Eltelt egy hónap, igazából sok minden nem történt. [Név] testvérei és Bokuto, nameg Tetsu is igyekeztek segíteni neki. Az étkezésekkor igaz kicsit kínos volt a hangulat eleinte, nem tudták mit csináljanak; kínálják meg vagy hagyják az egészet annyiban? Ő maga sem tudta a választ, így néha-néha engedett csak meg magának egy kortyot a shakeből, vagy egy harapást az ételből, hogy a jó oldalának is eleget tegyen, s nekik is adjon némi vidám pillanatot. Na nem mintha utána nem azon aggódtak volna a többiek, hogy vajon a későbbiekben kihányja-e. De mindenki próbálta a lehető legjobban kezelni a helyzetet. A többieknek is új volt a középső Yamamoto problémája, s [Név] számára is különös volt, hogy többen is ismerik a titkát, és annak ellenére, hogy eddig Shino tudta csak, ő pedig bíztatta ebben, a szerettei igyekeztek segíteni neki abban, hogy ne így gondolkodjon és próbálkoztak beszélgetni vele erről, hátha az segít. A másik fő esemény, ami megtörtént ezalatt az idő alatt nem volt más, mint az, hogy [Név] és Kotaro összejöttek. Nem volt csicsás esemény, mégis igyekezett jó alkalmat elcsípni a fiú a kérdéshez, mivel úgy érezte, hogy eljött az idő, mikor már mindketten megszokták kellően a másik jelenlétét.

=====

Szombat délután volt, mindenki pihent, s kiélvezte az iskolamentes időt. [Név] átment a Bokuto rezidenciára, ahol a fiú családja már boldogan fogadta őt. Jól esett neki, hogy ennyire kedvesek hozzá, és tárt karokkal fogadták be maguk közé, pedig nem lett volna muszáj. A fiú szobájában játszottak - Kotaro iszonyatosan élvezte, hogy leendő barátnője ugyanúgy szereti a videójátékokat, mint ő, s tudnak együtt játszani, ami jó időtöltésnek minősült a szemében, hiszen hacsak nem egymás ellen játszottak, remek csapatot alkottak ketten -, szokás szerint a hangulat is remek volt. [Név] arcán ott virított az a hatalmas vigyor, amit általában Bokuto közelében ölt magára, hiszen boldoggá teszi őt. Bokuto azonban ideges volt, elvégre ez a nagy nap, aznapra tervezte a számára sokat jelentő kérdést.

- Háh! Megint nyertünk, szuper!- dőlt hátra az ágyon [Név] örömében, az újabb győzelem után.

- Jók vagyunk mi együtt!- mosolyogott szélesen Bokuto, ahogy a barna hajú lány arcát tanulmányozta.

- Ahogy mondod..- a lány arcvonásai meglágyultak, mosolya szelidebb lett, a kontrollert pedig maga mellé engedte.

- ... Khm..- köszörülte meg a torkát Bokuto egy kis idő után, hogy elszakadjon egy kicsit a lány [szemszín] íriszeitől, s ne vesszen el bennük teljesen.- Lenne valami, amit meg akartam kérdezni, sort keríthetünk rá most?- tette le ő is a kezéből az ágyra a konzolt, ahogy törökülésbe vágta magát [Név]-vel szemben.

- Hogyne, mi lenne az? Ugye nincs baj?- nézett rá aggódva [Név], amitől Kotaro mosolyogva megcsóválta a fejét. "Már megint ennyire félt engem, ez elbűvölő.." gondolta magában az idősebbik.

- Nem, dehogy. Én csak...- kezével a másik mancsa után nyúlt, hogy megfoghassa, s cirógatni kezdhesse.- Nem tudom, hogy te mennyire vagy kész a dologra, de örülnék neki, ha egy párt alkotnánk hivatalosan is. Lennél a barátnőm?- biccentette oldalra a fejét, ami mosolyt varázsolt a lány arcára. Észrevette, hogy ha komoly dologról van szó, a fiú gyakran csinálja ezt a kis "tikket", fogalma nem volt, hogy miért, de imádnivalónak találta.

