Jimin POV:

So-Young nem volt hajlandó beszélni. Elin akciója a frászt hozta az egész csapatra, megbélyegezve ezzel a szülinapot. Mindenkinek elment a kedve az ünnepléstől és a nappaliban ülve vártuk a fejleményeket, de mikor egy órával később a dokinő fáradtan és leterhelten jött ki, nem mondta el mi baja a lánynak. Hiába próbáltuk kiszedni belőle semmit nem árult el. Mi pedig mély tanakodásba süllyedtünk és próbáltuk kitalálni mi baja lehet.

-Lehet terhes – vágta be Hoseok hyung.

-Te nem vagy komplett – legyintett Yoongi hyung fáradtan – Akkor a nők nem ilyenek.

-Mert te aztán tudod hogyan viselkedik egy terhes nő – feleltem unottan támasztva a fejem a teraszon lévő asztalon. Elin azóta se jött még ki a szobájából, pedig már legalább két órája odabent pihen. Legalábbis So-Young ezt mondta.

-Nem, de van józan eszem – nézett rám mogorván Yoongi hyung.

-Akkor lehet csak egy kis rosszullét jött rá –találgatott tovább Hoseok.

-Mondd neked elmentek otthonról? – rázta a fejét Yoongi hitetlenkedve – Szerinted egy sima rosszullétnél így néz ki az ember?

-Jó akkor te mire tippelsz? – hajolt előrébb a másik kihívóan.

-Epilepszián gondolkozom – vágta rá.

-Az milyen? – ráncolta homlokát a másik, mire az idősebb homlokára csapott fájdalmában.

-Na jó én megnézem felkelt-e már – álltam fel. Elegem volt már a hiába való várakozásból. Nem ismerem ugyan a lányt, de annyira megrémisztett a jelenet, hogy nem bírtam másra gondolni. Folyton megjelent előttem fájdalmas arca, ahogy levegőért kapkod. Egyszerűen tudnom kell jól van-e!

A másik kettő meg se hallotta mit mondtam csak tovább vitatkoztak, míg én elindultam a lány szobája felé.

Pont mikor bekanyarodtam volna megtorpantam.

Valaki megelőzött.

Vagyis csak majdnem.

Tae álldogált az ajtó előtt Kölökkel a kezében, de nem csinált semmit. A padlót bámulta mereven. Kíváncsian vártam mi fog történni, de barátom úgy tűnik nem mert bekopogni.

Egyszer csak felkapta a fejét, majd ijedten futott el az ellenkező irányba, így engem nem vett észre. Nem tudtam miért szaladt el így, de a következő pillanatban választ kaptam kérdésemre. Elin arca jelent meg az ajtóban és csodálkozva nézett rám, majd elkapta tekintetét és mankójára támaszkodva indult meg a fürdő felé.

-Várj – léptem mellé, de ő nem nézett rám, csak állát leszegve bámulta gipszét –Jobban érzed magad? – kérdeztem kedvesen.

Lassan felemelte a fejét és egy mosolyt erőltetett arcára.

-Igen. Köszönöm.

-Ha bármire szükséged van csak szólj –küldtem felé egy bíztató mosolyt, amire meglepve nézett rám. Gondolom arra számított, hogy majd ki fogom faggatni a történtekről, és őszintén ezt terveztem, de megviselt arca láttán erről inkább letettem. Nem akartam ráijeszteni vagy megostromolni ezzel. Gondolom van elég baja.

-Köszönöm – mondta hálásan mosolyogva – Igazából lenne itt valami…

-Igen? – álltam rögtön rendelkezésére.

-Megkeresnéd nekem So-Young-ot? Kérdezni szeretnék tőle valamit, de ezzel –bökte meg mankója végével gipszét – nem igazán haladok.

-Máris – feleltem – Mindjárt visszajövök vele – indultam el.

Az irodájában találtam rá. Épp telefonált és mivel angolul folyt a társalgás semmit sem értettem belőle, szóval leültem egy székre és türelmesen vártam.

A dokinő elég idegesnek tűnt és csak úgy dőlt belőle a szó. Mindig elcsodálkoztam rajta és jókat derültem viselkedésén. Nagyon megkedveltük őt. Az egész csapat.

