- Mit gondol a rothadásról? Jó vagy rossz?

- Szerintem mindkettő. Sok mindennek több értéke van halála után, mint előtte. És lehetséges, sokkal fontosabb hogy mit teszel halálod után, mint előtte. És maga szerint, Yoo? – dobta vissza felé a kérdést, KiHyun-t teljes mértékben kielégítette a nő válasza. Vagy ennyire okos, hogy már kiismerte ez alatt a majdnem egy óra alatt, vagy ugyan olyan beteg gondolatai, és gondolatmenetei vannak mint neki. Próbálta kigobozni azokat a szálakat, melyek még mindig nem voltak tiszták a vele szemben ülő nővel kapcsolatban, de nagyon sokszor elakadt, és csak döbbenten merengett azon, hogy kijátszotta az eddigi ember ismereteit. A jeges arca szinte semmit sem árult el, de látta rajta azt a kis repedést, melyen keresztül érezte a félelmet, a gyenge, mégis normális énjét.

- A számból vette ki a szót, kisasszony. Mintha én magam mondtam volna – szólalt meg KiHyun azonnal, és könyökeire támaszkodva kémlelte tovább Lilit, ki állta a sötét pillantásait, melyek próbáltak áthatolni rajta – Hasonló a gondolkodásunk... Ez érdekes...

- Érdekes? Ugyan miért? Rajtam kívül még sok más olyan ember van aki ezt mondta volna.

- De maga volt az első – mondta – Mindenki undorodik a témától, mert emlékezteti őket arra, hogy majd velük is ez fog történni miután meghalnak. Emlékezteti őket arra, hogy halandók... De magát... Magát nem érdekli hogy meghal-e vagy sem, ezt már elmondta találkozásunkkor. Ezért tud erről ilyen nyugodtan beszélni. Tudja a pszichopaták nem éreznek semmit. Azt mondják, hogy még akkor sem, mikor leszúrunk egy embert. De ez nem igaz... A gyönyört érezzük. Mintha kitöltene bennünket, és ezt nem lehet szavakkal elmagyarázni hogy milyen.

- Hm... Ezt nem is tudtam. Látja? Nem minden van benne a tankönyvekben. Ott tényleg azt írták amit mondott. Érzéketlen és embertelen szörnyeknek írták le az ilyen embereket. Jobb és bölcsebb olyanoktól megtudni ezeket a dolgokat, akik ebben a diagnózisban „szenvednek" – mondta a nő.

- Tudja, az előző pszichológusom azt képzelte, hogy minden szent és igaz, ami azokban a könyvekben van.

- Uram atyám... - sóhajtott miközben forgatta szemeit, melyek egy apró mosolyt csaltak a férfi ajkaira. Akár egy keresztény.

- Az is volt. Az utolsó közös napunkon mondta hogy menjek el a templomba és gyónjam meg a bűneimet. De szerintem a hit tönkreteszi az embereket. Mintha mások elvárásai szerint élnének. Nem esznek húst, mert böjt van. Elvárás. Az apáca nem feküdhet össze férfival. Elvárás. Teremts káoszt. Elvárás – magyarázta – És a legtöbb csak hamis vallás. De szerintem a legnagyobb baj a papokkal van. Zsinóron rángatják a hiszékeny, ártatlan vallásos embereket, akik minden egyes szavukat elhiszik. Háborúk, kínzások, fenyegetések hangzottal ez a szájukból, mint Isten szavai, miközben az ő akaratuk teljesült csak... És a kisasszony, miben hisz?

- Ateista vagyok.

- De az ateista is hisz valamiben. Hogy...

- Nincs semmi – vágott bele a férfi mondatába – És maga? Miben hisz Yoo? – kíváncsiskodott.

- Úgy látom, hogy sok mindenben hasonlítunk, Hollós kisasszony.

- Azt hittem hogy a koreai istenekben hisz.

- Miért gondolta ezt?

- Mert gondolom a kora miatt, tradicionális nevelést kapott gyerekkorában. Vagy esetleg tévednék? – húzta fel egyik szemöldökét – Nekem úgy tanították otthon, hogy aki a tradicionális nevelést kapott, az a koreai istenekben hisz.

- Ebben igaza van. A családom nagyon vallásos volt és ezt rám is akarták erőltetni. De nem voltam olyan mint ők, én velük ellentétben nem hittem bennük, de a látszatot meg kellett tartanom, hogy ne hozzak szégyent a családomra – magyarázta elmélyült hangján.

- Nem szeretett így élni?

