Elin POV:

-Így ni. Kész is.

-Ahh micsoda megkönnyebbülés - sóhajtottam fel - Szia lábacskám! - emeltem fel bal lábam és adtam rá sok-sok puszit, sőt még meg is ölelgettem - Annyira hiányoztál!

-Elin te olyan gyerekes vagy - nevetett So-Young miközben kidobta a gipszemet, ami az elmúlt hetekben a lábamat ékesítette - Egyszerre bölcs, intelligens és mégis irtó gyerekes.

-Apám mindig azt mondta, hogy az ember csak akkor lehet boldog, ha nem veszíti el a gyerekes oldalát - mosolyodtam el a lábamat bámulva - Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy állandóan meggondolatlannak és infantilisnek kell lenni, hanem azt, hogy néha el kell engedni a gondokat és visszacsöppenni a gyerekes gondtalanságba. Máshogy nem lehet kibírni az élet kegyetlenségeit.

-Igazad van - hallottam szomorú hangját, majd mélyet sóhajtott és közelebb jött - Na gyere. Jin mindjárt kész az ebéddel. És azt mondtad ma ráveszed TaeHyungot, hogy velünk egyen - nézett rám boldogan, mire nekem is visszatért a kedvem és vidáman ugrottam le a vizsgáló asztalról.

-Elin óvatosan! - kiáltott, de én csak mentem tovább, mint akinek nem is most vették le a gipszét.

Még hallottam, ahogy mögöttem szitkozódik, de mivel az én lábam mindig is erős volt és már megszoktam a gipsz utáni érzést, így azt is tudtam hogy kell járni, hogy ne fájjon. Igyekeztem óvatosan, de gyorsan lépegetni miközben kiélveztem, hogy nem melegíti többé a lábam az a hülye anyag!

-Tae! - kiáltottam már messziről - Kölök! Ebédidő! - nyitottam be a szobába vidáman, majd mikor a kettőt egymással játszva találtam a földön, rögtön melléjük is telepedtem. 

V meglepetten kapta rám tekintetét, majd tovább vándorolt a lábamra és még a szája is tátva maradt döbbenetében.

-Levették? - kérdezte pislogva.

-Le hát! - simogattam meg Kölök bundáját, majd a kis kötelet megragadva kezdtem vele játszani - Végre megszabadultam tőle. És ennek örömére Jin egy norvég specialitást készít el, amiben nem engedte, hogy segítsek - ciccegtem a fejem rázva, majd a fiúra néztem - Gondoltam megünnepelhetnénk a lábam - emeltem fel immár szabad végtagom - és ehetnénk a többiekkel a finomságból. Na mit szólsz? - tettem le a lábam és fordultam felé mosolyogva.

Elég hatalmas lépés volt ez tőlem, de muszáj volt megtennem. Amióta Kölköt beöltöztettük mindenféle vicces ruhába a kapcsolatunk nagyot ugrott. Végre hajlandó volt beszélgetni velem, ha mással nem is, de végre elkezdett építeni egy hidat az emberiség felé. A baleset és a titok, amit senkinek nem árul el, minden hidat felégetett közte és a külvilág között. Én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy az élet vidám és gyerekesen gondtalan oldalát megragadva cibáljam ki őt a mélabúból. Sok időt töltöttem vele, nem hoztam fel tabu témákat, hoztam neki és Kölöknek játékokat, filmeket néztünk és sorozatokat, együtt ettünk a szobájában mindenkitől távol és remekül haladtunk. Sokszor csipkedtem magam, hogy nem álom-e ez az egész, de szerencsére nem az volt. Nagyon is a valóságos volt. Még ha csak kettőnk számára is. A többieket ugyanúgy elutasította, mint eddig. Sokat törtem a fejem mégis mi legyen a következő lépés, hisz egyértelmű, hogy bennem már megbízik. Gondoltam rá, hogy mivel So-Young és Minha nem a banda tagjai, velük kéne kezdenem, hogy V közelebb kerüljön hozzájuk és utána a srácokhoz. De még nem voltam benne biztos. Mindig a spontaneitásra hagyatkoztam és eddig bevált. Nem akartam elszúrni egy rossz lépéssel. Ahhoz már túl sokat haladtam.

