Elin POV:

Az élet telis-tele van döntéshozatalokkal. Ezek alakítják jövőnk medrét, hogy merre sodor minket az élet. Ha nem szöktem volna meg otthonról, sosem jöttem volna Dél-Koreába, sosem találkoztam volna So-Younggal, a fiúkkal, és TaeHyunggal. Ami életem legrosszabb híre volt, az volt egyben a legjobb dolog, ami valaha történt velem.

Enyhe gyengeség érzettel ébredtem másnap reggel. Szemeim lassan kinyitva néztem körbe, van-e valaki a szobában, de senkit sem láttam. Picit rosszul esett, de biztos voltam benne, hogy nem hagytak egyedül, ezért úgy döntöttem várok.

Nem is kellett sokáig várnom, nyílt is az ajtó és Tae lépett be rajta. Egyből irányomba nézett, majd szélesen elmosolyodott, mikor meglátta, hogy ébren vagyok.

-Jó reggelt - jött közelebb kezében két üdítővel és néhány szendviccsel - Hogy érzed magad?

-Kicsit gyengén, de jól - mosolyodtam el. Már csak a jelenlétével is feldobta a hangulatom.

-Éhes vagy? 

-Nem. Csak szomjas.

-Narancsos vagy barackos?

-Barackos.

Tae letekerte nekem a kupakot, majd óvatosan tarkómra fogva segített inni az üvegből. Olyan aranyos és gyengéd volt. Megmelengette szívem.

-Jól aludtál?

-Igen.

-Fáj valahol? - igazította meg rajtam a takarót.

-Nem - mosolyodtam el - Nem láttalak még ilyennek.

-Eddig te gondoskodtál rólam, most rajtam a sor - felelte kissé szégyellősen, majd másra terelte a szót - Kicsit fülledt a levegő, szellőztessünk?

-Igen, de előtte megfordítanád a takaróm, hogy a másik oldala szellőzzön?

-Kérése számomra parancs - hajolt közelebb, majd rám kacsintva megragadta takaróm két szélét és egy mozdulattal átfordította.

Kuncognom kellett, olyan viccesen játszotta magát. Meg tudnám szokni ezt a bánásmódot.

TaeHyung kinyitotta az ablakot, közben kinyílt az ajtó és Yoongi lépett be rajta, ám mielőtt bezárta volna maga mögött az ajtót, meghallottam Bastian hangját, ami eléggé idegesnek tűnt.

-Azt akarod mondani, hogy te nem is vagy kardiológus?! Mégis hogy lehetsz így Elin kezelőorvosa? Neki nem egy szimpla sebészre van szüksége!

-Mi folyik odakint? - kérdeztem Yoongitól, aki csak állkapcsát összeszorítva csapta be az ajtót, ami nagy csattanással záródott be. 

Na erre a kintiek is biztos felfigyeltek.

-Semmi - erőltetett magára egy kissé ingerült mosolyt.

Éreztem, ahogy szívem hevesebben kezd verni, ezért vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam. 

Bastian csak félreérti a helyzetet. Nincsen semmi gond. Nyugi Elin.

-Jól vagy? - lépett mellém Tae - Elsápadtál.

-Jól - feleltem nehezen - Kiszólnál nekik, hogy beszélni akarok velük?

-P-persze - felelte értetlenül, majd Yoongira nézve intett fejével az ajtó felé.

A rapper ekkor direkt eltúlzott, lendületes mozdulattal kitárta az ajtót, majd a két meglepett arcúra mutatott.

-Te. És te. Be - mutatott maga mögé - Most.

-Mi? - jött Bastian értetlen hangja.

-Szeretnéd, ha prezentálnám? - ívelte magasra szemöldökét, majd széles mosolyszerűségre húzva a száját indult el felé.

-Jól van jól van, megyek már - hőkölt vissza, majd So-Youngot előre engedve léptek a szobába.

-Szia Elin - köszönt a lány mosolyogva.

-Jó reggelt Elin - mosolygott rám Bastian is - Jól érzed magad?

-Nem - feleltem mérges arccal.

Ezen mindenki meglepődött. Pontosan ezt akartam elérni.

-Ha jól gondolom nem fizikailag - mondta óvatosan So-Young.

