-Taehyung-ot nem hívjuk? – kérdezte hirtelen Jimin, majd Elin-re vigyorgott –Behívnád? Kint játszik Kölökkel.

Láttam Elin arcán, hogy erősen töri a fejét, majd Jimin-t és engem megragadva húzott ki a nappaliba.

Elin POV:

So-Young-ot és Jimin-t magam elé állítva támaszkodtam mankómra, majd kezdtem mondandómba.

-Nem értem mit akarsz tőlem Jimin – néztem rá – Hogy értetted, hogy én tudok rajta segíteni?

-Segíteni? – lepődött meg a dokinő, majd a másikra nézett – Miről maradtam le?

-Tae beszélt Elin-nel – közölte vele, mire a dokinő leesett állal nézett rám.

-Hogy érted el? – kérdezte összeszedve magát.

-Én csak bementem hozzá mikor táncolt és megmasszíroztam a lábát...

-Mi?? – képedt el teljesen So-Young.

-Asszem kezdem elveszteni a fonalat – néztem egyikükről a másikra.

-Figyelj – kezdte Jimin – Taehyung, mint már mondtam nem beszél senkivel és valami nagyon bántja, de nem tudjuk mi. Te voltál az első, akivel a baleset óta ennyit beszélt. És ezt ki kell használni.

-Jimin – szólt rá a dokinő – Először neki is bele kell egyeznie, mielőtt rendelkezel vele.

-Akkor behívod? – intett Jimin fejével a nappalit és a teraszt összekötő hosszú üvegajtóra.

Elgondolkodva bámultam ki az ablakon.

Ha most beleegyezem az azt jelenti, hogy mostantól sok időt kell majd vele eltöltenem. Segítenem kell majd neki, vigasztalni, esetleg játszani vele, hasonlók.

Nagyot nyelve gondolkoztam. Végül is csináltam már hasonlót...

-Jó – adtam be a derekam, mire Jimin boldogon öklözött a levegőbe.

-Biztos vagy benne? – kérdezte So-Young mélyen a szemeimbe nézve – Nem muszáj...

-Szeretnék segíteni – bólintottam határozottan – De nem ígérek semmit.

-Rendben – bólintott egy halvány mosollyal – Bízom benned. Sok sikert – mutatták még fel hüvelykujjukat, majd visszamentek a konyhába.

Mély levegőt véve gondolkoztam el, hogy mégis mivel vehetném rá, hogy bejöjjön.

Ötlet nélkül indultam el az ajtó felé, majd kitárva azt haladtam tovább a teraszon, le a lépcsőn, majd a fűben játszók felé, azaz Taehyung és Kölök felé.

Mosolyt csalt arcomra a látvány. Olyan volt, mint egy kisfiú. Egy nagyon édes kisfiú.

Odaérve melléjük huppantam le teret hagyva kettőnk közt. Mankómat leraktam magam mögé, majd rájuk néztem.

Kölök épp egy kötelet próbált szájával kiszedni gazdája kezei közül. Azonban Tae úgy tett, mintha nem venne észre, pedig tudtam, hogy igen. Ezért vártam egy kicsit.

Pontosan nem tudnám megmondani meddig, de egy jó ideig üldögéltünk így. Úgy döntöttem megvárom, amíg ő töri meg a csöndet, ami nagy sokára meg is történt.

-A többiek küldtek, hogy vigyél be igaz? – kérdezte rám se pillantva, csak fejét döntötte oldalra, úgy simogatta tovább a kutyust.

-Nem muszáj bemenned, ha nem akarsz – vontam vállat, majd kitéptem pár fűszálat és elkezdtem őket piszkálni.

-Miért akarnak behívni? – kérdezte még mindig Kölköt bámulva.

-Tortát sütünk – feleltem egyszerűen, majd elkezdtem darabokra tépni a zöld növény darabot.

Meglepve pislogott rám.

-De a házvez...

-Őt már elintéztük – legyintettem, de úgy döntöttem úgy teszek, mintha rettenetesen lefoglalna az egyáltalán nem érdekes fűszál szétszedése és csak azt bámultam, mint egy fanatikus.

-Aha.. – felelte gyanakodva, de végül nem kérdezett rá, így én folytattam egy kisebb hallgatás után.

-Jin csoki tortát csinál.

Tae keze megállt a levegőben, így Kölök nem kapta meg a következő simítást, ezért maga dörgölőzött hozzá, mint egy kiscica.

-Mit mondtál? – fordult lassan felém tágra nyílt szemekkel.

-Jin – kezdtem – Csoki. Tortát. Süt – tagoltam el neki, majd a végére érve ránéztem. Tekintete mosolyt csalt arcomra.

