Jó olvasást!

3028. június 12.

***Reggel***

Ma lesz az ünnepség. Nagyon izgulok, hogy vajon mi fog kisülni belőle. Még az este elküldtem az orvost, hogy biztos időben odaérjen. Nem akarok neki csalódást okozni. Ja, és még mindig nem tudom a nevét.. Na majd megkérdezem tőle.. Végül is kicsit sem lesz égő hogy szia hogy is hívnak mert elfelejtettem megkérdezni.. Na mindegy még van néhány dolgom, inkább azokkal foglalkozom.

*

Már 10 óra van és még nincsenek itt. Ja mondjuk 11-re vannak hívva..

***Este***

Ez volt életem legjobb napja!! Elmesélem, hogy mi történt.

Nah szóval megérkeztek pontosan 11 órára és ugye köszöntünk meg minden és átadtuk a díjat, majd kajáltunk. (ez így kb délután 5-ig tartott). Igen hosszú volt, de a java csak eztán jön. A többiek elkezdtek táncolni. Mindenkinek volt párja, csak nekem nem (vagyis azt hittem). És látom, hogy ott ül egyedül és nézi a többieket. Bátorságot vettem magamon és odamentem hozzá.

- Szia! – köszöntem.

- Szia.

- Ő.. Hogy is mondjam.. v..van kedved t..t..áncolni? – Igen, nagyon zavarban voltam.

- I..i..gen. – ha jól láttam ő is. Bár nem hiszem, hogy én tetszenék neki. Szerintem csak azért volt zavarba, mert a herceg felkérte táncolni..

- De nem nagyon tudok – tette hozzá.

- Én se nagyon, de majd összehozunk valamit. Csak nézd a többieket! – mondottam neki.

- Rendben. – azzal el is kezdtünk táncolni. Elsőnek egy ilyen jó pörgős tánc ment amit mindketten nagyon élveztünk. Körbe-körbe kellet ugrálni és vagy 100-szor ráléptünk egymás lábára, amitől még viccesebb lett az egész. Eleinte még igen zavarban voltunk, de aztán oldódott kettőnk között a feszültség. Amikor elsőnek lépett rá a lábamra :

- Ó! Bocsánat Boromir herceg! Nagyon sajnálom! Nem akartam !

- Semmi baj - nevettem. Aztán nekem is sikerült rálépni az ő lábára.

- Bocsi!

- Semmi baj. – Most már ő is nevetett.

Este, olyan 7 óra körül VÉGRE felszolgálták a tortát. Utána még nagyobb erőt vettem magamon és elhívtam sétáni. Egy darabig ment a kínos csend, majd megszólaltam:

- Bocsáss meg. Te tudod az én nevemet, de én nem tudom a tiédet.

- Liliomnak hívnak. – Ki ad egy virág nevet a gyerekének?..

- Szép név.

- Köszönöm Boromir herceg.

- Kérhetnék valamit?

- Persze.

- Ne hívj hercegnek. Nem szeretem. Csak simán Boromir.

- Rendben. De, miért? – kérdezte.

- Csak úgy. Szeretném ha a barátodnak tekintenél – mosolyogtam rá.

- Hát az nehéz lesz. Vagyis megszokni.

- Mindenki ezt mondja, aztán meg már le hülyéznek mások előtt. – nevettem.

- Hát én nem foglak! – jelentette ki.

- Fogadjunk? – Kérdeztem.

- Fogadjunk. Boromir. – mondta már ő is mosolyogva.

Lassan elértünk a város széléhez. Rásütött a Hold fénye és csak mégszebb volt!! Vagyis... ő... hagyjuk.. Majdnem kinyögtem amit magamban gondoltam, erre hála az égieknek megjelent Gapron. Az apám küldte, hogy merre vagyok. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk. Még egy utolsót táncoltunk, majd hazamentek és én is elindultam a szobámba.

Sziasztok, remélem tetszett és nem lett túl rövid. Sajnos most csak ennyire volt időm mert mennem kell edzésre! :)