Meglepetééés!

Halihó! Megjöttem! Bár jóval hamarabb szerettem volna hozni ezt a részt örülök, hogy végre sikerült befejezni. Sajnos az egyetemi vizsgák mellett a nyakamba szakadt egy egész szoba felújítása, plusz itt voltak az ünnepek takarítás, sütés, főzés, mindenkinek szüksége volt rám, így szinte időm se volt írni, ha volt is egy szabad percem bezuhantam az ágyba és aludtam. Szóval igazán restellem, hogy ennyit késtem, de remélem a rész majd kárpótol mindenkit! 😊 Olvassátok szeretettel! 😊
Továbbra se tudom mikor lesz a folytatás, de minden erőmmel rajta leszek!
Jó olvasást!

U.i.: Utólag is Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! 😊

Puszi!
FaFlo0211

- Nagyon vigyázz magadra, Szerelmem! - Erikkel a reptéren vagyunk, s várunk a Magyarországra tartó járatra. A focista unszolására most először repülővel és nem vonattal utazom haza, ami elmondása szerint sokkal gyorsabb és biztonságosabb, mint a vonat. Nem akartam vele vitatkozni, így beleegyeztem bár bevallom kicsit paráztam, mert életemben nem repültem még.

Végig a kezét szorítom, egy pillanatra sem engedem el. Erik a derekamon pihenteti méretes tenyerét és 2 percenként puszit nyom a hajamba. A szemeim még épphogy nem teltek meg könnyekkel, de nem sok választott el ennek a beteljesüléséig. Ami azt illeti, bármelyik percben eltörhet a mécses és könnyezni kezdhetek. A hangos bemondó bejelenti a járatom perceken belül érkezését, az utasait pedig arra kéri, kezdjenek el becsekkolni.

- Nehogy elkezdj nekem sírni! - kebelezi be nagy tenyereivel arcomat. - Annál nehezebb lesz elengednem téged.
- Nem tehetek róla. - nevetek. - Hiányozni fogsz!
- Te is nekem, Szerelmem! - puszilja meg az orrom hegyét. - Hívj vagy írj, ha megérkeztél!
- Mindenképp! Annyira...
- Szeretlek! - fejezte be mondatomat, aztán ajkaink egybefonódnak.

Egy rövid csókra van lehetőségünk, mert a gépem becsekkolása nem várat magára. Mégegyszer megölelem, majd könnyeimmel küszködve indulok meg a terminál felé.

Csak pár hétre utazok haza, de olyan, mintha örökre meg kellene válnunk egymástól. Ha jobban belegondolok néhány napnál több időt még nem töltöttünk külön, amióta együtt vagyunk.

A szüleim természetesen már tűkön ülve vártak rám a reptéren, anya persze most is kitett magáért és egy egész hadseregnek elegendő ebédet főzött az érkezésem tiszteletére. Örültem, hogy végre így együtt voltunk és le tudtunk ülni, együtt ebédelni a családdal, amihez Eliza is csatlakozott, hiszen mostmár ő is a család része ugyanis már több, mint fél éve egy párt alkotnak a bátyámmal. Mi tagadás alig vártam, hogy kifaggathassam legjobb barátnőmet. Kisgyerek koruk óta ismerik egymást és én is úgy ismerem őket, mint a saját tenyeremet, azt viszont sosem gondoltam volna, hogy egyszer ők ketten egy párt fognak alkotni.

