Miután Erik haza hozott szerettem volna egy kicsit egyedül lenni és ezt vele is megosztottam. Kellett egy kis idő, hogy átgondoljak mindent, ami az elmúlt órákban történt. Azzal hogy elmegy minden meg fog változni. Nem csak az ő vagy az én életemben, hanem a közös életünkben is.

Kicsit talán túlreagáltam a dolgokat, hiszen tudtam, hogy ez előbb vagy utóbb be fog következni, de azt hittem, hogy lesz időm rá felkészülni. Azt hittem, hogy van olyan erős a kapcsolatunk Erikkel, hogy meg tudjuk beszélni és nem kell titkolóznunk egymás előtt, de ő már kész tények elé állított és ez az ami annyira érzékenyen érintett. Nem szerettem volna beleszólni, hisz ez az ő döntése és bármi is történjen én támogattam volna és támogatni is fogom, de  a helyzet, hogy csak két hetet hagyott kettőnknek borzalmasan fájt. Ő Angliában, én Németországban. Neki a foci lesz az első, nekem az egyetem. De akkor mi lesz velünk? Mi lesz azzal a mindent elsöprő szerelemmel, amiért oly sokat küzdöttünk?

Azt mondják az igazi szerelem ellenáll a távolságnak. Próbálok ebben hinni és reménykedni, de ehhez két ember kell. Bíznunk kell a másikban és minden erőnkkel kitartani a másik mellett történjen bármi. Ezt mind a kettőnknek akarni kell és, ha a kapcsolatunk tényleg elég erős ki fogjuk bírni ezt az egyenlőre bizonytalan időt. Egy biztos. Az életünk fenekestül fel fog fordulni vagy jó, vagy rossz értelemben.

Gondolatmenetemből a telefonom csörgése szakított ki. A kijelzőn Marco neve villogott.

- Szia Marco! Miujság? - vettem fel kicsit kedvetlenül.
- Szia Emmus!
- Már mondtam, hogy ne hívj így! - förmedtem rá.
- Mi a baj kislány?
- Semmi csak... - kezdetem bele.
- Mindegyis! - vágott közbe. - Figyelj Kislány! Búcsú bulit szervezünk a kölyöknek. El tudnád csalni valahogy a The Leedsbe? Este 7-re!
- Marco! Ez most nem... - kezdtem bele, de újra félbe szakított.
- De le ne lődd a poént! - mojdta, mondta és mondta. Egy szót sem tudtam közbe szólni.
- Marco!
- Akkor hétkor ott találkozunk!
- Marco! - kiabáltam még bele a telefonba, de a próbálkozásom esélytelennek bizonyult. Letette.

Ezt nem hiszem el. Ha Marco valamit a fejébe vesz, annak úgy is kell történnie. Komolyan, nem irigylem Scarlettet.

Tulajdonképpen én is szeretném, ha Erik méltóképpen búcsúzhatna el a csapattól, hiszen állandó tagja volt a sárga-feketéknek és nincs játékos, aki ne kedvelné őt, de előtte meg kell beszéljük a közös dolgainakat. Minél hamarabb.

Magamhoz vettem a táskámat és a kocsikulcsot, bepattantam az autómba és egyenesen párom házához vezettem.

A házhoz érve kettőt kopogtattam, ami szinte rögtön ki is tárult előttem. A focista arcán meglepődöttséget véltem felfedezni.