-Mi történt? – ráncolta homlokát – Itt a világvége?

-Úgy érzed? – kérdeztem komolyan.

-Nem - rázta meg lassan a fejét – De Jin...

Nem fejezte be úgyhogy én tettem meg.

-Tudom már régóta nem főzött vagy sütött semmit, mert a házvezetőnő nem engedte.

-Azért? – lepődött meg ismét.

-Igen. Egyszer, amikor már elég erős volt, hogy főzzön, a házvezetőnő kiparancsolta a konyhából.

-Akkor ezért – bólintott Tae a megvilágosodottak tekintetével.

-Ezért volt ennyire depis? – kérdeztem rá.

-Nem hiszem, hogy csak ezért – vont vállat a távolba meredve.

-Min töröd a fejed? – néztem én is abba az irányba, de csak a havas hegyeket láttam a távolban, ahol tegnap összeütköztünk...

-Semmin – felelte.

Megint csend telepedett ránk, én pedig úgy gondoltam úgyse jönne be ha hívnám, ezért lassan felálltam, kezemben a mankóval, majd elkezdtem leseperni magam.

-Szereted az alma tortát? – kérdeztem még meg, mielőtt bementem volna.

-Igen – felelte, majd felhúzott szemöldökkel nézett fel rám – Csak nem?

-De – vigyorodtam el, majd megigazítottam magamon kardigánom – Jin-nel versenyzünk.

-Akkor ne csináld túl finomra – kezdte ismét a füvet bámulni – Nehogy ártson Jin-nek.

-Nyugi – mosolyogtam rá – A norvég almatorta híres ugyan, de erős gyomor kell hozzá – kacsintottam rá, majd mankómmal bicegve indultam el.

Ugyan nem sikerült bevinnem magammal, de legalább beszélgettem vele. Nem akarom azonnal lerohanni. Idő kell neki is.

-Na? – lépett elém rögtön So-Young mikor visszatértem, azonban mosolya rögtön lekonyult, mikor senki nem jelent meg mögöttem – Nem sikerült? – kérdezte.

-Nem erőszakoltam – feleltem – Hagyjatok neki időt. Ne sietessük. Hagyjuk, hogy magától jöjjön.

-Ezt tesszük már egy jó ideje – lépett Jimin a dokinő mellé és nagyot sóhajtott – De ez még nem jelenti a világvégét – mosolygott rám – Köszönöm, hogy megpróbáltad.

-Ennyivel azért nem adom ám fel – mondtam mosolyogva – Na folytassuk azt a tortát, mert nem leszünk kész.

Az én csapatomban volt a szőke, akit Jimin leader Hyungnak hívott, Hobi és So-Young.

-Amúgy téged hogy hívnak? – kérdeztem a szőke mellé beállva és elvettem tőle a sót, majd a cukrot adtam a kezébe, mielőtt még beletette volna a tésztába.

Hálásan mosolygott rám, majd a receptet nézve merte bele a kanalat.

-Kim Namjoon – felelte rám nézve – A te nevedet tudom nyugi.

-Örvendek – bólintottam nevetve, majd elkezdtem hámozni az almát – Te vagy aa... Csapatkapitány? – kérdeztem bizonytalanul.

Felnevetett a kifejezésen, majd eltéve a cukrot kezdte egy fakanállal összekavarni a tésztát.

-Leader – fordult felém.

-Ne verd olyan erősen – fogtam meg a kezét, majd kezdtem körkörösen mozgatni – Nem kell kilyukasztani a tálat – mosolyogtam rá, majd folytattam az almapucolást.

Egy ideig csendben dolgoztunk, majd hirtelen megszólalt.

-Te vagy már egy türelmes lány. Furcsa vagy – nézett rám egy oldalsó gyanakvó pillantással.

-Tudom – tettem bele a kész almát a vízbe, majd vettem kezembe egy másikat. A dokinő és Hobi épp a tepsit vajazta ki, de nem figyeltem rájuk. So-Young nő. Csak nem rontja el.

-Vannak testvéreid talán? – folytatta a társalgást Namjoon.

-Nem - ráztam meg a fejem, de nem hagytam, hogy érzelmek eluralkodjanak rajtam – És neked?

-Van egy húgom – felelte.

-Jó a kapcsolatotok?

-Nagyon – mosolyodott el – Csak ritkán van időm találkozni vele.

-De... - gondolkoztam el – Miért nem látogatod meg? Most nem dolgoztok – néztem rá csodálkozva.

-Lábadozunk – felelte nagyot sóhajtva – A leader nem hagyhatja el a csapatát.

-Értem – bólintottam – De... Azon gondolkoztam nem lenne-e jó hatással Taehyung gyógyulására meg a többiekére is, ha egy időre hazamehetnének.