-Eltaláltad - vettem mély levegőt - Mint azt már gondolom leesett nektek, nem szabad felizgatnom magam. Szóval kérlek, jöjjetek ki egymással - néztem végig rajtuk - Nem csak az állapotom miatt. Hanem azért, mert mind nagyon fontosak vagytok számomra. Nem nézhetem tétlenül, hogy veszekedtek. Bastian - néztem ekkor rá - So-Young a kezelőorvosom, nem ezért, mert kardiológus, hanem mert tiszteletben tartja a döntéseim. Azt választom orvosomnak, aki nekem tetszik. Senki más - Bastian erre elkomorodott - So-Young - néztem ekkor a lányra - Lehet Bastian egy seggfejnek tűnik, de csak azért, mert nagyon vigyázni akar rám. Olyan ő nekem, mint a bátyám. Mindig megvédett, gondoskodott rólam, amikor a szüleim betegek voltak és sosem hagyott magamra. Ő csak a legjobbat akarja nekem. Senki másért nem szokta elővenni ezt a bunkó oldalát, csak a szeretteiért. 

-Kösz - húzta el száját az említett.

-Pofa be, én beszélek - mutattam rá mérgesen, mire kezeit megadóan felemelte, majd zsebre téve őket ismét rám figyelt - Mondani szeretnék valamit. Fontosat - pillantottam ekkor TaeHyungra - Ide tudnátok hozni a többieket is?

-Igazából - szólalt meg So-Young - odakint várnak.

-Hát akkor miért nem engeded be őket? - pislogtam nagyokat.

-Mert meg akartam kérdezni, hogy elég jól érzed-e magadat a fogadásukhoz.

-Naná! - feleltem örömmel - Tae segítesz felülni?

Amíg ő segített,  addig a többiek becsődültek és aggódva néztek rám.

-Nyugi, letörölhetitek a képeteket - nevettem fel aggódó arcuk láttán, ám szívem mélyén nagyon is megérintett, hogy ennyire aggódtak értem.

-Hoztunk neked virágot - lépett közelebb Hoseok és nyújtott át egy csokor rózsaszín tulipánt.

-Meg plüsst - ültetett mellém egy hatalmas mackót Namjoon.

-És lufikat - mutatta Jimin, hogy a többiek kezében is mind van egy-egy jobbulást kívánó lufi.

-Jaj fiúk olyan aranyosak vagytok - érzékenyültem el és pár könnycseppet le is töröltem arcomról. Annyira jók voltak hozzám, én pedig ennyi ideig titkoltam előlük a betegségem. A maró bűntudat ismét úrrá lett lelkemen, ami már annyiszor is kínzott. Mindenkinek csak gondot okozok..

-Mit szerettél volna mondani Elin? - kérdezte So-Young.

Egyessével végignéztem a társaságon. 

Jin. Teljesen magába volt fordulva, amikor először találkoztam vele. Magát hibáztatta a történtekért, holott ő sérült meg a legjobban a balesetben. Mindig másokat helyez maga elé, gondoskodik a többiekről és mindig lehet rá számítani. Igazi jó barát. 

Namjoon. A saját problémáit háttérbe szorítva próbált minél kevesebb aggódást okozni a csapatnak. Minden éjjel újraélte a balesetet, szenvedett attól, hogy álmában látta meghalni a barátait, mégis felvette a bátor arcát és másokon próbált segíteni. Most pedig ismét az a leader, aki a baleset előtt volt.

Yoongi és Jimin. Frusztráltak voltak, már az első naptól kezdve, hogy megismertem őket. Idesegítette őket, hogy tehetetlenek voltak, hogy nem tudtak egyről a kettőre haladni. Nem sebesültek meg súlyosan, emiatt gyorsabban gyógyultak, és hitték azt, hogy nekik kell újra összehozni a bandát. A felelősségtudat pedig kikészítette őket.

Hoseok. A mindenkin segíteni akaró Hoseok.  A nap 24 órájában gondoskodott a csapat jókedvéről, és arról, hogy ne merüljünk csüggedésbe.  Mégis, amikor idekerültem, érezhető volt rajta, hogy még mindig az események hatása alatt állt. Ezt pedig gyönyörűen maga mögött is hagyta, és végre tiszta szívből boldogítja tovább a csapatot.

Jungkook. Akinek a születésnapját teljesen elrontottam, mégsem neheztelt rám érte soha. Elveszettnek tűnt a csapatban, mintha végig azt várná, mikor lesz minden újra a régi. Tudta nélkül is sokat segített a többieken, nem is tudja magáról, mennyi mindenre képes.

