Bokuto már kora reggel párja ajtajában várt rá. Hajnali futásán túl volt már, így kicsit felfrissültebben ácsorgott a nappaliban, miközben nézte, ahogy a fekete hajú felöltözik. Az este sokat gondolkodott. Főleg kettejükről. A szakítást látta a legjobb ötletnek, mégha fájt is neki a gondolat, de nem tudta megtenni a másikkal. Pláne, hogy Akaashi reggel annyit csüngött az ajkán köszönéskor, s látszott rajta mennyire szüksége volt rá. Nem tehette meg, elvégre a fiatalabbik szerette őt. De vajon jó ötlet úgy benne maradni egy kapcsolatban, hogy nem vagy őszinte a másikkal szemben arról, hogy hogyan is érzel valójában? Nem tudta mit tegyen, úgy érezte, ha meglépné a legrosszabbat, azzal cserben hagyná kedvenc feladóját. 

- Indulhatunk?- simított Akaashi barátja karjára, akit ezzel felrázott a gondolkodásból. 

- Persze.- mosolygott zavartan, majd ajtót nyitva a másiknak elindultak. Pár perce sétáltak csak kézenfogva, mikor Akaashi látványosan reszketni kezdett.- Minden rendben 'Kaashi?

- Csak otthon hagytam a sálam, nem nagy ügy. Kibírom.- legyintett szabad kezével, arcán mosollyal. Most, hogy jobban megnézte őt az arany szemű, észrevette, hogy a másodéves ajkai lilára kezdtek fordulni, arca és orra hegye pedig élénk piros volt a hideg idő és szél miatt. 

- Gyere..- kapta le magáról saját bolyhos nyakmelegítőjét, s a másik nyakába kötötte.- Jobb?

- Sokkal.- nyomta bele arcát mosolyogva a fiú, de szinte azonnal meg is torpant.

- Mi az?

- Ugye nem gondoltad komolyan...- engedte el Bokuto kezét idegesen a fiú.- Van képed azt odaadni nekem, amit valszeg tegnap hordott a csaj? Legalább mostad volna ki! Vagy egész nap szagolgatni akartad? 

- Te meg... Istenem ne csinálj már ebből ekkora ügyet...- masszírozta az idősebbik az orrnyergét.- Nem fogom csak azért kimosni, mert [Név] max egy órán át hordta. Ennyire féltékeny te sem lehetsz!

- Ha nem adnál okot, nem is lennék! De basszus, minden szabadidőd már lassan neki adod! Engem is otthagytál tegnap! Sőt, lefogadnom, hogy sokkal jobban is érezted magad, mint velem. Nincs igazam?

- Tényleg itt kell ezt kivesézni?- nézett körbe kínosan a kapitány, hiszen sokan figyelték őket. Hiába, ilyenek az emberek. Ha valahol dráma van, azt végig kell hallgatniuk, mintha közük lenne hozzá.

- Elhiheted, hogy nem érdekelnek jelenleg az emberek. De szívből örülök, hogy jobban érdekelnek ők, mint a problémánk....

- Jó! Az igazat akarod?- emelte meg kicsit a hangját, ami abszolút nem volt rá jellemző, így a párját is meglepte vele.- Tényleg jól szórakoztam vele! Vele nem voltak kínos csendek, érdeklődik azok iránt, amik engem érdekelnek és nem csak puszta illemből, hanem tényleg kíváncsi! 

- Persze, mivel a vak is látja, hogy teljesen beléd van esve a kiscsaj!

- Hagyj már a hülyeségeiddel! Én anélkül is tudom értékelni valaki igyekezeteit, hogy bárki bármi extrát érezne. Ez már beteges! Nem beszélhetek senkivel? Hozzászólhatok az osztálytársaimhoz vagy a csapattagokhoz azért? Hátba veregethetek akárkit is? Vagy ezek is tiltó listásak, csak mert veled járok? Szállj már te is egy kicsit magadba basszus! Nem csak én kellek ahhoz, hogy ez a kapcsolat szar legyen! Kezd elegem lenni, hogy minden találkozásunknak vagy így kell vége legyen, vagy így kell kezdődnie... Hobbid veszekedni az utóbbi időben, vagy mi?

