[Név] agyát böködte, hogy aznap este még nem ment el tusolni, úgyhogy kifolyt az ágyból, s a fürdőszobába csoszogott. Hosszú volt neki ez a hétvége, hiába érezte jól magát. Mindegy volt mennyire jól esett neki egy kicsit kimozdulni, s megtapasztalni milyen az, ha mások kedvelik és nem ítélik el, mégis a bordái kellemetlenül szorították tüdejét, így jó érzés volt fellélegeznie. Otthon volt, biztonságban volt, minden féle negatívum mentesen. Legalábbis amíg nem kellett a temérdek csinos, vékony lányt néznie, valamivel jobban érezte magát. Ahogy belenézett a tükörbe... nem változott sok minden. Lassan levette magáról a ruhát, s nehéz szívvel vezette tekintetét a tükörre. Végignézett magán; már amennyire azt a visszatükröződés engedte. Beharapta száját, ahogy jobb kezét a hasára emelte, s kicsit összecsípte a bőrt. Oldalra fordulva le sem vette szemeit magáról, látni akarta, hogy is néz ki. Hiába voltak a nagyobb mellek, de nem tetszett neki, hogy ezekkel bizony pocak is jár.

- Miért nem tudsz másképp kinézni?- szegezte a kérdést a tükörből önmaga szemeibe nézve.

Mélyről törő sóhajjal zárta le az egészet. Törülközőt készített a zuhanykapin mellé, s elé is, hogy legyen mire kilépjen majd. Belépett a tus alá, s jó forró vízzel lefürdött, haját gyors kontyba fogva. Felfrissülve szárítkozott meg, s bújt tiszta alsóneműbe, valamint kedvenc pizsamájába, ami egy bátyja által kinőtt, szürke póló, illetve egy térdig érő leggings volt. Kényelmes volt, mégis egyszerű, s valahogy megnyugtatta testvére illata, szóval néha megkéri őt, hogy csak pakolja be a szekrényébe, hogy átvegye az illatát. Mindig is remek kapcsolata volt Taketorával, ő volt a kedvenc testvére, noha ezt sose mondaná el sem neki, sem a húguknak. Valamilyen különös képessége volt a fiúnak, hogy mindig megnyugtatta a jelenléte, ezért mentek le hamarabb a pánikrohamai is, amikor mellette volt.

Ahogy visszament a szobájába, kiengedte a haját, így a selymes tincsek ráhulltak vállára, s hátát is csiklandozták. Leült a gondosan bevetett ágyára, s a távirányítót kezdte keresgélni. Mikor már feladta volna, rálelt az egyik párnája alatt. Unottan kapcsolgatott a csatornák között, míg végül inkább csak egy gyerekcsatornán hagyta, nem talált semmi értelmesebbet, ami le is kötötte volna. Elterült az ágyon, szemeit becsukva hallgatta a lapos televízióból szűrődő hangokat, mikor telefonja megrezzent. Fáradtan nyögve nyúlt a készülék után, s mikor bekapcsolta meglepetten vette észre Tetsu üzenetét, amitől azonnal felült.

- Miben tudnék én neked segíteni?- ráncolta a szemöldökeit értetlenül, de inkább kisietett az ajtóhoz, amit azonnal feltépett. Viszont a látvány, ami fogadta, teljesen letaglózta. Tetsuro bal szeme körül egy szép kis monokli volt, amiből néhány helyen szivárgott a vére, valamint homlokán is éktelenkedett egy szép kis nyílt seb.- Jézusom!- akadt bent a levegője is a lánynak.- Gyere befelé, mi történt veled?- ragadta meg gondolkodás nélkül a fekete hajú karját, s húzta be a házba.

- Maradjunk annyiban egyelőre, hogy van, aki kicsit sem szívlel..- vakarta meg kínosan a tarkóját.

- Ülj le a konyhában, mindjárt jövök. Ugye nem szédülsz? Rendben vagy azért?- faggatózott aggodalmasan a lány, ami a fiú arcára egy mosolyt csalt. Számított arra, hogy [Név] majd kikel a jókislány szerepéből és leszidja, amiért így mert beállítani hozzájuk, arra is felkészült, hogy kioktatja, hogy ne háborgassa már este, hogy menjen inkább haza vagy valamelyik haverjához, mondjuk Kenmához. De azt is elképzelte, hogy fáradtan csak lekezeli a sebeit és elmegy vissza aludni, mert már biztosra vette, hogy fáradt a barna hajú. Erre a heves, aggódó reakcióra azonban nem is gondolt. Hiába tudta, hogy [Név] aranyszívű és anyáskodó néha, még nem várta volna el tőle, hogy ennyire féltse őt, hogy egyszer ő fogja berángatni a házba. Igaz, azt a házba berángatós jelenetet sem épp így képzelegte, de ezt is haladásnak vélte.

