Március vége lévén az iskolák lezárták diákjaikat az összes tantárgyból és szinte már érdemleges órákat sem tartottak emiatt, szívesebben vitték ki őket sétálni egy kicsit a teremből, hogy szívjanak egy kis friss levegőt, vagy játékokkal készültek, ami nem is feltétlen a tantárgyhoz kapcsolódó volt, esetleg csendes szabadelfoglaltságot rendeltek el arra a háromnegyed órára. [Név] a veszekedés óta nem beszélt Shinoval, mivel a lány eleinte kerülte, aztán mikor összeszedte volna a bátorságát, hogy leszólítsa egykori legjobb barátnőjét, inkább meghátrált, mivel látta, hogy a barna hajú lány mennyire jól megvan nélküle az új, s feltehetőleg kellemesebb hangulatú baráti társaságával. [Név] sokáig emésztette magát a történtekért, önvádaskodásba fulladt, de végül a barátainak, családtagjainak és szerelmének köszönhetően belátta, hogy a Shinoval való barátság megszakítása a legjobb dolog, ami történhetett kettejükkel. Mivel hónapok teltek el, s a lányt ezúttal nem toxikus emberek vették körül, így lassacskán sikerült kikászálódnia az önhánytatás sokméter mély gödréből. Visszaszedett néhány kilót is, aminek eleinte annyira nem örült, s egy kisebb pánikrohamot is kapott, amikor meglátta az eredményt a mérlegen, de amint észrevette, hogy Bokuto nem viszonyul hozzá másként, nem undorodik attól, hogy megérintse őt, így belátta, hogy valóban hülyeség volt ezen pattognia. Sőt, határozottan ki lehetett jelenteni, hogy amint nem volt olyan sovány, mint akkor, amikor összejöttek, még tapadósabb volt vele.

Bokuto Kotaro volt az a személy, aki oda meg vissza volt a barátnője comjától és hasától. Imádta fogdosni, hozzábújni, puszilgatni, bökdösni, nameg persze nyomkodni. Ezek eleinte zavarták a lányt, zavarban volt eme cselekedetektől, de végül felfogta, hogy ezt a fiú valóban élvezi, és nem csak cukkolni akarja vele. Abban a pillanatban, amint tudatosult ez benne, talán még jobban beleszeretett. Szinte már azt érezte, hogy olyannyira szereti a barátját, hogy fizikailag is fájdalmat okozott benne. Mintha szétfeszítette volna a bőrét a boldogság belülről, és emiatt kínlódott volna tőle. De egy cseppett sem bánta, úgy gondolta, inkább ez fájjon neki, mintsem egy csúnya szakítás vagy baleset.

Azonban amikor eljött a ballagás napja, az elsős lány nem a saját intézményébe ment el, csupán díszítésre maradt ott, és a kezdés előtt még végzős barátait szorosan megölelgette, elköszönt tőlük, majd szállt is fel a legközelebbi buszra, hogy minél hamarabb a Fukurodani középiskolába érhessen. Kicsit elveszettnek érezte magát a folyosókon bolyongva a rengeteg idegen arc között, hiába járt már az iskolájukban viszonylag egészen sokszor, így mégis másabb volt. Nem akarta leleplezni magát a barátja előtt, mivel meglepetésként ment el a ballagására, így viszont kissé nehezebben tudta lenyugtatni magát a rengeteg ember között. Már éppen kezdte volna feladni, és írni inkább a harmadévesnek, hogy az iskolában van és találkozzanak, amikor egy ismerős arcot látott meg a tömegben. Wataru a csapat egyik blokkolója volt, s csakúgy, mint [Név], ő is az első évével végzett ezen a napon. A rövid, sötétbarna hajú fiú épp az anyukájával illetve a kisöccsével beszélgetett valamint nevetgélt a folyosón, így a lány azonnal lecsapott rá.

- Wataru! Szia!- fogta meg a fiú ingének ujját, ahogy odaért hozzá.- Jó napot, helló!- köszönt a családjának is.- [Név] Yamamoto vagyok, a csapatkapitánya barátnője, nagyon örülök.

