Bocsi srácok, hogy ennyi időbe tellt hoznom az új részt, kérlek nézzétek el 😅 Volt pár gond, de már találtunk megoldást, így mától kezdve egyedül írom ezt a könyvet. Több, mint valószínű, hogy Tetsuro és Taketora viselkedését nem tudtam teljesen jól hozni, ahogy azt eddig írótársam tette, de igyekszem élvezhetőre és karakterhűre írni őket. Jó olvasást, puszi! 💜💜

A reggel végre nem kapkodással és idegeskedéssel indult, ellenben az előtte valóval. [Név] kipihenten nyomta ki az ébresztőt a telefonján, noha a húzó mozdulat miatt telefonja így is a palón landolt kishíján, épphogy megtartotta a töltöje. Amíg a szülőktől példát véve, a lány nyugodtan készülődött reggel, addig húga elaludt, fivére pedig ismételten kapkodott a végére, mert előző nap semmit nem pakolt be és a "Még öt percet adj, hogy bámuljam kómásan a plafont" akciója is megdőlt, amikor a középső testvér benyitott a szobájába, hogy ránézzen. Már Shino is megérkezett pedig hozzájuk, teljes harci díszben, szokásosan gyönyörűen és szinte fájdalmasan tökéletesen.

- Nem akarsz felkelni? Lassan indulnánk ám...

A fiúnak azonban nagyon, de nagyon nem volt ínyére, hogy felkeljen, nem, hogy még elvonszolja magát iskolába is emellett, viszont - sajnos - mivel három nővel lakott egy házban hamar megtanulta, hogy a véleménye néha formaságokból sem számít. Most is valami ilyesmit érzett, ahogy a húga rázogatta a vállát, közben ő meg olyan jól el volt a kellemes meleg ágyában. Mintha két óvó kar ölelte volna át, s húzta volna vissza az álmok tengerébe. Biztos egy szirén. Azok szépek.

- Még öt percet naaa~ !- morgott a párnájába ahogy ismételten megpróbált egy fal felé forduló hadműveletet végrehajtani.

- Te szentséges Úr a Mennyek kapujában... - sóhajtott fel szemeit felakasztva- Ha így játszunk...- azzal hátrált pár lépést, majd rohamtempóban sprintelt az ágyhoz és ugrott rá testvérére- Kellj fel, mert elkésünk!- ficergett rajta nevetve, ahogy élvezte, hogy Tora kicsit sem érezte kellemesnek az ébresző technikáját.

- AUH BAZDMEG!- sikított fel ahogy megpróbált oldalra fordulni, de a húga teste visszafogta ebben a tevékenységében így csak szörcsögve tudott nyögdösni alatta, ugyanis beszorult a fal és a testvére közé. [Név] jólesően röhögve kászálódott le róla, majd lehúzta a fiúról a takarót és csípőretett kezekkel figyelte őt.

- Na indulj meg, de rakéta gyorsasággal!

- Nem akarok!- húzta fejére a párnáját, amibe belenyüszített.

- El fogsz késni, te nagyon eszes, szóval emeld fel a picsádat, vonszold le magad, kezdj valamit a kinézeteddel, aztán indulunk.

- Miért, mennyi az idő...?- morogta álmosan a párnájába, ahogy megint megkísérelt a fal felé fordulni.

- Lassan fél kilenc... De nem pontban kilencre akarunk beesni, szóval...- dobta neki a fiú táskáját- gyerünk!

- Van még egy csomó időm..- morogva fordult vissza a szobája irányába, hogy mérgesen nézhessen ki a párnájából.

- Édes istenem...- sóhajtott fel gondterhelten a lány, orrnyergét masszírozva. Majdnem felrobbant, nem akart amiatt a hülye bátyja miatt késni a suliból. Ő sem volt kimondottan korán kelő típus, de ennyit még meg tudott tenni.- Negyvenötre legyél lenn.. legkésőbb, oké?

- Majd megpróbálok..- legyintett a barna hajú lány felé hanyagul.

- Ha nem, itthagyunk.- vont vállat letudva az egészet, majd lassan lecammogott az emeletről.

- Szóval?- nézett barátnőjére a fekete hajú, miközben a kanapén elterülve telefonozgatott. Már teljesen hozzá szokott ahhoz, hogy kényelembe helyezze magát a Yamamoto család házában, így senkinek nem szúrt szemet, hogy úgy viselkedik, mint aki ottlakik, nem pedig úgy, mint egy vendég.

- Nagyon halvány reményfoszlányt látok csak arra, hogy velünk jöjjön..- húzta el a száját, ahogy lehuppant a lány lába mellé.- Komolyan nem értem, hogy minek nehezíti a saját dolgát.. Este simán összepakolhatna, reggel meg tíz perc alatt bőven elkészülhetne.

- Ő már csak ilyen, ezt már tudod, mióta élsz.- nevetett fel csilingelő hangon a szögegyenesre vasalt hajú lány, ami [Név] arcára is halvány mosolyt csempészett.