So-Young dühösen csapta le a telefont, majd homlokát dörzsölve ült le székébe és meg se szólalt. Nem akartam elmélkedésében zavarni, így csendben vártam. Pár perc után sóhajtva emelte rám tekintetét és elmosolyodott.

-Minden rendben? – kérdeztem felállva a székről és asztalához sétáltam.

-Igen – sóhajtott – Csak van pár megoldatlan… ügy.

-Ahaa – mondtam kissé gyanakvóan, de végül ráhagytam. Ha el akarja mondani, majd megteszi – Elin kért meg, hogy keresselek meg.

-Megyek – állt fel rögtön és az adott szoba felé indultunk, de az ajtóban jelentőségteljesen nézett rám, mire vettem a lapot és morogva távoztam.

So-Young POV:

Mikor beléptem Elin az ágyán ült és várt, de jöttemre rám kapta tekintetét.

-Hogy érzed magad? – kérdeztem kedvesen és leültem mellé.

-Jobban – felelte – Köszönök mindent. Nem is tudod milyen sokat jelent nekem, hogy titokban tartod még ezek után is – mondta kezeit bámulva, mire megfogva azokat bátorítóan megszorítottam.

-Ne aggódj – mosolyogtam rá – Igaz nem értek egyet a módszereddel és a döntéseddel, de tiszteletben tartom.

-Köszönöm – nyelt nagyot és ismét kezeit kezdte tanulmányozni, majd mély levegőt vett és folytatta – Tudom, hogy terhetekre vagyok így jobb lenne, ha visszamennék a szállásomra…

-Eszedbe se jusson – emeltem fel mutatóujjam, mire döbbenten kapta rám tekintetét – Már beszéltem a fiúkkal és a személyzettel is. Senkinek sincs kifogása az ellen, hogy itt lábadozz. A fiúk még örülnek is egy kis társaságnak. Legalábbis egy részük… Mindegy elég furák a fiúk, de majd megszokod. A lényeg, hogy most el kell mennünk a holmidért, mert gondolom szükséged van rájuk.

-Igen – nyögte ki nehezen – De én tényleg nem akarok senkinek a ter…

-Nem vagy terhünkre – biztosítottam – De valamit el kell mondanom.

-Felhívtad az orvosom igaz? – rágta a száját, én pedig bólintottam.

-Nem voltál velem teljesen őszinte Elin –ráztam a fejem – Sokkal súlyosabb, mint azt elmondtad nekem. Azt hittem bízol bennem – kerestem vele a szemkontaktust, de ő csak lehajtott fejjel nézte ölbe tett kezeit.

-Nem akartam, hogy sajnáljatok – törölt le egy kiszabadult könnycseppet.

-De én az egyik orvosod vagyok Elin –tiltakoztam – Nekem ezekről tudnom kell, mert jelenleg én felelek érted. Tegnap este nem vetted be a gyógyszered és nem aludtál eleget, ami az én hibám, hisz felkeltettelek, de nem gondoltam, hogy ekkora baj lehet belőle. Ha őszintébb lettél volna velem ezt elkerülhettük volna.

-Tudom – suttogta.

Csend telepedett ránk, amit egy nagyobb sóhajjal szakítottam meg.

-Azt is tudnod kell, hogy ha ezekkel a fiúkkal fogod eltölteni a következő pár hetet, akkor választanod kell. Vagy elmondod nekik és majd ők ehhez megfelelően viszonyulnak majd hozzá, vagy titkolod és akkor…

-Igen tudom – szakított félbe, majd megrázta a fejét – De nem fogok olyan szorosan kötődni egyikőjükhöz sem ne aggódj. Nem kell tudniuk róla.

-Ahogy gondolod – bólintottam, bár sejtettem, hogy ennek nem lesz éppen jó vége, de jelenleg tehetetlen voltam – Akkor menjünk el a holmidért.

-Rendben.

Lassan felállt és én is követtem példáját

-Még valami – jutott hirtelen eszembe már az ajtó előtt állva, ő pedig mankójára támaszkodva kíváncsian nézett rám.

-A fiúk közül páran… Nos… Elég furák –kerestem a megfelelő szavakat –Depressziósak is meg trauma érte őket, úgyhogy ne lepődj meg rajtuk és kérlek ne is hozd szóba előttük.

