Amint be léptem az iskola épületébe rögtön szemet szúrt az iskolai fiearhiai sorrend, valamint a különböző diákok és baráti köreik közötti különbség, mind szokás, mind népszerűség között.

Mint például a folyosón elhelyezkedő szekrényeknek támaszkodó futballisták és pompomlányok csapata, minden bizonnyal ők a menők a suliban.

Aztán ott vannak a folyósora kihelyetez kevés padokon el terpeskedő stréberek akik most is a könyveket bujják.

Valamint az autómatáknál ácsorgó gamerek akik nagyban valami videós játékot játszanak.

És még mindig a diákok tömkelegét bámulnám ha valaki fel nem lökött volna. Ezzel csak annyi a baj, hogy nem bírtam megtartani kettőnk súlyát így mind ketten a kemény padlón közöttünk ki.

- Hé... Nem tudsz jobban oda figyelni?

Ripakodok rá a srácra akkinek köszönhetöen mind ketten a padlón terpeszkedünk.

- Legközelebb ne a folyosó közepén állj meg. Másoknak éppen sietős dolguk van és nem érnek rá, miattad a tadlot fel törölni.

Morogta a srác miközben a suli bejáratát kémlelte , mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban előbukkan onnan egy dühös csorda.
Nem is tévedtem sokat. Egy csodát megszégyenitő patadobogással trapoló fiú csapat közeledett felénk. Talpig motoros szerkóban.

-Ááá.. Szóval menekülsz.

Jelentettem ki a nyilvánvalót.

- És aztán? Nem szégyen a futás, ha az életed a tét.

Vágta rá a fiú.

- De ha kedves az életed, jobb ha te is ezt teszed.

Azzal fel is kell a földről.

- Te nyavajás... Féreg, ha elkapunk neked véged.

Kiáltotta az egyik felénk tartó ficsur. Ezek szerint tényleg jól ki húzta náluk a gyufát. Jobb talán ha én is fel húzom a nyúl cipőt. De még mielőtt el indulhattam volna az aki közelebbről is meg ismertette velem eme csodálatos építmény padloját, melyet az árvaházban köz nyelven csak a fiatalkorúak börtönének hívtunk, karon ragadott és velem együtt el rohant.

Végül valamelyik lány Wcbe kötöttünk ki be nyomorogva az egyik fülkébe.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy ez egy lány mosdó.

Vonom kérdőre a tőlem alig egy centiméterre lévő vörös hajú kékeszöld szemszinű fiút.

- Tudok róla, de ez az egyetlen hely ahol nem keresnének. Vagyis inkább az a hely amit inkább el kerülnek. Hála az igazgatónak.

Mondta miközben el mosolyodott. Komolyan itt mindenkinek szokása ez az erőltetett mosolygás? Vagy csak én vélem így? Bár meg kell hagyni aranyos a mosolya....

- Amúgy még nem láttalak itt korábban, új díják vagy?

Kérdezte.

- Bravó észlény. Meg nyerted a fő nyereményt, hogy ki találtad.

Mondtam egy kicsit flegmán.

- Nah.. Ne serteges. Hófehérke.

Vágott vissza miközben ki öltötte rá a nyelvét.

Komolyan, mint egy kis gyerek.

Ohh. Tényleg elfelejtettem mondani, hogy hófehér hajam van.

Igazából már születésem óta ilyen. Az orvosok szerint valami betegség miatt alakult ki nálam a fehér haj szín. Ezért sokan csufoltak emiatt. Mint például a Hófehérke. Így inkább mindenkinek azt mondom hogy festett.

-Te csak nem beszélj vöröske.

Szurom oda. Erre ő csak el nevette magát.

- De visszatérve, még tényleg nem láttalak még a környéken sem. Most költöztél ide?

- Szerintem ezt nem egy lány mosdóban kéne ki tárgyalni.

Mondtam szarkasztikusan.

- Ha gondolod akkor át mehetünk a fiú Wcbe is, ha az meg felel.

Mondta komolyan, de a szemében láttam a meg bújt játékosságot. Amit muszáj voltam én is meg mosolyogni.

A vörös hajkoronájú fiú újból meg ragadta a karom, de most sokkal gyengédebben. Majd mielőtt ki mentünk volna a mosdóból körülnézett  majd a fejével biccentett, hogy tiszta a terep.

Végül az iskola hátsó udvarán kötöttünk ki.

- Azt már tudod, hogy új diák vagyok. De én még nem tudom, hogy te kivagy.

Nézek a fiúra kérdőn.

- Ez rád is igaz.

Mondta miközben le néz rám. Igen, alacsony vagyok. Hozzá képest aki úgy 170-180 centiméter magas lehet, az én 168 centiméterem el törpül.

- Általában adigg nem szoktam meg mondani a nevem, míg a másik személy meg nem mondja az övét. De most kivételt teszek. Kate Black. Mondanám örülök az örömteli találkozásnak. De a padló sem a mosdó sem volt valami kényelmes ismerkedési hely.