- Persze, de akkor is... Megint csak én ragaszkodok ahhoz, hogy együtt töltsünk egy kis időt...- sóhajtott fel összevont szemöldökkel. Pedig a tegnap után azért jól esett volna egy kis jófejség tőle...

Valóban nem várt volna sokat tőle [Név], csak annyit, hogy ne csak akkor érezze a törődést, amikor baj van. Tisztában volt vele, hogy egyébként mindig számíthat Torára, mert szinte csak csettintenie kell és mellette terem, mint egy aggódó vagy éppen veszett kutya, akinek meg kell őt mentenie valakitől vagy valamitől, de szerette volna néha ezt a támogatást a mindennapokban is érezni. Nyilvánvaló volt, hogy a fiú nem lesz neki ott mindig, mert elballag a suliból majd egy napon, egyetemre megy, saját életet kezd, családot alapít majd valakivel. Épp ezért szerette volna kihasználni az értékes időt vele. Nem akarta másodiknak érezni magát testvéte életében. Nem akarta, hogy a sportot vagy a barátait előbbre helyezze nála, nem is volt így. Tora számára mindig is a testvérei voltak az elsők, s ezzel tisztában is volt. Mégis néha besötétítette gondolatait, amikor ez az érzés felbukkant benne.

- Miért, mi volt tegnap?- nézett fel Shino a telefonjából, s fürkészni kezdte a lány arcát.

- Oh? Se-semmi. Csak kicsit túlreagált valamit, de semmi extra nem volt.- legyintett. Nem volt biztos abban, hogy jó ötlet-e beavatni ebbe a dologba legjobb barátnőjét. Hiába szerette nagyon, félt attól, hogy ha elmesélné, hogy jóban lett a röpicsapat kapitányával, akkor elcsábítaná és elvenné tőle. Mármint nyilván nem akart tőle mást, csak barátságot, de nem akarta az első igazi fiúbarátságát kockára tenni emiatt. Amúgy is biztos volt abban, hogy Tetsuro a suliban nem fog majd nagy arccal, vigyorogva integetni neki a folyosó túlvégéről, hogy üdvözölje a lányt, szóval nem bukhatott le... Ugye?

- Hát ha te mondod..- vont vállat végül.- Amúgy bocsi, hogy nem jöttünk haza ketten, csak pár osztálytársam meghívtak egy kávéra suli után, ki is ment a fejemből, hogy szóljak.

- Ugyan, nem gond. Majd máskor.- mosolygott rá a barna hajú, mire Shino arca felvidult picit.

- Majd ma csak összejön.- bökte meg lábával, mire szélesedett [Név] mosolya.

- Úgy ám. [...]

Nyolc óra, negyvenhét volt, mikor már a lányoknak elegül lett és inkább elindultak suliba. Nem messze jártak a kaputól, mikor sietős léptek csattogását hallották visszaverődni az aszfaltról. Eleinte nem is foglalkoztak vele, de mikor lihegve csapódott hozzájuk a személy, [Név]-ből majdnem távozott a lélek is.

- Bocs, siettem pedig..- lihegett térdein támaszkodva Tora, mire húga rávágott a tarkójára.

- Legközelebb jobban próbálkozz, nagyokos... És legalább kiabálj nekünk, akkor tudom, hogy ki szalad felénk ekkora hévvel...

- Jól van na, bocs. Na de akkor induljunk meg, ne rátok kelljen várni!- öltött nyelvet húgára, hogy felvigye az agyvizét, ami mellesleg sikeresen működött is.

- Te szemét!- trappolt utána idegesen a fiatalabbik, így megkezdve a felnyírt hajú kergetését.

Shino is lassan utánuk futott, de közben jót nevetve, szórakozott a testvérpáron, kik mit sem törődtek azzal, hogy hány embernek mentek majdnem neki, vagy mennyien nézték meg őket az utcán. Nem, ők csak futottak, miközben a fiatalabbik szidta testvérét. De persze ő sem gondolta már komolyan a hozzávágott szavakat, csak vigyorogva és nevetve akarta utolérni -természetesen sikertelenül-, amit Tora rettentő viccesnek talált, így ő is csatlakozott a nevető csapathoz.

Így persze hamarabb beértek az iskolába, mint ahogyan azt tervezték, nem voltak kiszámolva a másodperceik, hogy feltaláljanak még a termükbe is. Maradt bő hat percük még elintézni a tanórák előtti cipőcserét, illetve a folyosón való kóválygásra is maradt éppen elég idejük. Mivel Shino terme ellentétesen volt a testérek termeivel, így az aulában egyből el is köszöntek egymástól.

Tora elkísérte húgát az első évfolyam, harmadik termébe, ahol már javában folyt az élet.

- Majd találkozunk suli után.- intett Tora, mire [Név] csak mosolyogva bólintott, s benyitott a termébe. Egy pillanatig pár szám rá szegezült, majd már vissza is tértek az addig csinált dolgaikhoz a diákok. A lány ledobta táskáját a pad mellé, kipakolta az arra az órára szükséges felszerelését, s már neki is állt a rajzoknak fenntartott füzetébe mindenféle random fickákat kreálni, hogy lekösse magát a táncra kezdetéig. [...]

