Reggel mikor felébredtem kellett pár másodperc mire szép lassan beugrott mi is történt a tegnapi nap folyamán. Hatalmas vigyor ült ki az arcomra, amikor bevillantak az este momentumai.

A lehető legóvatosabban fordultam oldalra, tekintetem pedig azonnal a még békésen alvó fiúra siklott. Világosbarna tincsei kócosan lógtak a homlokába, rózsaszínes ajkai résnyire elnyíltak egymástól, ahogy halkan szuszogott. Órákig tudtam volna nézni tökéletesen ívelt ajkait, irigylésre méltó szempilláit, kisimult arcvonásait. Hihetetlen, de még álmában is mosolyog.

A fehér takaró csupán a derekától lefelé takarta őt, így a szemeim akarva-akaratlanul is tovább vándoroltak arcáról izmos vállaira, majd kidolgozott felsőtestére. Ajkaimba haraptam, hogy elfojtsam a mosolygásom, miközben újra pár másodperces emlékképek villantak be a tegnap estéről, aminek történései a hajnali órákba is átnyúltak. Erik annyira...annyira gyengéd volt. Minden egyes mozdulatomra oda figyelt miután látta rajtam, hogy nekem ez az érzés még új...nagyonis új. Úgy vigyázott rám, mint egy hímes tojásra. Mindez valakinek lehet semmitse jelentene vagy úgy gonsolja ez természetes, de nekem mégis jelentett valamit, ami boldogsággal töltött el.

Igazi boldogsággal.

Lassan, hogy Erik még véletlenül se ébredj fel kikászálódtam az ágyból és magamra kaptam az eddig padlón heverő bugyimat meg a fiú ingjét, ami a combom közepéig ért. Igazából a saját cuccaimat is felvehettem volna hiszen itthol vagyok, de valamiért sokkal jobb érzés volt az Ő ingjébe bújni. Orromba azonnal beszökött a focista isteni parfümjének illata és nem bírtam ki, a felső nyakrészét egy pillanatra feljebb húztam, ajkaimat pedig egy halk sóhaj hagyta el miután mélyet szippantottam.

Végül még a telefonomért visszaléptem, mielőtt kimentem volna a hálószobából és a konyhafelé vettem az irányt.

Láttam hogy a képernyőt vagy hat értesítés fedi el, de úgy voltam vele, hogy majd később válaszolok a többiek üzeneteire. Helyette meglepem egy isteni reggelivel Eriket.

Mielőtt azonban neki láttam volna először a fürdőszobába mentem, ahol hideg vízzel felfrissitettem magam, majd szőke tincseimet összefogtam egy kócos kontyba.

Ezután a konyhába mentem, ahol először csináltam magamnak egy kávét, majd neki is láttam a reggelinek szánt palacsinták elkészítésének.

Időközben a pult végén hagyott telefonomon elindítottam egy random Spotify listát, ami Rita Ora Ritual című dalával kezdődött. A hangerőt épp csak annyira tekertem fel, hogy én halljam, de Eriket még véletlenül se keltsem fel.

Épp Meghan Trainor és Sean Paul Hey DJ-je volt soron, mikor a negyedik kész palacsintát csúsztattam át a serpenyőből egy tányérra és közben halkan dúdoltam.

Egyszer csak két erős kart éreztem meg a derekam körül, mire hirtelen felkaptam a fejem az ijedtségtől.

- Ezt a látványt hamar meg tudnám szokni. - mormogta a fülembe Erik és bár nem láttam őt, tudtam, hogy mosolyog. Alsó ajkamba haraptam, mikor egy puszit nyomott az előbb említett testrészem mögötti érzékeny bőrre. Megfordultam a fiú ölelésében, így szembetaláltam magam még álmos arcával és csillogó jégkék tekintetével.

Mindössze egy szürke nadrág volt rajta, míg felül izmos melkasát semmi sem takarta. Alig voltam zavarban... Hiába a tegnap este, még mindig zavarba tudott hozni.

