Elin POV:

Igaz, hogy még mindig annak a srácnak a szülinapja volt, de úgy tűnt a rohamommal teljesen meggyilkoltam a hangulatot. Ez engem is lelombozott, és amikor Hoseok kijött és mondott valamit Yoongi-nak (amit hallottam is, de ők ezt nem tudják) azt hittem miattam történt valami. Mert végül is tényleg elég nagy bajt csináltam.

Ha jól emlékszem a szülinapos neve Jungkook. Mikor visszaértünk és nappaliban ült telefonját nyomkodva, hirtelen nagyon nagy lelkiismeret furdalásom támadt. Tönkretettem a szülinapját.

Aztán jött a táncos eset. Sose gondoltam volna, hogy annak a kutyás srácnak, akiről végre tudom, hogy Taehyung-nak hívják, a segítségére lehetek. Jól esett, amit Jimin mondott. Sokkal tartozom nekik azért mert befogadtak és nem faggatnak a betegségemről. Mert igen. Beteg vagyok.

Miután Jimin kiörülte magát Minha elhívta tornázni. Morgolódva bár, de vele ment és megígértette velem, hogy ha végzett, akkor leülünk beszélgetni a Taehyung ügyről.

Mankómmal bicegve indultam ki a nappaliba, miközben erősen törtem a fejem, hogy mivel dobhatnám fel a hangulatot.

Épp az egyik sarkon fordultam be, mikor láttam Yoongi-t a szobájába ballagni. Nagyon szomorúnak tűnt és lehangoltnak, de öklei mégis összeszorítva lengtek teste mellett. Hallottam, hogy kulcsra zárja az ajtaját, majd síri csend telepedett a folyosóra.

-Nem lesz gond – hallottam hirtelen egy hangot – Meg fog oldódni és majd ő is megbékél.

-De nem érted? A szerelmét becsmérlik. Ez nagyon fájdalmas neki.

-Csak egy kis idő kell neki.

-De mi van, ha az ARMY továbbra is azt követeli majd, hogy rúgják ki?

-Nem fogják megtudni, hogy még itt van. Ennyi. Ne foglalkozz ezzel. Megmentette az életünket. Nem fogjuk elengedni – lépett ki ugyanabból a szobából, ahonnan az előbb Yoongi, egy másik szőke. Nem mutattak még be mindenkinek, így nem tudtam ki lehet, de a másik hangját, vagyis Hoseok-ét felismertem.

Nem értettem miről beszéltek, de tudtam, hogy So-Young-ról van szó. Hisz Yoongi szerelme a dokinő, ezt tudtam. De mi lehet a baj?

Végül Hoseok is elhagyta a szobát. Kicsit furcsálltam, hogy egyikük sem vett észre, de gondolom nagyon el voltak merülve a gondolataikban.

Lassan haladtam előre begipszelt lábammal és ajtajuk mellett megállva vettem át másik kezembe a mankót, hogy kényelmesebb legyen, amikor halk szipogást véltem felfedezni az ajtó túloldaláról.

Egyszer már azt hiszem említettem, hogy kíváncsiságomnak nincs határa, így óvatosan benyitottam. Azt hittem csak ők hárman voltak odabenn, de tévedtem.

Egy kócos, pizsamában lévő, barna hajú srác ült az ágyon lehajtott fejjel és válla rázkódásából tudtam, hogy sír.

Azonnal megsajnáltam és nem akartam otthagyni. Mintha csak egy kisfiút láttam volna magam előtt, mentem oda hozzá és ültem le mellé, majd óvatosan megsimítottam a karját.

Hirtelen felkapta fejét és csodálkozva nézett rám, majd ijedten ült arrébb és kulcsolta át lábait maga előtt.

-Nyugi – mosolyogtam rá – Tőlem aztán a legkevésbé sem kell tartanod.

Igyekeztem némi bátorítást vinni hangomba, és szemeimmel biztatva néztem övéibe. Láttam rajta, hogy nem érti mit keresek itt, de letörölte könnyeit kezeivel, majd kifújta az orrát és ismét rám nézett.

-Bánt valami? – kérdeztem kedvesen.

Lehajtott fejjel bólintott, de nem mondott semmit.

