Már két hét eltelt, s egy egész hétvégés programja lett a barna hajú lánynak, hosszú idő után először. Pénteken nagyon korán lefeküdt, hiszen a következő napja már korán indulni látszott. Egyrészt úgy érezte, hogy pont a legrosszabbkor került be a csapatba, mint menedzser, másrészről nézve viszont örült, hogy máris egy számukra ugyan nem túl nagy jelentősséggel bíró, szokásos kis edzőtábor félébe csöppent, hiszen gyakorlat nélkül nem lehet belerázkódni semmibe. Mindenki nagyon segítőkész volt [Név]-el  szemben, senki nem siettette, az idős edzőt kivéve, aki azért próbálta előrébb löködni, hogy hamarabb tanuljon. Lev lett Tetsuro után a következő jó barátja, akiért nagyon hálás volt, hiszen ismételten rosszul ítélte őt meg, elvégre a hosszúra nyúlt, mások által ijesztőnek titulált fiú nem volt más, mint egy szerencsétlen kis elsős, aki csak befogadásra és barátokra vágyott, s a külső alatt egy igazán rendes, gyerekes srác volt; az első edzés után, amit megnézett a lány, másnap ment is bocsánatot kérni tőle a fiú, miszerint ő nem szeretett volna sérülést okozni neki, csupán csak ügyetlen, de semmi hátsó szándéka nem volt. Igaz, a lányt kicsit meglepte, mikor azonnal letámadta őt a colos, ahogy belépett az osztályerembe. Kicsit kínosan is érezte magát, mivel az osztály bent lévő része árgús szemekkel figyelte őket, de sokkal fontosabbnak tartotta, hogy megnyugtassa az ezüst hajút, elvégre ő tisztában volt azzal, hogy a félvér semmi gondot nem akart okozni neki. 

A reggel a szokásosnál hamarabb indult, ami Tora számára semennyire nem volt kedvező. Noha megígérte húgának, hogy igyekezni fog ébren lenni, hiszen szeretett volna vele együtt menni a hatalmas kapun túlra, a macskák iskolájába, mégis kín-keservesen kezdődött a felnyírt hajú napja. Míg [Név] kómásan ugyan, de elkészült bő háromnegyed óra alatt, addig a fiú csak a nadrágját volt képes felráncigálni magára. Mikor már indulás előtt álltak tizenöt perccel, húga megelégelte, hogy fivére ennyire nem életképes reggel, s csinált neki egy jó erős kávét.

- Lökd ezt le.- tartotta a fiú arca elé a bögrét. Tora egy ideig bámulta a sötétbarna löttyöt, végül hálálkodás nélkül lehúzta az épphogy tejjel meglöttyintett tömény koffeint. Arca egy pillanatra fintorba fordult, hiszen nem szerette a tömény kávé keserű ízét, de az tény, hogy utána nem kellett sokat várni rá. A lány gondolatait pedig sikeresen elfojtotta, hogy bátyja nyomában legyen, nehogy felkeltse a házat és ne törjön össze semmit a nagy rohangálásban, miközben kereste mindenütt a dolgait, amit elvinne a két napos táborba. 

Szinte már megbánni készülte a cselekedetét, miszerint kávét adott testvérének, mikor az említett karon ragadta, s húzni kezdte kifelé a házból. Úgy fel volt pörögve a legidősebb Yamamoto, hogy alig akarta meghallani húga nyavalygását, elvégre [Név] kezében nem díszelgett ott a hatalmas táska, amit húgától kapott kölcsönbe, s mibe bepakolt a hétvégére. Úgy kellett kiszakítani fájó karját a másik szorító ujjai közül, hogy vissza rohanhasson a házba. A fiú már ott toporgott a kapuban, s szinte már leszidta a fiatalabbat, aki csak idegesen vágta hozzá a fekete és rózsaszínben pompázó edzőtáskát.

- Sziasztok!- vigyorgott Tora, ahogy belépett a tornaterembe, ahol páran már elkezdtek takarítani. 