- Emma?! Szia!
- Beszélnünk kell! Bejöhetek?
- Persze! Hogy vagy? - vakargatta tarkóját zavartan miután beléptem az ajtón.
- Szerinted? Most tudtam meg, hogy pár nap múlva elmész, és azt sem tudom, hogy hogyan kellene reagálnom erre az egészre. - akadtam ki. - Ne haragudj! - sóhajtottam. - Én csak...aggódom. Erik én szeretlek és nem akarlak elveszíteni! - néztem rá kétségbeesetten.
- Meg fogjuk oldani, kicsim! - simított végig arcomon.
- De a távkapcsolatok sosem működnek és majdnem ezer kilométer lesz köztünk. Erik én...
- Emma! Annyi mindent megoldottunk már együtt! Annyi mindent kibírt már a kapcsolatunk. Miért ne sikerülhetne most is?  A csapat nagy része van hogy hetekig nem találkoznak a párjukkal a munkájuk miatt. Ha ők kibírják mi is meg fogjuk oldani. Mindent meg fogok tenni, hogy így legyen szerelmem, mert Szeretlek és nem szeretnélek elveszíteni! - nyomott lágy csókot ajkaimra. - Amikor csak tudok haza utazom és te is jöhetsz bármikor. London kevesebb, mint egy óra repülővel. - És kitudja, fél év és lehet vissza is jövök a csapathoz. Hiszen csak kölcsön játékos leszek.
- De miért nem mondtad el nekem korábban?
- Féltem. - hajtotta le ő is a fejét. - Féltem, hogy elveszíthetlek.
- És most így jobb? Mire észbe kapok te már rég úton leszel a repülőn London felé. - pityeredtem el.
- Sajnálom! Hibát követettem el azzal, hogy nem szóltam, de helyre fogom hozni. És ezt azzal kezdeném, hogy a hátra lévő néhány napot csakis veled szeretném eltölteni. Szeretném, ha minden egyes percet kihasználhatnánk. Együtt. - húzott magához még közelebb derekamnál fogva. - Kényesztetni foglak! - suttogta fülemhez hajolva. - Csak az enyém leszel, két teljes héten keresztül. - puszit bele fülembe.
- Szeretlek! - toltam el magamtól, majd könnyeimet letörölve tapasztottam ajkaimat övéire. Erik még szorosabban húzott magához. Csókunkat egy percre sem megszakítva kezdett el hátrálni egészen a kanapéig, ahol leült és ölébe húzott, így én lovagló ülésbe ültem az ölében. Hatalmas kezeivel oldalamat simogatta, amitől rögtön kirázott a hideg és a nyakába mosolyogtam. Hiányzott a közelsége. Borzasztóan hiányzott és még mennyire fog, ha elmegy. Próbáltam nem folyamatosan erre gondolni és megélni a pillanatot, de képtelen vagyok rá.
- Ne gondolkozz, csak élvezd! - fogta kezei közzé arcomat. - Gyere velem! - pattant fel hirtelen, mint akinek csak most jutott eszébe valami.
- Hova?
- Mutatok valamit! - húzott maga után az emelet irányába.

Kíváncsian lépkedtem a focistát követve, aki egyenesen a szobájába vezetett.

- Mit tervezel? - néztem körbe, miközben egy fotón akadt meg a szemem.
- Mindjárt megtudod. - kezdett el kitakodni miközben én közelebbről is szemügyre vettem azt a fotót.
- Ez az a fotó, amit... - érzékenyültem el.
- Igen az! - karolta át hátulról a derekamat. - De nem ez az én igazi meglepetésem. - fordított magával szembe. - Hanem ez! - kezem után nyúlt, majd az eddig tenyerében szoromgatott kis ékszert átejtette az enyémbe. - Azt szeretném, ha rá nézel mindig eszedbe jussak.
- Erik ez... - szipogtam. Egy nagyon egyszerű nyaklánc volt, amelyen egy gyönyörűen megformázott E betű díszelgett. Káprázatos volt.
- Még a parton oda szerettem volna adni neked, de nem gondoltam, hogy így el fogok szúrni mindent.
- Felrakod? - fordítottam neki hátat, hogy be tudja kapcsolni a nyakláncot. - Gyönyörű! - fogtam ujjaim közzé a medált. - Köszönöm! - néztem fel rá, majd apró csókot hitettem ajkaira. - Nekem is van egy meglepetésem, de ahhoz előbb át kell, hogy öltözzünk. Úgyhogy én haza megyek, átöltözöm és vissza jövök ide hozzád. Addigra te is legyél kész! - daráltam le gyorsan, hogy ne legyen ideje kérdezősködni.

- Szívem! Legalább annyit árulj el, hogy mit vegyek fel. - kiabált még utánam az emeletről.
- Egy farmer és egy ing megteszi. Imádom, amikor ing van rajtad. Annyira szexi! - jegyeztem meg hatalmas vigyorral az arcomon.
- Ha ezt hamarabb tudom csak azt hordok. - hallottam hangján, hogy ő is széles mosolyra húzza ajkait.
- Fél óra és itt vagyok! - jelentetettem ki és már zártam is magam után a bejárati ajtót.