De a közös ebéd gondolatát hirtelen hatalmas baklövésnek éreztem mikor felhoztam és V arca elkomorult, majd a szőnyeget kezdte el piszkálni.

-Kint eszünk a teraszon - folytattam és igyekeztem természetességet vinni a hangomba - Igaz a legyek biztosan nem hagynak majd minket nyugton, de biztos vagyok benne, hogy jó móka lesz és majd csapkodhatjuk egymás fejét, ha legyet látunk rajta és..

-Elin - szakított félbe, mire meglepve, de kíváncsian kaptam rá tekintetem. Szemei nagyon szomorúak voltak és szinte a lelkemig hatoltak. 

Nagyot nyeltem a mellkasomban hirtelen támadt érzéstől és a gyomrom is beleremegett. Ez meg mi volt?

-Szabad vagy - mondta rekedten.

-Tessék? - kérdeztem elhalkulva, majd torkomat megköszörülve húztam lábaim törökülésbe és fordultam jobban felé, míg eldobtam a labdát Kölöknek, hogy hozza vissza - Igen a lábamról lekerült a gipsz szóval nem kell mankó szabad vagyok - mosolyogtam rá.

-Nem így értem - felelte, majd elfordult - Szabad vagy. Azért voltál itt eddig, mert miattam megsérültél. De nem kell tovább itt lenned és úgy tenni, hogy kedvelsz - vett mély levegőt - Tudom mit csinálsz. Nem vagyok hülye. Szóval, ha végre szabad vagy a gipsztől.. Akkor menj haza.

Tae lassan felállt, majd nyugodt léptekkel kisétált a szobából. Még Kölköt is hátrahagyta.

Nem akartam hinni a fülemnek. Döbbenten néztem utána, de még az ajtót is bezárta. Szívem egyre gyorsabban vert a lelki fájdalomtól és a csalódottságtól. Én ezt nem így akartam! Segíteni akarok rajta és a srácokon! De igaza van.. Mesterkélt voltam és előre meghatározott szándékkal közeledtem hozzá.. Oda az egész munkám és mindenről én tehetek!

Hirtelen éktelen szúrást éreztem a mellkasomban és még levegőt se bírtam venni. Odakaptam kezem, de a szorítás nem enyhült, inkább erősödött. Bőröm felforrósodott, izzadni kezdtem miközben megfordult velem a világ és már kétrét görnyedve próbáltam valahogy levegőhöz jutni, de akárhogy szívtam be a levegőt a fájdalom nem csillapodott. Minden kezdett elhomályosulni és egyre jobban fájt. Mintha kést forgattak volna a szívemben.

Fel akartam egyenesedni és valahogy felállni, de a fájdalom térdre kényszerített és kiáltani sem tudtam. Minden erő kiszorult belőlem és egyre gyengébbnek és gyengébbnek éreztem testem.

-Fháj.. - nyögtem, majd éreztem, ahogy eldőlök és elnyel a sötétség.

So-Young POV:

-Hogy haladsz Jin? - kérdeztem mellé érve, majd beleszagoltam a levesgőzbe - Mm ez mennyei - mosolyodtam el - Mikor lesz kész?

-Pár perc. Addig kezdhettek teríteni.

-Igenis konyhafőnök - tisztelegtem, majd Jimint és Yoongit megkértem, hogy segítsenek. A maknae is megjelent valahonnan, így hát őt is befogtuk. 

Már épp a tányérokat raktam ki az asztalra, mikor hirtelen megjelent TaeHyung. Annyira meglepődtem, hogy Elin nélkül látom, hogy hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Csak állt ott a teraszajtóban és kicsit zihálva bámult a semmibe.

-Tae - tette le Jimin a poharakat, majd barátja elé ment - Minden rendben? Nem festesz jól.