- [Név]-chan, hát te? Nem a Nekomában kellene lenned?- pislogott nagyokat a fiú.

- De, de igen. Viszont szerettem volna meglepni Kotarot - sóhajtotta.- Csupán azt sem tudom, hogy hol kéne állnom, hogy észrevegyen, vagy hova kellene mennem, hogy a kezdésig ne vegyen észre... Kéne egy kis segítség, hogy ne kapjak rohamot a tömeg miatt ezek mellett - nevetett fel kínjában, mire a fiú is felkuncogott.

- Maradhatsz velünk. A harmadévesek úgyis körbejárják majd a folyosókat, szóval ha gondolod, beülhetsz a termembe. Biztosan nagyon meg fog lepődni, és talán még el is sírja magát, amilyen érzelgős tud lenni.

- Komolyan? Köszi! Életmentő vagy. Akkor én maradok veletek, ha nem gond. Ugye nem probléma asszonyom?- fordult a fiú édesanyja felé.

- Dehogy, csak nyugodtan - legyintett mosolyogva.- Kedves gesztus lesz, amit tervezel. A barátod biztosan nagyon boldog lesz tőle. Wataru fiam, miért nem szedsz össze végre egy ilyen kedves és csinos lányt?

- Jajj már, anya ne kezdd..- sóhajtotta a fiú, de mi csak összenevettünk.

- Te lennél a kisöcsi?- hajolt le a körülbelül hamradikos kisfiúhoz. Olyan nyúlánk arca volt, mint a testvérének, és a haját is úgy hordta, mint ő. Aranyosnak találta a lány, hogy ennyire hasonlítani akart a bátyjára.

- Igen - biccentett.- Téged még nem láttalak.

- Hát, a testvéreddel nem vagyunk akkora nagy barátságban, hogy átjárjak hozzá, szóval biztosan ezért.

- Te nem kedveled a tesóm?

- Mi? Dehogynem. Nagyon kedves bátyód van. Csak öhm...

- Más dolgok foglalkoztatnak minket, és kevés a közös témánk, csupán ennyi - veregette meg a vállát a fiú, hogy kisegítse [Név]-et. A lány hálás pillantásokat vetett felé, hogy ennyivel le tudta rendezni a kérdést. [...]

Nem kellett sokat várakozni, a hangosbemondóba az igazgató megkérte a diákokat, hogy üljenek be a termeikbe, és foglalják el a helyüket, illetve a szülőket és egyéb meghívottakat pedig kitessékelte az udvarra. A lány követte Watarut be a négyes terembe, ahol leghátul talált egy üres padot, így oda bevágódott, s ujjait tördelve, illetve száját rágcsálva járt a lába. Izgult, kíváncsi volt a barátja reakciójára, amikor észreveszi majd őt. Szeretett volna egy ilyen ajándékot is adni neki, elvégre nem mindenki hagyja ki az első ballagását az új iskolájában a barátja miatt. Amíg várt, addig Tetsuval beszélgetett, mivel ott fél órával később kezdődött el a ceremónia.

Én: Teljesen be vagyok szarva! 😶 Mi van, ha zavarni fogja, hogy itt vagyok?

Tetsu💜: Akkor egy hatalmas seggfej. De őt ismerve még a sorból is kiugrana, hogy szétölelgessen, szóval feleslegesen aggódsz megint, Chibi-chan.

Én: De akkor is! Nem sok ez? Nem vagyok jártas a kapcsolatokban, mi van akkor, hogyha ezzel túlléptem egy határt?

Tetsu💜: Majdnem egy éve együtt vagytok, ne idegesíts ezzel haló! A legboldogabb emberré fogod tenni őt, ahogy minden egyes nap. Ha magamból indulok ki, mert hát örültem volna, ha azért miattam itt maradsz 🙄(ne érts félre, nem haragszom😌)

Én: De az este a tiéd lesz egy részben. Jössz át filmezni úgyis, plusz nálunk is alszol. És az ajid is megkapod végre~ ☺😌

Tetsu💜: Én is kapok valamit? *-*

Én: Könnyen meglehet 🤭

Tetsu💜: Mondtam már, hogy mennyire imádlak téged? 😱❤

Én: Rémlik valami. Na de megyek, hallom őket, szerintem lassan ide is bejönnek. Este talizunk te nagy felnőtt!💜

Tetsu💜: Ilyenkor szívesen lennék időutazó...