- Hmm, hadd gondolkodjak el rajta...- tettetett merengést, amitől a fiúban egy pillanatra megállt az ütő, de reménykedett. Végül [Név] felnevetve bújt a karjai közé, amitől megnyugodott, tudta a választ.- Örömmel, Bokuto. Bízom benned, tudom, hogy melletted boldog maradhatok.

- Egy kicsit megijesztettél, de örülök a válaszodnak - kuncogott vidáman a fiú, ahogy szinte szétnyomta a lány belső szerveit egy szoros öleléssel.

- Hé, nem kapok levegőt, marha!- kacagott felszabadultan a lány, amitől Kotaro is nevetni kezdett.

=====

Történetünk ismételten egy hétvégével folytatódik, ahol a hat fiatal - Kotaro, Taketora, Akane, Shino, Tetsuro és [Név] - egy összeülős filmes estét szerveztek be. A júniusi melegnek köszönhetően mindenki rövidujjúban és nadrágban volt, s ment a ventillátor is már a sarokban. [Név] a húgával már a vendégek érkezte előtt összedobott egy kis nassolni valót, amit két részre osztottak: egészséges nasik és a szemetek. Persze a "szemétből" a nagytöbbség evett, s az egészségesből inkább [Név] csipegetett, meg a srácok néha besegítettek neki, és az egészségtelen, zsírban csöpögő finomságok helyett ettek egy kis szószba mártogatott répát vagy zellert. [Név] nem volt a legnagyobb rajongója az ilyen nasiknak, de addig sikerült eljutnia, hogy ha olyat eszik, ami alapjában véve nem hízlal annyira, akkor abból eszik, amennyit éppen érez, s így meg tudta állni a hánytatást. Nem volt könnyű, de el kellett fogadtatnia magával, hogy ezzel jót tesz magának.

Már ment a film, sőt, a végéhez közeledett. [Név] és Kotaro a meleg ellenére is összebújva ültek a kanapén, s érdeklődve figyelték a televíziót, ahogy a többiek is. Nos, Shino kivételével, mivel ő rosszalló tekintettel méregette őket. Dühös volt és féltékeny, zavarta, hogy a barátnője ennyire jól megvan nélküle, s összeszedett valakit, aki láthatóan teljesen odáig van érte, pedig nem vékonyabb nála. Nem tudta megérteni, hogy miért őt válaszotta párjául Bokuto, képtelen volt értelmet találni benne. És ha barátnőjének sikerült, akkor ő miért nem talált még maga mellé olyan valakit, aki úgy néz rá, úgy ér hozzá, ahogyan azt Bokuto tette a párjával. Végre jött a stáblista, így nagy levegőt véve nyújtózkodott egyet. Mindenki követte a példáját, s többen nekiálltak inni is.

- És, milyen a kapcsolatosdi?- kérdezte, ahogy lábait átdobta a fotel karfáján, s méregetni kezdte Bokutoékat. Taketora és Akane szinte egyszerre szívták be élesen a levegőt, amolyan "na, kezdődik.." reakcióként.

- Egész jó, én élvezem. Végre boldogabb vagyok - mosolygott [Név], de belül feszengeni kezdett, mivel eszébe jutott Shino legutóbbi jelenete. Nem akart még egyszer olyanokat hallani a lánytól, s reménykedett benne, hogy ezúttal csupán csak egy jó barát módjára érdeklődik. Csakhogy nem volt akkora szerencséje a lánynak, hogy igaza legyen.

- Egyet kell értsek vele, nagyon bejön ez a dolog - nyomott puszit [Név] arcára a fiú mosolyogva.

- Volt már bármi huncutság?- vonta fel a szemöldökét, kajánul mosolyogva, mire barátnője arcába vér szökött.

- Öhm... Nem siettetem a dolgokat - Bokuto mosolya hirtelen vált boldogból kínossá. Volt egy megérzése, hogy mi fog következni, így az ölelésén kissé szorított, védeni akarta a lányt maga mellett.