- Rendben leszek, kösz, hogy segítesz Chibi-chan.- simított a mogyoróbarna tincsekre, amitől a lány némiképp megnyugodott.

Amíg Tetsuro elkóválygott a konyhába, ahogy azt az ő Chibi-chanja mondta neki, s helyet foglalt az egyik széken, addig [Név] bekopogott testvére szobájába. Tora már félálomban volt, de a kopogás, legnagyobb sajnálatára, felébresztette még ebből is.

- Mi az?- kérdezte, ahogy kinyitotta egy szál rövidnadrágban. Arcáról tisztán leolvasható volt, hogy nagyon fáradt, amiért a lány kicsit rosszul is érezte magát.

- Tetsu itt van, és-

- Hogy mivan?- pattant ki egyből a csipa és álom a szemeiből.- Mit keres itt az éjszaka közepén? Ugye nem azért jöttél, hogy szólj, hogy ne hallgatózzak?

- Mi?- nyikkant fel vörös fejjel a lány.- Hülye vagy? Dehogy! Csak valaki kicsit összeverte, de a fürdőben elfogytak múlkorról a kötszerek meg a fertőtlenítő is fogyóban, van valami dugi cuccod?

- Jó, ez kicsit azért megnyugtatott..- sóhajtott fel és hátat fordítva ment az íróasztalához, s kutatni kezdett benne.- Még nem állok készen arra, hogy a pici húgomnak olyan magánélete is legyen..

- Barom vagy..- ráncolta szemöldökeit paradicsom piros pofival, mire Tora felnevetett.

- Ne ráncold ennyire, még a végén így marad.- azzal kezeibe adta a barnás lötyit és egy adagnyi kötszert.- Segítsek? Te még tuti nem kezelted le senki sebét.

- Megköszönném.-mosolygott rá. Ketten visszasiettek a fiúhoz, aki türelmesen várta a kishúgot, de kicsit meglepődött, mikor a vár személy fivérét megpillantotta a lány oldalán.

Tora nem kérdezősködött, csak eleinte segített a lánynak, megmutatta mit, hogyan is kell. Mindeközben nagyon is érdekelte, hogy mi történhetett a fiúval. Annak ellenére, hogy mindenki kinézi belőle, hogy hatalmas bunyós, sosem tapasztalt különösebb agressziót általa, senki iránt sem. Ha mégis, egy ujjal sem ért senkihez, csak hangosan veszekedtek, míg végül otthagyta az illetőt. Épp ezért nem is értette, hogy mibe keveredett, s miért pont hozzájuk jött, mikor ott volt neki Kenma, akiről mindenki tudta, hogy majd csak hajnal négy fele fog lefekdüni aludni, hamarabb semmiképp. Mindig meg akarta kérdezni, hogy miért borítják kötések a fiú hátát, hiszen az öltözőben mindenki testét látta már. Persze nem a perverz kukkoló értelemben, hanem természetes, hogy ha öltözik és beszélgetnek, ránéz a többiekre, mégha nem is méri végig őket, attól függetlenül látja, hogy hogyan néznek ki. Eleinte azt hitte, hogy lányok vannak a dologban, és csak az előző esti karmolásokat akarja leplezni a fiú, de kicsit gyanúsak voltak neki a lilás foltok.

[Név] csak serényen figyelte, hogy testvére mit magyaráz, hogyan végezze a dolgát. Mikor az arcát lekezelte, megköszönte a segítséget, s visszaküldte aludni a bátyját, úgy érezte már képes lesz egyedül is boldogulni a többi sebbel; mert mint kiderült, volt még pár. Eleinte nem szívesen ment bele a felnyírt hajú, hiába bízott a kapitányában, nem akarta kettesben hagyni őket. Akaratlanul is túlságosan féltette a fiatalabbat, mégha tudta is, hogy nem biztos, hogy szükséges az egész. Ahogy a fiú eltűnt a szobája ajtaja mögött, Tetsuro nyelve is megeredt. Nem azért nem beszélt, mert nem kedvelte volna csapattársát, csupán össze kellett szorítania az állkapcsát, mert annyira azért nem finomkodott az álmosabbik testvér. Viszont mivel a lány óvatosabb volt vele, mindenre nagyon odafigyelt, így nem is fájt neki annyira.