A harmadik szünetben Shino viszont megszomjazott, így elhívta magával legjobb barátját. Szinte tornádóként robbant be a terembe, s rángatta fel az értetlen lányt a padjából, nos, részéről ilyen volt elhívni magával bármelyik barátját valahova. Kezdetben kicsit zavarta ez [Név]-et, azonban hamar hozzászokott a fekete hajú különös természetéhez, így már kicsit sem zavarta a helyzet, csak mindig kíváncsi volt, hogy ezúttal hová is cibálja magával őt. Sietős léptekkel szelték a folyosókat, hogy minél hamarabb odaérjenek a kacskaringózó, hosszú sorba. A másdikon azonban ismerős arcok jöttek a lányokkal szembe; a röplabda csapatkapitánya és mindig mellette látott legjobb barátja közeledtek feléjük. Nem miattuk sétáltak arra, csupán arra volt a legközelebbi autómata, ahol nasit lehetett kapni. [Név] és Tetsuro tekintete összeakadt, mire a lány apró mosollyal intett aprót a fiúnak, de ő nem tervezte ennyiben hagyni a dolgokat. 

- Chibi-chan!- vigyorodott el szélesen a colos, mire Kenma és az említett is felkapták rá a fejüket. Hiába volt szuper a lány előző napja, nem akart magyarázkodni legjobb barátnőjének, s tényleg nem akarta elszalasztani az "új barát" dolog lehetőségét, így nem volt a legboldogabb, mikor Tetsu sietősebbre vette lépteit, feléjük igyekezve.- De jó, hogy összefutottunk, ma amúgy is akartlak keresni, szia!- mosolyogott vidáman az alacsonyabbikra, mire Shino értetlenül kapkodta a fejét kettejük közt, míg Kenma csak visszamerült a telefonja világába. 

- Igazán? Miért akartál keresni?- lepődött meg a barna hajú, ahogy az idősebb arcát tanulmányozta, kissé kipirultan, hisz nem volt különösebben ínyére, hogy pont Shino társaságában állt le vele beszélgetni, kínosnak érezte a helyzetet.

- Az edzés kapcsán. Gondolom tudod, hogy mikor vannak, de gondoltam eléd mehetnék órák után és elkísérhetnélek a csarnokba, nehogy eltévedj a végén nekem. 

- Azt megköszönném.- biccentett aprót a lány, halványan mosolyogva, mire a kapitány mosolya csak nagyobb lett.

- Remek, akkor amint végzek, indulok is hozzád.- csapta össze tenyereit.- Na, hagyunk titeket, biztosan siettetek valahová, akkor edzésen találkozunk, Chibi-chan. A mekizést pedig el ne feledd, behajtom az ígéreted!- emlékeztette izgatottan, mire Kenma csak halkan fújtatott egy kisebbet. Lehet vesztett a játékban?

- Hogy is felejthetném el?- mosolygott [Név] vidáman.- Akkor sziasztok!- intett mosolyogva, s tovább is állt a még mindig sokkos Shino társaságában.

- Magyarázatot követelek!- pillogott nagyokat a lány, amikor már a sorban álltak. Egészen addig köpni-nyelni nem tudott a megdöbbentségtől. Az annyira nem lepte volna meg, ha a barátnője egy újonnan megismert lánnyal vagy egy stréberrel kezd el beszélgetni menet közben, node azt álmaiban sem gondolta volna, hogy már a második napon a híres-neves csapatkapitánnyal fognak az orra előtt beszélni a később bekövetkező - véleménye szerint - randijukról. "Hiszen könyörgöm, ez [Név]!" ez volt az első gondolata, amit jobbnak látott nem firtatni az említett füle hallatára, ugyanis tudta, hogy csak megbántotta volna vele a lányt, azt pedig nem szerette volna.

- Nincs miről..- vont vállat a lány, s idegességében szoknyáját kezdte piszkálgatni.- Tegnap összefutottunk, beszélgettünk és úgy néz ki, hogy barátok lettünk. Nii-san által úgyis megismertem volna, szóval ne is kezdj kombinálni. Nyilván amúgy sem egy magamfajtával akarna kikezdeni.

- Az tény, hogy azt hallottam, hogy eddig csak vékonyka lányokkal volt csak dolga..- gondolkodott el egy pillanatra a fekete hajú, amit [Név] majdnem egy fintorral reagált le, ha nem tudta volna kordában tartani arcizmait. Tisztában volt azzal, hogy ez hazugság, ugyanis látta már Tetsurot nála teltebb lánnyal is kézenfogva sétálgatni, noha akkor még nem ismerte. Ők is egyikek voltak azon szerelmes kis párok között, akikből [Név] szemezgette az önbizalmának kis darabkáit.- Habár ezek csak pletykák, ki tudja? Mondjuk elég reálisnak tartom.

- Ha te így gondolod, biztosan így is van, Shino.- erőltetett egy mosolyt az arcára, ahogy ránézett a mellette álló lányra, aki csak szélesen elvigyorodott.