- Milyen kár... [Név] biztos örülne neki pedig - biggyesztette le alsó ajkát.- Vagy esetleg a mi kis angyalkánk először ki akar próbálni pár faszt, hogy kiderüljön a tiéd mozogna-e a legjobban benne?- a kérdésétől a levegő megfagyott a szobában. Tora és Tetsuro félrenyeltek, és krákogni kezdtek kitágult szemekkel. Akane elborzadva nézett a fekete hajú lányra, Bokuto megrezzent, s tekintetét azonnal a barátnőjére kapta, akiben bent maradt a levegő és köpni-nyelni nem tudott, úgy le volt sokkolva.- Mi az? Beletrafáltam?- nevetett fel könnyedén Shino, de [Név] remegni kezdett.

- Takarodj ki a házunkból, amíg szépen mondom, te mocskos ribanc..!- Tora nem kiabált, de megemelte a hangját. Dühös volt, forrt benne az indulat. Hogy mert egy ilyen kis senki így beszélni a húgáról?!

- Hagyd...- intette le [Név] őt.- Mondd csak. Mit nézel még ki belőlem Shino? Hadd halljam, gyerünk!

- Yamma-chan, biztos jó ötlet ez?- súgta aggódva a lány fülébe Bokuto, de [Név] csupán csak vállat vont.

- Majd kiderül, most már kíváncsi vagyok - noha hangja nyugodtnak tűnt, legbelül haldokolt. Tudta, hogy barátnője hatalmas pöcs tud lenni, mert nem egyszer beszélt már ki neki másokat, de sosem hitte, hogy egyszer ő is a célkeresztben találja magát. Az egyetlen ok, amiért le tudta küzdeni a vállára és tüdejére kúszó pánikot, az a társasága volt, és Bokuto óvó karjai.

- Esetleg nincs igazam? Mindig a leggyámoltalabbak lépnek elő a legbrutálabb emberré. Megváltoztál, nem lepne meg, ha ilyen irányba mentél volna el. Felső-középig csak én voltam neked, se egy barát, se valaki, aki tetszett volna. Most meg hirtelen a röpicsapat menedzsere vagy és egy harmadéves, ráadásul egy nagy ász barátnője? Na ne röhögtess.. Hányszor kellett leszopnod, hogy többet akarjon tőled? Mert biztosan nem azért szeret, ami a hasadon vagy a combodon van..

- Őszintén? Én sem tudom, mi fogta meg őt bennem, de biztosíthatlak, hogy nem tettem ilyesmit azért, hogy mellette lehessek! És elmondanám, hogy az év elején szerzett ismerőseim és barátaim jobban odafigyelnek rám, mint te valaha is tetted! Mindig magaddal foglalkoztál, mindenki más egy senki volt a szemedben, én voltam az egyetlen egy nyavalyás barátod, aki inkább védett téged másokkal szemben, mintsem kibeszéljen, de nem, neked ezt is el kell kúrnod! Shino, nem értelek! Mi az Isten bajod van azzal, hogy végre jól érzem magam?

- Az, hogy kurvára nem velem érzed jól magad! Azt hiszed valaha is értékelni fognak azért, aki vagy? Mindenki kihasznál, én vagyok az egyetlen, aki megérdemel téged!- állt fel idegesen a fotelből, s szinte már ordított [Név] irányába, aki összevont szemöldökkel meredt az irányába.

- Te féltékeny vagy?

- Már miért lennék?- horkant fel sértetten.- Jobb vagyok nálad, ezt te is tudod. Nem pazarlom inkább az időm, én húzok innen el a picsába, elegem van mindegyikőtökből!- azzal a következő dolog, amit hallani lehetett, az ajtó hangos csapódása volt. Minden tekintet [Név]-re szegeződött, aki arcán némán folytak a könnyek.

- [Név]..?- kérdezte csendesen Tora, ahogy rettegve vizslatta húga arcát. Bokuto is félve tanulmányozta a lány csinos pofiját, ami a könnyektől csillogott. Törölgetni kezdte arcáról a sós cseppeket megnyugtatásként. Akane mozdult elsőnek közelebb a lányhoz, s arcát a nyakához fúrva, szorosan megölelte. Eleinte a lány nem reagált semmit, fejében még mindig a veszekedés pörgött újra és újra. Beletelt pár másodpercbe, mire realizálta, hogy mi történik, s azt, hogy a mellkasa miért szorítja őt ennyire. Nem akart zokogásban kitörni, de mégis remegve szorította magához a húgát.

