Március beköszöntével, mintha száznyolcvan fokos fordulatot vett volna az életem. Majd kicsattanok a boldogságtól és ezt a mai ultrahang felvétel csak fokozni tudta. A doki mindent rendben talált az én csodálatos kisfiamnál. Igen, mostmár ezt is tudom. Napról napra kezdem felfogni a tényt, hogy anya leszek és napról napra boldogabb is vagyok ettől a ténytől. Kezdem felfogni, hogy mi is történik körülöttem és ebben a csajok és a családom is rettentő sokat segít. Ez elmúlt egy hétben az émelygős reggeleket felváltotta a felhőtlen boldogság és a csillapíthatatlan étvágy. Még szerencse, hogy egyenlőre nyoma sincs mindennek, így egyenlőre bátran felvehetem bármelyik ruhámat.

Szerencsére gördülékenyen mentek a dolgok az egyetemen és a csapatnál is. Az egyetemen a csoportunk eléggé széthullott, mondhatni mindenki el van a maga kis világába, ám szerencsére akadtak köztük néhányán, akik nem zárkóztak el teljesen és mindamellett, hogy nagyon jól érzem magam velük rengeteget segítenek nekem, hogy minél több időm legyen pihenni, amiért borzasztó hálás vagyok nekik. Akárcsak Sarahnak és Scarlettnek. Míg Sarah és olykor Julian a bevásárlásban és nehezebb fizikai munkákban vannak a segítségemre, Scarlett rengeteg hasznos információval lát el a terhességet illetően. Szerencsére nincs ekkora baj, hisz az orvos tulajdonképpen csak óvatosságra intett és semmitől sem tiltott el, de a lányok ragaszkodtak hozzá, amiért borzasztó hálás vagyok nekik.
Lucien és a dortmundi vezetőség roppant megértő és türelmes volt továbbra is. Nem várták el, hogy minden nap jelen legyek, de ha ott is voltam egész nap csak az irodámban gubbasztottam, ami bevallom őszintén kezdett frusztrálni. Hozzászoktam az állandó pörgéshez, így most ez az ülő munka kicsit sincs ínyemre, de azt hiszem már azért is hálát adhatok, hogy nem váltak meg tőlem és az állapotom ellenére is számítanak rám.

A fiúk gőzerővel készültek mindig a soron következő mérkőzésre, amit mi sem mutat jobban, mint, hogy a válogatott keret közel felét a mi játékosaink teszik majd ki a pénteki szlovákok elleni selejtező meccsen.
A csapat csütörtökön, azaz holnap utazik Münchenbe, akárcsak én. Végre kicsit kimozdúlhatok, ugyanis mióta januárban vissza jöttem Dortmundba azóta egyszer sem hagytam el a város határait. Még otthol sem voltam.

- Biztos jó ötlet ez? - aggodalmaskodott Scarlett.
- Scarlett! Mindjárt szülni fogsz, ha te mehetsz hét hónapos terhesen, akkor én is.
- De én nem vagyok veszélyeztetett.
- Nem lesz semmi bajom! - sóhajtottam.

**

Kora délután indultunk Münchenbe, csütörtökön. Joachim felahánlotta, hogy tartsak velük és a csapattal, amit ezúttal gondolkodás nélkül elfogadtam. Elsők között érkeztem a megbeszélt helyre. Rajtam kívül még csak a sofőr és Joachim volt jelen, de nem is vártam túl sokat a fiúktól. Szeretnek mindig, mindent az utolsó percre hagyni. Jellemző.

Közel fél óra késéssel, hála Marconak és Marionak sikerült útra kelnünk. Alig, hogy befészkeltem magam az egyik ablak melletti ülésbe Toni foglalt helyet mellettem.

- Leülhetek? - mosolygott kedvesen.
- Már megtetted. - vigyorogtam.
- Jogos. - Tonival már régebb óta ismerjük egymást. És bár ritkán találkozunk, mindig nagyon jót beszélgetünk. Teljes mértékben megbízom benne.
- Jessica és a gyerekek? - érdeklődtem családja felől, akiket szintén jól ismertem.
- Minden a legnagyobb rendben, hálistennek! Alig várják, hogy haza utazhassanak. Jessica sokat emlegetett már téged.
- Idejét sem tudom már, hogy mikor találkoztunk utoljára.
- És ti, hogy vagytok?
- Szakítottunk.
- Nem Erikre gondoltam. - pillantott hasamra. Az ütő is megállt bennem. Honnan tudja? - Hogy honnan tudom? - mosolyodott el. - Két terhességet követtem végig a feleségemmel.
- De...
- Ne aggódj! Tőlem senki sem fogja megtudni.
- Köszönöm, Toni! - mindent elmeséltem a focistának, aki kíváncsian hallgatta minden egyes szavamat. Csak remélni mertem, hogy senki nem hallott semmit a beszélgetésünkből.

A hotelhez érve mindenki elfoglalta a saját kis szobáját. A csapat többsége még nyakába vette a várost én, azonban a pihenés keleltt döntöttem, ugyanis a közel 600 kilométeres táv borzasztóan lefárasztott.