Kevesebb, mint húsz perc alatt el is készültem és pontosan 30 perccel később már Erik háza előtt álltam és vártam, hogy a focista is elkészüljön.

- Kicsit szürreális ez a helyzet, nem gondolod? - lépett ki az ajtón. - Nekem kellene az autómnak dőlve rád várnom miközben azon bosszankodom, hogy ti nők milyen sokáig készülődtök.
- Drágám! Kettőnk közül mindigis te voltál, aki órákig állt a tükör előtt. - incselkedtem. - Az ajtó nyitva áll, uram! - nyitottam ki autóm ajtaját.
- Teljesen földbe akarod dögölni a férfi mivoltomat?
- Eszem ágában sincs! - tettem fel nevetve kezeimet.
- Ezért még csúnyán megfizetsz, drágám! - ült be az autóba a sértődött kisfiút játszva. - Tulajdonképpen miért is nem az én autómmal megyünk? - törte meg az időközben beálló csendet.
- Mert szeretném végre én is vezetni az én drágámat. - simogattam meg a kormányt.
- Áruló! - vágta be a durcit. - Hova is megyünk?
- Na mivan? Már nem durcizol? - kötekedtem.
- Ugye tudod, hogy ma kifejezetten szemtelen vagy?
- Szeretlek! - vigyorogtam ártatlanul.
- A fenébe, hogy nem tudok rád haragudni. - nyomott lágy csókot ajkaimra miközben leparkoltam a bár előtt ahova Marco kérte, hogy hozzam el Eriket.

- Mit tervezel? - kezdett el kérdezősködni.
- Ne kérdezősködj, csak gyere! - léptem át a pub küszöbét.
- Emma! Ide az van írva, hogy zártkörű rendezvény miatt zárva. - nézett vissza az ajtóra, ami remek alkalomként szolgált, hogy magára hagyjam.
- Emma? Emma! Hahó! Kicsim, merre vagy? Szerelmem?
- Meglepetéés! - kiabálta el egyszerre magát mindenki.
- Ez meg mi a fene srácok? - lepődött meg Erik.
- Szerettünk volna egy utolsó bulit csapni veled mielőtt elmész. - lépett mellénk Marco.
- Köszönöm skacok! És neked is drágám! - nyomott egy puszit a halántékomra, majd kérdőn nézett rám, mint aki arra vár, hogy elengedjem.
- Ez az este rólad szól, szóval érezd magad jól, a többi nem számít! - nyomtam egy csókot szájára és magára is hagyva a bárpultot közelítettem meg.

Annyi minden futott át az agyamon, miközben a kért italomat szürcsölgettem és a boldogan vigyorgó Eriket figyeltem. Még egy éve sincs, hogy együtt vagyunk mégis annyi mindent éltünk már meg együtt. Vannak jó és rossz emlékek egyaránt, de bármi történt mindig megoldottuk.

Emlékszem a legelső találkozásunkra, amikor még azt hittem, hogy ő is csak egy a sok közül.

"- A fenébe, hogy lehetek ilyen szerencsétlen! - mondom, mikor sikerül megtalálnom az egyensúlyomat.
- Hogy mit mondtál? - hallom a kérdést németül. Eddig fel se néztem, hogy mégis mibe vagy inkább kibe ütköztem bele.
- Hm? - nézek fel, majd végigmérem az előttem álló fiút. Igazán jóképű ezzel a barna… Gondolatmenetemet megszakítja, amikor lenézek pólójára és meglátom a hatalmas világosbarna foltot. - Oh, ne haragudj, nem figyeltem és beléd ütköztem. És még a kávémat is rád öntöttem. - kérek bocsánatot, most már németre váltva.
- Ugyan, semmi gond. De jól vagy? - aggódik.
- Persze, miért ne lennék? - pirulok el.
- Eléggé nagy útközés volt. - nevet kicsit.
- Jól vagyok. Inkább nekem kellene aggódnom… Tönkretettem a felsődet.
- Oh semmiség, a lényeg hogy a pólóm kivételével mindenki megúszta a dolgot. - nevet újra és ezúttal én is csatlakozok. "

Emlékszem, amikor először voltunk egy társaságban és sorra hoztam magam kínosabbnál kínosabb helyzetekbe. Egyre többet gondoltam rá. Nem tudtam ki verni a fejemből. Valamiért azt éreztem mi már találkoztunk korábban.

