elment. A sebeket akkor szereztem, amikor használtam a képességemet.

- Apa félt attól, hogy elbutulok, ezért szerzett egy laptopot, és megtanított írni és olvasni. Onnantól mindig segédanyagokat töltött le nekem, és amíg távol volt, addig is tanultam. Az internetet nem tudtam használni, így az a segítségkérési lehetőségem is ki volt lőve.

- Bocsánat, hogy közbevágok - szólalt meg Endeavor. - De mégis, miket tanultál?

- A sima tantárgyakat. Matek, nyelvtan, irodalom, történelem, biológia, fizika, kémia, földrajz, angol nyelv, japán írás, latin nyelv, emberi anatómia, orvostan...

- Az utolsó három nem tartozik a sima tantárgy kifejezésbe. Miért tanultál orvoslást?

Aika példaképp a tenyerén lévő hatalmas hegre mutatott.

- Hogy be tudjam varrni a sebeimet.

- Akkor ez megmagyarázza a sebészeti eszközöket. Te magad varrtad össze a sebeidet?

A nővér erre felkapta a fejét.

- Az lehetetlen. A doktor úr azt mondta, hogy csak sebész végezhetett olyan hibátlan munkát, ami a lányon lévő varratokat jellemzi.

- Senki más nem tudta volna megcsinálni - mondta csendesen Aika. - Orvoshoz nem mehettem, és a sebek fájtak. Sokat fél kézzel kellett bevarrnom, mivel a másik karomon voltak, így azt nem tudtam használni.

A nővér csak tátogni tudott a megrökönyödéstől.

- Tehát te magad varrtad a sebeidet, és már azt is tudjuk, hogy a tudásszinted eléri az átlag középiskolásét, így járhatsz majd iskolába - bólintott Todoroki. - És hogyan szerezted a sebeket? Milyen meccsekről beszéltél?

- Apa saját maga képzett engem harcra, hogyha valaki megtámad, akkor védekezni tudjak.

- Hogy voltál képes ilyen állapotban felvenni vele a harcot?

- A képességemmel.

- Hogy tudsz megküzdeni a Hősgyilkossal, ha egyszer el van törve a lábad, és a képességed az, hogy hallod a szívdobogást?

- Nem azt a képességemet használtam. Ismerem, és uralom a véremet. Már mondtam.

- Nem értem, hogy ezzel mit akarsz mondani.

Aika idegesen sóhajtott egyet.

- A vérem a sajátom. Mivel az apám képessége másokra kiható képesség, ami a vérhez kapcsolódik, azonnal képes vagyok megállapítani érintés útján valakinek a vérminőségét és vércsoportját, hallom más emberek vérét, és az anyám jégirányító képességének köszönhetően a sajátomat kezelni is tudom. Tudatosan irányítani tudom a keringésemet, ahogy mások képesek visszatartani a levegőt. És mivel mint mondtam: Az apám képessége kihatott másokra, ezért rám nem hatnak azok a képességek, amik valamilyen módon irányítani tudnának. Például a gondolatolvasás rajtam nem működik.

Endeavor a monológ végén felállt, és az ajtóhoz lépett.

- Köszönöm az információt. Holnap ismét el fogok jönni, de legkésőbb holnap után. Amint rendeztük a papírmunkát, nyugodtabbak lesznek a kedélyek mindenhol.

- Bocsánat - szólalt meg Aika. - , de nem mehetnék el?

- Micsoda? Mégis hova?

- Nem tudom... El. Hiszen az apám már nem tart vissza. Akkor már mehetek, nem? Velem már nem kell többet foglalkozni.

- Dehogynem. Mivel kiskorú vagy, ezért kelleni fog neked egy hivatalos gyám, aki nagy valószínűséggel a nagynénéd és én leszünk.

- Rendben, de attól még...

- Úgy látom, nem érted - fordult felé Todoroki. - Ha kiengednek a kórházból, haza fogsz jönni velünk, és nálunk lesz az új otthonod.