So-Young POV:

A várakozás nehezen és lassan telt. Yoongi egy órán belül megérkezett, és meg se lepődtem, mikor TaeHyungot pillantottam meg mögötte. Nem volt erőm vitatkozni. Csak felálltam és engedtem Yoonginak, hogy karjai közé vonjon. Fejem vállába bújtatva szipogtam. Hallottam, ahogy TaeHyung mellettünk állva nagyot sóhajt, majd leült az egyik székre. 

Eltoltam magamtól a fiút és mosolyt erőltettem arcomra. Jelenleg Taenek nagyobb szüksége volt vigaszra, mint nekem. Így, hogy a fiúk is ott voltak, már erősebbnek éreztem magam. Mély levegőt vettem és leültem V mellé. Egyik kezem vállára tettem.

-Elin rendbe jön - próbáltam megvigasztalni.

Ő csak maga elé bámulva ült szótlanul, ezért én is inkább hallgattam. Órákig fogunk itt ülni, jobb lesz inkább felkészülni. Felálltam és közöltem, hogy megkeresem a büfét.

-Maradj vele - intettem Tae felé, amikor Yoongi mellém akart szegődni.

Csak bólintott, majd visszeült barátja mellé.

Körülbelül két óra telt el, amikor csörgött a telefonom. Elin gyámja hívott, hogy megkérdezze vannak-e már hírek, de sajnos csak annyit tudtam neki mondani, hogy ha nincs hír, az is hír. Ez azt jelenti, hogy a műtét eddig jól megy.

További órák teltek el, ezalatt felhívtak a fiúk otthonról, Elin orvosa és a gyámja még egyszer. Már a századik pohár vizet itta ki Yoongi, annyira izgult Elinért. Elnézve a két fiút rájöttem, hogy túl messzire mentünk. És ezért én is felelős vagyok. Én kértem Elint, hogy maradjon és segítsen nekünk. TaeHyung egyedül vele volt hajlandó beszélni. Bele se gondoltam, milyen következményei lehetnek ennek. És ezért a műtét ideje alatt végig magam ostoroztam. Miattam van az egész. Mindenki megszerette Elint. Túl közel került a fiúkhoz. És most ki tudja az élet melyik oldalát fogják megtapasztalni. Főleg TaeHyung! Beleszeretett egy haldokló lányba, aki lehet a holnapot sem éri meg! A felelősségtudattól nagyon rosszul éreztem magam és imádkoztam, hogy Elin élje túl a műtétet!

-Hány óra telt el eddig? - kérdezte Yoongi.

Karórámra néztem, ami délután kettőt mutatott.

-Körülbelül 10 órakor kezdődött a műtét, szóval négy órája - sóhajtottam.

-Szent ég - dörzsölte meg arcát fáradtan, majd leült mellém és fejét hátra döntve folytatta - Hogy lehet ezt kibírni?

-Nem tudom - ráztam a fejem - Én mindig a műtőben vagyok, sosem idekint.

Ekkor Yoongi fejét felemelve nézett rám.

-Mi az? - kérdeztem.

-Semmi - rázta meg kobakját - Csak elfelejtettem, hogy te műteni is szoktál.

-Hát régen volt már az utolsó - vettem mély levegőt gondolkozva - Utoljára nem sokkal a balesetetek után műtöttem. Azóta pedig rátok vigyázok - vicceltem el a végét.

-Haha - húzta el a száját - Hány órás volt eddig a leghosszabb műtéted?

-Te is jót tudsz kérdezni - fújtam ki a levegőt frusztráltan, de legalább elterelte a figyelmem egy rövid időre - Szerintem körülbelül 5-6 óra.

-Micsoda? - tátotta el a száját - Azt hogy?

-Mit hogy? 

-Hogy bírsz annyi ideig koncentrálni és egy helyben állni?

-Ez alapvető elvárás egy orvossal szemben - vontam vállat - Nagyon sokáig tudok koncentrálni és ezért hordunk kényelmes papucsot vagy cipőt odabent - intettem fejemmel a műtők felé. Időközben megfordult ott néhány ember. Orvosok, nővérek, betegek és hozzátartozók. Szerencsére annyira el voltak foglalva a saját aggódásukkal, hogy nem figyelték kik vannak körülöttük. 