- Csak amióta [Név] felbukkant-

- Ne keverd bele!- kelt azonnal a lány védelmére.- Semmi köze hozzá! Vannak lány barátaim, a menedzserekkel is ugyanúgy viselkedek, mint vele. Ne hibáztasd őt azért, mert jóban lett velem. Itt nem ő a probléma, lásd be!

- El fogunk késni...- mondta megtört hangon Akaashi. Szemeibe könnyek szöktek, de nem engedte kicsordulni őket. Fájtak neki a fiú szavai, hogy ennyire vádlóan viselkedett vele szemben. Ő nem ilyen volt. Lehet tényleg ő a hiba? Rossz ember, amiért nem tudja napfényben nézni a helyzetet, hogy párja több időt tölt el az új barátnőjével, mint vele, a párjával? 

- Igazad van..- mondta érzelemmentesen a magasabbik és elindult. 

Akaashi nagy levegőt vett, s reszketegen fújta ki. Úgy tűnik, külön mennek ma. Mellkasa nehéz volt, hirtelen minden ereje eltűnt. Csak haza akart menni, hogy ki se kelljen az ágyból napokig, s álmaiban visszakapja azt a kapcsolatot, amivel kezdték. Számára tökéletes volt az az időszak, élete egyik legcsodásabb kis korszakának tudta be. Csak aztán minden gyökeresen megváltozott. Észrevette, hogy Bokuto életében nincs első helyen, s hogy sok más emberrel is rengeteget törődik. Ez pedig kezdte felemészteni, egyre kevesebbnek gondolta magát. Ő csak nem akarta elveszíteni a fiút, az első igaz szerelmét. Sajnos úgy tűnt, ez be fog következni. Nem tudta mikor, de érezte, hogy el fog jönni az a pillanat is.

 Bokuto szíve is nehezebb lett, mintha nem vert volna olyan ritmusosan, mint általában. Már feladta, mégis egyre jobban facsarta össze dobogó szívét a tudat, hogy hamarosan valamelyiküknek szakítania kell, mivel ez így semmilyen szempontból nem egészséges kapcsolat. Levegőjét nehezen vette, s csak jobban gyötrődött, amikor akaratlanul is az első személy, aki eszébe jutott, az [Név] volt; szerette volna megölelni és elbújni vele a világ szeme elől, amíg lecsitulnak a dolgok. Szipogott egyet, s letörölt egy kicsordulni készülő könnycseppet. Nem akarta ő ezt. Szerette boldognak tudni Akaashit, de a saját boldogságát nem akarta már feláldozni. Kezdetben a fiatalabbik fiú boldogsága jelentette az övét is, ám Keijit azt tette boldoggá, ha vele foglalkozott, s egyre inkább szigetelte el őt a külvilágtól. Csak azért, mert ő nem szereti a tömeget, nem jelentette azt Kotaro számára, hogy neki is fel kellene adnia az extrovertált életet. [...]

Végül az iskolába beérve el sem köszöntek egymástól, csak mentek a saját termük felé, külön utakon. Mint két idegen, úgy viselkedtek egymással. Egyikük sem tudott módszert arra, hogy hogyan lehetnének ismét jóban úgy, hogy közben már nincsenek együtt. Persze erről még nem volt szó, de már agyaltak azon, hogyan ne menjen kukába az eddigi ismerettség. Ahogy Kotaro levágta magát a padjába, előhalászta a telefont a zsebéből, s egy sóhaj útán írt is [Név]-nek.

Bokuto-san: Szia Yamma-chan! Mikor végzel? Ha nem zavar, hazakísérnélek, mit szólsz hozzá?

