Félix másodjára járta végig a Gárda épületét, amikor rátalált Gideonra: az alacsony fiúcska szemei csillogtak, miközben a mellette haladó gárdistának magyarázott. Félix árnyékként szegődött a nyomukba, és már velük együtt fordult be a következő folyosóra.

- Egy igazi harcos! Hősiesen küzdött Hamvasvölgynél, és sikeresen leverte a rabszolgák felkelését! - Félix nem tudta nem meghallani a hangos beszélgetésük foszlányait. Az egész emelet tőlük zengett.

- Ezek szerint a nagybátyád nem volt mindig irodista, cukorfalat? - az ismeretlen Gideon vállán pihentette a kezét, miközben figyelmesen hallgatta az elbeszélést.

- Nyem - rázta meg a fejét a fiú. - Fiatalabb volt nálam, amikor besorozták katonának, a te korodban pedig már kapitány volt.

Félix egy ügyes mozdulattal átcsusszant két oszlop között, és előrébb lopakodott, hogy szemügyre vehesse az idegen arcát is: a maszkot viselő tisztaságmániás férfi volt az, akit a főnöke lassan két hete figyeltetett vele, de Félix még mindig képtelen volt megjegyezni a nevét.

- Értem. Tehát ezért dicsőíted annyira, édesem.

- Ő a példaképem! - bólogatott Gideon - Ha felnövök, olyan szeretnék lenni, mint ő!

Az elég nagy baj, gondolta Félix. A fiú nagybátyja valóban óriási legendának számított a háború ideje alatt, azonban manapság már csak hadirokkant irodistaként tartották számon. Félix számára viszont nem csupán sebesült obsitos volt: olyan ember volt, aki fogyatékosságával is többet ért, mint bárki hozzá hasonló épen. Évekkel ezelőtt szegődött Xavér mellé, és azóta hűségesen segítette és támogatta. Már-már a főnökének tekintette.

Félix egy gyors lépéssel Gideon mögött termett, és megragadta a fiút a kapucnijánal fogva. - Gideon Sandoval! Mit mondtam neked arról, hogy ne beszélgess idegenekkel?

A hirtelen szidás hasznosnak bizonyult: Gideon először megszeppent, majd magyarázkodni kezdett. Félix karon ragadta, hogy visszavihesse nagybátyjához, azonban az ő csuklóját is megfogták.

- A Gárdában mindenki ismer mindenkit. Nem igaz, Félix? - amikor hátrafordult, a maszkost pillantotta meg, aki alig két hete lehetett a Gárdánál, de jelenléte máris nagy port kavart. Bár a halványkék maszkján keresztül Félix érezte, hogy egész lénye sötét energiát árasztott, bár a maszk mögött rejtőző vérfagyasztó mosolyt még nem is láthatta. Biztos volt benne, hogy a férfinak valami másik síkról szerzett hatalma van: varázslóként értett ahhoz, hogy ráleljen az erre utaló jelekre.

- Tüntesd el a rontó aurádat a védencem közeléből! - Félix felszisszent, majd elrángatta Gideont, és a lépcsőfordulóig húzta. Ott mély levegőt vett, elengedte a fiú kezét, és a korlátra támaszkodva szuszogott. Nem volt hozzászokva a nagyobb mértékű fizikai megerőltetéshez: a Tanok Tornyában varázslótanoncként nem kellett ide-oda futkorásznia és engedetlen kisgyerekeket hazacipelnie. Intett "védencének", hogy kövesse, majd bicegve indult el lefelé.

- Tehát a nagybátyámhoz viszel - állapította meg Gideon, amikor a varázsló a "Xavér Sandoval, irodista" feliratú ajtó előtt állt meg, és megmarkolta a kilincset. - Mit szeretne mondani nekem?

- Azt derítsd ki te! - vont vállat Félix, és benyitott.

A szoba szokatlanul komor és sötét volt, a berendezés a szépérzék hiányát és lakója igénytelenségét tükrözte. A poros, rozoga bútorok a múlt századból valók lehettek, de azt sem lehetett kizárni, hogy több ezer éve, a Gárda alapítása óta ebben a helyiségben álltak. A falat nem díszítették festmények, csak egy törött tükör. A gárdisták között számtalan legenda keringett a tárgy eredetét magyarázva. Egyesek szerint gazdája szándékosan törte szilánkokra -haragból vagy szerelmi csalódásból-, mások azt állították, tulajdonosa egyszer belenézett, és a tükör végzett önmagával.

A íróasztal sem nyújtotta a legszebb látványt. Iratok és felbontatlan levelek hevertek rajta, az egészet belepve, ugyanakkor a szürke szoba egyetlen színes eleme is itt hevert: ez egy aprócska festmény, ami az alig kétéves Gideont, és a fiatal, akkor még jóképű és vidám nagybátyját ábrázolta. A sorozatos csermelyentúli háborúk előtt készülhetett, nem sokkal azután, hogy Gideon szülei egy tűzvészben meghaltak, Xavér pedig maga mellé vette a fiút, és a Gárdában nevelte fel.