Mosolyogva tette le a telefonját az asztalra a lány, mindig jobb kedvre tudta deríteni őt a legjobb barátja majomkodása. Sikerült valamennyire a görcsöt is oldania a fekete hajú fiúnak a hasából, ami az idegességtől nőtt oda. Az ajtót figyelte minduntalan, s szíve egyre hangosabban dübörgött a mellkasában, ahogy közelebb és közelebb ért a végzős osztály csoportja. Egy adagnyi harmadéves már végigsétált az osztályteremben, s a második adagban volt benne Bokuto. A fiú már amúgy is egyszerre volt ideges és izgatott, de az agya azon a napon végig azon kattogott, hogy végezhessen, és elmenjen a barátnője elé, hogy a karjaiba tarthassa. Félt egy kissé attól, hogy mi lesz velük ezután, elvégre már nem lesz gimnazista többé, teljes jogú felnőtt, dolgozó ember lesz belőle a jövőben, s tartott attól, hogy esetleg emiatt elkezdi majd hanyagolni élete szerelmét, aki elhagyja emiatt.

Beléptek a terembe, Kotaro a sor közepe felé battyogott, s boldogan mosolyogva nézegette a dekorációt, és az embereket a padban. A tekintete pedig összeakadt a lányéval. Hirtelen azt hitte, hogy képzelődi, de amikor a sokadik pislogás után is ott ült vigyorogva a lány, majd' kiugrott a bőréből örömében. Ahogy elsétált mellette, a kezét hirtelen vette el az előtte álló válláról, s simított végig a párja arcán.

- Hát te?- suttogta, amíg még hallótávolságon belül volt.

- Meglepi!- vigyorgott [Név].- Jól nézel ki, igazi bomba vagy!

- Te beszélsz?- csillantak meg a szemei. Mindig is szerette a lány egyenruháját, még úgy is, hogy egy másik iskoláét viselte. Szerinte szemet kápráztató szépség volt benne, így teljesen felpörgött, hogy ismét abban láthatja, ráadásul az ő sulijában. Végül tovább kellett mennie, de a szemét addig a lányon tartotta, amíg ki nem értek a teremből. Ahogy az ajtó küszöbét átlépte, hátranézve gyorsan dobott még egy puszit neki, mire mindenki kuncogni kezdett, [Név] arca azonban vörös volt.

Megvárták, amíg az összes végzős végiggyalogol a teremben, majd már fel is keltek, hogy elkedjenek összepakolni. A lány is besegített, hiába nem volt osztálytársuk, s emiatt a többiek igencsak hálásak voltak. Elköszönt Watarutól és a családjától, majd megindult lefelé a lépcsőn az iskola elé az udvarra, ahol elkezdte keresni a barátja családját. Nem volt nehéz kiszúrni a tömegben a fekete és a fehér hajkoronájú lányokat, illetve a szülőket. Kotaro még termeket járt, de [Név] odament párja szeretteihez.

- Helló!- mosolygott rájuk, mire Akina már szinte a nyakában is csüngött.

- [Név]~! De jó itt látni! Az öcsihez jöttél?- vigyorgott a fekete hajú nő.

- Ühüm, pár pillanatra találkoztunk is már. Gondoltam, lejövök hozzátok is.

- Jól tetted!- ölelte meg Suki is.- Szia, jó újra látni.

- Szia Aranyom - intett az anyukájuk.

- Szervusz, nagyon csinos vagy. A fiam biztosan kiugrott a bőréből, amikor meglátott - mosolygott az apukájuk is, mire szélesen elmosolyodott az elsőéves. Jól esett neki a bók, illetve a fogadtatás is. Amióta együtt voltak a fiúval, a családja teljesen befogadta őt, s szinte már Bokutoként kezelték.