Mikor a lány megkapta az üzenetet, azonnal érezte, hogy valami nincs rendben. Valószínűnek tartotta, hogy megint veszekedés folyt le a két srác között, de nem akart rákérdezni. Csak azt nem értette, hogy miért nála keresi Bokuto a vigaszt. Nem bánta, mert szeretett vele lenni, minden percet megbecsült, de értelmetlennek tartotta. Hisz megannyi barátja van, a legjobb haverja pedig amúgy is Tetsu volt. A fiúk nem szoktak ilyen témákról beszélni, vagy mi? Nem értette, miért nem a fekete hajú macskával vitatja meg és keresi nála a vidám perceket. 

Me: Szia, ma fél 3 fele már szabadulok. Majd várlak a kapu előtt, ha később érnél ide. 

Bokuto-san: Szuper! Kösz, már alig várom, hogy lássalak!

Nem tudta mire vélni az utolsó mondatot, mégis akaratlanul elmosolyodott, s szíve hevesebb tempót vett fel, minek következményeképp enyhén piros lett az orcája. Akármit is értett ezalatt a fiú, boldoggá tette őt. Persze tisztában volt vele, hogy nem helyes, de megesküdött volna az összes Istenre, hogy nem szándékosak részéről ezek a reakciók. Nem mert bízni abban, hogy különösebb jelentéssel bírnának a Fukurodanis fiú szavai vagy cselekvései, mégis szerette volna, ha egyszer beteljesülnek az álmai. Nem akarta volna beismerni, hogy vele álmodik egy ideje, túlságosan pofátlannak érezné magát tőle, hiszen párkapcsolatban él! 

- Chibi-chan!- szólt be Tetsuro a termébe, amikor vége lett a harmadik órának, s nagyszünetük volt.

- Tetsu!- mosolyodott el szélesen a lány, s azonnal felpattant, hogy kimenjen a terem elé.- Szia!- ölelte meg reflexből a magasabbikat, kinek szíve nagyot dobbant a kezdeményezéstől, így boldogan magához szorította.

- Holnap az edzést nem felejtetted el, ugye?

- Dehogy, készítem magam lelkileg minden nap.- nevetett fel a lány kínosan, de Tetsu csak kiröhögte. 

- Annyira gázos?

- Nem, bírom én, csak még szoknom kell, hogy sokan vesznek körül és közöm is van hozzájuk. A kisegér életmód után, tudod, van akinek nehéz átszoknia. De komolyan, olyan furcsa, hogy mindegyik folyosón találkozok legalább egy röpissel és szinte mindenki vigyorogva köszön nekem! Olyan új ez az egész ahhoz képest, hogy eddig észre se vettek...

- Ügyes vagy, büszkék vagyunk rád.- simított a barna tincsek közé Kuroo mosolyogva. Valóban nagyon büszke volt a fiatalabbikra, hogy nem roppant össze. Ő sosem volt visszahúzódó, így nem is tudta mekkora nyomás helyeződött [Név] vállára akkor, amikor elfogadta, hogy menedzseli őket, de jól esett neki, hogy nem hátrált meg és kitartott mellettük.

- Köszi.- mosolygott fel rá.- Na, csak ezért jöttél?

- Meg azért, hogy időt töltsek a kedvenc menedzseremmel.- bökte meg a kisebbik homlokát, mire csak nevetve lépett egyet hátrébb a lány.- Mi a helyzet?

- Minden szuper. Mondjuk kicsit kevesebb időm jut Shinora...- húzta el a száját.

- Ő a fekete hajú, pálcika vékony barátnőd, nem? Eszik ő rendesen?

- Huh?- pislogott párat. Még nem hallott másokat azt boncolgatni, hogy valaki túl sovány lenne. Hiszen Ázsiában az volt az ideál, ha a lány szinte anorexiásnak néz ki.- Tudtommal igen. Csak sokat jár edzeni az egyik konditerembe. 

- Csak ne vigye túlzásba, még baja lehetne belőle...- csóválta a fejét.