Ő azonban minden válasz nélkül ellépett mellette és elindult a kosárpálya irányába. Még egy pillantásra sem méltatott minket.

-Mi történhetett? - kérdezte Kook elszomorodva.

-Kérdezzük meg Elint - sóhajtottam.

-Majd én - mondta Yoongi és már el is indult megkeresni a lányt.

Mind TaeHyungot néztük, ahogy a füvet rugdosva sétál a pálya körül leszegett fejjel. Nagyon szomorú látványt nyújtott.

-Próbáljak meg beszélni vele? - kérdezte Jimin halkan.

-Nem tudom - ráztam meg a fejem - Ez már nem az én szakterületem. Fogalmam sincs mit..

-So-Young! - hallottunk hirtelen egy ordítást, amitől megfagyott a vér ereimben - So-Young siess! Gyere gyorsan!

-Ez Yoongi - suttogtam rémülten, majd rohanni kezdtem a hang irányába. Hallottam, hogy a többiek is jönnek utánam, de én csak előre néztem és mikor megérkeztem Tae és Kook közös szobájába Yoongit a földön találtam, ahogy az eszméletlen Elint szólongatja.

-Jaj ne - ijedtem meg majd rögtön a lány mellé térdepelve ellenőriztem a pulzusát, ami nagyon gyenge volt - Vigyük az orvosiba. Gyorsan!

Yoongi készségesen felemelte a lányt és egészen a szobáig cipelte.

-Minha! - kiáltottam - Gyere ide szükségem van rád! Ti pedig menjetek ki - hessegettem el őket és amint Minha megérkezett, be is csuktuk az ajtót.

Yoongi POV:

Döbbenten bámultuk a csukott ajtót. Olyan hirtelen és gyorsan történt minden, hogy felfogni is alig tudtam.

-Hé mi volt ez a kiabálás? - jelent meg egy csurom vizes Namjoon és Hoseok, akik úgy tűnik a medencéből jöttek.

-Nem tudom - ráztam meg a fejem és próbáltam összeszedni a gondolataim - Elin bement V-hez beszélni, de ő egyedül jött ki így elment megnézni, hogy minden rendben van-e, de eszméletlenül találtam a földön és.. És nem tudom! Valami történt, de nem tudom mi - estem kétségbe, hisz a lány hófehér arca és So-Young ijedtsége kezdett rám tapadni.

-Először is menjünk az ajtó elől, hadd tudjanak csendben dolgozni, ne zavarjuk őket - mondta Jin, majd elkezdett minket a konyha irányába terelni.

Azonban mikor megfordultunk, hogy a konyhába menjünk észrevettem valakit.

Tae állt a nappali közepén és onnan bámult minket. Arca értetlenségről és aggódásról árulkodott. Nem akartam elveszteni a fejem és ráugrani, ezért gyorsan elkaptam a fejem és bementem a konyhába. A többiek pedig követtek. Mind síri csendben vártunk, hogy valamelyikük kijöjjön és végre mondjon valamit.

-Ti értitek ezt? - szólalt meg hirtelen Jimin, arca teljes zavartságot tükrözött - Emlékeztek az első napra? Tudjátok amikor Elin a házba került és Kooknak szülinapja volt. 

-Nem akkor esett össze? - kérdeztem fejem felkapva és máris kezdett derengeni valami - Nem kapott levegőt és nagyon zihált.

-Én másra is emlékszem - szállt le hirtelen Jimin a bárszékről és közelebb jött - Én cipeltem be akkor a szobájába és So-Young.. So-Young adott neki valamit - kereste a szavakat és próbált visszaemlékezni - Valami tasak szerűt vett elő és beleszúrta a nyakába.

-A nyakába?! - döbbent le Hoseok, majd látványosan megborzongott - Biztos jól láttad?

-Igen! - felelte határozottan.

-Olyan volt, mint egy mini injekciós tű? - kérdezte Namjoon.

-Mm - gondolkozott el Jimin - Talán.. Nem tudom, mert nem láttam.