- Nagyon fáj?- kérdezte halkan [Név], miközben az egyik karcolást fedte be ragtapasszal a hátán. Nagyon aggódott érte, pláne úgy, hogy semmiről nem tudott, hogy ki és miért tette ezt a barátjával. Szerette volna megtudni az igazságot, azonban faggatózni nem akart, tudta, hogy nem helyén való viselkedési forma, még barátok között sem. Barátok. Hirtelen apró mosoly jelent meg az arcán. Nem volt túl gyakori, hogy kimondta volna -mégha csupán gondolatai között is-, hogy van más barátja Shinon kívül is. Egy nagyon is jó barátja.

- Nem hazudok, éget a fertőtlenítő, mint a pokol, de elviselhető.- erőltetett egy mosolyt a szájára, ami csak még inkább növelte az aggodalmat a lányban.- Na, ne vágj már ilyen fejet, mint aki citromba harapott.- nevetett fel jóízűen a fekete hajú.- Semmi bajom nincs, túlélem, nem a halálomon vagyok.

- Mi történt?- kérdezte csendesen, mire Tetsuro egy pillanatra elgondolkodott, hogy megossza-e ezt a történetet a lánnyal. Nem azért, mert nem bízott benne, nem félt attól, hogy kipletykálja. Sokkal inkább félt attól, hogy emiatt gyengének fogja tartani és másképp fog vele ezentúl viselkedni.

- Menjünk be inkább a szobádba. Ott elmondom, rendben?- nézett a lány [Szemszín] íriszeibe, mire ő csak rábólintott.

Összepakolta az odacipelt kötszereket és egyéb gyógyászati dolgokat, a szemetet a kukába dobta, majd szépen elrendezve az asztalon hagyta, hogy Torának ne kelljen majd keresgélni, s szem előtt legyen, hamar megtalálja. Amint megvolt vele, bementek a szobájába. Kicsit izgult; egyrészt nem biztos, hogy fel volt készülve az új információra, legalábbis ő így érezte, másrészt pedig még egy fiú sem járt még a testvérén és apján kívül a szobájában. Persze nem olyan indokkal volt nála a fiú, mégis picit zavarban volt, ahogy látta, hogy a magasabbik végigméri a szobája minden látható szegletét. Leültek az ágyra. [Név] törökülésben huppant fel a matracra, míg Tetsuro csak kinyújtott lábakkal ült az egyik párnára. Egy kis ideig teljes csend telepedett rájuk, csak a falra akasztott óra kattogása és a lélegzetvételük hallattszott. Kellett egy kis idő a fiúnak, hogy teljesen összeszedje magát lelkileg arra, hogy a második embert is beavassa életének sötét oldalába. [Név] türelmesen várt, meg sem nyikkant, csak figyelte a fiú néha nyugodt, néha kisebb fintorba torzult arcát, összevont szemöldökeit.

- Tudod..- kezdett bele- az anyám halott.- jelentette ki határozottnak tűnő hangon, mégis mindketten tudták, hogy sebezhető volt akkor. A barna hajú lány szíve keservesen összefacsarodott hirtelen, ahelyett, hogy dobbant volna.- Nem is nagyon emlékszem rá, hogy őszinte legyek, csak három voltam, mikor öngyilkos lett. A rokonok elmondása szerint tökéletes családnak néztünk ki, mégis anyámnak túl sok volt a szülői élet, s beleroppant. Épp, hogy bekerültem az oviba, mikor ez megtörtént. Azóta... azóta nem jövünk ki jól apámmal.

- Nem vele csináljátok sokszor a ház környéki dolgokat?- lepődött meg [Név], ám amint kimondta, egyből elszégyellte és butának érezte magát.