-Oké – bólintott fura fejet vágva, majd kiléptünk az ajtón.

Yoongi POV:

-Hát ti? – kérdeztem So-Young-ot és Elin-t, akik épp a nappalin mentek keresztül, ahol Jimin-nel kártyáztunk.

-Elmegyünk Elin cuccáért a motelba – felelte miközben felkapta a kocsi kulcsot.

-Én is megyek – álltam fel rögtön.

-Én is – követett Jimin.

-Nem – rázta a fejét So-Young – Nem hiányzik, hogy meglássanak titeket két lány társaságában.

-Majd felvesszük a maszkot – vontam vállat és éppen, hogy sikerült megállnom, hogy ne adjak neki egy csókot Elin előtt. Nem szabad megtudnia.

-Jajj So-Young ne csináld már – nyavalygott Jimin – Múltkor is elvittél síelni. Akkor persze nem mondtál ilyet.

-Mert síelés közben az emberek nem arra figyelnek kik vannak körülöttük – húzta fel a cipőjét – Most pedig emberek közé megyünk. Bárki felismerhet.

-Sok cuccod van Elin? – néztem a lányra, aki erre elgondolkozott.

-Háát – húzta el a száját és So-Young-ra nézett – Azt hiszem tényleg el kéne a segítség…

Barátnőm gondolkozott egy ideig, majd végül bólintott.

-De maszk! – emelte fel mutatóujját.

-Maszk – bólintottam hátrafele lépkedve, majd mosolyogva megfordultam és Jimin után eredtem, hogy a szobánkból kihozzuk fedőruházatunkat.

Pár perc múlva már úton is voltunk és a rádióból szóló zenét énekeltük csak Elin kedvéért, de mikor nevetni kezdett So-Young ránk szólt, hogy hagyjuk abba, és ekkor Elin is komolyra váltott. Nem értettük, de nagyon szerettük volna megmutatni neki őrült oldalunkat, azonban a két elöl ülő lány nem engedte. Jiminnel értetlenkedve fordultunk egymás felé és láttuk a másik arcán, hogy abban egyetértünk, hogy valami itt nagyon nincs rendben és titkolnak valamit.

Megérkeztünk a motelhez, és felvéve a maszkokat, sapkát és szemüveget szálltunk ki a sötétített ablakú kocsiból, majd indultunk a bejárat felé. Barátnőm is felvette napszemüvegét, hisz őt is ismerték még azokból a cikkekből, amiket a baleset után írtak róla.

Elin mankójával bicegve közeledett a recepcióhoz és azelőtt megállva szólította meg a férfit, aki mikor megfordult rögtön megörült a jövevénynek.

-Elin! Már kezdtünk aggódni. Tegnap nem jöttél vissza és… Úristen mi történt a lábaddal? – szörnyülködött az idegesítő pasas. Nagyon nem tetszett a stílusa. Mint egy buzi…

-Áhh csak egy ficam ez már meg se kottyan – legyintett.

-Jobb lenne, ha nem csak mondogatnád, hogy abbahagyod ezt a veszélyes sportot, hanem tényleg meg is tennéd –bosszankodott én pedig kikerekedett szemekkel hallgattam tovább a beszélgetést.

-De már abbahagytam Oppa – sóhajtott a pultra támaszkodva – Talán nem rémlik, hogy nem voltam versenyen már hónapok óta?

-De nem csak a versenyzésre gondolok –rázta a fejét, de én ekkor Elin mellé léptem.

-Sietnünk kéne – mondtam maszkom mögül, ő pedig bólintott egyet és ismét a férfi felé fordult.

-Ki szeretnék jelentkezni.

-Ne már, már megint elmész? – cicceget most már baromira idegesítően és ráérősen rátámaszkodott a pult lapjára – Egy helyben kéne már maradnod és…

-Na jó elég – szólaltam meg, mire meglepve kapkodta köztünk a tekintetét.

-Ki ez Elin? – kérdezte kényes hangon –Nem tetszik nekem. Remélem nem a barátod. Olyan a szeme mintha kancsi lenne – nézett rám ferdén, mire betelt a pohár.