-Különleges vagy - hallottam hirtelen magam mellől, mire meglepve kaptam Yoongi felé a fejem. Ő csak mosolyogva nézett szemeimbe sapkája alól, amitől éreztem, hogy enyhén, de elpirultam. Rögtön el is kaptam a fejem, amire ő halkan felnevetett, majd egyik kezével átrakolta vállamat. TaeHyung mindvégig csendben ült mellette. Egyetlen szót sem szólt amióta megérkeztek, ami nagyon aggasztott. Tudtam, hogy belül szenved, de nem tehettem érte semmit.

Már majdnem három óra volt, amikor nyílt a műtőkhöz vezető ajtó és kilépett rajta az orvos, aki Elint műtötte. Amint észrevettem felpattantam és hozzá siettem. A fiúk szerencsére nem követtek, hanem a székeknél maradva figyeltek. Egyszerre izgultam, a hírek miatt és azért, nehogy lebukjanak.

-Doktor úr, hogy van Elin? - kérdeztem egyből, mire az orvos fáradtan elmosolyodott.

-Minden rendben ment - mondta ki a szavakat, amikre reggel óta vártam. Egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem - De a szíve nagyon rossz állapotban van - rázta a fejét nem sok jót sejtetve - A fertőzés és a rohamok egyre gyengébbé teszik, pusztulnak el a sejtjei, az immunrendszere nem bírja a küzdelmet - rázta a fejét - Sajnálom, de a barátnőjének nem sok esélye van.

-Ezt úgy érti, hogy lehet fel se ébred? - szaladt ki a számon és rögtön meg is bántam, hogy ilyen hangosan kérdeztem. Hátra se mertem nézni a fiúkra..

-Még semmi sem biztos - próbált bátorítóan mosolyogni rám - A kartonja szerint több, mint egy éve él együtt a betegséggel, szóval biztos van benne valami belső harci szellem, ami nem hagyja, hogy feladja.

-A szülei is ebbe haltak bele - sóhajtottam - Egyből elutasította a gyógyszeres kezelést, mert úgy gondolta ő sem fogja túlélni - suttogtam lehangoltan.

-A szülei? - ráncolta szemöldökeit értetlenül - Ahogy én tudom a szülei 50 évesen kapták el a fertőzést. 

Csodálkozva pislogtam rá. Mit akar ezzel mondani?

-Hogy érti? - kérdeztem kicsit összezavarodva.

-A szívfertőzés fiatal korban gyógyítható - közölte, mintha csak az időjárásról beszélne - De ehhez egy teljes életforma váltásra van szükség. Nem terhelheti a szívét, nem érheti stressz, a rossz híreket is kerülnie kell, nem szabad, hogy felzaklassa magát. De a legfontosabb az, hogy akarjon élni. A szív egy érzelmi központ - magyarázta értetlen arcom láttán - Nehezen gyógyítható. Ha a beteg nem akar, akkor nem is fog élni. A gógyszeres kezelés sem ér semmit, ha beletörődött a betegségbe.

Letaglózva hallgattam végig az orvost. Halvány fogalmam sem volt minderről. De nem akartam feltartani, ezért gyorsan megköszöntem neki és megkértem, hogy gondoskodjon Elinről. Ezek után ő távozott, én pedig lesokkolva mentem a fiúkhoz, akik már ingerülten várták a híreket. TaeHyung is kétségbeesve várta, hogy szólaljak már meg. 

-Mi történt? - kérdezte Yoongi - Nagyon sápadt vagy. Elinnel történt valami?

-Nem - ráztam meg gyorsan a fejem és erőltettem magamra egy mosolyt - Elin jól van. A műtét sikeres volt. Mindjárt kihozzák és betolják a szobájába.

Megkönnyebbülten sóhajtottak fel, ám amire nem számítottam, az az volt, hogy TaeHyung az órákig tartó stressz és aggódás hatására összeesik. Lábait elhagyhatta az erő, Yoongi reflexeinek hála gyorsan elkapta.

-Tae! - kiáltottam és leguggolva hozzá szólongattam. Szerencsére nem ájult el. Biztos csak nagyon kimerült.

-Bolond - rázta a fejét Yoongi rosszallóan - Egyetlen pohár vizet sem ittál! Itt ülsz étlen szomjan és összeesel nekünk.

Tudtam, hogy csak az aggódás beszél belőle, de ez akkor sem segített.

-Inkább vigyük Elin szobájába - sóhajtottam - Intézek neki egy privát szobát, hogy nektek se kelljen bújkálnotok. Mindjárt jövök. Maradjatok itt.