- Legalább nem kell védenem az én kicsi barátosném, mellette így biztos nem kell féltenem téged.- paskolta meg széles mosollyal a kisebbik fejtetőjét, kinek hatalmas gombóc nőtt a torkában ezek hallatán, de már megszokta ezeket tőle. Elvégre nem véletlen kezdett bele e fogyókúrába is, azt akarta, hogy Shino végre azt mondja, hogy szép, csinos és jó az alakja is, hogy áldását arra, hogy randiképes. Nyilvánvalóan ez elképesztően megterhelő volt a lány számára, elvégre napi szinten ilyesmiket hallgatni igencsak padlóra küldheti az embert, de úgy érezte, hogy megéri küzdeni, hiába nem lett volna minderre szüksége. 

Hatalmas problémája volt [Név]-nek az önbizalma. Sosem volt megelégedve a testével, lehetett az bármilyen. A másokhoz való hasonlítgatás az élete részét képezte, s nem tudott megszabadulni tőle; mindig úgy akart kinézni mint az épp általa sztárolt ember, teljesen mindegy, hogy ki volt az. A legnagyobb hiba pedig amit elkövetett, hogy ebbe sosem avatta be a családját, így ők nyilván nem tudtak segíteni neki, hiszen nem tudtak a problémáról, nem is vették észre. A pánikbetegsége miatt csak arra figyeltek, hogy ne hozzanak fel neki olyat, amitől esetleg roham alakulhatna ki, szóval más körül sem forogtak a gondolataik, teljesen beködösítette a lány betegsége a látásmódjukat. Milliószor szeretett volna velük beszélni mindenről: a fogyó bogyókról, amiket titokban vett régebben, a hánytatásról, a néhai önéheztetésről, majd falásrohamokról, önmarrdosó gondolatairól, a kételyeiről és szorongásáról. De végül mindig letett róla, annyival letudta, hogy "nagylány vagyok, megoldom én nélkülük is", hiába kellett volna csak egy kis lépést tennie előre, megszólítania a családját, hogy lenne valami fontos, amiről beszélni szeretne velük. Tudta, hogy egy rossz szó nélkül menne mindenki vele az étkező asztalhoz, s hallgatnák végig, segítenének neki, de egyszerűen képtelen volt meglépni ezt. Rettegett a következményektől. [...]

Az órái ahogy véget értek, máris sietősen pakolt össze pontosan úgy, ahogyan egy mögötte ülő fiú is. Nem tudta még a nevét, mert még szoknia kellett az új embereket, de abban biztos volt, hogy nem teljesen japán. Táskáján behúzta a cipzárt, amint mindent benne tudott, s indult is meg a termének ajtajához. A túloldalt már Tetsu állt, s épp megdorgálta az osztálytársát, aki fülét-farkát behúzva iszkolt el. [Név] kissé furcsán nézte az eseményeket, nem értette, hogy miért szid meg a fiú egy első évest, de aztán eszébe jutott, hogy mesélt már neki a fiú egy ügyetlen újonc félvérről, így sejtette, hogy valószínűleg ő lehetett az.

- Sokat vártál?- lépett elő végül, mire Tetsuro rákapta tekintetét, s addigi morcos arca kisimult, s mosoly kúszott fel ajkaira.

- Annyira nem, az előbb értem ide. Nem is tudtam, hogy Lev az osztálytársad.

- Lev? Oh, így hívják a srácot! De, mögöttem ül kettővel. 

- Legalább emiatt ajánlom neki, hogy ne feléd rontsa el a fogadást...- morgolódott az orra alatt, mire a lány halkan felkuncogott.- Mehetünk?

- Persze, mindennel kész vagyok.- bólintott, mire elindultak egymás mellett. Tetsuro mesélt neki az edzés menetéről, amit a barna hajú érdeklődve hallgatott. Amint beértek, majdnem mindenki ott volt már, vagy épp öltözni készültek, vagy már teljes harcidíszben vártak a kapitányukra és az edzőre. A fiúk kicsit furcsán méregették az új lányt, kérdezgették is, hogy menedzsernek jelentkezett-e, de [Név]-nek el kellett szomorítani a többieket, hogy csak megnézi az edzést. Szemeivel kereste bátyját, azonban sajnálatára úgy tűnt, hogy még nem futott be. 

- Sziasztok!- nyitott ajtót az emlegetett szamár, mire [Név] mosolyogva kapta felé a fejét; örült, hogy egy ismerős arc mellett már a testvére is csatlakozott, ugyanis kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát a sok fiú társaságában.

- Nii-san!- sietett oda hozzá a lány, s megölelte fivérét, mire az csak hitetlenkedve nézett először a lányra, majd a kapitányra, aki csak egy öntelt vigyorral figyelte őket. Persze visszaölelte húgát, merte volna ellenkezőjét tenni, de kezdte piszkálni az agyát, hogy a lány nem miatta, hanem Kuroo miatt jött. 