- Helló!- intett a lány is, követve fivérét. A többiek álmosan visszaköszöntek, s folytatták az addig végzett feladatukat. [Név] letette a táskát a szertár kitárt ajtaja mellé, s felmosót ragadva, sietett is a többieknek segíteni. Igaz, reggel óta hányingere volt az idegességtől, de igyekezett túllendülni ezen az érzésen, hogy ne hátráltasson senkit. Nagyon izgult, minden teljesen új volt számára. Még sosem látott edzőmeccseket vagy edzőtábort, nemhogy még részese is legyen egynek. Ráadásül a saját csapatukon kívül nem sokat ismert, akiket pedig csak látott egy-egy verseny alkalmával, mindenkit rémisztőnek talált. 

Nem voltak sokan bent, s az újonnan érkezők is csak lassan szállingóztak befelé. A testvérpáron kívül csupán Yaku, Fukunaga, Teshiro volt ott, mire befutottak Yamamotoék, utánuk pedig egyből jött is Kai, s szép lassan mindenki más. Amin viszont a lány nagyon csodálkozott, az az volt, hogy Tetsuro és Kenma voltak az utolsók. Már a második tornatermet takarították, azt ahol alszanak majd, elvégre az iskola nem volt hajlandó osztálytermet vagy bármilyen más alvóhelyiséget ajánlani nekik, mikor befutott a kapitány és a másodéves fiú is. 

- Kuroo már itt volt, mielőtt bárki más ideért volna, de nem sokkal előttetek sietett el Kenma miatt. Biztos volt benne, hogy elaludt, szóval elment érte.- magyarázta Yaku, a lány gondolkodó feje láttán.

- Oh! Már azt hittem, hogy Tetsu is ennyire későn kelő.- nevettett fel kínosan [Név], mire a csapat anyja csak elmosolyodva pakolt tovább.- Sziasztok!- intett a barna hajú a két fiúnak, akik közül Kenma csak aprót biccentve, fáradtan ment segédkezni, míg Tetsuro arcára hatalmas mosoly kúszott, s integetve indult meg felé.

- Chibi-chan! De jó itt látni a mi drága menedzserünk!- ölelte magához az idegeskedő lányt, aki lazán visszaölelte a kapitányt.

- Titeket is. Már majdnem végeztünk mindennel, az edzéshez minden elő van készítve a másik teremben, itt meg már szinte csak a matracokat kell lepakolni és már készen is vagyunk a Fukurodanisok fogadására.- nézett fel a fekete hajúra, aki büszkén bólogatva emésztgette a szavakat.

- Remek, büszke vagyok rátok!- paskolta meg a lány feje tetejét.

Nem kellett megszakadniuk már, hogy beágyazzanak a két csapatnak. A talajgyakorlatokhoz fenntartott matracokat sorra terítették le a földre, magukban számlálgatva, hogy hányadiknál tartanak, s mennyi kell még, hogy mindenkinek elég legyen, mégse legyen felesleges darab. [Név] az idő teltével egyre idegesebb lett, egyszer neki is állt öklendezni, de bátyja azonnal ugrott, elkísérte az öltöző fürdőjébe, ahol ivott egy keveset a csap hűsítő vizéből, s kicsit arcába is lögybölte a vizet. Aggódva figyelte húgát a fiú, nem szerette ennyire kikészülve látnia a húgát, így lesápadva, remegve és ködös tekintettel megtelt szemekkel. Utálta a tudatot, hogy nincs szuperképessége, amivel megszabadíthatná a lányt mindettől, hogy a legkevesebbet aggódjon bármin is, hogy ne így reagálja le, ha valami újba csöppen. Elnézve a fiatalabbat, feltűnt neki, hogy egyre vékonyabb lett. Nem volt drasztikus a változás, de meglátszott a különbség. Azt hitte, hogy csak végül csak jót tett neki, hogy a csapatkapitánnyal barátkozik - akit ettől független ugyanúgy szemmel tartott, elvégre mégiscsak a húgáról és az iskola nőfalójáról volt szó -, meg sem fordult a fejében, hogy pontosan ugyanígy szokott néhanapján kinézni, amikor a vécé felett görgyedezik. 

