El sem hiszem, hogy már itt is vagyok a következő résszel. Alig két hete hoztam az előző részt, sőt hozzá kell tegyem 3 nappal ezelőtt, amikor már kész volt ennek a résznek a háromnegyedével és a saját véleményem szerint legjobban megírt rész volt egyszer csak eltűnt az összes többi jegyzetemmel együtt (előző 34 rész, egy csomó novella...). Akkor ott abban a percben azt hittem megőrülök és sírva fakadok, mert most először éreztem azt, hogy tetszik amot írtam és felszívódott, DE nem adtam fel és 3 nap alatt megpróbáltam újra írni és befejezni és tádáám itt vagyok! Bár sajnos nem lett olyan szuper, mint ahogy először írtam meg, azért remélem így is fog nektek tetszeni! 😊

Puszi!

**

Két hetet töltöttem otthol a családommal. A reptéren Erik várt rám, aminek nagyon örültem főleg azután, hogy napokig nem is beszéltünk. A legnagyobb meglepetés mégsem ekkor ért, hanem amikor a haza felé vezető úton minden magyarázat nélkül felajánlotta, hogy ugorjunk le néhány napra a legközelebbi tengerpartra.

Az út csendben telt. Erik az útra koncentrált, én pedig annyira a gondolataimba merültem, hogy legközelebb csak arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk.

Még az autóból is elfelejtettem kiszállni, amikor megláttam az elém táruló látványt. A ház valami csodálatos volt és szinte biztos, hogy nem csak kívülről, hanem belülről is ilyen szép és tágas.

- Menj előre nyugodtan! Én addig kiveszem a csomagokat és bepakolok a házba! - nyomott egy puszit mosolyogva a homlokomra. Gyermekies lelkesedéssel indultam meg a ház bejáratához.

Az apartman leírhatatlan volt. Nem csak kívülről, de belülről is hatalmas és tágas volt. Az ajtón belépve egy hatalmas nappali fogadott, amelyet az óriási erkély ajtón beszűrődő nap sugarai világitottak be. 

A terasz felé vettem az irányt, ahol festői látvány tárult elém. Az erkély egyenesen a hullámzó tengerre nézett ami gyönyörű látványt nyújtott, így késő délután. A végtelennek tűnő tenger, mintha elnyelte volna a lemenő nap sugarait. Lenyűgöző volt...

- Hogy tetszik? - szakított ki gondolatmenetemből két erős kar, amelyek a derekam köré fonódva tartottak satuként.
- Lélegzetelállító! - fordultam meg mosolyogva karjaiban.
- Akárcsak te! - tűrt el egy kósza hajtincset a fülem mögé. Szerettem volna mehbeszélni a dolgainkat Erikkel, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb túl kell esnünk rajta és minél később fogunk annál rosszabb és fájdalmasabb lesz, de annyira szép volt és meghitt minden, hogy nem volt szívem elrontani ezt a gyönyörű pillanatot. A szívemre hallgattam és hagytam a csábításnak.

Csak nézem őt és hiába tudtam, hogy ez a valóság, még is attól tartottam, hogy bármelyik pillanatban véget érhet. Féltem attól, hogy egy szempillantás alatt mindent elvesztek és semmim sem marad. Erik hirtelen megsmitította az arcomat, én pedig visszatértem hozzá a gondolataim tömkelegéből. Nyomott egy puszit a homlokomra és közelebb húzva magához, szorosan átölelt.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdezte, az én szívem pedig ezerrel kezdett dobogni.
- Tudom. - bújtam hozzá olyan közel, amennyire csak tudtam. - Én is nagyon szeretlek. - néztem fel rá mosolyogva, ő pedig kihasználva a helyzetet egy puszit nyomott az ajkaimra.
- Mit szólnál hozzá, hogyha megnéznénk a hálószobát is? - vált el ajkaimtól vigyorogva.
- Mmm...nem is rossz ötlet. -  incselkedtem. Erik összekulcsolta ujjainkat, majd óvatosan maga után húzott. Rutinosan mozgott a házban, mintha már nem először járna itt.

Amint beértünk a szobába, közel húzott magához és egy apró puszit nyomott az ajkaimra, amit egyre több puszi követett. Végül megcsókolt engem, s csókunk közben egyszerre dőltünk le az ágyra. Miután elváltunk egymásra mosolyogtunk, Erik pedig megsimította az arcomat.