- Te meg?- nézett nagyokat pillogva a lányra.

- Tetsu megkért, hogy ugorjak be megnézni titeket, erre csak nem mondhattam nemet. Amúgy is kíváncsi voltam, hogy hogyan megy egy edzésed.

- Aha, szóval ő hívott, gondoltam egyből...- zsörtölődött, mire [Név] arcáról eltűnt egy pillanat alatt a jó kedv.

- Azt hittem örülni fogsz, hogy itt leszek, ne legyél már ekkora pukkancs!

- Legközelebb akkor a bátyád miatt gyere. Megegyeztünk?- nyújtotta kezét, mire húga azonnal kezet rázott vele.

- Meg hát!

Az edzés nem sokkal később meg is kezdődött. Taketora elküldte húgát a két edzőhöz, hogy üljön le melléjük a padra, ott biztosan nem esik majd bántódása. Tagadni sem merte volna, hogy féltette az új sráctól a lányt, látta már elég pocsékul játszani a kezdő colost. Az idősebbik, Nekomata edző, abszolút rá se bagózott a lányra, az egyetlen dolog ami érdekelte, az a csapata teljesítménye volt. Naoi viszont teljesen jól el tudott beszélgetni a lánnyal, mivel érezte, hogy feszeng, elkezdett vele beszélgetni kicsit. Noha figyelme nem lankadt, ő is leste a macskákat, de igyekezett oldani a barna hajú lányban az idegességet. Meg tudta érteni; új iskola, új tanárok, új arcok. Ő is volt ugyanebben a cipőben, így hát segíteni szeretett volna neki, hogy mihamarabb túllendüljön ezen az időszakon.

Egy jó ideje már ment a gyakorlás, pontosabban a felénél tartottak óraszámban, mikor Nekomata edző megkérte [Név]-et, hogy a szervagyakorlásnál álljon be labdaszedőnek, ha már itt van. Persze a lány egyből rábólintott, legalább addig sem érezte felesleges koloncnak magát. Minden jól is ment, nem volt életveszélyben, kivétel, amikor osztálytársa gyakorolta a nyitószervát. Úgy ment, hogy a csapat félbe oszlott, egyik fele ment az egyik térfél külső vonalára, a másik pedig a vele szemköztire, párokban állva, az egyik szervál, a másik fogadja. Két oldalt egy-egy labdaszedő, ha esetleg elgurulna vagy valami. Csak a baj azzal volt, hogy Lev a lánnyal szemben volt, előtte pedig egy szintúgy ügyetlenke elsőéves, s Lev túl nagyot ütve a labdába, elrepesztett a labda a társa feje felett, egyenest [Név] felé száguldva. Épp csak szeme sarkából vette észre, s már készült arra, hogy egy hétig jegelve lesz az arca, de mikor összeszorított szemekkel várta a becsapódást, az nem történt meg. Lassan nyitotta ki szemeit, s megpillantott egy hatalmas hátat, mikor feljebb nézett, akkor pedig a már számára megtéveszthetetlen, fekete hajkoronát látván egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Már nyitotta volna szólásra a száját, amikor meghallotta testvére ideges kiabálását.

- Az istenért! Célozz már jobban, a húgom testi épségét fenyegetted!- indult meg a colos felé idegesen, aki ijedten kezdett hátrálni az idősebbtől.- Még egy ilyet meglátok, a kórház falát pillantod meg legközelebb, értve vagyok?- lökött rajta egyet, mire az edző a sípjába fújt.

- Taketora! Elég legyen!- hangja tekintélyt parancsoló volt, mély barikánú hangja az egész termet betöltötte, csak úgy visszhangoztak szavai. A lány ijedten nézett bátyjára, remélte, hogy abbahagyja, ami meg is történt. Tora száját, s ökleit összeszorítva ment vissza a helyére, húgát vizslatva, látszott rajta, hogy baromi ideges volt. Tetsuro pedig miután látta, hogy a felnyírt hajú visszaállt a helyére, megfordult, és idegesen vizslatta a lány arcát.

- Semmi bajom, menj csak. Köszi Tetsu..- mondta halkan a lány, mivel látta rajta, hogy feszült lett, s kereste bármilyen jelét sérülésnek. Lassan szemöldökeit már nem ráncolta aggodalmasan, valamint ajkai is felfelé görbültek, ami boldoggá tette a lányt, örült annak, hogy megnyugtatta a fiút.

- Megmondtam, hogy megvédelek a csúnya rossz labdáktól, hercegnő.- kacsintott rá, mielőtt visszasietett volna a helyére.

[Név] legnagyobb szerencséjére, több labda az edzés folyamán már nem veszélyeztette, csak szedegette a színes, kemény gömböket. Mire végeztek, mindenki leizzadva sietett az flakonokért, hogy ihassanak végre, amit a lány teljesen meg is értett. Az a két óra biztosan kimerítő, ha folyamatosan mozgásban van az ember, így meg sem lepte, hogy a parketta teli volt izzadság cseppekkel, valamint a játékosokról is ömlött a veríték. A fiúk bementek öltözködni, tusolni, ezidő alatt pedig a lány magától nekiállt felmosni, hiszen a fiúk már bevitték a dolgokat a szertárba. Nekomata edző csak mosolyogva bólogatott, ahogy nézte a szorgos kislányt, míg Naoi meg is köszönte a segítséget. Az idősebbik odaadta neki a kulcsot, hogy majd annak adja oda, aki legkésőbb megy, de akkor neki már kora reggel be is kell jönnie, hogy leadja a kulcsot a tanáriba. 