- Jobban vagy?- simított a lány hátára félve, hogy ezzel is akár fájdalmat okozhat neki, olyan törékenynek tűnt a szemeiben. Még mindig a pici, kisgyereket látta benne néha, csakúgy mint ezen alkalomkor. A lány nagy levegőt vett, s ellökte magát a mosdókagylótól, majd a fél fejjel magasabbikra nézve gyéren elmosolyodott.

- Persze. Menjünk vissza, lassan megjönnek a többiek.- igazította meg a lány a copfot a feje tetején, s kissé bizonytalan léptekkel, de kisétált vissza a többiekhez, ahol a többiek azonnal elkezdték kérdezgetni, hogy minden rendben van-e, esetleg szüksége van-e valamire, biztos meglesz-e és ilyesmik. [Név] számára kicsit még új volt és furcsa, hogy ennyien aggódnak érte, de mindenesetre nagyon jól esett a megtépázott lelkének ennyi pátyolgatás.

Alig telt el tíz perc, hallották bentről, hogy odakint már hangos beszélgetések egyre közeledtek, szóval a fiúk előre mentek köszönteni a csapatot, a még mindig kissé kába menedzser pedig lassú, kiszámolt léptekkel kullogott mellettük. A csapat szanaszét sétált feléjük, mégis megtartották a csoportnyi összetartást. Mindenkinek remek kedve volt, nem lehetett olyat látni, aki ne beszélgetett volna valakivel. Ahogy pedig [Név] meglátta, hogy két menedzser is van velük, egy kicsit izgatott lett, mégis nyugodt, hogy nem kell teljesen egyedül lennie lányként a rengeteg bűzös, illemet alig ismerő kan között. 

- Üdv a Nekomában!- mosolygott Tetsuro, mire egy fekete-fehér hajú srác lepacsizott vele, majd megveregették egymás hátát, ahogy megölelték egymást.- Kerüljetek beljebb, nem olyan rég végeztek a többiek mindkét helyiséggel.

Lassan mindenki beözönlött elsőnek az alvásra szánt terembe, ahol lepakoltak a szabad helyekre, lestoppolva maguknak matracokat, de legtöbben úgy, mint az oviban, ami mosolyra fakasztotta a lányt. Ahogy figyelte az új játékosokat, a gyomorgörcse egyre jobban apadt, szépen kezdett hozzászokni a megszokottnál is nagyobb felforduláshoz. De ami a leginkább segítette az ellazulásban, az a lányokkal való beszélgetés volt. A fiúk teljesen el voltak foglalva egymással, meséltek és hallgatták a többieket, így [Név] egy kissé egyedül érezte magát. Ezt a szorongást pedig észre is vette a két harmad éves Fukurodanis menedzser, s széles mosollyal köszöntötték is a lányt.

Kaori volt kettejük közül a mosolygósabb, szinte le sem lehetett vakarani róla a mosolyt a szeplős arcáról. Abszolút nyitott és segítőkész volt, remek hallgatóság, de nem bánta, ha neki kellett beszélnie, igazi pletyka királynőnek bizonyult [Név] szemében, ahogy mesélni kezdett a csapatról, amit immáron harmadik éve segít barátnőjével együtt, hogy kicsit megneveljék a baglyokat. Yukie pedig picit csendesebb volt, de remekül mondott feltüzelő szövegeket, ha kellett, ezt Kaori bizonygatta széles vigyorral. De az egyszer biztos volt, hogy ő is imádta kibeszélni a fiúkat - persze kultúrált, sértésmentes keretek között -, pláne, ha volt a közelében nassolni való. Mindkét lányt nyugtató és kellemes aura vette körbe, ami meg is látszott [Név] viselkedésén, hiszen hamar mosolyra tudták fakasztani, ami megnyugvással töltötte el Taketorát és Tetsurot is, mikor a lány irányába pillantottak, hogy megnézzék, hogy van a szeretett lány.