- Tetszik?- döntötte kicsit oldalra a fejét a barna hajú, amitől Tetsuro egy pillanatra lesokkolt, végül hangos nevetésbe kezdett bele.

- Te jó ég, dehogy! Csak ha már a barátnőd, valamennyire rá is odafigyelek. Nem ám majd én maradok ki a csajos beszélgetésekből, amikor épp azt vitatjátok, hogy melyik pasinak van a legjobb hasizma és ki a leghelyesebb. Szeretném hallani a nevem közben.

- Hülye vagy.- nevetett fel az elsőéves.- Ilyenekről amúgy nem szoktunk beszélgetni.- mosolygott továbbra is, amikor végre abba tudta hagyni a kacagást.

- Hát?

- Diéta meg celeb pletykákat hallgatok tőle, meséli, hogy milyen volt a hete, ilyesmi.

- Tőled meg sem kérdezi, hogy mi van veled?- vonta össze zavarodottan szemöldökeit. 

- Néha rákérdez.- vont vállat.- Szeret beszélni, én pedig szívesen hallgatom. 

- Minden női barátság ilyen?- fintorodott el.

- Fogalmam nincs, nekem csak ő van kiskorom óta. Az egyetlen barátom volt az évkezdés napjáig. 

- Hát, mi sokkal jobban odafigyelünk rád, az már egyszer biztos... 

- Mhm..- szegezte a padlónak tekintetét.

- Oké, témaváltás! Nem bírom ezt az arcod nézni, sokkal szebben áll, ha mosolyogsz Chibi-chan.- hajolt be arca elé egy kedves, apró mosollyal.- A hétvégén elmegyünk mozizni?

- Milyen filmet szeretnél nézni?- vidult fel azonnal egy kicsit jobban a lány.

- Teljesen mindegy, majd megnézem a listát, hogy miket vetítenek és választhatsz te, átküldöm.

- Rendben.- biccentett.- És köszi Tetsu..- döntötte fejét a fiú mellkasának, aki megpaskolta a hátát.

- Mit is?

- Mindig tudod, hogyan kell jobb kedvre deríteni. Hálás vagyok.

- Jajj, ezt ne köszönd meg. Természetes, hogy figyelek rád. Barátok vagyunk, nem?

- De..- hunyta be szemeit mosolyogva. Már majdnem minden bánata elpárolgott, ami Shinohoz volt köthető. Eddig sosem gondolt rá rossz barátként, de az meg sem fordult a fejében, hogy csak azért, mert egyedül rá támaszkodhatott. Elvégre a lányok a táborban, a Fukurodani menedzserei teljesen mások voltak; nyitottak felé. Mégsem akarta otthagyni kiskori barátnőjét, fontos volt a számára. Mégiscsak szinte együtt nőttek fel. 

A tanórák szinte véget nem érő hurokként fojtogatták a lányt, mintha soha sem akarna megszólalni a kicsöngetést jelző hang a bemondóból. Lábával dobolt, tollát ujjai között forgatta, vagy a kupakját rágcsálta, firkálta a füzetét teli mindenféle hirtelen eszébe ötlő alkotással. Szemével minden fél percben az órára sandított az ajtó felett. Szinte már számolta a másodperceket; csak szabadulni akart. Maga sem tudta, hogy már csak alapból az iskolát akarja elhagyni, vagy találkozni akar a Fukurodaniból jövő diákkal. Akármi is a magyarázat, legalább nyugalomra lelhet, ahol nincsenek felé támaszott elvárások, amiknek ha nem tud megfelelni, egyszerűen tudatlannak és hülyének titulálták. 

- Szabadság!- rontott be Tora a húga termébe, remélve, hogy a tanárnak már nyoma sincs és indulhatnak haza. Pechjére viszont a szigorú tekintetű, magas, barna felkontyolt hajú hölgy még épp a házifeladatot írta fel a táblára, mikor kivágta a terem ajtaját.