-Ha nem akarod nem kell elmondanod. Csak beszélgetni szeretnék. Egyébként Elin vagyok, de gondolom tudod –kerestem vele a szemkontaktust és mondandóm végére fel is emelte tekintetét.

-Jin – mondta egyszerűen.

-Örvendek a találkozásnak –mosolyogtam rá.

Erre sem reagált semmit, csak paplanjának szegélyét kezdte el piszkálni, mintha valami nagyon érdekes lenne rajta.

-Na és hogy vagy? – próbáltam folytatni a társalgást.

-Nem kell foglalkoznod velem – mondta halkan, de nem nézett rám – Tudom, hogy úgy sem érdekel.

-Ha nem érdekelne, akkor nem kérdezném – emeltem fel gipszes lábam az ágyra és törökülésbe helyezve magam fordultam teljesen felé, majd elővettem legkíváncsibb arcomat és rámosolyogtam, mint egy öt éves – Naa mesélj már valamit.

Pislogás nélkül meredt rám. Szerintem idiótának nézett, de sebaj. Ha ezzel egy kis időre is, de elterelem a figyelmét a gondjáról, akkor már megérte.

-Miért érdekel? – döntötte oldalra a fejét – Talán újságíró vagy? – húzta össze a szemeit gyanakvóan.

-Gondoltam rá régebben, hogy az legyek – bólintottam gondolkozva – De végül győzött a snowboard – vontam vállat – Ez van. Túl meggyőző volt a deszkám előadása arról, mennyire veszélyes sport ez és hogy ki is törthetem a nyakam vele, de az újságírás meg túl unalmas meló nekem, főleg, hogy manapság az emberek nem is olvassák, viszont a snowboard, akár meg is ölhet, így mindenképp azt kell választanom, mert milliószor izgalmasabb és több értelme is van. Gondold el – hajoltam közelebb tágra nyílt csillogó szemekkel - ahogy az én snowboard deszkám hirtelen karokat és lábakat növesztett és fontoskodó arccal járkált előttem, miközben mutatóujját feltartva, mint egy francia komornyik tartott nekem előadást minderről, majd a végén felhúzott szemöldökkel megállt előttem és a válaszomat várta. Nem tudtam nemet mondani neki, így csak azt feleltem, hogy induljunk deszkázni –mosolyodtam el a végére, majd kíváncsian vártam a reakcióját.

Azt az arcot, amit vágott nem lehet leírni. Kábé úgy nézett rám, mint egy őrültre, ami kisebb kuncogást váltott ki belőlem.

-Oké hiszek neked – nyögte, majd végre pislogott párat. Már kezdtem megijedni, hogy nem működik a szemhéja…

-Ennek örülök – bólintottam vigyorogva, majd kicsit közelebb ültem hozzá és végre nem húzódott el –Ismersz valami jó játékot? – kérdeztem kíváncsian. Igen lementem az öt évesek szintjére. Imádtam ezt csinálni másokkal. Azok a reakciók, amiket ezekkel kiváltottam minden kínos percet megértek.

-Játékot? – húzta fel ijedten egyik szemöldökét – Nem vagy már ehhez kissé öreg?

-Hány évesnek nézel te engem? –háborodtam fel játékosan és térdemre csaptam – Nem vagyok több 93 évesnél, 6 hónaposnál, 13 naposnál és – néztem karórámra – 2 óra 43 percesnél. Hupsz – nevettem fel – most már 44 – tettem le a kezem és néztem rá Jin-re.

-Én ezt már nem bírom – dőlt el röhögve – Nem kell ez a gyerekes Elin, olyan vagy így, mint Taehyung –nevetett még mindig, majd lassan csillapodott és ismét rám nézett, ezúttal arca már egy fokkal vidámabb volt.

Durcás arcot vágva fontam össze karjaim.

-Nem engeded, hogy játsszak. Gonosz bácsi.

-Miért mit szeretnél játszani? – hajolt közelebb immár játékosabb arckifejezéssel.

-Süssünk tortát – hajoltam én is közel lelkesen, így került arcunk pár centi távolságra, majd pár pillanatig meredten néztük egymást, aztán egyszerre szakadt fel belőlünk a röhögés.

-Hihetetlen vagy – mondta – Egy pillanatra még komolyan is vettelek.