Szerencsére hamar sikerült elintézni és negyed órán belül már mind a hárman Elin ágyát körbeülve vártunk, hogy felébredjen.

-Mikor fog magához térni? - kérdezte Tae félelemmel teli szemekkel. Elin ágya mellett ült és hófehér kezét fogta, mintha kapaszkodna belé.

-Ez változó - ráztam a fejem - A teste, a szíve és az immunrendszere is nagyon le van gyengülve, ezért lehet egy darabig nem fog. 

Tae arca még jobban elkomorult és aggódva fordult Elin felé.

-Az orvos mit mondott? - kérdezte Yoongi.

Nem akartam neki elmondani miket tudtam meg, mert erről előbb Elinnel kellett beszélnem. 

-Azt, hogy nem biztos, hogy felébred - suttogtam - De azt mondta van esély rá, hogy felkel. Nem szabad feladnunk a reményt - simítottam Tae vállára bíztatásként, de ő csak fejét az ágyra hajtva kezdett halk sírásba. Tudtam mit érez, mert én is mindennél jobban vágytam arra, hogy felébredjen és újra az a gyerekes, mégis bölcs Elin szépítse a mindennapjainkat. Nélküle a ház szürke és reménytelen. Ő volt az, aki kirázta Jint a melankóliából, aki erőt adott Namjonnak, hogy legyőzze a rémálmait és aki elérte, hogy Tae újra nyisson az emberek felé. Annyit köszönhetünk neki és mi nem tettünk érte semmit!

Hirtelen eszembe jutott, hogy fel kell hívnom a gyámját. Ezért elnézést kértem és felhívtam. Ám nem tudtam, hogy rákérdezhetek-e mindarra, amit ma tudtam meg az orvostól. Elin azt mondta, hogy azért nem vállalta a kezeléseket, mert nem akarta, hogy mások végignézzék, ahogy ő is meghal. De ha ez fiatal korban gyógyítható, csak akarni kell, akkor mi történhetett valójában? 

Végül nem kérdeztem rá. Nem akartam Elint megkerülve információkat szerezni, ezért csak elmondtam nekik Elin esélyeit. A nő hangja a vonal másik végén nagyon aggódó volt és sírva is fakadt a hírek hallatán, majd a férje vette át a telefont, mert a felesége megszólalni sem bírt. Kint voltam a kórház folyosóján, ezért az ablakoknál sétágattam, ahol a késő őszi nap sugarai melegítették arcomat. Ám, amit a férfi mondott rögtön elfeledtette velem a jó időt.

-Valamit el kell mondanom önnek - sóhajtott, én pedig azt hittem Elin betegségéről fog beszélni, de ő valami mást akart mondani - Elin egy barátja, Sebastian úton van Szöulba.

-Tessék? - torpantam meg döbbentemben.

-Amint megtudta Elin hol van felült az első gépre. Hónapok óta próbálja megtalálni őt. Azt hiszem a maguk ideje szerint este hétkor ér Szöulba. Onnan vonattal megy az önök városába. Csak tudatni akartam önnel, hogy érkezik.

-Rendben - nyögtem végül - Köszönöm, hogy szólt - mondtam csodálkozva, majd letettem a telefont. Azt hittem a mai napon több meglepetés már nem érhet, de nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Elin.. Barátja? Milyen barát? Egy férfi barát? Vagy..

-Neeeem - esett le az állam ettől a gondolattól - Az lehetetlen! - próbáltam feldolgozni, de egyre inkább meg voltam róla győződve, hogy ő több, mint egy barát Elinnek. Mégis milyen férfi az, aki hónapokig keres egy megszökött lányt, és hajnalok hajnalán képes repülőre ülni, hogy a világ másik végéig elmenjen érte?!

A folyosón fel-alá járkálva törtem fejem, hogy mégis mi tévő legyek. Tae ott ül Elin ágya mellett, közben úton van egy tök ismeretlen férfi, akiről semmit sem tudok! Mi van, ha féltékeny lesz és megveri TaeHyugnot, amiért a barátnője kezét fogja?? Vagy, ha megtudja, ő egy híresség és elterjeszti a hírt, hogy Taenek barátnője van?? És ha a Big Hit fülébe jut a dolog?! 

-Ó te jó ég - ültem le gyorsan egy székre - ó te jó ég, ó te jó ég...

Mi van, ha ennek a férfinak a megjelenése tönkre tesz mindent?! 

Meg kell akadályoznom!

De hogyan?