Péntek reggel erős hasi fajdalmakkal ébredtem. Borzasztóan szúrt egy ponton, oly annyira, hogy az ágyból való kimozdulás is gondot okozott, így úgy döntöttem még maradok egy kicsit és pihenek. Hamar elnyomott az álom és a néhány perces pihenőből jó pár órás alvás lett. Fogalmam sincs mi van velem, de egyszer csak kopogás zaja törte meg a szobám nyújtotta kellemes csendet. Ijedten kaptam telefonokhoz, melynek kijelzője már három órát mutatott. Jézusom! Átaludtam az egész napot.

- Emma! - hallottam meg Scarlett kétségbeesett hangját.
- Megyek már! - nyitottam ajtót.
- Veled meg mi van? - nézett végig rajtam Sarah.
- Mi lenne? Aludtam.
- Egész nap? A fiúk azt mondták reggelizni és ebédelni sem voltál.
- Elaludtam. - rántottam vállat.
- Emma! - rivalt rám a szőkeség.
- Nem akartok beljebb jönni? - tereltem el a témát.
- Egyél, aztán öltözz! Lassan kezdődik a meccs.
- Értettem főnök! - Scarlett és Sarah csak ma érkeztek Münchenbe és azt beszéltük meg, hogy eljönnek értem a hotelbe és innen majd együtt megyünk a stadionba.

A stadionba érve a lányok szinte letámadták párjaikat. Mosolyogva, kicsit keserű száj ízzel figyeltem a jelenetet.
Hirtelen, mintha megmozdult volna alattam a föld. Hogy egy kicsit felfrissitsem magam bátortalanul, de a mosdó irányba vettem az irányt.
A mosdó szélébe kapaszkodva igyekeztem kicsit észhez térni, amit néhány perc alatt sikerült is. Sminkem megigazítva siettem vissza a lányokhoz, nehogy észre vegyék eltünésem. Alig, hogy kiléptem az ajtón egy erős mellkasba ütköztem.

- Ne haragudj! - kaptam fejemhez, majd lassan emeltem fel a fejem a nálam valamivel magasabb férfira. - Erik? - döbbentem meg.
- Emma! - lepődött meg ő is. - Boccs, de mennem kell. - hagyott magamra. Ez meg mi volt? Ennyit jelentek neki? Ennyit jelentett neki a kapcsolatotunk?
- Emma! Hahó! Szellemet láttál? - kuncogott Scarlett.
- Ti tudtátok, hogy itt lesz, igaz? - utaltam Erik jelenlétére.
- Neeeem... - válaszoltak egyszerre.
- Sejtettem! - mérgelődtem. Dühösen trappoltam a lelátók irányába. Csalódott és dühös vagyok. Tulajdonképpen nem is tudom mit vártam. Hisz ez egy válogatott mérkőzés, persze, hogy itt a helye, de arra gondolni sem mertem, hogy a lányok ellenem szövetkeztek.
- Kifújva az eddig benntartott levegőt néztem körbe a pályán, ahol a két csapat játékosai már javában melegítettek.
- Épp elfogalni készültem a helyemet miután jó szorosan magam köré tekertem a kölcsön kapott takarót, ugyanis március révén elég hűvös volt, amikor újra Erik tűnt fel a látókörömben. Csak reménykedni tudtam, hogy tőlünk jó messze foglal majd helyet, de ahogy körbe néztem tudatosult bennem, hogy már csak mellettem van szabad hely.

- Leülhetek? - nézett rám kimérten.
- Felőlem. - rántottam vállat, amit a lányok egy gyilkos pillantással díjaztak. - Most mi van? - hitetlenkedtem, mire a két lány fejüket rázva foglaltak helyet a másik oldalamon.

A mérkőzés nagyon jó iramban kezdődött, oly annyira, hogy a fiúk már a tizenötödik percben megszerezték a vezetést és mindez csak a kezdet volt. A szlovákoknak esélyt sem adva a fiúk már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, miután a félidőt jelző hármas sípszót megelőzően harmadszor is kapuig juttatták a labdát.

- Emma!
- Hm?
- Te kérsz valamit a büféből? - állt fel szinte egyszerre Sarah és Scarlett.
- Megyek veletek. - semmi kedvem nem volt kettesben maradni Erikkel.
- Maradj csak! Ne ácsorogj ott feleslegesen ilyen hidegben. - csúnyán néztem Scarlettre.
- Egy teát szeretnék. - dünnyögtem. Mint akit hozzá ragasztottak a székhez úgy ültem a lelátó egyik ülőalkalmatosságán, míg a lányok a büfé soraiban várakoztak. Nem tudtam mit mondhatnék vagy tehetnék. Nagyon hiányzott a közelsége, de haragudtam rá és a jeleket tekintve ő sem volt kíváncsi rám. Ha tudná, hogy az ő gyermekét hordom a szívem alatt...

- Kimegyek a mosdóba. - álltam fel hirtelen, de azzal a lendülettel huppantam is vissza kiindulópontomra. Borzasztó szédülés és nyilaló hasi fájdalom járta át testemet.
- Emma! Jól vagy? - simított végig hátamon Erik.
- Igen, csak keveset ettem. - kaptam védelmezően hasamhoz, ami egyre erősebb fájdalmat produkált. - Minden rend... - a föld kicsűszott a talpam alól, hirtelen minden elsötétült körülöttem és már csak annyit érzékeltem a körülöttem lévő világból, hogy egy mély hang kétségbeesettdn kiáltja nevemet.