- Chibi-chan, tudok valahogy segíteni? Nagyon szívesen utána megyünk Taketorával és kicsit meggyapáljuk.

- N-ne..- motyogta megtörten.- Majd beszélek én vele..

- Ugye nem kibékülni akarsz vele?- kérdezte gyanakodva Bokuto.

- Én... öhm... Nem tudom, lehet kellene. Mégiscsak barátok voltunk ennyi időn át, ezt... ezt megbocsáthatom, nem?

- Hülye vagy? Ne merd!- sikkantott fel a húga.

- Igaza van... Ha ezek után is kibékülsz vele, én esküszöm, ledobom magam a suli tetejéről.. Ez a hárpia nem érdemli meg a bocsánatod - értett egyet húgával Tora, őt pedig sorra követte mindenki más.

- Dehát...

- Nincs dehát. Jól estek, amiket mondott?- cirógatta meg kedvese arcát Bokuto, mire a lány megrázta a fejét.- És igaza volt?

- Hát-

- Nem!- vágta rá mindenki helyette.

- Vagyis ezt nem hozhatja helyre. Azt fogja várni, mikor mész vissza hozzá, farkad behúzva, mint egy hűséges kiskutya. Ne add meg neki ezt az örömöt, nem használhat ki többet. A testkép zavarod is tőle gyökerezik, mert ilyeneket vág a fejedhez. Engedd el és könnyebb lesz az élet, bízz bennem, jó?- Tora is megtört egy kicsit, így reménykedve nézett a húga szemébe. Nagyon szerette volna, ha végre nem lenne rossz hatással rá az a báránybőrbe bújt farkas. Sokkal nagyobb biztonságban érezné így a húgát. Nem tudta volna megmondani, hogy kitől féltette volna jobban őt; egy pszichopata gyilkostól vagy Shinotól?

- Lehet, hogy igazatok van...- sóhajtott reszketegen a lány.- De akkor mi legyen? Ezzel vége?

- Jobb lesz ez így..- mormogta Bokuto a füle mögé, ahogy hozzá bújik.- Sajnálom, hogy végig kellett menned ezen..

- Ne sajnáld, nem a te hibád - erőltetett mosolyt az arcára.- Na jó, elegem van, hogy mindig el van baszva a hangulat, csináljunk jó kedvet, anyuék lassan hazaérnek, ne erre nyissanak be!- paskolta meg a saját arcát, s pár percen belül visszatért a kellemes légkör a csapathoz.

A szülők is csatlakoztak idő közben a diákokhoz, hatalmas társas bulit csaptak, ahol mindenki jól érezte magát. [Név] ugyan néha még erőltetetten mosolygott a többiekre, amikor éppen eszébe jutott a fekete hajú barátnője, de aztán végül mindig sikeresen jobb kedvre derítették egy időre. Szerette, sőt odáig volt azért, hogy ilyen emberek vették körbe. Hálát adott az égnek, hogy ennyi idő után végre rendes barátokra talált, s egy egészséges kapcsolatba is belecsöppent. Úgy érezte, hogy élete szépen lassan ugyan, de a helyére kerül egy szép napon. Keresve sem találhatott volna ilyen csodálatos embereket, s ez a fajta boldogság volt az, ami hiányzott eddig belőle. Olyan érzése volt, mintha az élete egy kirakós lenne, s ő kezdi átlátni a darabok közti káoszt, és apránként ki tudja rakni a képet, s a nem oda tartozó, belekeveredett darabokat pedig fel képes ismerni, s ki tudja szedni őket a puzzle kockák közül. [...]

Feszengve várakozott a lány a parkolóban, ahol a szüleitől már elbúcsúzott, s várt Tetsurora, aki megígérte, hogy elé megy. Bokuto nem tudott elszakadni egyből, viszont megígérte barátnőjének, hogy fél órás késéssel, de csatlakozik majd hozzájuk. [Név] körmeit piszkálta a pszichológus előtti kis padon, s száját rágcsálva bámészkodott jobbra-balra, hátha meglátja a csapatkapitányt. Nem kellett sokat várnia, két percbe sem telt, mikor észrevette a felé futó Tetsurot, így magára kapta a táskát, ahogy felállt az ülőalkalmatosságról, s elkezdett felé lépdelni. Amint közel voltak egymáshoz, [Név] azonnal a fiú karjaiba furakodott, aki szorosan megölelgette.

