- Kedves Emma! - lépett be újra a rendelőbe papírokkal a kezében az orvos. - Van egy jó és egy rossz hírem. - vett nagy levegőt az orvos. - Gratulálok! Ön valóban állapotos. - mosolygott rám kedvesen. Nagy kő esett le a szívemről, de aztán eszembe jutott, hogy a rossz hír még csak most jön és azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
- És mi a rossz hír? - nyeltem nagyot.
- Az ön kórtörténetét figyelembe véve különös figyelmet kell fordítania a terhességére. - értetlenül néztem az orvosra. - Nem végezhet erős fizikai munkát, ne erőltesse magat és, ha nem sürgős semmiképp se repüljön!
- Azt hiszem ezek megoldhatóak. - bólintottam.
- Felírok néhány vitamint amivel védeni tudja a magzatot és arra szeretném kérni, hogy legalább kéthetente találkozzunk és bármi furcsát tapasztal azonnal keressen fel! - bólintottam. - Ha ezeket betartja, semmi gond sem lehet.
- Köszönöm, Doktor Úr!
- Minden jót, Emma! - nagyot sóhajtva hagytam el a kórtermet. Scarlett azonnal észrevett.
- Na, mi volt?
- Terhes vagyok. - mondtam teljes komolysággal, majd széles mosoly ült ki az arcomra.
- Emma! Ez fantasztikus! Gratulálok! - ölelt meg azonnal a német lány.
- Alig várom, hogy elmondjam Eriknek.
- Hívd fel!
- Jobb lenne személyesen és...
- És?
- Mi van ezt a babát is elveszítem?
- Mit mondott a doki?
- Írt fel néhány vitamint, rendszeresen járnom kell vizsgálatokra és nem repülhetek. Azt mondta, ha ezeket betartom nem lehet gond, de...
- Nincs de! Szép és egészséges babátok lesz. Csak higyj benne!
- Köszönöm, Scarlett!

Vizsgálat után felhívtam anyát, aki az állatkertben töltötte a napot Zoeval. Elmondása szerint nagyon jól érezték magukat és Zoe végig csacsogta az egész napot. Sajnálom, hogy nem lehettem ott velük, de bőven lesz még időnk bepótolni, ha Erik is haza jött. A fiú mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok. Az ő neve villant fel csörgő mobilomon.

- Szia, kicsim!
- Erik! - örültem meg vőlegényemnek. - Hiányzol!
- Ti is nekem! Hogy vagytok? Mit csinál Zoe?
- Igen, minden a legnagyobb rendben. Zoe anyával van az állatkertben.
- Te miért nem mentél velük? Valami baj van? - hallottam a hangján, hogy aggódik, ami mosolygásra késztetett. Erik mindig is figyelmes volt velem, de amióta Zoe az életünk része lett még figyelmesebb lett és minden alkalmat megragadott, amit velünk tölthetett.
- Ohm...igen minden rendben. - nem sok választott el, hogy most rögtön elmondjam az igazat a focistának, de ezt személyesen kell, hogy megtudja. - Scarlett megkért, hogy segítsek neki, anya pedig szeretett volna eltölteni egy napot az unokájával. - vágtam ki magam.
- Akkor jó. - sóhajtott nagyot.
- Hogy haladtok az edzésekkel? - kérdeztem a fiút, aki olyan lelkesedéssel kezdett el mesélni, mint egy kisgyerek. Imádom, amikor ilyen lelkes és boldog.

Két héttel később

- Mikor jön Erik? - izgatottan ficánkolt ölemben Zoe, miközben arra vártunk, hogy leszálljon a német válogatott gépe.
- Bármelyik percben leszállhat a gépük. - néztem mosolyogva rá.
- Szerinted tetszeni fog neki? - nézett rám ártatlan szemekkel a kislány kezében szorongatva a rajzát, amit Eriknek rajzolt.
- Biztos vagyok benne. - pusziltam meg piros arcocskáját. Tíz perc késéssel, de végül megérkezett a fiúk gépe. Izgatottan toporogtam Zoeval az ölemben a terminálok között. Amint megláttam vőlegényemet, hatalmas mosoly költözött az arcomra.

- Úgy hiányoztatok! - ölelt magához jó szorosan mind a kettőnket a focista.
- Te is nekünk! - szabad kezemmel letöröltem a kibuggyanó könnycseppet.
- Kapok egy puszit? - vette át ölemből Zoet, aki azonnal nyomott egy jó nagy cuppanóst Erik arcára. - Na és tőled? - nézett rám pimasz mosollyal az arcán. Válasz nélkül tapasztottam ajkaimat övéire.
- Fuuuj...ne pusziszkodjatok! - takarta el nevetve szemét Zoe, mire belőlem egy hatalmas kuncogás tört ki. - Ezt neked rajzoltam. - nyomta a focista kezébe a rajzot, amit tegnap készített.
- Ez gyönyörű, drágám! És ő ki? - mutatott hunyorogva egy barna foltra.
- Suzy, a kiskutyánk.
- Szóval szeretnél egy kiskutyát?
- Igen. - Zoe bociszemekkel nézett Erikre, innen már tudtam, hogy nem fog tudni neki nemet mondani.

- Erik! Szeretnék neked valamit momdani. - léptem be már este a hálószobába. Az egész napot hármasban töltöttük, amit nagyon élveztem. Zoe rendese lefáradt, így fürdés után azonnal ágyba bújt és percek alatt el is aludt.
- Minden rendben? - lépett hozzám azonnal.
- Igen. Minden. - húztam halvány mosolyra ajkaimat. - Van itt valami, amit... - izgatott voltam és fogalmam sem volt hogy momdhatnám el neki, így inkább az éjjeli szekrény fiókjához léptem és kivettem belőle a kis ultrahangfotót, amit néhány nappal ezelőtt készített az orvos. A focista kezébe adtam és csak vártam a reakcióját.
- E...ez az amire gondolok? - nézett rám elkerekedett szemekkel, mire csak bólintani tudtam. - Apa leszek?
- Igen! Apa leszel, Erik! - néztem rá teljesen elérzékenyülve.
- Istenem... Én...ez életem legszebb napja. - kapott fel hirtelen az ölébe és boldogan forgatni kezdett a levegőben.
- Tegyél le! - nevettem. - Kérlek! El fogom hányni magam.
- Ne haragudj, csak...annyira boldog vagyok. - szorított magához. - Annyira hihetetlen ez az egész. El sem akarom hinni. Úristen! Apa leszek!
- Halkabban! - nevettem. - Zoe alszik.
- Csodálatos nő vagy, ugye tudod? - kezei közé fogva arcomat nézett rám. - Nagyon szeretlek! - óvatosan tapasztotta ajkait enyémre. - Köszönöm, hogy vagytok nekem! - hatalmas kezeit még lapos hasamra simította, majd újra ajkaimra tapadt.

Madarat lehetett volna fogatni velem, na meg persze Erikkel is. Leírhatatlan az az érzés, amit most érzek és hogy ezt a pillanatot mostmár Erikkel is megoszthatom... felfoghatatlan. Minden erőmmel vigyázni fogok a bennem növekvő kis életre, hogy egészségesen világra jöhessen még akkor is, ha ez lemondásokkal jár.