Legalább húsz percig beszélgettek, a két lány szinte elrabolta a szülőktől [Név]-et, s már-már majdnem elmentek messzebbre a tömegtől, hogy tudjanak igazi lányos beszélgetést folytatni hármasban, de persze végül nem tették, mert várták, hogy mikor jön már ki a suliból végre a legfiatalabb Bokuto.

- Hey hey hey~! Nem vagyok többet diák!- elsőnek a családtagjai ölelték meg a fiút, [Név] kicsit a háttérbe húzódott, mivel tudta, hogy elsősorban a családjának kell ünnepelnie őt. Amint megvolt az örömködés, a fiú a barátnőjéhez fordult, s felkapva őt a karjaiba, megpörgette őt. A lány aprót sikkantott a hirtelen jött mozdulattól, de végül nevetve kapaszkodott a fiú vállába. Amint letette, Kotaro boldogan csókolta meg őt, s közel húzta magához. Mindkettejük hasában feléledtek a pillangók, s szívük egy ütemre kezdett dobogni. - Kérek egy csomó képet a barátnőmmel, család - fordult feléjül vigyorogva, s majd' kicsattanva az örömtől. A többiek mosolyogva teljesítették a kérést, így rengeteg közös kép született abban a pár percben kettejükről. Végül mindenki fotózkodott a frissen végzett fiúval, s mindig más fényképezett.

- Kedvesem, add oda valakinek a kamerát, te is gyere egy családi képre - invitálta maguk mellé Bokuto-mama a lányt.

- Dehát én nem is-

- Csak passzold le a kütyüt, gyere már!- mosolygott Akina.

- Egyet kell értsek, gyere Picim - bólogatott hevesen Kotaro.

- O-oké - mosolygott teljesen zavarba jőve a lány.- Bocsánat, tudna készíteni pár képet rólunk?- szólította le a legközelebbi embert, aki kedvesen mosolyogva rábólintott. Beállt Kotaro mellé, aki azonnal magához is húzta, s boldogan mosolyogni kezdett a lencsébe. Az egyik képen még puszit is nyomott a barátnője arcára.

- Átjössz hozzánk? Ott is aludhatnál, megünnepeljük a mait, mit szólsz?- pattogott Kotaro izgatottan.

- Ne haragudj, de estére elígérkeztem. Jön át Tetsu, mivel a te ballagásodra jöttem el, nem pedig az övére. Gondoltam, megérdemel egy kis kárpótlást, ha már egész évben vigyázott rám, de kihagyom a nagy napját. Ugye azért nem baj? Holnap is átmehetek.

- Hmm az már nem jó, megyünk nyaralni - biggyesztette le alsó ajkát bociszemekkel.

- Mikor indultok?- karolta át [Név] a barátja derekát.

- Tízkor. Miért, reggel átjössz elköszönni?- csillantak fel a szemei.

- Ez a minimum - biccentett a lány, mire Kotaro majdnem felrobbant örömében. Persze bánta, hogy aznapra ennyit kapott csak a szerelme idejéből, de rájött, hogy ez is jobb, mint a semmi. Így hát puszit is adott a fejbúbjára.

- Aztán el ne késs, aludd ki magad, hogy fel tudj kelni.

- Hogyne apa..- sóhajtott mosolyogva [Név], ahogy megcsóválta a fejét.

- Nem is rossz a hangzása, de becézheted is - vigyorogva figyelte, ahogy a barátnője arca egyre élénkebb vörös színt vesz fel. Élvezte, hogy szívhatta a vérét.

- Te meghülyültél... Agyadra mentek a felsőközepes éveid.

- Könnyen meglehet, sok faszságot tanítottak itt- Jó napot igazgató asszony!- hajolt meg Bokuto, majd amint fejcsóválva elment előtte a nő, hangosan kiröhögte őt a barátnője, amihez hamarosan ő maga is csatlakozott.