-Én halál komoly voltam – feleltem vigyorogva, mire meglepve pillantott rám.

-Nem vicceltél?

-Nem.

Egy kis ideig gondolkozott, majd sajnálkozva megrázta a fejét.

-A házvezetőnő sose engedne be a szentélyébe. Engem is kiűzött onnan, mikor ebédet akartam csinálni az első napokban, amikor már voltam annyira jól, hogy meg tudjam csinálni –szontyolodott el – Mindig is én főztem a fiúkra, erre ő elhessegetett.

-Nem engedett be? – tátottam el a számat, majd elszántan keltem fel az ágyról és mankómra támaszkodva nyújtottam felé a kezemet – Akkor ideje ezen változtatni. Velem tartasz hű társam? – kérdeztem mintha csak egy film szereplői lennénk és a világot akarnánk megváltani.

Halkan felnevetett, majd vigyorogva ragadta meg a kezem és állt fel, majd tisztelgett egyet.

-Indulhatunk kapitány – mondta vigyázban állva.

-Pihenj közlegény – mosolyogtam –Célunk a konyha. A küldetés fedőneve pedig – hajoltam a füléhez, hogy csak ő hallja – Süssünk tortát akció.

So-Young POV:

Nagyot sóhajtva írtam alá az utolsó papírt, majd tettem a faxgépbe és küldtem el azokat.

Már vagy két órája ezen dolgoztam és kezdtem nagyon elfáradni. Sose szerettem a papírmunkát. Én orvos vagyok, nem titkárnő!

Miután átfaxoltam őket, kimentem az irodámból, hogy szívjak egy kis friss levegőt, de előtte Yoongi szobája felé vettem az irányt, ám valami elterelte a figyelmem.

A folyosó közepén megállva füleltem, hátha meghallom még egyszer a hangot.

Körbenézve kerestem a zaj forrását, majd meg is akadt tekintetem egy növénycsoporton, aminek a levelei feltűnősen mozogtak.

Egy pár pillanatig eltűnődtem azon, hogy mégis mi a fene lehet az, majd lassan elindultam felé. Biztos, hogy nem lehet paparazzi vagy hasonló, mert ide nem tudnának csak úgy bejutni.

Óvatosan lépkedve közelítettem meg a sarokban lévő növényeket, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy akár két embert is elrejtsenek.

Hirtelen egy fej kukkantott ki a levelek közül, majd gyorsan vissza is húzta azt.

Megrökönyödve torpantam meg.

Az ott…

Ismét kidugta, majd körbenézett, de mikor meglátott ijedt szemekkel húzta vissza megint a fejét és kezdett el mozgolódni, amit csak a levelek mozgásából tudtam kikövetkeztetni.

Jin??

Immár határozottabb léptekkel indultam el a növények felé. Most már sugdolózást is hallottam.

Nem hittem a szememnek. Mit keresni Jin a szobáján kívül? Sose jön ki onnan önszántból, vagy ha ki is jön, akkor sem a növények közé búj el, hanem leül valahova és nem csinál semmit.

Megálltam a növények sokasága mellett és épp azon töprengtem mitévő legyek, amikor is valaki megragadta a kezem és berántott a levelek közé.

-Mi a… - háborodtam fel, de mikor megláttam ki rántott be, teljesen ledöbbentem - Elin? Mit…

-Ssh – tette ujját a szájára – Csöndbe kell lennünk – suttogta elszánt tekintettel.

Fejemet kapkodtam a két őrült között. Nem tudtam hova tenni mindezt. Mi ütött beléjük??

De mivel Jin-t hónapok óta nem láttam ilyennek, nem szóltam semmit. Kíváncsi voltam mire készülnek és hogy mi fog kisülni ebből.

-Na akkor Jin – fordult felé Elin –Helyzet jelentést.

-A folyosó üres – mondta – A házvezetőnő minden nap pontosan délután három órakor pihen le, mielőtt nekikezdene a vacsorának.

-Jó – felelte a lány, majd karórájára nézett – Három óra lesz két perc múlva. Hamarosan távozik a célhelytől – nézett ismét a konyha irányába.