- Na hogy ment?- kérdezte halkan Tetsu, miközben fejét a fiatalabbik fejére hajtotta.

- Fájt...- motyogta a lány, mire a fiú rémülten kapta rá tekintetét.

- Hogy érted?

- Nem esett jól nyíltan beszélni a probrémáimról, a szüleim füle hallatára pedig pláne nem. Még annyi idejük sem volt feldolgozni a dolgot, mint a bátyámnak, anya teljesen ki volt bukva. Sírva szorongatta a kezem, pedig még bele sem mentem teljesen a dolgokba, csak felületesen beszéltem a dologról, hogy felmérje a dolog súlyosságát és eldöntse, van-e keresni valóm nála. Fájt így látni anyuékat... Apa is olyan fájdalmas tekintettel vizslatott...- sóhajtott fel, mire Tetsu szomorúan kifújra a levegőt, amit bent tartott, s lágyan megölelte a menedzserét. Kedvesen simogatni kezdte a hátát, igyekezett ott lenni neki. Hiszen [Név] is mindig meghallgatta és vigaszt nyújtott neki, mikor az apjától hozzá ment át, szerette volna valahogy viszonozni ezt a kedvességet, elvégre a lány rengeteget jelentett neki, boldognak és vidámnak szerette volna látni az ő egyetlen Chibi-chanját. A középső Yamamoto pedig nagyra értékelte ezt a gesztust. Talán pont erre volt szüksége éppen; nem a testvérei kedves szavaira, a szülei aggódó, de szeretettel dús megnyilvánulásaira, és nem is Kotaro szerelmes és aggódóan ölelő karjaira vagy csókjaira. Tetsurora volt szüksége abban a pillanatban, a legjobb barátjára. Noha a fiúnak fájt egy részről ez a titulus, mégis büszkén hordta.

"Chibi-chan legjobb barátjának lenni a legjobb érzés a világon..."

Ezt vallotta. Noha szerelmes volt, s néha sírni tudott volna a tudattól, hogy a lány helyette inkább a legjobb barátját választotta, de valahogy egyikükre sem tudott haragudni, hiszen boldogok voltak együtt. Az pedig az elsőszámú célja volt, hogy [Név] arcán mosolyt lásson. Ha ezt nem is mindig ő tudta okozni, a mások miatti mosolyainak is épp ugyanannyira örült, mintha a barna hajú szája azért görbült volna felfelé, mert ő csinált valamit, ami erre késztette. Egészen eddig nem tapasztalta meg, hogy milyen csodás és fájdalmas dolog is egyszerre a feltételek nélküli, igaz szeretet. Hiszen az ő szeretete [Név] felé olyan tiszta volt, mint a legfinomabb és hűsítőbb forrásvíz. Színtiszta szeretetet, tiszteletet és csodálatot érzett iránta. Az ilyen pillanatokért pedig, amikor a lány belé kapaszkodva, szorosan hozzábújik, mindent megadott volna, hogy tovább tartsanak.

- Minden rendben lesz - suttogta a lány hajába, aki válaszképp fájdalmasan elmosolyodott.- Nem csak úgy mondom. Igazán hiszen ebben. Ügyes vagy és erős, összehozod ezt is. Ha a menedzselésbe ilyen szuperül belejöttél, ez piskóta lesz. Fel a fejjel, okés?- cirógatta meg [Név] puha bőrét az arcán, azonban amint rájött, hogy a saját arca kezd egyre forróbb lenni, inkább átkarolta a vállát, s megindult vele a kedvenc közös kávézójuk felé.- Most pedig stresszlevezető jeges ital következik, hölgyem, mit szól hozzá?

- Tökéletes időpont egyhez - kacagott fel mellette a lány, s átkarolta fél kezével Tetsuro derekát vigyorogva.

"Büszke vagyok arra, hogy Testuro a legjobb barátom, a legcsodálatosabb embert fogtam ki magam mellé.."