- Őszintén, kisasszony. Ki szeretne más elvárásai szerint élni, egy olyan életet ahol nem lehet önmaga és az élete nem az övé? – tette fel kérdését, mely igaz volt.

- Vannak ilyen emberek. De nekik nem lehet saját életük – mondta. De a legtöbb emberre ráerőltetik a saját akaratát.

- Ilyenek a pszichológusok is. Irányítani akarják a betegeket és befolyásolni.

- Nem minden esetben, és persze nem mindenki. Kinek mi a módszere.

- És magának mi a módszere?

- Még nincs ehhez tapasztalatom, de majd megtudom milyen. De nem szeretek irányítani.

- Még szexben sem? – kérdezősködött tovább kíváncsian, átlépve a határokat. Szavai még jobban arra késztették, hogy lelki szemei elé képzelje a jeleneteket, melyek mocskosak voltak. Szíve hevesebben kezdett el dobogni, és izmai is egy pillanatra megfeszültek. Még a hideg is kirázta, ahogy próbálta maga elé képzelni a nő mezítelen testét, mely inkább szolgálná őt, mint irányítaná. Látta a megtört maszkot, melyet más többé nem tudott arca elé emelni, így láthatta igazi érzelmeit. Fájdalom, szomorúság, gyönyör, boldogság, minden.

- Yoo. Mindenkinek megvan a maga szexuális élete. Az enyém nem tartozik magára, hogy a magáé sem rám.

- Ki tudja.

- Tilos együtt lennem egy betegemmel, nem hogy lefeküdjek vele.

- Kérem hagyja abba ezt. Hívjon KiHyun-nak, és ne magázódjon. Lealacsonyító és sértő a számomra – nézett rá szúrósan, de ezt a pillantást hirtelen felváltotta egy másik, mely inkább barátságosabb volt – Legyünk barátok. Sokkal jobb ebben a tudatban beszélgetni – magyarázta, miközben szakadatlanul Lili szemébe nézett.

- Legyen, KiHyun. Akkor hívjon Lilinek. Így megfelel?

XXX

A hatalmas vas ajtó kinyílt, kiengedve a nőt, KiHyun aprócska szobájából. Ahogy kilépett, HoSeok azonnal kulcsra zárta mögötte. Visszaakasztva övére a csomót, állt mellé, és tanulmányozta át alaposan az apró testet, keresve bármilyen serülést, de szerencséjére, egy karcolás nem volt rajta.

- Minden rendben ment? – tette fel kérdését, mire csak egy bólintást kapott válaszul, mely megnyugtatta őt.

- Köszönöm hogy vigyázott rám – pillantott rá, s egy piciny mosoly kúszott ajkaira, melyet az izmos férfi viszonzott. Egy furcsa melegség töltötte ki, mely arra késztette, hogy még jobban megkedvelje az előtte állót, még ha pár mondatnál nem is beszéltek többet. Örömmel látta, hogy az első pillantásra jegyes tekintetű lány, ilyen melegen rámosolyog ilyen kis idő után, és már ennyiből erőre kapva gondolta azt, hogy van esélye – Az jó lesz önnek, ha holnap bejövök, és átadom magának az időpontokat? – rántotta ki gondolatmenetéből a hangja, mire felkapta fejét.

- Nekem tökéletes. Holnap is bejön hozzá, vagy csak emiatt jön?

- Holnap csak magához jövök az időpontokkal, utána pedig az igazgató úrhoz. Először önnel kell megbeszélnem, hogy tudjam mi a legjobb időpont kettőnknek.

- Nekem igazából, bármikor jó a kedden kívül – mondta.

- Akkor azt a napot már ki is húzom – mosolygott rá.

- Oh... Van önnél egy papír? Megadom az elérhetőségemet. Ha valami baj volna, vagy van valami kérdése – kérdése után, Lili azonnal a porta felé kezdett el sétálni, elkérve táskáját, melyet azonnal vissza is kapott. Kihalászott belőle egy apró kis papír darabot és egy tollat, majd a férfi felé nyújtotta, ki mosolyogva ráfirkantotta a nevét, a telefonszámát, és az e-mail címét – Tessék – nyújtotta vissza a két tárgyat, melyet a másik azonnal el is vett.

- Köszönöm szépen a segítségét – hajolt meg előtte, mire HoSeok zavarba jött.

- Ez a dolgom, de ha kérhetem, tegeződjünk. Annyira nem vagyok öreg, és ahogy látom maga sem – mosolygott rá kedvesen.

- Rendben HoSeok.