- Hazudtam.- vakarta meg tarkóját a fiú.- Ne haragudj, nem azért tettem, mert nem kedvellek, csupán csak ha túl sokat vagyok otthon, az is baj neki, ha pedig nem vagyok odahaza, hogy ne legyen egyedül a házban, az is gond, szóval nem mehetek el nagyon sehova a hétvégéken. Apám engem okol anya haláláért, ami részben igaz is, elvégre a gyerekéből fakadó felelősségből lett elege. Elinte tartotta magát, de mivel sokban hasonlítok anyámra mind külsőleg, mind belsőleg, mások elmondása szerint, így megutált, mert rá emlékeztettem. Azt mondja mindig, hogy elvettem tőle a feleségét, élete szerelmét. Szóval.. rengeteg alkoholt kezdett inni. Eleinte mértékkel, de azán kicsúszott az irányítás a kezei közül. Egyre többet és többet ivott, mikor még épp csak átkerültem alsó középbe, alig járt haza, csak pénzt hagyott nekem otthon, hogy kezdjek vele valamit és éljek túl nélküle akár napokat. Mikor meg hazatolta a seggét, mindig megvert. Ha sokat vagyok vele otthon, az a baja, mert csak egy kolonc vagyok a nyakán. Amikor viszont menekülnék tőle, programokra mennék el, akkor az a baja, mert otthagynám, mint anya. Semmi sem jó már neki, ezt észrevettem. Mindkét esetben megver, így hát felesleges, mit teszek. Most, hogy volt a tábor... megint bekattant. Azt mondta, hogy egy elbaszott gyerek vagyok és biztos nem volt semmiféle edzőtábor, biztos csak el akartam tűnni otthonról. Persze megint bűzlött a piától, kettőig sem látott el. Mégis... hatalmas erő van benne, még én.. én is gyenge vagyok hozzá, hogy leállítsam.- bicsaklott el a hangja, mire a lány azonnal a hatalmas kezek után nyúlt, s biztatóan megszorította kicsit őket.- Hiába kértem már sokszor bocsánatot egyáltalán a létezésem miatt is, sosem érdekelte. Mindig csak üvöltözött és hibáztatott, semmi mást nem csinált.- ekkor tört meg a fiú, s mutatta magát gyengének évek óta bárkinek is Kenmán kívül. A forró, sós könnycseppek egymással versenybe szállva gördültek végig arcán, s álla vonalán, hogy a kezekre csöppenhessenek, s elfolyhassanak. A lány egy pillanatra fel sem eszmélt a sokktól, amit a hirtelen történet okozott neki, de amint észhez tért, azonnal közelebb kúszott a fiúhoz, és magához húzva ölelte, s simogatta. Tetsuro a fejét a lány nyakához fúrta, hogy esélye se lehessen a lánynak látnia az ő könnyes arcát. Egyszerre volt nehéz felhoznia az emlékeket, s mégis felszabadította egy kissé ez a lelkét. Erőtlenül fonta körbe karjait a lány dereka körül, s csak csendesen sírt. [Név] lágyan dülöngélve túrt a fekete tincsek közé, s simogatta a fejét, miközben nagy köröket írt le tenyerével a fiú izmos hátán.

- Minden rendben lesz, Tetsu..- suttogta a fiú fülébe, amitől kirázta a hideg a pátyolgatott alanyt. Mennyiszer hallotta már ezt az emberektől, mégis most hangzott először valósnak ez a mondat.- Bármi van, ide mindig jöhetsz, rendben? Itt van Tora-nii is és én is. Bármikor tárt karokkal várunk, sose félj bekopogni hozzánk.

- Köszönöm..- morogta rekedt hangon a fiú. Sokat jelentettek neki a szavak, érezte, hogy megtépázott lelkét is simogatja a lány. Talán ezért kezdett beleszeretni. Jól esett neki, hogy a lány nem fél tőle, és nem is volt oda meg vissza tőle. Egyszerűen csak illedelmes volt vele, s odafigyelt rá. Már akkor is igyekezett nem megbántani valamivel, mikor nem tudott a kis titkáról. Egy üzenetet kellett csak írnia neki, hogy van-e kedve találkozni, s a lány hezitálás nélkül válaszolt igennel, ez pedig boldoggá tette. Lassan emelte el fejét a lánytól, s szipogva nézett a lány szemeibe. Nem volt jele szánalomnak, csak a törődni vágyás és segíteni akarás fénye csillogott íriszeiben, amitől nagyot dobbant a szíve. Tekintete lejjebb vándorolt a lány szájára, amelyet gyenge mosolyra húzott. A telt, cseresznye piros ajkak hivogatták őt, hogy érintse meg őket, mégha ezt csak be is képzelte, meg akarta csókolni. Így hát eljutott arra a pontra, hogy megteszi, félreteszi, hogy ez a lány vele szemben egy csapattársának a húga, hogy barátokként viselkedtek eddig, csak meg akarta tenni azt, amire már napok, sőt hetek óta vágyott. Lassan kezdett közelebb hajolni hozzá, arca kipirult, noha nem sokkal volt másabb, hiszen a sírástól orra és orcája is kigyulladt. Szíve szinte a torkában dobogott, mégis hirtelen megállt, mikor a lány ajkai nem értek az övéhez, ehelyett egy ölelésbe vonta őt [Név]. Fájdalmasan felnyögött; egyszerre a sebek miatt és, hogy elbaszta az első esélyét a csókra.

