December van. Néhány napja esett le az első hó, itt Németországban. Az elmúlt három hónapban szerencsére minden vissza állt a rendes kerékvágásba. Visszatértem az egyetemre, ahol a napjaim jelentős részét töltöttem. Október elején sikerült visszatérni a csapathoz is, ezzel pedig hivatalosan is futball szakágra specializálódtam. A csapatnál a vártnál nagyobb játékos mozgás volt, szerencsére könnyen beilleszkedtek és nekem is volt már hozzájuk szerencsém. Bettivel szinte teljesen megszakadt a kapcsolatom, ellenben Elizával, akivel a szokottnál is többet videochateleünk. A bátyámmal már egy éve alkotnak egy párt, aminek őszintén örülök. Nagyon jól mutatnak együtt és ezt velük is tudattam a múlt hónapban, amikor otthol jártam. A szüleim nagyon hiányoltak már és nekem is borzasztóan hiányoztak, így alaposan kihasználtam az otthol töltött időt velük. Feltöltődve tértem vissza Németországba és el is határoztam, hogy változtatok a mindennapjaimon. Ennek első lépéseként elkezdtem futni és jógázni. A fennmaradt kevéske szabadidőmet pedig általában a csajokkal vagy Marcoval töltöttem. A csatárral az eddiginél is jobb viszonyt kezdtem ápolni és azt hiszem egy örökre szóló barátra találtam benne. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy néhány nappal ezelőtt engem kért fel, hogy kísérjem el gyűrűt választani Scarlettnek, ugyanis a közeljövőben szeretné megkérni barátnője kezét.

A szezon még tart. A fiúk most is jól kezdték az őszt, remélem ezúttal sikerül végre behúzni nekik.
Szerencsére Lucien és vezetőség még mindig számít a munkámra, olyannyira, hogy még saját irodát is kaptam, ugyanis a csapat marketingese hamarosan szülni fog és, amíg Klara szülésiszabadságon lesz én veszem át a helyét. Madarat lehetett velem fogatni a hír után. Imádom a munkámat és titkon abban reménykedem, hogy ha megszereztem a diplomámat ugyanitt folytathatom.

- Bejöhetek? - dugta be a fejét irodám ajtaján két kopogás után Marco.
- Gyere! - csuktam be az előttem heverő mappát.
- Ráérsz?
- Már vége az edzésnek? - néztem órámra.
- Igen. Nincs kedved beülni egy kávéra, ha végeztél?
- Ugye nincs baj? - néztem rá gyanakodva.
- Nem, dehogy. Sőt... - vigyorgott. - Mi baj lehetne, hisz apa leszek. Csak beszélgetni szeretnék. - rántott vállat. A tanácsodat szeretném kérni.
- Fél óra múlva végzek, ha az úgy jó neked is.
- Szuper! A parkolóban megvárlak. - mosolygott. - Ja, és kössz Emma! - lépett még vissza az ajtóból, mire csak bólintottam.

Pontosan fél órával később már az irodám ajtaját próbáltam bezárni és minél kevesebb ideig feltartani Marcot.

- Ne haragudj! - ültem be mellé az autóba.
- Semmi gond! Végeztél? - indította be a motort.
- A holnapival is!
- Wow! Nem toltad te ezt kicsit túl? - nevet.
- Mivel holnap estig óráim vannak és nem tudok bejönni, így muszáj volt. - rántottam vállat.
- Meg is jöttünk! - vette ki a kulcsot a gyújtáskapcsolóból.

- Miről szerettél volna beszélni? - ültünk le egy félre eső asztalhoz miután rendeltünk egy-egy lattet.
- Az eljegyzésről. Szeretném a tanácsodat kérni.
- Az enyémet? - lepődtem meg.
- Igen, miért?
- Azt hittem ebben Sarah segítségét kéred. Ne érts félre én nagyon szívesen segítek neked, hisz imádom Scarlettet és téged is, de Sarah jobban ismeri őt.
- Ő most vissza utazott az egyetemre a vizsgái miatt.
- Ja tényleg. - csaptam homlokon magam.
- Na akkor mesélj szépen! Mit tervezel? - lelkesedtem.