-Hát ha szúrta, akkor az csak tű lehetett - felelte a leader - Ilyen injekciókat akkor használnak, ha valakinek olyan betegsége van, hogy akármikor rátörhet egy súlyos és hirtelen roham. Ezeket az anyagokat ilyen mini injekciós tűkbe szokták tárolni és mindig magukkal hordják, hogy bármikor ha baj van a teste bármelyik részén beadhassa magának az orvosságot, mert gyorsabban hat mint mondjuk egy tabletta. Nem akarlak megijeszteni titeket, de szerintem Elin beteg.

Síri csend fogadta Namjoon elméletét, majd lépéseket hallottam, így a folyosó felé fordultam, ám eközben észrevettem, hogy Tae hallgatózott távolról és arca olyan ijedelemről árulkodott, hogy nagyon megsajnáltam. Egyre kétségbeejtőbb volt már ez a helyzet vele kapcsolatban..

-Hogy van Elin? - szegezte Jimin rögtön a kérdést az imént érkezett So-Youngnak.

-Jól - felelte - Csak pihennie kell.

-SoYo mi baja Elinnek? - kérdeztem - Aggódunk miatta.

-Nem mondhatom el - rázta a fejét - Ezt neki kell megtennie. Adjatok neki időt. Neki sem könnyű.

Hirtelen trappoló lépteket hallottunk, majd ajtócsapódást.

-Ez azt hiszem Tae volt - sóhajtottam - Hallotta miről beszéltünk.

-Mert miről beszéltetek? - kérdezte gyanakodva.

-Jimin látta legutóbb hogy adtad be Elinnek a gyógyszerét - kezdte Namjoon - Én pedig elmondtam mit tudok az ilyesfajta gyógyszerekről, amiket így adnak be.

-Értem - bólintott száját beszívva - Nos. Mindenesetre most hagyjuk őt pihenni a nap további részében. Továbbá - emelte fel az ujját mielőtt bárki megszólalhatott volna - Mostantól kezdve nem hagyunk mindent Elinre. Nekünk is segítenünk kell abban, hogy V megnyíljon nekünk. Egyedül erre képtelen és az elmúlt hetekben mi igenis nagyon ráhagytuk az egész ügyet.

-Számíthat ránk - álltam fel, majd magamhoz öleltem SoYot, hisz láttam arcán a fáradtságot - Gyere - tereltem a szobánk felé - Pihenj kicsit ebéd előtt.

*2 órával később*

Elin POV:

Már ébren voltam, amikor kopogásra lettem figyelmes. Próbáltam annyi erőt összegyűjteni, hogy hangosan kiszóljak, de erre nem volt szükség, mert az ajtó résnyire kinyílt és először csak barna haját láttam az érkezőnek, majd legnagyobb meglepetésemre TaeHyung arcát pillantottam meg. Aggódva és bátortalanul lépett egyet beljebb, de tovább nem mert jönni.

-Gyere csak - mosolyogtam rá, majd megpróbáltam kicsit feljebb ülni.

Tae becsukta maga után az ajtót, majd nem sokára már éreztem is, ahogy kezeivel segít felülni. Hátam mögé tett két párnát, majd lassan ráengedett. Elégedetten sóhajtottam egyet, majd rámosolyogtam.

-Köszi.

-Ez a legkevesebb - szólalt meg végre, majd szemeimbe nézve próbált mondani valamit, de mintha nem akartak volna szavak jönni a szájára. Ajkai csak remegtek miközben kezeit tördelte. Végül csak ennyit mondott: - Sajnálom - nézett folyamatosan szemeimbe. Már meg akartam volna nyugtatni, de folytatta mondandóját - Hülye voltam, nem akartalak megbántani és nem tudtam, hogy ha megteszem, akkor ez lesz belőle. Annyira sajnálom - gyűltek könnyek szemeibe, majd lehajtotta fejét és láttam, hogy nagyon igyekszik visszatartani a sírást.