- Annyira nagyon szép vagy! - nyomott egy lágy csókot ajkaimra. - Sosem akarlak elveszíteni, mindig melletted szeretnék lenni!

Percekig csak néztük egymást, mintha egyikőnk sem tudna betelni a másik látványával. Minden olyan tökéletes volt. Boldog voltam és most semmi más nem érdekelt. Ki akartam élvezni ezt a pillanatot.

Ezúttal én voltam a kezdeményező fél. Lassan vezettem fel melkasán kezeimet, míg el nem értem a nyakát, amit kezeimmel összekulcsolva húztam magamhoz közelebb. A felém tornyosuló focista mosolyogva fogatta tettemet. Éppen szólásra nyitotta volna száját, tudtam mit akar mondani, így mielőtt bármit is mondhatott volna újra ajkaira tapadtam és az előzőtől sokkal szenvedélyesebben csókoltam, amit egy nyögéssel díjazott. Ezúttal én mosolyogtam el és helyzetünkön fordítva szabadítottam meg felsőjétől. Lassan csókoltam végig izmos melkasát, míg el nem értem ajkaimmal a nadrágja övér, amelyet lassan, érzékien kapcsoltam ki. Tudtam, hogy ezzel az őrületbe fogom kergetni, de pontosan ez volt a célom. Meg akartam őrjíteni.

- Az őrületbe kergetsz! - morgott nyakhajlatomba, majd újra fordított helyzetünkön, így most én kerültem alulra. A fölém tornyosuló focista szinte letépte rólam az ingemet, majd a rövidnadrágomtól is megszabadított. Hatalmas kezeivel gyengéden simított végig fedetlen oldalamon, amitől rögtön kirázott a hideg. Ajkai lágyan kényesztették enyéimet, miközben az utolsó ruhadarabjainktól is megszabadított.

Erik, mint mindig most is gyengéd és szenvedélyes volt.

- Szeretlek! - dőltem lihegve fedetlen melkasára.
- Én is, Kicsim! Nagyon szeretlek! - húzott szorosan magához.

**

- Erik?

Hangom halkan cseng, ahogy felkelve az ágyból a focista keresésére indulok. Első utam a fürdőszobába vezet, ahol nem lelek a barátomra. Kinézek az erkélyre is, majd lassan lemegyek a földszintre. A teraszra vezető ajtó nyitva van, s lágy szellő meglebegteti a függönyöket, s meleg levegőt hoz a lakásba. A tenger sós illata körbelengi a nappalit, s a Nap meleg sugarai felmelegítik az egész helyiséget. A függönyt elhúzva lépek ki a teraszra, s tekintetem egyből a Erikre siklik, aki az izmait nyújtja a medence mellett. Mosolyogva lépek közelebb hozzá s hátulra simulok hozzá. Ujjaim izmos hasára siklanak, miközben a homlokomat a hátának döntöm. A lágy meleg szellő végig simít a bőrömön, amitől még jobban szerelmemhez simulok.

- Jóreggelt! - meleg bőrébe motyogom a szavakat, majd egy kicsit lazítok a szorításomon, hogy meg tudjon fordulni. Ujjai azonnal a derekam köré csavarodnak, majd szorosan magához húz. Arcát a nyakamba temeti, miközben én óvatosan túrok barna fürtjei közé.
- Jóreggelt! - ajkai lágyan érintik a bőrömet, amitől a meleg ellenére is kiráz a hideg, s libabőrös lesz a karom. Erik a nyakamba mosolyog, majd ajkait lágyan az enyémekre illeszti. Ujjaim levándorolnak izmos vállára, majd mosolyogva döntöm a homlokomat a melkasának.
- Futni voltál? - érdeklődve pillanatok fel csillogó íriszeibe, miközben az üvegkorláthoz lépek, ahonnan gyönyörű kilátásom nyílik a hullámzó tengerre. Egyszerűen nem lehet betelni ezzel a látvánnyal.
- Igen - hangja egész közelről érkezik, s mire felé fordulnék, Erik lágyan a hátamhoz simul. - Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk valahova reggelizni. - állát a vállamra támasztja, miközben ujjait összefűzi az enyémekkel.
- Ez az életed eddigi legjobb javaslata. - pimaszkodtam, majd kibújok a karjai közül. Nevetve hintek egy puszit az arcára, majd lassan lépek be az apartmanba, ahol még pár fokkal hűvösebb van, mint kint.
A hálóba lépve egyből a gardrób felé veszem az irányt, amiből előveszek egy világos nyári ruhát. A fürdőben eltűnve felfrissitem magamat, majd egy minimális sminket felviszek az arcomra. Rövid, szőke hajamat ezúttal kiengedve hagytam, majd begöndörítem a tincseket. A ruhát óvatosan húzom át a fejem felett ügyelve a hajamra és a sminkemre. A tükörbe nézve elégedetten elmosolyodok. A lebarnult bőrömön tökéletesen áll a világos ruha, s a világos hajam lágy hullámokban simogatja a hátamat.