Az iskola előtt elbúcsúzott egymástól a két szerelmes, illetve a családtagok is elköszöntek a lánytól. Kotaro és [Név] hosszú percekig csak ölelkeztek, egyikük sem akarta elengedni a másikat, úgy pedig pláne, hogy másnaptól kezdve a fiú egy hétre távol lesz az otthonától a sikeres vizsgái ünneplése miatt. Ám végül nagy nehezen ugyan, de elléptek egymástól. [Név] megvárta, hogy párja is beszálljon a családi kocsiba, majd egymásnak integetve veszítették a másikat szem elől, ahogy az autó elindult. A lány is útnak eredt, egyenesen haza buszozott, hiszen úgy lett megbeszélve, hogy a bátyja is egyből oda megy, illetve Tetsuro első útja is oda vezet majd az iskolától. Kíváncsi volt már a fiatalabbik, hogy a fekete hajú vajon le volt-e törve, elvégre az édesanyja nem élhette meg ezt a boldogságban gazdag napot, az apja pedig valószínűleg otthon vedelt, s teljesen hidegen hagyta a tudat, hogy a fia elballag. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán képben volt-e annyira a fiával az ürge, hogy tudja, végzős volt ebben az évben.

A kulcsait sem kellett használnia a bejutáshoz, nyitva volt a kapu és az ajtó is, az egyetlen dolga csak az volt, hogy bezárja őket. Amint beért a házba, hangokat hallott a konyhából, így amint levette a cipőjét, már sietett is oda be. Az egész családja és Tetsu is ott volt már, valamin nagyon vigyorogtak, de amint meglátták a középső Yamamotót, a mosolyuk csak szélesebb lett. Tora azonnal odafutott hozzá s felkapva őt vigyorogva dobott rajta egyet, majd letette.

- Harmadéves a bátyód, ez azért nem semmi!- arcáról le sem lehetett volna törölni a jókedv jelét, de persze senki nem is akart ilyesmit tenni. A húga is mosolyogni kezdett, és két keze közé fogta fivére orcáját, majd összenyomta az arcát, ezzel halpofát csinálva neki.

- Én pedig másodéves, de őszinte gratulációm!

- Én pedig végeztem, nekem mi jár?- tárta ki Tetsuro a karjait, mire [Név] boldogan borult az ölelésébe. Szorosan fonták a másik közé a karjaikat, a fiú szinte majdnem kinyomta a szuszt is a fiatalabbikból, de a lány nem szólt semmit, élvezte, hogy ennyire fel van dobódva a csapat egykori kapitánya.

- Hiányozni fogsz a folyosókról meg edzésekről...- motyogta a fiú mellkasába.

- Ne is mondd, szar lesz, hogy nem tudlak majd téged meg Kenmát zaklatni szünetekben..- sóhajtott fájdalmasan. Na de majd chaten!- vigyorodott el.

- Majd videóchatelünk - nevetett fel a lány.

- Ne kacagj, ez lesz - kezdett el bólogatni Tetsu.

Végülis miután mindenki kényelmesbe öltözött, s a lányok is lekaparták a sminket magukról, tartottak egy családi vacsorát, de mivel a szülőknek másnap dolgozni kellett menniük, így ők már este tízkor lecsatlakoztak a fiataloktól, és mentek aludni. A többiek viszont maradtak a kanapén, és szokásukhoz híven nézték a legújabb közös sorozatukat. A bútoron jobbra a legszélén ült Taketora, mellette Akane, [Név], s végül a bal oldalt Tetsuro. [Név] a fiú vállára hajtott fejjel nézte a kijelzőt, miközben húga haját csavargatta az ujjai között, elvégre Akane elfekve találta meg a számára legkényelmesebb pozíciót. A lábát a legidősebbik testvére ölébe pakolta, de Tora egyáltalán nem bánta, még cirógatta is a vádliját néha, ha eszébe jutott. A legfiatalabb haja kiengedve hullt az arcába, ami még otthon is viszonylag ritka látvány volt, ugyanis vagy két copfba fogta mindig, vagy egy lófarokba kötötte, esetleg kontyot csinált a feje tetejére. Ilyenkor a nővére mindig kihasználta a helyzetet, hogy foglalkozhat a selymes tincsekkel.