Alig tudtam visszafogni a nevetést olyan mókásak voltak. Olyan volt, mintha Taehyung-ot láttam volna Kook-kal vagy Hobi-val. Tudtam, hogy Jin is szeret szórakozni, de ezt sose néztem volna ki belőle.

-Sh – emelte fel ujját Elin, majd egy nagyobb levelet arrébb húzva tekintett ki.

Teljesen meglepődtem milyen jó kis búvóhely ez. Ezek szerint lehet Tae ide bújt el néha, amikor sehol sem találtuk?... Hm… Meglehet…

-A célszemély épp elhagyni készül a konyhát – suttogta.

Én is kikukucskáltam két levél között és láttam a „célszemélyt”, vagyis s duci házvezetőnőt, fáradt arccal elindulni a szobája felé. Jin-nek igaza volt. Minden nap pontban háromkor megy el pihenni.

A szobaajtó csukódása után, csendben vártunk egy kicsit, majd Jin felpattant, és egy kulccsal a kezében indult el az ajtóhoz, majd halkan kulcsra zárta azt. Várt pár másodpercet, de mivel nem hallatszódott mögüle zaj, ünnepélyes tekintettel jött vissza.

-Tiszta a levegő – jelentette Jin, mire Elin kibújt a növények közül, én pedig követtem példáját.

-Szép munka közlegény – dicsérte meg nevetve – Most pedig – komolyodott el újra – Indulhat az akció második fázisa.

-Mit akartok még? – kérdeztem rémülten.

Sokat sejtetően vigyorogtak egymásra, majd rám. Nagyon nem tetszett a tekintetük.

-Srácook – mondtam erélyesen, mire még szélesebben vigyorogtak, majd egyszerre bökték ki.

-Almatortát sütünk – mondta Elin.

-Csokitortát sütünk – így Jin.

Meglepve pillantottak egymásra, majd egyszerre kezdtek el érvelni a maguk javára.

-Csokisat csinálunk, mert a fiúknak az e kedvencük.

-Almásat, mert az a specialitásom –kontrázott Elin – A norvégok csinálják a legjobban.

-De az én csokisam a legjobb a világon –lépett hozzá közelebb kihívó tekintettel.

-Az én almásam megverhetetlen –nézett rá önelégülten, mire Jin prüszkölt egyet. Féltem, hogy Elin túl messzire ment és nem lesz ennek jó vége, de Jin következő tettén nagyon meglepődtem.

-Aki hamarabb odaér, annak a tortáját csináljuk meg – nézett Elin-re eszelősen, majd megiramodott a konyha felé.

-Hé ez nem ér! – kiáltott utána a lány, majd mankójával bicegve indult utána.

Ijedten követtem őket, majd figyeltem tovább tevékenységüket.

-Mi folyik itt? – jelent meg Hoseok és Yoongi a nappali felől lévő ajtóban.

-Jin beléd meg mi ütött? – tátotta el a száját csodálkozva Yoongi.

Nem csodálom, hogy így meglepődtek. Jin épp felvett egy köpenyt, meg a kukta sapkát, Elin pedig kivett egy nagy tálat meg fakanalat és kihívóan állt Seokjin elé. Ő is ugyanígy tett, majd mint két harcos szemeztek egymással gonosz tekintettel.

-S-So-Young – hebegett Hoseok rémülten – Mi történt a kedves Elin-nel és Eomma Jin-nel? – bújt Yoongi mögé és onnan kikukucskálva követte tovább az eseményeket.

-Én értem ide előbb – mondta Jin önelégült arccal – Csoki tortát csinálunk.

-Almásat – vigyorgott rá Elin.

-Csokisat – morgott Jin.

-Almásat – szegte fel a fejét Elin.

-Mi történik? – lépett mellém Namjoon Kook társaságában. A kisebb megszeppenve kapkodta a fejét a két kukta között, majd inkább mögénk állva „bújt fedezékbe”.

-Harc megy a konyháért – foglaltam össze röviden.

-A csokis a legjobb – mondta Jin, majd körbenézett – Igaz srácok?

Síri csend telepedett a társaságra. Elin ijedt tekintettel nézett körbe, majd hozzám és Namjoon-hoz intézte szavait angolul, hogy a többiek ne értsék, habár azért valamennyire ők is tudtak angolul, de Jin szinte egyáltalán nem.