- Yamamoto-kun... Maga meg mit keres itt?- nézett rá szúrós szemmel, amitől megborzongott a felnyírt hajú. Sosem kedvelték egymást; Yui-sensei szerint Taketora egy mániákus rendbontó, aki képtelen óráról órára dolgozni, míg a fiú véleménye szerint éppen eleget tanul és nem vele van a baj, hanem a tanárnő egy karótnyelt apáca. 

- Elnézést, azt hittem itt is vége az órának. A húgomért jöttem, de akkor kint megvárom..- mutatott maga mögé egy kínos mosollyal arcán, s lassan hátralépett egyet, ezzel együtt visszacsukva az ajtót. 

- Idióta..- csóválta fejét kuncogva a lány.

Amint leírta a zöld tábláról a kecsesen felírt betűket és számokat, illetve matematikai jeleket, s felállva elköszöntek a tanártól, már vágta is be táskájába a füzetét, tankönyveit és tolltartóját [Név]. Nem szándékozott még egy percet eltölteni a nyüzsgő tömegben, így hát Levtől elköszönve lépett ki a tömeggel együtt a folyosóra, ahol testvére már várta őt. Összeröhögtek a történteket felelevenítve, és már a kijárat felé is tartottak, miközben a napjukról számoltak be a másiknak. Ahogy a kapuhoz értek, a lány zsebében a telefon megrezdült, így megnézte, ki írt és mégis micsodát. Arcára azonnal hatalmas vigyor ült ki, s körbenézett az udvaron, keresve az üzenet íróját. Nem volt nehéz kiszúrni, hisz egyenruhája teljesen elütött a Nekoma diákjaiétól. De ha ez nem lett volna elég, még vigyorogva kalimpált is neki az illető, amitől elnevette magát. Tora kissé összezavarodott, de amint meglátta, hogy húga ki felé igyekszik annyira, leesett neki a tantusz, szóval követte őt.

- Yamma-chan!- kapta fel boldogan mosolyogva a lányt Bokuto, mikor elé ért. Halkan felsikkantott a hirtelen cselekedettől a fiatalabbik, de kuncogva nyakába kapaszkodott. Nem mintha félt volna attól, hogy esetleg elejtené őt, de azért biztonságosabbnak érezte a helyzetet így.

- Szia!- mosolygott fel a szürke hajúra, amint lábai alatt ismét a betont érezte.

- Hali.- nyújtott kezet Taketora az idősebbiknek, aki köszönve neki is, kezet rázott vele.- Hát te?

- Megbeszéltem a tesóddal, hogy hazakísérem, szóval itt vagyok. Még mázli, hogy nekem az utolsó órám elmaradt, szóval időben ide tudtam érni, és nem kellett várni rám. 

- Jó, hogy szóltál, hogy társaságunk lesz..- dörgölte meg Tora [Név] feje tetejét az öklével. 

- Elfelejtettem említeni, jó? Állj le!- vágta könyékkel oldalba, mire a fiú egy "ohh" hangot hallatva kapott a megtámadott felülethez.

- Ezért még meglakolsz otthon, boszorka!- vicsorogta, de a lány csak nevetve orron pöckölte.

- Induljunk!- mosolygott a lány rájuk, mire Bokuto mosolyogva biccentett, és szorosan a lány mellett battyogott. Bátyja sem sokáig maradt le, [Név] másik oldalára szegődve kezdtek el beszélgetni. 

A Yamamoto család házáig be sem állt egyik szája sem. Bokuto a reggeli veszekedést napközben letudta magában, emésztgette, míg végül túl nem tette magát rajta. Furcsa volt, hogy Keiji nem volt vele a szünetekben, de valahogy a [Név]-vel való üzenetváltások kárpótolták ezügyben. Már elmondhatatlanul várta a tanórák végét, hogy mihamarabb buszra szállhasson, s elérje a macskák gimnáziumát. Maró késztetést érzett a mellkasában, ami azt szajkózta "tartsd a karjaidban". Fogalma sem volt, hogy mit kellene kezdenie ezzel az érzéssel, hisz ott volt még neki az ő "Agghaaashija". De amint a barna hajú lánnyal lehetett, szinte teljesen megfeledkezett párjáról. Mintha a lány fénylő, jókedvet árasztó aurája a számára fájdalmas dolgokat egyszerűen elsöprő erővel képes lenne eltüntetni és porrá változtatni. 