Tizenegy óra múlt pár perccel, amikor [Név] telefonja rezegni kezdett az asztalon, így megnézte ki az. Shino kereste őt, ami kicsit meglepte, tekintve, hogy jó ideje nem hallott már felőle, de végül felvette. A fekete hajú lány elmondta neki, hogy kint van a házuk előtt, szeretne beszélgetni vele, ha nem zavar be az otthoni idillbe. Egy kicsit habozott a lány, de végül belement. Leállította a sorozatot, bocsánatot kért, s papucsot húzva a lábára, illetve kulcsát felkapva, ki is ment. Kinyitotta egykori barátnőjének a kaput, aki leszegett fejjel lépdelt be. Leültek az ajtó elé, s egy ideig kínos csend telepedett rájuk. [Név] akart megszólalni hamarabb, hogy rákérdezzen, mit keres náluk, de tűrtőztette magát, úgy gondolta, hogy Shino jött el hozzá és hívatta ki, majd beszél, ha akar.

- Nagyon utálhatsz..- nevetett fel keserűen végül Shino.

- Ezt így nem mondanám azért - vont vállat [Név].

- Gondolom, tudod miért vagyok itt.

- Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. Azt hittem, már nem vagyunk beszélő viszonyban..- vett mély levegőt.

- Oh, hát... öhm... bocsánatot akartam kérni tőled. Azért, ahogyan viselkedtem, mert tudom, hogy nem volt helyes.- Várt válaszra, de mivel nem szólt semmit [Név], még csak hümmögni sem hümmögött, így inkább folytatta.- Sok hülyeséggel tömtem tele a fejed és hallottam, hogy pszichológushoz is jársz a hánytatás miatt. Csinálod még?

- Nem - rázta meg a fejét.- Három hónapja nem.

- Látszik.

- Megint kezdjük?- masszírozta [Név] az orrnyergét.

- Nem, öhm... nem azt mondtam, hogy rosszul nézel ki. Jó melled lett így. Lényegtelen, eltértem a témától. Szóval magyarázattal szerettem volna szolgálni a tetteimért.

- Hallgatlak - kezdte el piszkálni a körmeit a barna hajú lány.

- Lássuk csak... Talán kezdem azzal, hogy azt hittem, hogy ezzel a viselkedéssel magamhoz tudlak láncolni. Ha elhitetem veled, hogy nem vagy elég jó más barátokhoz vagy egy párkapcsolathoz, azt hittem, hogy így mindig velem maradsz. Te voltál az egyetlen egy darab igazi barátom, akit valóban érdekelt a hogylétem és az érzéseim, nem csak megjátszottad, hogy aztán tovább add, mint mások. Neked igazán megnyílhattam és nem kellett attól félnem, hogy elítélsz vagy megbélyegzel. Te voltál az egyetlen, akihez mehettem sírni akár hajnali kettőkor, a legapróbb semmiség miatt is. Tudom, hogy nagyon rosszul végeztem a dolgom, mint barát, de tudtam, hogy nem hagynál el engem, mert nincs másod. Én akartam lenni az egyetlen választásod. De mint kiderült, ezzel csak elkergettelek magam mellől, és teljesen az ellentétét értem el a terveimnek. Szeretnék őszintén bocsánatot kérni tőled azért, ahogyan viselkedtem és azért is, miként kezeltelek. Remélem, ha nem is most, de egyszer meg tudsz bocsátani nekem, és lehetünk újra barátok. Nem mondom, hogy mint a régi szép időkben, de érted..- nevetett fel kínlódva. [Név] egy ideig csendben volt, emésztette a hallottakat. Kellett neki egy kevéske kis idő, hogy rendesen le tudja reagálni a kialakult szituációt.