-Nem szabad szóvá tenniük a hirtelen változást – nézett rám jelentőségteljesen – Különben újra bezárkózik. Szálljatok be a hülyülésbe. Minden rendben lesz ígérem, csak bízzatok bennem – mondta, majd ismét Jin-hez fordult – So-Young és a szőke is almásat akar.

És akkor leesett. Elin egy a terápiás kezelések módjai közül egy bizonyos, még nem teljesen elfogadott ágát kezdte alkalmazni a depressziós Jin-en, aminek a lényege az volt, hogy úgy kell tennünk, mintha nem vennénk tudomást a bajáról és úgy viselkedünk vele, mint máskor, csak ezúttal kissé fel kell húzni és kihozni valamennyire a sodrából, hogy teljesen elfeledkezzen a bánatáról, azonban ha ezt túlzásba viszik, akkor annak semmi jó nem lehet vége. Nem sokan alkalmazták még ezt, mert egyrészt ahhoz kiváló specialistának kellett lenni, másrészt a másik félnek teljesen alkalmasnak és nyitottnak kell lennie a kezelésre. Máskülönben semmit sem ér…

-Csokis – mondta éppen Jin felsőbbrendű arccal – Én vagyok az idősebb és a tapasztaltabb is, így az lesz, amit én mondok.

-Nehogy már ezen összevesszetek –rökönyödött meg még az eddigieknél is jobban Yoongi – Elin ne ragaszkodj már ennyire ah…

-Kössünk kompromisszumot –kiáltottam közbe, mert Yoongi mondata tönkretehette volna az egészet. Ha védelmébe veszi Jin-t, kinyilvánítva ezzel azt, hogy szerinte békén kéne hagyni, mert még nem épült fel és minden kívánságát teljesíteni kell, akkor Jin ismét visszaeshet depibe –Csináljuk meg mindkettőt – tártam szét a két kezem – Elég nagy ez a konyha kettőtöknek.

Jin egy pár pillanatig gondolkozott, majd bólintott.

-De akkor is az enyém lesz a finomabb – hajolt közel Elin-hez.

-Kihívás elfogadva – vigyorodott el elégedetten, majd a konyha két egymástól jó messze levő sarkában kezdtek neki.

-Segít valaki? – kérdezte a válla fölött Jin.

Egy másodpercig mindenki döbbenten állt, majd Namjoon kapcsolt elsőnek, mivel ő értette mit mondott Elin angolul.

-Én segítek.

-Na nem Namjoon nem teszed tönkre a finom csoki tortánkat – lépett elő az eddig csendben álldogáló Jimin – Majd én segítek Hyung. Leader hyung, meg segítsen Elin-nek – vigyorgott rá.

Namjoon tettetett csalódottsággal sétált Elin mellé, majd hallottam, ahogy a füléhez hajolva köszöni meg, amit tett. A norvég lány csak zavartan mosolyogva bólintott egyet, majd elkezdte kimérni a lisztet.

A többiek is hamar feleszméltek kábultságukból és két csapatra oszolva álltak neki a közös programnak.

Kook, Jimin és Yoongi Jin-nek segédkezett, így Namjoon, Hobi és én Elin mellé álltunk.

-Taehyung-ot nem hívjuk? – kérdezte hirtelen Jimin, majd Elin-re vigyorgott –Behívnád? Kint játszik Kölökkel.

Láttam Elin arcán, hogy erősen töri a fejét, majd Jimin-t és engem megragadva húzott ki a nappaliba.

Sziasztok! ^^

Bocsi, hogy pont itt hagyom abba, de mára nekem ennyi elég volt :’D Lehet még írok máshova részt, majd még meglátom ^^ Remélem tetszett nektek :3

Egyébként a karácsonyi kihívást illetően. Mégis belekezdtem. Tudom, hogy egy hét múlva már karácsony, de azért megpróbálkozom vele ^^ Akit érdekel, az kukkantson át az „All I want for Christmas is a Snowman”-be :’D Nem egy nagy szám, de nekem például a borító nagyon bejön :’D És kb ennyi érdekes van benne csak, de nem bajjj XD

Fly with me!

Yours forever:

Member