Egy ideje már szürcsölgették az italukat a kávézó kerthelyiségében, mikor befutott Bokuto is. Elsőnek a Nekomás felsőbb éves szúrta ki őt, mivel ő ült vele szemben, de nem sokkal később [Név]-nek is feltűnt, mivel hangosan kiabált és kalimplált, ahogy feléjük rohant. A lány mosolyogva kelt fel a székből, mire a fiú csak gyorsabban kezdett sprintelni, hogy amikor elé ér, fel tudja kapni a karjaiba, s megpörgethesse. [Név] nevetve kapaszkodott belé, ahogy arcát a kulcscsontjához fúrta.

- Sajnálom, hogy késtem, igyekeztem minél hamarabb végezni - nyomott gyors csókot a lány ajkaira, s lepacsizott Tetsuroval, majd pihegve ült le egy székre.

- Nem gond, jót beszélgettünk addig is. Az estét amúgy is együtt töltjük, szóval bőven van időnk - mosolygott rá a lány, mire Bokuto összevonta a szemöldökeit.

- De szeretném, ha boldog lennél és-

- Szomorúnak tűnök épp?- mosolygott lágyan [Név], mire Kotaro aprót sóhajtott.

- Nem, de mindennél jobban akarom, hogy ne legyen hiányod a szeretetből vagy belőlem vagy ilyesmi. Akaashival is... őt elhanyagoltam és kevesebb időt töltöttem vele, mint ahogyan ő azt szerette volna, nem akarom, hogy a veled való kapcsolatom is dugába dőljön. Veled tényleg látom a jövőnket, viszont félek, hogy elcseszhetem ilyenekkel.

- Bokuto...- fogta az elsőéves a kezeibe a harmadéves kezeit, s aranysárgán villódzó szemeibe nézett.- Én nem Akaashi-san vagyok. Az én nevem [Név] Yamamoto, tudod? Tudom, hogy vannak programjaid, amik fontosak neked, mint ahogy ez is az volt. Hiszen a nővéred ismét költözött, és felkért titeket, hogy segédkezzetek neki és a férjének. Egyértelmű, hogy mellette volt a helyed, amíg csak lehetett. Nem haragszom. Ahogy nekem is vannak olyan eseményeim, amik miatt nem látlak, mégis élvezem, úgy neked is vannak. Ezt pedig tiszteletben tartom. Nem kalitkába akarlak zárni vagy megfosztani a szárnyaidtől, hiszen bagoly vagy, repülnöd kell. Egy kapcsolatban nincsenek összeragasztva a felek, nem csak akkor működőképes az egyik, ha a másik is vele van. Külön-külön is működünk. Te szeretsz emberek között lenni, nagyon társaság függő vagy, én nem. De ez nem azt jelenti, hogy csak miattam le kellene mondanod dolgokról. Ahogy te nem kényszerítesz arra, hogy menjek akaratom ellenére hatalmas tömegbe, úgy én sem mondom azt neked, hogy nélkülem sehova és legyek én az első. A családod az első és önmagad. Csináld, amit te akarsz és jónak ítélsz meg, én pedig támogatlak, mint egy jó partner. Megbeszéltük?

- Biztos vagy benne? Nem csak azért mondod, hogy ne érezzem szarul magam a dolog miatt, ugye?

- Teljesen biztos vagyok benne - nevetett fel.- Az Istenekért, hiszen nekem is lesz, amikor azt mondom, hogy "bocsi, de nem megy, a testvéreimnek szüksége van rám", vagy amikor azt mondom, hogy "ne haragudj, de nem érek rá, épp Tetsuval vagy Levvel vagyok, majd este beszélünk, mikor haza értem, szeretlek". De ezt már múltkor is elmondtam neked, mikor azt mondtad, hogy lemondasz egy baráti találkozót, mert nekem nem volt kedvem hozzá.

- Tudom, csak szeretnék mindent jól csinálni... Nem akarom elkúrni.

- Nem tudnád elkúrni. Ha zavart volna, hogy ennyire emberközpontú vagy, eleve bele sem mentem volna a kapcsolatba. Na de, igyunk. Kértünk ki neked egy szimpla lattet, tessék - tolta elé a műanyag poharas frissítő koffein löketet.