Szerencsére még bőven volt időm. Az órám fél négyet mutatott. Volt még négy órám mielőtt ideér. Ezért inkább visszaindultam Elin szobájába, közben pedig a fiúkat is felhívtam, hogy közöljem velük a híreket. A szobához érve még felhívtam Elin norvég orvosát, akinek elmondtam mindent, amit megtudtam, beleértve azt is, hogy Elin betegsége gyógyítható. Amikor a lány hozzánk került felkerestem ezt az orvost, aki nem sokat mesélt Elin betegségéről, ezt pedig nem tudtam neki elnézni.

-Miért nem mondta el, hogy Elin betegsége gyógyítható? - szegeztem neki a kérdést, miután tájékoztattam őt a fejleményekről.

A vonal másik végéről sóhajtást hallottam, mielőtt válaszolt volna.

-Akkoriban Elin minden élni akarását elvesztette - kezdte - Nagyon sokáig próbáltam meggyőzni, hogy vállalja a kezeléseket, de makacs volt. Nagyon makacs. Megviselte a szülei szenvedése és halála. A rokonait nem vonta bele, csak azután tudták meg hogy beteg, miután megszökött. A trauma, ami érte őt elvette az életkedvét. Le volt gyengülve, elveszítette a családját, fel kellett adnia a sportot, a barátja is akkoriban szakított vele, és még csak akkor töltötte a 18-at. Túl sok rossz dolog érte egyszerre, ezért az elején súlyos rohamai voltak, ami miatt meg volt győződve róla, hogy nem fogja túlélni, és hogy nincs értelme az életének.

-Maga honnan tud ennyit róla? - döbbentem le a hallottaktól, azonban nagyon furdallta az oldalam a kíváncsiság.

-Közeli barátja voltam a szüleinek, én kezeltem őket a betegségük alatt.

-Nem lehetett könnyű magának sem - sóhajtottam, majd elköszöntem tőle, mondván, így is sokba fog már nekem kerülni ennyi külföldi hívás.

Nem akartam még visszamenni a fiúkhoz, ezért kint ültem le és próbáltam egy értelmes gondolatot összeszedni.

Elint trauma érte.. Akárcsak Taet... 17 éves korában meghaltak a szülei, majd a 18. előtt megtudta, hogy ő is ugyanabban szenved. Közben szakított vele a barátja.. Vajon az, aki éppen úton van ide?! 

-Te jó ég ez egyre bonyolultabb - dörzsöltem meg szemeim fáradtan, majd próbáltam tovább gondolkozni.

Valószínűleg sokáig nem tudta mi baja, ezért legyengült és ez a sok érzelmi teher összejátszott abban, hogy nem akart már élni. 

Mikor visszatértem a szobába a helyzet változatlan volt. Csodálkoztam, hogy a fiúk nem faggatnak semmiről. Elin még nem mondta el nekik.. Vagyis Tae tudja, hogy beteg, de fogalmam sem volt róla, hogy mennyit tud.. Úgy döntöttem erről nem kérdezem meg őt. Majd visszatérünk rá, ha Elin felébredt. Abban a pillanatban mást nem tehettünk, csak reménykedhettünk.

Hat órát ütött az óra. Még két óra, míg ideér az idegen. Elin ágya mellett ülve gondolkoztam a lehetőségeken. De az egyetlen normális ötlet, ami eszembe jutott az az volt, hogy kint várok rá és beszélek vele, mielőtt bejönne. 

Épp azon gondolkoztam, hogy el kéne mondanom a fiúknak, hogy hamarosan vendégünk érkezik, amikor Tae felkapta a fejét az ágyról és döbbenten nézett Elinre.

-Mi az? - kérdeztem csodálkozva.

-Me.. Megszorította a kezem - hebegte reménykedve nézve a lányra.

-Elin - néztem rá és simítottam meg az arcát - Hallasz engem?

De ő meg sem moccant. Szemei csukva maradtak és Tae sem érezte újra a szorítást. Percekig izgatottan figyeltünk, de semmi sem történt. Fél óra is eltelt, mire végre újabb jelet kaptunk. Megrándult egy arcizma, majd az én kezem is megszorította.

-Elin? - hajolt közelebb Tae. Ajkai remegtek, ahogy reményteli szemekkel figyelte a lányt. Szívszorító látvány volt.

Ekkor Elin megmozdította a fejét és egy kis hang is kijött a száján. Csak egy apró nyögés volt, de Tae ettől már felugrott és remegő kezekkel simogatta a lány kezét. 