Nem gondoltam volna, hogy egy férfi is tud ilyen lelkes lenni, miközben az eljegyzést tervezgeti. Marco mindent végig gondolt már és tulajdonképpen nem is értem mihez kellettem én, hiszen minden úgy tökéletes ahogy azt eltervezte. Kicsit irigy is lettem Scarlettre, hogy ilyen tökéletes férfit talált maga mellé.

- Úgy örülök, hogy ilyen jól megvagytok. - sóhajtottam nagyot. - Rád fért már egy kis boldogság!
- Akárcsak rád! Mi van veletek? - váltott komoly hangnemre.
- Hogy érted azt, hogy veletek?
- Veled meg Erikkel! - mintha tőrt döftek volna a melkasomba a név hallatán.
- Nincs olyan, hogy én meg Erik! - léptem fel egy kicsit erélyesebben.
- Mondd, miért csináljátok ezt? - sóhajtott nagyot.
- Azt nem mondtad, hogy mikor tervezed megkérni a kezét. - köhintettem.
- Borzasztó makacsak vagytok mind a ketten! Remélem tudod! - ingatta fejét. - Még nem döntöttem el. Karácsonykor vagy szilveszterkor, attól függ, hogy alakul. - csillantak fel szemei.
- Akkor nem szilvesztereztek velünk? - szomorodtam el.
- Dehogynem! Ki nem hagynám, hogy lássam, hol nőttél fel. - vigyorgott.
- Helyes!
- Csomagoltatok az asszonynak egy kis sütit, mert ha meg tudja, hogy itt jártam és nem vittem neki sütit megöl. - állt fel nevetve az asztaltól.
- Itt megvárlak. - ráztam a fejem nevetve.

Míg Marco a sütikre várt én előkaptam a telefonomat, hogy egy pillanatást vegyek rá. Írtam egy sms-t anyának, majd messengeren vissza írtam a bátyámnak és Elizának is. Mivel a focista még mindig az eladóval csevegett gondoltam felnézek a közösségi hálókra is. Nem ez volt életem legjobb döntése. Alig hogy betöltött a felület az Ő fotója tárult szemeim elé. A kisfiús mosoly az arcán az én ajkaimra is mosolyt csaltak. Borzasztóan hiányzott. Fáj minden egyes perc, amit nélküle kell eltöltenem, de ő döntött úgy, hogy telejsen megszakítja velem a kapcsolatot. Ő az aki nem hitt nekem és elhisz mindent, amit egy utolsó pletykalap hoz le.

- Megjöttem. - köhintett mögé lépve Marco, mire gyorsan zsebembe csúsztattam telefonomat. - Mehetünk? - bólintottam.

Marco felajánlotta, hogy haza visz, de mivel alig egy utcára laktam a kávézótól, így ezúttal elutasítottam őt. Legalább egy kicsit kitisztult az agyam mire haza értem. Gyorsan összedobtam egy egyszerű vacsorát magamnak, majd befészkelve magam a kanapéra videóhívást kezdeményeztem a családom, majd Eliza felé.

Marco Reus szemszöge

- Csomagoltatok az asszonynak egy kis sütit, mert ha meg tudja, hogy itt jártam és nem vittem neki sütit megöl. - álltam fel nevetve az asztaltól.
- Itt megvárlak. - rázta a fejét nevetve.

Az eladó régi jó barátom volt, így egy kicsit elidőztem a pultnál. Mikor visszafelé sétáltam asztalunkhoz egy pillanatra megálltam Emma mögött, aki mozdulatlanul meredt telefonjára. Egy lépéssel közelebb léptem hozzá, hogy lássam mi az ami ennyire leköti a figyelmét. A képernyőn Erik fotója virított, amit valószínűleg a csapat posztolhatott róla. Érdeklődődve vártam Emma reakcióját a fotót látva, de semmi nem történt. Csak bámult maga elé mozdulatlanul.