- Azt hiszem, ebben a pillanatban újra beléd szerettem - vigyorgott a fiú, ahogy a szívószálon át egy nagyot szippantott az italból. [Név] arca élénk vörösre váltott a hirtelen jött vallomástól, s attól, hogy Bokuto a szabad kezét a combjára simította.

- És, hogy ment a pakolás?- köszörülte meg végül a torkát Tetsuro, aki inkább telefonozni kezdett addig, amíg a párocska beszélgetett, nem volt kedve hallgatni, mennyire nyálasak egymással. Mármint édesnek találta őket, dehát úgy viszonylag nehéz örömmel hallgatni egy ilyen pozitív vitát, hogyha közben az ember szíve lassan morzsolódik össze.

- Mindent bepakoltunk, holnap még megyek vissza mondjuk, berendezni is segítek nekik a házat. De oda már Yamma-chan is jön velem, ugye?

- Uhum, Akina-sannal már találkoztam, mert velük él, de Suki-sant még csak beszélgetésből ismerem, mármint meséltek róla. Már izgulok, hogy mit fog szólni hozzám - fészkelődött idegesen, de Bokuto csak gyengéden megszorította a combját, ezzel is jelezve, hogy semmi baj nem lesz, ott lesz mellette.

- Képtelenség, hogy ne rabold el a szívét, szóval nincs miért aggódnod. Szerethető vagy, nem is kicsit - mosolygott rá Tetsu, mire [Név] kicsit jobban érezte magát.

=====

Az estére a két fiatal csak beesett egymás mellé az ágyba, olyan fáradtak voltak már. Fél nyolckor értek haza csupán, addig végig sétálgattak és beszélgettek, ami kissé lefárasztotta őket. Pontosabban [Név]-et jobban, mint Kotarot, de azért ő is kivolt már rendesen. Zuhanyzás után csak magához vonta szerelmét az ágyban, amit a lány boldogan hagyott neki, s egy aprócska kis beszélgetés után már egymáshoz simulva szuszogtak, s álmukban is közös életüket élték át.

Reggel már korán fent voltak, hamarabb felkeltek, mint bárki más a házban, így csendesen készülődtek el. Amíg Bokuto öltözködött a szobában, addig [Név] ugyanezt tette a fürdőben, s mikor készen volt, résnyire nyitotta az ajtót, hogy a fiú be tudjon jönni hozzá fogat mosni és megcsinálni a haját. Szerette nézni, ahogy párja a hajával bíbelődik, valahogy megnyugtató volt számára követni a procedúrát. S hiába szerette jobban, mikor a zselé már nem tartotta a fiú haját, azért kár lett volna tagadnia, hogy nem tartotta belőtt hajjal is dögösnek.

Írt egy cetlit a szülőknek és a testvéreinek, hogy elment Kotaroval segíteni a családjának, ahogy azt megbeszélték már, és csak estefelé jön haza, majd már metróra is szálltak, persze amint gyalog elérték a legközelebbi megállót. Az odaúton [Név] végig feszengett, szinte rettegett. Nagyon szerette volna, ha a legidősebbik testvér is kedvelné, de nem volt kellőképpen biztos önmagában, hogy sikerülni fog elérnie ezt. Bokuto ugyan igyekezett meggyőzni őt arról, hogy már most nagyon szereti őt a nővére, szóval semmi oka nincs a stresszre, de könnyebb volt mondani, mint megtenni. Nem megy egyről a kettőre szinte senkinek az, hogy lemondjon a stresszről, ami összegyűlt benne, de [Név] is minden tőle telhetőt megtett.

Végül leszálltak a megfelelő állomáson, s kéz a kézben indultak meg a hatalmas ház elé. Mikor odaértek, [Név] szája tátva maradt. A ház piszok nagy volt, az övék kétszerese legalább, pedig nem egy apró panelban élt. Aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg nem is érezhette meg annyira a házaspár az erre kiadott összeget, hiszen mindketten átlagon felül kerestek bőven, elvégre magas pozícióban dolgoztak az egyik legfejlettebb japán cégnél. Hagyott Kotaro pár másodpercet a barátnőjének az ajtóban, mielőtt a pótkulcsot használva kinyitotta az ajtót. Bent már folyt az élet jócskán, mindenki ott volt és pakoltak. Mikor meghallották az ajtó csukódását, hirtelen mindannyian megfagytak, s feléjük araszoltak.