- Ó, tényleg? - mentem bele a játékba, miközben szélesen mosolyogva öleltem át a nyakát. Erik ujjai lassan simogatták a csípőmet, mire éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni.
- Bizony - hajolt hozzám közelebb. - De az még jobb lett volna, ha melletted ébredek.
- Nem örülsz, hogy csináltam neked reggelit? - vontam fel a fél szemöldököm.
- Nem ezt mondtam. Ne forgasd ki a szavaimat, mert bajok lesznek. - lehelte ajkaimra magabiztosan mosolyogva, majd végleg megtörte a köztünk lévő kicsi távolságot. Azonnal viszonoztam a csókját és egy halk sóhajt hallttam ahogy Erik még inkább a karjai közé vonta apró termetemet.
- Jóreggelt, Szépségem! - suttogta, miután a levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Halványan elmosolyodtam a bencenéven.
- Neked is! - mondtam, majd egy utolsó puszit nyomtam a szája sarkába, aztán elléptem tőle. - Hogy aludtál?
- Melletted csak is jól. - húzott újra közelebb magához hatalmas vigyorral arcán.
- Most mi az? - néztem fel rá kérdőn
- Tetszik rajtad a pólóm - vigyorgott
- És az is biztos, hogy vissza sem kapod - vigyorogt vissza.
- Valamit valamiért - mondta kihívó hangsúllyal mégis szórakozottan.
- A-aa, ilyet nem játszunk.
- Ne már, miért? - bigyesztette le az ajkait és arra eszméltem fel, hogy Erik gyengéden a konyhapultnak tol. - Pedig arra gondoltam, hogy felmegyünk és... - a végére elhalkult, tekintete pedig az én szemeim és szám között ingázott, amivel totál zavarba hozott, aztán egyszer csak megéreztem a fiú két ujját oldalról a bugyimba akadni. Mitagadás, kicsit meglepődtem szerelmem szabadszájúságán.
- Te mocskos disznó! - löktem el magamtól döbbenten, de ő persze csak röhögve figyelte a jelenetet. - Tudod mit? Megyek átöltözni és tartsd is meg ezt a sza... - megakadtam ugyanis Erik hátulról átölelve húzott vissza magához.
- Ne már, Kicsim, csak hülyültem. - mondta lágy hanggal és maga felé apró, nyálas puszikat kezdett nyomni az arcomra. - Tudod, hogy szeretlek! Persze, hogy a tiéd lehet. Ahogy elnézem neked amúgy is jobban áll. - nézett végig rajtam hatalmas mosollyal ajkain.
- Amúgy is megtartottam volna. - vontam vállat még kissé mérgesen pár másodperces csend után, felnézve a kék szemekbe.
- Hihetetlen vagy! - nevetett fel Erik. - Gyere ide, te nő! - tárta szét a karjait, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, azonnal ölelésébe borultam, arcomon levakarhatatlan mosollyal. Imádtam minden egyes pillanatot, amit vele tölthettem. Még sose éreztem magam ennyire boldognak, mint most vele. Világ életemben ki nem állhattam a focistákat, mert azt az elvet vallottam, hogy mind egy öntelt hólyag, de egészen Németországig kellett utaznom ahhoz, hogy rájöjjek vannak még rendes, szerethető focisták is, akik szívből játszanak és nem csak a pénz motiválja őket. - Min gondolkoztál el ennyire? - törte meg a csendet.
- ‎Mm semmin. - legyintettem - Van valami terved mára?
- ‎Mit szólnál hozzá, ha meglátogatnánk a szüleimet?
- ‎Tessék? - hervadt le a mosoly az arcomról
- Olyan ijjedt fejet vágsz, mintha azt mondtam volna, hogy halálos beteg vagyok és már csak pár napom van hátra. - nevetett fel.
- ‎Hülye! - csaptam melkasára - N...nem...cs...csak tudon engem még...vagy nem is tudom, jó ötlet ez?
- ‎Anya már hetek óta a fülemet rágja, hogy szeretne megismerni és arra gondoltam most itt a lehetőség, hogy megismerjenek.
- ‎Én...én, azt hiszem félek.
- ‎Kicsim! Mégis mitől? - szorított magához
- ‎Nem tudom. Hogy nem fogok nekik tetszeni vagy azt gondolják, hogy... - nem engedte, hogy befejezzem ugyanis egy lágy csókkal belém folytotta a szót.
- ‎Nem kell aggódnod! Imádni fognak, sőt anya már most imád! - nevetett
- ‎És mikor szeretnél menni?
- ‎Arra gondoltam, hogy most elmegyek a kocsimért, átöltözök, összepakolok néhány cuccot és körülbelül egy óra múlva itt felveszlek és indulhatunk is. Addig neked is lesz időd összepakolni.
- ‎Összepakolni?
- ‎Hát mivel nem laknak valami közel úgy gondoltam ott aludhatnánk, hogy ne az éjszaka közepén keljen kocsikázni, plusz így a szülővárosomat is meg tudnám mutatni neked. - vakargatta zavartan tarkóját.
- Öhm...oké. - csak ennyit bírtam kinyögni. Teljesen beparáztam ettől a hirtelen jött ötlettől. Mi van, ha nem fognak kedvelni? Ha nem leszek nekik szimpatikus? Vagy...teljesen bepánikoltam, ami valószínűleg az arcomra is kiülhetett ugyanis Erik elég ijjedten nézett rám.
- ‎Jól vagy? Minden oké? Olyan falfehér vagy.
- ‎Igen minden...csak...kicsit félek.
- ‎Nugi! Nem lesz semmi baj! Imádni fognak! - vont karjaiba. - Viszont jobb, ha mostmár elindulok, mert sose érünk oda. Egy óra múlva találkozunk. Szeretlek, Kicsim! - nyomott egy lágy csókot ajkaimra és már el is tűnt.