- Yukippe! Lesz majd grillparti este!- sietett oda Bokuto a lányok hármas csoportjához vigyorogva, mire a lány szemei felcsillantak, s lepacsizott a fiúval.

- Ez az! Emiatt imádom én ennyire a Nekomát!

- Tele tömhetjük a hasunkat, hey hey hey!- kiáltott fel örömében, mire [Név] arcára halvány pír költözött, ahogy nézte az energikus fiút. 10/10, ezen nem is kellett gondolkodnia, s pontosan ez a tudat volt az, amiért kapásból el is akarta felejteni az akkori gondolatait, valamint csitítgatni kezdte a hasában az ébredező pillangókat. Ez azonban nem ment olyan könnyen, pláne, mikor az izmos fiú mosolyogva kezet nyújtott felé.- Téged még nem is láttalak, új vagy?

- O-oh, igen.- helyezte apró kezét a fiú hatalmas tenyerébe, s kezet ráztak. Bokuto keze kissé érdes volt, de olyan férfias és egyáltalán nem zavaró módon. Tenyere kellemes meleget árasztott magából, hosszú, vékony ujjai nem fogták túl szorosan a lány piciny kezeit, rövidke ujjait.- [Név] Yamamoto vagyok, első éves. 

- Kotaro Bokuto, a kapitánya a csapatnak. Örülök a találkozásnak.- csókolt kezet, mire a lány majdnem elájult ott helyben. Ezt ahogy meghallotta Tetsuro, a féltékenység keserű íze elárasztotta a száját, ami hirtelen fintorba kényszerítette arcát. Akaashira sandított, aki csak kicsit meglepettnek tűnt, de nem mutatta jelét túlzott nemtetszésnek. Pedig ha valaki belelátott volna a fejébe... Igenis zavarta, hogy csak úgy, egy ismeretlen lányt ilyen gesztussal köszöntött kedvese. Tudta, hogy mostanság nem igazán volt meg köztük a harmónia, épp ezért féltette a kapcsolatát az egy évvel felette járó fiúval, de persze erről magán kívül senki sem tudott. Nem is akarta, hogy bárki tudomást szerezzen erről az egészről, csak igyekezett inkább rendbe tenni a dolgokat kettejük között.

- Szintúgy.- mosolygott rá kissé a lány.- Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az edzőtábor, még sosem vettem részt egyen sem, úgyhogy már alig várom, hogy meginduljon picit az élet. 

- Oh, azt garantálhatom, hogy egy perc nyugtod sem lesz!- vigyorgott, mire [Név] azt hitte, hogy miatta. A folytatás viszont picit elszomorította, mégsem vette el a jókedvét.- Hajnalig tartó UNO partikat szoktunk lerendezni, vagy Monopolyzunk, ott mindig nagyobb a dráma. Élvezni fogod a hétvége minden pillanatát!

- Akkor viszont enyém a kalap bábú!- kuncogott fel kissé a lány, mire Bokuto arcán szélesedett a mosoly ennek hallatán. Maga sem tudta, hogy miért reagált így a lány válaszára, de örült annak, hogy részt akar majd venni az esti programokban. Lehet azért, mert egyik lány sem szeretett velük játszani, akárhányszor játszottak, ő mégis azonnal figurát stoppolt? Meglehet, önmaga sem volt tisztában a válasszal, másra pedig inkább nem akart gondolni, az már Akaashival szemben lenne tiszteletlen. 

- Általában én szoktam azzal lenni, de legyen. Majd becsórom valaki elől akkor a talicskát. 

- Rendben.- biccentett mosolyogva a barna hajú.