Egy ideig elgondolkozva kavarta a tésztát. Lassan mozgatta a fakanalat és észrevehetően máshol járt. Nem válaszolt, én pedig az almákkal végezve kezdtem azoknak a feldarabolásának.

A következő fél órában csak a nevetést lehetett hallani a konyhából, amire Minha és a férje is előbújtak, de mikor meglátták mi folyik a konyhában rögtön vissza is bújtak a szobába. Valamiért féltek ezeknek az őrülteknek a közelében lenni. Nem tudom mi bajuk volt. Én tisztára élveztem.

Szinte minden percben eszembe jutott Taehyung. Rossz érzés volt itt jól szórakozni, amikor neki valami baja van és kint szomorkodik Kölökkel.

Amikor már ezredjére villant fel előttem a kép, ahogy a kutyust szorongatva sír magányában fogtam magam és kimentem hozzá.

A tortát már beraktuk a sütőbe így nyugodtan hagytam őket So-Young-ra. Kibicegtem a teraszra, de Tae már nem volt ott. Visszamentem a házba megkeresni, de egyszerűen sehol sem volt. Se a szobájában, se a tornateremben, se az úszómedencénél. A nappali közepén állva gondolkoztam, amikor hirtelen Kölök ugrott ki a növénycsoport mögül, ahol nemrég még Jin-nel hülyültünk.

Mivel ez egyértelmű jele volt annak hol tartózkodik, megfogtam Kölköt és egy kis csemegét szerezve neki indultam el a rejtekhely felé.

A jutalomfalatot rágcsáló kutyussal bebújtam a levelek alatt és győződtem meg róla, hogy Taehyung valóban ott volt-e.

Térdeit felhúzva piszkált szomorúan egy levelet.

Szomorú mosolyra húzva a számat próbáltam gipszemmel leülni, de Kölökkel a kezemben ez nem volt könnyű.

-Várj – hallottam meg hangját, majd a kutyust elvéve tőlem fogta meg a karom és segített leereszkedni.

Erős karja van – állapítottam meg magamban, majd mikor már kényelmesen elhelyezkedtem mosolyogtam rá hálásan.

-Köszi. Nem gond, hogy csatlakoztam?

Tagadólag megrázta a fejét. Kölköt az ölébe véve kezdte el simogatni. Szigorúan a kutya szőrét bámulva ült a falnak dőlve. Szemei szomorúak voltak és meggyötörtek.

Rövid gondolkozás után megfogtam egyik kezét és tenyerét felfelé fordítva helyeztem bele a jutalomfalatokat, majd ujjait rázárva helyeztem vissza Kölök bundájára.

Egy ideig csak bámulta a kezét, de mivel Kölök kiszagolta a mennyei falatokat elkezdte nyalogatni azt, így kénytelen volt eltolni a fejét és egyetlen darabot kivéve belőle tette le maga elé a kutyát.

-Ül! – mondta neki, mire Kölök engedelmeskedett – Fekszik – folytatta Tae mélyen a kutya szemeibe nézve.

A bundás állat lassan előretolta két mellső mancsát, majd száját megnyalva helyezkedett a kért pozícióba.

-Ügyes – mosolyodott el Tae halványan, majd adta oda szeretettel a falatot – Szépen! – figyelmeztette a mohú ebet, aki erre száját lassan széttátva vette el óvatosan, majd kezdte el enni.

Letaglózva néztem végig a jelenetet. Szóval ilyenekkel ütötte el az idejét! Kikerekedett szemekkel bámultam a fiúra, aki mikor ezt észrevette elpirult és lehajtotta a fejét.

-Ez bámulatos volt – mondtam teljesen őszintén – Az én Hókirálynőm persze soha nem akart semmi értelmeset megtanulni – képedtem el a felismeréstől – Mindig csak hempergett a hóban, akármit mondtam neki – fontam karba a kezeimet – Cöhh.

Meglepve tapasztaltam, hogy Tae ezen felkuncogott. Ráemeltem tekintetem.

Lehajtott fejjel nézett fel rám, szemei mosolyogtak, ahogy szája is.

Nagyon meglepett. Gyorsan kellett reagálnom valamit.

-Kinevetsz? – kérdeztem, majd térdemre csaptam – Pedig még meg is mutattam neki hogy kell pitizni. De amilyen pofát vágott, biztos voltam benne, hogy kiröhög – játszottam tovább a durcit, amire már halkan bár, de őszintén felnevetett.

Jó volt végre hallani, hogy tud ilyen hangot is kiadni, így elmosolyodtam.

-Miért te talán nem mutatod meg neki előtte?