Miután Erik elindult a kocsiáért és a cuccaiért én is gyorsan összepakoltam mindent, amire szükségem lehet ezalatt a pár nap alatt.

Nagyon izgultam, de csak remélni tudtam, hogy tetszeni fogok nekik.

**

- Körülbelül tíz perc és megérkezünk. - törte meg Erik a lassan negyedórája tartó csendet. Tekintetem elszakítottam a mellettünk elsuhanó tájról és felé fordultam.
- Micsoda? Máris? - kérdeztem talán egy kicsit hisztérikusabban, mint kellett volna.
- Igen. Miért? Mi a baj?
- Csak tudod...Hát...Egy kicsit...Nagyon izgulok. - néztem ki az ablakon zavartan.
- Ideges vagy? - válasz helyett csak bólintottam. - Sejtettem. Pedig igazán nincs miért. Már rengeteget meséltem nekik Rólad. Imádni fognak, nyugi! - mosolyodott el halványan, majd egyik kezével az enyémért nyúlt, hogy ujjainkat összekulcsolja.
- Végig melletted leszek  Baba, nem lesz baj. - folytatta, majd kezemet a szájához húzta és egy apró puszit lehelt a kézfejemre. Szívemet melegség járta át, ajkaim pedig egy széles mosolyra húzódtak.
- Szeretlek! - suttogtam
- Én is téged, Emma!

Egy kis idő után bekanyarodtunk és ezzel elhagytuk a főutat. Az út egy erdőszerűség mellett haladt végig, amit egy hatalmas tisztás követett, majd megérkeztünk egy csendes kis kertvárosi részhez. Szóval itt nőtt fel Erik?

Néhány perccel később meg is kaptam a választ, mikor megálltunk egy hatalmas családi ház előtt. Miután kiszálltunk a kocsiból én csak ide-oda forgattam a fejem, míg Erik kivette a táskáinkat a csomagtartóból. Te jó ég! Ez hatalmas! Próbáltam nem döbbent fejet vágni, de szerintem nem jött össze.

- Ne nézz így! - mosolygott miközben átkarolta a derekamat.
- Maradjunk annyiban, hogy igyekezni fogok. - paskoltam meg a mellkasát.

Egy beleegyező csók után bementünk a házba, ahol ha nem is szó szerint, de leesett az állam. Esküszöm már az előszobájukba beleszerettem. Hát akkor mi lesz, később?
Hatalmas volt az előtér, onnan pedig még két folyosó nyílt, jobbra és balra - utóbbi irányból halk - legalábbis innen halknak tűnő - beszélgetésre lettem figyelmes, mire úgy éreztem a gyomrom újra golflabdaméretűre zsugorodik.

- Hé! - eszméltem fel Erik hangjára, majd megéreztem, hogy egyik karja hátulról a derekamat öleli át. - Nyugi! - suttogta a fülembe.
- Igyekszem. - fújtam ki hosszan a levegőt, majd egy halk "Köszi" - vel reagáltam arra, hogy Erik lassan lehúzta rólam a vékony pulcsimat.

Alig, hogy Erik megszabadított a feleslegessé vált ruhadarabomtól egy szőke hajú, középkorú hölgy jelent meg előttünk hatalmas mosollyal ajkain.

Ő valószínűleg Erik anyukája.