- Na, megyek vissza a többiekhez. Csak szerettem volna köszönni az új arcnak. Majd még beszélünk Yamamoto-chan!- sétált vissza a többiekhez mosoloygva integetve. Ahogy észre vette [Név], hogy egy fiú megfogja Bokuto kezét, s összefűzi ujjaikat, azonnal le is tett arról, hogy esetleg gyenge flörtnek fogja fel az előbbi párbeszédet a fiú részéről. Tisztában volt tele, hogy amúgy sincsenek egy súlycsoportban, már azt is csodának vélte, hogy egyáltalán beszélt vele, s nem nézte levegőnek. Elnézve őket pedig még aranyos párosnak is tűntek: a csendes és megfontolt, a hangos és forrófejűvel. Igazi tökéletes párosítás, s ahogy az a fiú nézett fel az idősebbikre... [Név] látta a szemeiben a szerelem csillogását, amitől akaratlanul is halvány mosoly szökött arcára. Mégis szorította a mellkasát egy gondolat: bárcsak rám is így nézve valaki.

- Na, Chibi-chan? Hogy tetszik a hangulat eddig?- sétált hozzájuk mosolyogva Tetsuro, s átkarolta a lány vállát.- Sziasztok lányok!- villantott meg egy kedves mosolyt feléjük is.

- Szia, Kuroo.- köszöntek a lányok a fekete hajúnak szinte egyszerre.

- Azt hittem rosszabb lesz, de mindenki nagyon kedves. Szerintem megleszek ebben a két napban, nem halálozok majd el.- nevetett fel, mire Tetsu is kissé felkuncogott.

- Örömmel hallom. Remélem így is marad. [...]

Az edzések lementek lassan, egész nap volt három darab meccsük egymás ellen a fiúknak, az utolsó este hétkor végződött. A menedzserek is lefáradtak, nemhogy a játékosok. A srácok leizzadva vették sorra igénybe a tusolókat, hogy lemossák magukról a büdös izzadtságot s felfrissülten folytathassák a napot. [Név] ideje nagyobbik részét Kaoriékkal töltötte, de gyakran fecsegett Tetsuroval, a testvérével, de még a másik csapatkapitánnyal is leálltak néha kisebb beszélgetésekre. Kellemes volt a társaság, azt kívánta, bárcsak ez a hétvége örökké tartana. 

Estére a Yamamoto testvérek szülei meghoztak két grillező állványt, egy kisebbet és egy nagyobbat, valamint némi rágcsát és üdítőt is, amiért a többiek nem győztek hálálkodni a házaspárnak. Amíg [Név] segített beizzítani a grillt, addig a lányok elkezdték a mini hűtőből kihozni a tálakban, szószban csücsülő hús szeleteket, amiket még ebéd után szeleteltek bele a pácba. A hangulat remek volt, mindenki cseverészett, nevetgélt és baromkodott, még a fiatalabbik Yamamoto sem feszengett annyira, csak elbeszélgetett kissé álmosan pár emberrel, miközben a Nekoma kapitányával sütögették a húsokat.

- Mennyei illata van!- sunyult a lány közelébe Bokuto, csillogó szemekkel, amiket le sem vett a szépen sülő hús darabokról. 

- Az íze is nagyon finom lesz. Biztos ízleni is fog neked.- mosolyodott el zavartan a lány, ahogy nekiállt megfordani a hamarosan készre sülő finomságot, mitől a bagoly szájában összeszaladt a nyál.

- Aztán nem felzabálni mindet, gondolj a többiekre is!- bökött a műanyag fogójával Tetsuro barátja felé, aki felröhögve felemelte tenyereit, ezzel megadást játszva. 

- Mindenkinek marad, ígérem!- vigyorgott szélesen a fiú, mire [Név] csendesen felkuncogott. A fekete hajú próbálta nem jelét mutatni, hogy mennyire jól esett hallania a kisebbiket nevetni, míg Bokuto csak arcára fagyott mosollyal figyelte a lány arcát, ahol a grill sütőben a lángok gyér fénye táncolt piros és narancssárga színben a lány arcán, miközben a lassan sötétedő égen a Hold fénye szép fátyolként terült el a lány haján. Maga sem értette, hogy miért dobbant olyan hangosan a szíve mellkasában, de mindamellett, hogy zavarta kissé testének reakciója, mégis örült, hogy újra ilyesmit érezhetett. Mindebből persze a lány semmit nem vett észre, ha észre is vette volna, hogy mindkét fiú őt figyelte, nem is mert volna arra gondolni, hogy esetleg más okból figyelik őt, mint barátság vagy valami van az arcán. Túl szép álom lett volna, ami igazából valós volt. 