-Csak írja rá a rohadt lapjára, hogy kijelentkezett! Érti vagy írjam le? Most pedig szépen felmegyünk a cuccáért és elmegyünk – jelentettem ki ellenkezést nem tűrő hangon, mire a srác ijedt arccal nézett rám.

-Jól van jól van nem kell úgy felkapni a vizet kancsikám máris írom a papírt…

-Ha még egyszer kancsikának hívsz én…

-Hagyd abba – ragadta meg a karom So-Young mielőtt megragadhattam volna a buzi grabancát.

-Menjünk – indultam meg indulatosan a lépcsők fele, mire ők követtek.

Elin megmutatta melyik az ő szobája, majd kulcsával kinyitotta az ajtót és beléptünk.

-Öcsém mekkora rumli – füttyentett Jimin körbe nézve, majd lehúzta a maszkját miközben So-Young behúzta a függönyt.

-Hogy értetted, hogy abbahagytad a versenyzést? – tettem fel máris a kérdést Elin-nek.

-Úgy, hogy befejeztem – kezdte összepakolni a ruháit utazótáskájába, miközben So-Young a fürdőben tevékenykedett.

-De hát miért? – kérdeztem döbbenten. Nem akartam hinni a fülemnek – Elin te vagy a világ második legjobb snowboard-osa, idén meg is nyerhetnéd a világbajnokságot, biztosan helyrejön addigra a lábad.

-Nem baj – pakolta tovább holmiját, de én nem szálltam le a témáról.

-Komolyan abba akarod hagyni? Nem értelek. Kitűnő tehetség vagy. Azt hittem ez az álmod…

-Yoongi – egyenesedett fel – Elég. Ne firtasd – kérte, majd tovább pakolászott.

Ez kezd egyre gyanúsabb lenni. Mit titkol? Arra már rájöttem, hogy beteg és még mindig epilepsziára gondoltam, de attól még versenyezhetne. Mégis mi akadályozza meg ebben?

Mikor végeztünk elindultunk lefele. Én hoztam az utazótáskáját és a pótsnowboard deszkáját, mert a másik az eltörött, mikor Tae-vel összeütközött. A recepciós hapek sértődötten adta oda a lapot, hogy Elin írja alá, majd puszival köszöntek el egymástól, amire csak a szememet forgattam.

Egész úton a deszkáját tanulmányoztam és ámulva jöttem rá, hogy ez bizony nem egy olcsó darab. Vajon mennyibe kerülhetett az, ami összetörött a baleset során?

-Hé Elin – szóltam neki előre, mire hátra fordult felém – Ugye megtanítasz, majd snowboard-ozni, ha már rendbe jött a lábad? – kértem csillogó szemekkel, mert már ezer éve meg akartam tanulni. Gördeszkázni már tudtam. Ez se lehet olyan nagy ördöngösség…

-Háát… - gondolkozott el – Nem tudom meddig maradok – rázta meg a fejét –Eredetileg csak két hétre jöttem. Holnap után mentem volna tovább.

-Hova? – kérdezte a mögötte ülő Jimin kíváncsian.

-A kínai síparadicsomba – felelte –Körbejárom a világ összes síelő helyét.

-Azta de rohadt nagy mázlista – tátottam el a számat – Ennyire sok a szabadidőd? –vigyorogtam.

-Úgy is mondhatjuk – felelte egyhangúan, de közben nem nézett rám, hanem a mellette lévő ablakon bámult ki.

Kíváncsiságom már a tetőfokára hágott, ám tudtam, hiába kérdezem, úgyse kapok választ. Majd megtalálom én a módját, hogyan nyíljon meg…

Mikor visszaértünk a házhoz és behajtottunk a kapun egy komolya arcú Hoseok igyekezett felém és a fülembe súgott.

-Beszélnünk kell. Baj van.

Sziasztok! ^^

Hát ez nem lett a legizgalmasabb rész, de mivel nem tudom mikor lesz ismét időm az írásra, így hoztam egyet :) remélem azért tetszett ^^

És szeretném nektek megköszönni, hogy ennyien olvassátok, kommenteltek és csillagoztok ^^ ❤❤ Love you guys! :D

Fly with me!

Yours forever:

Member