- Félix, az új fiú nyugtalanító - a kimerült hang az ablak felől jött, kizökkentve a varázslót gondolataiból. Félix felnézett, és meglátta Őt. A férfit, akit csak néhány éve ismert, de sokkal jobban tisztelt, mint bárki mást. Foltokban szürkés, fehér selyemnadrágot és gyűrött, karmazsinvörös kabátot viselt, amire a Gárda jelvényét varrták. Göndör, sötétbarna haja ápolatlanul omlott vállára. Bőre napperzselt volt, sötétebb mint a legtöbb gárdistáé.

Félix bólintott, miközben gyengéden oldalba bökte Gideont, hogy köszönjön ő is nagybátyjának.

- Bólintottál, ugye? - Xavér Sandoval továbbra is merengve bámult ki az ablakon. - Megtennéd, hogy beszélsz is, vagy emlékeztesselek, hogy rémes a térlátásom?

Félix hátán felállt a szőr, amikor főnöke felé fordult. Bal szemét szemkötő fedte, ugyanakkor az ép jobbal is képes volt megrémiszteni az embert. Az a tipikus lélekig-hatoló-majd-élve-megnyúzó nézése volt. Sokáig néztek farkasszemet, kedvenc időtöltésük volt kettejüknek ez a rémes móka: mint általában, most is Félix adta fel először.

Xavér elvigyorodott - Kezdő.

- Nyugdíjazott kalóz.

Xavér színpadiasan leugrott az ablakból, Gideonhoz lépett. - Nehogy elmondd bárkinek, hogy engedem ennek a pórnak, hogy ilyeneket mondjon rólam - szavalta, majd a varázsló felé fordult. - Szavaid szívemig hatolnak, mint egy életlen tőr, drága társam.

- Ezek szerint elértem a célomat - Félix intett, hogy részéről lezárult a szócsata. - Rátérhetnénk végre arra a fickóra? Hogy is nevezik...? Ludomér, nem is, László, esetleg Lambert..?

- Larion - felelte Xavér, és arca elkomorult. - Érkezése óta utána kutakodsz, de még mindig nem tudod a nevét? - kérdezte szemrehányóan.

- A Kicsi Gideon szimpatizál vele. Jobb lenne rövidebb pórázon tartanod, mielőtt véletlenül belekeveredik egy szektába - Félix is visszavett jókedvéből, részben főnöke kioktatása miatt.

Gideon a kanapén ült, és hallgatta a felnőtteket. Hozzá volt szokva, hogy neveléséről úgy beszélnek, hogy közben ő is hallja komolytalan szemrehányásokat. Néha még az is felmerült benne, hogy szándékosan csinálják ezt vele.

Xavér Gideon felé fordult, tekintete keménnyé vált, barna szemei haragos szikrákat vetettek. - Távol tartod magad Lariontól! Nem fogadsz el tőle semmit! Nem szólsz hozzá! Nem kommunikálsz vele kézjelekkel! Elkerülöd, rá se nézel! Érthető voltam?

Gideon szólásra nyitotta a száját, utána mégis elhallgatott. Bizonytalanul bólintott. Sosem érte meg az, hogy feleseljen a nagybátyjával.

Xavér az ajtó felé indult, de egy pillanatra mégis megtorpant. - Ma ne gyere be a tanács ülésére! Menj az Arénába, gyakorold a kardforgatást Titusz mesterrel és a többi fiatallal! - összeráncolta szemöldökét, a homlokán lévő ráncok kirajzolódtak. Nem várta meg a választ, kilépett az ajtón, és becsapta maga mögött.

Félix a szemeit forgatta, majd megpaskolta Gideon vállát - Hidd el, még akkor is izgalmasabb a vívás a politikánál, ha szétvernek a gyakorlókardokkal - egy egyszerű kézmozdulattal megidézett egy fuvallatot, ami kitárta előtte az ajtót, és a tanácsterem felé indult. Nem sietett, ezért főnökét sem érte utol a folyosón, Xavér már a tanácstagok asztalánál ült, és haragos szócsatát folytatott a szónoki emelvényen álló figurával, amikor ő is helyet foglalt.

- Lukács, miért nem érted meg, hogy a válaszom nem?

A pódiumon álló Lukács érdekes figura volt. Mint a legtöbb gárdistának, neki is volt valami maradandó sérülése, amit a harcmezőn szerzett: Xavér fél szemére vak volt, ő pedig sánta. Pasztellszínű felöltőt és sálat viselt, kezét sakálmintás sétapálcáján nyugtatta. Úgy tekintett végig a termen, mintha övé lenne az egész világ - ez majdnem igaz is volt, mivel a Gárda vezérének, vén Alfrédnak a jobbkeze volt.

- Larion megérdemelne egy saját tárcát. Két hete van itt, de keményebben dolgozik, mint bármelyikünk. Lelkesen végzi az aljamunkát, elvégzi helyettünk az iratok rendszerezését, és segít Titusznak a fiatalok képzésében.

Xavér felsóhajtott, majd felállt az asztaltól, és a pódiumhoz lépett - Két hete, jól hallottam?