Végül nem csak eddig csatlakozott a társaságukhoz Kotaro. Mindketten marasztalták, így mosolyogva bólintott arra, hogy velük töltsön még egy kis időt a délutánból. Noha az idősebbik testvérnek nyilvánvaló volt, hogy csak [Név]-nek köszönhetően maradt az idősebbik, mégsem szólt egy szót sem. Úgy érezte, ez nem az ő dolga, pláne úgy, hogy Bokutonak barátja volt. Akane, amikor hazaállított, egy kicsit megilletődött, de végül egy idő után csatlakozott a brigádhoz a kanapén, ahol egymás hegyén-hátán ülve nézték a televízióban leadott filmet, amit ugyan már mindannyian láttak, mégis imádták, szóval lehorgonyoztak egy két literes kólával és két zacskó csipsszel. A kellemes idilli hangulatot az ajtó becsukódásának hangja zavarta meg, valamint a trappoló léptek, aminek tulajdonosa egyenesen feléjük tartott.

- Nahát, a két lábon járó csontkollekció megérkezett!- röhögött Tora, mivel ő látta meg elsőnek a fekete hajú lányt.

- Marha vicces volt, csíkhajú..- vetette oda félszegen elmosolyodva, majd [Név] előtt megállt.- Azt hittem ma együtt jövünk haza, [Becenév]..- fonta keresztbe karjait melle előtt, mire a barna hajúba mélyen belekarmolt az emlék, miszerint az első szünetben beszéltek erről.

- Ne haragudj Shino, elfelejtettem. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy kiérjek végre és hárman hazajöjjünk-

- Hárman? Oh!- csak ekkor vette észre az idegen személyt, aki megszeppent arccal figyelte a két lányt. Még nem látta a barátnőjét [Név]-nek, de meglepődött, hogy pont egy ilyennel barátkozott. Persze semmi ellenvetése nem volt soha azok ellen a lányok ellen, akik sminkeltek, és igyekeztek minél inkább beilleszkedni a társadalomba, mert van neki is ilyen barátnője, de meglepődött, hogy a lány is barátkozik ilyen stílusú emberekkel. Ami viszont nagyon bökte a csőrét, az az volt, ahogyan [Név]-el beszélt. Nem volt szimpatikus neki, hogy ennyire számonkérően beszél vele szemben.- Te ki vagy?- vonta fel szemöldökeit, s jobb lábára helyezte testsúlyát. 

- Bokuto Kotaro vagyok. Yamma-chan egyik barátja, örülök.- mutatkozott be illedelmesen, mire a fekete hajú lánynak megdöbbentség ült ki az arcára.

- Ő a barátod?- pislogott barátnőjére.- Szingli?- nyalta végig felső ajkát, ahogy sunyi pillantást vetett az idősebbik felé.

- Jesszusom..- morrant fel Tora.

- Nem, van párja.- nézett furán a másikra [Név].- Miért érdekel?

- Vagy csak magadnak tartogatod. Néztél már rá? Olyan izmos és jóképű! Ha létezik definíció a tökéletességre, az bizony ő lenne!

- Shino-- megpróbálta leállítani barátnőjét, mivel érezte, hogy ez már nem csak neki, de a többieknek is iszonyatosan kínos.

- Ugye nem hitted azt, hogy elrejtheted előlem? Majd én előkészítem neked a terepet kislány, de aggódj!- mosolygott [Név]-re kedvesen.- Ha valami nem stimmelne, szólok, hogy ez felejtős. 

- Shino!