- Idejét sem tudom már, hogy mikor csináltunk utoljára ilyen csajos estét. - nyammogott Eliza egy zöld kis gumimacin. Miután megejtettük a családi ebédet, Eriket is felhívtam, aki csak sokadik csörgésre vette fel. Elmondása szerint edzésen volt, de nekem valami nagyon nem stimmelt a hangjában, azonban időm sem volt ezen gondolkodni ugyanis Eliza felvetette, hogy tartsunk csajos estét, mert van mit megbeszélnünk, így most itt ülünk a szobámban pizsamában, egy rakás édességgel és pizzával.
- Tudod még mindig nem hiszem el, hogy a bátyám és te... - haraptam bele pizzámba.
- ‎Pedig már fél éve - vigyorgott.
- Olyan mintha csak tegnap lett volna. - gondolkodtam el. Jut eszembe! Remélem azért volt annyi esze Bencének, hogy elvigyen valahova ünnepelni.
- Csodálatos este volt. - sóhajtott nagyot.
- ‎Mesélj el mindent! - jött elő belőlem is a kíváncsi énem. - Vagyis nem biztos, hogy mindent tudni szeretnék. - nevettem fel kínosan.
- Bence tényleg egy igazi úriember volt. Elvitt vacsorázni egy mesés helyre. Minden annyira tökéletes volt. - ült ki arcára egy levakarhatatlan mosoly. - Vacsoráztunk, táncoltunk, majd sétáltunk egy kicsit a parkba. Annyira meghitt volt minden. Legszivesebben megállítottam volna az időt. Aztán amikor már kezdett lehülni az idő azt hittem haza visz, de helyette egy szállodába mentünk, ahol újabb meglepetésekkel fogadott. Az ágy tele volt szórva rózsaszirmokkal és mindenhol mécsesek világították be a szobát. Aztán...
- ‎Állj! Ne folytasd! - tettem fel kezeimet. - A mocskos részletekre tényleg nem vagyok kíváncsi! - nevettem.
- Boccs! - nevetett. - Mindig elfelejtem, hogy a bátyádról van szó.
- Tényleg furcsa úgy beszélni a legjobb barátnőm szerelmi életéről, hogy a testvérem a szőke herceg. - nevettem. - De örülök, hogy boldogok vagytok együtt. Mind a ketten megérdemlitek a boldogságot és szerintem nálad jobbat keresve sem talált volna a bátyám. - öleltem meg legjobb barátnőmet.
- ‎Ha már szőke herceg, veletek mi van? - na ez az a kérdés, amit szívesen elkerültem volna. Legalábbis most biztos. Válasz helyett csak megrántottam vállamat annak reményében, hogy nem fogja tovább firtatni a témát, de ezt ezúttal sem úszhattam meg ennyivel. Ismernem kellene már annyira Elizát, hogy tudjam nem hagyja ennyiben, így nagyot sóhajtottam és bele kezdtem.
Természetesen mindent elmondtam Elizának, aki csak ült és hallgatott, még a nassolást és felfüggesztette. Előtte nincsennek titkaim és soha nem is voltak csak jelenleg én magam sem tudom mi a helyzet Erik és köztem, ezért kezdtem bele ebbe az egészbe olyan nehezen.

- Most tényleg nem tudom mit mondjak. - szólalt meg hosszas csend után. - Sarahnak igaza lehet, bár nem ismerem Eriket és a futball sem az én vilagom, szóval nem tudom, hogy működnek ezek a dolgok. - húzta el a száját. - Beszéltetek mióta itthol vagy?
- ‎Felhívtam, amikor megérkeztem.
- ‎És?
- ‎Lerázott. - rántottam vállat.
- ‎Ezt hogy érted?
- ‎Először fel sem vette, aztán közölte, hogy fáradt.
- És mi van, ha tényleg fáradt volt? - húzta fel kérdőn szemöldökét. - Emma! Szerintem kicsit túlzásba viszed az aggódást! Lazulj el! Jót fog tenni nektek ez a pár hét külön.

**

- Tulajdonképpen ki is ez a te bizonyos haverod? - Úgy döntöttem, hogy hagyom érvényesülni Eliza szavait, amelyek szépen lassan bekúsztak az agyamba és egyre hangosabban skandalták, hogy jó lenne ha nem rágódnék annyit a dolgokon és kikapcsolnék egy kicsit. Még ha csak pár napra is. A családdal eltöltött néhány nap alatt Bencével elterveztük, hogy pár napra leugrunk a Balatonhoz, csak mi ketten. Évek óta nem tartottunk tesós napot, így volt mit bepótolnunk.
- ‎Körülbelül fél óra és megtudod. - nézett az útjelző táblára. - Örülni fogsz neki! - vigyorgott.
- ‎Szóval ismerem.

Akárhogy is próbáltam Bencéből kiszedni, hogy kiről van szó, nem árulta el, így kénytelen voltam megvárni, míg oda érünk, ami tényleg csupán fél óra volt.

