Marco Reus szemszöge

Egy óra múlva találkozunk Erikkel egy stadion melletti kávézóban.

Indulás előtt elvittem a kutyákat sétálni. Scarlett szerencsére nem is sejti, hogy mit és mikor tervezem, különben infarktust kapna. Nem volt odáig az ötletért, hogy bármilyen formában is be akarok avatkozni Emma és Erik életébe.

Felél órával később az autómmal a stadion parkolójába hajtottam, ahol letettem a járműt, majd gyalog közelítettem meg az alig kétszáz méterre lévő kávézót.

Messziről kiszúrtam legjobb haverom, aki valószínűleg már összefagyva toporgott a kávézó előtt. Nem is értem miért nem ment be.

- Csá, haver! - fogtam vele kezet.
- Szia, Marco!
- Miujság van Londonban? - ültünk le az egyik asztalhoz miután megszabadultunk kabátjainktól.
- Minden oké. - válaszolt röviden.
- Augustus óta nem voltál itthol, ne mondd, hogy semmi nem történik Angliában. - nevettem.
- Napi két edzésem van, hogy minél hamarabb fel vegyem a tempót a csapattal, utána többnyire haza megyek és kidőlök vagy néha beülünk a csapattal valahova. - rántott vállat.
- Meddig maradsz?
- Holnap megyek, de az ünnepekre vissza jövök és majd csak jövőre utazom vissza Londonba. Ha már az ünnepeknél tartunk, idén hol szilvesztereztek? Nincs kedvetek átugrani Münchenbe?
- Az igazat megvallva...öhm...Emmáéknál szilveszterezünk Magyarországon. - tudtam, hogy neki ez most egy tőrdöfés, de nem hazudhattam a legjobb haveromnak. - De ha gondolod velünk tarthatsz....és talán meg is beszélhetnétek a dolgokat.
- Már van programom. - húzta ki magát. - Mikorra tervezed a leánykérést? - terelte el rögtön a témát.
- Karácsonykor szeretném, a családi összejövetelen.
- És találtál már gyűrűt?
- Természetesen, profi segítségem volt. - vigyorogtam. - Nézd! - mutattam felé telefonom képernyőjét, amelyen egy kép volt megnyitva a gyűrűről.
- Ez tényleg gyönyörű! - bólintott elismerően. - És a baba nemét tudjátok már?
- Igen, kislány lesz!
- Gratulálok, haver!
- Kössz! Nincs kedved eljönni velem edzésre? - néztem órámra.
- Most? - bólintottam. - Áh, nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Na, ne csináld már! A többiek is örülni fognak neked.
- Legyen! - sóhajtott nagyot.
- Király! Akkor fizetek és mehetünk. - álltam fel az asztaltól.

- Azért kicsit hiányzik ez a közeg. - sóhajtott nagyot Erik a stadionba lépve.
- A szurkolóknak is hiányzol és persze nekünk is. De azért Londonban se lehet olyan rossz.
- Nem rossz, de a szurkolóink meg sem közelítik a dortmundi szurkolókat. - vigyorog.
- Bejössz? - mutattam az öltöző felé, mire bólintott.

- Na kit hoztam? - kiabáltam el magam az öltözőbe belépve, mire mindneki felém kapta a fejét.
- Erik! - ugrott fel mindenki egy emberként.
- Csá! - pacsizott le mindenkivel a védő.
- Mi van már, Fiúk! - lépett be az ajtón néhány perccel később Lucien. - Erik! De jó itt látni! Mi szél hozott erre?
- A városban van dolgom és Marco felajánlotta, hogy tartsak vele.
- Remélem nem baj? - néztem az edzőre.
- Miért lenne? Eriket mindig szívesen látjuk, ha erre jár! Igaz? Ti viszont dupla köröket fogtok futni, ha nem készültök el két percen belül. - nézett szigorúan végig a csapaton. - Tempó! Tempó! - tapsikolt, majd Erikkel együtt hátat fordítva nekünk kilépett az öltöző ajtaján.
- Te, figyu már haver! Mi lesz, ha összefutnak Emmával? - lépett mellém Mario. Nem válaszoltam csak egy mindent tudó vigyorral az arcomon magamhoz vettem melegítő felsőmet és kiléptem az ajtón. Ó ha te azt tudnád haver.