"- Várunk még valakire?
- Erik azt üzeni egy kicsit késni fog, ne várjuk meg. Úgyhogy mehetünk. - indult meg Marco.
...
...
...

Nem sokkal azután, hogy kikértük italjainkat a nemrég említett Erik is megérkezett, aki nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam hova tenni a dolgot hiszen alig egy hónapja érkeztem ide, mégis honnan kéne ismernem?
Egész délután ezen törtem a fejemet és ezen az sem segített, hogy a német védő velem szembe foglalt helyet, így ha még akartam sem tudtam volna levenni róla a szemem.

...
...
...

Addig mocorogtam kínomban, hogy az egyik mozdulatom alkalmával valakit véletlenül megrúgtam. És ki más lett volna, mint a velem szembe ülő Erik. Zavartan néztem csillogó kék szemeibe, majd azt se tudtam mit csináljak zavaromba, így egy halk bocsánat kérés után úgy döntöttem inkább megcélzom a női mosdót mielőtt még kínosabb helyzetbe keveredek.

...
...
...

- A fenébe - dünnyögtem, amikor a mosdóból kifelé egy pincér nekem jött és egyenesen a földre estem...volna, ha valaki nem kap el - Kösz... - kezdtem bele a hálálkodásba, de amikor az illető szemeibe néztem újra zavarba jöttem. Ennyire szerencsétlen még én sem lehetek.
- Szemeim nem tudtam levenni csillogó kék szemeiről, szépen ívelt ajkairól és kissé kisfiús mégis markáns arcvonásairól.
- Jól vagy? - szakított ki gondoltaimból, amelyek nagyon nem ott jártak ahol kellett volna, így nem kicsit borulhatott pirosba az arcom, amikor tudatosult bennem, hogy még mindig karjaiban tart
- A...azt hiszem. Köszönöm! - nyögtem ki, majd hajamat megigazítva vissza siettem a többiekhez, akik szerencsére semmit sem láttak ebből az egészből."

Aztán amikor arcon csapott a felismerés.

" - Kávés lány? - húzta félmosolyra ajkait megmentőm miközben karjaiban tartott
- ‎Tessék? - értetlenkedtem
- ‎Te voltál, aki a múlt hónapban a téren rám borította a kávéját - mosolygott kisfiúsan mégis határozottan. És ekkor esett csak le mire céloz a német focista. Hát persze. Akkor ezért volt olyan ismerős már az elejétől fogva. Miért kell nekem állandóan belé botlanom és minden egyes alkalommal szó szerint a karjaiban kikötni?

...
...
...

- Jól vagy?
- ‎A...azt hiszem - néztem rá zavartan
- ‎Biztos? - nézett rám kétségbeesetten csillogó kék szemeivel
- Azt hiszem meghúztam a lábam - mutattam bal végtagomra, ami valóban nagyon fájt
- Gyere! Elkísérlek a csapat orvoshoz - karolt belém"

Egyre több időt töltöttünk együtt... A többiek már rég tudták, amit mi még magunknak sem vallottunk be.

"Már a parkoló bejáratánál jártam, amikor lépteket hallottam magam mögött, majd hirtelen egy kezet éreztem meg vállamon

- Erik? - lepődtem meg
- Haza vihetlek? - vakargatta zavartan tarkóját
- ‎Nem lakom messze - mosolyogtam kedvesen
- Tudom, de az orvos azt mondta ne erőltesd, gondoltam szívesen haza viszlek
- ‎Ha nem okoz gondot, akkor...
- ‎Dehogy - vágta rá kicsit túl hamar is
- ‎Akkor köszönöm - pirultam el

...
...
...

A második játékrész felénél járhattunk, amikor az eddig mellettem ücsörgő Erik edzője utasítására öltözködni kezdett. Már éppen indult volna a partvonalhoz, amikor csuklója után nyúltam. Meglepetten nézett rám a német védő.