- Bokuto-san!- érintette meg Akaashi a fiú vállát, mire kicsit kirázta a hideg a hirtelen érintéstől, mégis mosolyogva fordult hátra a fiúhoz.

- Igen Akaashi?- pislogott ártatlanul, mire a másik egy poharat nyomott a kezébe.

- Innod kéne, ma még alig ittál valamit. Nem szeretném, hogy.. bármi bajod legyen.- nézett fel a fekete, rövid hajú a magasabbikra. Arcán enyhe pír volt látható, amin [Név] képtelen volt nem elmosolyodni. Hát nem ők a legédesebb pár a világon? Valóban nagyon imádnivaló párnak tartotta őket onnan kezdve, hogy meglátta őket kézenfogva ácsorogni elsőnek. 

- Oh, köszönöm 'Kaashi! Mi is lenne velem nélküled?- nyomott puszit kedvese ajkaira, aki halvány mosollyal viszonozta az aranyos gesztust, s oldalához bújva átölelte a fiú derekát, miközben Bokuto gyorsan lehajtotta a pohárnyi szénsavas hűsítőt. 

- Mikor lesz kész a hús? Páran már nagyon éhesek, lassan lerohanják a rizs főzőket.- nézett Akaashi a két sütögetőre. 

- Amik a tálcán vannak, már vihetők.- vont vállat Tetsuro, s az egyik olyan fehér tálcára mutatott, ahol már pár szelet hús tökéletesre sülte sorakozott, s csak nőtt a számuk, mikor [Név] leszedte az ő rácsairól a sertéshúst.- Jobb felén sertés van, bal oldalt pedig csirke, mindenki azt eszik, amire jobban fáj a foga.

- Akkor megyek is szólni a többieknek. Hozzak neked tányért, hogy szedhess?- pillantott Bokutora, aki arcán csak nagyobb lett a mosoly.

- Megköszönném.- biccentett, mire Akaasni bólintott egyet, s eltűnt a tömegben.

Másfél óra múlva már mindenki kint, a füvön ücsörögve figyelte a csillagos ég szépségét, miközben tömték magukba a vacsorát. Mindenki egyet tudott érteni abban, hogy hihetetlen jól el lettek készítve a húsok, így azt a kis félelmet azonnal el is kergették [Név] fejéből, hogy biztosan megmarad majd és ha nem marad hely abban a kicsike kis hűtőben, akkor kárba megy egy csomó jó minőségű hús. Sőt, még volt aki tudott volna többet enni, így kevésnek is bizonyult az adag. Azzal tisztában volt a lány, hogy a legtöbb hím nemű egyed rengeteget tud magába tömni, csakúgy mint bátyja, de nem hitte, hogy ennyire sokat képesek egyesek enni. Ő meg volt a maga kis adag csirkéjével a rizs mellé, ez volt szinte az egész napi ételadagja. Ezen kívül összesen csak egy cukormentes kis müzliszeletet evett, hogy ne szóljon rá senki, hogy még nem láttak aznap ételt a szájában. 

A fiúk egy része elvállalta a szemét összegyűjtését és lefekvés előtt a rácsok letakarítását, mivel nyilván szószosak és néhol húsmaradványosak voltak. A lányok nem is álltak le veszekedni, csak örültek, hogy éjfél fele elmehettek tusolni ők is, s pizsamában befészkelhetik magkat a viszonylag kényelmesnek mondható matracokba. Kicsit kellemetlenül érezte volna magát [Név], hogy két lánnyal egy helyen kell mosakodnia, így ő megvárta Kaorit és Yukiet, akik már voltak annyira álmosak, hogy meg se kérdezték miért, csak siettek, hogy még meleg vizzel tudják lemosni a nap alatt rájuk ragadt koszt. 