- Megjöttem. - köhintettem mögé lépve, mire gyorsan zsebébe csúsztattam telefonját. - Mehetünk? - csak bólintott.
- Felajánlottam Emmának, hogy haza viszem, de nem élt a lehetőséggel, így miután elköszömtem tőle be is pattantam autómba. Mielőtt beindítottam volna a motort elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem a jól ismert számot. Két csörgés után fel is vette.
- Csá, haver! Mi a szitu? - szólt bele.
- Csá, Erik! Minden oké! A leánykérést szervezem.
- Már itt tart a dolog? Remélem azért kértél egy kis segítséget. - nevetett.
- Itt bizony. Igen, Emma rengeteget segített. - szándékosan hoztam fel a lány nevét. Kíváncsi voltam mit reagál majd.
- Aha. - szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Beszéltetek mostanság?
- Nem. - zárta le ennyivel.
- És nem utazol haza mostanság?
- Ha minden igaz jövőhéten utazom.
- Király! Nincs kedved összefutni? - mintha felkapcsolták volna a villanyt a fejembe. Zseniális ötletem támadt. Kitaláltam valamit, hogy békíthetném ki ezt a két idiótát.
- Mindenképp!
- Akkor még egyeztetünk! Csá haver!
- Csá!

- Kicsim! Megjöttem! - kiabáltam el magam közös lakásunk küszöbét átlépve. Lassan fél éve, hogy össze költöztünk Scarlettel és imádom, hogy mindig mellettem van. Úgy érzem teljes az életem amióta az életem része. És néhány hónap múlva már hárman leszünk. Amióta tudom, hogy apa leszek ráadásul kislányunk lesz madarat lehet velem fogatni. Már feladtam a reménnyel, hogy normális családom lehet, aztán megjelent Scarlett a semmiből. A jó isten küldte őt hozzám. Ebben biztos vagyok.
- Még csak most lett vége az edzésnek? - lépett ki a konyhából kezében egy törlőkendővel.
- Nem, beültem Emmával egy kávéra. Próbáltam kideríteni, hogy mi van vele és Erikkel. Ahányszor szóba kerül Erik mindig eltereli a témát. Sőt ma azon kaptam, hogy az ő képét nézegeti.
- Ez nekem is féltünt mostanában. - gondolkodott el.
- Erik jövőhéten haza utazik. Valamit ki kell találnunk, hogy kibékitsük őket. És már tudom is, hogy hogyan fogom.
- Nem tetszik nekem ez az őrült arc. - ingatta a fejét.
- Apropó, hoztam neked sütit!
- Uh, milyet? - csillantak fel szemei.
- Mm...csokitorta éés mignon és... - húztam az idegeit.
- Sacher? - nyalogatta száját.
- Az bizony. - bólintottam.
- Imádlak! - szinte a nyakamba ugrott örömében. - Szeretlek! - csókolt meg. Már majdnem ellépett tőlem, de nem hagytam. Derekánál fogva húztam vissza magamhoz, majd az eddig lágy csókot elmélyítve toltam gyengéden a konyhapultnak.
- Szeretlek! Alig várom, hogy a karomban tarthassam a kislányunkat. - toltam el magamtól, majd még lapos hasát kezdtem el simogatni.
- Szerinted jó anya leszek? - nézett rám kétségbeesetten.
- Te leszel a világ legjobb anyukája, kicsim!
- Szeretlek, Marco! - bújt hozzám mégközelebb. Teljes csend telepedett ránk, ami nyugalommal árasztotta el testemet, lelkemet. Kívánni se kívánhatnék szebb életet, mint amit most élek. A sorozatos sérüléseim után és amikor 2014-ben kiderült, hogy nem vehetek részt az Európa Bajnokságon az életem kilátástalanná vált. Úgy éreztem mindennek vége. Fel akartam adni a karrierem. Ha a fiúk nem állnak mellettem talán most nem itt tartanék. Nem tarthatnám a karjaimban ezt a csodálatos nőt, aki mindig mindenben mellettem van és félév múlva nem lennék egy csodálatos kislány édesapja. Hálás vagyok Istennek az életemért!