- Szia, anya. - köszönt neki Erik.
- Jó napot! - köszöntem én is mosolyogva.
- Á hát végre itt vagytok! Szervusz kedvesem! Christine, Erik anyukája. - nyújtotta felém a kezét.
- Emma. - ráztam vele kezet, majd kaptam két puszit is az arcomra. - Örvendek.
- Gyertek beljebb! – Erik anyukája tényleg nagyon szimpatikus volt. Remélem az apukája is hasonlóan fog fogadni. – Apád a kertben bütyköl. – nézett ezúttal a fiára.
- Gyere! – nyomott egy lágy csókot ajkaimra Erik, majd kezeinket összekulcsolva húzott maga után valószínűleg a kert irányába.

Az udvarra kiérve újra elállt a lélegzetem. A kert, ha nevezhetjük így azt a hatalmas rétet, tele volt szebbnél szebb virágokkal és fákkal. A madarak csicsergése minden más zajt elnyomott. Megszólalni sem tudtam a látványtól.

Miután kinézelődtem magam, a tekintetem egy férfin akadt meg, aki teljes figyelmét az előtte lévő bútornak szentelte és teljes beleéléssel szerelte azt.

Valószínűleg ő Erik apukája. Igazából le sem tagadhatnák egymást. Ijesztő a hasonlóság.

- Thomas! – szólította meg férjét Christine, aki rögtön a hang irányba fordult.
- Á, fiam! – fogott kezet fiával.
- Szia, apa! Szeretnék neked bemutatni valakit. – fordult felém mosolyogva Erik. – Ő itt Emma, a barátnőm. – karolta át derekamat.
- Emma Fazekas. Örvendek! – nyújtottam kezet illedelmesen.
- Thomas Durm. – viszonozta tettem kimérten. A gyomrom újra golflabda méretűre zsugorodott.

Thomas arcán egy erőltetettnek tűnő mosollyal visszavonult a kicsinek nem mondható szerelősarkába, én pedig a mellettem álló fiúhoz és anyukájához fordultam.

- Először mindig ilyen, nyugodj meg! - suttogta Erik és a derekamat átölelve egy puszit nyomott az arcomra. – Beszélek vele! – sóhajtott egyet, majd engem ott hagyva sétált apukája felé.

- Nem iszunk meg egy csésze teát, míg a fiúk beszélgetnek? Közben mi is beszélgethetnénk. – lépett mellém mosolyogva Christine.
- De nagyon szívesen.

Időközben otthagytuk a beszélgető apa-fia párost, akiknek látszólag fel sem tűnt, hogy ott leléptünk. Elkészítette a teákat, majd leült mellém. Erik anyukája nagyon aranyos volt. Minden érdekelte velem kapcsolatban, így meséltem neki magamról egy kicsit. A családomról, a jövőbeli terveimről. Nem győztem mondani, hogy mennyire gyönyörű házuk van. Christine rendkívül szimpatikus asszony. Egy pillanatig sem éreztem azt rajta, hogy lenézne. Nem érzékeltette velem, hogy más társadalmi osztályból valóak lennénk. Minden szavából kiérződött, hogy mennyire szereti a családját. Épp készült volna valamit még mondani, de Erik jelent meg a konyhában.

- Hát itt vagytok! Mindenhol titeket kerestünk.
- Magatokra hagytunk titeket, hogy tudjatok beszélgetni. Apádat hol hagytad?
- Elment kezet mosni. - rántotta meg a vállát, majd leült közénk. - Miről maradtam le? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Mindenről. - nevette ki az anyja. - Na, de lassan kész az ebéd addig mutasd meg a házat Emmának! - fordult a sütőhöz Erik anyukája.
- Ez egy remek ötlet! Gyere, szívem, megmutatom hol nőttem fel!

Az otthonuk valami elképesztő. Minden szoba ízlésesen és otthonosan van berendezve. Sehol egy giccses festmény vagy egy nem oda illő bútor. Semmi ilyesmit nem találtam. Épp az ellenkezőjét. Családi fotók, díjak, oklevelek, amelyek mind Erik érdemei, illetve az apukájáé, akiről kiderült, hogy régen versenyszerűen úszott. Ha a méretétől eltekintünk teljesen olyan, mint egy átlagos családi ház. Olyan, mint a miénk vagy bárki másé.