- Mi van? Remélem nem hitted, hogy hamarabb akarna veled ágyba feküdni. Lásd be, hogy amíg nincs ilyen lapos hasad, szinte esélyed sincs. De pont ezen dolgozunk, nemde? Csinos lányt faragok belőled [Név], és akkor majd le se kaparhatod majd a pasikat magadról. Így is menedzser vagy, ha kedved tartja mindenkit kipróbálhatsz majd a csapatból.

- Uram Isten..- szörnyedt el a lány. El sem akarta hinni, hogy ilyesmit feltételezne róla a lány. Hogy rajta mindenki végigmenne? Kész röhej.

- Bocs, hogy közbe szólok, de valóban.. van párom.- maga sem tudta, miért habozott, hiszen még együtt voltak.- És megkérnélek, hogy ne beszélj így vele. [Név] úgy tökéletes, ahogy van, mindennel együtt. Már így is akárkit megkaphatna. A mosolya mérföldeket beragyoghatna, ebbe pedig hamar bele lehet habarodni. 

- Hát neked is fura ízlésed lehet, haver.- grimaszolt.- Mindegy, holnap menjünk együtt haza. Felőlem ő is jöhet velünk.

- Holnap későn végzek, edzésre kell mennem.

- Te is beállhatnál, mit szólsz? Biztos engednék, és még fogynál is.

- Nem hiszem, hogy ez így megy, Shino..- motyogta.

- Lényegtelen.- legyintett.- Én akkor megyek, de még beszélünk. Ne feledkezz meg arról, mit beszéltünk meg. Remélem te nem ettél ezekből..- mutatott az asztalra pakolt nasikra fintorogva.- Sziasztok, jó szórakozást!

- Ribanc..- köhögte Taketora, mire csak egy gonosz pillantással válaszolt, s kiment. 

Ahogy újra csak ők voltak a szobában négyen, beállt egy kis kínos csend. A középső gyereknek azon kattogott az agya, hogy hogyan beszélhetett így Shino vele, pláne a testvérei és új barátja füle hallatára, hiszen nem akarta, hogy tudjanak arról, hogy fogyókúrának címkézve koplal. Az első, aki cselekedett, az a legfiatalabb volt: megölelte nővérét. Nem mondott semmit, csak hozzá bújt, amivel kirántotta a transzból testvérét. Mosolyogva ölelte magához a két copfosat, kinek arcára lágy mosoly ült ki. A két fiú azonban nem tudta, mit tegyenek. Végül Tora csak felkelt, és adott egy puszit a feje tetejére.

- Ha kéred, utána megyek és megtépem. Csodálatos vagy, ne hidd el egy szavát sem, húgi.

- Hülye..- kuncogott fel.- Hagyd, nem tett semmi rosszat.- maga sem hitte el a szavakat, melyek elhagyták ajkait, de valahogy el kellett hitetnie magával, hogy a fekete hajú lány valóban csak a legjobbat akarja neki. 

- Nem?- pislogott Bokuto, aki fejét a lány vállára hajtotta, s kezével ő is átölelte, hiszen ő volt a másik oldalán.- Ha azt mondod, hogy mindig így beszél, kitérek a hitemből..

- Dehogy!

- Mindig!- vágták rá a testvérek egyszerre.

- Na most melyik?

- Alapvetően nem rossz ember ő, csak segíteni szeretne nekem. Nem akarok megszállottan kapcsolatot, csak ki szeretnék békülni magammal.

- Dehát gyönyörű vagy, minden elfogultság vagy kedvesség nélkül.- ráncolta értetlenül a szemöldökét a Fukurodanis fiú.

- Én is ezt mondom neki mindig, ahogy a család többi tagja is, de szinte mindig tagadja.- vont vállat szomorúan Tora, s húguk is beleegyezően sóhajtott.- Gyere töpszli, ver egy kis észt a nővéred fejébe Bokuto.- nevetett fel. Akane nyomott egy gyors puszit lánytestvére arcára, amin meg is lepődött, mivel nem szokott túl sokszor puszit kapni tőle, de jól esett számára. 

- Elverhetlek kártyában, vénember?- ugrott fivére hátára a kisebbik.