- Sajnálom, fájt?- húzódott volna el a lány, azonban Tetsu szorosan magához láncolta, s nem eresztette.

- Nem, semmi bajom..- mondta, ahogy fejét a lány nyakához dörgölte, amit a lány megmosolygott. Jól esett neki, hogy a fiú ennyire élvezte az öleléseket, hogy ő maga közeledett hozzá egy újért. Ő is szerette, ha a fiú közelében lehetett, ezt sosem tagadta, mindig olyan jó mackó öleléseket kapott tőle, amiket imádott. Minden egyes ilyen alkalommal úgy érezte, hogy a barátságuk csak erősebb és erősebb lesz.

- Kérsz valamit inni?- kérdezte [Név] pár perc elteltével, mikor már érezte, hogy egyre kevésbé tudja bent tartani a könnyeit. Tetsuro aprót morrant, ahogy távolabb húzódott a lánytól, s rábólintott.- Hozok akkor valami kaját is.- mosolygott rá kedvesen, s megszorította bizatóan a fiú kezeit.

Lassan kimászott az ágyból, s kicsoszogott a konyhába, maga után behajtva az ajtót. Ahogy kiért a konyhába, a pultba kapaszkodva szorította össze szemhéjait. A sós könnyek utat törtek maguknak, ahogy szíve keservesen összefacsarodott. A fiú előtt nem akarta mutatni, hogy mennyire fájt neki, hogy így bánnak vele otthon. Szeretett volna mellette lenni, támogatni és megvédeni őt, de... ki ő, hogy ezt véghez is vigye? Ha még neki sem sikerült az apja ellen nyernie, akkor ő a nyeszlett karjaival még egyetlen ütést sem tudna bevinni az öregnek, helyette kapna kettőt az arcába és gyomorszájába. Ráhanyatlott a pultra, s igyekezett csendben sírni. Eszméletlenül aggódott barátjáért, nagyon félt attól, hogy egy nap majd a kórházból kapja az új hírt, miszerint a fiú élet és halál között lebeg. Ezzel a gondolattal pedig meg sem akart barátkozni, inkább teljesen a süllyesztőbe vetette volna magával együtt, hogy egyáltalán ilyesmi az eszébe jutott.

Végül kis idő múlva össze kaparta magát, kifújta az orrát, letörölte a könnyeit, s kicsit meglögybölte az arcát hideg vízzel is. Nagy levegőt vett, majd lassan kifújta azt, és neki is állt annak, amiért kijött. Kivett a szekrényből egy nagy kancsót, amit majdnem tele töltött vízzel, facsart bele friss citrom levet, s kicsit megédesítette cukorral, majd menta leveleket tépkedett bele, s addig keverte, amíg fel nem oldódtak benne az édes kristály darabok. Ezek után pedig fogott négy szelet kenyeret, amiket megkent vékonyan vajjal, az egyikbe tett egy kis sonkát és sajtot, míg a másikba csak zsírszegény sajtot tett, némi majonézzel és salátával. Ezeket egy tányérra, majd azokat egy tálcára tette, rajta még két műanyag pohárral és a kancsóval, s már indult is vissza a fiúhoz, miközben nagyon erősen koncentrált arra, hogy véletlenül se ejtse el a kezében tartott finomságokat. Mikor beért, Tetsuro épp az íróasztalán felejtett vázlatokat nézegette, amitől [Név]-nek az arcába szökött a vér.

- Khm..- köszörülte meg torkát, hogy felvonja magára a magasabbik figyelmét, addig sem a firkálmányokat tanulmányozta. Tetsu felé kapta a fejét, s elszégyellt mosollyal sietett a lány segítségére; lekapta gyorsan a kannányi limonádét, majd óvatosan odébb csúsztatta a papírokat és ceruzákat az asztalon, hogy oda tehesse le a kezében fogott üdítőt.