Batyám Audija egy gyönyörű családi ház előtt parkolt le, ami egyenesen a magyar tengerre nézett. Nekem viszont nem volt ismerős sem a ház, sem a hely. Kíváncsian fordultam Bence felé, miután kiszálltunk az autóból.

- Én nem is ismerem ezt a helyet...
- ‎Azt egy szóval se állítottam, hogy a helyet is ismered. - vigyorgott.
- ‎De... - kezdtem bele, amikor hirtelen kezek takarták el szemeimet. Ijjedten fordultam meg. - Patrik? - döbbentem meg a fiú láttán. - Patriiik! - ugrottam rég nem látott barátom nyakába. Patrik és Bence csapattársak voltak az ifi válogatottban. Rengeteget lógtak együtt, így nekem is volt szerencsém megismerni őt. A bátyám által nagyon sokat találkoztunk és nagyon jóban is lettünk, de aztán Patrik eligazolt Franciaországba, azóta nem láttam.
- Kislány! Ezer éve... - vont ölelésébe. - Mi van veled? Hallom Németországba tanulsz.
- Bizony! - húztam ki büszkén magam. - De hagyjuk is, az én életem nem olyan izgalmas, mi van veled? Nem hallottam rólad, mióta elmentél Franciaországba.
- ‎Majd mindent elmesélek, de most mennem kell. - nézett órájára.
- ‎Mi? Azt hittem itt maradsz velünk.
- ‎Majd holnap este csatlakozunk, most viszont tényleg rohanok! - ölelt meg, majd kezet fogott a batyámmal és kocsiba is pattant.
- ‎Mit tervezel? - néztem sandán Bencére.
- ‎Majd megtudod. - vigyorgott. - Csak érezd jól magad, mással ne foglalkozz! - karolta át vállamat. - Na gyere! - indultunk el a ház irányába.

Tényleg jól jött most ez a kis rögtönzött Balatoni kiruccanás.
Régen szinte minden időnket együtt töltöttük Bencével, most meg már mióta ki költöztem Németországba, aminek lassan már egy éve szinte találkozni se volt lehetőségünk. Nagyon hiányzott már és mi sem jobb egy tesós kikapcsolódáshoz, mint napfény, vízpart és persze a vízibiciklik. Rengeteg őrültséget csináltunk a bátyámmal nem csak míg kicsik voltunk, de a mai napig is benne vagyunk minden hülyeségbe, így most sem volt kérdés, hogy hova vezet az első utunk. Vízibiciklizni.

Még jó, hogy egy egész partszakasz a miénk volt máskülönben már rég kitiltottak volna onnan minket.

Szinte az egész napot a parton töltöttük, az egész olyan volt, mint amikor 4 évesen először hoztak le a Balatonra a szüleim. Mai napig emlékszem, hogy bármit tehetett anya engem bizony nem lehetett kirángatni a vízből, aminek az lett az eredménye, hogy délutánra úgy néztem ki, mint egy szottyadt vénasszony.

Persze nem zárkóztunk el teljesen a külvilágtól, így kora este mi is kimerészkedtünk a városba.
Egy rövid séta után egy kis nyugis bárra esett a választásunk, ahol egy-egy koktél társaságában kezdtünk el beszélgetni. Sajnos az Erik témát ezúttal sem úsztam meg. Nem szerettem volna erről beszélni a batyámmal, főleg annak tükrében, hogy már két napja nem is beszéltünk Erikkel.
Be kell lássam őrülten hiányzik, de ugyanakkor haragszom is rá, mert biztos vagyok benne, hogy valamit titkol. Egyszerűen érzem mondjon akárki akármit.

Bár nehezen űztem ki a fejemből a negatív gondolatomat másnap mégis ott folytattuk ahol előző nap abba hagytuk. A parton. Mivel a nyár folyamán eddig még nem volt alkalmam élvezni a napsugarak által nyújtott simogató meleget, most úgy döntöttem, hogy a vízpart mellől fogom figyelni az úszkáló bátyámat és lehetőséget adok magamnak, hogy legyen egy kis színem, mire vissza térek Németországba.