- Hogyne!- nevetett az idősebbik, s eltűntek a szobában.

Egy kis ideig csendben ültek egymás mellett. Bokuto még mindig közel volt a lányhoz, aki fejét a fiú fejére billentette, s lehunyta szemeit. Talán ha nem lát, ez az egész nem is történt meg, és felébred valamelyi órán, realizálva, hogy elaludt tanítás közben. Szerencsétlenségére a pillanat nagyon is valódi volt, és a fiúnak esze ágában sem volt hagyni a témát, csak kereste a szavakat. Valóban nem értette, hogy miért nem tartja szépnek magát [Név], hisz szerinte az egyik legcsodásabb lány volt a világon. Komolyan gondolta, hogy bárkit megszerezhetne magának. 

- Szóval...- kezdett bele még mindig bizonytalanul- mi nem tetszik magadon?

- Szinte semmi..- vallotta be szégyenkezve.- A combom, a karom, a hasam, a kerek arcom.. Mi szeretni való van ezekben?

- Mi szeretni való nincs ezekben?- emelte fel fejét, hogy barátjára tudjon nézni a harmadéves.- Szerintem imádnivaló vagy. A hasaddal, comboddal, karoddal és arcoddal együtt. 

- Bokuto..- kezdte el piszkálni a körmét.- Ne mondj ilyeneket, Akaashi-sannak biztosan nem tetszene..

- Kit érdekel, hogy mi tetszene neki? Az Istenit, csak az igazat mondom.- fogta meg a lány két kezét. Meg akarta csókolni. Azokat a csodaszép telt ajkait, amik ekkor kissé remegtek. Le akarta csókolni róla a szomorúság okozta remegést. Mosolyogni akarta látni, úgy szerette amikor valóban boldogan széles vigyorra húzta száját. 

- Ez nem helyes..- mélyen elpirult, s hasában pillangók éledtek a lánynak, de nem akart ő lenni az, aki tönkreteszi valaki kapcsolatát.

- De annyira szeretném...- suttogta, s lassan közelebb hajolt a fiatalabbikhoz. Tekintete hol ajkaira tévedt, hol csillogó [Szemszín] íriszeire. Az egész lány maga volt a megtestesült csoda szerinte. Már majdnem elérte száját, [Név] érezte Bokuto meleg, mentol illatú leheletét bőrén, amitől kirázta a hideg, persze a jó értelemben. De ez akkor sem volt helyes, nem hagyhatta, hogy megtörténjen. Hiába szerette volna mindennél jobban, nem volt fair az otthon ülő másodéves feladóval szemben. 

- Nem lehet..- kapta el a fejét, amely inkább hasonlított egy túlérett paradicsomra, mintsem emberi arcra.- Nem tehetjük ezt vele. Ennél többet érdemel..- szorította össze szorosan szemeit. Igyekezett lecsillapítani hevesen kalapáló szívét, kevés sikerrel.

- Igazad van, ne haragudj..- dörzsölte meg arcát Bokuto. Az ő feje is teljesen piros volt, s szíve is éppoly hevesen zakatolt mellkasában, mint a mellette ülőnek. Hova tette az eszét? Ő nem ilyen fajta ember! Ő nem csalná meg Akaashit, sem senkit! De akkor mégis mit kellene tennie, hogy senki ne sérüljön meg?

- Nem, semmi baj.- túrt barna hajába a lányt.- Csak ne történjen ilyen meg újra. Ne, amíg foglalt vagy. Jézusom, mégis mi ütött beléd? Én helyette? Normális vagy?- kapkodott levegő után.

- Azt hiszem az vagyok, de megérdemelnék egy pofont..- nyelt nagyot.- Üss meg.

- Tessék?- kapta rá tekintetét tátott szájjal.- Dehogy ütlek meg! Ne kérj ilyet tőlem, soha nem bántanálak...

- Mi legyen..?- döntötte elhaló hanggal homlokát a lány vállának.

- Nem tudom. De rajtad áll.