- Sok sikert! - mosolygtam rá zavartan
- Köszönöm! - húzta széles mosolyra gyönyörű ajkait

...
...
...

- ‎Jössz velünk bulizni?
- Menjek?
- Gyere! - hallottam meg egy ismerős hangot magam mellett - Mégiscsak te vagy mostmár a kabalánk - vakarta meg szégyenlősen tarkóját a védő
- Azt hiszem megyek öltözni - tűnt el hirtelen Marco
- ‎Köszi a biztatást! Bejött. - mosolyodott el zavartan
- ‎Ha ezen múlik...bármikor - arcom kezdett egy paradicsom színére hasonlítani, így jobbnak láttam elköszönni mielőtt újabb kínos szituációba keverem magunkat - Azt hiszem jobb, ha most..."

Sokszor nem értettem a viselkedését. Egyszer fent, egyszer lent...

" - Nincs kedved táncolni? Ha már itt vagy - húzta ajkait félmosolyra
- ‎N...nem tudok t...táncolni - nyögtem ki még mindig szorosan karjai között, arcunkat alig pár centi választotta el
- Csak bízz bennem! - karolta át derekamat, míg kezeimet nyakához húzta én pedig gondolkodás nélkül követtem. Alig tettünk meg pár lépést, amikor egy figyelmetlen mozdulattal sikeresen rátapostam lábára.
- Ne haragudj! Én mondtam, hogy... - kezdtem bele, de félbeszakított
- ‎Nyugi! - mosolygott kedvesen, majd fülem mögé tűrte rakoncátlan hajtincsemet - Menni fog! - úgy a második szám végére egészen belejöttem, mire a DJ stílust váltott és valami borzalmas latin zenére cserélte az eddigi dalokat
- Azt hiszem mostmár tényleg megyek. Ez már tényleg nem az én stílusom.
- ‎Ne, várj! - nyúlt karom után. Közelebb húzott magához, és ha ez lehetséges volt, még közelebb simultunk egymáshoz. Az egyik kezét lágyan, de határozottan a derekam csúsztatta, ezzel elérve, hogy még közelebb kerüljek hozzá. A másik kezével továbbra is az én jobbomat tartotta, finoman simogatva azt a hüvelykujjával. A szabadon maradt kezemet felvezettem izmos vállára.
- Erik elkezdett lassan a zene ütemére mozogni magával húzva engem is. Tekintetünket nem tudtuk elszakítani egymásétól. Irányított. De nem is akárhogyan. Úgy táncolt, mint egy szexi félisten, aki nincs tudatában azzal, milyen hatással van rám. Olyan volt, mintha nem is mi lettünk volna. Hatalmas, férfias tenyere lejjebb vándorolt a derekamon, ám még pont nem érintette  meg fenekem és saját magamat is meglepve, bántam, hogy nem kerülünk egymáshoz még közelebb. A zene intenzív ritmusa és az, ahogy mozogtunk rá, felperzselte körülöttünk a levegőt. A testem szinte lángolt és minden porcikám azt kívánta, ne érjen véget a szám és ne illanjon el ez a pillanat.
...
...
...

- ‎Szia Erik! Baj van?
- Dehogy. - mosolygott kedvesen - Csak a múltkor nem tudtunk beszélni és szeretném, ha ezt most be tudnánk pótolni.
- ‎Szerintem nincs... - kezdtem bele, de telefonom újra félbe szakított minket. "Bence" villogott megint a képernyőn neve és egyben egyik kedvenc közös képünk is, ami mosolygásra késztetett. - Boccs csak a... - kezdtem bele a magyarázkodásba, de Erik már nem állt előttem. - Bátyám.. - mondtam leginkább már magamnak. Ebbe meg mi ütött? Beszélni akar velem, most meg itt hagy?
...
...
...

- Erik? - érintettem meg bátortalanul vállát
- Mit akarsz?
- ‎Szeretnék veled beszélni
- Én nem - válaszolt rám sem nézve
- Hallgass meg kérlek!
- Nem akarlak meghallgatni! - állt fel hirtelen - Tudod elegem van belőled. Elegem van, hogy hülyének nézel és mindenkinek kelletted magad. Ha csak rád nézek szánalmat érzek, nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. De várj, majd én segítek. Hagyj engem békén és csinálj valaki másból bolondot. Én befejeztem."