-TaeHyung - nyúltam kezéért és szorítottam meg azt enyhén - Ez nem a te hibád. Igazad volt. Tényleg gonosz dolog volt tőlem, amiért úgy próbáltalak megközelíteni, hogy célom volt vele, de annyira szeretnék segíteni rajtatok. Rajtad! - szorongattam meg a kezét, hogy végre rám nézzen - Tae a barátom vagy. Egy nagyon jó barátom és mint a barátod segíteni szeretnék neked és ezt láttam a legjobb módnak, mert amikor először találkoztunk ebben a házban és beszélgettünk akkor úgy láttam, hogy velem hajlandó vagy szóba állni. Tudod te ezzel mekkora remény csillant fel a többiek számára? Olyan nehéz ezt a csapatot újra összekovácsolni! Jin ügye igaz már megoldódott, de Namjoon rémálmai és a te titkod még mindig akadályozza a csapat újraegyesülését.

-Tudom - suttogta letörten és fejét mélyen lehorgasztva bámulta kezeinket.

Nem kell félreérteni, semmi sem történt köztünk, egyszerűen csak megtaláltuk a közös hangot, mindketten ugyanolyan gyerekesek mégis komolyak vagyunk és nagyon sok bennünk a közös. Igazi jó barátra leltem benne és nem akartam elveszteni őt.

-Én - folytatta el-elakadó lélegzettel, ahogy küzdött a sírás ellen - Nem akartalak bántani. Nem tudtam, hogy elájulsz ezektől a szavaktól és hidd el nem gondoltam komolyan! - emelte rám vörösen csillogó szemeit - Ne haragudj rám!

-Dehogy haragszom rád! - mosolyodtam el - Tae erről egyáltalán nem tehetsz. Ez.. - gondolkoztam el, hogy mit is kéne mondanom. Még nem álltam készen, hogy elmondjam neki az igazat, ezért egyelőre muszáj voltam ködösíteni - Egyszer majd elmondom mi volt - igyekeztem biztatóan nézni rá - Nekem is megvan a magam titka.

-A betegséged? - kérdezte hirtelen, mire egy pillanatra ledermedtem és csak egymás szemeibe bámultunk. Mindketten titkoltunk valamit a másik elől és egyikünk sem volt hajlandó megtenni az első lépést. Mert ha ő elmondja a titkát, akkor nekem is el kell az enyémet. Ehhez pedig nem éreztem késznek magam. Ezek elől a vallomások elől mindig csak menekültem, mert senkinek sem tudtam bevallani, aki közel áll hozzám..

Az, hogy Tae így rákérdezett erősen felzaklatott. Oké elég egyértelmű, hogy valami bajom van, de honnan tudja, hogy betegség és nem szimpla rosszullét vagy egy egyszerű ájulás? Hisz ebben a házban még csak kétszer volt rohamom! Most is csak azért, mert épp a gyógyszer bevétele előtt álltam, amikor Tae ilyen szavakat intézett hozzám. Mégis miből gondolja..

-Majd egyszer mesélek róla - mosolyogtam rá kissé bágyadtan.

-Látom fáradt vagy - állt fel és segített ismét fekvő helyzetbe kerülni - Meg van tiltva, hogy zavarjunk, szóval gyorsan kiosonok - nézett rám még mindig aggódva.

-Ne aggódj miattam - mosolyogtam rá - Minden rendben lesz.

-Oké - bólintott, majd lassan elindult az ajtó felé, de mielőtt még kiment volna még gyorsan hátranézett és rám mosolygott. Azonban ez a mosoly tele volt fájdalommal és aggódással.

Sziasztoook!!

Na? :D Gyors voltam? XD Szeretném már befejezni ezt a könyvet és a következőre lépni, de még fogalmam sincs mennyi rész kell ahhoz, hogy a végére érjünk. Az biztos, hogy sok :'D

Lenne egy kérdésem! Szerintetek mi legyen Tae+Elin ship neve? Várom az ötleteiteket! :D

Igyekszem minél előbb új részt hozni! Addig is szép hétvégét mindenkinek! :3