[Név] akaratlanul is keresni kezdte szemeibel a baglyok kapitányát, aki már fogkefével a szájában sétálgatott a tornateremben, láthatólag keresve valamit vagy valakit. Mivel mindenki el volt foglalva a saját dolgával, Akaashi pedig kint segített a többieknek az udvarban, így teljesen egyedül maradt a fiú a problémájával.  A lány egy ideig hezitált, nem volt biztos abban, hogy jó ötlet lenne-e részéről, ha odamenne a fiúhoz, felajánlani a segítségét. Végül pár perc elteltével elhatározta magát, így felkelt a helyéről, s odament a magas, izmos fiúhoz, aki a nagy kutatás közepette azt sem vette észre, hogy ott volt a lány, amíg meg nem szólították.

- Tudok segíteni valamiben? Valamit nagyon keresel.- vakarta meg kínosan a lány a tarkóját. Félt, hogy esetleg rosszat tett azzal, hogy segítséget ajánlott fel, elvégre a testvére sem szerette, ha segíteni szeretett volna neki, mindig az volt a válasza, hogy "majd megoldom",  így ez már beleivódott a lányba, hogy nem mindenki szereti, ha segítenek neki.

- Oh, jó is, hogy itt vagy!- mosolyodott el habos szájjal a fiú, ami megnyugvással töltötte el a lányt.- Sehol nem találom a töltőm, pedig nem olyan rég vettem újat...- csóválta meg rosszallóan a fiú a fejét.

- Ha gondolod használhatod az enyém. Úgyis egész magas százalékon vagyok még, nem sokat használtam a mobilom, ráér majd reggel feltennem töltőre.

- Komolyan beszélsz?- csillantak fel a fiú szemei, mire a lány elmosolyodott, s bólogatott.

- Persze. Mondjuk teli van dísszel, a húgom vett rá mindenféle matricát meg figurát, remélem az nem zavar.

- Dehogy zavar, legalább fel tudom tölteni a telóm. 

- Akkor egy pillanat és hozom is.- mosolyodott el szélesebben a lány, s már sietett is a táskájához. 

Amég ő kutatta a töltőt, addig Bokuto figyelte őt. Észrevette, hogy nem az a csont sovány kis cérnaszál, amit mostanában látni lehetett mindenfelé, viszont közelében sem volt a súlyosságnak. Olyan tökéletesen középúton lehetett a lány súlya. Alacsony termete miatt amúgy is aranyosnak találta, de azon a hatalmas [Szemszín] őzike szemek, a természetesen hosszú pillákkal, olyan kis elesettnek tűnt, holott egész nap szépen helyt állt. Barna haja bizonyára puha lehet, vonta le a következtetést a fiú magában, ahogy nézegette a fényes tincseket. Akárhogy is nézte egy csinos lányka volt, s mégsem beképzelt. Talán nem is tudja, hogy mennyi szem ragad a hátára, gondolta a fiú. Mindenkivel olyan kedves volt, alázatos és tisztelettudó, ez pedig tetszett Bokutonak. Azonban amint eszébe jutott Akaashi, megrázta a fejét, mintha ettől a mozdulattól ki tudta verni a lányt a fejéből. Mire feleszmélt, [Név] már nyújtotta is felé a töltőt. Valóban nagyon aranyosan nézett ki, apró anime karakteres matricák borították a fej részét, a kábelen pedig rengeteg kis műanyag állat díszelgett, krokodil, kutya, macska és még pár aranyos figura. Te szent ég, ez a lány tényleg nagyon aranyos!

- Köszi, Yamamoto-chan!- mosolygott rá.