Az első, mindent elsöprő csók.

" Belenéztem csillogó kék szemeimbe és nem tudtam nemet parancsolni magamnak és az érzéseimnek. Hagytam, hogy a szívem vezessen és megtörténjen, aminek már rég meg kellett volna.

Lassan közelített ajkaival enyéim felé és amikor látta, hogy nem ütközik ellenállásba felbátorodva húzott közelebb magához és nyomta ajkait enyéimre. A gyomromban a lepkék rögtön életre keltek. Kizártam minden körülöttem lévő dolgot és csak rá és édes csókjaira koncentráltam. Először csak lassan ízlelgettük egymás ajkait, majd gyengéden nyelvével bebocsátást kért, amit gondolkodás nélkül meg is adtam neki.

Nem törődtünk semmivel, sem azzal hogy mi történt eddig, sem azzal hogy mi fog. Csak a pillanatnak éltünk. Egymásnak. Mert nem vágytunk másra, csak egymásra."

És, amikor végre nem csak magunknak, de egymásnak is bevallottuk az érzéseinket.

" Erik én olyan hülye vagyok, én... - mondtam, mondtam és mondtam - Én saj... - folytattam volna, de ekkor hirtelen tapadtak ajkaimra Erik ajkai. Mi tagadás nem kicsit lepődtem meg. Először reagálni sem tudtam, amit valószínűleg elutasításként fogott fel a focista, azonban mielőtt elválhatott volna tőlem tarkójánál fogva húztam újra magamhoz és mélyítettem el csókunkat.

...
...
...

- ‎Most akkor mi lesz?
- Szeretném elejéről kezdeni az egészet, ha már így elszúrtam. Szeretnélek elvinni egy igazi randira. - mosolyodott el kisfiúsan - Mit szólsz hozzá?
- ‎Azt, hogy örömmel elmegyek veled egy igazi randira - hajoltam közelebb hozzá - És hogy alig várom már - érintettem meg ajkaimmal ajkait mire rögtön reagált is.
...
...
...

Mosolyogva könyveltem el, amikor a kávézóból kilépve Erik enyémre kulcsolta hatalmas kezeit.

...
...
...

- Gyönyörű vagy! Sajnálom, hogy annyiszor megbántottalak. - nézett rám komolyan - Hülye voltam, de szeretném helyre hozni. - hajolt közelebb
- És ezt hogy szeretnéd véghez vinni? - incselkedtem magam is meglepve
- ‎Mondjuk kezdetnek így - hajolt még közelebb hozzám, míg újra össze nem értek ajkaink. Lágyan, puhatolózva csókolt. Forróság járta át egész testemet ahol hozzám ért. Lassan én is felvezettem karomat testén és nyaka köré csavarva húztam még közelebb magamhoz."

Amikor hivatalosan is felvállaltuk a kapcsolatunkat.

" Ahogy a játékvezető lefújta a meccset Erik rögtön irányomba indult, de pár lépés után megtorpant. Láttam rajta, hogy ő sem bírja vissza fogni magát és nem is nagyon akarja. Pár pillanatig csak nézett engem, mintha hezitálna, mintha mérlegelné a dolgokat, de aztán hirtelen legyintett egyet a kezével azt mutatva, hogy nem érdekli őt semmi, a közelebb lépett hozzám, két tenyere közzé vette az arcomat, majd összeforrasztotta ajkainkat."

Az első veszekedésünk.

" - Erik! Figyelsz te rám?
- Maradj már egy kicsit csendbe! - rivallt rám
- ‎Tessék?
- ‎Egy fontos e-mailt kaptam, de nem tudom elolvasni, mert folyamatosan magyarázol - teljesen kiakadtam
- ‎Fulladj bele a telefonodba Erik Durm!"

Az első szeretkezésünk.

"Erik hassal az ágyon feküdt, amikor beléptem a hálószobámba miután kifésültem vizes hajamat. Halkan mögé osontam, majd hirtelen a hátára vetődtem ezzel beterítve egész testét.