- Mehetünk! - a lépcsőn leérve szólalok meg, amitől Erik azonnal a zsebébe csúsztatja a telefonját, majd lassan felém fordul. Szemei kimerekednek, miközben egymás után többször is végig pillant rajtam.

- Gyönyörű vagy, Emma!

Elpirulva pillanatok ki az ablakon, azonban pillanatokkal később Erik ujjai közé veszi az arcomat, s maga felé fordítja. Lágyan elmosolyodok, ahogy csillogó íriszei összeakadnak az enyémekkel. Borzasztóan szerelmes vagyok belé.

Összekulcsolt ujjakkal léptünk ki az apartmanból, majd az utcán andalogva kutatunk egy reggeliző után. Ámulva pillantok körbe a csodálatos helyen, majd közelebb lépek Erikhez, aki e cselekedetem miatt lepillant rám. Gyermekies izgalommal nézek meg mindent, egész közelről, ami Eriket nevetésre készteti. Magamban felkuncogok, ahogy rájövök, hogy túlságosan is gyerekeken viselkedek.

- Együnk, mert nagyon éhes vagyok. - a fiút magam után húzva lépek be egy takaros kis kávézóba, ahol egyből helyet foglalok. Az étlapot a kezembe véve fürkészem a kínálatot, miközben tekintetem újra és újra Erikre kalandozik.

A fiú idegesen pillant körbe, majd az étlapra. Félrebiccentett fejjel fürkésztem az arcát, amiről mindenféle érzelem sugárzik csak a nyugalom nem. Aggódva pillantok én is körbe, de semmi furcsát nem találok.

- Mi a baj? - halkan teszem fel a kérdést, miután mindketten leadtuk a rendelésünket. Pierre zavartan pillant a szemembe, majd az asztalra. - Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhataz? - ujjaimat a kézfejére fűzöm, ezzel elérve, hogy felnézzen rám.
- Tudom. - lassan bólint, majd egy mosollyal pillant felém. - Érezzük jól magunkat, jó? - zavartan pillantok a fiúra, aki halkan köszöni meg a pincérnek az ételt.
- Rendben! - halkan motyogom, majd minden szó nélkül állok neki a reggelimnek, amiből nem eszek olyan sokat. Nem bírok enni. Mi van ha Eriknek velem van baja? Ha már nem szeret? Vagy megunt? Jézusom, mi van, ha szakítani akar?

- Miért nem eszel? - a fiú az üres tányérját az asztal szélére tolva pillant az én majdnem teli tányéromra. A villát az ujjaim közé véve emelek egy falatot az ajkaimhoz, de egyszerűen képtelen vagyok megenni.

- Szakítani akaraz velem? - ujjaim olyan erővel szorítják a villát, hogy azok elfehérednek. Erik apró mosolyra húzza ajkai, majd hevesen megrázza a fejét. Könnyeim marni kezdik a szememet, ahogy a fiúra pillantok. - Ez rohadtul nem vicces. - mérgesen csapom le a villát a tányérra, majd minden szó nélkül állok fel az asztaltól, s kisétálok a kávézóból.

Hetek, sőt lassan már hónapok óta érett köztünk ez a feszültség és tudtam, hogy előbb vagy utóbb robbani fog, azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszúl fog érinteni.

A lányok próbáltak megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, hogy biztos csak stresszes, de éreztem, hogy nem csak ennyiről lehet szó. Ettől sokkal többről. Nem tudom mit, de abban biztos vagyok, hogy valamit titkol, van valami, ami őt is frusztrálja.

Tegnap minden olyan szép és romantikus volt. Azt hittem mostmár minden rendben lesz és mindez tényleg csak a szezon végi feszültségnek tudható be, de ez az egész...