- Jössz haza?- lépett húga mellé Taketora, melegítőjén a cipzárt felhúzva, s táskáját vállára húzva.

- Megbeszéltük Tetsuval, hogy beülünk mekizni egyet, de utána sietek haza. Másfél óránál többet nem leszek el, ígérem.

- Mostantól ez lesz? Nem megyünk együtt haza, mert ti romantikáztok?

- Nii-san...- fogta meg a fejét a fiatalabbik- ez nem romantikázás, csak megvacsizunk. És nem gyakran lesz ez, te még mindig fontosabb vagy nekem nála, ez mindig így is fog maradni, legyen akárki is az illető. 

- Ahj..- sóhajtott szemöldök ráncolva a fiú.- Legyen, de mielőtt hazaindultok, csörgess meg. Kimegyek eléd a kapu elé, jó?

- Rendben.- bólintott mosolyogva, s megölelte fivérét.- Vigyázz magadra hazafele.

- Úgy lesz, nektek meg... jó szórakozást..

- Köszi.

Azzal Taketora, sok csapattársával egyetemben meg is indult haza. Szerencsére nem volt hideg a csarnok előtt, így a lány nem fázott, de már mehetnéke volt. Tetsu pedig pár perccel később már meg is jelent mellette, így hát el is indultak. Menet közben a fiú kérdezgette, hogy hogyan tetszett neki az edzés, jönne-e majd még meg hasonló dolgokat vitattak meg, persze a lánynak nagyrészt pozitívak voltak a válaszai, ugyanis a kezdeti feszengést és a labdás incidenst kivéve jól érezte magát ott. Pláne, mikor azt nézte végig, hogy Tetsuro szépen szívatta a colos oroszt, miután majdnem fájdalmat okozott neki. Látszott rajta, hogy élvezte, hogy kitolhat vele és az edző sem szólt közbe, szóval szépen megszadizta, az egyszer biztos.

Nagyjából húsz perc elteltével már meg is érkeztek a gyorsétkezdébe. Nem volt akkora tömeg, mint ahogy kora délután szokott lenni, így még szabad asztaluk is volt, valamint a sorban is csak egy ember állt előttük. A lány csak egy csirkehúsos salátát kért, Kuroo pedig egy big macet sültkrumplival, ketchupal és egy adag kólával. Amint pedig kézhez is kapták, már mentek is egy nyugisabb részre, s leültek. A fiú azonnal elkezdett nagyokat harapni a burgerből, olyan volt, mintha hónap óta először jutott volna ételhez, ami [Név] számára vicces gondolat volt, így elmosolyodva nézte őt.

- Mi az?- nézett rá értetlenül a fekete hajú, mikor észrevette, hogy figyeli őt. Arcán halvány pír keletkezett. Basszus, nem tudnék normálisabban viselkedni? 

- Oh, semmi. Csak rég láttam embert ekkora hévvel enni.

- Kérsz?- tolta felé az adagnyi sültkrumpliját, miután lenyelte a hatalmas falatot, amit addig megrágott, de a lány csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem köszi, nem ezért mondtam.- turkált bele a salátájába és lassan nekiállt enni. Csak az a tudat zavarta, hogy nem fizethetett ő, holott direkt hozott pénzt magával, nem akarta a fiú pénztárcáját megcsonkítani.

- Mellesleg..- nyelt le egy újabb, ezúttal kisebb falatot- gondolkodtál már a menedzseres dolgon?

- Hát... Őszintén szólva átgondoltam, de nem vagyok biztos abban, hogy jó lennék a posztra. Szinte semmi szakmait nem tudok a röplabdáról, csak pár apróságot, amit még Tora tanított meg, de azzal semmire nem megyek. 

- A csapat segítene belerázkódni, nem hagynánk, hogy elveszett legyél.

- Nem is tudom, Tetsu... Fontos dolog a menedzseri dolog, nem csak arról van szó, hogy statisztikát csinálok. Felelnék értetek, nem biztos, hogy a szétszórt fejemmel menne.

- Ugyan már, ne legyél ilye kishitű! Nézd... én látom benned a potenciált. És hidd el, sok lányt hajtottam már el, hogy keressen más klub tevékenységet, mert abszolút alkalmatlan kis libák voltak, úgyhogy ez nagy szó. Menni fog, én hiszek benned. Ha szeretnéd, mi mind segítünk. Akár az ilyen fajta összeülések alkalmával is segítehetek neked megtanulni a papírmunka részét. Szóval? Mit mondasz?