- Mm, de puha vagy - bújtam nyakhajlatához és kezdtem el puszilgatni ahol csak értem.
- Khm...Én egészen mást érzek. - gyűrt hirtelen maga alá nevetve.
- ‎Mocskos disznó! - csaptam melkasára. Válasz helyett ajkait enyéim ellen nyomta, kezeivel pedig felfedező útra indult. Egyik kezét összekulcsolta enyémmel, míg másikkal hasam kezdte el cirógatni feljebb-feljebb tolva felsőmet. Szóval így játszunk?
Az eddig összekulcsolt kezeinket kihúztam szorításából és hátát kezdtem el simogatni. Lassan és érzékien. Tudtam, hogy ezzel az őrületbe fogom kergetni. Hosszú körmeimmel végig karcoltam izmos hátát, majd áttértem hasizmai kényeztetésére, miközben ajkainkat egy percre sem szakítottuk el egymástól. Lassan mégis szenvedélyesen csókolt. Talán ennyire közel még egyszer sem voltam ehhez a megmagyarázhatarlanul fantasztikus érzéshez, mint most.

- Emma...Ne kínozz kérlek... - nyögte miközben hasa alját simogattam.
- Eszem ágában sincs! - azzal az ajkaira tapadtam. A hátára fordítottam és csípőjén ülve faltuk egymást. Azonban ez a póz egy idő után egyre kényelmetlenebbé vált, így felült. A testünk elképzelhetetlenül összepréselődött. A csípőmet egyre közelebb húzta magához, míg meg nem éreztem a férfiasságát. Mindkettőnkből egy apró sóhaj tört fel. Mikor az ajkaink elváltak, a nyakamat kezdte el apró, nedves puszikkal behinteni, amitől az egész testemet átjárta a bizsergés. Újra vissza tért a számhoz és beletúrt a hajamba, ami csak még inkább fokozta a vágyamat. Hirtelen maga alá gyűrt. A lábaimat már automatikusan a dereka köré kulcsoltam.

Mélyen beszívta a levegőt, majd belemarkolt a fenekembe.

Egy kis sóhaj tört fel belőlem és csak arra eszméltem fel, hogy pólómtól is megszabadított.

Egy-egy nyálas puszit adott a melleimre, utána pedig visszatért az ajkaimhoz. A másodperc tört része alatt a bugyi is lekerült rólam és immár teljesen meztelenül feküdtem alatta. Gyorsan feltornáztam magam, hogy a fejünk egy magasságba legyen és lenéztem. Az alsónadrágja még mindig rajta volt...

A tekintetem felvezettem az arcára, majd újra le. Ezúttal én haraptam be az alsó ajkamat és ösztönösen, óvatosan végighúztam a kezemet a férfiasságán. A tettemre felmordult és nyakamnál fogva, durván magához húzott. A tüzes csókunk közben próbáltam lehúzni róla a felesleges ruhaneműt, de nehézkesen ment, így segítenie kellett. Teljesen meztelenek voltunk, immár mindketten.

- A francba Emma...Megbolondulok érted...Eddig még csak bírtam magammal, de ezzel a látvánnyal végem van. - szorította össze a szemeit, majd újra rám emelte a kétségbeesett és vággyal teli tekintetét. - Az utolsó esélyed, hogy azt mondd, hogy elég. És akkor leállok, nem fogok hozzád érni. De ha ezt most folytatjuk nem ígérem, hogy le tudok állni.
A válaszom egy hosszú és mély csók volt. Akarom Őt. Minden egyes porcikáját. Teljes szívemből szeretem a felém tornyosuló fiút és azt szeretném, hogy Vele történjen meg a legelső alkalom. És az élet úgy hozta, hogy ez most fog megtörténni.

Újra eldöntött és az addigi hevesség eltünt. A helyét a sokkal érzékibb érintések, puszik és simogatások vették át. Amikor már végigkarmoltam a hátát elvált tőlem és magához vett egy óvszert.

- Biztos, hogy szeretnéd? - kérdezte halkan, mikor elhelyezkedett.
- Igen - mondtam határozottan

És megtörtént. Pont annyira fájt, mint amire számítottam. A feszítő érzésnek köszönhetően a könnyem is kicsordult. Végig a szemembe nézett és mikor meglátta a legördülő könnycseppeket az arcomon, azonnal letörölte azokat. Úgy bánt velem, mint egy porcelán babával. Mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék.