Mondtam mosolyogva. Ami hozzám képest nagy szó.

- Hát kedves Kate Black részemről a szerencse. Bár jobb lett volna tényleg másként meg ismerkedni.

Beszélgetésünket a csengő zavarta meg.

- Kivel lesz órád?

Kérdezte a vöröske.

- Mr. Oliver.

Ejtettem ki a nevet egy kis fintorral.

- Remek, akkor ezek szerint van ki boldogítson majd a tanorákon.

- Nem lett volna egyszerűbb azt mondanod, hogy osztálytársak vagyunk?

Kérdeztem szemöldökráncolva.

- Ugyan, abban mi a móka?

Furcsálva néztem a nevető srácra.

- Fura vagy.

Mondtam ki egyszerűen.

- Te csak ne beszélj. Hófehérke.

Most komolyan megint le Hófehérkézett?

- Nah. Megszolalt a Piroska. Mond csak, hol hagytad a csúnya nagy ordas farkast?

Viccelődtem már én is. Ujjaimat úgy hajlítottam be, mintha hegyes karmok lennének és még egy vicsorogni is kezdtem a játék kedvéért.

A Vöröske nem bírta ki, hogy ne nevessen és már én sem bírtam fa pofával a saját hülyeségeim.

Mire sikerült abba hagyni a röhögést addigra már vagy tízenöt perce be csöngettek.

A fiú intett a fejével, hogy kövessem.

Mikor a teremhez értünk az ajtó, túloldaláról halk susmorgás hallatszott ki.

Határozottan be nyitottam a terem ajtaját, mire minden szempár ránk szegeződött.

- Ááá... A végre megérkezett a két késő is. Steve azért nem vártam volna, hogy rögtön az első napot majdnem negyvenöt perces késéssel indítja. És természetesen egy új diáknak sem jó pont ha késve jön be az első órára.

Mondta Mr Oliver. Én csak a szememet forgattam. De legalább azt már tudom, hogy Stevenek hívják Piroskát.

- Tudja, Kate el tévedt én meg jó diákhoz híven körbe vezettem és kicsit el szaladt az idő.

Mentegetőzött Vöri.
Mr Oliver lemondóan sóhajtott majd intett egyet jelezve, hogy kerüljünk beljebb.

- De esetleg az új lány be mutatkozhatna az osztálynak és fordítva is. Néhányan előnyben vannak, hogy voltak nyáron a táborba.

Komótosan elindultam az egyetlen üres helyhez miközben el folytottam egy ásítást. Helyet foglaltam a fiú mellett, majd elő vettem a táskámból az MP3 lejátszóm és megint fúl hangerőre kapcsolva indítottam el a zenét, kizárva a külvilágott és a husomba vájó kíváncsi és értetlen szempárokat.

Az óra így telt el. Senki nem szólt hozzám és én sem szóltam senkihez.

A csengő fülsüketítő hangja után Mr Oliver kiment a teremből. Az ajtó amint be csukodott utána szinte az egész osztály korem gyűlt.

Kelletlenül kivettem a fülesem és fapofával néztem az emberekre.

- Tudod ki vagyok?

Kérdezte az egyik csaj. Szőke fürtjei hullámosan omlott a vállaira. Hibátlan bőrén csak úgy szikrázott az ablakon be szűrődő nap fénye, barna szemei lenézően csillogtak.

- Persze. Egy kétlábon járó festővászon.

Feleltem kimérten. A lány szemében düh csillant.

- Hogy merészeled? Te csak egy kis szerencsétlen árva vagy akit az anyám magához vett, mert meg ígérte a hugának, hogy vigyáz kis ribanc lányára.

Még mindig fapofával halgattam a szőke csajt, de már éreztem ahogy engem is előnt a düh.

- Helet, hogy árva vagyok, de ott ahonnan én jövök az olyan lányokat, mint te egyszerűen csak sarki kurváknak hívjuk Madison Roberts. Én drága soha nem látott unoka nővérem.

A mellettem ülő Steve hangosan röhögni kezdett és még sokan az osztályból vele tartottak ebben.

Madison fujttatva hatráni kezdett a padomtól, majd az ajtó irányába indult.

- Madison!

Kiáltottam még utána.

- Mit akarsz még?

Kérdezte frusztráltan.

- Csak annyit, hogy a szappan meg a víz csodákra képes a temérdek vakolat el távolításában és annak az irtózatosan büdös  parfümöd szagát is el veszi talán.

A lány mérgesen dobbantott egyet a lábával, de ez nem volt valami jó ötlet ugyanis tíz centis magassarkújának sarka kitört.
Lerugta kitörtsarkú cipőjét és fél pár cipőben ki tipeget a teremből. Az egyik barna hajú lány, ki kiköpött mása lehetne Medisonnak, utána rohant már amennyire miniszoknája és magassarkú tipegője engedte.

Madison vs Kate 1/0 az én javamra

Ezt a meccset én nyertem Madison.

Lehet még sem lesz olyan rossz a mai napom.