És TaeHyung. Amióta találkoztam velük, ő ment végig a legnagyobb változáson. Az elmúlt két napban kezdtem el igazán megismerni azt az oldalát, aminek a baleset óta nyoma veszett. Szótlan volt, félénk és tele volt bűntudattal. Sokáig félelemben élt, mert nem merte bevallani mit tett a balesetkor. Ő volt az oka annak, hogy végre maradni akartam valahol, és nem ismét menekülni. Szép lassan beleszerettem ebbe kedves, jólelkű fiúba, akihez foghatót sose ismertem, és tudtam, hogy a szüleim odáig lettek volna érte. Ő volt az oka annak, hogy végre döntésre jutottam.

-Mondani szeretnék valamit - kezdtem egy hosszú csend után. Mindenki kíváncsian figyelt rám, én pedig a támogatásuktól erőt nyerve végre beszélni kezdtem - Mint azt már kitalálhattátok, beteg vagyok - nyeltem nagyot, mire TaeHyung rögtön mellém ült és kezemet megszorítva mosolygott rám biztatóan, ami tényleg erőt adott - Egy fertőzés támadta meg a szívem kicsit több, mint egy éve. Ebbe a betegségbe haltak bele a szüleim - vettem mély levegőt, miközben a torkomban lévő gombócot próbáltam valahogy legyűrni - A rohamok a szívemet támadták. A rossz hírek, vagy bármi ami felzaklathat rohamokat idézhetnek elő. Emiatt kell rendszeresen gyógyszert szednem. Tegnapelőtt pedig So-Young vértesztet csináltatott nekem, aminek az eredményei tegnap reggel jöttek ki. Amiatt kaptam olyan súlyos rohamot.

-Nem jó hírek? - kérdezte Namjoon.

-Nem jók, de nem is rosszak - ráztam meg a fejem - Ebben a stádiumban még nem lehet eldönteni merre fog alakulni az állapotom.

A fiúk ekkor már nem bírták tovább és mind bekönnyeztek a hírektől. Elfordulva próbálták takargatni, ingük ujjával törölték szemüket, mély levegővel próbálták lenyugtatni magukat.

TaeHyungra néztem. Neki nem volt könnyes a szeme. Helyette bátorítóan mosolygott rám, amit viszonoztam is. Nem is tudta, mennyi erőt ad nekem egyetlen mosolyával, gondoskodásával és a kedvességével.

Eldöntöttem, hogy nem futok többé a betegségem elől. Ideje szembenézni vele.

Ismét a többiekre néztem, majd mikor észrevették, határozottan szólaltam meg.

-Vállalom a kezeléseket.

-Elin - suttogta So-Young egyszerre rémülten és megkönnyebbülten.

-Ez az az Elin, akit én ismerek - mosolyodott el Bastian és büszkén nézett rám.

-Ez azt jelenti, hogy.. - próbálta felfogni Jungkook, de tovább nem tudta folytatni.

-Igen - mosolyodtam el - Azt jelenti, hogy van esélyem a túlélésre. De ehhez szükségem lesz rátok. De csak ha ti is akarjátok. Nem akarok gondot okozni nektek...

-Ne merészeld folytatni! - kiáltott fel Jin remegő ajkakkal - Melletted leszünk. Végig. Így van? - nézett nyomatékosan a többiekre.

-Hát persze - vágta rá Jimin és a többiek is mind helyeslően bólogattak.

Hatalmas kő esett le szívemről. A tudat, hogy a legjobb barátaim végigkísérnek utamon megnyugtatott. A következő gondolat pedig megremegtette bensőmet.

Nem vagyok egyedül. Soha többé nem leszek egyedül. - Ez a gondolat édes volt lelkemnek, és gyógymód sebeimre, amiket az elmúlt években szereztem. 

Ideje újra az életre koncentrálnom, a gyógyulásra, és arra, hogy egy percig se veszítsem el az akaraterőm. Az akaratomat, hogy élni szeretnék. Mert most már van kiért élnem. Van kikért élnem. Ez pedig szebb ajándék volt mindennél.

Sziasztok!

Siettem ezzel a résszel, ahogy tudtam :D Tudom rövid lett, de annál tartalmasabb :3

Remélem nem csalódtatok, igyekeztem, ahogy tudtam.. 

Most pedig, hogy Elin így döntött, mit gondoltok, a Taelin (Tae+Elin) cukiságmérő mennyire fog kiakadni? ;) Mert én bizony mostantól megdolgoztatom azt a mérőt, de mindezt csak a ti kedvetekért XD

Jöhetnek a cukiságok? Felkészültetek?