Könnyeim lassan csordulnak végig az arcomon, ahogy feladom a bolyongást és leülök a partra. A tenger hullámai lágyan simogatják a lábamat, s már azzal sem tudok foglalkozni, hogy a ruhám alja teljesen elázott.

- Hallgass meg! Kérlek! - összerezzentem a hirtelen jött hangtól, pedig alig tűnt suttogásnak mégis határozott volt. Nem válaszoltam, könnyeim törölgetve próbáltam leplezni érzéseimet, bar felesleges volt. Erik túl jól ismert. - Tudom, hogy haragszol rám és meg is van rá az okod, de kérlek hallgass meg! - nyújtotta felém kezeit ezzel felhúzva magához, hogy egymagasságban lehessünk. Tenyerét állam alá helyezte ezzel biztatva arra, hogy rá nézzek, de nem bírtam. Tudtam, hogyha a szemébe nézek a szívem darabokra hullik. - Kérlek! - válasz helyett csak bólintottam.

- Nem is tudom hol kezdjem. - sóhajtott nagyot. - Azt hiszem úgy lesz a legegyszerübb, ha rögtön a közepébe vágok. Lucien már nem számít rám...és a csapat sem.
- Ezt, hogy érted? - néztem rá értetlenül.
- Kölcsönjátékos leszek A...
- Hol? - szakítottam félbe könnyeimmel küszködve.
- Angliában.
- Mennyi időnk van? - eredtek el mostmár a könnyeim.
- Két hét múlva utazom.
- Te ezt már rég tudtad, igaz? És nekem semmit sem mondtál, de miért? - püföltem melkasát zokogva.
- Sajnálom! - nyúlt volna kezem után, de elrántottam.
- Már késő! - hagytam magára a focistát és sírva rohantam amerre láttam.

Órákon át bolyongtam a városban. A telefonom folyatosan rezgett, de nem érdekelt. Tudtam, hogy Erik az, de nem érdekelt. Nem akartam vele beszélni. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat. Időre, amiből egyre kevesebb van. Legalábbis kettőnk számára. Két hét. Két hét és az útjaink szét válnak. A sírás hullámokban tört rám. Eszembe jutott az összes közös emlék. Amikor először találkoztunk, amikor összejöttünk, az első csók...egészen a tegnap estéig. Voltak nézeteltéréseink, sőt vitatkoztunk is. Tudtam, hogy valami nincs rendben köztünk az elmúlt néhány hétben, de erre nem gondoltam. Nem gondoltam volna, hogy a majdnem egy éves kapcsolatunk, így fog véget érni. Én teljes szívemből szerettem és még most is szeretem, de a tudat, hogy képes lett volna szó nélkül itt hagyni... Tudtam, hogy mit vállalok azzal, hogy őt szeretem, de azt nem gondoltam, hogy ilyen fájdalmas lesz a különválás.

**

- Emma! Hol voltál? Aggódtam érted! - szaladt ki elém Erik, amint átléptem az apartman küszöbén.
- Sétáltam. - válaszoltam szűkszavúan, majd az emelet felé vettem az irányt, hogy minél hamarabb összepakoljak.

- Te meg mit csinálsz? - lépett be a hálóba Erik
- Csomagolok.
- De miért? - hangja kétségbeesett volt.
- Haza megyek. - hajtottam le bőröndöm tetejét.
- Beszéljük meg, kérlek! - simototta kezeit enyéimre, de megint elhúztam azokat. - És mégis, hogy szeretnél haza menni? - túrt a hajába idegesen.
- Vonattal vagy busszal...még nem tudom, de itt nem maradok. - túrtam hajamba mostmár én is idegesen.
- Akkor legalább had vigyelek én haza! Kérlek! - válasz helyett csak bólintottam, majd letöröltem a legördülő könnycseppeket.

Az út alatt egy szót sem szóltunk a másikhoz. Tudom, hogy meg kell beszéljük a dolgainkat és azt is, hogy minél hamarabb, mert szorít az idő, de nem most. Egyszerűen nincs erőm, úgy érzem lelkileg nem állok erre még készen. Nagyon szeretem Eriket és azt is nagyon szeretném, hogy ha el kell mennie ne haragban váljunk el, de egyenlőre nem megy. Úgy érzem teljesen el vagyok keseredve. Félek, ha most elengedem, akkor mindennek vége. Örökre.