- Pontosan! - Larion is előtűnt Lukács takarásából.

Xavér szeme megvillant, ahogy egyre közelebb ért a pároshoz. Valamit tervezett, látszott rajta. - Felteszem, szép kis kapcsolatokat építgettél az alatt a két hét alatt. Lukács mentorál, a többi marha szeret, mert dolgozol helyettük. De honnan is indultál?

- Onnan, ahonnan a legtöbb hozzátok hasonló, drága. A mélyből kúsztam fel, hogy itt lehessek ma - Larion elmosolyodott. - Ezt értékelni kellene, nem gondolod?

- A Csermely vizéből úsztál ki! Át voltál fagyva, és segítségért könyörögtél! Azt mondtad, nem emlékszel semmire, csak arra, hogy mi a neved! Mit gondolsz, mi van a Csermely túloldalán, ha nem az Ellenség és az Elfajzottak?

Xavér hirtelen haragú és kiszámíthatatlan ember volt, aki nem bízott senkiben, ezt Félix gyakran tapasztalta, arra azonban még ő sem számított, amit főnöke ezután tett. Xavér megragadta Larion nyakkendőjét, lerántotta a férfit a földre, majd öklével orrba verte. - Engem nem tudsz megvenni magadnak, mert én átlátok rajtad! Mocskos csermelyentúli! Ameddig én itt vagyok, addig nem kaphatsz saját tárcát!

- Xavér, elég ebből! - a Félixszel szemben ülő hölgy -Aliz, a Légió szószólója- felállt, majd egy gyors mozdulattal kettejük közé lépett, kezét Xavér mellkasára tette. - Nyugalom, lehet ezt civilizáltabban is megbeszélni!

Xavér hátrébb lépett, és ellenségesen figyelte Lariont, aki vérző orrát törölgetve kelt fel a földről.

- Szerintem le is zárhatjuk az ülést, ha csak ennyi a mai téma- bátorkodott felszólalni Félix, de Lukács megrázta a fejét, és leintette. Xavér felé fordult, mintha mi sem történt volna az előbb.

- Xavér barátom, teljes mértékben megértem kételyeidet, viszont a probléma az, hogy a Gárda nem lesz hosszú életű tárcavezetők nélkül. Hogyha valahonnan szerzel nekem fiatal és ereje teljében lévő pénzmestert, külügyminisztert, hajózási szakembert és egy munkájához értő felcsert, békén is hagylak! - krákogta az emelvényről.

A Gárda nem volt túl népszerű munkahely a fiatalok körében. Tagjainak nagy részét az öregek tették ki, ifjak csak elvétve bukkantak fel, mivel a gárdisták életmódja szerzetesinek tűnhetett a kívülállók számára. A Gallyas nevezetű erdő közepén volt a bázisuk, elzárva éltek a külvilágtól. Ritkán mutatkoztak társasági rendezvényeken, csupán a határokat őrizték a Csermelyre néző erődítményükben. A Fővárosban történő eseményeket általában vándoroktól hallották, akiknek ideiglenesen otthont adtak, más összeköttetéseik nem igazán voltak.

- Mióta nincsen felcserünk? - Félixnek új volt a hír. A minap még beszélgetett Igorral, a Gárda orvosával. Összefutottak a folyosón, és a doktor panaszkodott neki a kellemetlen hidegről.

Lukács ideges pillantást vetett a Lariont támogató Alizra, majd megköszörülte a torkát - Nem a témába vágó, majd máskor beszélünk róla.

Xavér a kijárat felé vette az irányt - Lukács, ha szerzek neked négy alkalmas tárcavezetőt, elhallgatsz végre?

- Persze, természetesen - vont vállat Lukács - Egy hetet kapsz, ha addig összeverbuválsz egy csapatot, minden elismerésem a tiéd, és nem vetem fel Larion kinevezését soha többé. Ha azonban kudarcot vallasz, Larion megkapja a te tárcádat, a hadügyet.

Xavér keze ökölbe szorult, egy pillanatra megtorpant. Átgondolta az előbbieket. Két nap, ameddig gyalogszerrel eljut a legelső emberlakta faluig, Pilácsig, onnan lovaskocsin újabb egy Artéz kikötővárosába, ahol kevesebb mint két nap alatt négy olyan embert kell találnia, akik elég elvetemültek, hataloméhesek vagy idióták ahhoz, hogy csatlakozzanak a Gárdához. Onnan fognia kell egy hajót, ami a Csermely felé hajózik, és imádkoznia kell, hogy a szél kedvező legyen, és két nap alatt hazaérjen, nehogy elveszítse rangját. Lehetetlen küldetésnek tűnt. Xavér pedig hozzászokott már az esélytelen helyzetekhez.

- Áll az alku. Most azonnal indulok.

Xavér Sandoval megfordult, egy utolsó szúrós pillantást vetett Larionra, majd kilépett a terem ajtaján. A folyosóról áradó fény megvilágította kitárt kezeit, és a csúnyán behegedt égési sérüléseket rajtuk. - Ciao, talpnyalók!