- Én...- mérlegelni kezdte kicsit a helyzetet, így néhány pillanatnyi csend beállt a két fiatal közé. Sok mindent át kellett vennie magában a lánynak, ugyanis ha egyszer elkezdi, mindenki hatalmasat csalódna benne, ha visszatáncolna, azt pedig nem akarta. - Benne vagyok.- bólintott rá, mire a vele szembe ülő arcára hatalmas, vidám mosoly kúszott fel.

- Szuper! Nem fogod megbánni, Chibi-chan!- fogta meg a lány kezeit örömében, amit [Név] csak betudott annyinak, hogy elkapta a boldogság heve.

- Nem ígérem, hogy profi leszek, de igyekezni fogok.- mosolygott rá a lány Tetsura, aki szinte készült fellőni magát az űrbe, annyira fel volt pörögve, hogy végre nekik is lett egy jófej, csinos és kellemes társaságú menedzserük. Abban már ugyan nem volt egyikük sem biztos, hogy a lány fivére mennyire fog a hírnek örülni, de bíztak abban, hogy nem fogadja majd rosszul.

- Senki nem profiként kezdi, beletanulsz majd! Na, együnk akkor. Tessék, vegyél csak ha kell.- tolta megint oda hozzá a sültkrumplit, de [Név] ezúttal is elutasította a kedves gesztust. Igazán nagylelkűnek tartotta, hogy ilyen kitartóan próbálta belé tukmálni az igencsak csábító, olajban sült burgonya szeleteket, de tartania kellett magát a diétához, már a salátával is biztos volt abban, hogy túllépte azt, amit egy napra megszabott magának, holott csak másfél avokádós szendvicset evett meg iskolában, miközben a citromos vizét kortyolgatta. 

Miután megvacsoráztak, még nem indulta haza, csak beszélgettek az üres tálcák felett. Teljesen belemerültek a beszélgetésbe, egyikük sem szeretett volna hazamenni. Igaz, Tetsuronak volt egyéb oka is attól eltekintve, hogy szerette a lány társaságát, hiszen otthon rettegett attól, hogy az apja megint a föld alá itta magát és akkor biza nincs kegyelem neki. A lány viszont csak élvezte, hogy önmagát adhatja az idősebbik mellett és nem ítéli el semmiért, még ha valam hatalmas butaságot is mondana, akkor sem. Ezért pedig hálás volt neki, mert nem sok mindenkivel tapasztalta meg eddig. Szinte senkivel szemben, a szülei akármennyire is imádják, azért nekik is megvan mindenről a véleményük, mégha nem is mindig mondják ki hangosan, a testvéreinek pedig ha nem tetszett valami, azon fenn akadtak, lehetett az akármilyen kis dolog. Akane még a jobbik eset volt, mert utána ő ment mindig bocsánatot kérni nővérétől, s újra tudták beszélni a dolgokat. Tora viszont napokig, akár hetekig képes volt szinte levegőnek nézni őt, esetleg pár csípős megjegyzés erejéig volt hajlandó tudomást venni a létezéséről. Shino meg... nos, ő Shino. Hiába szerette őt [Név] nagyon, tisztában volt azzal, hogy a legféltettebb titkait még vele sem oszthatja meg, ellenben a lánnyal, aki bármikor jöhetett hozzá, ha kellett számára egy kis támasz vagy segítség. Nem meglepő, hisz sosem volt olyan magabiztos és tökéletes, mint amilyennek azt a barna hajúnak mutatta. Sok részeg sírást hallgatott már végig [Név] az évek alatt az éjszaka közepén, sokszor jött át hozzá a lány könnyes arccal és véres sebhelyekkel, mert valamelyik paraszt barátja ismételten rosszul bánt vele. S bár normális esetben ez a "gyere hozzám, bármi gondod van, együtt megoldjuk" mentalitás egyenlően oszlik fel a barátok közt, az ő barátságuk esetében ez csak egyoldalú volt. Fájt ez a lánynak, de nem akarta ezért feladni legjobb barátnőjét, így hát hallgatott, mint a sír, ha róla volt szó. 

- Hazakísérlek, rendben? Sötét van, nem szeretném, hogy baja essen a kis Chibi-chanomnak.- mosolygott rá Tetsuro kedvesen, mire a lány halványan mosolyogva köszönte meg. 

- Majd valamikor összefuthatnánk egy négyes programra, miután készen vagytok a garázs pakolással. Te, Kenma, Tora és én. Mit szólsz?- nézett fel az egy teljes fejjel magasabbikra, aki csak elgondolkodott egy fél pillanatra, de máris széles mosollyal arcán rábólintott.

- Igyekszünk akkor hamar végezni, hogy elmehessek veletek. 