Lucien elég keményen megdolgoztatott minket, amit nem csodálok hiszen nagyon fontos mérkőzés elé nézünk. A Hertha ellen lesz az idei év utolsó meccse, amit, ha megnyerünk az élen zárjuk az őszi szezont. Csapatkapitánykén viszont nem csak erre gondolok már, hanem, hogy a tavaszi szezont is jól kezdjük meg, mert az elmúlt néhány évben mindig jól kezdtünk, aztán a tavaszi szezonban mindig történt valami, ami miatt nem tudtuk elhozni a "salátás tálat".

Az edzés végén rögtön Erikhez siettem, hogy még az előtt szóval tudjam tartani mielőtt lelép. Akció indul.

- Erik!
- Hm?
- Kérhetek egy kis szívességet? - bólintott. - Scarlettel orvoshoz kellene mennünk úgy fél óra múlva, de van néhány fontos papírom Klara irodajaban. Le tudnád nekem hozni azokat, míg átöltözök?
Tudom, hogy elég gyerekes ez a terv, de ahogy ők viselkednek is gyerekes. És a cél szentesíti az eszközt.

Emma szemszöge

A szemeszternek vége. A vizsgáim egy részét múlt héten letudtam, aminek az lett a következménye, hogy az összes papírmunka felhalmozódott az asztalomon és most egyszerre szakadt a nyakamba. Az eddig hatalmas íróasztalomat most egy apró játék asztalnak éreztem. A papírok össze vissza hevertek és hogy fokozzam a saját hangulatomat egy "jól" ütemezett mozdulattal le is söpörtem néhányat.

- Gyere! - szóltam, miközben leguggoltam az asztal alá esett papírokért.
- Szia, Klara! Boccs, hogy zavarok, de Marco... - az ismerős hang hallatára rögtön fel kaptam a fejemet, aminek az lett az eredménye, hogy az hatalmasat koppant az asztal lapján.
- Erik? - nem tudtam eldönteni, hogy a hatalmas ütés következtében látom a férfit vagy tényleg itt áll teljes életnagyságban előttem.
- Emma? - rökönyödött le ő is.

- Jól vagy? - nézett rám ijedten, amikor a fejemhez kaptam.
- Forog velem a világ. - kapaszkodtam meg az asztal sarkába.
- Szólok a dokinak! - kapott a kilincs után. - Emma?!
- Hm?
- Nem nyílik. - nyomta többször is le a kilincset.
- Nyomd meg erősebben! Biztos beragadt.
- Nem! Ez be van zárva!
- Az kizárt! - a szédülésem, mintha eltompult volna az ijedtségem mellett.
- Nem lehet, hogy a takarító volt az?
- A saját irodámat általában saját magam zárom.
- És itt van a kulcsod?
- Igen, itt van... - nyúltam a zsebembe, de az említett tárgy nem volt ott, ahova emlékeim szerint raktam néhány órával ezelőtt. - Ilyen nincs.
- Mi az?
- Nincs meg a kulcsom. - az ájulás kerülgetett és ezúttal már nem a fejemet ért ütéstől. Augusztus óta nem láttam az előttem álló férfit, és több mint két hónapja egy szót sem váltottunk a történtek után, most pedig itt van és ki tudja mennyi időt kell vele eltöltenem egy légtérben, ugyanis kicsi az esélye, hogy nyolc óra után még bárki is tartózkodik a stadion területén.
- Nem hiszem el, hogy még egy kulcsra se tudsz vigyazni! - dünnyög.
- Mi van? - akadtam ki. - Ne is haragudj, de te mégis mit képzelsz? Különben meg, biztos vagyok benne, hogy miattad ragadt be. Olyan hévvel jöttél be azon az ajtón, hogy csoda, hogy még egyben van. - lett úrrá rajtam a harag. Nyoma sem volt már a néhány perccel ezelőtti aggódásának. - Egyébként meg mi a fenét keresel itt? Neked Londonban kellene lenned az új barátaiddal. - tettem hozzá gúnyosan.
- Na mi van? Csak nem megzavartam egy titkos találkozót Romannal? - szúrt vissza gúnyosan.
- Csezd meg! - dobtam hozzá egy kezem ügyébe kerülő radírt, ami elől még időben elhajolt. Éles csend telepedett közénk.