**

- Még mindig nem árulod el, hogy mit tervezel? - álltam meg az italok pakolásában.
- ‎De hisz már mondtam, hogy bulizni fogunk. - válasz helyett csak egy nagyot sóhajtva pakolgattam tovább, ahogy Bence kérte. A drága bátyám a délután kellős közepén egyet gondolt és elindult bevásárolni egy rakás kaját és innivalót engem is magával ráncigálva. Persze azt hiába kérdeztem, hogy mit tervez, mert semmit sem volt hajlandó elmondani.

Fél hét körül járhatott az idő, amikor autó motor zúgását hallottam meg, amely a ház elől jött. Érdeklődve néztem Bencére, aki csak egy vállrándítás kíséretében felállt és a ház elé vette az irányt. Kíváncsiságom határtalan úgyhogy felhúzva flipflop papucsomat igyekeztem bátyám után.

Az épület előtt egy nagyon is ismerős autó parkolt le, amelyből Patrik és Heni szálltak ki. Hatalmas vigyor terült el az arcomon a lány láttán. A két fiúnak hála nagyon jóban lettünk az elmúlt években, azonban felőle sem hallottam már egy ideje, így most izgatottan indultam a lány felé.

- Csajszi! - ölelt meg. - Te évről évre gyönyörűbb vagy!
- ‎Ugyan már! - legyintettem. - Te viszont tényleg gyönyörű vagy, hallom modellkedsz is!
- ‎Neked is kellene! - indultunk meg a ház felé a fiúkkal nem is foglalkozva.
- ‎Az nem az én műfajom, de te csak mesélj! Patrikból semmit sem tudtam kihúzni tegnap.

Sorra érkeztek a vendégek, akiket nagyon is jól ismertem. Nagyon boldog voltam, hogy újra láthattam azokat az embereket, akik egykor a baráti körömet alkották, de sajnos szét széledt a csapat, de most mind itt voltak. Igyekeztem mindenkivel egy-egy szót váltani, de a legtöbb időt Henivel töltöttem, aki nagyon sok jót mesélt nekem és azt is megbedzéltük, hogy innentől kezdve rendszeresen fogjuk tartani a kapcsolatot és, ha időnk engedi össze is futunk majd.

A buli nagyon jó hangulatban telt. Éppen Henivel beszélgettem, amikor Patrik állt fel az előttünk lévő asztalra.

- Srácok! - kiáltotta el magát, mire mindenki felé fordult. - Szeretnék valamit mondani, vagyis inkább kérdezni! - fordult a mellettem álldogáló barátnője felé. - Heni! - lépett oda hozzánk. Nem tudtam, de sejtettem mire készül a kézis fiú, így egy lépést tettem hátra és mosolyogva vártam a folytatást. - Nem is tudom hol kezdjem. Lassan öt éve már, hogy először megláttalak az egyetem folyosóján. Már akkor tudtam, hogy egyszer az enyém leszel. Ez idő alatt volt számtalan közös élmény, veszekedés, felhőtlen, illetve nehézkesebb időszak, amit mind a ketten megtanultunk együtt kezelni és mindezek mellett a legtöbb pillanat mégis a szereteté volt és lesz is. Szeretlek és boldog vagyok, hogy megtaláltalak! Szóval itt az ideje, hogy feltegyem a nagy kérdést: Morar Henrietta, hozzám jössz feleségül? - amikor Patrik letérdelt nem csak Heni könnyei eredtek meg, de még az enyémek is.
- ‎Igen! - mondta ki remegő hanggal, mire mindenki örömujjongásba tört ki.

Annyira megható volt ez az egész pillanat. Könnyeimmel küszködve léptem ki az ünneplő tömegből. Elgondolkodtatott ez az egész jelenet és rögtön Erik jutott eszembe. Meghasadt a szívem, hogy nincs most itt velem. Őrülten hiányzott és szerettem volna, ha ezt ő is tudja. Elővettem telefonomot és gyorsan bepötyögtem egy rövid kis üzenetet "Hiányzol! Szeretlek!❤️ " szöveggel és zsebre téve a készüléket, könnyeimet letörölve csatlakoztam az ünneplő tömeghez.