- Értem az indíttatást, de ez semmiképp nem volt egészséges barátság. És őszintén szólva nem tudom elhinni, hogy a mi barátságunk valaha is lehetne az. Szerintem jobb lenne neked is, illetve nekem is, ha többet nem beszélnénk és elfelejtenénk egymást. Félek, hogy ismételten visszaváltoznál és valahogyan sikerülne engem is visszarántanod. Jól működő kapcsolatban élek, megtanultam szeretni azt, aki a tükörből visszanéz rám, habár még mindig nem vagyok teljesen elégedett, de keményen küzdök a célom eléréséért. És ne haragudj meg, de jelenleg hátráltatásnak tekintelek. Biztosan megérted, miért. Ha pedig nem, akkor az még eggyel több ok arra, hogy miért ne adjak új esélyt a kezedbe.

- Megértelek, de... biztosan nem tudnád átfontolni? Tényleg nem akarlak elveszíteni téged.

- Nos, erre akkor kellett volna gondolni, amikor év elején voltunk. Lettek új barátaim, akik tényleg megbecsülnek és odafigyelnek rám, a csapatom mesés és a barátom egy angyal. Jelenleg teljes az életem. Nagyon sajnálom Shino, mert rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt, de inkább gyógyulnék nélküled.

- Oh..- a fekete hajú lány csalódottnak hangzott, s az is volt. Valójában érezte, hogy ezt a választ fogja kapni, azonban így, hogy hallotta ezeket elhangzani egykori barátnője szájából, fájdalmasat dobbant a szíve. De belátta, hogy lehetséges, hogy igaza lenne [Név]-nek, s újra elkezdené manipulálni és ugyanitt kötnének ki. Be kellett látnia, hogy ami számára a legjobb lenne, az a másik félnek szinte a legalja.- Rendben - szipogott egy aprót, de mosolyt erőltetett az arcára, ahogy felállt.- Akkor én megyek. Köszönöm, hogy szakítottál rám időt, [Név].

- Ez a legkevesebb - biccentett, majd ahogy Shino kilépett az utcára, ő pedig visszaindult a házba, majdnem elesett, mivel a könnyek elkezdtek száguldozni lefelé az arcán, a látása pedig homályos lett tőlük, s nem vette figyelembe a küszöböt. Bezárta a bejárati ajtót is, majd pityeregve indult meg a többiekhez a szobába. Mindegyikük egytől-egyig rohantak hozzá, azt feltételezték, hogy Shino ismételten egy undok ribanc volt vele, és a lelkébe taposott valami tapló mondattal. Amikor [Név] beszámolt arról, hogy mi is történt, mindenki egy kicsit megkönnyebbült. Legalább nem tudta többet behálozni őt, mindenki fejében ez a mondat zendült fel. Persze sajnálták a lányt, de örültek annak, hogy az a szarkeverő kígyó már végleg kikerült a képből.

[Név] hiába érezte helyesnek a döntését, illetve volt tisztában azzal, hogy a legjobban határozta el magát, s így legalább valóban le tudja majd zárni magában az egész dolgot, mégis fájt neki. Hisz' mégiscsak több évnyi "bartátságról" volt szó, az ilyesmit pedig akármilyen toxikus is volt, nehéz lezárni. Az ember egyik fele szaladna vissza hozzá a jó pillanatokért és az együtt töltött időért, míg a másik a lehető legmesszebb akar kerülni tőle, és a nevét sem akarja többet hallani senki szájából. Igazi érzelmi háború dúlt benne, de tisztában volt azzal, hogy ez teljesen természetes reakció, ebben az orvosa is megerősítette.

Mikor lecsillapodtak a kedélyek, és hajnali hármat ütött az óra, mindenki elbúcsúzott a másiktól, majd álmosan bevánszorogtak a szobájukba. Tetsuro [Név] szobájába ment, ahol már meg volt ágyazva neki a lány ágya mellett. A fiú azonnal levetődött a futonra, de a lány még keresgélt az egyik fiókjában az íróasztalában. Amint megtalálta a kis becsomagolt vékony ajándékot, mosolyogva nyújtotta át a fiúnak.