-Nem – rázta meg a fejét még mindig egy nagyon halvány mosollyal – Egyszerűen csak megértjük egymást – vont vállat.

-Hm... – gondolkodtam el – Lehet meg kéne tanulnom kutyanyelven...

-Hajrá – bólintott.

-Pedig azt hittem kedvel engem – vágtam szomorú arcot – Mindig felvittem magammal a hegyekbe – emlékeztem vissza boldog mosollyal – Mellettem futott a hóban. Rettenetesen élvezte, hogy a hóban ugrálhat és velem versenyezhet.

Rövid ideig ismét a Norvég hegyekben éreztem magam, ahogy a szél az arcomba fújja a havat, míg én fentről gyönyörködöm a tájban. Hiányzott. Nagyon is. De nem mehettem vissza. Soha többet nem láthatom szeretett országomat...

-Elin? – zökkentett ki egy halk hang elmélkedésemből, mire felkaptam a fejem.

-Tessék? – kérdeztem Taehyung-ra nézve. Nem is hallottam, hogy kérdezett...

-Merre jártál? – kérdezte.

-Messze – sóhajtottam, majd a mankómat megragadva terveztem, hogy távozom – fél óra és kész a torta – mondtam még, majd kibújtam a búvóhelyről.

Mélyet lélegezve indultam el a nappali felé.

Az ajtóból néztem tevékenykedésüket. Szívszorongató érzés kerített hatalmába.

Olyanok voltak, mint egy nagy család. Habár Jin még nem biztos, hogy meg is tudja tartani ezt az állapotot, nagyon reméltem, hogy holnap reggel is jókedvűen kel majd fel reggelit csinálni a srácoknak. A házvezetőnőt majd én elintézem.

Azonban ahogy néztem őket, akaratlanul is eszembe jutottak halott szüleim, akikkel ugyanilyen jó hangulatban teltek mindig az esték. Igaz még csak öt óra volt, de nekem akkor is azok jutottak eszembe a társasjátékot játszó társaságról. Nevetve lépkedtek a bábukkal kigúnyolva a másikat és nagyokat nevetve egymáson.

Hiányzott Norvégia. Már hónapok óta vagyok úton, és azóta nem beszéltem egyetlen ottanival sem. Annyira hiányoztak...

-Elin beszállsz? – hallottam hirtelen Jimin vidám hangját, de én csak egy mosolyt erőltetve arcomra intettem nemet.

-Kösz, de most kihagyom.

-Aj ne már – nyavalygott – Abban a megtiszteltetésben lehet részed, hogy az én partnerem lehetsz – vigyorgott önelégülten, amire Hobi nevetve vágta hátba, a többiek pedig „hú"-zni kezdtek.

-Bocs, de tényleg nincs kedvem – mondtam – De nektek jó szórakozást – mosolyogtam rájuk, majd kimentem a konyhába. Töltöttem magamnak egy kis gyümölcslevet, majd nehézkesen felültem egy bárszékre.

A poharat forgatva gondolkoztam az elmúlt egy év eseményein. Túl sok minden sűrűsödött bele, és most végre egyszer úgy éreztem, itt most megpihenhetek. Mint egy túrázónak a tisztás, amit egy patak szel át és árnyékot ad a tűző meleg elől.

Gondolkozni indultam útnak és végül bakancslista kipipálás sorozat lett belőle.

Nem akartam ezeken gondolkozni, így államat tenyerembe támasztva meredtem a sütőre. Még húsz percet kell sülnie.

Mosolyt csalt arcomra, ahogy elképzeltem miként fognak reagálni, egy igazi norvég almatortára...

Sziasztok! ^^

Bocsánat, hogy ilyen régen volt rész :( Kicsit le vagyok maradva magamhoz képest is, és azt is tudom, hogy ez nem lett éppen izgalmas rész, de a következő már jobb lesz ígérem ;) :D

Továbbá egy kis reklám :'D

Már a negyedik rész is publikálva van a YoonSooRin -nel közösen írt, Konfliktusok című ficinkből :D Hoseok-ról és Taehyung-ról szól, de nem yaoi! Kagency néven találjátok meg! 

Itt a rövik leírás róla:

Két lány, akik nem tudnak kijönni egymással, mert ők a tökéletes ellentétek, egy azonban közös bennük. Egyikük sem a teste és a kinézete miatt akar híres lenni, hanem a dalaikkal akarnak azzá válni. Hosszú utat kell megjárniuk mire végre kibékülnek, ám ennek nagy ára van.

Mint mondtam ez egy BTS fanfiction, szóval a fiúk is benne lesznek bőviben :3 

Remélem belenéztek majd ^^  

Mindenkinek további jó hétvégét!! :3

Fly with me!

Yours forever:

Member