Elin ekkor lassan kinyitotta szemeit. Csendben figyeltük, ahogy néhány lassú pislogás után végre ránk nézett zöld szemeivel. Leírhatatlan boldogság vett hatalmába és még a könnyem is kicsordult. Yoongi átkarolta a vállam, Tae pedig könnyezve simítgatta ki haját a lány arcából.

-Tae - suttogta erőtlenül.

-Ne beszélj - szólt rá gyengéden - Pihenned kell.

-Hogy érzed magad? - kérdeztem Elint - Fáj valahol?

-Nem - mosolyodott el halványan - Most már letörölhetitek ezt a fránya aggódást az arcotokról. Minimum húsz évet öregedtetek tőle.

-És Elin visszatért - bólintott Yoongi halkan felnevetve.

Elin csak fáradtan elmosolyodott, majd TaeHyungra nézett.

-Ne aggódj - intézte hozzá szavait - Jól vagyok.

Tae csak szomorúan elmosolyodott, majd összekulcsolt kezüket a paplanra fektetve ült vissza a székre. Fejét Elin feje mellé fektette és ráparancsolt, hogy pihenjen.

-Oké - felelte, majd szemeit lehunyva engedelmeskedett neki.

Yoongit kihúzva a szobából hagytuk őket magukra és sétáltunk el a folyosó végén lévő ablakokig. 

-Micsoda megkönnyebbülés - sóhajtottam leülve az egyik székre.

-Szívemből szóltál - helyezkedett el mellettem a kezem fogva. A folyosón csak nővérek voltak, akik el voltak foglalva a saját dolgukkal, ezért nem is aggódtam, hogy észreveszik Yoongit. Fejem vállára hajtva hunytam le szemeim. A teher nem gördült le teljesen a vállamról, de legalább nyertünk némi időt. Akárhogy is dönt Elin.

Jó ideig ültünk így, míg Yoongi fel nem rázott.

-SoYo - suttogta - Valaki bement Elin szobájába.

-Mi? - emeltem fel fejem csodálkozva.

-Egy férfi - állt fel - Nem orvosnak nézett ki.

-Jaj ne - néztem órámra. Hogy ért ide ilyen hamar?!

Rögtön felpattantam és együtt siettünk be a szobába. Nekünk háttal egy magas, szőke férfi állt a szoba közepén. Tae csodálkozva kapkodta a fejét közte és Elin között.

-Bastian - suttogta Elin elhűlve.

-Te bolond - rázta fejét a férfi, majd közelebb lépett. Egyenesen Taevel szemben, az ágy másik oldalán ült le, közben le sem vette tekintetét a lányról - Hogy mehettél el így? - gyűltek könnyek szemébe.

Elin szótlanul nézett rá döbbent tekintetével. Tudtam, hogy most nagyon meglepődött, én pedig ismét magam hibáztattam érte. Nem tesz jót neki egy ekkora meglepetés!

-Mondd, miért mentél így el? - Sebastian aggódva rázta meg a fejét.

-Elinnek pihennie kell - léptem előre, ugyanis csak én beszéltem vele közös nyelvet. Sebastian csodálkozva kapta rám tekintetét - Épp most esett át egy nagyon komoly műtéten. Bejelentés nélkül toppantál be ide, nem foglalkozva azzal, ez mennyire fogja őt felzaklatni - oktattam ki visszanyerve kíméletlen orvosi énemet - Kérlek ne faggasd olyanról, ami stresszel jár számára - fejeztem be. Kiküldeni nem volt jogom, ezért nyitva hagytam számára a lehetőséget.

-Sajnálom - esett le neki végre a tantusz és szégyenkezve fordult Elinhez - Ne haragudj. Nem akarom felhánytorgatni a múltat. Csak tudni akartam jól vagy-e.

-Tudom - mosolyodott el - De tudod SoYoung - mutatott rám - az én új, hihetetlen óvó-védő ösztönnel megáldott orvosom. Ha úgy látja nem vagy rám jó hatással, seperc alatt kipenderít innen téged - bólintott azzal a gyerekes arcával, ami rögtön mosolyt csalt a férfi arcára.

-Örülök, hogy a humorod még a régi - rázta fejét hitetlenkedve, majd nagyot sóhajtva nézett végig rajtunk - Szóval. Bemutatsz új barátaidnak? - kérdezte barátságosan, amibe Elin boldogoan egyezett bele.

Egyre jobban összezavarodtam. Mégis ki ez a férfi?!