- Fenébe már! – morrant fel és két lépéssel letudta a köztünk lévő távolságot, majd a következő percben arra eszméltem fel, hogy szenvedélyesen ajkaimra tapad. Ha lehet mondani egyre jobban falta ajkaimat és ezúttal nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam. Karjaimat nyaka köré fontam, hogy még közelebb húzhassam magamhoz, és lábujjhegyre álltam, hogy ne kelljen annyira lehajolnia. A csókja dühös, mohó és követelőző volt, mégis egy olyasfajta érzés kerített hatalmába, amit már rég nem éreztem. A gyomrom azonnali reakcióba lépett az érzéseimmel és ismerős, jóleső bizsergés szaladt végig rajta. Elég sokszor csókolóztunk már, de ilyet egyiknél sem éreztem. Még az elsőnél sem.
Ujjaimmal a hajába túrtam, ami már kicsit hosszabb volt, mint amikor legutoljára fogtam. Felmordult, amikor meghúztam kicsit hosszabbra nőtt tincseit, majd Erik a fenekem alá nyúlt, majd mindenféle nehézség nélkül az íróasztalom tetejére tett lesöpörve az összes papírt, amin eddig dolgoztam. Sóhajtva fogadtam minden érintését, ahogy az ujjai a pólóm alatt kalandoznak, és úgy járatják körbe a testem minden egyes pontját, mintha valamiféle különleges kiállítási darab lennék. Elszakította tőlem az ajkait, majd a nyakamat és a mellkasomat kezdte el beborítani a csókjaival. Akaratlanul is felnyögtem, miközben kirázott a hideg, de ezzel Eriket még jobban beindítottam. Nagy levegőt vettem, mikor pár másodpercre elváltak ajkaink. Annyira kívántam őt, mint még soha senki mást.  Nem tudtam mi történik, nem tudtam mit miért teszek, valahol, legmélyen tudtam, hogy ez a lehető legrosszabb dolgot, amit most tehetek, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. A csókjának, az érintésének, az illatának, a vágy vadul lüktetett ereimben. Nem akartam mást, csak érezni őt. Elhalt sóhaj szaladt ki a számon, ahogyan Erik a nyakamhoz tévedt és gyengéd kínzásba kezdett fogaival a bőröm egy pontján, fejemet felfelé irányítva hagytam neki nagyobb teret, miközben barna tincseinek selymessége simogatta az ujjaimat. A mellem alatt végig cirógatta a hasam fel-le, majd az oldalamon is, közben szüntelenül csókolta, szívta és óvatosan harapta az érzékeny bőröm, ezzel egyre gyorsabb pulzálást kiváltva egy testrészemből.
- A rohadt életbe! - suttogta. - A rohadt életbe! - könnyed mozdulattal megemelt, és az irodámban lévő kanapéra emelt át, hirtelen alatta találtam magamat, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy megszabadítsam a nadrágjától. Ujjaim fürgén bogozták ki az övcsatot, legszívesebben letéptem volna róla, de helyette inkább hagytam, hogy ő tegye meg. A ruhadarabot a földre hajította, a pólójával együtt, majd csókjaival elhalmozta a nyakamat. Heves volt, én pedig a nyakába kapaszkodtam és megemeltem a csípőmet, hogy a szabadon lévő kezével megszabadíthasson maradék ruháimtól is. Immáron teljesen meztelenül feküdtem előtte, de semmi ellenvetésem nem volt, csak őt akartam. Nem sietett el semmit. Kiélveztünk minden percet, amit együtt tölthettünk.
Édes ajkaival lassan csókolta végig egész testemen, ami apró nyögésekre késztetett. Úgy éreztem felrobbanok az érzéstől, ami hatalmába kerített, ahogy nyálas csókjai beborították az egész testemet. A csípőm megemelkedett aztán a vállába kapaszkodtam, amikor ajka visszatévedt hozzám, teljes testével rám hajolt majd szinte azon nyomban belém hatolt. Lihegve hajoltam a nyakába, miközben ujjaimmal végigsimítottam a tökéletes kidolgozott mellkasán. Ütemesen kezdett el mozogni, miközben szenvedélyes csókokkal kényeztette, hol ajkaimat, hol pedig megkeményedett bimbóimat.

Testünk úgy illeszkedett össze, mintha mindig is egymásnak lettek volna teremtve. Erik gyengéd, mégis szenvedélyes volt, úgy érzem minden benne volt, amit az elmúlt hónapokban átéltünk, szerelem, szenvedély, düh...

Hangos és vad zihálás töltötte be az apró irodahelyiség fülledt levegőjét, mígnem testem megfeszült Erik játékától, majd pár lökéssel később gerince ívbe feszült, s nevem mormogva velem együtt átadta magát az édes élvezetnek.

Nem gondolkodtunk, csak a szívünkre hallgattunk, és ekkor követtünk el egy óriási hibát...