- Gyerekek, kész az ebéd! – kiabált be a konyhából a nappaliba Christine.
- Megyünk! – szólt vissza a velem szemben álló focista. – Mielőtt leülnénk ebédelni… - húzott közelebb magához. – Beszéltem apával. – nagyot nyeltem. – Adj neki egy kis időt…ha jobban megismer, meglátod ő is olyan lesz, mint anya. – mosolyodott el. - Apának egy kicsit több idő kell, hogy feloldódjon és szerintem titkon egy kicsit fél is. – meglepetten néztem Erikre. – Tudod nem egy olyan barátnőm volt már, akinek csak a pénzem vagy a hírnevem kellett. – bólintottam. – De tudom, hogy te más vagy és ezt ő is be fogja látni.
- Szeretlek! – nem válaszoltam csak felpipiskedve hozzá egy lágy csókot nyomtam ajkaira.
- Én is, Életem! Na de menjünk, mert farkas éhes vagyok. – húzott nevetve a konyha irányába.

Erik apukája továbbra is kedves mégis kimért volt velem szemben, ami akaratom ellenére, de újra felfokozta a bennem lévő zavart és idegességet. Anyukája viszon...komolyan, mintha a lánya lennék, úgy kezdett el velem csevegni minden apró jelentéktelen dologról. Ez lepett meg a legjobban, de persze jól esett, szóval azon voltam, hogy viszonozzam a közvetlenségét.

- És Emma, mióta sportolsz? - kérdezte Mr. Durm. Talán negyed órája, ha leülhettünk ebédelni, de mint mindig az ilyen helyzetekben inkább beszélgettünk, mint ettünk. Azt viszont jó jelnek vettem, hogy Erik apukája érdeklődött.
- Hát igazából én nem sportolok, vagyis csak hobbi szinten futok és kézilabdáztam egy évig még általános iskolában. A bátyám viszont válogatott kézilabdázó, neki köszönhetően szerettem meg ezt a sportot és ezért is választottam a dortmundi egyetemet. Először azt hiszem általános végén jött a gondolat, hogy lehet a későbbiekben komolyabban szeretnék foglalkozni ezzel - kezdtem bele. - Aztán...a gimiben volt újságírószakkör, oda jártam négy éven keresztül és én írtam a sport rovatot. Ezalatt több sportot is megkedveltem, így a gimi utolsó évében határoztam el, hogy beadom a jelentkezésemet az itteni egyetemre is. - vontam vállat zavartan felnevetve.
- Akkor hogy esett mégis a választásod a futballra? – érdeklődött tovább Thomas.
- Az igazat megvallva sehogy. Ki nem állhattam a focit. Az egyetlen sport volt, amit nem tudtam megszereti az évek alatt. – mostmár Christine is kíváncsi szemekkel nézett rám, így folytattam. – A jelentkezésemet összekeverték valakiével, így a kézi csapat helyett a focistákhoz osztottak be. Két választásom volt: vagy halasztok egy évet vagy beletörődök a sorsomba és valahogy kihúzom a félévet. Az utóbbi mellett döntöttem, de így utólag be kell látnom, hogy egy percig sem bánom, sőt… - néztem csillogó szemekkel Erikre. – Fantasztikus embereket ismerhettem meg. – be kell valljam nem így terveztem ezt a beszédet, de még én is elérzékenyültem a végére.

Órákon át beszélgettünk még négyen. Miután végeztünk az ebéddel átvonultunk a nappaliba és ott folytattuk. Érdeklődtek a mindennapjaim, a barátnőim, sőt még az országom iránt is. Christine rengeteget mesélt az itteni életükről és persze Erik gyerekkoráról is. Úgy nyolc óra magasságában Erikkel úgy döntöttünk felvisszük a szobájába a cuccainkat, így mindenki visszatért a saját szobájába.

Izgatottan indultam el szerelmemet követve az emelet felé. El sem tudtam képzelni, hogy mi várhat rám az ajtón túl, de azt mondta szándékosan hagyta utoljára. Mikor benyitott, itt sem kellett csalódnom, hogy valami fellengzős hely tárul elém. Tipikus pasis szoba volt.  Főleg a fehér és a királykék szín dominált. A szoba közepén egy hatalmas franciaágy volt és csak kevés bútor volt a helyiségben, éppen csak annyi amennyire szükség volt. Ami még azonnal feltűnt, hogy tisztaság és kifejezetten jó illat uralkodott.