- Hagyjam abba? - kérdezte látván a meggyötört arcomat.
- Ne! - suttogtam csukott szemmel - Mindjárt jobb lesz...Csak vigyázz rám, kérlek...!

A kellemetlen, feszítő érzés helyét valami egészen más vette át. Valami ami sokkal kellemesebb, sokkal édesebb.

Lassan kezdett el mozogni Erik mikor látta, hogy már nem fáj. Kezeinket fejem fölött összekulcsolta, majd ajkair újra enyéimre nyomta.

Fokozatosan gyorsított a tempón ezzel fokozva a bennünk dúló érzéseket.

Hosszan, szenvedélyesen szeretkeztünk."

A szívemnek a legmelengetőbb emlék, azonban az a nap volt, amikor a közös jövőnket tervezgettük. Még, ha csak képletesen is.

" - Jó akkor majd együtt főzünk - adta meg magát. Miután eltüntettem az utolsó falatot is a tányéromról felálltam és átültem Erik ölébe.
- Összeköltöznél velem? - kérdeztem halkan, mikor hozzábújtam.
- Persze. Jelenleg úgy érzem, hogy az egész életem le tudnám veled élni - puszit bele a hajamba
- Tényleg? - néztem fel rá, mire ő csak mosolyogva bólintott - És...lesz egy kiskutyusunk is?
- Hát nem hiszem
- Miért? Mi bajod van a kutyákkal?
- Semmi csak...nem akarom, hogy ott aludjon köztünk és hozzád se érhessek, tudod mint azokban az amerikai filmekben - nevetett
- Úgyis lesz kutyusunk - motyogtam újra a nyakához bújva
- Hát persze - nevette el magát - Amúgy úgyis tudom, hogy főznél rám - villantott egy magabiztos mosolyt."

- Emma! Hahó! Emma! - legyezett valaki a szemem előtt.
- Hm?
- Jól vagy? - ült le mellém Roman.
- Igen! Persze! Csak elgondolkodtam.
- Erik? - bökött a fiú irányába.
- Már most annyira hiányzik...pedig még el sem ment.
- Át érzem, ami most történik veled. - sóhajtott lemondóan.
- Ezt hogy érted?
- Tudod az én barátnőm is itt hagyott. A modell karriert választotta. Helyettem. Közel 4 éve voltunk együtt.
- Úgy érzem még nagyon friss ez a dolog.
- 2 hónapja. - kortyolt italába.
- És mi ezt észre se vettük. Hogy csinálod? - nevettem fel kínomba, mire csak egy vállrándítás volt a válasz. Tulajdonképpen mi még nem is beszélgettünk Romannal mióta a csapattal dolgozom. Nem is értem miért. Jó fej srác.
- Nem lesz egyszerű, de működhet, mert sugárzik rólatok, hogy szeretitek egymást. - mosolyodott el. - Csak azt tudom tanácsolni, hogy háználjatok ki minden percet, amit még együtt tölthettek.

Romannak igaza van. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, így addig kell megragadnunk az alkalmat, míg van mit. És nem túl késő.

- Hölgyem! Megtisztel egy tánccal?? - lépett oda hozzánk Erik nem sokkal később kiszakítva gondolataimból.
- Itt? - néztem körbe. - Dehát itt senki sem táncol.
- Akkor itt az ideje. - nyújtotta felém mosolyogva a kezét.
- De éppen... - néztem Romanra.
- Menj! - mosolygott biztatóan.
- Hát akkor nincs más választásom. - szálltam le a bárszékről, majd Erik kezébe csúsztatva enyémet követtem őt.

Bár a zene korántsem volt alkalmas a lassuzáshoz mi mégis úgy döntöttünk csak billegünk a zene ütemeire. Erik karjait derekamra helyezte elérve, hogy az eddiginél is közelebb kerüljek hozzá, én pedig nyakába vezettem karjaimat, majd vállára hajtottam fejemet.

A bőre, az illata, az érintése. Minden olyan volt, mint amikor először táncoltunk együtt. Bizsergés járta át a testem, lelkem.

Bármit megadnék, hogy ez a pillanat örökké tartson.