- Szuper!- vigyorodott el az alacsonyabbik, s boldogan szökkengetett előre párat, amit Tetsuro lágyan mosolyogva nézett végig. Mellkasában melegség áradt szét, egy olyan érzés, amit csak nagyon ritkán érzett addig egész élete során. Ellenben tudta, hogy vissza kell fognia kezdődő érzéseit, elvégre ez a csinos, kedves és ártatlan lány a csapattársa húga, ez pedig nem lett volna fair vele szemben. Illetve a fiú iskolában első szünetben szépen tudtára is adta, hogy egy ujjal se merjen hozzá érni [Név]-hez, vagy eltöri a kezét és elintézi, hogy a lány többet rá se nézzen. Ez pedig kellően megtette a hatását, hiszen nem szerette volna elveszteni maga mellől ezt az "angyalt", ahogy ő vélekedett róla. Amíg ő elveszett a lány szépségében, addig a barna hajú felhívta testvérét, mivel megígérte neki, s nem szeretett volna balhét azért, hogy feledésbe merült ismét értesítenie. [...]

Mire megérkeztek a Yamamoto házhoz, a legidősebb valóban kinn várakozott már rájuk. [Név] azonnal fivére karjaiba futott, aki boldogan nyugtázta, hogy semmi baja nem esett testvérének, s a kapitánya épségben haza is hozta, ráadásul jókedvűen, amit mindig örömmel látott, ha húgáról volt szó. Tetsuro egy öleléssel elbúcsúzott a lánytól és Taketorától, és már ment is hazafelé dolgára. A testvérpár pedig csacsogva indult be a házba, ahol még mindenki ébren volt; anyjuk csinálta a vacsorát, apjuk elment letusolni, húguk pedig leckéjét csinálva beszélgetett az anyukájukkal. 

- Hazaértem!- mosolygott [Név], amint cipőjét levéve belebújt a papucsába, s belépett a konyhába. Akane széles vigyorral szaladt oda nővéréhez, s köszöntötte egy nagy öleléssel, amit örömmel viszonzott [Név]. Kicsit meglepte húga viselkedése, de hihetetlenül jól esett neki ez a kis figyelem, amit kapott, így nem szalasztotta el.

- Holnap azért már velem is foglalkozhatnál, Nee-chan!- nézett fel rá a legfiatalabb Yamamoto lebiggyesztett alsó ajakkal, mire testvére nevetve bólintott rá, ezzel teljesen feldobva Akane napját.

- Üdv itthon, Életem.- mosolygott rá anyja, mire odatipegve megölelgette a fiatalos nőt, kitől egy nagy puszit kapott válaszul. 

Mivel tisztában volt vele, hogy velük vacsorázni már nem fog, [Név] segített édesanyjának elkészíteni a vacsorát. Hiába nem volt nagy kunszt az egész, mégis így érezte helyesnek, az anyja pedig csak örült annak, hogy középső gyermeke még mindig ennyire jólelkű és figyelmes. Amíg a család a konyhában étkezett, addig a lány felment a szobájába, átöltözött, s bement a fürdőszobába. Járkált pár kört, harcolva lélekben önmagával; egy része szerette volna magában tartani az aznap megevetteket, míg a másik fele hevesen ordibált vele, hogy mit gondol, így nem fog sikerülni az álma, miszerint csinos, vékony külseje lesz. Már majdnem ott tartott, hogy elsírja magát, elvégre neki még senki nem vett puszta önzetlenségből ételt a családján kívül, így meg akarta becsülni ezt az esetet, de sajnálatos módot a kiabáló kisördög a vállán, győzött. A fürdőt bezárta, megfogta a fogkeféjét, s a vécé elé térdelt, majd fölé hajolva a fogkefe szárát ledugta torkán, ezzel előidézve a jólismert öklendezési reflexet. Összeszorítva szemeit hagyta felszínre törni a kellemetlen ízű, savas trutymót, mely végig marrta nyelőcsövét, ahogy sugárban a kagylónyi vízben nem landolt minden, ami a gyomrában várta a következő folyamatokat. Kissé bekönnyezett, ahogy egész testében megfeszülve hányt, de végül nagyot köpött a sárgásra színezett vízbe, majd száját letörölve húzta le a vécét. A csaphoz botladozott, ahol elsőnek a fogkefét mosta le, majd tette vissza a helyére, majd következett az öblögetés és az arcmosás. 

Nagyot, megtörtet sóhajtott, ahogy kinyitotta az ajtót, s sétált be a szobájába, ahogy a televíziót bekapcsolva fészkelte be magát a puha paplan és a kényelmes matrac közé. Telefonját bekapcsolta, hogy megnézze kapott-e bármi üzenetet, s nagy meglepetésére jött is egy neki. Eleinte nem értette, hogy miért küldött neki SMS-t egy ismeretlen szám, ám amint elolvasta a tartalmát, azonnal rájött.

Ismeretlen

Szép álmokat, aludj jól Chibi-chan! Holnap találkozunk a suliban és az edzésen is! ❤☺

Mosolyogva olvasta el újra és újra a sorokat; ilyen üzenetet sosem kapott még. Örült, hogy egy ilyen csodás barátra lelt, mint amilyennek tartotta Tetsurot. Azonnal át is írta a kontakt nevét a névjegyzékben "Tetsu"-ra, s már válaszolt is.

Én

Te is! Holnap találkozunk, aludd ki magad 💛