- Bocs, csak kíváncsi lettem. Szépen rajzolsz egyébként.- bókolt halványan felfelé görbült ajkakkal, ahogy a húsos szendvicset elvette a tálról.

- Azok szörnyűek lettek, csak firkálgattam össze-vissza. Nem nagy dolog.- ült le a görgős, puha székébe, s tölött mindkettejüknek innivalót.- De azért köszi..- motyogta elpirulva, hiszen senki nem illette elismerő szavakkal még a rajzait az anyján és apján kívül. Még a testvérei és Shino sem, pedig rengetegszer előfordult az évek alatt, hogy igenis jól esett volna valaki olyan véleménye, aki nem volt elfogult vele szemben. A fiú arcára visszaköltözött a széles mosolya, ahogy meghallotta a lány halk, vékony hangját, amint megköszönte az elismerését, így jó ízűen kezdte magába tömni a szendvicsét.- Ha gondolod, itt aludhatsz. Nem aludnék nyugodtan, ha tudnám, hogy ezek után visszamész apádhoz.

- Biztos vagy benne?- kérdezte krákogva a fiú, miután félrenyelte a vacsoráját a hirtelen felvetéstől. Őszintén szólva igazán zavarba jött, elvégre nem sok ember házában töltötte el az éjszakát -akármit is mondjanak mások ezzel kapcsolatban-, pláne nem egy számára ilyen különleges ember otthonában.

- H-ha téged zavar, akkor m-mehetsz!- emelte fel kezeit zavarában a lány.- De van egy kihasználatlan szobánk, ott alhatsz..- nézett oldalra pironkodva. Még senkit nem invitált át magához éjjelre, pláne nem fiút. Shino sem sokszor maradt náluk, de akkor sem azért, mert ő kérte volna, hanem mert a lány tette fel a kérdést, ő pedig csak rábólintott.

- Nem fogok zavarni? Úgy értem, a szüleid csak látásból ismernek Tora meccseiről... jó ötlet ez?

- Majd kimagyarázom magam anélkül, hogy kifecsegnék bármit!- vágta rá azonnal.- Tényleg nem lesz belőle probléma. Ha úgy van, még el is kísérünk reggel haza, hogy felvedd a könyveidet.

- Szarok a könyvekre, majd írok papírra.- legyintett.- De ez esetben nem utasíthatom vissza az invitálást.- vigyorgott, amit [Név] is mosollyal nyugtázott.

- Akkor mindjárt megyek, megágyazok neked. [...]

Fél órát még beszélgettek, majd [Név] elkísérte a fiút a vele szemközti szobába, ami a vendégeknek volt fenntartva. Nem volt bent sok minden, csak szekrény, egy kisebb televízió, íróasztal, előtte egy székkel és pár polc, amire pakolhatnak az oda érkezők. Na meg persze egy nagy ágy, hogy kényelmesen aludhassanak. A szekrényből elővett egy nagy párnát és két kisebbet, valamint egy nem túl vastag, mégsem túlzottan vékony takarót, amit ráterített a matracra. Elmondta, hogy a fürdőszobát bármikor használhatja, meg is mutatta merre van, noha a fiú csak csóválta a fejét, hiszen rájött volna, hogy melyik ajtó mögött rejtőzik a fürdő. Mégis aranyosnak találta a fiatalabbik igyekezeteit, hogy minél otthonosabban érezze magát. Végül elköszöntek egymástól, s a lány vissza is ment a saját ágyába, lámpát oltott, s már aludni készült, mikor megrezzent a telefonja.

Tetsu: Kösz mindent Chibi-chan! Jó éjszakát, aludj jól ❤

Me: Csak természetes ^^ Neked is jó éjt, álmodj szépeket!

Mosolyogva zárta le a telefonját, s megnyugodva hunyta be szemeit. Jól esett neki, hogy a fiú hozzá jött segítségért, nem bárki máshoz, hogy hagyta lekezelni a sebeit egy nyikkanás nélkül, azért pedig pláne hálás volt, hogy elmesélte neki az életének szégyellt részét. Fontosnak érezte magát egy kicsit, ez pedig tetszett neki. Nem használta ki a helyzetet, nem olyan fából faragták őt, mégis elkezdett ismerkedni ezzel az érzéssel, reménykedve, hogy nem kell majd megbánnia, hogy elhitte, számít valakinek.