- Tényleg, el is felejtettem!- csillantak fel a szemei, s szinte kitépte a barátnője kezéből az ajándékot. Leszedte a csomagolást, s három dolgot pillantott meg: két fonott karkötőt és egy cetlit. Kiszedte a két ékszert, s elkezdte olvasni, ami gyöngybetűkkel volt lefirkantva a fehér lapra.

"Ezt kettőnknek csináltam, hogy amikor távol leszünk egymástól, akkor se felejts el engem. Én magam csináltam, külön kettőnkre szabva a színeket. A tiéd a piros-fekete-mogyoró barna (utóbbi a szemed színe miatt <3), az enyém pedig a piros-fekete-[szemszín/ha barna akkor kedvenc színed]. Remélem tetszik!"

Tetsuro hirtelen köpni-nyelni sem tudott, úgy meghatódott. Mindenre számított az ő Chibi-chanjától, de erre nem. Az egész olyan személyes volt, szinte egy baráti eljegyzésnek vette, elvégre ezzel a lány azt akarta tudatni vele, hogy történjék bármi, akárhová is sodorja őket az élet, ő ott lesz neki és mindig is szeretni fogja, mint a legjobb barátját, akit sosem tudna leváltani, akárki is próbálkozna megdönteni a rekordját. Rettenetesen boldog volt, hogy csupán röpke egy év alatt ennyire közeli barátokká válhattak, másra sem vágyott jobban. Pontosabban de, azonban mint [Név] elsőszámú barátja, ez több volt, mint ami szerinte járt volna neki.

- Imádom, nagyon szépen köszönöm! Soha le sem fogom venni!- húzta le magához az alacsonyabbikat, hogy szorosan megölelhesse.

- Láttad mit ír a barna szöveg? Meg az enyém.

- Huh? Nem - azzal vetett rá egy pillantást. A sajátjára az volt kiírva, hogy "nerd", a lányéra pedig "Chibi". Itt volt az a pont, amikor majdnem elbőgte magát.

- Nem tudtam kiírni a végére, hogy "-chan", de gondoltam ez is megteszi. Sokat gyakoroltam, ez lett a legjobb munkám - húzta ki magát büszkén [Név].

- Tökéletes - motyogta elérzékenyülve Tetsu, ahogy markában szorongatta a két fonatot.

- El ne bőgd magad!- nevetett fel [Név].

- Akkor ne adj nekem ilyen ajándékokat!- bökte meg, végül óvatosan nyúlt a lány csuklójáért, hogy rátehesse a karkötőt. [Név] türelmesen hagyta, hogy felapplikálja rá a legjobb barátja az ékszert.

- Na add a te kacsód is - mosolygott vidáman, mire Tetsu boldogan tartotta felé jobbját. A lány is felrakta rá az ajándékot, majd a sajátját a fiúéhoz érintette.- Legjobb barátok mindörökké, igaz?

- A leges legjobbak!- vigyorgott Kuroo.- Na de besto friendom kapcsold le a lámpát, vagy ülve elalszok.

- Rendben, te kis weeb - nevetett fel a barna hajú, majd felkelt és leoltotta a világítást. Befeküdt az ágyába, s mosolyogva nyúlt le, hogy megbirizgálhassa a fiú haját.- Jó éjt, Tetsu.

- Jó éjszakát, Chibi-chan - mosolygott szélesen, ahogy behunyta a szemeit. Végül a karkötőt viselő kezét szorongatva aludt el.

Tetsuro és [Név] barátsága megtörhetetlen és örök volt, még ha a fiú bele is volt habarodva a lányba, tiszteletben tartotta, hogy kapcsolata miatt megmaradt neki a legjobb barát szerepe. Azonban nem bánta, amíg mellette lehetett. Számára két dolog volt a legfontosabb: [Név] közelében lenni, s mosolyogni, boldognak látni őt. Ha máshogy nem lehetett az életében, büszke volt legalább arra, hogy így tarthatta vele a kapcsolatot.

És itt is az utolsó rész az epilógus előtt ^^ A legutolsó részt még a nyári szünet előtt igyekszem publikálni.