- Itt mindig ilyen nagy a rend vagy csak a tiszteletemre takarítottál ki? - kérdeztem felnézve rá.
- Hát mivel nem lakom itt már körülbelül öt éve nincs, aki kupit csináljon. - nevetett fel - De talán egy kicsit kitakarítottam a kedvedért.... - kuncogott fel, majd magával szembe fordított. - Tudod itt még egy nő sem járt. - nézett rám komolyan. - Te vagy az első. - húzott még közelebb magához derekamnál fogva.
- Hány barátnőd volt eddig?
- Kettő. De már Dortmundba. - őszintén szólva meglepődtem. Nem is kicsit.
- ‎Ezt nem értem. Te annyira...annyira kedves és udvarias vagy és jószívű, nem mellesleg jól is nézel ki. - húztam hatalmas vigyorra ajkaimat.
- ‎Sosem volt szerencsém a szerelemben és hát...mindigis a tökéletest kerestem. Aki mellett úgy érzem ön magam lehetek, akinek nem a hírnév miatt fogok majd kelleni, aki majd legalább ugyanúgy szeret ahogy én őt. Sokat kellett rá várnom...de megérte. - időm sem volt reagálni, rögtön az ajkaimnak esett. A reakcióidőmmel úgy tűnik nincs gond, ugyanis azonnal viszonoztam. Ezúttal nyoma sem volt a korábbi finomkodásnak. A nyelve elég hamar utat tört magának, amit én egyáltalán nem elleneztem.

Többször is el kellett válnunk néhány másodpercre egy-egy nagyobb levegővétel erejéig, de szinte egyből egymásnak estünk újra és újra. Nem bírtam parancsolni magamnak és puha hajába vezettem a kezem, aminek hatására egy jól hallható, mély sóhaj hagyta el a torkát. Úgy éreztem mintha megállították volna az időt.

Nem sokkal kilenc után Erikkel úgy döntöttünk, hogy neki kezdünk az esti rutinnak és elindulunk fürdeni.

Erik megmutatta, hogy merre találom a fürdőt, majd a kis pizsimmel a kezemben magamra hagyott.

Gyorsan végeztem a zuhanyzással, majd fogat mostam és visszatértem hozzá. Amint beléptem a szobába azonnal letette a telefont a kezéből és alaposan végignézett rajtam.

- Nagyon csini a pizsid, csak túl hosszú ez a nadrág. - súgta a fülembe az utolsó mondatot, amitől libabőrös lettem. Persze ez neki is feltűnt és egy elégedett mosoly terült el az arcán.
- Miről beszélsz? Így is szinte csak a fenekemet takarja! - válaszoltam zavartan.
- Hát épp ez a probléma! Hogy takarja!
- Hülye! Na menj fürdeni. - tereltem ki a szobából.

Míg távol volt, addig alaposabban szemügyre vettem a szobáját. Láttam néhány német nyelvű könyvet és angol nyelvkönyvet az asztalán. Az egyik fala tele volt ragasztva fotókkal, amiken vagy a barátaival van vagy a családjával. A közepén pedig a saját képem mosolygott vissza rám. Az a kép, amit akkor küldtem neki, amikor a vizsgáimra készültem. Az egyik nap annyira ki voltam már borulva a sok betűtől és tananyagtól, hogy kínomban Eriket szórakoztattam, aki persze egy percig sem bánta ezt. Egyébként szörnyen festettem rajta: a szemem kialvatlan, a hajam össze-vissza állt. Na de nem gondoltam, hogy elő is fogja hívatni...Annyira elbambultam, hogy csak arra eszméltem fel, hogy két erős kar fonódik körém.

- Ez a kedvencem mind közül...- hallottama hangján, hogy mosolyog.
- Hogyhogy előhívattad? - tényleg nem értettem.
- Mert gyönyörű vagy rajta! És sajnos mivel még nincs közös képünk, ezért be kellett érnem ezzel. Baj?
- Dehogy. Csak meglepődtem. Te tényleg úgy gondolod, hogy ezen a borzalmas képen szép vagyok?
- Ez nem kérdés. Te mindenhogy az vagy! - csókolt meg lágyan.
- Annyira szeretlek! De mostmár tényleg csinálhatnánk egy rendes, közös képet. - ásítottam el a végét.
- Álmos vagy?
- Ühüm... - nem válaszolt csak felkapott az ölébe és menyasszony pózban betett az ágyába. Bebújt mellém, lenyomta a kislámpáját és gondosan betakargatott mindkettőnket. A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig szorosan magához ölelt. Így szeretnék minden nap lefeküdni aludni. Ennél jobb érzés nincs a világon. Az egyenletes szívdobogását hallgatva hamar elnyomott az álom.