- Nem tesz semmit, örülök, hogy segíthettem.- mosolygott a lány.- Akkor... jó éjszakát Bokuto-san.- intett neki mosolyogva, s elindult, hogy magához vegye a törülközőjét, s mehessen tusolni ő is. Amíg el nem tűnt a női öltőzőbe vezető ajtón, a fiú csak figyelte, még vissza sem tudhatta mondani, hogy neki is legyen jó éjszakája. Végül vállat vonva ment a fiú öltöző csapjához, hogy beleköpje a mentás nyálas fogkrémet, öblögessen és mehessen lefeküdni.

[Név]-nek torkában dobogott a szíve, amit igyekezett lelassítani normálisra. Tudta, hogy nem helyes, hogy ennyire zavarba jött a fiú kedvességétől irányába, hiszen basszus, barátja van Bokutonak! Nagy nehezen újra normalizálódott a dübörgés a mellkasában, így tiszta fejjel zuhanyzott le. Csendesen dúdolgatta az egyik kedvenc zenéjét, amíg mosogatta magát, leöblítette a habot a testéről, s megszárítkozott. Egyszerű óriási kék pólóját és egy fekete térdig érő nadrágját vette fel pizsama gyanánt, majd kibontott hajjal igyekezett is vissza a helyére. A fiúk addigra már vissza is értek, így az egész csapat összegyűlt. Tetsuro leoltotta a lámpákat, így már csak a telefonok fénye világította meg a terem néhány pontját.

- Jó éjt mindenki, reggel könyörtelen edzés vár rátok!- nevetett Tetsuro, mire pár embertől csak kellemetlen morgást kapott válaszul.

- Jó éjszakát, neked pedig jó éjt viszont Yamamoto-chan!- kiáltotta Bokuto, mire a lány arca megtelt pírrel.

- [Név]?!- sikkantott szinte fel idegesen a lány testvére.

- Jesszusom...- fúrta a lány arcát szégyenében a párnába, amit otthonról hozott. A legtöbben csak nevettek az egészen, kivéve Taketorát, aki úgy érezte lemarad lassan húga fél életéről, s idegesítette a tudat, hogy Bokuto külön kiemelte őt, valamint ott volt még Tetsuro és Akaashi is, akik viszont a féltékenység miatt nem nevettek.

- Hagyd már szegény lányt, innen látom, hogy mindjárt felgyújtja a párnáját, olyan vörös az arca.- nevetett Kaori, mire csak jobban nevettek a többiek. [Név] viszont kicsit sem tudta élvezni a helyzetet, nagyon kellemetlenül érezte magát. Nem akart magyarázkodni másnap már kora reggel Torának, holott tisztában volt vele, hogy muszáj lesz, a fiú biztos nem hagyja majd annyiban a helyzetet.

Tetsuro inkább bevágta a telefonját a párnája alá és igyekezett elaludni úgy, hogy ne azon kattogjon az agya, hogy mi kezdődhet a legjobb barátja és a menedzserük között, de akárminek is ígérkezett, ne tetszett neki. Nem arról volt szó, hogy el akarta volna tiltani a lány a barátkozástól, csak tudta, hogy egyébként bőven találhatna jobbat maga mellé a lány, nem mintha birtokolná. Tudta, hogy Bokuto és Akaashi között egy ideje már nem klappolt minden, de nem akart arra gondolni, hogy [Név] miatt hagyja ott a kapitány a feladóját. Hogy is tehette volna meg, biztos volt benne, hogy megoldják majd, akármi baj is van kettejük között. Hiszen aznap olyan aranyosan viselkedtek egymással egész nap, kapcsolati problémának nyoma sem volt. De legbelül érezte, hogy csak ezzel nyugtatta magát, s nem akkora nyomorék a legjobb barátja, hogy ha nem működnek a dolgok, akkor tovább kínozza magát is és Akaashit is. Nem így ismerte. Mindig igyekezett megoldani a dolgokat, de tudta, hogy a fiú sem tűrőképes a végtelenségig, valamikor eljön az idő, hogy elfogadja a vereséget. Nem mostanában látta ugyan ennek bekövetkeztét, sőt, nem is mondta volna biztosra, hogy meg fog ez valaha is történni, de mindenesetre nem lepődne meg, ha így lenne.