- Öcsi!- a [Név] számára még ismeretlen testvér szólalt fel hangosan, arcán széles mosollyal, ahogy feléjük igyekezett. A család elmondása alapján sokszor karót nyelt mások előtt és fent tartja a gazdag látszatot, mindig márkás dolgokban jár és sokaknak arrogásnak tűnhet, azonban a család előtt sokat mosolyog. Így a meleg fogadtatást meg is tudta érteni, azonban az öltözékére közel sem az volt írva, hogy "kőgazdag vagyok, ez nekem annyiba fáj, mint másnak egy rágó". Egy ütött-kopott mackó nadrág volt rajta, egy elnyúlt trikó, tipikus strandpapucs, s fehér haja is egy kócos kontyba volt fogva.

- Suki-nee!- ölelte magához a nővérét Kotaro.- Ő itt [Név], már meséltünk róla - fordult a párja felé, aki még mindig sokkoltan bámulta a nőt.

- Nahát, csinosabb vagy, mint a képeken! Szia, Suki Bokuto vagyok, nagyon örülök - szorította magához a lányt, aki hirtelen köpni-nyelni sem tudott, úgy meg volt lepődve.

- Oh, igen, szintúgy - hebegte.- Izé, te is gyönyörű vagy!

- Hogy én? Így?- nevetett fel.- Édes vagy, hogy még így is annak látsz - simította meg a karját.

- Várd csak ki, amíg hangosan böfögni nem kezd, és kimegy belőle hirtelen minden nőiesség - bökte oldalba Akina [Név]-et, mire nővérétől csak egy mormogós szemforgatást kapott válaszul.

- Olyat is tud?- lepődött meg, mire mindenki felnevetett.

- Rosszabb néha, mint egyes férfiak - kuncogott az anyjuk.- [Név], drágám. Jó, hogy itt vagy - mosolygott az irányába.

- Na, akkor feladat a friss párocskánknak! Gyerekszoba berendezése. Minden bent van már, de úgy igazgatjátok a bútorokat meg csecsebecséket, ahogy kedvetek tartja. Jó gyakorlást!

- Gy-gyakorlást?- szeppent meg a lány vörös arccal.

- Csak viccelt, ha nem akarsz gyereket, nekem megfelel az is. Na gyere!- tette kezét Kotaro a lány hátára, és elindultak együtt a számukra kijelölt szobához.

Persze ahogy az egy családtól elvárható, nem maradtak abba a heccelések. Mindenki élvezettel húzta a legkésőbb érkezettek agyát, ami leginkább házassággal és gyerek vállalással kapcsolatos volt. Élvezték, hogy mindketten belepirultak a kérdésekbe és habogni kezdenek. Természetesen mindezt csak azért tették, hogy oldják a feszültséget és nagyon örültek annak, hogy a lány érti a vicceket és nem vonult ki a házból a legkisebbik Bokutoval karöltve, mert neki sok lett volna. Máris jobban kedvelték, mint Akaashit, amivel Kotaro tökéletesen tisztában is volt, s erre büszke volt. Boldoggá tette, hogy a családja ilyen hamar befogadta a lányt, akibe szerelmes volt. Annak pedig még jobban örült, hogy két óra elteltével [Név] már fel volt annyira oldódva, hogy úgy járkáljon a házban, mintha otthon lett volna, s a többiekkel is kellemesen el tudott csacsogni, elmúlt az izgulás belőle és nyugodt volt. Számára nem is lehetett volna tökéletesebb a nap, hiszen az összes szerette jelen volt, s mind jól érezték magukat egymás társaságában, egy szemernyi kis indulat-szikra sem volt megtalálható. Kicsit ő is félt, hogy mi lesz, noha tudta, hogy a rossz végkimenetel szinte teljességgel lehetetlen, mégis aggódott, hogy [Név] számára esetleg ennyi családtagja egyszerre, ennyi poénos beszólással kicsit sok lesz, de megnyugodva konstatálhatta, hogy minden a lehető legjobban ment.